A felperes és az I. r. alperes néhai édesanyja házastársak voltak. Közös gyermekük a perben nem álló T. K., míg az I. r. alperes a felperes nevelt gyermeke.
A család a felperes és a néhai közös tulajdonában állott sz.-i ingatlanban élt, ahonnan 1993. decemberében az I. r. alperes édesanyja elköltözött. Az I. r. alperes és féltestvére a felperes háztartásában maradtak, aki a tartásukról gondoskodott, vér szerinti szülőjük, néhai T. L.-né gyermektartásdíjat utánuk nem fizetett. Az I. r. alperes - az iskolai tanulmányainak befejezését követően - 1998. július 1-jétől keresményét a háromtagú család megélhetési költségeinek felperessel közös fedezésére fordította. 2000. március 30-án bankszámla szerződést kötött, a bankszámla tulajdonosaként a felperest megjelölve, aki a számlához bankkártyával is rendelkezett. Mind az I. r. alperes munkabérét, mind a felperes juttatásait és az I. r. alperes akkor még kiskorú féltestvére után járó állami támogatásokat e folyószámlára utalták.
Néhai T. L.-nénak Cs. G.-vel szemben kártérítés jogcímén tartozása állott fenn és ennek biztosítására az ingatlan őt megillető tulajdoni hányadára 2000. április 28-án 350.000 forint és járulékai erejéig jelzálogjog és vételi jog került bejegyzésre. Az I. r. alperes édesanyja a kártérítési kötelezettségének nem tett eleget. Ezért utóbb a család úgy döntött, hogy az ingatlan további megterhelésének, illetőleg harmadik személy általi megszerzésének elkerülése érdekében a néhai tulajdoni hányadát valamilyen módon a család egy más tagjára kell átruházni. Ennek érdekében a felperes a 2003. április 10-én kelt szerződéssel az I. r. alperesre engedményezte a néhaival szemben fennálló 1.425.000 forint összegű gyermektartásdíj követelését, míg a jövőben esedékessé váló tartásdíj követeléséről lemondott. Ezzel egyidejűleg a néhai az I. r. alperesre ruházta át az sz.-i ingatlan tulajdoni hányadát 2.000.000 forint vételárért. A vételár kiegyenlítése úgy történt, hogy az I. r. alperes 2003. április 7-én Cs. G. kártérítési igénye fejében 575.000 forintot a nevezett részére átutalt, míg a fennmaradó 1.425.000 forint vételárba az engedményezett tartásdíj követelést az I. r. alperes beszámította. A felperes az elővásárlási jogával nem kívánt élni. Az I. r. alperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert.
Az I. r. alperes 2004. augusztusában az ingatlanból elköltözött és a II. r. alperessel élettársi kapcsolatot létesített, amely 2006. augusztusáig állt fenn. Az alperesek 2006. júliusában abban állapodtak meg, hogy az I. r. alperes megvásárolja a II. r. alperes Sz., O. utcai ingatlanát. A vételárat nagyobb részt pénzintézeti kölcsönből kívánta az alperes kiegyenlíteni, míg az "önerőt" az sz.-i ingatlanon fennálló tulajdoni illetőségének a II. r. alperesre történő átruházásával teljesítette. Ennek megfelelően az alperesek 2006. július 31-én adásvételi szerződést kötöttek, amelynek tartalma szerint az I. r. alperes a II. r. alperesre ruházta át az ingatlan 1/2 részének a tulajdonjogát 2.000.000 forint vételár ellenében. Az I. r. alperes jogi képviselője az adásvételi szerződésről a felperest tájékoztatta, aki az elővásárlási jogát úgy kívánta gyakorolni, hogy a 2.000.000 forint vételárat az általa az I. r. alperes javára ajándékozott sz.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányadának, mint ajándéknak a visszakövetelésével, kiegyenlítettnek tekinti. Az I. r. alperes az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó fenti nyilatkozatot nem fogadta el. Így az alperesek közötti adásvételi szerződés foganatba ment.
A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy ajándék visszakövetelése jogcímén az sz.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányada őt megilleti. Kereseti kérelmét azzal indokolta, hogy az I. r. alperes az ingatlan hányad tulajdonjogát ajándékozási szerződéssel szerezte meg, hiszen a néhai házastársával szemben fennálló tartásdíj követelését ő az I. r. alperesre engedményezte, aki a vételárat e követelés beszámításával teljesítette. A vételár meghaladó részét, a Cs. G.-vel szembeni 575.000 forintos tartozást is a felperes fizette ki, ezért a felperes a teljes ingatlanilletőségre igényt tarthat. A feltevése, amelyre tekintettel az ajándékot nyújtotta, állítása szerint az volt, hogy az I. r. alperes velük együtt az ingatlanban él, azt felújítja és biztosítja a család lakhatását. Utóbb az I. r. alperes magatartása miatt azonban e feltevés meghiúsult és létfenntartása biztosítása céljából is a felperesnek az ingatlanra szüksége van. Mindezek miatt az ajándék a részére visszajár. Az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását színleltség miatt kérte, azzal, hogy az adásvétel célja valójában az ajándék visz-szakövetelésének a meghiúsítása volt. E szerződéssel összefüggésben másodlagosan arra hivatkozott, hogy vele szemben az adásvételi szerződés hatálytalan, miután a szerződés az ajándék visszakövetelése iránti igénye kielégítési alapját vonta el, amely igényről az adásvételi szerződés megkötésének az időpontjában az alpereseknek már tudomása volt. Harmadlagosan 12.343.319 forint kártérítés címén történő megfizetésére kérte az I. r. alperest kötelezni, arra alapítottan, hogy az I. r. alperes jogellenes és felróható magatartásával a T. családnak az ingatlan értékével azonos összegű kárt okozott.