Az Alaptörvény veszélyhelyzeti rendelkezésein alapuló, immár közel két éve tartó intenzív rendeletalkotási hullám a munka világát sem hagyta érintetlenül.[1] A rendeleti jogalkotás legújabb eredménye a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet), amely a munkáltatót puha feltételrendszer mellett jogosítja fel a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás (a továbbiakban: védőoltás) felvételének előírására.[2] A védőoltás kötelezővé tételének és a foglalkoztatás kérdésének összekapcsolása már korábban elkezdődött. Egy másik, 2021 nyarán elfogadott kormányrendelet az egészségügy területén vezette be, hogy a veszélyhelyzet alatt a foglalkoztatásból történő kizárással, illetve kötelezően elrendelendő azonnali hatályú felmondással vagy felmentéssel sújtsák azokat egészségügyi dolgozókat és rezidenseket, akik a védőoltást nem vették fel.[3] A két kérdés hasonló logika mentén történő összekapcsolása jelenik meg a két újabb rendeletben is, amelyek közül jelen tanulmányban a magánszféra munkajogát érintő rendelkezéseket tartalmazó kormányrendeletet alkotmányjogi és munkajogi szempontból egyaránt vizsgáljuk. Az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottakra vonatkozó szabályozás,[4] valamint a kormányrendelet szabályainak leírása nem képezi jelen tanulmány tárgyát.[5]
1. A veszélyhelyzeti jogalkotás és a munkajog
2. A kormányrendelettel kapcsolatos általános észrevételek
3. A normavilágosság követelményének érvényesülése
3.1. A kormányrendelet személyi hatálya és a foglalkoztatott szó jelentése
3.2. A "munkáltató" széles mérlegelési lehetősége
3.3. Megszüntetni "felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal"?
4. Szankciórendszer a kormányrendeletben
4.1. Fizetés nélküli szabadság - jogosultságból szankció
4.2. A fizetés nélküli szabadság és a munkához való jog
5. A kormányrendelet és az egyenlő bánásmódhoz való jog
5.1. A közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalma
5.2. Az Alaptörvény 54. cikke alapján felvetődő értelmezési nehézségek
6. Záró gondolatok
A jelen rendelet szempontjából releváns normatív keretrendszer középpontjában az Alaptörvény 53. és 54. cikkei állnak. Az Alaptörvény ezen rendelkezései értelmében a Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, a törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.[6] A veszélyhelyzeti jogalkotás korlátjaként az Alaptörvény egyértelműen leszögezi, hogy az Alaptörvény alkalmazása és az Alkotmánybíróság működése a különleges jogrend idején sem függeszthető fel. Jóllehet az alkotmányos szabályok a rendes körülmények között megkövetelt garanciákhoz képest tágabb mozgásteret engednek a jogalkotó részére, és lehetővé teszik, hogy a végrehajtó hatalom az alapjogok gyakorlását - néhány kivétellel[7] - a veszélyhelyzet idejére[8]
- 26/27 -
felfüggessze vagy a megszokott helyzetben megkövetelt, szükséges és arányos mértéknél súlyosabban korlátozza.[9] Ehhez hasonlóan rendelkezik a katasztrófavédelemről és az ehhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény a járvány kitörését követően utólag beiktatott 51/A. §-a is, amely értelmében a Kormány e jogkörét - a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan - a humán járvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja. Mindez a rendelet alkotmányos szempontú értékelésénél kiemelkedő jelentőséggel bír.
Az Alaptörvény szabályozása arra az elképzelésre épül, hogy a különleges jogrend idején a végrehajtó hatalom részére többletjogosítványokat szükséges biztosítani annak érdekében, hogy a kormányzat hatékonyan, időveszteség nélkül orvosolhassa a problémákat.[10] Az ilyen, szükségszerűen rapid, célorientált és a deliberatív döntéshozatalt mellőző, álláspontunk szerint minőségében a parlamenti jogalkotást alulmúló rendeleti jogalkotás 2020 tavasza óta a jogrendszer számos területén, így a munkajog szempontjából is átfogó változást hozott.
A munka világát érintő jogszabályi változások a szabályozási tárgyukat és az általuk eszközölt beavatkozás mélységét tekintve is rendkívül széttartó jogalkotási termékeket eredményeztek. Ezek egyik közös vonása a munkáltató hatalmának növelése mind a munkavállaló, mind pedig a munkavállalói érdekképviseleti szervezetekkel szemben.[11] Ez megnyilvánult például a közölt munkaidő-beosztástól való eltérés lehetőségének kiterjesztésében,[12] vagy az egyoldalúan elrendelhető munkaidőkeret tartalmának huszonnégy hónapra növelésében.[13] A természetét tekintve egyébként is fölérendelt helyzetben lévő munkáltató[14] pozíciójának jogalkotás révén történő erősítése nem új keletű, egyes szerzők szerint ez a tendencia lényegében az ezredforduló óta tart,[15] amelybe illeszkedik a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) is.[16]
A fenti szabályozási logika köszön vissza a kormányrendeletben is, amelynek célja, hogy a "cégek és vállalkozások jogot kapjanak"[17] a védőoltás egyoldalú előírására, ezt pedig a kormányrendelet oly módon adja a munkáltató kezébe, hogy azzal kapcsolatban sem közjogi szervezetek, sem pedig a munkavállalói érdekképviseletek nem rendelkeznek érdemi kontrollal.[18]
Emellett a tripartit érdekegyeztetés sem játszott különösebb szerepet a rendeletalkotás gyakorlatában, amely egyes munkavállalói érdekképviseleti szervezetek hirtelen és intenzív tiltakozásában érhető tetten.[19] Ennek ellenére a rendelet szokatlan módon, mintegy önmaga indoklásaként szögezi le, hogy a "munkaadók szervezeteinek javaslatára" született meg a "dolgozók biztonsága érdekében",[20] amely a rendeletet megelőző, kétoldali egyeztetésre utal a jogalkotó és a munkáltatói oldal között. Mindazonáltal, a munkavállalói oldal bevonása is szükséges lett volna az érdekegyeztetés tripartit jellegének erősítése érdekében.
A kormányrendelet annak szabályozási tárgya tekintetében is eltér a fentebb említett rendeletektől. Míg a veszélyhelyzet alatt kiadott, fentebb hivatkozott munkajogi tárgyú rendeletek a foglalkoztatás hagyományos kereteit, például a munkaidő vagy a munkahely kérdéseit szabályozzák, ezzel szemben a kormányrendelet a járványügyi védekezés érdekében szükséges védőoltások kérdését szabályozza, így erős közigazgatási jogi karakterrel rendelkezik. Az előírt, védőoltással kapcsolatos eljárásban ugyanakkor nincs érdemi szerepük a járványügy hagyományos szereplőinek, így az országos tisztifőorvosnak, illetve a helyi egészségügyi hatósági jogkörben eljáró szerveknek.[21] Ezáltal egy klasszikus közjogi kérdés rendezésének dilemmái a foglalkoztatás egyes szereplőire hárulnak, ennek következtében pedig a lehetséges jogkövetkezmények is a foglalkoztatásban csapódnak le, végső soron a munkavállalói egzisztencia terhére. A szankcionálás így lényegében nem a munkaviszony nem rendeltetésszerű működéséből - például a feladatok nem megfelelő ellátása miatt[22] -,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
