1914. október 7-én az alábbi levelet kézbesítette számomra a posta.
Nagyságos Dr. Óriás Nándor
miniszteri fogalmazó úrnak
Igen Tisztelt Uram!
Ha az egri érseki jogakadémián megüresedett római jogi tanszékre reflektálni méltóztatik, úgy folyamodványát Szmrecsányi Lajos dr. érsek úr őexcellenciájához lehetőleg minél előbb beadni szíveskedjék.
Ha némely szükséges okmánymelléklet nem lenne most hamarosan beszerezhető, akkor azok lényeges tartalmát célszerűen be lehetne foglalni a kérvénybe.
Kinevezés esetén azonnal el kellene foglalni a tanszéket.
Eger, 1914 október 5.
Őszinte tisztelettel
Kriston Endre
érseki titkár
1. Amikor bölcs miniszteri principálásom ajkáról igenlést óhajtó kérdésemre elhangzott a válasz, hogy a minisztériumból való távozásomat ugyan sajnálattal látná, de főiskolai tanszékre szóló meghívást - még ha nem is Eger, de például Balmazújváros volna is a működés új centruma - bizony azt akkor is habozás nélkül el kellene fogadnod, ezt a választást tőled senki rossz néven nem veheti, hát én hálás köszönettel vettem a tanácsot és irataimat elküldve, bizakodással vártam Egerből a választ. Postafordultával megérkezett a távirati értesítés kinevezésem megtörténtéről, amelynek alapján siettem igénybe venni az ügyeim rendezésére engedélyezett egynapi szabadságot, amelyet Jankovich kultuszminisztertől kaptam meg.
Az 1914. év októberének 14. napján, azaz hogy estéjén helyet foglaltam a Budapest-Eger viszonylatában közlekedő egyetlen vonatpárnak a fővárosból induló szerelvényén. Már benne voltunk a világháborúban, s egész éjszaka döcögni kellett, hogy a 145 km-es úton eljuthassak az "ígéret földjére". A gyér világítású és persze még fűtetlen fülkében egyedül voltam és ráértem gondolkodni. Merészeljem-e vállalni a főiskolai tanszéket és valósággal "nekifutamodás nélkül átugrást próbálni meredek akadályain". A minisztériumi, bízvást remélhető lassú előmenetelt, amelyre magamat fölényesen alkalmasnak érzem, egyik napról a másikra feláldozni azonnali előlépésért, amelyre bizony még nem vagyok érdemes. Az íróasztalt elcserélni a katedrával?! Nem hazárdjáték-e ez a hirtelen vállalkozás és nem vagyok-e könnyelmű szerencselovag?!
A vonat miután sokat állott, álldogált, kikecmereg az apró állomások, megállóhelyek együtteséből és mintha már pitymallani kezdene, mire mögöttünk marad a hatvani pályaudvar. Vaj' mit szólna aggodalmaskodásomra a hatvani prépost? Jó volt, nagyon üdvös volt egykor teológiát tanulni és erőt meríteni az egyháznak az ifjú levitákat biztató szózatából, mintha Krisztus mondaná? Non vos me elegitis, sed ego elegi vos. (Nem ti választottatok engem, hanem én választalak titeket.) Hát sejtem biz' én, hogy a római jogról szóló sokszázados tudományt nem fogom fejlődésében előbbre vinni, de hiszem, erősen hiszem, hogy hallgatóimat a jogászi hivatás megbecsülésére és mindenekelőtt a nagyszerű római jog szeretetére nem eredménytelenül igyekszem buzdítani. Pályaválasztásom gyötrelmes gondjai közepette újból és újból eszembe jutott a tetszetős axióma, amelyet idős pap rokonunktól tanultam: Dat Galenus opes, Justinianus honores, solus Aristoteles cogitur ire pedes. Galenus az orvosi hivatás megszemélyesítője vagyont ad, Justinianus a római császár, a nagyszerű kodifikátor, a jogászok reprezentánsa tisztségeket vagy tiszteletet, megbecsülést nyújt (mert honores többes száma a honor főnévnek). Csak Arisztoteles (a bölcs, a filozófus) kényszerül gyalog járni, azaz neki "sem pénz, sem posztó", ahogy ezt a gondolatot a magyar közmondás kifejezi. Hát orvos nem leszek, annyi bizonyos. A bölcselkedést azonban össze lehet kapcsolni a jog szolgálatával, tehát tanítani, művelni lehet a jogot. Ezt a remek szintézist lehet a jogtanárságban megvalósítani. Gondviselésszerűnek jelentkezik számomra ez az egri katedra.
