Lapunk folyamatosan figyelmet szentel a szabálysértés témakörére. Jelen cikkünket olvasva a szabálysértési jogrendszerben bekövetkezett hatásköri változásokról, illetve a Gyöngyösi Járási Hivatal mint általános szabálysértési hatóság eljárásairól kapnak hírt a Tisztelt Olvasók.
A mai formáját elérő szabálysértési jogterület mintegy másfél százados múltra tekinthet vissza. Az 1878 előtti évtizedekben a társadalomra kisebb fokban veszélyes cselekményről több törvény és törvénytervezet is rendelkezett, ilyen volt az 1843-as büntetőjogi törvényjavaslathoz csatolt Toldalék, mely "A közfenyíték alá tartozó rendőrségi kihágásokról és azok büntetéséről" címet kapta. Viszont, egyik javaslat sem nyilvánította a szabálysértési jogot a büntetőjog, vagy a közigazgatási jog szerves részévé.
Az első hatályba lépett magyar büntető- törvénykönyv (1878. évi V. tc.), ismertebb nevén a Csemegi-kódex, a bűncselekmények trichotóm felosztását mutatta: bűntett, vétség, kihágás. A kihágásokat a kihágási büntetőtörvénykönyvről szóló 1879. évi XL. tc. (a továbbiakban: Kbtk.) külön szabályozta. Felelősségre vonásként az elzárást és a pénzbüntetést lehetett alkalmazni. Nem csak törvény, hanem miniszteri rendelet, törvényhatósági és városi szabályrendelet egyaránt megállapíthatott pénzbüntetést és elzárást.
A Büntető Törvénykönyv Általános Részéről szóló 1950. évi II. törvény, a Csemegi-kódex általános részét váltotta fel, a különös része hatályban maradt. Megszüntette a vétség kategóriáját, és ezzel új dichotóm felosztás érvényesült: bűntett, kihágás. Továbbá, hatályon kívül helyezte a Kbtk. még hatályban maradt első részét.
A szabálysértés intézményrendszerét az 1953. évi 16. törvényerejű rendelet vezette be a magyar jogba. 1955-ig egymással párhuzamosan élt a kihágás és a szabálysértés, majd az 1955. évi 17. törvényerejű rendelet megszüntette a kihágás jogintézményét. A kihágások egy része a bűncselekményekhez, a másik része a szabálysértésekhez került. Mivel a szabálysértések kikerültek az igazságszolgáltatás köréből és már nem bűncselekményként jelentek meg, elbírálásuk is átkerült a rendőrség és az államigazgatási hatóság hatáskörébe. Ezzel együtt egyre több kriminális jellegű cselekmény a szabálysértési jog különös részébe került be.
Az 1971. évi 28. törvényerejű rendelet visszaemelte a vétség kategóriáját és ezzel ismét egy quasi trichotóm felosztás jött létre. A büntetőjogban: a bűntett és a vétség, és elkülönítetten, de szorosan ezekkel összefüggve: a szabálysértés.
Egy átfogó, kodifikációs munka eredményeként készült el az első önálló szabálysértési törvény, az 1968. évi I. törvény, és az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet. Büntetési neme a pénzbírság mellett az elzárás szankció alkalmazása. Intézkedésként a figyelmeztetést, elkobzás és határozat nyilvános közzétételét iktatta be. Közvetlenül elzárás alkalmazását tette lehetővé a közveszélyes munkakerülésnél, az üzletszerű kéjelgésnél, a garázdaságnál, a verekedésnél, a veszélyes fenyegetésnél, a kitiltás és rendőrhatósági felügyelet szabályainak megszegésénél, valamint kényszerelvonó kezelés alóli kibúvásnál. Az elzárást az általános hatáskörű szabálysértési hatóságok szabták ki és ezen döntések fellebbezéseinek elbírálása a szabálysértési hatóság felettes szervének hatáskörébe tartozott. Például a községi tanács végrehajtó bizottságának (vb) szakigazgatási szerve a községi tanács rendeletében megállapított szabálysértés miatt első fokon járt el, másodfokon a járási, a városi és a városi (fővárosi) kerületi tanács vb igazgatási osztálya. Illetve egyéb esetekben első fokon a járási, a városi és a városi (fővárosi) kerületi tanács vb igazgatási osztálya járt el, míg másodfokon a megyei, a megyei jogú városi és a fővárosi tanács vb igazgatási osztálya járt el.
