Megrendelés

Fenyvesi Csaba[1]: Szemelvények a jog humorából I. (egyetemi-tárgyalótermi) (JURA, 2003/2., 209-218. o.)

Már általános iskolás koromban, emlékezetem szerint hetedikesként, tehát még a hetvenes években kezdtem el irogatni tanáraim szellemességeit. Grafomán hajlamom a gimnáziumban is folytatódott. Az egyes tankönyvek kezdő- illetve véglapjainak tiszta oldalait töltöttem meg nagy mondásaikkal. Ha ez kevésnek bizonyult, akkor belső lábjegyzeteket is készítettem.

A nyolcvanas évek elején, az egyetemi évek alatt már nem csak jogi oktatóim bölcs és/vagy humoros gondolatait jegyeztem fel, hanem magam is - kisebb-nagyobb sikerrel - megpróbáltam alkotni hasonlókat.

Az élet napos oldala iránti fogékonyságom 1985-ös munkaviszonyba (pontosabban szolgálati viszonyba) lépésemmel sem csökkent. Sőt. Mint rendőrségi bűnügyi vizsgáló, majd értékelő számtalan "csemegét" olvashattam, amire szükség is volt. Állítólag a humor a túlélés egyik lehetséges formája, mindenesetre nélküle nem nagyon érdemes élni. Nem is nagyon lehet, hisz az élet sava-borsa. Szinte mindennap találkozhatunk vele, csak fel kell ismerni és bátran ki kell mondani, nyílttá kell tenni. Az együtt nevetés (sírás) jót tesz a léleknek, mégha alkalmanként magunk is vagyunk annak tárgya, netán "elkövetője".

Mint egyetemi oktató a kilencvenes évek eleje óta, immár több mint egy évtizede szívom magamba a mindig aktuális diákhumort, így ebből is át tudok nyújtani egy csokorra valót.

Gyakorló jogalkalmazóként, ügyvédként pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tanúja lehetek a magyar büntetőeljárás jelentőségteljes szakaszainak, az ott szereplők tevékenységének. Érzékelhetem az elsődleges hatósági intézkedések, a nyomozási cselekmények, a kihallgatások fonákságait, a bírósági tárgyalótermekben elhangzó - időnként hihetetlen - párbeszédeket, felszólalásokat, és mintegy a büntetőeljárás zárásaként a büntetésvégrehajtási intézetekben levők fanyar kesergéseit, kiszólásait.

Mint többkötetes (tudományos) szerző azt szoktam mondani, ha minden tanulmányból, könyvből csak egy gondolatot át tudunk örökíteni tartósan, mélyen az olvasóba, már megérte a fáradtságot. Csak reménykedni tudok, hogy ezt ezzel a kis válogatással is elérhetem. Vagy legalább azt, hogy egyszer elmosolyodik. Már az is elég, ha ez belül megtörténik.

I. Egyetemi bölcsességek

Minden jogász itt, az egyetem falain belül, a jogi karon hallja először, hogy "kolléga"-nak szólítják. Ez a szívet melengető megszólítás a joghallgatók egy részének - mint láthatjuk az alábbiakban - csak némi jóindulattal jár.

1. Jogi kari vizsgákon hangzottak el

Be. szakokleveles (írásbeli):

- Mi az abszolút eljárási szabálysértések eredménye?

- Kasztrálás (?!)

A segíteni akaró vizsgáztató a posztgraduális,

- 209/210 -

jogi szakokleveles képzésben levő közgazdászhoz:

- A "szemlesütésben" mi a bizonyíték?

- A lesütés!

Vizsgázó: A magzatelhajtás aktív és passzív magatartással is megvalósítható.

Oktató: Passzívan hogyan? Mondjon rá példát.

Vizsgázó: Például az anya nem táplálja a magzatot.

Megtagadhatja-e a terhelt a próbaírás felvételét?

- Igen, ha a terhére akarják felhasználni.

1985/86-os állam- és jogelméleti államvizsgán elhangzott aranyköpések. (Visegrády Antal gyűjtéséből)

Én a demokratikus centralizmuson példáznám az elidegenedést a szocializmusban.

Már az ókori görög bölcselők rámutattak, hogy az ember zoon politicon, azaz közösségi állat.

Planton nevéhez fűződik a plantoni állam kidolgozása.

Prónai fölzörgette a halottakat Sopronban, hogy népszavazáson vegyenek részt.

Az ázsiai uralkodó osztály kialakulásának mechanizmusa: hogy a kubikusok gátat készítettek, majd gátőrt választottak.

E kérdés vetületének vetületeit csak vetületein keresztül tudjuk ábrázolni.

A legősibb erkölcsi szabály a tiszta szoba.

Minden embernek 10 évig van jogtudata, utána lop vagy más bűncselekményt követ el.

Platón és Arisztotelész annyira szubjektívek és naivak voltak, hogy lényegében semmi újat nem hoztak létre.

A joghézag nem más, mint lyukak a jogban.

A filozófia tanszéken Jóri János professzor idejéből:

Vizsgáztató: Aprioriról beszéljen.

Vizsgázó: Apró Jóri, őt ismerem, az itt a tanszékvezető.

Vargha László professzor vizsgáztat büntető eljárásjogból.

- Van-e kivétel az azonos nemű motozás alól?

A vizsgázó fiú mély gondolkodásba burkolózik, közben lopva felkészülő társaira sandít, segítségkérésképpen. Nemhiába, mert már súgják is; orvos, orvos,..

A fiú egy picit zavartnak látszik majd kivágja.

- A homokos.

Vizsgáztató-vizsgázó párbeszéd.

- Mi a cross-examination?

- Átmenni a vizsgán.

Közgazdász jogi szakokleves vizsgája.

- Hogyan értelmezhető, ha a vádlottat felmenti a bíróság?

- Ez ügyészi természetes káló.

Mit jelent az, hogy a magyar választási rendszer vegyes?

- Lehet választani, hogy melyik párt kerüljön be a nép által.

- A pártok számától függ, hogy mennyire vegyes.

Mit tud a helyszíni bírságról?

- Már a bűncselekmény helyszínén kimondja az ítéletet.

Sorolja fel a tulajdonszerzés eseteit.

- Munkavállalás, ahol a munkavállaló munkájáért bért kap.

- Értékpapírokkal, részvényekkel való kereskedés.

- Nem törvényes, de tulajdont lehet szerezni lopás által is.

- Valakinek a nevére íratás.

- Lottó, szerencsejáték.

Mikor alakul át a határozott idejű munkaviszony határozatlanná?

- Ha a szerződési feltételeket megszegi, illetve valamilyen büntetőjogi eljárás indul ellene.

2. Jogi kari oktatók bölcseletei

Benedek Ferenc professzor egy elszomorítóan gyengén produkáló csoport vizsgáztatása után keserűen jegyezte meg.

- Hej, hej, de nagy a sötétség, akár az egyiptomi éj - állítólag az a legsötétebb.

A latint, azt meg kell tanulni, azt tudni kell. Vagy jól, vagy sehogy. Annak nincs értelme, hogy valaki Justiniánust dombóvári tájszólásban adja elő, mint a táncdalénekeseink, amikor angolul betanulják a szöveget.

Bodnár Imre adjunktus: Mi a hasmenés? A permanens testi forradalom vulgáris megjelenési formája.

Szegény két elemis elítéltnek olyan ronda volt az írása, hogy láttára a régészek örömükben habosra csámcsogták volna a szájukat.

A magyarországi alkoholisták úgy isszák a piát, mint a szabolcsi homok. Gyorsan és nyomtalanul.

Kocsis Lajos olyan ördőngösen cselezett, hogy a hátvédnek a szünidőben injekcióval sikerült csak szétfeszíteni a becsavarodott lábait.

Kocsis Ernő úgy ráakaszkodott Tichyre a meccsen, hogy négy hétig lila volt a háta. Pedig Honvédos volt.

Egyik - meg nem nevezett focistáról így regélt: A Pécsi Dózsában focizott, ördöngősen. Ám elszomorítóan műveletlen volt. Még írni sem tudott. Ha papírral mentek feléje, azt hitte WC-re kell menni.

A bombázó hatalmas lendülettel a 11-es pontra állított labda felé rohan, a kapus szuggerálja a pöttyöst, a játékost, ide-oda topog, ugrásra kész. Az ítéletvégrehajtó jobb lába lendül, a kapus tigrisugrással a bal sarokba dobja magát, s ebben a pillanatban a bombázó lefékez, lábát kényelmesen a labdára, kezeit csipőre teszi és vigyorogva odaszól a ka-

- 210/211 -

pufa tövében fűcsomót tépdeső kapushoz; mi van öcsi, nyugtalan vagy?

Csumikáztam a csumcsikádat miután cilinderben az ágy alatt kergetőztünk.

Postarablási kísérlet. Bemegy a tettes és követeli az alkalmazottól a pénzt, kezében pisztoly. A postás nem veszi komolyan, fejéhez vágja a keze ügyében levő stemplit, az elkövető kiszalad. Könnyen elfogták a rendőrök, azonosították, mivel a fején jól látszott a homlokán, pontosan a 3. sz. postahivatal pecsétje.

Erdősy Emil professzor: Mert ugye a közösülés önmagában még nem bűncselekmény. Jól néznénk ki!

Farkas József professzor: Egyszer megjelent az egyik újságban: Ki a Gellért vizét issza, saját vizét issza vissza. Sajtóhelyreigazítást kértek. Ezután azt jelent meg: ki a Gellért vizét issza, nem a saját vizét issza vissza.

Ártatlan, ártatlan lány - ismételgeti, sokat sejtető, kaján mosollyal, pocakját simogatva a professzor. Ezt csak akkor tudjuk meg, ha kipróbáljuk, de akkor meg már biztos, hogy nem az.

A nadályos (piócás) ember járta a falut. Ma éppen a postáskisasszonynak - 18 éves, szép teremtés - kellettek a vérszívók. Ajkán volt a bibis, hát oda tett két darabot neki. Azok meg szívták, szívták mohón, olyannyira, hogy a gazdájuk sem állta meg szó nélkül: Persze, ti is jobban szeretitek ezt a bájos falatot, mint tegnap a kántor úr aranyerét.

Mi miből lett? Csődületből csőd. Mozgóképszínházból mozi. Kezitcsókolom kedves kisasszonyból szia.

Filó Erika docens: A modern nő szerepéről vitatkozva: valami átmenetet kellene találni, mert a hivatalba maguk sem mozgó szobadísznek mennek.

Földvári József professzor: Az újságot olvasva azt látja az ember, hogy csupa ártatlan ember kerül börtönbe. Ezek szerint mi nem vagyunk ártatlanok, mert akkor mindannyian börtönben lennénk.

Gyurkóné Bohuss Sarolta nyelvtanár: Néhány kelet-mecseki akcentussal tálalt hallgatói angol mondat után a nyelvóra résztvevőihez: Kicsit többet kéne készülni Mr. J. Ez nem célzás akar lenni, találat.

Joóri János docens: A konkrét azonosság a különbözőség azonossága, vagyis kinek a papné, kinek a lánya, kinek maga a pap.

Nem értik Platón filozófiáját? Gondolják el: A széknek az ideák világában van egy tökéletes képe: amin önök ülnek, csak egy árnyék-szék.

Kajtár István professzor: Előadás alatt valaki bejön, leakaszt egy kabátot a fogasról és kimegy. A professzor kérdése: ő vajon kereskedik, vagy a sajátját vitte el?

Spártában csak erős, egészséges katonákra volt szükség. Ezt elősegítette a születésszabályozás barbár hegyvidéki változata.

Kengyel Miklós professzor: A statisztika paradicsoma az ügyészség.

Kiss László professzor: Háromféleképpen lehet tanulni. Fenékkel, fejjel, fenékkel és fejjel. A legutóbbit ajánlom.