Megérkeztem szürke hajnalon, megérkeztem Egerbe, már délelőtt letettem a jogakadémia igazgatójának kezébe a hivatali esküt, s szívesen fogadott az érsek. Éjszaka visszatértem a fővárosba. Reggel jó anyám asztalára számoltam három hónapra előre kapott jogtanári illetményemet (a "fösvény" papok gyakorlata így folyósította a javadalmazást), aztán mintha mi sem történt volna, bebandukoltam a minisztériumba és letelepedtem az íróasztalom mellé. És hát persze megszövegeztem, gondosan le is másoltam lemondásomat fizetéstelen segédfogalmazói állásomról, elbocsátást kérve az állami szolgálatból.
A következő három nap a gratulációk nem is remélt tömegének illedelmesen szerény fogadásával telt el, s ezek nyomában október hó 19-én megérkezett a miniszter aláírásával ellátott dekrétum, amely a fizetéstelen miniszteri segédfogalmazót "buzgó szolgálatainak elismerése mellett" állásából felmentette. Másfél évi szolgálat eredményéül ez az elismerés tagadhatatlanul nagyon jólesett a lelkemnek, s nem könnyű új feladatom vállalásának küszöbén jelentősen emelte önbizalmamat.
* * *
- 689/690 -
2. Az 1914. esztendő október havának 23. napján, születésnapom vigiliáján 24 tényleges hallgató jelenlétében megkezdtem előadásaimat a római jog heti nyolcórás főkollégiumából. Ígéretes és igézetes feladat. A főiskolán akkor két tanszék került egyidejű betöltésre: az én előkelő katedrám mellett a kereskedelmi és váltójog, polgári perrendtartás kollégiumoké is. Különös megbecsülést véltem kiolvasni abból a tényből, hogy én a kiemelkedőként értékelt római jogi tanszéket kaptam, s három nap múlva a mostohább mérlegeléssel számon tartott közjogi tárgyú katedrára nyert kinevezést Székely István, a nálam három évvel fiatalabb ügyvéd, a pesti egyetem teológiai karán működő, igen nagy tekintélyű Sz. J. újszövetségi professzornak pályakezdő unokaöccse. Az ő kinevezésének az enyémnél három nappal későbbi volt a keltje, aminek eredményeképpen a kari életben teljes huszonöt esztendőn át mögöttem kullogott, az enyémnél kevésbé vonzó, sokrétű munkával terhelt, de kollegiálisan gondolkodó és kifogástalanul viselkedő, derék barátom, a kolozsvári, majd szegedi egyetem tanári és rektori székében is kipróbált eredményekkel működő, nehéz megpróbáltatások súlya alatt emelt fővel méltónak bizonyult Székely István.
A főiskolai tanári hivatás betöltéséhez bizony sehonnan sem kaptam útbaigazítást, még a főfeladat megoldására, az előadásokra vonatkozóan sem. Módszereimet teljes egészében magamnak kellett kidolgoznom. Alkalmas keret volt ehhez a hallgatók csekély létszáma. A háború kezdetén mindössze 20 tényleges hallgatója volt előadásaimnak, s ez a szám idővel lassan, de észrevehetően csökkent. A jogakadémiának alapításától eredően a vármegye és a város közigazgatása és bíróságai számára kellett szakembereket nevelnie, ennek a feladatnak alapfokon megfelelnie. Ez a munka tehát nem folyt széles keretekben. Tényleges hallgatóim létszámát a háború végére egyjelű számmal lehetett megjelölni.
A felsőoktatásban működésre hivatott pedagógus lettem tehát. Az unostalan idézett példa valósult meg sorsomban: jóakaróim a mély vízbe nyomtak, ússzam benne, ahogy tudok. A jogakadémia igazgatója, az egri főkáptalan tagja, maga is főiskolai tanár, a legnehezebb tárgyat, a dogmatikát tanítja ékes latin nyelven, nagyhírű kézikönyv igénybevételével. Nagyon szívesen fogadott, egy órámat meg is látogatta és melegen kívánta, hogy a pompázó székesfővárosból a szerény vidéki kisvárosba jővén jól érezzem itt magamat. A jogakadémia tanárai közül a jóságos széniorra, Udvardy-Cserna Lászlóra, az egyházjog és jogtörténet évtizedek óta működő, agg tanárára örömmel támaszkodnám, de ő már a saját terhét is nehezen viseli. Köszvénytől gyötrötten sokszor már nem is bírja a jogakadémia magas két emeletét, hanem tágas közeli lakásának erre a célra berendezett szobájában prelegál a háború kitörésével meggyérült hallgatóinak. Csutorás László, a magánjog tanára szintén fogyatékos egészségű, koravén ember, hatvanévesen meg is hal. Dambrovszky Imre személyéről és eléggé mostoha sorsáról másutt részletesen szólok. Molnár Kálmán a háború kitörésekor hadbavonult, s vele csak négy év múltán találkozom, amikor már saját erőmből túljutottam a kezdet nehézségein. Módly László gondolkodásmódjához nem kívánok alkalmazkodni, a politikával kacérkodik, a polgári forradalomban főispán-kormánybiztosi állást vállal, s pár hónap múlva Budapestre költözik, egyelőre ügyvédnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
