A 2013. évi V. törvény, a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv mind a házastársi vagyonközösséget, mind a közszerzeményi rendszert ismeri és szabályokat biztosít ezekre nézve. Különösen az utóbbi tény jelentett (és jelent mai is) újdonságot, tekintve, hogy az 1952. évi IV. törvény, a Csjt. a közszerzeményi rendszert mint kifejezett és nevesített vagyonjogi rendszert nem ismerte. Korábbi magánjogunk azonban törvényes házassági vagyonjogi rendszerként szabályozta a közszerzeményi rendszert, tekintve hogy 1946 előtt a nemesek, a honoráciorok és a jászkunok házassága esetén a vagyonelkülönítés elve érvényesült, közrendűek esetében ugyanakkor közszerzeményi rendszer. Annyiban ez utóbbi rendszer nem működött a mai megoldáshoz hasonlatosan, hogy - amint azt Nizsalovszky különösen hangsúlyozza[1] - az 1946 előtti törvényes vagyonjogi rendszerek tekintetében a férj elsőbbsége volt a meghatározó. 1946-ban a közszerzeményi rendszer vált általánossá, majd 1952-ben a Csjt. szintén mindenkire kiterjedő hatállyal bevezette a házastársi vagyonközösséget. Ez valóban kizárólagos rendszerként érvényesülhetett, hiszen ekkor meg is szűnt a házastársaknak az a lehetősége, hogy egymás közötti viszonyukban ettől eltérően rendelkezzenek, emellett pedig a férj és a feleség számára teljesen egyenlő pozíciót biztosított.
A korábbi magyar házastársi vagyonközösség és közszerzeményi rendszer más társadalmi-gazdasági alapokon nyugodott, mint az 1952-ben bevezetett házastársi vagyonközösség. Ez utóbbinak kiindulópontja emiatt éppen annak "kényszerítő ereje",[2] azaz az attól való eltérés lehetetlensége lett, s ezzel összefüggésben a felek egyenjogúsága, amely - ahogyan ezt Nizsalovszky megjegyzi -, a legteljesebb mértékben juttatja kifejezésre a felek érdek- és sorsközösségét.[3] A házastársi vagyonközösség második világháború utáni magyar szabályozása egyik legfontosabb jellemzőjeként Pap is a felek egyenjogúságát emeli ki, a rendszer azon tulajdonságaként, amely biztosítja mindkét házastárs számára az életközösség alatt szerzett közös vagyonhoz való egyenlő jogát.[4] Az egyenjogúság, sőt, a teljes egyenjogúság mint a Csjt.-nek a házastársak jogai és kötelezettségei terén egyik meghatározó jellemzője később is hangsúlyozásra kerül,[5] ugyanakkor megjelenik a polgári jogiasabb megközelítés is, amely nem elsősorban az egyenjogúság, hanem a házastársi vagyonközösség keletkeztette közös tulajdon jelentőségét hangsúlyozza.[6]
A törvényes házassági vagyonjogi rendszer ugyanakkor a Csjt. mintegy hatvan éve alatt az azt alkalmazó ítélkezési gyakorlat eredményeképpen alakult-változott. Igaz, az ítélkezési gyakorlat meghatározóvá éppen amiatt válhatott, mert a törvényszöveg az évtizedek múlásával és különösen a kilencvenes évektől kezdődően egyre kevésbé volt önmagában alkalmas a változó vagyoni viszonyok lefedésére. Bár 1986-tól kezdődően a házastársak ismét eltérhettek a törvényes vagyonjogi rendszertől,[7] erre kevéssé és akkor sem a közszerzeményi rendszer irányába mozdulóan került sor, noha ezt nem zárta ki a törvény.
- 1/2 -
A Ptk. kodifikációja során nem merült fel a gondolat, hogy a törvényes házassági vagyonjogi rendszer megváltozzon,[8] és másik rendszer kerüljön bevezetésre, ugyanakkor a közszerzeményi rendszer is visszatért, még ha nem is törvényes rezsimként, illetve nem annak régi formájában. Ez utóbbi már csak azért sem lett volna lehetséges, mert a korabeli közszerzeményi rendszernek velejárója volt a két házastárs közötti különbségtétel, erről pedig érthetően ma nem lehet szó. A közszerzeményi rendszer alternatív, választható házassági vagyonjogi rendszerként került a Ptk.-ban megjelenítésre, de olyan szabályösszességként, mintaszabályként, amelytől a felek a házassági vagyonjogi szerződésben alapvetően el is térhetnek[9]. A közszerzeményi rendszerhez hasonló, de azzal korántsem azonos alapon álló rezsim ugyanakkor a Ptk. Hatodik Könyvében mint az élettársak törvényes vagyonjogi rendszere került bevezetésre. Ilyen módon a közszerzeményi rendszer valóban visszatért, és várhatóan a Ptk. hatálybalépése után létesített élettársi kapcsolatokban érintett élettársak vagyoni viszonyainak a Ptk. szabályai alapján történő elbírálásával alakul majd ki, hogy a hazai ítélkezés miként tekint a közszerzeményihez legalábbis erősen hasonlító rendszerre. A jogalkalmazás ugyanakkor nyilván idővel foglalkozni kényszerül azokkal a házassági vagyonjogi szerződésekkel is, amelyek a közszerzeményi rendszer mintaszabályait alkalmazzák[10], akár azért, mert a szerződés érvényessége kérdéses, akár azért, mert az alapján érvényesít a felek egyike vagyonjogi igényt.
A házastársi vagyonközösségi és a közszerzeményi rendszer alapvető eltérése nyilvánvalóan kitűnik a Ptk. szabályozásából: míg a házastársi vagyonközösség eredményeként a házastársaknak mindaz, amit az életközösség fennállása alatt szereznek és nem különvagyonuk, a közös vagyonukat gyarapítja és azonnal a felek közös tulajdonába kerül, addig ilyen - családjogi - alapon közös tulajdon a közszerzeményi rendszerben nem keletkezik. Közszerzeményi rendszerben a rendszer fennállása alatt mindkét házastársnak a saját vagyonát gyarapítja a szerzeménye, ugyanakkor a másik házastárs sem marad igényérvényesítési lehetőség nélkül. Ez az igény nem tulajdoni, hanem kötelmi igény, melyet a vagyonjogi rendszer megszűnésétől kezdődően lehet érvényesíteni, mindkét fél igényt tarthat a másik fél vagyongyarapodásának - a közszerzeményi jellegű vagyonnak - meghatározott hányadára.