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes tagadta, hogy a néhai édesanyjával megkötött szerződés kapcsán a felperes részéről az ő, vagyis az I. r. alperes részére ajándékozás történt. Hangsúlyozta, hogy édesanyjával a szerződést az ingatlan további megterhelésének az elkerülése érdekében kötötte meg. Vitatta, hogy a tartási követelése engedményezését a felperes feltételhez kötötte volna. Az alperesek a közöttük létrejött adásvételi szerződéssel kapcsolatban azzal védekeztek, hogy az valós akaratukat tartalmazta és azt célozta, hogy az I. r. alperes az Sz., O. utcai ingatlan megszerzéséhez szükséges önerőt biztosítsa. A szerződés hatálytalansága kapcsán az I. r. alperes arra hivatkozott, hogy az ajándékot a felperes csak az adásvételi szerződés megkötéséről való tudomásszerzést követően követelte vissza, így a kielégítési alap elvonása szóba sem kerülhet. Az érvényes szerződéses jogviszonyra figyelemmel az I. r. alperes a kártérítési igényt szintén megalapozatlannak tartotta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Határozata indokolásában az elsődleges kereseti kérelem kapcsán az elsőfokú bíróság azt fejtette ki, hogy miután a Családjogi törvény rendelkezése szerint a gyermektartásdíj jogosultjai a gyermekek, az engedményezett tartásdíj követelés nem tekinthető a felperes vagyonának. Ezen túlmenően a felperes pedig nem bizonyította, hogy a jelzálogjog jogosult követelését a saját vagyona terhére ő egyenlítette ki, illetőleg nem igazolta, hogy ingatlan vásárlási kötelezettség mellett juttatta azt az I. r. alperesnek. Mindezek miatt nem volt megállapítható, hogy a felperes és az I. r. alperes között ajándékozási szerződés jött létre, így az ajándék visszakövetelése fogalmilag kizárt. Az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvényessége kapcsán kifejtette, hogy a felperes az alperesek szerződéskötési akaratának hiányát nem bizonyította, az okirat által felállított vélelmet nem döntötte meg. Rámutatott, hogy az adásvételi szerződés megkötése időpontjában a felperesnek az I. r. alperessel szemben jogszerű követelése nem állt fenn és ajándékozási szerződés hiányában ilyen követelése jelenleg sem lehet. Mindezekből követően a szerződés hatálytalanságának megállapítására nem kerülhetett sor.
A Ptk. 339. § (1) bekezdésében írt törvényi feltételek megvalósulásának a hiányában a felperes kártérítési igényét is megalapozatlannak ítélte, miután az I. r. alperes érvényes adásvételi szerződések alapján jogszerűen szerezte meg, majd idegenítette el a tulajdonjogot. E vonatkozásban jogellenes, felróható magatartás a terhére nem állapítható meg.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában azzal az elsőfokú bírósági állásponttal, hogy a felperes a tartásdíj-követelését nem a saját vagyona rovására engedményezte az I. r. alperesre, nem értett egyet. Rámutatott, hogy a Csjt. 67. § (2) bekezdése alapján saját jogán érvényesítheti a tartási követelését az a fél, aki a gyermekek eltartását saját háztartásában, saját anyagi eszközei felhasználásával éveken keresztül biztosította. A tartásdíj iránti követelés tehát a felperest megillette, ezért nem volt akadálya annak, hogy e követelést engedményezés útján az I. r. alperesre átruházza. Egyebekben azonban az ajándékozási szerződés feltételeinek megvalósulását a másodfokú bíróság sem ítélte megállapíthatónak. Arra figyelemmel, hogy nem vitás adatok szerint az engedményezést megelőzően az I. r. alperes huzamos ideje kereső tevékenységet folytatott és jövedelmét a felperessel közös bankszámlára utalta át, amelyet a család onnan közösen használt fel, továbbá azt is értékelve, hogy a per adatai szerint a felperes jövedelménél az alperes jövedelme jóval magasabb volt és az I. r. alperes még kiskorú féltestvére eltartásra szorul, azt a következtetést vonta le, hogy az I. r. alperes az engedményezést az évek során előzőleg ellentételezte. Így nem találta megállapíthatónak, hogy az engedményezéssel a felperes az I. r. alperest ingyenes vagyoni előnyben juttatta volna. A visszterhesség mellett álló körülményként értékelte a felperesnek azt a kívánságát is, hogy az engedményezés fejében a felperes az I. r. alperestől a T. család lakhatásának biztosítását, valamint az ingatlan felújítási költségeinek az I. r. alperes általi finanszírozását elvárta.
Mindezek miatt végül is a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával azonosan a per adataiból azt a következtetést vonta le, hogy az ajándékozás feltételei megvalósulásának a hiányában az ajándék visszakövetelése a felperes által fogalmilag kizárt. A jelzálogjog és vételi jog jogosultja részére kifizetett 575.000 forinttal kapcsolatban a másodfokú bíróság is úgy mérlegelte a bizonyítékokat, hogy a felperes azon bizonyítási kötelezettségének, miszerint ezt az összeget kizárólag ő fizette meg, nem tett eleget. Az ajándék visszakövetelésével kapcsolatos felperesi igény alaptalansága miatt az alperesek között létrejött adásvételi szerződéssel kapcsolatos fedezetelvonás megállapítását is a másodfokú bíróság fogalmilag kizártnak ítélte. Végül igen részletesen kitért arra a másodfokú bíróság, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés színleltsége és emiatt annak semmissége miért nem volt megállapítható. Ezzel kapcsolatban a BDT 2005/123. szám alatt közzétett iránymutatásra is hivatkozott. Az a felperes harmadlagos kártérítési igénye tekintetében annak alaptalanságával kapcsolatban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helyes indokaira utalt vissza.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértésként a mérlegelési szabályt, a Pp. 206. §-át jelölte meg.
