A tudományos pszichológiai tudásunk a 21. századra exponenciálisan megnövekedett. Ezt a tudást a közelmúltba az igazságszolgáltatási helyzetekben is elkezdték tesztelni kutatók, illetve gondolatkísérlet gyanánt én is vonok le majd az általános pszichológiai eredményekből lehetséges jogi következményeket. E tanulmányok egyértelművé tették például, hogy az igazságszolgáltatás és annak résztvevői sokféleképpen eltérhetnek a hagyományos racionális döntéshozatali modelltől, ez pedig megmagyarázhat, előre jósolhat jogászok számára releváns viselkedéseket. A tanulmány pszichológiai ismeretekre alapoz, így el fog térni a jog hagyományos kérdéseitől, és inkább az emberi viselkedés feltárt törvényszerűségeiből próbál jogi konzekvenciákat levonni. Le kell szögeznem: az emberi viselkedés törvényei nem a fizika szilárd törvényei, statisztikai alapon szerveződnek, így nem lesznek igazak minden emberre, minden helyzetben. Hogy megvilágítsam: a jól kutatott törvényszerűség, miszerint a férfiak direkt fizikai agresszióra hajlamosabbak, mint a nők[1] - és ez a nemi különbség nem fizikai, például verbális és a nem direkt agressziónál, például a másik szociális károsítása pletykával, már nem áll fenn -, nem jelenti, hogy minden egyes nőnél agresszívabb lesz minden egyes férfi. Sőt az is lehet, véletlenszerűen összerakott 5 férfi és 5 nő közül épp a legagresszívabb is nőnemű lesz, és átlagban is épp agresszívabbak lesznek a nők. De nagy mintán, tehát amikor a véletlen összerakást sokszor megismételjük, mégis meglesz a különbség - a kettő nem mond ellent egymásnak!
A tanulmányt az élvezetesség és interaktivitás kedvéért megpróbálom példákkal és az olvasó által is elvégezhető kísérletekkel segíteni. Kezdjük is egy teljesen egyszerű, bárki számára könnyen megérthetőnek tűnő dilemmával. Számít-e vajon, hogy melyiket mondjuk?
A) Önnek 10% esélye van elveszíteni a pert.
B) Önnek 90% esélye van megnyerni a pert.
Ha ön szerint nem számít, inkább a klasszikus, racionális döntéselmélet híve. A fenti párok a hagyományos gondolati algebra szerint felcserélhetőek, hiszen a valóság ugyanazon állapota fogalmazódik meg bennük. Szépen megfogalmazva, az igazságkondíciók azonosak A-nál és B-nél, ha az egyik mondat igaz, igaz lesz a másik is.[2] Ha döntési preferenciáink a valósághoz kötődnek, és a választásaink tárgyai a valóság állapotai, akkor magát a választást nem befolyásolhatná, hogy milyen szavakat használunk a valóság leírásakor.[3] Ha ez igaz, akkor lényegtelen, hogy az ügyfélnek a perrel járó kockázat leírásakor A vagy B megfogalmazást használjuk, ugyanazt fogja választani - azt, ami megfelel preferenciáinak. Erre jut a hagyományos, racionális döntéselmélet is. A racionális döntések elmélete és a klasszikus közgazdaságtan szerint az emberek úgy hoznak döntéseket, hogy racionálisan mérlegelik nyereségeik és veszteségeik, hasznosságuk maximalizálása érdekében. Emellett szilárd és állandó preferenciákkal rendelkeznek, amelyek alapján döntenek, így a nyelvi megfogalmazás nem befolyásolja döntéseinket. A pszichológia azonban mást állít, az emberek valamiért hajlamosabbak lesznek a per bevállalására az esélyek B változatban történő megfogalmazása esetén. Nézzünk egy másik példát! Vajon számít-e, melyiket olvassuk:
A) Magyarország elvesztette az első világháborút.
B) Anglia megnyerte az első világháborút.