A kelet-európai (kelet-közép-európai, volt szocialista) országokban megszokott a vagyonközösségi rendszer,[11] s rendszerint az esetleges családjogi kodifikációk sem változtatnak ezen. Észtországban történt kísérlet 2009-ben arra, hogy a házastársi vagyonközösségről áttérjenek egy közszerzeményi jellegű rendszerre, de végül a korábbi törvényes rendszer fenntartása mellett döntöttek.[12]
Európai viszonylatban a házassági vagyonjogi rendszerek eltérései a határokat átlépő családjogi kapcsolatok, házasságok nagy száma miatt kerülnek előtérbe, tekintettel arra, hogy az egyes európai országokban eltérőek a törvényes házassági vagyonjogi rendszerek (bár összességében két jellemző rezsim képezi alapjukat)[13]. Az Európai Családjogi Bizottság[14] - amely 2002 óta végzi családjogi Elvek megfogalmazására irányuló tevékenységét -, 2006-ban kezdte meg a házassági vagyonjogot érintő munkáját. 2007-ben készültek el a nemzeti szakértők megadott paraméterek alapján összeállított részletes jelentések, s ezek 2009-ben kerültek közzétételre. A jelentés alapjául szolgáló kérdések, s azok publikációja már megszabta az európai országok házassági vagyonjogi rendszereinek tudományos ala-
- 2/3 -
pon történő osztályozását. Ez a módszer nem egyszerűen az elnevezés alapján kategorizált, hanem érdemben, az adott házassági vagyonjogi rendszerek tényleges tartalma szerint.[15] Azt, hogy az európai országok törvényes házassági vagyonjogi rendszereinek szűkebb csoportokba sorolása mennyire nem egyszerű feladat, kitűnően mutatja az a tény, hogy a nemzeti jelentések 2009-ben kiadott terjedelmes kötetében szereplő terminológiával nem teljességgel egyező kifejezéseket alkalmaztak a 2013-ban kiadott Elvek.
A nemzeti jelentések az adott országok házassági vagyonjogi rendszereit a következő kategóriákba sorolták: vagyonközösség (community of property), közszerzeményi rendszer (community of accrued gains), késleltetett vagyonközösség (deferred community), vagyonelkülönítés (separation of property), vagyonelkülönítés bírósági kiegyenlítéssel (separation of property with distribution by the competent authority).[16] Az Európai Családjogi Bizottság családjogi Elveket jegyző szűkebb testülete, az ún. Szervező Bizottság (Organizing Committee) tagjai tudományos előadásaik során maguk is ezt a kategorizálási módot alkalmazták, tekintve, hogy ez bizonyult olyan osztályozási rendszernek, amely lefedi a kutatásban résztvevő országokban hatályos törvényes házassági vagyonjogi rendszereket, utalunk így Martiny[17], illetve Pintens[18] ilyen témájú előadásaira. Ezek a rendszerek - bármilyen szempont szerint is osztályozzuk tovább a fenti öt típust és keressük hasonlóságaikat - mindenképpen mutatnak alapvető különbségeket. Alapkérdés, hogy a mindkét fél részesedése a főszabály (mint a szerzeményi közösségi rendszerek - vagyonközösség, közszerzeményi rendszer - esetén) vagy éppen ellenkezőleg, a különvagyon gyarapítása (vagyonelkülönítő rendszerben), illetve meghatározó eltérés, hogy a feleknek közös tulajdona keletkezik-e (mint a reálszerzésen alapuló szerzeményi közösség rendszerében) vagy ilyen közös tulajdon családjogi, házassági jogi alapon nem keletkezik (mint az értéktöbbleten alapuló szerzeményi közösségi rendszerben).
Az alábbiakban az európai szempontból is jelentős törekvéseket - amennyire lehet, időrendben - tárgyaljuk részben azokra a követelményekre figyelemmel, amelyek meghatározók bármely házassági vagyonjogi rendszer vonatkozásában, részben pedig a házassági vagyonjogi rendszerek közötti különbségek áthidalhatóságának tükrében. Ezek egyezmények, nemzetközi (európai uniós) magánjogi, illetve nemzetközi (európai uniós) polgári eljárásjogi jellegű dokumentumok, mely utóbbiak anyagi jogot nem vagy nem feltétlenül érintenek, s nem a vagyonjogi rendszerek meghatározásáról, hanem a kiszámíthatóságról szólnak. Az anyagi jogias törekvések ugyanakkor a házassági vagyonjogi rendszerek közötti jogalkotói választást - vagy annak hiányát - is jelzik.
Házassági szempontból különös súlya van a házastársak egyenlőségének, ahogyan ez megjelenik a nagy nemzetközi és európai emberi jogi egyezményekben, így az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában,[19] a CEDAW egyezményben,[20] az Emberi Jogok Európai Egyezményében, illetve különösen az utóbbi Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvében[21] is. Az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága már 1978-ban felhívta a figyelmet a házastársak egyenlőségére, így - többek között - arra, hogy ezt jogszabályi szinten biztosítani kell. Így mindkettőjüknek hozzá kell járulniuk a háztartási kiadásokhoz, egymás (vagyoni) támogatásában azonosak a jogaik és a kötelezettségeik, vagyoni kérdésekben megfelelően tájékoztatniuk kell egymást, szerződéseik nem tartalmazhatnak bármelyikükre nézve hátrányosan megkülönböztető rendelkezéseket, a vagyon hovatartozására nézve nem állítható fel nemi hovatartozásnak jelentőséget tulajdonító jogszabályi vélelem, a közös vagyonnal kapcsolatban azonos jogi helyzetben kell lenniük.[22]
Azt, hogy nem megoldott kérdésről van szó, mutatja a Miniszteri Bizottságnak 2007-ben elfogadott ajánlása a társadalmi nemi egyenjogúság sztenderdjeiről és megvalósíthatóságáról.[23] Ez többek között kitér arra, hogy az egyenjogúságnak a családi élet területén is érvényesülnie kell, így az állam részéről biztosítani kell azt, hogy tulajdonszerzésük, szerződéskötési képessé-
- 3/4 -
gük, vagyonkezelési joguk azonos módon kerüljön rendezésre. A fentieket megerősíti az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tevékenysége. 1994-ben elfogadott ajánlásuk hangsúlyozza a férfiak és nők egyenlőségét a családon belül,[24] s azt, hogy ez a kérdés azonban napjainkban is aktuális, jelzi, hogy a Parlamenti Közgyűlés 2007-ben további ajánlásban hívta fel a figyelmet arra, hogy polgári jogi kérdésekben, így a házasság, házassági vagyonjog tekintetében továbbra is figyelmet kell fordítani a férfiak és nők egyenlőségére.[25] Természetesen európai uniós szinten is nyilvánvaló követelmény a férfiak és nők, így házastársak egyenlősége; az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke a diszkrimináció tilalmáról szól, 23. cikke pedig kifejezetten rögzíti a nők és férfiak egyenlőségét.