A felülvizsgálati kérelem részletes indokai szerint az alperesek között létrejött adásvételi szerződés színleltségét a peradatok alapján egyértelműen meg lehet és meg kellett volna állapítani. A szerződés megkötésekor ugyanis a szerződő felek élettársak voltak, a "vevő" az ingatlant látatlanban vette meg, a szerződés sem a vételár kifizetésének időpontjára, sem módjára, sem a birtokbavételre nem tartalmaz rendelkezést és az ingatlanilletőség értékét igen alacsony, irreális összegben határozza meg. Hiányozván az adásvételi szerződés lényegi, alapvető elemei a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a szerződési akarat színleltsége nem állapítható meg, a felperes nézete szerint megalapozatlan.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A Ptk. 579. § (1) bekezdése szerint ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A per eldöntésekor az eljárt bíróságok az idézett törvényhely helyes értelmezésével és alkalmazásával indultak ki abból, hogy ha az ajándékozás törvényi tényállásának bármelyik eleme hiányzik, ajándékozás nem jön létre.
A másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróság álláspontjától némileg indokoltan eltérve - azonos tényállás mellett nem a felperes "saját vagyona terhére" történt juttatás hiányát, hanem az ingyenesség hiányát állapította meg. A tényállás azonossága mellett e részkérdésben való eltérő jogi következtetés levonására a másodfokú bíróság jogosult volt, és önmagában azt, hogy az engedményezésért - ami a felperesi állítás szerint az ajándékozást megvalósította - a teljes bizonyító erejű magánokirat tartalma szerint ellenszolgáltatás nem volt kikötve, nem lehet feltétlenül ingyenes juttatásként értelmezni. A felperes vonatkozó érvelésétől eltérve ugyanis a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontja szerint a teljes bizonyító erejű magánokirathoz nem a tartalmi valóság vélelme fűződik, hanem a magánokirat az ellenkező bebizonyításáig csupán arra szolgál teljes bizonyítékul, hogy az abban foglalt nyilatkozatot megtették. Márpedig azt az I. r. alperes sem vitatta, hogy az engedményezésre vonatkozó okiratban foglalt nyilatkozatok megtétele megtörtént és a másodfokú bíróság sem azt állapította meg, hogy az engedményezés fejében a felek ellenszolgáltatást kötöttek ki, hanem azt, hogy az engedményezés közvetett ellentételezése korábban, az I. r. alperes rendszeres jövedelmének a felperessel közös háztartásba bocsátásával (és ezáltal féltestvére eltartásához való hozzájárulással) megtörtént. Az engedményezés emiatt és nem a szerződéssel kikötött ellenszolgáltatás miatt volt a másodfokú bíróság álláspontja szerint visszterhes.
A fenti mérlegelésen alapuló jogerős ítéleti állásfoglalás pedig abban az ügydöntő kérdésben, hogy nem jött létre ajándékozás - a felperesi érveléstől eltérően - iratellenes, logikátlan és ezáltal megalapozatlan megállapításnak nem tekinthető, ahogyan az a másodfokú bírósági állásfoglalás sem meríti ki a mérlegelési szabálynak a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében körülhatárolt megsértését (pl. BH 1995/2/103.), hogy a felperes nem bizonyította a vételi joggal bírt hitelező 575.000 forintos követelésének a saját jövedelméből történt kiegyenlítését. Nem vitatott tény ugyanis, hogy 1998-tól az I. r. alperes a rendszeres keresményét a háromtagú család közös megélhetésére rendelkezésre bocsátotta, amely családból a féltestvére tartásra szorult. A féltestvér tartására a felperes és a gyermekek közös édesanyja volt köteles, aki azonban e törvényi kötelezettségét nem teljesítette. Nincs arra adat, hogy az I. r. alperes keresményét a család ne használta volna fel. Ilyen körülmények között és azt is értékelve, hogy a felperes különélő (majd utóbb elhunyt) házastársa az őt illető 1/2 ingatlanhányadnak a felperes részére történő átruházására nem, csak a gyermeke, az I. r. alperes részére történő átruházására volt hajlandó, az a tény, hogy az együttélés alatt a felperesnek is volt jövedelme, illetőleg megtakarítása az I. r. alperes tagadásával szemben az engedményezés ingyenes voltát még nem bizonyítja.
Az eljárt bíróságok az I. r. alperes visszterhességgel való védekezéséhez képest az ajándékozás minden egyes elemének, így az ingyenességnek a bizonyítását a Pp. 163. § (1) bekezdése helyes alkalmazásával hárították a felperesre és a bizonyítatlanság következményét - a kereset elutasításával - a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján jogszerűen értékelték a felperes terhére.