Maczonkai Mihály adjunktus: Elmés fickó volt ez a Montesquieu. Ahhoz, hogy a megnyert pályázatból el tudja tartani magát, élete végéig agglegény maradt.

Szamel Lajos professzor: Aki ezt a témát nem érti, az iratkozzon ki a jogról és menjen el a... Ne tessék rosszra gondolni. Itt helyben is van ilyen tanintézmény.

Egyszer megkérdeztem az egyik jogalkotó barátomtól, hogy mi a különbség a jog és a jogos érdek között. Önök szerint mi a különbség?

Néma csend, nagy hallgatás a sorokban.

- A jogalkotó is hajszálra pontosan ezt válaszolta.

Levelező hallgatót kérdezem a vizsgán, mit tud a silence de l'administrationról. Mire ő kategórikusan kijelentette: én kérem nem tudok latinul. Természetesen nem felelt meg a vizsgán, mivel ez francia kifejezés és intézmény.

Később ugyanezen kedves hölgy megjelentette - név nélkül - az újságban, hogy a professzora görögül kérdezte, azért nem sikerült neki a vizsgája.

Nagynénémnek adót vetettek ki, ő azonnal be is fizette. Néhány hónap múlva jön a felszólítás: adóhátralékát fizesse be. Szegény néni nagy bajával felkeresett engem, hogy segítsek neki. Elmentem az illetékes hivatalba, ahol egy tisztviselő nagy nehezen visszakereste a csekket és a megfelelő helyre iktatta be. De közölte, hogy az évet lezárták, és ezért fizessek 28 forint kamatdíjat. Már azon voltam, hogy kifizetem, amikor igazságérzetem visszatartott ebben. Tájékoztattam, hogy nem fizetek.

- Akkor bírság lesz - válaszolt.

Hívtam a főnökét. Jól öltözött úriember jelent meg, aki megállapította: Özv. Takács Béláné. Az nem ön.

- Hát tényleg nem én vagyok, csak a képviselője volnék.

- Milyen jogcímen?

- Rokonom és megbízott az ügy elintézésével.

- Végül is akkor kicsoda maga?

- Ekkor jött a jól bevált sztereotíp válaszom. Én még vagyok valaki, de maga kicsoda?

A férfi - láttam rajta - egy pillanatra összetört, megremegett, végigfutott rajta a gondolat; aki ilyen szemtelen, az biztos VALAKI. - Ne tessék szellemeskedni, ez nem alkalmas hely arra - válaszolta kissé legyőzötten.

- A szellemeskedés állampolgári jogom.

Erre nem volt több érve, törölték a 28 forintos tartozást.

A Jogász Szövetség nagyon hasonlít a Pál utcai fiúkra. A főtitkár rágja a gittet, elég nedvesen is tartja.

A professzor két óra közötti szünetben behívott magához két hallgatót a szobájába, hogy kontrollálja

- 211/212 -

helyesen, érthetően adta-e elő az anyagot. Az egyik ilyen megbeszélés után előadását így folytatta a szünetet követően: Megnéztem két kolléga jegyzetét és el voltam ragadtatva - magamtól.

A nagy népi demokratikus dumát a vizsgán nem fogom értékelni.

A magyar nyelv sokoldalúsága: Ha a csalóra nem tudtuk rábizonyítani, akkor ügyeskedőnek nevezzük.

Megbecsülik a munkahelyén. Miért nem mondják ki, hogy megfizetik.

Rendes ember - mondják valakire. Ebből abszolute nem tudtunk meg róla semmit. Hiszen ez kötelessége mindenkinek.

Biztosítani a feltételeket: ezt az Állami Biztosítónak kell tenni.

Az erkölcsösség az öregkor ráncai között húzódik meg. Kedvezzetek a nyelveteknek, tehát fogjátok be a szátokat.

Töméntelen bölcsesség és érelmeszesedés csoportosul bennünk, öregekben.

Részt vettem az egyik egyetemi parlamenten is. Másnap elmondtam rövid véleményemet erről, nevezetesen: Ugy vettem észre, a legfontosabb és legfalrengetőbb javaslat az volt, hogy kérünk több spenótot és nagyobb húst. Vártam, hogy 16 éves kiszolgálónők is szóba jönnek.

Nem értőknek legegyszerűbb a tagadás.

A bíróság jogabb tud lenni a jognál.

Aki a bizonyításnál jelzőket használ, azt bizonyítja, hogy nincsenek érvei.

A káder nem vész el csak átalakul.

Nem attól függ a fekete fenék, hogy feketére van-e festve, hanem attól, hogy ki nézi.

Nem szabad átvenni azok beszédeit, akik hirdetik az igét, de nem ragoznak.

Ne hivatkozzunk anyagi gondokra ott, ahol a foci 1 milliárdot elvesz 1982-ben.

Miért nem alkalmaznak a katedrán színészt, aki elmondja a könyvben levő anyagot? Azért, mert az egyetemi tanár olcsóbb.

Nagyon rossz katona voltam. Horthy mégis az én segítségemmel akarta visszaverni az oroszokat. Ha beszélt volna előtte velem, én mondtam volna neki, hogy nem fog menni.

Ha nem megy a jog, el kell menni az imakönyvsarokkészítő vállalathoz. Ott még fohászkodni is lehet.

Hiányoznak a jól felkészült jelentkezők a műszaki pályára. Ha akad egy 14 pontos (a húszból), akkor a tanári kar szervezetten bevonul a Székesegyházba zsoltárokat énekelni.

Az egyik újdonsült firkász azt írta rólam az újságban, hogy világhírű vagyok. Igen, Pécsen és környékén.

Magyarországon a legnagyobb betegség (morbis hungaricus) a szervezési düh. Mindent megreformálnak, még a jót is.

Valamikor az előadóknak fokozatai voltak a hivatalokban: A, B, C, D, atyafiak, barátok, cicababák, dolgozók.

Az államigazgatásról 45 után lehetetlen nem szatírát írni. Gondoljunk csak például arra, hogy szóbeli feddést írásban kellett kiadni.