A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia 1978 márciusában fogadott el egy a házassági vagyonjogi rendszerek tekintetében alkalmazandó jogról szóló egyezményt. Ezt a dokumentumot mindössze néhány ország, nevezetesen Franciaország, Luxemburg és Hollandia ratifikálta és 1992-ben ott hatályba is lépett. Az egyezmény hatálya kifejezetten a házassági vagyonjogi rendszerekre korlátozódik, nem érinti - többek között - sem a házastársak egymás közötti tartási kötelezettségeit, sem pedig a túlélő házastárs öröklési jogi helyzetét. Annyiban azonban ambiciózus a dokumentum, hogy nem korlátozza sem az állampolgárságot, sem a szokásos tartózkodási helyet, sem pedig az alkalmazandó jogot a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia valamely szerződő államára. Noha az egyezmény igen szűk körben érvényesülhet, részben későbbi hatása miatt is említésre érdemes. Mind Belgium, mind Finnország, mind pedig Svédország vonatkozó jogalkotására hatást gyakorolt, befolyásolta az északi országok házasságra vonatkozó nemzetközi magánjogi rendelkezéseinek megfogalmazását, továbbá a később jelen tanulmányban is tárgyalásra kerülő házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó európai uniós rendeletjavaslatot.[26]
Az egyezmény lehetővé teszi a felek számára a jogválasztást és meghatározza a lehetséges kapcsolóelveket, melynek megfelelően a házastársak a házasság előtt választhatják alkalmazandó jogként vagylagosan annak az államnak a jogát, amelynek bármelyik házastárs az állampolgára a jogválasztás idején, ahol bármelyik házastárs szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik ugyanekkor, ahol a házastársak a házasságkötés után először létesítettek új szokásos tartózkodási helyet. Noha a választott jogot a teljes vagyonra kell alkalmazni, az egyezmény kivételt enged, függetlenül attól, hogy történt-e jogválasztás vagy sem: a házastársak valamennyi ingatlanra vagy egyes ingatlanokra alkalmazandónak választhatják az ingatlan fekvése szerinti jogot.
Jogválasztás hiányában a házastársak házassági vagyonjogi rendszerére nézve a szokásos tartózkodási hely szerinti, a házastársak közös állampolgársága szerinti, illetve annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amelyhez a legszorosabb kapcsolat fűzi a házastársakat. A kapcsolóelvek azonban nem vagylagosak, hanem hierarchikus rendben állnak. Főszabályként a szokásos tartózkodási hely a kapcsolóelv, méghozzá annak az államnak a joga, ahol a házastársak a házasságkötés után az első szokásos tartózkodási helyet létesítették. A közös állampolgárság szerinti állam joga is alkalmazandó lehet, amennyiben például a házastársaknak nincs közös szokásos tartózkodási helye a házasságkötés után. Amennyiben pedig a házastársak nem ugyanabban az államban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel vagy nincs közös állampolgárságuk, házassági vagyonjogi rezsimjükre annak az államnak a jogát rendeli az egyezmény alkalmazni, amelyhez őket a legszorosabb kapcsolat fűzi.
A házastársak a házasság fennállása alatt megváltoztathatják a házassági vagyonjogi rendszerükre irányadó jogot, és ekkor két lehetőség között választhatnak: annak az államnak a jogát választhatják, amelynek a jogválasztás idején bármelyik házastárs az állampolgára vagy ahol bármelyikük szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik (igaz, az ingatlanokra vonatkozó kivétel, amely az ingatlan fekvése szerinti állam jogát is alkalmazni engedi, erre az esetre is vonatkozik). Az alkalmazandó jog megváltozására más esetben is sor kerülhet akkor is, ha a felek nem választanak másik jogot, illetve nem kötnek házassági vagyonjogi szerződést. Ennek megfelelően a közös szokásos tartózkodási hely szerinti jogot kell alkalmazni például amennyiben a házastársak közös állampolgársága szerinti államban rendelkeznek mindketten szokásos tartózkodási hellyel, illetve a házasság folyamán legalább tíz éve rendelkeznek valamely államban szokásos tartózkodási hellyel. Ez utóbbi alaphelyzetben a jog megváltozása csak a jövőre vonatkozik.
Az anyagi jog egységesítését célozza - első ilyen törekvésként - a Németország és Franciaország között lét-
- 4/5 -
rejött kétoldalú megállapodás, mely egyfajta közszerzeményi rendszert vezet be választható házassági vagyonjogi rendszerként. Ezt a megállapodást 2010 februárjában írták alá,[27] s eszerint egy új házassági vagyonjogi rendszert - a francia és a német házassági vagyonjogi rendszerek elemeiből alkotott rezsimet - választhatnak alkalmazandó jogként azok a párok, akiknek házassági vagyonjogi viszonyaira a kollíziós szabályok szerint a német jogot vagy a francia jogot kellene alkalmazni. Ennek megfelelően nemcsak kizárólag francia vagy német házastársak, illetve francia-német vegyesházasságban élő házasfelek választhatják az új rendszert, hanem állampolgárságuktól függetlenül mindazok, akik valamely kapcsolóelv útján a német vagy francia jogot a rájuk vonatkozó nemzetközi magánjogi rendelkezéseknek megfelelően házassági vagyonjogukra nézve alkalmazandóként kiköthetik.[28]
Az előzmények messzebbre nyúlnak vissza, tekintve, hogy negyven évvel az Adenauer és de Gaulle által jegyzett Elysée Megállapodás után, 2003-ban Gerhard Schröder és Jacques Chirac közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben foglalkoztak a két ország jövőbeli fokozott együttműködésével. A nyilatkozat részben a nemzeti jogszabályok harmonizálását is célozta, különös tekintettel a családjogra. Ennek a folyamatnak lett az eredménye a kétoldalú megállapodás.[29]
Igen figyelemreméltó, hogy a megállapodás nem zárja ki azt, hogy más európai uniós tagállamok a későbbiekben csatlakozhassanak. Noha ez kétségkívül pozitív lehetőségnek mutatkozik, s akad, aki kifejezetten szerencsés megoldásnak tekintené,[30] számos kérdés is felvetődik. Miután a fenti közszerzeményi rendszer két európai uniós tagállam politikai együttműködésének eredményeként született, ez akadálya lehet annak, hogy más államok is csatlakozzanak.[31] Ha azonban más tagállamok is hasonló bilaterális vagy többoldalú megállapodásokat hoznának létre, az hosszú távon nem (sem) vezetne feltétlenül az anyagi jogszabályok egységesítéséhez.[32]
Az új rendszer alapszerkezetében a német törvényes házassági vagyonjogi rendszer (Zugewinngemeinschaft) és az egyik francia választható, azaz alternatív házassági vagyonjogi rendszer, a participation aux acquêts rendszerére épül. A német törvényes házassági vagyonjogi rendszer a jelenleg a Ptk.-ban szabályozott közszerzeményi rendszerhez áll a legközelebb, a Zugewinngemeinschaft megnevezése/fordítása a hazai jogirodalomban változó: szerepel szerzeményi közösségként[33], illetve közszerzeményi rendszerként[34]. Bármelyik elnevezéssel is illetjük, jobban vagy kevésbé tükrözve a német terminológiát, magyar viszonylatban a közszerzeményi rendszerhez áll legközelebb, tekintve, hogy a házastársak között az életközösség fennállása alatt a rendszer alapján nem keletkezik közös tulajdon.[35] A francia participation aux acquêts egyike a francia választható vagyonjogi rendszereknek, s lényegében szintén a szerzeményben való részesedés elvén alapszik.
Az új, választható német-francia közszerzeményi rendszer a szerzeményben való részesedés elvére épül, a felek között nem jön létre közös vagyon és az együttélés alatt mindkét házastársnak a vagyona különvagyon, ugyanakkor erre épülve tartalmaz eltéréseket is mind a német, mind a francia említett rezsimektől.[36] A részletszabályok értelmében a házasulók, illetve a házastársak szerződésben állapodhatnak meg a választható rendszer szerinti szabályok alkalmazásáról; a szabályok egy része kógens, másik részük eltérést enged. Különvagyonával mindkét partner önállóan rendelkezhet, ugyanakkor a közös háztartás vagyontárgyaival, illetve a közös otthonnal való egyoldalú rendelkezést a szabályok keretek közé szorítják, ehhez rendszerint a másik házastárs hozzájárulása is szükséges. A közös háztartást érintő, illetve a gyermek szükségleteivel kapcsolatos szerződéseket bármely házastárs megkötheti, ám a felek főszabályként közösen felelnek az ebből keletkezett adósságokért. A vagyonjogi rendszer hatályát veszti, ha egyik fél meghal, a felek felbontják a házasságukat, más rendszert kötnek ki, illetve bíróság dönt ennek a vagyonjogi rendszernek a megszüntetéséről.
A vagyon megosztásának alapja a felek házasságkötéskor (illetve a rendszer hatálybalépésekor) meglévő vagyonának és az elszámoláskor meglévő vagyonnak az összevetése az adósságok levonását követően. A közszerzeményi rendszerben rendszerint követett megoldás szerint kiszámítják mindkét fél vagyonában a közszerzeményt (alapvetően a kezdő és a rendszer megszűnésekor meglévő vagyon különbségét), ezeket egymással összemérik, és az a fél, aki kevesebb közszerze-
- 5/6 -
ménnyel rendelkezik, a két közszerzemény különbségének felét követelheti. Az igény nem haladhatja meg a másik házastárs teljes vagyonának felét; s a bíróság is mérsékelheti méltányolható okból a követelt összeget.[37]
A rendelkezések az alapul szolgáló német közszerzeményi rendszernél egyszerűbb és átláthatóbb rendszert rajzolnak ki, nyilván kérdés, hogy ha valóban alkalmazásra kerül, miként alakul a gyakorlat.[38] Az új választható rendszert elemző irodalom várakozással teli, hiszen kérdés, hogy a házassági vagyonjog első anyagi jogi egységesítése egyszeri esemény vagy egyúttal egy kiterjedtebb egységesítés kezdete.[39]
A házassági vagyonjogi rendszerek következményeinek rendezése megközelítőleg tíz évvel ezelőtt komoly formát öltött. 2006-ban megszületett az a Zöld Könyv,[40] amely kifejezetten ezzel foglalkozott és ezt követte két rendeletjavaslat, amelyek párhuzamosan futottak. A Bizottság 2011 tavaszán terjesztette elő a két rendeletjavaslatot, egyik a házassági vagyonjogi rendszerekkel, másik a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi joghatásaival kapcsolatos ügyekben kívánta rendezni a joghatóság, az alkalmazandó jog, a határozatok elismerése, illetve azok végrehajtása körét.[41] Egyik rendeletjavaslat sem érintette az anyagi jogi rendelkezéseket, így azok harmonizálása, egységesítése szóba sem kerülhetett, de témánk szempontjából nem érdektelen a házassági vagyonjogi rendszerekkel foglalkozó rendeletjavaslat sorsa, hiszen korábban a házassági vagyonjog kérdését uniós megközelítéssel egyáltalán nem tárgyalták. Éppen a családjog ugyanakkor az a terület, amelynek jelentős szegmenseit a határon átnyúló kapcsolatok tekintetében uniós jog rendezi.
Jelentősége van annak, hogy a rendeletjavaslatok szándékosan nem tettek különbséget abból a szempontból, hogy a házasság (bejegyzett élettársi kapcsolat) különnemű vagy azonos nemű személyek között jön létre. A bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi joghatásaival, vagyoni ügyeivel kapcsolatos nemzetközi magánjogi, illetve polgári eljárásjogi kérdések ilyen szintű rendezését többen évekkel ezelőtt korainak tartották.[42]
2013 szeptemberében, miután az Európai Parlament döntött a két javaslatról, fennmaradtak a korábban is meghatározó elvek. Azon követelmény mellett, hogy a házasság intézményének nemzeti szintű szabályozása maradjon érintetlen, követelményként jelentkezett az, hogy a két rendelet a két intézmény tekintetében maradjon meg párhuzamos megoldásként és csak akkor kerüljön sor eltérő megoldásokra, ha az a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat közötti eltérésből adódik. A két intézményre vonatkozó rendezés párhuzamos futtatásának igénye annak ellenére maradt fenn, hogy a határokon átnyúló házasságok nagy száma miatt a házassági vonatkozású rendeletjavaslatnak valóban különös jelentősége volt. Ez világos és egyértelmű rendszer megteremtésére törekedett, elsősorban azokat a helyzeteket rendezve, amikor a házastársak felbontják a házasságukat, különválnak - ez utóbbi a magyar jogban nem ismert intézmény -, illetve a házasság az egyik házasfél halálával szűnik meg.