A teljesség igénye miatt az ajándékozás hiányával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság még azt is kiemeli, hogy a felperes nem végrehajtható követelést, hanem jogérvényesítést engedett át a követelés engedményezésével. A Csjt. 68. § (1) bekezdése alapján viszont tartási követelést - főszabály szerint - visszamenőleg csak 6 hónapra lehet érvényesíteni és a jövőre nézve a kiskorút illető gyermektartási követelésről való törvényes képviselői lemondás érvényességéhez a Ptk. 13. § (1) bekezdés a) és e) pontja szerint gyámhatósági jóváhagyás vagy bírósági, közjegyzői határozattal történő elbírálás szükséges. A Vht. 14. §-a alapján - főszabály szerint - a lejárt gyermektartásdíj 6 hónapra visszamenőleg hajtható csak végre. Ilyen jogszabályi feltételek között és mert az I. r. alperes édesanyja (a felperes különélő, majd elhunyt házastársa) terhére a gyermektartásdíj sem az I. r. alperes, sem a volt házastársak közös kiskorú gyermeke tekintetében megállapítva nem volt, a felperestől az I. r. alperesre 2003. évben engedményezett tartási követelés vagyoni értéke is, mint a felperes vagyona rovására nyújtott vagyoni előny kétséges. A felperes által az I. r. alperes javára engedményezett "követelés" (helyesen jogérvényesítés) az I. r. alperes javára vagyoni előnyt azáltal nyert, hogy a gyermeke javára történt ingatlanhányad átruházásával a gyermekeivel, az I. r. alperessel szemben a tartási kötelezettségét az édesanyja elismerte. A fentieket alátámasztja, hogy a felperes nyilatkozata szerint is az engedményezett gyermektartásdíj követelés értékét 1.450.000 forintban az okiratot szerkesztő ügyvéd "számította ki", tehát az nem a megállapított és végrehajtható lejárt gyermektartásdíj összege volt. Az ajándékozási szerződés feltételeinek a fennállása ellene szól a felperesnek a 3.P.22.138/2006/18. számú jegyzőkönyv 4. oldalának második bekezdésében írt azon előadása is, miszerint "szorult helyzetben voltunk és ez bizonyult a legjobb döntésnek".
Az ajándékozás feltételeinek megvalósulatlanságából következik, hogy az eljárt bíróságok helyes álláspontjának megfelelően a felperesnek nincs mit visszakövetelnie, bár a felperes olyan feltételt sem bizonyított, amely nélkül az engedményezés nem jött volna létre (tehát még ajándékozást feltételezve sem lenne alapos a visszakövetelés iránti igény). Az első- és a másodfokú bíróság indokain kívül az ajándék visszakövetelését megalapozó meghiúsult feltétel hiányát a felülvizsgálati kérelem azon érvelése is mutatja, hogy a felperes az I. r. alperessel szembeni elvárásait "az engedményezés feltételéül soha sem szabta", vagyis maga a felülvizsgálati érvelés ezen része eleve mutatja a felperes ajándék visszakövetelése iránti keresetének alaptalanságát.
Az ajándék visszakövetelésével kapcsolatos jogerős ítéleti állásfoglalás jogszerűségéből következik, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés érvénytelenségével és fedezetelvonó jellegével kapcsolatos felülvizsgálati kérelmek tárgytalanná váltak. Mindemellett a felülvizsgálati érvelésre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Ptk. 207. § (5) bekezdése, amire a felperes a szerződés színleltségeként hivatkozik, éppen a semmisség elleni érvelés. A titkos fenntartás, a rejtett indok ugyanis (az alperesek közötti adásvétel indokaként az "önerő" megszerzése és bizonyítása) a hivatkozott törvényhely alapján az érvényesség szempontjából közömbös. A szerződési akarat és az adott szerződéssel elérni kívánt távolabbi cél egymástól eltérő fogalom illetőleg tény. A szerződési akaratot önmagában az még nem teszi színleltté, hogy az adott szerződés megkötésével a szerződő feleknek a szerződésen felüli további céljuk is van, de a perbeli esetben magyarázza azokat a hiányosságokat, amelyeket a felperes a szerződés színlelt voltának alátámasztandó felsorolt.
A felperes vagylagos kártérítési követelését az eljárt bíróságok szintén jogszabálysértés nélkül utasították el és elutasító rendelkezését az elsőfokú bíróság megfelelően megindokolta.
A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.324/2010. szám)
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes az alperes nagyapja.
A felperes az 1995. január 23-án kelt ajándékozási szerződéssel ifj. Cz. I.-nek - fiának, az alperes édesapjának - ajándékozta az 1/2 hányadban tulajdonában lévő V., S. u. 2. szám alatti ingatlant. Az ajándékozási szerződés 4. pontja szerint a felek kölcsönösen kijelentették, hogy az ingatlant a jövőben is közösen kívánják használni és hasznosítani.
A megajándékozott és az alperes édesanyja: Cz. S.-né között fennállt életközösséget Cz. S.-né megszakította, és a megajándékozott ingatlanából az alperessel együtt elköltözött. Ezt követően ifj. Cz. I. 2006. május 3-án öngyilkos lett.
Halála a közjegyző az elhunyt hagyatékát a törvényes öröklés rendje szerint az alperesnek adta át.
A rendszerváltozást követően a felperesnek lehetősége nyílt arra, hogy különböző személyektől "aranykoronát vásárolva" a V.-i mezőgazdasági szövetkezettől ezen aranykoronákért gyümölcsös művelési ágú ingatlan tulajdonjogát szerezze meg. Ily módon a v.-i 0135/12. és a v.-i 0135/16. helyrajzi számú ingatlanok vételárát fizette ki a felperes, s az ingatlanok tulajdonosaként az ingatlan-nyilvántartásba ifj. Cz. I.-t jegyezték be.
1998. augusztus 24-én ifj. Cz. I. megvásárolta a v.-i 1130. helyrajzi számú építési telket 80.000 forint vételárért. 2003. decemberéig ezen ingatlanra a felperes és ifj. Cz. I. által vásárolt építőanyagokból a család "kalákában" egy lakóépületet épített. Az építkezés költségeit a felperes és a fia azonos arányban viselték. A lakóépület építéskori anyagköltsége 5.331.371 forint, munkadíja 2.038.176 forint volt. A felperes által az eljárás során becsatolt anyagszámlák ellenértéke összesen 2.434.904 forint, a telek 2003-as forgalmi értéke a felülépítmény nélkül 100.000 forint volt.