Az államigazgatási ágazatok kodifikációi, azok kb. a jámbor óhajok gyűjteménye. Lásd például az ijúsági törvényt.

Ne higgyék, hogy nem tudom magukat a száraz anyaggal eluntatni, dehogynem, 8 órán keresztül úgy, mintha bevettek volna egy marék szeduxent.

Az úriember a beretvájával mosakszik. Ha egy férj nem borotválkozik egész hete, az nem akar tetszeni a feleségének. Ott baj van. De még nagyobb a baj, ha hétvégén mégis megborotválkozik és egyedül távozik a "klubba".

Valakinek nem tetszett az érvem, nem tudott mást válaszolni, hát kibökte: Hogy lehet ilyet mondani?

Úgy, hogy mozgattam a nyelvemet és enyhén csücsörítettem.

A családtervezési tanácsok "absztrakt" gyerekekre vonatkoznak.

A beategyüttesek ugrálnak, visítoznak, köztük azok a torzonborz figurák, mint a ....némi gondolkodás után - a Bergendi.

A dramatizálás Lőrincze Lajos és társainak feladata. A gyakorlati szakemberek mindig hallatlanul bölcsen megjegyzik: Más az elmélet és más a gyakorlat. Persze. Más a sport és más az elmebaj. Ez kb. olyan.

Szekeres Róbert tanársegéd: És most jöjjenek az asszírok. Egy igazán szimpatikus nép volt, a legyőzöttek fejeit gúlákba rakták. Év végén itt is lesz ilyen!

Egy adott dologra másképp reagált, aki beledöngölte a földbe, és másképp, aki döngölve volt.

Tamás Lajos docens: Tavaly is elmagyaráztam ezt, akkor egy hallgató, én meg a Jóisten értette. Az idén már csak a Jóisten.

Bizony igaz a mondás. Közös tulajdonnak túrós a háta. Nem is szeretem a túrós ételeket. Meggyőződésem, hogy maguk se fogják.

Indul a félév, a polgári jogi tanszéki követelmények a következők: az általános részt mindenkinek nagyon kell tudni, a tulajdont azt viszont csak tudni kell mindenkinek.

Milyen célra lehet egyesületet alakítani? A fiúk például ne is erőlkedjenek, anyósellenes ligát nem lehet létrehozni.

Tremmel Flórián professzor: A szadista, szexista, baptista, ateista, marxista, dekadens vádlott odesettenkedett a hiányos öltözékben, bugyiban levő, az ágy jobb szélén, egy méter hatvan centimé-

- 212/213 -

ter hosszúsában elnyúló, lihegő, ittas állapotú, részeg sértetthez és ott már nem tudom mit csinált, de valamit csinált.

A tejet biliben főzték a gyereknek, ez egészségügyi szabálysértés, nem vitás.

Olyan szép a lábikrája, hogy a szívem vágyik rája.

A vádlott elvitte az aranyórát a pásztoróra után.

Az egyik művem: igazságügyi retorika, oder erotika.

A terhelti fellebbezés alkalmanként annyit ér, mint pipán a bojt.

Elérkezett előadásom csúcspontja; a hosszan tartó, jól megérdemelt szünet.

Vargha László professzor: A bíróság ne unatkozó nagyhercegként legyen jelen a tárgyaláson.

Móra Mihály eljutott az egyházjogtól a fegyházjogig.

Szolgáltam én operettjárásbíróságon is.

Az ügyész keresztkérdései tönkresilányították a két jólfésült tanút.

Egyes elvetemülteknek mindegy hol ülnek, a vigyorgóban vagy a cellában.

Motozást rendeltek el egy nővel szemben. A delikvens történetesen aranyat rejtett el teste egyik, talán mondhatjuk legintimebb üregébe. Ez aztán az aranyos nő.

Miből töltik ki a hatóságok a feljegyzési hiányosságokat a nemi bűncselekményeknél? A saját perverz fantáziájukból.

A titkármatuzsálem a bíróságon még gólarányt is hirdetett a tanácskozás után.

A jogtudomány egyik alapköve a csapnivaló jogalkotás.

A törökök futballozni nem tudnak, de a közmondásaik jók. (1982-ben 5:0-ra kikaptak tőlünk.)

Nem tudom mi van Cieslak barátommal. Kiderült, hogy a Szolidaritás titkos tanácsadója volt. Elhelyezték Gdanskba, hogy hallgassa a tenger morajlását.

Visegrády Antal professzor: Sokan olyan elnéző mosollyal szaladnak át 20-30 oldalon, és ez később megdöbbentő élményekkel szokott számukra szolgálni.

3. Jogi kari anekdoták

Jogi kari egyetemi oktató kérdésére az egyik termelőszövetkezeti látogatáson:

- Ennek a tehénnek miért nincs szarva? Agronómus türelmesen:

- Lehet, hogy ellopták, esetleg betört az ajtóba, vagy így született, de ez speciel ló.

Szemináriumon a korábban hiányzott hallgató be kívánja mutatni az igazolást. Szomszédja érces hangon rákérdez.

- Kell aláírás? Már nagyon megy.

Titokban jegyzi az íjversenyek eredményeit, sőt üzletszerűen = zugíjászat.

Lefoglalták a budit is = vécézár alá vétel.

A boltos hamisan mérte le a rákot = vásárló megrákosítása.

Csempészett szeszesitalt haszonszerzés végett megszerez = vámborgazdaság.

Az apósnak nem tetszett újdonsült menye, ezért leszúrta fiát = választás rendje elleni bűncselekmény.

Alacsony színvonalú vádirat = ponyvádirat.

A vádirat intimebb részeit is megvizsgálva úgy döntöttek, hogy nem emelik meg a vádat = a vád mellezése.

A MÁV boci pullmanját is elvették = vagonelkobzás.

A női test pénzért való kiárusításának napszaka = üzletszerű kéjjelgés

Japán teáslányt felveszik a bordélyba = üzletszerű kéjelgésa.

Kicsit már megsavanyodott az ügy, mire a Legfelsőbb Bíróság elé került = tárgyi bizonyítási eszköz.

Két kocsma között találták meg a kést = tárgyi bizonyítási szeszköz.

A hallgatók unták a hosszú tárgyalást = a tárgyalás nyúlvánossága.

A börtönőr és a vádlott a Dzsámi keleti oldalánál várokozott = bíróság elé állítás.

Újabb állomáshoz értek a kihallgatás során = tanuvállomás.

A szobrászok és sírkőfaragók a köztársaság társadalmi rendjének megsértésére, megdöntésére szövetkeztek = összeeskővés.

Az ikrák összegyűjtésével és megfertőzésével több bűncselekményt követtek el = halmagzat.

A rigai vádlott a bűncselekmények elkövetését megkezdte = kísérlett.

Felkészülés téli bűncselekményre = telelőkészület.

A tettesek a sértett nő nyomában haladtak = mellkövetők.

A kését előkapva a sértettet félelem kapta el = fenyegekés.

A közösülésre készülő vádlott előkapta elkövetési eszközét, a sértett ezt meglátva képtelen volt akaratának megfelelő magatartásra = kanyszer.

A vicc a társalgás csődje, ezért csak "cum grano salis", éppenhogy csipegtethető a fejezet zárásaként.

Egyetemisták párbeszédéből:

Fiú a lánynak: Ez a kisugárzás, ez a mosoly, ez a helyes arc, de mindenekelőtt ezek a gyönyörű szemek. Na de most már elég ennyi magamról. Te hogy vagy?

Hallottam két egyetemista beszélgetését:

Utálom a háztartási munkát! Az ember beágyaz, elmosogat, kitakarít, aztán fél év múlva kezdheti elölről az egészet.

- 213/214 -

10 percet késik a hallgató a szemináriumról. Lihegve ront be a tanterembe. Elnézést kérek adjunktus úr, az orrom előtt ment el a busz. Hátulról egy hang.

- Megoldás: növeszd meg, kicsi az orrod!

Bihari Ottó akadémikus professzort egyik előadása előtt egy cetli várta a katedrán. Aktuális politikai kérdést tartalmazott: mi várható Szadat halála után?

A professzor lassan elolvasta, majd szemüvegét levéve, bölcsen szólt.

- Temetés. Ez az egy biztos.

Válaszlevélben a legmelegebb ("leglíraibb") hangú megszólítás - az akkor még a JPTE-hez tartozó tanszékvezető - Tremmel Flórián professzor levelére érekezett, amit az egyik német egyetemről küldtek.

Herrn

Janus Pannonius Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi Kar

Büntető Eljárásjogi Tanszék

7621 Pécs, 48-as tér

HUNGARY

Sehr geehrtet Herr Janus Pannonius Tudományegyetem,

vielen Dank für Ihre Schreiben, Selbstveständlich können Sie meine Institutsbibliothek besichtigen. Auch stehe ich Ihnen gerne für ein Gespräch zur Verfügung. Ich möchte Sie aber bitten sich kurz telefonisch einen Termin geben zu lassen.

Mit freundlichen Grüßen

Prof.................

(aláírás)

4. Egyéb apróságok a jogi kar környékéről

Hallgatói perbeszédversenyen hangzottak el

- Feszült pillanatában zsebre tett egy kést, hogy embernek érezze magát.

- A kés - a felgyorsult bélmozgás miatt - átszúrta a gyomrát.

- Az a kés, amivel hasbaszúrta magát, nem túlélő kés volt.

- Enyhítő körülmény, hogy kés volt nála, hisz manapság pisztollyal járnak az emberek.

Tájékoztatás a Büntető Eljárásjogi Tanszék hirdetőjén.

Hatályos Be kapható a tanszéken.

A Büntetőeljárási (kriminalisztika) Tanszéken használt ujjnyomrögzítő papír: Flóri papír!

Jurátusok latinul - olyan dombóvári tájszólásban

heverésznek a papok = Pontifexenek

idegen Anna = peregriNusi

a fagyihoz hasonlóan = anyalógia

komikus törvény = burlex

tizenéves Modestinus = Modestinis

Celsust cukkolják = hecCelsus

Gaiust nem merték tegezni = Magaius

Paulus ma nem alkot = Paulusta

San társának törvénygyűjteménye = Pandectae

a német rendőrség elkobozta a törvénykönyvet = Digestapó

Hát ez egy boksz küzdőtér! - kiáltott fel a neves jogtudós = Jhé!ring

A jurátusoknak nemcsak latinos, hanem alkalmanként görögös műveltségük is van. Íme a bizonyíték!

Görög humor - szójátékkal

Görög szobrász, aki alkotásait általában elszúrta: Műrom/n/ (kivéve a diszkoszvetőt)

Nagy adag racionalitással bíró görög matematikus: Thál/ész /Tálész/

Amerikai karakterszínész görög származású matematikus felmenője, aki általában a piactéren alkotott kenyérevés közben: (Bred) Pit(agoras)

A közös Európa törését jósolta racionális drámáiban: Eure/i/pedész

Marhalegeltetés közben szónoklatokat tartott: Demosztehenész

Kujon filozófus, aki írt is róla prózában: Epikuros.

Legjobb szobra egy homlokékkő volt: Pheidi/á/ sz /Fejdísz/

Általában a teherautók hátsó részén filozofálgatott - néha felállva sétált, szinte életét kockáztatva: Platón

Okos szobrász agygyakorlatokat folytatott: Praxitalész

Mosatlan gondolatai miatt halálra ítélték: Piszokratész

Többen alkotmányozásra hivatták reggelizés közben: Szalon-na! - vagy egyedül alkotmányozott: Szólón

Kérdezték a drámaírót: hol lész a kedvenc kirándulóhelyed? Shiófoklész - válaszolta.

Kifacsart Btk. (büntetőjogi szójátékok)

Sütőeszközzel fejbevágta és 8 napon túl gyógyult = súlyos tepsi sértés.

Szerencsére volt egy újságfecni nála = végszükség.

Joghallgató szavai: professzor úr, én készültem = jogos védelem.

14 éves koromig tanár akartam lenni = gyermekkór.

Csibészkét szülője munkával fenyeget = javítónevelő Manka.

Jogász nem foglakozhat geometriával = körügyektől eltiltás.

A hülyéket elküldik a városból = kibutasítás.

Jogászoknak tilos fogukat csinosítani = foglakkozástól való eltiltás.

Föl-földobott kő = többszörös visszaeső.

Imaeszközzel jogosulatlan közbenső kereskedést űz = füzérkedés.

- 214/215 -

A diplomaosztásra váró végzősök között hallottam, hogy az egyik dicsekedett:

- Én magna cum laudéval végzek.

A másik hozzátette:

- Én summa cum laudéal.

A harmadik elmosolyodott:

- Én meg Isten segedelmével.

II. Bírósági színesek

A végzett jurátusok a bírósági tárgyalótermekben hasznosíthatják az egyetemi évek alatt megtanultakat. Ott hallhatnak, olvashatnak, alkalmanként mondhatnak (elkövethetnek) ilyeneket.

1. Tárgyalótermekben hangzottak el

- Miért van magán bilincs - kérdi a bíró?

- Mert rárakták.

Bíró a tanúhoz.

- Volt rajta valami különleges?

- Igen, be volt rúgva.

Tanú a bíróságon.

- Öngyilkos akart lenni a Béla, ezért megitta a gramofont.

Bíró a vádlotthoz.

- Szabadult?

- Igen, ambulanciával.

- És miért ült?

- Túl súlyos testi sértésért és leütéses lopásért. Utóbbit parambulum pisztollyal követtem el. Emiatt megkörnyékeltek a cigányok.

Bíró a vádlotthoz.

- Ült már ezen a széken? És máshol?

Bírói indokolás.

- A terheltek gépkocsit, pontosabban Trabantot törtek fel.

Bírói ítélet indokolása.

- A vádlott észlelte, hogy a rendőr egy lófarkas emberrel érkezett a helyszínre.

Egy bölcs bíró megjegyzése.

- Szépségre ritkán ad a bíróság; nem valami szép dolgok történnek itt.

A felismerhető hamis tanú vallomásából.

- Folyjon ki a szomszédom szeme, ha nem így volt.

Felperes érvelése.

- Mint ahogy a keresetlevél is tartalmazza, a feleségem agyvérzést kapott, azt követően agyilag is zökkent volt.

Feljelentésből idézet.

Egyébként az idegesített az ügyvéd ruházatában, hogy a fehér nadrágján keresztül kilátszott az alsónadrágja és ez nem illet meg ügyvédhez.

Bíró az egyik vádlotthoz.

- Maga hol állt a cselekmény idején?

- Hol itt, hol ott.

Bíró a másik vádlotthoz.

- És maga?

- Én vele szemben.

Bíró a tanúhoz.

- Kérem, jellemezze a vádlottat.

- Nem egy dinamikus ember, abból is látszik, hogy statikus mérnök.

Sokadszori tárgyalási halasztás után az elnök.

- A bíróság a következő tárgyaláson halotti anyakönyvi kivonaton kívül más kimentési okot nem fogad el.

Bíró a vádlotthoz.

- Felesége van?

- Most nincs, de több volt.

- Gyereke van?

- 10.

- És mihez ért még?

Bíró a vádlotthoz.

- Hogyan találkozott a sértettel?

- Az előszobában vettem észre a lányt. Odanyújtotta a fejét a vállamra és mondta szeretlek, majd lehányta a kezemet.

Tanú vallomása: - Azt gyanítom, hogy...

Bíró közbevág: Maga ne gyanakodjon. Ön tanú.

Nem vagyok maszek kíváncsi hol volt éjszaka.

Bíró a vádlotthoz.

Ne beszéljünk egyszerre, mert rosszul viselem!

Bírói indokolás.

- A felperes jogi képviselőjének az volt a legnagyobb teljesítménye, hogy nevetés nélkül el bírta mondani az érveit.

Ügyészi érvelés.

- Aki becsületesen követ el bűncselekményeket, az számon tartja a tárgyalási napokat.

Bíró a vádlotthoz.

- Üljön le!

- Majd ha kiszabják! Bíró a vádlotthoz.

- Mi a foglalkozása?

- Szerelő.

- Milyen szerelő? Villanyszerelő, tv-szerelő, villamosszék-szerelő?

Tárgyaláson a vádlott kérdése.

- Mire kíváncsi, tisztelt bíró úr: az igazságra, a teljes igazságra vagy csakis a tiszta igazságra?

Ügyvédi védbeszédből idézet.

- A Legfelsőbb Bíróság is foglalkozott a kérdéssel, a Bírósági Határozatban is megjelent egy eset, teljesen ugyanez a tényállás, sőt egészen más.

Bíró a vádlotthoz.

- Büntetve volt?

- Igen.

- A legutóbbi?

- 215/216 -

- Az öné.

- Hogy érti?

- Ön ítélt el.

Bíró a vádlotthoz:

- Hol lakik Ön?

- Hajléktalan vagyok.

Bíró a másik vádlotthoz:

- És Ön?

- Én vele szemben.

Vádlotti vallomásból idézet.

- Fel kellett írnom az adataimat, vagyis a teljes internacionálét.

Bíró a vádlotthoz.

- Van valami vagyona?

- Igen, van egy göbénk.

- Felesége foglalkozása?

- Házbéli.

- Családi állapota?

- 5.

- És miből él?

- Mint a mesében. Hol volt, hol nem volt.

- Autója van?

- Igen.

- Milyen?

- Zsiguli.

- Hány éves?

- 37.

- Ilyen öreg az autó?

- Nem, én vagyok annyi.

Bíró a tanúhoz.

- Hallotta-e, hogy szólt valaki a kislánynak, hogy telefonáljon?

- Először is a kislányom nem kislány, hanem nagylány, másodszor nem tudom.

Bírói indokolás.

- Ezeket a durci-murcikat nem tudja a bíróság elbírálni.

A vádlott a tárgyaláson elkezdi részletezni a vágóhídi hússzállítás rendjét.