2014 második felében Olaszország vette át a soros uniós elnökséget és feladatai egyike volt a két rendeletjavaslat továbbgördítése; a tárgyalásokat követően a következő lényeges szempontok kristályosodtak ki: a joghatóság és az alkalmazandó jog rendezése mellett a határozatok elismerését és végrehajtását amellett kell biztosítani, hogy a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat továbbra is nemzeti szabályozás hatálya alatt maradjon.[43] A tagállamok jelentős része ugyanakkor további időt kért ahhoz, hogy átnézzék a rendelkezésre álló dokumentumokat, az olasz elnökség alatt így jelentős módon kiegészítették a szövegeket és ezeket 2014 novemberében közzé is tették. Az elnökség ennek az ún. kompromisszumos szövegnek az elfogadását javasolta. Az újonnan beillesztett szövegrészek a témánk szempontjából elsődleges házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos kérdéseket érintően nagy terjedelműek voltak, s többek között részletesen bővítették a rendeletjavaslat hatályával kapcsolatos rendelkezéseket is. A polgári jog oldaláról megközelítve a házassági vagyonjogot sok kérdés merülhetett fel; s ilyen
- 6/7 -
kérdések a kompromisszumos szöveg tanúsága szerint valóban fel is vetődtek. Nehezen képzelhető el a házassági vagyonjogi kérdéseknek a polgári jog kontextusából való kiemelése, nem véletlen, hogy a kompromisszumos szöveg is kitér a dologi jogi, nyilvántartási kapcsolódásokra, a lehatárolások szükségességére. 2015 decemberében a rendeletjavaslatok nem kaptak egyhangú támogatást, ugyanakkor több ország pozitívan nyilatkozott a megerősített együttműködés keretei közötti elfogadásról, így jelenleg[44] ennek kezdeményezése, előkészítése van folyamatban.
A házassági vagyonjogi vonatkozású rendeletjavaslat a családjogot érintően magas szinten kiépített európai uniós polgári eljárásjogi és nemzetközi magánjogi rendelkezések alkotta rendszert kívánta továbbépíteni, elsősorban úgy, hogy alkalmazkodott azokhoz, így az Öröklési rendelethez, valamint a Brüsszel IIa. rendelethez. Mindezek mellett a javaslat ezen a téren is jelentőséget kíván tulajdonítani a felek autonómiájának. Mind a házasság halállal, mind élők között történő megszűnése esetén a fenti rendeletek alapján joghatósággal rendelkező bíróság hatáskörét terjesztené ki a házassági vagyonjogi kérdések elbírálására. Ezen túlmenően a joghatósági okok hierarchikus rendszere kerül rögzítésre, s azok sorában is különös jelentősége van a házastársak vagy egyikük szokásos tartózkodási helyének. Ami az alkalmazandó jogot illeti, a javaslat a házastársak teljes vagyonára alkalmazandónak rendeli a házastársak által választott vagy ilyen választás hiányában megjelölt jogot. Az alkalmazandó jog tekintetében a házastársak önrendelkezési joga juthat érvényre, igaz, meghatározott vagylagos lehetőségeket biztosít a javaslat számukra, melyek sorában (ismét) kiemelkedik a házastársak közös vagy egyikük szokásos tartózkodási helye. A felek rendelkezésének hiányában is a szokásos tartózkodási hely játszik meghatározó szerepet.
Az Európai Családjogi Bizottság házassági vagyonjogi Elvei[45] 2013-ban kerültek közzétételre. Noha egyelőre ezek az Elvek nem befolyásolták a jogalkotást az európai országokban, jelentőségük nem kérdőjelezhető meg, hiszen a megalkotáshoz vezető teljes folyamat nyomon követhető a vonatkozó nemzetközi családjogi irodalomban, az Elvek továbbgondolhatók, s egyúttal gondolatébresztők.
Bár az Elvek a Bizottság célkitűzése szerint nem modellszabályok, s mind a bontási, mind a tartási, mind a szülői felügyeleti Elvek számos kérdést a nemzeti jogszabályalkotóra hagytak, az azért mégis cél, hogy megfelelően orientálják a jogalkotót és így segítsenek elő egy esetleges későbbi anyagi jogi harmonizációt. Meghatározó kérdés volt, hogy az általuk meghatározott melyik házassági vagyonjogi rendszert (vagyonközösség, közszerzeményi rendszer, késleltetett vagyonközösség, vagyonelkülönítés, vagyonelkülönítés bírósági kiegyenlítéssel)[46] tekintsék irányadónak. Nemcsak az vetődött fel, hogy melyik rendszert javasolják törvényes házassági vagyonjogi rendszernek, hanem az is, hogy javasoljanak-e egyetlen házassági vagyonjogi rezsimet, s amellett felvezessenek-e egy alternatív rendszert. Ez utóbbi kérdés azért vált kérdéssé, mert számos európai ország nemcsak a törvényes rendszert határozza meg, hanem rögzít egy vagy több választható és részletesen szabályozott rendszert is, amely utóbbiak az adott jogrendszerben az elsődleges törvényes rendszer helyett választhatók a felek megállapodása révén.
Az Elvek megalkotásához vezető - ezúttal több évet kitevő - folyamat során a Szervező Bizottság rálátást engedett arra, hogy mely rendszer javaslatán gondolkodik. 2010-ben Boele-Woelki arról számolt be, hogy a Szervező Bizottság a nemzeti jelentések feldolgozását követően egy szerzeményi közösségi rendszert dolgozott ki, és dolgoznak egy második rendszeren is. Ennek az utóbbi rendszernek munkacíméül a vagyonelkülönítést jelölték meg, azzal, hogy ez még valóban nem volt végleges elképzelés.[47] (Később ezen részben változtattak is.) Az eredeti elképzelés így az lehetett, hogy javaslatként két házassági vagyonjogi rendszer kerüljön kidolgozásra, egy inkább vagyonegyesítő és egy inkább vagyonelkülönítő jellegű. Ez összhangban áll azzal, hogy Boele-Woelki és Jänterä-Jareborg az Európában szabályozott házassági vagyonjogi rendszerek két alapvető csoportjaként különítette el a szerzeményi közösségi, valamint az inkább vagyonelkülönítő rendszereket, s hangsúlyozták, hogy a két rendszer biztosan nem változtatható egyetlen rendszerré.[48]
- 7/8 -
Az Elvek felépítésük szerint három nagy egységből állnak: a házastársak általános jogait és kötelezettségeit követik a házassági vagyonjogi szerződésre vonatkozó Elvek, majd részletesen kerül tárgyalásra két házassági vagyonjogi rendszer, a szerzeményben való részesedés rendszere, valamint a szerzeményi közösség rezsimje. Ami az általános jogokat és kötelezettségeket illeti, jelentőségük abban áll, hogy azok attól függetlenül vonatkoznak a házasfelekre, hogy milyen vagyonjogi rendszerben élnek, így eltérést nem engednek. Ezek összhangban vannak a preambulumban rögzítettekkel, s ugyanazon követelményeket törekednek kifejezésre juttatni. Az Elvek így a következő kívánalmakat támasztják a házassági vagyonjogi szabályokkal szemben: a felek egyenjogúságának garantálása, mindkettejük számára méltányos alapon részesedés biztosítása, a gyengébb fél részére védelem nyújtása, s ugyanakkor teremtsenek ezen a téren jogbiztonságot, legyenek rugalmasak, s érvényesítsék a szolidaritás követelményét.[49]
Ami a házastársak helyzetét illeti, az Elvek rögzítik egyenlőségüket és azt a tényt, hogy a házasságkötés cselekvőképességüket nem érinti. Európai viszonylatban egyik sem megkérdőjelezhető, különösen az utóbb említett nem. Az, hogy a házastársaknak mind jogaik, mind kötelezettségeik egyenlők, számos - részben fent is említett - nemzetközi, illetve európai dokumentumban megjelenik, hangsúlyozása azonban nem felesleges, mert a férfiak és nők társadalomban és családban betöltött, sokszor eltérő szerepével kapcsolatban is alkalmazni kell. A Bizottság olyan házasságmodellt kíván az Elvek kommentárja szerint támogatni, amelynek keretei között a felek gazdaságilag azonos módon vesznek részt a család fenntartásában.[50] Amennyiben azonban a hagyományos modell érvényesül, s a feleség nagyobb részt vállal a háztartásban és gyermeknevelésben, a férj pedig elsődleges fenntartója a családnak, szintén követelményként jelentkezik az egyenlőség, mely ez esetben azt jelenti, hogy egyenlően, ugyanolyan súllyal kell értékelni a családért tett erőfeszítéseiket.[51] Az a tény, hogy a cselekvőképesség mindkét fél oldalán fennmarad a házasságkötés után is, elsősorban azért került a meghatározó és kötelező erejű Elvek közé, hogy a gyakori multikulturális házasságok esetére is biztosítsa az európai szemmel megkérdőjelezhetetlen tényt.[52]
Két elengedhetetlen kötelezettséget fogalmaz meg az Elvek első egysége: a család szükségleteihez való hozzájárulásnak és a másik házastárs vagyoni kérdésekről való tájékoztatásának kötelezettségét. Mindkét házastárs köteles képességeinek megfelelően hozzájárulni a család szükségleteinek fedezéséhez, s ez magában foglalja a háztartás fenntartásához, a házastársak személyes szükségleteihez, a gyermekek teljes körű ellátásához és tartásához való hozzájárulást. Az Elvek kommentárja a szükségleteket a lehető legtágabban fogja fel, tekintve, hogy nemcsak a közös gyermek ellátása, tartása minősül családi szükségletnek, hanem a házastársak egyike gyermekének ellátása is, s idetartozik többek között a család életszínvonalának fenntartása, ideértve a felek személyes szükségleteit, mindkét házastárs és a gyermekek egészségügyi ellátását.[53] Nem feltétlenül egyenlő arányú hozzájárulásról van azonban szó, hanem arról, hogy a feleknek lehetőségeiknek, képességeiknek megfelelő arányban kell ezt teljesíteniük. Valamennyi választható vagyonjogi rendszer működése mellett szükséges továbbá a tájékoztatási kötelezettség biztosítása annak érdekében, hogy mindkét házastárs megfelelően gyakorolhassa jogait.
Arra a kérdésre, hogy melyik rendszer "jobb", a házastársi vagyonközösség vagy a közszerzeményi rendszer, ebben a formában nyilván nem adható válasz. A válasz akkor sem adható meg így, ha érthető mindkét rendszer működési mechanizmusa. (Nem szólva arról, hogy a házastársi vagyonközösség funkcionálása - részletkérdésekben biztosan - a mai napig az ítélkezési gyakorlat függvényében alakul és ez bizonyára később sem lesz másképp; a közszerzeményi rendszer működését pedig egyelőre nem ismerjük, gyakorlata nincs.) Döntő jelentősége van azonban annak, hogy a házasságok napjainkban igen eltérőek. Vannak rövid időtartamú és élethosszig tartó házasságok, vannak fiatalabban (igaz, jellemzően egyre kevésbé fiatal huszonévesen), s ugyanígy idősebben kötött házasságok, vannak, amelyek gyermektelenek, s amelyekben több gyermeket nevelnek - akár nemcsak közös gyermekeket -, s végül más-más életstílust, életformát követnek a társak az egyes házasságokban: lehet, hogy mindkét fél megjelenik a munkaerőpiacon, de lehet, hogy csak egyikük folytat keresőtevékenységet. A házasságok nem alkotnak homogén halmazt, s az utóbbi különbségtételből az is következik, hogy - különösen a házasság megromlásakor - más vagyonjogi rendszer kedvez(ne) az egyik, s másik rezsim a másik félnek.
Ha a két rendszer közelállóságát gondoljuk hangsúlyozni, kiemelhető, hogy mindkettő szerzeményi közösséget valósít meg, azaz érvényre juttatja a felek közötti szolidaritást, szemben a vagyonelkülönítő rendszerrel. Az azonban, hogy az egyik a reálszerzés elvén, a másik pedig az értéktöbblet elvén áll, meghatározó differencia, hiszen igen eltérő mechanizmus alapján működteti a házastársak vagyoni viszonyait, s különö-
- 8/9 -
sen rendelkezési jogukat, vagyoni igényeiket. Ez a különbség az egyik oka annak, hogy az Európai Családjogi Bizottság fent részletezett házassági vagyonjogi Elveiben egymás mellé állította a két rendszert, s nem vegyíthette azokat. Nagyon erősnek mutatkozik[54] a harmonizáción vagy egységesítésen munkálkodó testületek/szervek/személyek saját/társadalmi szocializációja, így láthatóan nem egyszerű "elképzelni" egy egész társadalmat egy másik vagyonjogi rendszer szerint működni. A törvényes házassági vagyonjogi rendszer jelentősége nem túlozható: a házasfelek rendszerint a törvényes rendszerben élnek, s még ha a házassági vagyonjog a külső jogviszonyokban "alárendelt" is a dologi, illetve bizonyos kötelmi jogi szabályoknak, a házastársak belső jogviszonyában (természetesen a külső jogviszonyokra is kihatással) a házassági vagyonjogi szabályok meghatározók.
