https://doi.org/10.59851/jk.81.01.2
A jogbölcselet magyar nyelvű művelésének legelső dokumentumai a 18. század végén jelentek meg nyomtatásban. A magyar jogi terminológia és szaknyelv létrejöttét nagyban akadályozta az a tény, hogy nemcsak a jogi praxis, de a tudomány és az oktatás nyelve is a 19. század elejéig - egyes kivételek esetében a század közepéig - a latin volt. A nyelvújítási mozgalom hatására a magyar jogi szaknyelv megteremtése részét képezte a társadalmi emancipációnak. A jogbölcselet magyar nyelvű művelésének korai alkotásai a 19. század első felében szervesen illeszkedtek e folyamatba.
Tárgyszavak: magyar nyelvű jogi írásbeliség, jogi nyelv, jogi terminológia, magyar jogbölcseleti gondolkodás
The first scholarly works on legal philosophy in Hungarian were published at the end of the 18th century. However, the development of Hungarian legal terminology and technical language was significantly hindered by the dominance of Latin, which remained the language of legal practice, science, and education until the early to mid-19th century. Driven by the language reform movement, the creation of a Hungarian legal terminology became an integral part of social emancipation. The early 19th-century works of Hungarian-language jurisprudence were an organic part of this transformative process.
Keywords: Hungarian-language jurisprudence, Hungarian legal terminology
A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben ünnepli alapításának bicentenáriumát. A hazai tudományosság legrégebbi intézményének indulásakor Széchenyi István a hangsúlyt a magyar nyelv művelésére helyezte. Ezt a célt rögzítette az 1827. évi XI. tc., mely "a hazai nyelv müvelésére fölállitandó tudós társaságról" rendelkezett. A nemzetteremtés alapintézményeként létrehozott Magyar Tudós Társaság 1831-ben közzétett "alaprajza" (alapszabályzata) a társaság céljának meghatározását e gondolatokkal kezdte: "A' magyar tudós társaságnak egyedül csak az van téve czéljává, hogy munkálódása által hazánkban a' tudományok és szép művészségek honni nyelven míveltessenek; 's viszont ezek által a' nyelv maga, csínosulást, fennséget és bővülést nyerjen: ekképen pedig a' nemzeti elme és lélekerő szép és hasznos tudományok által időről időre kifejtve, saját fényében és méltóságában örök időkig fennálljon."[1]
E fennkölt gondolatok után érdemes az Akadémia jelenlegi küldetésnyilatkozatának 2. pontját hivatkozni, mely két évszázad távolában így fogalmaz: "Az Akadémia őrzi és ápolja a magyar nyelvet, gondozza a nemzet tudományos és kulturális örökségét. A magyar nemzet által életre hívott Akadémia soha meg nem szűnő, fel nem adható kötelezettsége - Széchenyi István szavaival - »a nemzetiség és a nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása«. Az Akadémia a tudomány eszközeivel feltárja és gondozza, ápolja a magyar kulturális örökséget és nemzeti identitást. Az MTA feladata a magyar tudományos szaknyelv kialakításának segítése és gondozása."[2]
Mindezek előrebocsátásával szeretnék szólni a jogbölcselet mint tudományos diszciplína magyar nyelvű művelésének kezdeteiről. Remélve, hogy ezzel hozzájárulok tudományszakom hazai történetének mind jobb megismeréséhez, s nem utolsósorban így szeretnék tisztelegni az Akadémia elmúlt kétszáz évben folyamatosan képviselt nemes vállalása előtt.
A magyar irodalmi írásbeliség, valamint az egyes hazai tudományterületek történetét tanulmányozva megkerülhetetlen kérdésként merül fel a használt nyelv és terminológiai rendszer kialakulásának és fejlődésének a vizsgálata. Különösen érdekes ezt feltárni a közösséget legközvetlenebbül érintő, a közhatalmi és egyéni cse-
- 7/8 -
lekvéseket szabályozó jogban és az annak művelését jelentő jogtudományban.[3]
A jogi nyelv kialakulását és formálódását alapvetően befolyásolta az európai keresztény állam modelljének mintakövetése, illetve a klérus által hordozott írásbeliség. A feudális magyar állam megteremtését követően évszázadokig az államélet, a központi kormányzati szervek, a törvényhozás, a jogalkalmazás, a hivatalos kommunikáció és általában a jogi írásbeliség nyelve a latin volt. Jól példázza ezt az 1517-ben közzétett első magyar jogkönyv, a Werbőczy-féle Tripartitum. A "lingua Latina" használata magától értetődő volt, hiszen a különböző anyanyelvű magyarországi értelmiség műveltsége e nyelv ismeretén alapult a középkorban.[4] Csupán a reformáció következtében előtérbe kerülő "nemzeti visszahatás" eredményezett némi változást a magyar nyelven művelt irodalom és tudományosság világában. Ugyanakkor a magyar jogi terminológia és szaknyelv létrejöttét nagyban akadályozta az a tény, hogy nemcsak a jogi praxis, de a tudomány és az oktatás nyelve a 19. század elejéig - egyes kivételek esetében a század közepéig - szintén a latin volt.
Ha visszatekintünk a középkorra, a hazai állapotok jelentősen eltértek más közép-európai országokétól, ahol a nemzeti nyelvek a jogéletben hamarabb elterjedtek. Míg a Sachsenspiegel a 13. század elején vagy a hasonló cseh jogkönyvek a 14. és 15. században nemzeti nyelven jelentek meg,[5] addig Werbőczy István Hármaskönyvét a 16. század második felében (1565) fordították le magyarra.[6] A Weres Balástól származó első anyanyelvi fordítás nem szó szerint készült, valójában az eredeti mű erősen kivonatos változatáról van szó.[7] Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Tripartitum különböző kiadásaiban használt jogi terminológia nem nevezhető még műnyelvnek, hiszen zömmel terjengős fordításokat, körülírt kifejezéseket tartalmaz.
A magyar nyelvű írásbeliség viszonylag késői megjelenése természetesen hátráltatta a jogi szaknyelv és fogalmak kialakulását. A hétköznapi jogéletben a jogviták alsóbb színterein a "hivatalos" latin helyett a magyar nyelvű érvelés volt a bevett gyakorlat. Minden valószínűség szerint az Árpád-kori káptalani iskolákban, majd az 1367-ben alapított pécsi, illetőleg 1389-ben létesült óbudai egyetemen jelentős számban képeztek olyan "literátusokat", akik a kor latin nyelvű műveltségének elsajátítása mellett az "anyanyelvű »jogászkodás« apostolai" voltak.[8] A 16. századtól kezdve a török hódítás után a magyar nyelvű írásbeliség megerősödése főképpen Erdélyben és a hódoltsági területeken igényelte a szisztematikus és átgondolt terminológiai fejlődést, ugyanakkor - leginkább a magyar királyság területén - a Habsburg-ház növekvő befolyása és hatalma okán a latin nyelv használata a magyar alkotmányosság és függetlenség jelképévé vált. A rendi ellenállás a latin használatában találta meg azt a szimbólumot, ami a német nyelv térhódításával szemben az önállóság demonstrálásának alkalmas eszköze volt.
A 16. századig valójában még egyáltalán nem beszélhetünk magyar jogi szaknyelvről.[9] A korabeli latin nyelvű szövegekben elvétve találunk magyar kifejezéseket. Jogi szaknyelvünk legelső formálóinak a Bolognában és Rómában jogi tanulmányokat folytató báró Nádasdy (III.) Tamás (14981562) - egykori tárnokmester, országbíró, később nádor - generációját, az ún. Nádasdy-gárdát tartják, melynek tagjai közül említésre méltó Csányi Ákos, Horváth Markó, Kerecsényi László és Szél Jakab. Nem véletlenül hívták őket nemzeti nyelvünk
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
