A járási hivatalok létrejöttével a helyi közigazgatás terepén új szereposztás alakult ki. 2012. december 31-ig egy helyi általános hatáskörű államigazgatási szerv létezett: a jegyző. 2013. január 1-jétől a jegyző ezen státusa ugyan változatlanul megmaradt, de megosztva a járási hivatallal.
Ez az új szereposztás egyrészt nem egy forradalmian innovatív lépés a magyar közigazgatás-történetben, másrészt a hatásköri megosztás állandóan változó rendszerén belül visszatérés egy már korábbi szisztémához. Megjegyzem, nem az 1984 előttihez. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a történelmi idők során a helyi közigazgatási feladat- és hatáskörellátás terén a szereposztás folyamatosan változik.
Tegyünk egy rövid visszapillantást a múltba.
Az államalapítás idején a helyi és a központi igazgatás nem vált ketté, de ez a helyzet csak rövid ideig tartott. A vármegyerendszer kiépülésével együtt már az Árpád-házi királyok uralkodásának kezdeti éveiben megerősödik a területi közigazgatás, amely egyúttal a helyi igazgatási funkciót is betölti. A területi hatalom alól már a XI. századtól egy-két város mentesül az úgynevezett szabad királyi városi ranggal és jogosítvánnyal. A szabad királyi városok, a civitasok száma elsősorban a XIV-XV. században bővül. Különösen a bíráskodás terén eltérő jogosítványaikat a tárnoki, illetve a személynöki rang jelezte. Ezeken a településeken jelennek meg a helyi igazgatás elsődleges csírái, ám az igazgatás általános terepeként a magyar közigazgatásban a járási rendszer épül ki, létezésének 1232-ből már nyoma van.
A járás fogalmát már akkor úgy lehetett definiálni, mint megyén belüli, településeket magában foglaló közigazgatási területi egység. A középkorban azonban szolgabíróval az élén, a helyi közigazgatás általános hatáskörrel rendelkező szereplője is volt a járás.
A járás lényegében egy nap lovon bejárható területi egységet jelentett. Székhelyük - igazodva a mindenkori szolgabíró lakhelyéhez - gyakorta változott, és lényegében a vármegye alközponti szerepét töltötte be. Megyénként 6-7 járás lett kialakítva, az 1800-1900-as években 40 ezer fős átlagnépességgel. Csak érdekességként: 1900-ban 509, 1914-ben 442, Trianon után 155, 1945-ben 140, 1950-ben 150 járás működött Magyarországon.
A szolgabíróknak, a servienseknek elsősorban pénzügyi, adóigazgatási funkcióik voltak a középkorban, hatáskörük az 1700-as évektől folyamatosan bővült. Itt jegyezném meg, hogy a járásoknak önkormányzati szerepe csupán a Tanácsköztársaság idején és a tanácsrendszer során 1950-től 1971-ig volt. Ez utóbbi időszak végén 140 járási tanács működött.
Visszatérve a régmúlt időkhöz, már a középkorban történt változás a közigazgatás helyi szereposztásában. 1351-től létrejöttek az ún. mezővárosok, oppidumok bíróválasztási és vásártartási joggal (többek között). Az 500 fő népességszám feletti települések száma Mátyás uralkodása idején 100, 1828-ban pedig már 692 volt. Lényegében a helyi közigazgatási hatáskörök a mezővárosok számának növekedésével sorra átkerültek a járástól a mezővárosi elöljárókhoz, bírókhoz. A világi hatalomnak is szüksége volt az írástudókra, akik lejegyezték a legfontosabb döntéseket, rendelkezéseket. Az írástudó nótáriusok közhatalmi pozícióra tettek szert, s idővel a szolgabíró által élethossziglan kinevezett jegyzők váltak a helyi közigazgatás meghatározó szereplőivé, az állam helyi képviselőivé. Különösen az 1700-as évek második felétől a helyi államigazgatásban kétpólusú rendszer alakult ki: szabad királyi városokban és mezővárosokban a jegyző, egyéb településeken, a falvakban a járási szolgabíró volt az általános hatáskörű államigazgatási szerv.
Az 1871-es közigazgatási reform változtatott lényegesen ezen a rendszeren.
Megszűnt a mezővárosi jogállás - bár 15 évig még használhatták a titulust - a nagyobb városok rendezett tanácsú címet, a kisebbek nagyközségi rangot kaptak.
A járások a nemesi vármegyék területi szerveként fungáltak már, és ekkortól vált - egyedüli szereplőként - általános hatáskörű államigazgatási szervvé a jegyző. 1887-től már törvénycikkely írta elő a kötelező községi jegyzőtartást. Ez a szabályozás fennmaradt lényegében a tanácsrendszerig és ezt állította vissza az önkormányzati rendszer keretében az Ötv. azzal a változtatással, hogy a jegyző nem állami munkáltatótól, hanem a képviselő-testülettől kapta a kinevezést; bár bizonyos települési körben élt már a két világháború közt hasonló szabályozás.
Történelmünk elmúlt ezer évére visszatekintve is érzékelhető a szubszidiaritás gondolatának fokozatos térnyerése. Jól látható, hogy a központi hatalom miként került megosztásra és ezáltal egyre szélesebb, egyre nagyobb mértékben miként kerültek a hatáskörök közel a helyi közösségekhez.
Szakmai érdekességként megemlíthető, hogy a tanácsrendszer a jegyzői feladat- és hatásköröket helyben hagyta, egy részét a végrehajtó bizottságok titkárai, tagolt szervezeteknél a szakigazgatási szervek vezetői kapták, kisebb része pedig - elsősorban a munkáltatói jogok - a tanácselnökökhöz kerültek.
Miként is alakult a jegyző jogállása 1990-et követően az új önkormányzati rendszerben?
A közel 2000-ig terjedő időszakban a települési jegyzők azonos feladat- és hatáskörrel rendelkeztek. Gyakorlatilag minden elsőfokú államigazgatási hatáskör címzettje a jegyző.
Az 1990-es önkormányzati törvény a magyar közigazgatás-történeti hagyományokra is építkezve szabályozta a jegyző jogállását. A törvényhozó egyrészt visszanyúlt a régi elnevezéshez, titulushoz, más-
- 7/8 -
részt lényegében visszahozta az első tanácstörvény előtti időszak alapvető feladat- és hatásköri szabályait is.
Nevezetesen a jegyző a képviselő-testület hivatalának vezetőjeként felel az önkormányzati ügyek döntés-előkészítéséért és végrehajtásáért, másrészt államigazgatási ügyekben - kevés kivételtől eltekintve - a hatáskörök címzettje. Az előzőekben elhangzottakat ismételve: a jegyző általános hatáskörű, helyi, elsőfokú államigazgatási szerv.
Lényeges szakítás viszont a múlttal - ugyancsak ismételve a korábban elhangzottakat -, hogy a jegyzőt nem az állam képviselője, hanem az önkormányzat képviselő-testülete nevezi ki. A politikai hatalomtól való függetlenség a határozatlan idejű megbízatással így is garantált volt. 1994-től pedig - igaz polgármesteri egyetértéssel - a munkáltatói jogok gyakorlása is a jegyzőkhöz került.
Az ezredforduló időszakában az addig egységes jegyzői hatáskör-telepítés rendszere megváltozott. Ez a jegyzői államigazgatási hatáskörök differenciált telepítésének időszaka. Ebben az időben bizonyos különös szakértelmet, technikai hátteret igénylő ügyekben a hatáskörök az ún. körzetközponti jegyzőkhöz kerültek. Így például vállalkozói igazolványok és más okmányok kiadása, egyes gyámügyek, építéshatósági ügyek, kereskedelmi és telepengedélyezési ügyek, szociális intézmények létesítésének engedélyezése stb.
Ugyanakkor ezek a változások a jegyzői karon belül rendezték át a szereposztást, de a jegyzők státusa nem változott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