Ifj. Cz. I. eltemettetésének költségeit a felperes viselte 104.000 forint összegben, s ő állíttatta a sírkövet 500.000 forintért. 800.000 forintot 2005. nyarán kölcsönadott a fiának, aki a tartozást nem fizette vissza. A felperes fiának tulajdonában állt - az alperes által megörökölt -személygépkocsi forgalomba helyezésével összefüggésben a felperes fizetett be 39.300 forintot, és ő egyenlített ki az M. Bank részére ifj. Cz. I. helyett 48.550 forintot, míg közüzemi számlák fejében 34.362 forintot.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a V., S. u. 2. szám alatti ingatlan 1/2 hányadával, továbbá a v.-i 0135/12. és 0135/16. helyrajzi számú ingatlanokkal kapcsolatban a közte és néhai fia között létrejött ajándékozási szerződések érvénytelenségét, egyszersmind visszakövetelte az ajándékot a házasingatlan esetén arra hivatkozással, hogy az ajándékozásra azzal a feltevéssel került sor, hogy a megajándékozott őt idős korában ápolni, gondozni fogja, s e feltevés a fia halálával meghiúsult. A két gyümölcsös művelési ágú ingatlan esetén az ajándék visszakövetelését arra alapította, hogy azokra létfenntartása veszélyeztetett volta miatt van szüksége. Kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a v.-i 11310 hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogát ráépítés címén teljes egészében megszerezte, s e címen 9.000.000 forint megfizetésére, másodsorban tulajdonjoga bejegyzésének tűrésére kérte kötelezni az alperest. Hagyatéki hitelezői igényként 1.655.929 forint megtérítésére tartott igényt, s kérte az alperes költségben való marasztalását.
Az alperes a kereset nagyobb részének elutasítását és a felperes költségben való marasztalását kérte. Állította, hogy az S. u. 2. szám alatti ingatlan 1/2 hányadának ajándékozásakor az ajándékozásnak nem volt a felperes által kinyilvánított feltétele, míg a gyümölcsös ingatlanok tekintetében azzal érveit, hogy a felperes jövedelmi, vagyoni viszonyai miatt nincs rászorulva ezen ingatlanok tulajdonjogára, ezért az ajándék vissza-követelési igény elutasítását indítványozta. Előadta, hogy tudomása szerint a v.-i 11310 hrsz. alatti ingatlanon álló felülépítményt a szülei építették saját anyagi eszközeik felhasználásával, ezért a ráépítés címén előterjesztett követelés megalapozatlan. A hagyatéki hitelezői igény címén érvényesített követelésből elismerte a sírkőállítás 500.000 forintos, a temetési költség 104.000 forintos, illetve a közüzemi számlák közül 10.998 forintos követelés alapos voltát.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1.526.212 forintot, s kimondta, hogy e tartozásért az alperes a közjegyző hagyatékátadó végzésében meghatározott vagyontárgyakkal felel. Megállapította, hogy a felperes a v.-i 11310. helyrajzi számú ingatlan 493/1000 tulajdoni hányadát ráépítés jogcímén megszerezte, s ezzel az alperes tulajdoni hányada 507/1000 tulajdoni hányadra csökkent. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéletének indokolása szerint alaptalannak találta a felperes ajándék visszakövetelése iránti igényét. Az S. utca 2. szám alatti ingatlan ajándékozásáról szóló szerződés semmilyen feltételt nem tartalmazott, és a tanúvallomások alapján sem volt megállapítható az, hogy az ajándékozásra azzal a feltétellel került volna sor, hogy a felperest a néhai fia idős korában ápolni, gondozni fogja, önmagában pedig az ajándékozó erkölcsi elvárása nem ad alapot az ajándék téves feltevés címén történő visszakövetelésére.
A gyümölcsös művelési ágú ingatlanokkal kapcsolatban a felperes által megjelölt jogcímet - az ingatlanok tulajdonjogára létfenntartása érdekében van szüksége az ajándékozónak, s az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti -nem találta megalapozottnak, mert megállapította, hogy a felperes havi 35.000 forint nyugdíjat kap, ezt meghaladóan egy 10 éves tehergépkocsi után 70.800 forint, míg egy 4 éves személygépkocsi után 9.240 forint gépjárműadót fizet; rendelkezik 1 ha, 2002-es telepítésű gyümölcsös tulajdonjogával; házastársa szociális járadékos; az S. u. 2. szám alatti két szobás ingatlanban laknak, melynek 1/2 része a házastársa tulajdonát képezi, további 1/2 része a felperes haszonélvezeti jogával terhelt. Emellett a v.-i, 11310. hrsz. alatti az alperes tulajdonában lévő ingatlanon a felperesnek holtig tartó haszonélvezeti joga van. Rögzítette azt is, hogy a felperes a rendszerváltást követően tehergépkocsit vásárolt, fuvarozásra iparjogosítványt váltott ki, traktorral, tárcsával rendelkezett, mely eszközökkel vállalkozott. E tényekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes rendelkezik azzal a jövedelemmel és vagyonnal, ami a megélhetését biztosítja, ezért az ajándék visszakövetelésének jogszabályban írt feltételei nem állnak fenn.
A ráépítéssel kapcsolatos követelés kapcsán nem fogadta el az alperes védekezését, nem találta megállapíthatónak, hogy a 11310. hrsz. alatti ingatlanon épített felülépítmény kizárólag az alperes szüleinek finanszírozásában épült meg. Az alperes édesapja ugyanis olyan jövedelemmel rendelkezett az építkezés 1999-2003. közötti idején, melyek az építkezés költségeinek fedezetére nem voltak elégségesek. Tényként állapította meg, hogy az építkezéshez sem pénzintézeti kölcsönt nem vettek igénybe, sem szociálpolitikai kedvezményt nem használtak fel. A felperes az építkezés tényleges anyagköltségének mintegy 30%-át fedező korabeli számlákkal igazolta, hogy a kivitelezés anyagköltségéhez ő is hozzájárult. Az építkezéssel kapcsolatban elhangzott tanúvallomásokat mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy az építkezés költségeit a felperes és a néhai ifj. Cz. I. és családja egyenlő arányban viselték. A szakértői vélemény alapján állapította meg a felülépítmény műszaki értékét, azon belül az anyag- és díjtétel összegét, illetve a telek forgalmi értékét, s a Legfelsőbb Bíróság PK. 7. számú állásfoglalása V. pontja értelmezésével akként határozott, hogy a v.-i 11310 hrsz. szám alatti ingatlan 493/1000 tulajdoni hányadát szerezte meg ráépítés jogcímén a felperes, és ennek következtében az alperes korábbi 1/1 hányadú tulajdonjogának mértéke 507/1000 hányadra módosult.
A felperes által érvényesített hagyatéki hitelezői igények közül az alperes elismerése, illetve a felperes által csatolt okiratok, valamint a kölcsön tekintetében a meghallgatott tanúk vallomása alapján megállapította, hogy ez az igény 1.526.212 forint erejéig alapos, ezt az összeget az alperes köteles a felperes részére megfizetni, e tartozásért a Ptk. 679. § (1) bekezdése alapján a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak megváltoztatása és az ajándék visszakövetelése, valamint a ráépítés jogcímén előterjesztett keresetének teljes egészében helyt adó ítélet hozatala iránt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy a felperes keresetében az ajándékozási szerződések érvénytelenségének megállapítását kérte, anélkül, hogy megindokolta volna, hogy miért tekinti azokat érvénytelennek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az ajándékozási szerződés is lehet semmis vagy megtámadható az általános szabályok szerint, az érvénytelenségi oknak azonban a szerződéskötéskor kell fennállnia. Az ajándék visszakövetelését mindig valamilyen utólagos körülményváltozás alapozhatja meg, s az nem hat ki a szerződés érvényességére, sőt az ilyen igény érvényesítésének feltétele az érvényes ajándékozási szerződés.
A felperes módosított keresetében a S. u.-i ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát a Ptk. 582. § (3) bekezdésére, a két gyümölcsös tulajdonjogát a Ptk. 582. § (1) bekezdésére hivatkozással követelte vissza. A fellebbezésben az utóbbi két ingatlannal kapcsolatban a követelése jogalapjaként a feltevés meghiúsulására is hivatkozott, ez a keresetváltoztatás azonban - figyelemmel arra, hogy a két különböző jogcím jogi és ténybeli alapja eltérő -olyan új kereset előterjesztésének minősül, mely a Pp. 247. §-a szerint a másodfokú eljárásban nem megengedett, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét e körben csak az elsőfokú eljárásban előterjesztett jogcím figyelembe vételével bírálta felül.
A Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt a Legfelsőbb Bíróság PK. 76. számú állásfoglalásának I. pontja szerint csak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódás alapján az állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozót az ajándékozásra, s e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor. E konjunktív feltételek fennálltának bizonyítása az ajándékozót terheli.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az ajándék visszakövetelésére e jogcímen kizárólag akkor kerülhet sor, ha a visszakövetelés alapjául szolgáló feltevést az ajándékozó az ajándékozáskor kifejezetten vagy legalább a megajándékozott által kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánította. Az ajándékozó esetleges elképzelései vagy reményei, amelyet sem az ajándékozáskor, sem később nem juttatott kifejezésre, nem azonosíthatóak a jogszabályban megkívánt feltevéssel. Az ilyen megszorító értelmezésnek megfelelő feltevés ajándékozáskori megléte kétséget kizáró bizonyítottságának hiányában fogalmilag nem kerülhet szóba a feltevés végleges meghiúsulása sem. Az ajándékozó erkölcsi elvárása önmagában nem ad alapot az ajándék téves feltevés címén történő visszakövetelésére. A téves feltevése alapított visszakövetelési jog érvényesítése során elsősorban az ajándékozás időpontjában fennállott és az ajándékozó szándékát döntően meghatározó kívánalmat kell bizonyítani, amely nem azonosítható az ajándékozó általános erkölcsi elvárásaival, hanem konkrétan kinyilvánított, a megajándékozott számára is felismerhető feltevést kell kifejezésre juttatnia.
Az e körben kihallgatott tanúk közül egyedül a felperes veje, M. J. utalt vallomásában arra, hogy az ajándékozás feltétele volt, hogy "néhai sógora gondoskodni fog apósáról, ha az élet úgy hozza", ám e nyilatkozat nem elégséges a szükséges feltevés fennálltának igazolására.
Nem vitás, hogy a felperes jó anyagi körülmények között élt, aki mindkét gyermekét egyformán igyekezett támogatni, a lányának is házat épített. A felperes két gyermekének családjában a gyermekek száma is azonos, nem indokolta semmi, hogy a fiával szemben támasszon gondozására irányuló elvárást, különösen arra tekintettel, hogy nem támogatta ifj. Cz. I. párválasztását sem, s emiatt soha nem volt felhőtlen a kapcsolat közöttük. A felperes házastársa adta elő, hogy "semmiképpen nem akarom megengedni, hogy azt a vagyont, amiért én és a férjem dolgoztunk meg, azt elvigyék". E tényekből, nyilatkozatokból, körülményekből nem vonható le olyan következtetés, hogy a felperes az állított feltevését bármilyen módon kifejezésre juttatta volna. Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a Csjt. 60-69. §-ában biztosított tartásra való jogosultság és a Ptk.-ban szabályozott tartás reményében nyújtott ajándék vissza követelése iránti igény két különböző személyes jog, a Csjt. szerint a leszármazót terhelő tartási kötelezettség nem azonosítható az ajándékozáskor egyértelműen kinyilvánított tartás reményére vonatkozó feltevéssel.
Összességében helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az ajándékozásnak nem volt az ajándékozó által kinyilvánított feltétele, ilyen feltevés hiányában pedig az e címen való visszakövetelési jog további tényállási elemeinek vizsgálata szükségtelen.
A két gyümölcsös esetében a felperes keresetét a Ptk. 582. § (1) bekezdésére alapozta. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban a Ptk. miniszteri indokolására és a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében foglaltakra utalt, amely szerint az ajándék visszakövetelésének létfenntartás céljából csak a megajándékozott életében van helye; örököseivel szemben ilyen igény nem támasztható. Az eseti határozat szerint "a Ptk. 582. §-ának (1) bekezdéséhez fűzött indokolás és az ennek nyomán kialakult következetes bírói gyakorlat értelmében a visszakövetelés jogát a megajándékozott halála megszünteti. Az ő örökösei ugyanis már nem állnak olyan viszonyban az ajándékozóval, ami indokolttá tehetné a visszakövetelési jog elismerését. Az egyébként is kivételes ajándék visszakövetelési jog előfeltételeit ilyen esetben nem a szerződő felek között, hanem az egyik szerződő fél és annak jogutódjai viszonylatában kellene vizsgálni, amely eleve kizárja az eredetileg szerződő felek releváns körülményeinek feltárását."
Mindemellett csupán megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a felperes létfenntartásának veszélyeztetett voltával kapcsolatban a bizonyítékokat helyesen, nem iratellenesen mérlegelte. A felperes jövedelmi és vagyoni viszonyai vonatkozásában a felperes személyes előadása alapján állapította meg azt, hogy a felperesnek 1 ha külterületi gyümölcsös ingatlan áll tulajdonában, melyen almatermesztéssel foglalkozik, továbbá a S. u.-i, fele részben házastársa, fele részben az alperes tulajdonában lévő ingatlan 1/2 hányadán, illetve az alperes tulajdonában lévő 11310 hrsz. alatti ingatlan egészén holtig tartó haszonélvezeti joga van. A felperes előadta azt is, hogy a háza körül 200 m2 területen fólia alatt paprikát, paradicsomot is termeszt. Az elsőfokú bíróság e körben megjegyezte, hogy "a rendszerváltozást követően tehergépkocsit vásárolt, fuvarozással iparjogosítványt váltott ki, traktorral, tárcsával rendelkezett, mely eszközökkel vállalkozott." A felperes a fellebbezésében állította, hogy e vagyontárgyak már nincsenek a tulajdonában, ám az elsőfokú ítélet megállapításai a felperes személyes nyilatkozata alapján megfelelnek a valóságnak, a bíróság által használt múlt idő pedig egyértelművé teszi, hogy e vagyontárgyakat, s az egyéb rögzített tényeket a felperes jelenlegi vagyoni viszonyainak megállapításakor nem vette figyelembe.
A ráépítésre alapozott igény elbírálása során az elsőfokú bíróság minden, a felek által indítványozott bizonyítást foganatosított: a tanúkat meghallgatta, az okiratokat figyelembe vette, szakértői véleményt szerzett be, s e bizonyítékokat a Pp. 206. §-a előírásainak megfelelően mérlegelte, az ezzel kapcsolatban kifejtetteket a másodfokú bíróság egyetértett.
A felperes ara hivatkozott, hogy a 11310 hrsz. alatti ingatlanon az építkezést teljes egészében ő finanszírozta, az építőanyagokat kizárólag ő vásárolta. A bizonyítás e tekintetben a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján őt terhelte. A rendelkezésére álló számlákat ezzel összefüggésben becsatolta, azokat a szakértő és a másodfokú bíróság is maradéktalanul elfogadta a felperes kivitelezéshez való hozzájárulása mértékének megállapítása során. E számlák közül azonban a falazótégla 329.218 forintos, és a betongerenda 152.460 forintos vételét igazoló ifj. Cz. I. nevére van kiállítva, ami kétségessé teszi a felperes állítását, tekintettel arra is, hogy előadása szerint az építőanyag szállítását ő bonyolította le, míg házastársa tanúvallomása szerint ezen anyagokat is ők rendelték meg. Így nincs más észszerű magyarázata e ténynek, minthogy ezeket az anyagokat ifjabb Cz. I. vásárolta.
Az építkezésben kétségtelenül részt vett a felperes, ezért javára nemcsak az anyagszámlák, hanem a munkája ellenértékét is el kellett számolni, s ezt a másodfokú bíróság meg is tette.
Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy több tanú az alperesre, illetve ifjabb Cz. I.-ra tekintettel vett részt a kivitelezésben, akiket előadásuk szerint ifj. Cz. I. fizetett, így az ő munkájuk ellenértékét a néhai építkezéshez való hozzájárulásaként kell elszámolni.
Mindezek, valamint az elsőfokú bíróság által is figyelembe vett egyéb körülmények alapján e körben is megalapozott az elsőfokú bíróság határozata.
Tekintettel arra, hogy a fellebbezés a hagyatéki igény címén előterjesztett keresetet részben elutasító döntést nem sérelmezte, az ítélet e részét, valamint az alperest marasztaló rendelkezéseket a másodfokú bíróság nem érintette, míg a határozatot egyebekben helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő - annak tartalmát tekintve - a másodfokú bíróság ítélete keresetet részben elutasító rendelkezésének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen rendelkezésének a megváltoztatása és az ajándék visszakövetelése, valamint a ráépítés jogcímén előterjesztett keresetének teljes egészében helyt adó ítélet hozatala iránt. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, az alábbiak szerint.
1. Minthogy az ajándékozással a megajándékozott ingyenesen gazdagodik, erkölcsi kötelezettsége, hogy ne legyen közömbös akkor, ha a körülmények változása folytán az ajándékozó létfenntartása veszélybe kerül. Ezt az erkölcsi követelményt a Ptk. 582. § (1) bekezdése jogi kötelezettséggé avatja amikor úgy rendelkezik, hogy a még meglevő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
Az idézett törvényhely - annak miniszteri indokolása szerint - a visszakövetelési jogot nem köti határidőhöz, azzal az ajándékozás megtörténte után bármilyen hosszú idő múltán élhet az ajándékozó. Örököseire viszont ez a jog nem száll át, az ő anyagi romlásuk nem szolgálhat alapul az ajándék visszakövetelésére. A fentiekhez képest ugyancsak megszünteti a visszakövetelés jogát a megajándékozott halála, az ő örökösei már nem állnak olyan jogviszonyban az ajándékozóval, ami indokolttá tehetné a visszakövetelési jog elismerését.
Az alperes elhalt édesapja a v.-i 0135/12. és 0135/16. helyrajzi számú gyümölcsös művelési ágú ingatlanokat a felperes általi ajándékozás útján szerezte ugyan meg, az alperesre viszont azok tulajdonjoga a megajándékozott örökhagyó halála folytán, öröklés jogcímén szállott át. Az ajándékozó felperes a megajándékozott örökhagyó életében a létfenntartásának veszélyeztetettsége okából az ajándék visszakövetelésére irányuló igényt vele szemben nem érvényesített, a megajándékozott halála pedig ezt a jogát végleg megszüntette, ezért az alperessel, mint a megajándékozott örökösével szemben ilyen igényt -a másodfokú bíróság helyes indokai szerint - már az egyéb törvényes feltételek kétséget kizáró bizonyítottsága esetén sem támaszthat.
2. A Ptk. 582. § (3) bekezdése alapján az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
a) A Legfelsőbb Bíróság - idézett törvényhelyhez kapcsolódó - PK 76. számú állásfoglalásának I. pontja szerint az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt csak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódás alapján az állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozót az ajándékozásra, s e feltevés nélkül az ajándékozásra nem került volna sor. E tekintetben a bizonyítás az ajándékozót terheli.
Az ajándék idézett törvényhely alapján történő visszakövetelésének - a jogerős ítélet helyes indokai szerint - két együttes (konjunktív) törvényi feltétele van, nevezetesen: egyrészt az ajándékozó ajándékozásra indító egyoldalú feltevésének vagy jövőre vonatkozó várakozásának a végleges meghiúsulása, másrészt az, hogy e feltevés hiányában az ajándékozásra nem került volna sor.
Egységes ezért az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés meghiúsulása miatt az ajándék visszakövetelésére csak akkor kerülhet sor, ha a visszakövetelés alapjául szolgáló feltevést az ajándékozó kifejezetten vagy legalább a megajándékozott által kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánítja. Az ajándékozó esetleges olyan egyoldalú elképzelései vagy reményei, amelyeket sem az ajándékozáskor, sem később nem juttatott kifejezésre, nem azonosíthatóak a jogszabályban említett feltevéssel. Nem pótolja a jogszabályban említett feltevés ajándékozáskori meglétét az, ha az ajándékozásra esetleg meggondolatlanul került sor, és ezért azt az ajándékozó később esetleg megbánta, és az ilyen megszorító értelmezésnek megfelelő feltevés kétséget kizáró bizonyítottságának a hiányában fogalmilag nem kerülhet szóba a feltevés végleges meghiúsulása sem.
Nem nyert bizonyítást a perben az, hogy a felperes az S. u. 2. szám alatti ingatlanilletőség alperesi jogelődnek való ajándékozásakor akár kifejezetten, akár a megajándékozott örökhagyó által kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánította volna azt a feltevését, hogy az ajándékozás fejében a megajándékozott őt idős korában ápolni és gondozni fogja majd.
E feltétel kétséget kizáró bizonyítottsága esetén is kizárná viszont az ajándék felperes általi visszakövetelésének a lehetőségét az, hogy az ajándékozás - másodfokú bíróság által helyesen kiemelt - előzményei és körülményei, valamint a felek ezt követően tanúsított magatartása kifejezetten cáfolják annak a valószínűségét, hogy az állítólagos ilyen feltevés hiányában az ajándékozásra nem került volna sor.
b) A PK 76. számú állásfoglalás III. pontja ugyanakkor kimondja azt is, hogy az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt az ajándék - az egyéb feltételek megléte esetén is - csak akkor követelhető vissza a megajándékozott örökösétől, illetőleg az örököstől csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha e jog gyakorlása a feltevés jellegére, az ajándékozás körülményeire és az ajándékozó életviszonyainak alakulására tekintettel a társadalmi felfogás szerint indokolt.
A felperes által hivatkozott, de nem bizonyított feltevés jellege, az ajándékozás körülményei, valamint a feleségével változatlanul együttélő és a lányával, illetve annak családjával jelenleg is jó családi kapcsolatban lévő felperes életviszonyainak alakulására tekintettel a társadalmi felfogás szerint sem indokolt az, hogy a felperes az elhalt fiának adott ajándékot az ajándékozáskor még csupán az 5., a megajándékozott édesapjának a halálakor pedig a 16. életévében lévő alperestől valójában kizárólag azért követelhesse vissza, mert meghiúsult az a feltevése, hogy a fia "a természet rendje szerint" túléli őt.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.628/2010. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Körös András, legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