A pszichológia mára számtalan kísérletével megmutatta: egy mondat megértésekor a mondat jelentése beágyazódik abba, ami asszociációs rendszerünkben végbemegy. A "Magyarország veszített" és az "Anglia nyert" bár ugyanannak a történelmi ténynek a két egyenlő "értékű" leírása, a gyakorlatban mégsem ugyanazt jelentik. A két mondat azért nem azonos jelentésű, mert különböző képzettársításokat hoznak létre bennünk. Az "Anglia nyert." hallatán a britek kitartása, a központi hatalmak által kiprovokált háború megnyerése, esetleg a fényes királyi palota jut az eszünkbe. Míg a "Magyarország veszített" hallatán a háború tragédiája, a számtalan veszteség, a tragikus családi sorsok és a fájó békediktátum képe úszik be mentális terünkbe. A felidézett képzettársítások miatt logikailag egyenértékű állítások teljesen különböző reakciókat váltanak ki belőlünk, így a két mondat jelentése végered-
- 16/17 -
ményben és a valóságban nem ugyanaz lesz.[4] Pusztán azért, mert más az érzelmi atmoszférájuk! Ezt a hatást nevezi a modern kognitív pszichológia kerethatásnak (framing effects), ami a megszövegezés által a vélekedésekre és preferenciákra gyakorolt, nem indokolható hatást jelenti.[5] Eredménye egy elmozdulás a döntési preferenciáinkban, amelyet gyakran a döntési probléma megfogalmazásának jelentéktelen változásai hoznak létre.[6] De vajon mennyit számít a megfogalmazás? Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát, melyiket választanánk a vasárnapi nagybevásárlás során:
A) a 90%-ban zsírmentes sonkát
B) a 10% zsírtartalmú sonkát
A világ a nyelv által van kimérve - erre már a 20. századi nyelvfilozófia is figyelmeztet minket. Régóta ismert tény, hogy a szavak és a nyelvezet kiválasztása politikai tett, amely meghatározza vizsgálódásunk eredményét.[7] Mégis új, hogy a modern kognitív pszichológia szisztematikusan kutatja és rendszerezi az általunk használt nyelvi keretek, megfogalmazások 1. működését és 2. döntéseinkre gyakorolt pontos hatását.
Az alábbiakban a keretezés természetével és jogpszichológiai kérdéseivel foglalkozunk a családjogi perek kapcsán. Megvizsgáljuk például, milyen döntéseket indukálnak a negatív, és milyeneket a pozitív kockázati keretek. A családjogi per is, miként a legtöbb per, felfogható egy narratívaháborúként - a valóság számunkra legmegfelelőbb kereteit próbáljuk érvényesíteni. A családjogi per ráadásul érzelmileg a legfűtöttebb igazságszolgáltatási terület. A jog és pszichológia eredményei így fokozottan érdekesek, e perek ugyanis sűrítik és felnagyítják az emberi konfliktusok legősibb és talán legelemibb formáját: a családon belülieket. Nem véletlenül kezdődik a Biblia is családi konfliktusok sorozatával - lázadó fiúk, hűtlen társak, testvérviszályok stb. Reményeim szerint így e folyóirat olvasóinak is hasznára válnak a jog és pszichológia modern kutatásai.
Mint már említettem, a hagyományos döntéshozatali modell szerint az emberek racionálisan mérlegelik nyereségeiket és veszteségeiket. Döntéseinket nem téríti el semmi, a kimenet szinte tiszta matematika kérdése. Ennek azonban ellentmond többek között két fontos kognitív sajátosságunk, ami számos észlelési és döntési folyamatunk közös jellemzője - illetve látni fogjuk, hogy a jog intézményeire és eljárásaira is mélyen kihat.
1. A referenciapont elve: eszerint a dolgokat nem egy semleges viszonyítási ponthoz képest érzékeljük.[8] Ha te és én holnaptól egyaránt 400 ezer forintos fizetést kapunk, de tegnap én még csak 150 ezer forintot, te viszont 600 ezer forintot kerestél, egészen máshogy fogjuk értékelni a helyeztünket - pedig "objektíve" ugyanakkora lesz a bevételünk. Ugyanígy, a hideg vizes medencéből kimászva szinte forrónak érezzük a langyos vizű medencét, vagy ha a barátaim már mind társra találtak, valószínűleg sokkal magányosabbnak fogom tartani magam. Ez megmagyaráz számos első látásra irracionálisnak tűnő döntést. Miért nem fogad el például egy munkanélküli bármekkora fizetéssel járó munkát, hisz a nullához képest minden több, színtiszta nyereség! Itt lép be a referenciapont elve, mint pszichés sajátosságunk: a tapasztalatok szerint a legalacsonyabb bér, amit egy munkanélküli elfogad, a korábbi fizetése 90%-a, és eme referenciapont évente csak 10%-ot csökken.[9] Így egy látszólag érthetetlen gazdasági döntés mögött egy egyszerű pszichológiai tény húzódik meg - mindent a saját referenciapontunkhoz mérünk. Feltételezhetően nem jó szívvel fogad el 70 000 forint gyermektartásdíjat egy olyan szülő, aki korábban 100 000 forintot kapott, míg aki addig csak 40 000 forintot kapott, őszintén örül egy ilyen összegre történő felemelésnek - akkor is, ha a két gyermek szükségletei azonosak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