Egyéb szabálysértési hatóság volt még a vámhivatal, a rendőrkapitányság, tűzrendészeti parancsnokság. A szabálysértési hatóság jogkörét gyakorolhatta az állami közegészségügyi felügyelő, kereskedelmi felügyelőség, bányaműszaki felügyelőség, ha közvetlenül észlelték a szabálysértést.
A pénzbírság behajtását elsődlegesen közvetlen letiltással, majd annak eredménytelensége esetén elzárásra kellett átváltoztatni. A helyszíni bírságot és a fiatalkorúakra kirótt pénzbírságot és egyéb pénzösszeget adók módjára kellett behajtani. Az elzárásról - ideértve a pénzbírságot helyettesítő elzárást is - az elsőfokú szabálysértési hatóság intézkedett.
A jogszabály a bírói utat, a döntés bírói felülvizsgálatát 1990. március 15-étől tette lehetővé. Ettől az időponttól elzárást, mint büntetést a szabálysértési hatóság közvetlenül már nem szabhatott ki, viszont a fórumrendszert változatlanul hagyta azzal a módosítással, hogy a pénzbírság szabadságelvonásra történő átváltoztató határozattal szemben bírósági felülvizsgálatnak adott helyt.
A rendszerváltást követően önkormányzati szabálysértési hatóságként szabálysértés miatt első fokon a jegyző járt el, másodfokon a közigazgatási hivatal vezetője.
Amikor Magyarország 1990. november 6-án csatlakozott és teljes jogú tagjává vált az Európai Tanácsnak, akkor a csatlakozás egyik alapvető feltétele volt az "Emberi jogok és Alapvető Szabadságjogok védelméről" szóló, ún. Római Egyezmény aláírása és ratifikálása. Az Egyezmény 6. cikk 1. bekezdésének követelménye volt a "bírósághoz fordulás joga". Így ekkor látszódott, elérkezett az az idő, amikor egy olyan törvényt kellett megalkotni, amely ezen elvárásoknak megfelelt. Ehhez hozzájárult
- 25/26 -
az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB határozata, amely alkotmányellenesnek ítélte a pénzbírság szabálysértési hatóság által történő elzárásra átváltoztatását, és ezzel összefüggésben az elzárásra átváltoztató határozat felülvizsgálata során a bíróság rendkívül szűk jogkörét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szabálysértési jog reformja nélkül a magyar jogrendszer nem felel meg a jogállamiság követelményének, így elvárása volt, hogy 1998. december 31-ig lépjenek hatályba a hatályon kívül helyezett rendelkezéseket felváltó, az Egyezménynek megfelelő alkotmányos jogszabályok.
Mindezt a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény hidalta át, melynek rendelkezései 1999. július 13-án léptek hatályba. A jogszabály kimondta, hogy a pénzbírság meg nem fizetése esetében a szabálysértési hatóságnak az ügy iratait haladéktalanul meg kell küldenie elzárásra történő átváltoztatás céljából a helyi bírósághoz. Az elzárásra átváltoztatás tárgyában hozott bírósági határozattal szemben nem volt helye jogorvoslatnak. Ezzel az áthidaló törvénnyel mintegy fél évet bezáró sajátos jogi helyzet helyreállt. Ugyanis az elkövetők jelentős részénél a szabálysértési jog hatástalanná vált, mivel azon személyek, akik önként nem fizették meg a bírság összegét és közvetlen letiltással sem volt végrehajtható, jogszabály híján nem volt mód a pénzbírság elzárásra történő átváltoztatására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
