Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Rixer Ádám - Csáki-Hatalovics Gyula: Beszámoló "Az önkormányzati szerkezetváltás" című konferenciáról (Jegyző, 2012/2., 50-51. o.)

2012. április 18-án a Károli Gáspár Református Egyetem és Újpest Önkormányzata közös szervezésében került megrendezésre "Az önkormányzati szerkezetváltás" című szakmai és tudományos konferencia. A rendezvényen elsősorban az új önkormányzati törvény, illetve az állam és az önkormányzatok közötti új feladatmegosztás áttekintésére került sor.

Wintermantel Zsolt polgármester konferenciát megnyitó és a résztvevőket köszöntő szavaiban felelevenítette a régi gondolatot, miszerint "Ne az legyen a jövőnk, amitől félünk, hanem, amit merészelünk!" Álláspontja szerint a magyar közigazgatás átalakításának döntő oka az a felismerés, hogy a hivatalos ügyek intézését biztosító intézményeket közelebb kell vinni a polgárokhoz. Kiemelte továbbá a jogalkotó alázatának fontosságát is, aminek akkor lesz majd szerepe, ha a most kialakításra kerülő intézmények módosítása válik szükségessé.

Prof. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a Korinthusbeliekhez írt I. levél 14. részének 40. versét, amelyben Pál apostol a következőket írja a gyülekezetnek: "Mindenek ékesen és jó renddel legyenek." A konferencia témájára alkalmazva Pál szavait, a rektor világossá tette, hogy a szabályok puszta léte, a "rend" állapota nem elegendő feltétele az egyének, a családok életének vagy éppen az önkormányzatok működésének; fontos, hogy ez a rend egyúttal élhető is legyen, hozzájárulva az egyén és a közösség kiteljesedéséhez.

Dr. Antalóczy Péter a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a konferencia résztvevőihez intézett köszöntőjében hangsúlyozta az állam szerepfelfogásában be-következő paradigmaváltást, amely abban ragadható meg, hogy az éjjeliőr állam helyett egy aktív, tartalmi kérdésekben is kezdeményezőbb "felvigyázó" alapállású, a köz javaival hatékonyabban sáfárkodó állam körvonalai bontakoznak ki. A dékán külön kiemelte, hogy a Karon a hagyományosan erős közigazgatási képzés és kutatás keretében létrejött a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely.

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az új önkormányzati rendszer alapelveiről szólva kiemelte, hogy alapvető cél a helyi közösségek felelősségének és önfenntartó képességének növelése, pl. az új közfoglalkoztatási rendszer vagy éppen a hitelfelvételek korlátozása és a működési hiány tervezésének tilalma révén. Az előadó utalt arra, hogy a feladatfinanszírozás bevezetése bizonyosan megszünteti azt a gyakorlatot, hogy az önkormányzatok minden feladatot "kötelezőnek" tekintenek. Tállai kitért a 2000 fő alatti településeknél létrehozandó közös önkormányzati hivatalokra is, melyekkel kapcsolatban óvott azok jelentőségének túlhangsúlyozásától, hiszen a változások az ügyfeleket nem érintik, csupán az érintett 440 település finanszírozása módosul majd.

A Pest Megyei Kormányhivatal élén álló kormánymegbízott, dr. Tarnai Richárd előadásában kiemelte, hogy Pest megyében a korábban megyei fenntartású intézmények átvétele csak a 2012-es év első három hónapjában mintegy 1,8 milliárd forintos megtakarítást eredményezett, részben a korábbi szerződések módosítása, részben azok felmondása és új, kedvezőbb feltételeket tartalmazók létrehozása révén. A 2013. január elsején hatályosuló új rendszer elemeiről szólva kiemelte, hogy a kormányablakoknál az ügyféllel közvetlenül kapcsolatba kerülő közszolga főszabály szerint nem fog részt venni az ügyek érdemi elintézésében, s ennek megfelelően a nála benyújtott kérelmek stb. tényleges elintézésére az ügy tárgya szerinti szakigazgatási szerveknél kerül sor. A járásokról szólva kiemelte továbbá, hogy ezen új szint elég távol esik az egyéntől és szűkebb közegétől, hogy a korrupció elkerülhető legyen, de egyúttal elég közel is, összevetve az arctalan és rideg megyei intézményekkel. Tarnai Richárd végezetül kiemelte, hogy az állami vagyon és az önkormányzati vagyon egyaránt közvagyon, s e kettő korábbi merev elválasztása tudatosan oldásra kerül az új rendszerben.

Gyüre Lajosné, az Állami Számvevőszék számvevő tanácsosa "Belső kontrollok kialakítása és működtetése az önkormányzati vagyongazdálkodás kockázatainak csökkentése érdekében" címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy a téma jelentőségét - egyebek mellett - az adja, hogy a 2006-os 156 milliárdos önkormányzati adósságállomány 2010-re mintegy 232 milliárd forintra nőtt. Sajnálatosnak nevezte, hogy korábban az ÁSZ érdemben nem vizsgálta a belső kontrollrendszerek tényleges hatékonyságát, egyúttal jelezte, hogy ez a gyakorlat változóban van. A 62 városban lefolytatott vizsgálatok eredmé-

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére