Sárközy Tamás "Illiberális kormányzás a liberális Európai Unióban" című nagyívű műve az elmúlt évek kormányzásának mintegy teljes körű, interdiszciplináris bemutatására vállalkozott, figyelemmel a jogi/közigazgatási mellett politológiai, gazdasági és kommunikációs aspektusokra is. Terjedelmi okokból jelen írás a kormányzati rendszer jogi kérdései kapcsán foglal magában - tematikáját tekintve szubjektív - reflexiókat a monográfiára. (Szintén terjedelmi okokból egyes gondolatoknál e sorok írója csak röviden utal máshol már részletesen kifejtett, alátámasztott levezetéseire/elméleteire.)
Mivel a kritikák a "hiperaktív" jogalkotásra és a kétharmados erőfölény mindennemű kihasználására irányulnak, ebből következőleg a bírálók szerint - részben a törvényhozó és végrehajtó hatalom összeolvadása miatt - az egyetlen "ellensúly" az Alkotmánybíróság lehetne. Éppen ezért indokolt lehet a testületet, mint kvázi a kormányzati rendszer részét elemezni.
E tanulmány nem keres választ a kérdésre, hogy lehet-e neheztelni egy kormányra, ha rendszeresen kétharmados támogatottságot szerez a parlamentben és él is ezzel a hatalommal. E cikkben inkább azon kérdés vetődik fel, hogy vannak-e az alkotmányosságnak olyan tértől és időtől független jogi biztosítékai, melyek elvi síkon kizárják a túlzott hatalomkoncentrációt.
Sárközy Tamás a monográfia alaphangját megadó gondolat után merész definícióval él. Eszerint a 2014-2018 közti ciklusban egyre markánsabbá vált az a kormányzati jellemvonás, amelyet több szerző is vezérdemokráciaként definiált. "A végrehajtó hatalomnak, a kormánynak élén álló Orbán Viktor ezen időszak alatt a teljes állam, az egész ország egyértelmű vezetője szerepére vállalkozott, [...]."[1] "A kormány ilyen szerkezetére figyelemmel megalapozottnak tűnik az az állítás, hogy 2010 után egy francia típusú szemiprezidenciális kormányzás alakult ki Magyarországon, persze nem de iure, hanem de facto. Orbán Viktor ténylegesen 'államfőszerűségként' lett a feje a végrehajtó hatalomnak, a 'miniszterelnökszerű' pozíciót pedig a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, Lázár János gyakorolta (utóbbi formális miniszterelnök-helyettesi pozíció nélkül, ugyanis jogilag csak Semjén Zsolt minősült miniszterelnök-helyettesnek, akinek viszont a tényleges hatalma csekély)."[2] Nézzük meg ezen kérdéskört nemzetközi összevetésben.
A 2010-et követő politikai konstelláció (ti. a kétharmados kormánytöbbség) olyan új megvilágításba is helyezheti a korábbi alkotmányjogi összefüggéseket, mely szükségszerűen maga után vonhatja a régi konklúziók átgondolását[3]. Ráadásul 2012 januárjában hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, amely - az 1949. évi XX. törvény helyét átvéve - hazánk új írott alkotmánya lett. Mindemellett Magyarország európai integrációja egyre inkább újszerű elvárásokat von maga után, továbbá az Alaptörvényt ért támadások is önkritikus gondolkodásra sarkallhatnak bennünket. (Az más kérdés, hogy az önkritikát követően esetlegesen megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a hazai hatalomgyakorlási rendszer megfelel az elvont alkotmányosság kritériumainak.) Mindazonáltal az alkotmányjog tudományos következtetései "tértől és időtől" függetlenek, tehát ebben az értelemben viszont a konkrét politikai helyzet nem írhatja felül a régen helytállónak tartott megállapításokat.[4] (Vagyis a régen mindenek garanciájának tekintett kétharmados követelmény teljesülését a konkrét pártviszonyok miatt nem intézhetjük el egy kézlegyintéssel.)
E sorok írója többször levezette, hogy az egyes államok kormányformáit csak választási rendszerük függvényében tudjuk autentikusan megítélni.[5]
Egyes megközelítések szerint a választási rendszernek köszönhetően a jelentősen győzedelmeskedő (50% feletti listás eredményt elérő!) pártszövetség még jelentősebb súlyt kapott a parlamentben programja megvalósításához, és így a nép által legitimálva hajthatta végre igen hatékonyan céljait.
Más aspektusból nézve a választási rendszernek betudhatóan a nyertes jóval jelentősebb mandátumrészesedést szerzett társadalmi támogatottságánál, és így aggályosnak tekinthetjük az egész jogrendszer és lényegében az összes hatalmi ág átalakítását. (Bár konkrét jogi relevanciája nincs, de magam rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy 2010-ben a Fidesz-KDNP listán abszolút többséget szerzett és ezzel nyerte el a parlamen-
- 531/532 -
ti helyek kétharmadát. Az Alaptörvény saját értelmezési hátterének[6] deklarálta a történeti Alkotmányunk vívmányait[7], a régi magyar jog vezérelve pedig - a klasszikus parlamentarizmus értelmében - a feles többség volt. Így tehát a kormánytöbbség az áttételesen helyrehozott jogfolytonosság alapján legitimálta a még szigorúbb - kétharmados - követelményrendszert.)
Tegyük hozzá, a magyar parlamentarizmusban uralkodó kétharmados vezérelv nemzetközi összevetésben ritkának tekinthető. A hagyományos "feles" döntéshozatalhoz képest többletkövetelményeket támasztó organikus törvények először Franciaországban terjedtek el, majd ennek hatására Spanyolországban. Míg előbbi modellben főképp államszervezeti, utóbbinál túlnyomóan alapjogi kérdések tartoznak ezen tárgykörbe.[8] A spanyol alkotmánybíróság megszorítóan értelmezte az ide tartozó kérdéseket. E két államban az "organikus többséget" az összes képviselő több mint fele jelenti. (Ne felejtsük el, hogy hazánkban a rendszerváltozáskor a mai sarkalatos törvényekhez képest léteztek alkotmányerejű törvények, melyek az összes képviselő kétharmadának támogatottságát igényelték. Ez azonban abszurd módon lebénította a - mindenkori - Országgyűlés munkáját és szükségszerűen vonta maga után az ún. MDF-SZDSZ-paktumot. Nemzetközi kuriózumként a költségvetési törvény megszavazása is kétharmadosságot követelt meg, ami pedig a mindenkori kormánytöbbség mozgásterének legfontosabb terrénuma.) A minősített többség ez irányú követelménye hatott Portugáliára, Romániára és Moldovára.[9] Ám ami igazán érdekes, hogy e látszatra "mintajogállami" követelmény leginkább Afrikában érvényesül jelenleg, mégpedig 23 államban. (Például Algériában, Tunéziában, Marokkóban, Elefántcsontparton, Szenegálban, Madagaszkáron.) Dél-Amerikában Ecuadorban és Venezuelában él hasonló követelmény. Ruandában az organikus törvények elfogadásához háromötödös többség szükséges, Burundiban, Zöldfoki-Szigeteken, Komore-Szigeteken és Guineában a kétharmadosság érvényesül. Tunéziában akkor lép életbe a kétharmadosság követelménye, amennyiben az államfő az organikus törvénnyel szemben vétóval él.[10]
Körösényi András a magyar kormányzati rendszert "korlátozott parlamentarizmusnak" nevezi azon az alapon, hogy néhány kérdésben eltér a megszokott parlamentáris rendszerektől.[11] A hagyományos parlamentarizmus vezérelve a feles többség. A kormány és az országgyűlés egymáshoz kapcsolódó jogköre szűkebb (feloszlatás, bizalmatlanság), az államfőnek korlátozott a parlamentfeloszlatási joga, a többségi elv a kétharmados törvények miatt nem érvényesül.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