A közszerzeményi rendszer felfogható akképpen is, hogy a vagyonelkülönítő és a házastársi vagyonközösségi rendszer között áll, hiszen mindkét fél követelheti a közszerzemény megosztását, de vagyoni kapcsolatuk az együttélés, azaz az életközösség idején mégis lazább, mint vagyonközösség esetén. Komoly eltérést a vagyonközösségi megoldástól ebben az értelemben nem a közszerzeményi rendszer, hanem a vagyonelkülönítő rezsim mutat (talán részben ez az oka - a rendszer működése ismeretlensége mellett - annak, hogy a Ptk. hatálybalépése óta eltelt mintegy két év alatt a közszerzeményi rendszer mintaszabályai házassági vagyonjogi szerződésekben nem kerültek kikötésre).
A német-francia választható vagyonjogi rendszer[55] a közszerzeményi rendszer mellett foglal állást (korrekciókkal), az Európai Családjogi Bizottság pedig ugyan két rendszert rendez egymás mellett, de sokkal részletesebb a közszerzeményi jellegű rendszer bemutatása, elemzése. Az Európai Unió vonatkozó rendeletjavaslata a megerősített együttműködés keretei között haladhat előre, s bár anyagi jogot nem érint, idővel levonhatók lesznek arra nézve is bizonyos következtetések, különösen, ami a felek preferenciáit illeti. A nemzetközi és európai dokumentumok (folyamatosan) a házastársak egyenlőségét hangsúlyozzák, ennek a követelménynek mind a vagyonközösségi, mind a közszerzeményi rendszer megfelel, feltéve, hogy megfelelően működik és a házastársak valóban arra tekintettel dolgoznak, gazdálkodnak, kezelik vagyonukat és rendelkeznek azzal, hogy a közös életüket vagyoni szempontból is előremozdítsák. ■
- 9 -
JEGYZETEK
[1] Nizsalovszky Endre: A család jogi rendjének alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 158. és köv. o.
[2] Nizsalovszky által használt kifejezéssel - uo. 152. o.
[3] Uo. 155. o.
[4] Pap Tibor: Magyar családjog. Átdolgozta Somfainé Filó Erika. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979. 176. o.
[5] Katonáné Soltész Márta: A házastársak jogai és kötelezettségei. Általános rendelkezések. In: Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 215-218. o.
[6] Hartai László - Kovács László: A házastársak jogai és kötelezettségei. Házassági vagyonjog. In: Petrik Ferenc: A családjogi törvény magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 272-274. o. Ezt a megközelítést követi a későbbi kommentárirodalom is, így Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2002. 24-26. o.
[8] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája a házastársi vagyonközösség fenntartása mellett foglalt állást (Magyar Közlöny különszám 2003. 43. o.). A Szakértői Javaslat - mely vonatkozó tartalmában lényegében a korábbi normaszövegekkel és a mai szabályozással egyezik - a vagyonközösségi rendszer bírói gyakorlat által korrigált fenntartása mellett teszi le a voksát [Kőrös András - Makai Katalin: III. Könyv. Családjog. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex Kiadó, Budapest, 2008. 431. o.].
[9] Lásd részletesen: Kőrös András: Házassági vagyonjog. In: Kőrös András (szerk.): Az új Ptk. magyarázata III/VI. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2014. 142-145. o.; Szeibert Orsolya: Negyedik Könyv. Családjog. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2014. 708-711. o.
[10] Bár a jelenleg, 2016 tavaszán még nincsenek információk arról, hogy a mintegy két éve fennálló lehetőséget a házastársak vagy házasság előtt állók alkalmaznák.
[11] A rendszer megszokott voltára és elfogadottságára nézve a szerző saját, nemzetközi konferenciákon és értekezleteken évek során szerzett tapasztalatára hivatkozhat.
[12] Walter Pintens: Matrimonial Property Law in Europe. In: Katharina Boele-Woelki - Jo Miles - Jens M. Scherpe (eds): The Future of Family Property in Europe. Intersentia, Cambridge - Antwerp - Portland, 2011. 23. o.
[13] A házassági vagyonjogi rendszerek európai alakulásának folyamatát lásd Szeibert Orsolya: A házassági vagyonjog és házassági vagyonközösség eredete, célja és jövője - egyenlőség, autonómia és szolidaritás. Családi Jog 2010. 2. 1-11. o. azon belül különösen 1-7. o.
[14] Az Európai Családjogi Bizottságot - Commission on European Family Law - 2001-ben alapították Utrechtben családjoggal foglalkozó és különböző európai országokat képviselő egyetemi professzorok. A munka kizárólag tudományos alapokon áll, a Bizottság célja ún. Európai Családjogi Elvek kidolgozása és ezáltal az európai családjogi - anyagi jogi - harmonizáció elősegítése. 2001 és 2013 között három területen alkottak Elveket. 2004-ben jelentek meg a házasság bontására és a volt házastárs tartására vonatkozó Elvek, 2007-ben a szülői felelősségre vonatkozóak, majd 2013-ban a házassági vagyonjogi rendszerekre irányadó Elvek. A Bizottság előtt jelenleg az informális partnerkapcsolatok Elveinek kidolgozása zajlik, az informális partnerkapcsolatok nemzeti jelentései 2015-ben közzétételre kerültek. Az Európai Családjogi Bizottság tevékenységére, munkájára nézve lásd részletesen Szeibert Orsolya: A házasság Európában a jogegységesítő törekvések tükrében. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2014. 15-23. o.
[15] A jelentésekből egyes kérdéseket kiemelve és vagyonjogi rendszerenként közöl Szeibert Orsolya: Házassági vagyonjog az európai országokban - 1. Rész. Családi Jog 2009. 3. 31-36. o.; Uő.: Házassági vagyonjog az európai országokban - 2. Rész. Családi Jog 2010. 1. 28-32. o.
[16] Lásd: Katharina Boele-Woelki - Bente Braat - Ian Curry-Sumner (eds): European Family Law in Action. Volume IV: Property Relations between Spouses. Intersentia, Antwerp - Oxford - Portland, 2009. 1-1243. o.
[17] Dieter Martiny "A házastársak vagyonjogi viszonyai európai és német szemszögből" címmel tartott Budapesten előadást, az előadásáról szóló beszámolót is lásd: Varga Kornél: Családjogi konferencia az új Polgári törvénykönyvről a Magyar-Német Jogászegyesület és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében. Családi Jog 2009. 1. 40-43. o.
[18] Az előadás írott változatában a szerzeményi közösség két típusaként különíti el Pintens a késleltetett vagyonközösséget és az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösséget. Pintens: i. m. 22-32. o.
[19] Az ENSZ 1948-ban elfogadott egyezményének 16.1. cikke mondja ezt ki, ahogyan a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának (1966) 23.4. cikke is.
[20] A nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönbözetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ Egyezmény (1979) 18.1. cikke értelmébe n a férfiakat és nőket azonos jogok illetik meg a házasság alatt és annak felbontásakor.
[21] Az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (1950) csatolt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv (1984) 5. cikke a férfiak és nők azonos jogát rögzíti mind a házasság tartamára, mind pedig felbontása esetére. Érinti a férfiak és nők egyenlőségét az Európai Szociális Karta (1961, 1999) is.
[22] Resolution (1978) 37 on equality of spouses in civil law (a házastársak polgári jogi egyenlőségéről). Ezt megerősítette a Miniszteri Bizottság férfiak és nők egyenlőségéről szóló nyilatkozata (1988) is.
[23] Recommendation CM/Rec(2007)17 of the Committee of Ministers to member states on gender equality standards and mechanisms (a társadalmi nemi egyenjogúság sztenderdjeiről és megvalósíthatóságáról).
[24] Recommendation 1229 (1994) equality of rights between men and women (férfiak és nők egyenjogúságáról).
[25] Recommendation 1798 (2007) respect for the principle of gender equality in civil law (a társadalmi nem egyenlősége elvének tiszteletben tartása a polgári jogban). Az ajánlás külön kiemeli a nőkre, illetve férfiakra hátrányos területeket, s ahogyan a férfiak vonatkozásában a szülői felelősség kapcsán érzékel hátrányos megkülönböztetést, úgy a nőket a házasság felbontása érintheti hátrányosan. Emellett említhető a sajátos helyzetben lévő házastársak tekintetében az egyenjogúság sérelme [Recommendation 1723 (2005) Forced marriages and child marriages - kényszerházasságok és gyermekházasságok].
[26] Katharina Boele-Woelki et al.: Principles of European Family Law Regarding Property Relations Between Spouses. Intersentia, Cambridge - Antwerp - Portland, 2013. 19. o.
[27] Abkommen zwischen der Bundesrepublik Deutschland und der Französischen Republik über den Güterstand der Wahl-Zugewinngemeinschaft/Accord entre la République fédérale d'Allemagne et la République française instituant un régime matrimonial optionnel de la participation aux acquêts.
[28] Katharina Boele-Woelki: Property relations of international couples in Europe: the interaction between unifying and harmonizing instruments. In: Herbert Kronke - Thorn Karsten (Hrsg.): Grenzen überwinden - Prinzipien bewahren. Festschrift für Bernd von Hoffmann zum 70. Geburtstag. Gieseking Verlag, Bielefeld, 2011. 69. o.
[29] Andreas Fötschl: The COMPR of Germany and France: Epoch-Making in the Unification of Law. European Review of Private Law, 2010. 4. 882-883. o.
[30] Boele-Woelki (2011) i. m. 69. o.
[31] Fötschl i. m. 886., 888. o.
[32] Fötschl vázol fel egy lehetséges szcenáriót erre az esetre. Fötschl i. m. 888. o.
[33] Lásd: Herger Csabáné: A BGB házassági vagyonjoga az új magyar Ptk. házassági vagyonjoga tükrében. JURA 2015. 28-43. o.
[34] Lásd: Wilfried Schlüter - Szabó Helga: A német családi jog áttekintése. Acta Universitatis Szegediensis FORUM Acta Iuridica et Politica 2013. 2. 217-270. o.
[35] Erre a német házassági vagyonjogot elemző-ismertető szerzők is rámutatnak, jelezve, hogy találóbb lenne a szerzeményi vagyonban való részesedés kifejezés (Herger Csabáné: i. m. 30. o.); illetve a szó szerinti, vagyontöbbleti közösségként történő fordítás éppen ezért pontatlan (Schlüter - Szabó: i. m. 233. o.).
[36] Nina Dethloff: Der deutsche-französische Wahlgüterstand. RabelsZ 2012. 513. o.
[37] Fötschl: i. m. 885-886. o.
[38] Dagmar Coestner-Waltjen: Neues au dem Bereich des europäischen internationalen Ehegüterrechts. ZEuP 2012. 2. 272. o.
[39] Ezen az állásponton: Nina Dethloff - Alexandra Maschwitz: Courts strengthening equality and new ways in cross-border matrimonial property questions. In: Bill Atkin (ed): International Survey of Family Law 2011. Jordan Publishing Limited, Bristol, 2011. 208. o.
[40] Zöld Könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre [COM (2006) 400]. A Zöld Könyvvel kapcsolatos kérdéseket ismerteti Wopera Zsuzsa. Wopera Zsuzsa: Az európai családjog kézikönyve. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012. 221-222. o.
[41] A Tanács rendeletjavaslata a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról [COM (2011) 126.], illetve a Tanács rendeletjavaslata a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról [COM (2011) 127.].
[42] Így utalt erre Wautelet. Patrick Wautelet: Draft Matrimonial Property Regulations. A Preliminary Appraisal. Trier, 2011. szeptember konferenciaanyag.
[43] Az olasz álláspont kiemelte azt is, hogy a rendelet alapján nem szükséges létrehozni a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét; s mindkét rendelet tartalmaz számos biztosítékot arra nézve, hogy a nemzeti jogrendszerek - s különösen az anyagi jogi rendelkezések - érintetlenek maradjanak. Az egyenlő bánásmód követelményének fontossága azonban továbbra is hangsúlyozott maradt.
[44] 2016 februárjában.
[45] Az Elveket és azok magyarázatát közli Katharina Boele-Woelki et al.: i. m. Magyar fordítását lásd Szeibert: i. m. 195-208. o., elemzésüket a hazai irodalomban uo. 208-218. o.
[46] Lásd részletesebben a II. pont alatt.
[47] Katharina Boele-Woelki - Maarit Jänterä-Jareborg: Initial results of the work of the CEFL in the field of the property relations between spouses. In: Katharina Boele-Woelki - Jo Miles - Jens M. Scherpe (eds): The Future of Family Property in Europe. Intersentia, Cambridge - Antwerp - Portland, 2011. 57. o.
[48] Uo. 56. o.
[49] Katharina Boele-Woelki et al.: i. m. 33. o.
[50] Uo. 41. o.
[51] Katharina Boele-Woelki: General Rights and Duties in the CEFL Principles on Property Relations between Spouses. In: Katharina Boele-Woelki - Nina Dethloff - Werner Gephart (eds): Family Law and Culture in Europe. Intersentia, Cambridge - Antwerp - Portland 2014. 7. o.
[52] Uo. 7. o.
[53] Katharina Boele-Woelki et al.: i. m. 61. o.
[54] A szerző saját, nemzetközi konferenciákon és értekezleteken évek során szerzett tapasztalatára hivatkozhat.
[55] Lásd részletesen az V. pontban.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens.
Visszaugrás