Bíró közbevág.

- A vádat kell kimeríteni, nem a húsipar történetét.

A bíró a tárgyalás kezdetekor, miután a beszólított tanúk - jó szokás szerint - azonnal helyet foglalnak (általában a vádlottak padján).

- Kár volt ennyire befészkelni magukat, mert a bíróság most kiküldi önöket, mint tanúkat.

A vádlott élettársának vallomása a bíróságon.

- Élettársam személyleírása: hosszú, csontos arcú, vállig érő hajú, 175 cm magas, körszakállas. A Csiszár Jenőre hasonlít.

Bíró a vádlotthoz.

- Hol lakik Ön?

- Hajléktalan vagyok.

Bíró a másik vádlotthoz.

- És Ön?

- Én vele szemben.

Bíró az agrármérnök vádlotthoz.

- Milyen irodája van?

- Hát, olyan fedeztető kutrica szerűen kicsi.

- Az mit jelent?

- Arccal bemenni még lehet, kijönni már nem nagyon, és a bejövőnek tűrnie kell, ami mögötte történik.

A bírósági épületben elmegy az áram. A tárgyalást vezetőbíró megszólal.

- Kérem jegyzőkönyvezni: a jegyzőkönyvet felolvasni nem tudom, mert nincs petróleumlámpám.

A vádlott férjét akarja tanúként kihallgatni a bíróság. A bírónő a mentességre tekintettel megkérdezi előtte.

- Vallomást kíván tenni és elmondja, hogy rosszul stoppolja a zokniját a felesége és én ezt súlyosítóként értékelem, vagy hallgat minderről?

Bírói kérdés, miután a tanú szerint egy "emberke" állt a cselekmény közelében.

- Mi a különbség az ember és emberke között? Ami a denevér és a bőregér között?

Bírói észrevétel.

- Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy a vádlott ittas.

A vádlott reagálása.

- A vádlott nem ittas most. Majd lesz.

Vádlott a bírónak a vádlott-társ vallomásával

kapcsolatban.

- Ne higgyen neki bíró ur, ez egy analfusz.

Bíró a vádlotthoz.

- Édesanyja neve?

- Hosszas gondolkodás után a vádlott: anyu.

- Családi állapota?

- Elég jó.

Bírói bölcsesség.

A bíró nem automata, amelybe felül bedobják a tényállást, s alul meg kijön az ítélet!

A bíró - ember!

Mi a különbség a polgári és a büntetőeljárás között?

- A polgáriban felek vannak, a büntetőben egészek.

A legrövidebb felperesi keresetlevél.

- Tisztelt bíróság! A zetor a mienk!

2. Bírósági anekdoták

A vádlott ittasan követte el a bűncselekményt. A bíró ítéletet hirdet, közben dorgálja a vádlottat.

- Látja, látja, az alkohol miatt most itt áll a bíróság előtt.

- Esküszöm, bíró úr, én most egy kortyot sem ittam.

A bíró olyan ítéletet hozott, amelyben 3 évnél súlyosabb szabadságvesztést szabott ki, emiatt a vádlott letartóztatása, illetve a büntetés-végrehajtási in-

- 216/217 -

tézetbe való szállítása volt várható. A börtönből megígérték, hogy nemsokára, pár percen belül ott lesznek az őrök a bíróságon. Ezért a bíró elkezdte kihirdetni az ítéletet, melyben közölte, hogy a vádlottat egyben le is tartóztatja. Eltelik 5 perc, büntetés végrehajtási őrök sehol. Eltelik 10 perc és a börtönőrök még mindig nincsenek. Eltelik 15 perc, és még mindig sehol senki. Ekkor a vádlott megszólal.

- Én most már bíró úr, tovább nem várok - hazamegyek.

Szavait tett követte, felállt és kiment. Néhány percen belül megérkeztek a várva vártak, de addigra a vádlottnak már csak hűlt helyét találták. Esze ágában sem volt azonban hazamenni, elfogatóparancsot kellett kiadni ellene, csak annak eredményeként fogták el.

A fiatalkorú elleni, bagatell ügyben folytatott tárgyalás előtt az ügyész megjegyzi a védőnek. Ma az nyer, aki a rövidebb perbeszedét tartja.

Így is történik, eljön a perbeszéd ideje, az ügyész egyetlen szóba sűríti indítványát: próba.

Védő: sok!

Egy 60 év feletti asszony beadta a válókeresetet, 40 év házasság után. A tárgyaláson a bíró kérdezi a hölgyet.

- Asszonyom, miért adta be a válókeresetet ilyen hosszú házasság után?

- Már régóta voltak problémáink, az utóbbi időben pedig rendszeresen vert is a férjem. Amikor bejelentettem neki, hogy el akarok válni tőle, akkor annyira megvert, hogy sírva rohantam el hazulról. A szomszéd faluba mentem, a lányomhoz.

A bíró a tényállás tisztázása végett szerette volna tudni, hogy bizonyítható-e, hogy a férje tényleg megverte.

- És látta magát valaki, mikor a lányához ment?

- Igen, bíró úr, találkoztam egy ismerősömmel.

- Hogy hívják azt az embert?

- De, bíró úr, kérem, az nem ember volt, hanem asszony.

Rosszul öltözött, kicsit csúnyácska, 20 év körüli lány áll a 80-as évek egyik bírósága előtt üzletszerű kéjelgés miatt.

A középkorú bírónő kérdésekkel árasztja el, melyből kiderül, hogy a vádlott 20 forintért adta oda magát partnereinek.

A bírónő ezt hallva nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:

- Nem szégyellte magát, potom 20 forintért elosztogatni a kegyeit?

- Ahogy elnézem a bírónőt, maga sem kapott volna többet!

Bírónő előtt áll a vádlott. Foglalkozását kérdezi a vádlottól.

- Inszeminátor.

A fiatal bírónőn látszik, halvány sejtelme sincs mi az, ezért megkérdezi.

- Mi az, mit csinál?

A férfi elkezdi körülírni, elnagyoltan, vázlatosan magyarázza.

A bírónő arcán továbbra is kérdőjel, értetlenség látszik.

- Hogy nevezik a kollégái? - próbálja másképpen megközelíteni a kérdést.

A vádlott, szemét kissé lesütve, rőzsebajsza alatt huncut mosollyal habogja.

- Hát, ugrató technikus!

A tágra nyílt szemű bírónőt végül az egyik népi ülnök segítette ki egy alig észrevehető fülbesúgással.

Folyik a tárgyalás, a bíró a vádlott életformája, életvezetése felől érdeklődve kérdezi.

- Mit iszik? Sört, pálinkát? A vádlott szeme felragyog.

- Bort kérek!

Polgári perben öreg nagyothalló bácsika a felperes.

A tárgyalás anyagát a bíró - mikrofonnal a kezében - magnóra mondta. A bácsi ezt a pert elvesztette.

Néhány hét múlva büntetőperben vesz részt ugyancsak ő, mint könnyű testi sértés sértettje. Szegényt az elbérlői elverték.

A tárgyalás közben odaszól az ügyvédjének.

- Ez normális bíró, nem úgy, mint a múltkori, aki mint egy táncdalénekes, úgy fogta a mikrofont és hirdetett ítéletet.

Néhány hónap múlva újfent láthatjuk őt a bíróságon. Most az albérlők kilakoltatása ügyében. Az ügyet ismét az első ("mikrofonos") bíró tárgyalja, akinek az ügyvéd elmesélte az - ügyfele által előadott - "táncdalénekes" sztorit. A bírónak az egész tárgyalás alatt nevethetnékje volt, többször sejtelmesen elmosolyodott, mire a nagyothalló bácsika hangosan meg is kérdezte az ügyvédjétől.

- Ügyvéd úr! Miért vigyorog az az ember ott fönn állandóan?

Házassági bontóperben a házasfelek közös, illetve külön vagyonában levő állatok megosztásáról kell döntenie a bíróságnak. Felsorakozott kb. 20 tanú, szakértő, a válófelek, és mind elkezdte mondani: ki vette, mikor, az mikor ellett stb. - természetesen a fajon belüli különböző elnevezésekkel: malac, süldő, disznó, kan stb. A bíró egy óra után úgy összezavarodott, hogy kitört belőle a fájdalmas kérés: - Most már mondja meg valaki, mikor születtek az állatok gyerekei!?

Hagyatéki tárgyalás. A tárgyaláson jelen vannak az örökösök, hozzátartozók stb. A tárgyalás folyamán egyszer csak az örökösök egyike feláll és megkérdezi.

- Végül is ki az örökhagyó?

Erre feláll egy idős, töpörödött nénike.

- Én vagyok!

- 217/218 -

(Mint kiderült csak az özvegye volt.)

Bejelentés érkezik, hogy az ülnök testvére a vádlottnak. A bíró kérdőn néz az ülnökre. Az szinte kapásból, felháborodva vágja ki.

- Ez igaz, de 25 éve haragos viszonyban vagyunk.

Olasz terroristák pere során a vádlottakat vasketrecekben tartották, a nőket a férfiaktól szigorúan elkülönítve. Csak a kihallgatásaik során ültették őket a vádlottak padjára. A per hosszú hónapokig tartott. Egyszer csak az őrök azt vették észre, hogy egy Franceska nevű terrorista nő gyermeket vár. Hogyan történhetett ez, hiszen nem alakulhatott ki közeli kontaktus férfi és nő között. A rejtélyt a kamera által felvett videószalag megtekintése oldotta meg. Azon ugyanis elég jól kivehetően az egyik kihallgatás során a vádlottak padján, Franceska, nagy szoknyája előnyeit kihasználva egy Fábió nevű terrorista ölében üldögélt és mindketten gyengéden feszengtek. Arcukat valami kimondhatatlan gyönyörérzés hatotta át. (A terrorizmus nem ismer határokat.)

A következő eset karácsony előtt, közvetlenül december 23-án zajlott le. A bíró így kezdi az ítélet kihirdetését.

- Az ügyésznő kegyelmes karácsonyi indítványára figyelemmel a bíróság ezennel karácsonyi ítéletet hirdet.

Az egyik vidéki bíróság tárgyalására, nyári kánikulai napon a 100 kiló és 190 cm fölötti, hatalmas termetű ügyvéd megjelent ingujjban. A határozott bírónő felszólította a lazán öltözött kollégát, hogy szerezzen a tárgyalás tekintélyéhez illő zakót, illetve nyakkendőt.

Az ügyvéd a tárgyalóterem környékén mindösszesen egy jól öltözött ismerőst talált. Egy kb. 170 cm magas 65 kg-os bírót, akitől a tárgyalás idejére kölcsönkérte a nyakkendőjét és a zakóját is. Utóbbit csak a vállára vetette, bebújás nélkül. A bírónő még nem volt elégedett, kérte, hogy rendesen vegye fel.

Az ügyvédi esdeklés a következő volt.

- Kérem, Tisztelt Bírónő, a zakó érdekében tekintsen el ettől.

A múlt század elején akasztófára ítéltek egy gonosztevőt Kecskeméten. Csak az volt a baj, hogy a város nem rendelkezett akasztófával. Átküldték hát a közeli Kiskőrösre azzal a kéréssel, hogy adják kölcsön egypár napra az akasztófát. De a kiskőrösi tanács méltatlankodva utasította vissza a kérést ezzel a megjegyzéssel.

- Nem adjuk kölcsön az akasztófánkat, mert az magunknak és gyermekeinknek is szükséges.

Végül a kedvenc igaz történetem

Bíró az ítéletet ismerteti, melynek végén kihirdeti:

- ... és egyetemlegesen kötelezi a vádlottakat a felmerült 40 000 Ft megfizetésére.

A 80 vádlott egyike a hátsó sorokból jelentkezik és kérdezi.

- Mindent értek tisztelt bíróság, csak azt nem, miért kell nekem egyetemet végezni!? ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi docens.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére