A peres felek házastársak voltak, 1997. augusztus 7-én született Á. nevű gyermekük. Házasságukat a bíróság 2001. november 8-án kelt ítéletével felbontotta. Az eljárás során a házastársak egyezséget kötöttek, ennek értelmében kiskorú gyermekük az alperesi édesanyánál került elhelyezésre. Ezt követően a felek kapcsolata átmenetileg rendeződött, 2002. januárjától 2004. júniusáig élettársak voltak, ekkor azonban a kapcsolatuk végleg megszűnt. 2005. februárjáig Á. a felperessel élt, ezt követően a jogerős egyezségnek megfelelően az édesanyjával.
A felek között 2005. őszétől a kapcsolattartással összefüggésben problémák jelentkeztek. A szülők 2006. novemberében a bírói egyezségben foglalt kapcsolattartás módosításáról, újraszabályozásáról egyezséget kötöttek, melyet a Gy.-i Gyámhivatal jóváhagyott.
2007. nyarán a felperes tudomást szerzett arról, hogy az alperes Á.-val együtt Olaszországban tartózkodik, és ott kíván letelepedni. Emiatt kezdeményezte a gyermek jogellenes külföldre vitele miatti eljárás megindítását. A magyar Központi Hatóság megkeresése alapján a Velencei Bíróság a szükséges eljárást lefolytatta, majd határozatában megállapította, hogy az alperes a felperes hozzájáruló nyilatkozata nélkül, jogellenesen vitte az Á. utónevű gyermeket Olaszországba, ahol tartózkodása nem ideiglenes jellegű, hanem végleges szándékkal költözött oda, élettársi kapcsolatot is létesített. A Velencei Bíróság a gyermek felperes részére történő átadásáról rendelkezett, amely 2008. március 1-jén meg is történt. A Velencei Bíróság határozatában azt is rögzítette, hogy a magyar bíróságnak van hatásköre annak eldöntésére, hogy a kisfiú Olaszországban éljen-e az édesanyjával vagy az apánál nyerjen elhelyezést.
A felperes a Gy.-i Városi Bíróságon pert indított a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt, figyelemmel az anya jogellenes magatartására. Előadta, hogy már abban az időszakban is, amikor Á. az édesanyjával Magyarországon tartózkodott, nehezen volt biztosítható a gyermekkel való együttlét, kapcsolattartás, amióta pedig a kisfiú az édesanyjával Olaszországban él, ez még inkább problematikus, ellehetetlenült. A felperes nem látja a továbbiakban biztosítottnak a gyermek megfelelő elhelyezését az alperesnél, az olaszországi bizonytalan tényezők miatt. Ellenzi A. külföldi tartózkodását. A felperes tartásdíjat is igényelt, valamint a kapcsolattartás szabályozását.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és viszontkeresetet támasztott a gyermek olaszországi tartózkodási helyének kijelölése és a kapcsolattartás újraszabályozása iránt. A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, nem járult hozzá, hogy a gyermek lakóhelye Olaszországban legyen. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét, illetve az alperes viszontkeresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye értelmében mindkét szülő érzelmileg kötődik gyermekéhez, ugyanakkor mindkettőjüknél megállapítható aszociális viselkedés, ami gyermeknevelési alkalmasságukat hátrányosan módosíthatja. Az A. nevű gyermek kinyilvánította a szakértő előtt, hogy édesanyjával szeretne élni, vele biztonságban érzi magát.
A perben megállapítást nyert, hogy mindkét fél jó anyagi körülmények között él, lakáskörülményeik rendezettek, a gyermek elhelyezése mindkét családnál biztosított.
A Csjt. 72/A. § (2) bekezdése szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy mindkét fél körülményeiben lényeges változás következett be. A felperes újabb házasságot kötött, házastársának előző házasságából származó két kiskorú gyermekét a közös háztartásban együtt nevelik. Az alperes Olaszországba költözött, ahol élettársi kapcsolatot létesített. Erre tekintettel olaszországi tartózkodása nem átmeneti jellegű.
Az alperes a felperes előzetes tájékoztatása, illetve a gyermek felkészítése nélkül döntött az olaszországi letelepedéséről, a szükséges engedélyek beszerzése, az édesapa, valamint a gyámhatóság jóváhagyása nélkül, és nem mérlegelte azokat a nehézségeket, amelyek ezzel mind a gyermekre, mind a felperesre hárulnak. Döntését az apa jogait, gyermeke iránt érzett szeretetét, ragaszkodását, a gyermek hozzá és Magyarországhoz való kötődését figyelmen kívül hagyva hozta meg.
Ugyanakkor a bíróságnak a gyermek elhelyezése (annak megváltoztatása) során mindenekelőtt a gyermek érdekét kell szem előtt tartania. A perben bizonyítást nyert, hogy a kisfiú édesanyjához érzelmileg erősebben kötődik, hiszen születése óta vele töltött el több időt. Az alperes alkalmas a gyermek nevelésre, nem merült fel olyan tényező, amely indokolná a gyermekétől való elválasztását. Az eset összes körülményét mérlegelve az elsőfokú bíróság nem találta indokoltnak a gyermekelhelyezés megváltoztatását és a felperes keresetét elutasította.
Nem találta megalapozottnak ugyanakkor az alperes viszontkeresetét sem, ugyanis mind a gyermekkel, mind a felperessel szemben méltánytalan, visszafordíthatatlan és hátrányos folyamatokat idézhetne elő, ha a bíróság az anya olaszországi lakóhelyét jelölné ki a gyermek tartózkodási helyéül. Az elsőfokú bíróság döntése meghozatalánál különös figyelemmel volt azon anyai nyilatkozatra, mely szerint ha az apa a gyermeket látni akarja, utazzon ő Olaszországba és viselje annak költségeit. Ezen kijelentés arra enged következtetni, hogy az anya saját érdekeit helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva a gyermek és az apa érdekeit, jogait.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az Á. utónevű gyermek tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki. A kapcsolattartás szabályozásának megváltoztatására vonatkozó kereseti és viszontkereseti kérelem tárgyában a pert megszüntette és elrendelte az ezzel kapcsolatos iratok megküldését a Gy.-i Városi Gyámhivatal részére.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor a gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló keresetet elutasította, az ugyanis nem áll a kiskorú érdekében. A lefolytatott bizonyítási eljárás során nem merült fel olyan adat, hogy az alperes a gyermeket nem megfelelő módon gondozná, látná el, illetve olyan körülmény nem volt megállapítható, ami indokolttá tenné a gyermekelhelyezés megváltoztatását, a kiskorú felperesnél történő elhelyezését.
A másodfokú bíróság ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak a gyermek tartózkodási helyének kijelölése iránti kérelem elutasításával kapcsolatos okfejtését nem találta megalapozottnak.
A 4/1987./VI.14./ IM rendelet (Csjtr.) 33. §-ának (1) bekezdése szerint a közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog körében a különélő szülők közötti vita esetén bármely szülő kérelmére a gyermek lakóhelye szerint illetékes bíróság nemperes eljárásban, soron kívül határoz.
A Csjtr. 34. §-a értelmében a gyermek tartózkodási helyének kijelölése kérdésében -a különélő szülők közötti vita esetén - a bíróság akkor dönt, ha a szülői felügyeletet gyakorló szülő a kiskorút tartósan állandó lakásán kívül más személynél (intézményben), vagy tartósan (egy évet meghaladóan) külföldön kívánja elhelyezni.
Amikor az elsőfokú bíróság úgy döntött, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatása jelen esetben nem indokolt, ezt abban a meggyőződésben tette, hogy a gyermek anyai elhelyezése nem tekinthető érdekeivel ellentétesnek. A kisfiú Olaszországban lakókörnyezetébe, illetve az iskolai közösségbe beilleszkedett, mind a bíróság, mind a szakértő előtt úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi lakóhelyén, az alperesnél szeretne élni. Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság a gyermek tartózkodási helyéül - a tényleges helyzetnek megfelelőn -az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki ítéletével, nem találta indokoltnak ugyanis ezen kérdés vonatkozásában a felek felhívását egy újabb, nemperes eljárás megindítására.
A kapcsolattartás szabályozásának megváltoztatására vonatkozó kereseti és viszontkereseti kérelmek tárgyában a másodfokú bíróság a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdésének b) pontjára, megszüntette, a Csjt. rendelkezéseire tekintettel.
A Csjt. 92. §-ának (5) bekezdése értelmében ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, ennek megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságnál lehet kérni. A kapcsolattartásra vonatkozó egyezség bírói jóváhagyása (2001. november 8.) óta azonban már több mint két év eltelt, ezért a kapcsolattartás szabályozása, illetve annak módosítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozik.
Figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság a kiskorú gyermek tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki, indokolt és szükséges a felperes és a kiskorú gyermek közötti kapcsolattartás újraszabályozása, amelyre a felperesi kereset, illetve alperesi viszontkereset irányul. Ezért a másodfokú bíróság a per megszüntetése mellett - a szükséges intézkedések megtétele érdekében - elrendelte a vonatkozó iratok megküldését a Gy.-i Városi Gyámhivatal részére.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a kapcsolattartás tekintetében hozott permegszüntető és a kapcsolattartás szabályozására a Gy.-i Városi Gyámhivatalt kijelölő rendelkezések hatályon kívül helyezését és e körben a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését kérte, illetve - vagylagosan - azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával. A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet mind eljárásjogi, mind anyagi jogi szabályokba ütközik, ezért jogszabálysértő.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. A felperes felülvizsgálati kérelme szerint a magyar gyámhivatal nem rendelkezik illetékességgel a kapcsolattartás szabályozására, arról csak az olasz hatóság dönthet. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006./XII.23./ Korm. rendelet 9. §-a szerint a városi gyámhivatal dönt a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartásáról. A 21. § (1) bekezdése értelmében az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. Jelen esetben pedig - nem vitásan - a szülői felügyeletet az alperes gyakorolja, akinek lakóhelye Olaszországban van.
Figyelemmel arra, hogy a felperes Magyarországon él, míg az alperes és a kiskorú gyermek szokásos tartózkodási helye Olaszországban van, elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy melyik állam rendelkezik joghatósággal a kapcsolattartás szabályozására. Az Európai Unió tagállamai között - főszabályként - ezt a kérdést az dönti el, hogy melyik államban van a gyermek jogszerű, szokásos tartózkodási helye.
Speciális eset, amikor a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye akként változik meg, hogy a gyermek szülőjével egyik államból a másikba költözik. Ez rendszerint felveti a gyermekkel való kapcsolattartás módosításának szükségességét, figyelemmel arra, hogy a kapcsolattartási jog általában már nem gyakorolható olyan módon és gyakorisággal mint korábban, amikor a szülők még egy államban (esetleg egy városban) éltek.
A fenti esetre vonatkozóan a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000./EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003. EK rendelet (2003. november 27.), az ún. Brüsszel II. Rendelet 9. cikke speciális, átmeneti rendelkezést határoz meg a gyermek korábbi szokásos tartózkodása helye szerinti joghatóság fennmaradását illetően. Ennek értelmében ha a gyermek az egyik tagállamból a másikba jogszerűen költözik és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam (eredeti tagállam) bíróságaihoz a gyermek láthatására jogosult szülő a költözést követően még három hónapig a láthatást szabályozó határozat módosítása iránti kérelemmel fordulhat.
Jelen esetben - nem vitásan - az alperes jogellenesen vitte el a gyermeket Olaszországba, a gyermek visszaviteléről olasz bíróság határozott. Ezt követően azonban a magyar bíróság a felperes keresetét elutasítva, a gyermek alperesnél történt elhelyezésén nem változtatott, a másodfokú bíróság 2008. november 12-én jogerős ítéletével pedig Á. tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki. E döntésekkel pedig jogszerűvé vált a gyermek Olaszországba költözése, olaszországi tartózkodása. A jogerős ítélet keltétől nyílt meg az a három hónapos határidő, amelyen belül a kapcsolattartás módosítását még a magyar hatóságtól lehetett kérni, és ennek érdekében a másodfokú bíróság az ítélethozatalával egyidejűleg intézkedett is, a felek keresetére, illetve viszontkeresetére tekintettel.
A kifejtettekre tekintettel a Gy.-i Városi Gyámhivatal a korábban szabályozott kapcsolattartás módosítására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, figyelemmel a gyámhatóságokról, valamint a gyámhatósági eljárásról szóló 149/1997./IX.10./ Korm. rendelet 22. §-a (4) bekezdésének b) pontjába foglaltakra, mely a hivatkozott EK rendeletre tekintettel kimondja, hogy a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyermek külföldre költözését követő három hónapon belül kérheti a gyámhivatalból a kapcsolattartás szabályozását, újraszabályozását, ha a gyermek a törvényes képviselőjével az Európai Unió valamely tagállamába jogszerűen távozik. Bár a Brüsszel II. Rendelet a kapcsolattartás újraszabályozásával összefüggésben "bírósági" hatáskörről szól, azonban a magyar jogi szabályozás értelmében a kapcsolattartás rendezésére vonatkozó hatáskör - a Csjt. 92. §-ának megfelelően - megoszlik a gyámhatóság, illetve a bíróság között. Jelen esetben pedig - a korábban kifejtettek szerint - a kapcsolattartás újraszabályozására a gyámhatóság rendelkezik hatáskörrel.
2. A felperes felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a Csjt. 92. § (4) bekezdése értelmében ha házassági vagy gyermekelhelyezési per van folyamatban, a szülők megegyezésének hiányában a kapcsolattartásról azért a bíróság dönt, mivel birtokában van mindazoknak az adatoknak, melyek a kapcsolattartás megfelelő, a konkrét ügyben előállt élethelyzethez alkalmazandó szabályozásához szükségesek. Erre tekintettel a bíróságnak kell döntenie a kapcsolattartásról akkor is, ha a gyermekelhelyezés megváltoztatásáról határoz.
Az egységes bírói gyakorlat értelmében a Csjt. 92. §-ának (4) bekezdése alapján jár el a bíróság, amikor a gyermekelhelyezés megváltoztatásával összefüggésben újra szabályozza a kapcsolattartást, mivel a kapcsolattartásra jogosult szülő személye megváltozik. Jelen esetben azonban a bíróság a gyermek elhelyezését nem változtatta meg, így nem kerülhetett sor a kapcsolattartás - gyermekelhelyezés megváltoztatásával összefüggő - újraszabályozására. A kapcsolattartásnak a gyermek külföldi tartózkodási helyére tekintettel szükséges módosításáról pedig - a korábban kifejtettek szerint - csak a gyámhatóság dönthet.
A Gy.-i Városi Gyámhivatal egyébként megfelelő ismeretekkel rendelkezik a felekről, kiskorú gyermekükről, illetve az ügy egyedi jellegzetességeiről, figyelemmel arra is, hogy korábban ő hagyta jóvá a felek kapcsolattartás módosítására vonatkozó egyezségét.
3. A felperes szerint a másodfokú bíróság azzal, hogy a kapcsolattartás szabályzását mellőzte, megsértette a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdésében írt azon alapvető szabályt is, mely szerint a törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. A gyermek érdekét pedig jelen esetben az szolgálta volna, ha a különélő szülővel való kapcsolattartást a másodfokú bíróság szabályozza újra.
A különélő szülők esetében a kiskorú gyermek érdeke, hogy mindkét szülőjével szoros kapcsolatot tarthasson fenn. Amennyiben a körülmények változnak, a kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket - szükség esetén - ehhez igazodóan módosítani kell. A gyermek kapcsolattartáshoz fűződő jogos érdeke azonban csak a jogszabályok keretei között érvényesülhet, jelen esetben pedig kizárólag a gyámhivatalnak van e vonatkozásban döntési joga és kötelezettsége. A másodfokú bíróság megsértette volna a Csjt. rendelkezéseit, amennyiben a gyámhatóság hatáskörét elvonva, a két éves időkorlátot figyelmen kívül hagyva maga módosítja a korábban a gyámhatóság által jóváhagyott kapcsolattartást.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős határozat nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II.20.622/2009. szám)
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek Magyarországon, Ö.-n kötöttek házasságot 1983. július 2-án. 1985. április 16-án D., 1999. szeptember 14-én pedig V. utónevű gyermekeik születtek.
A felperes családjával együtt 1989. decemberében Németországba költözött, ahol a felek vendégmunkásként dolgoztak, lakást béreltek. Németországi tartós életvitelük mellett gyakran hazatértek Ö.-re, ahol közös tulajdonú ingatlannal rendelkeznek.
Az alperes a második gyermek születését követő egy év elteltével munkaviszonyát megszüntette, ettől kezdődően a gyermekeket, illetve a családját látta el, a felperes munkájához biztosította a megfelelő családi hátteret.
A peres felek házasságában 2003-ban kezdődtek a problémák, 2006. júliusában az életközösség végleg megszűnt. Azóta is Németországban, azonban különváltan élnek.
Az alperes 2007. januárjában szerződéses munkaviszonyt létesített, egy napközi otthonban dolgozik csoportvezetői beosztásban, havi jövedelme 900 euro.
A felperes jövedelme 2006-ban havi 2934 euro volt, melyből - megállapodásuk alapján - az alperes részére a különélés időpontjától kezdődően a V. utónevű gyermek tartására eleinte 290, később 270 euro tartásdíjat fizetett. A felperes támogatta a nagyobbik gyermeket is, aki 2006-ban fejezte be iskolai tanulmányait. Később munkába állt, önálló életkezdéséhez a felperes anyagi támogatást nyújtott. A felperes 2007-2008. évekre vonatkozó havi nettó jövedelme a gyermektartásdíj levonását követően mintegy 2300 euro volt.
A felperes módosított keresetében a házasság felbontását kérte, nem ellenezte a V. utónevű gyermek alperesnél történő elhelyezését, havi 270 euro gyermektartásdíj megfizetését vállalta. Kérte a kapcsolattartás szabályozását is.
Az alperes módosított ellenkérelmében nem ellenezte a házasság felbontását, viszontkeresettel kérte a V. utónevű gyermek nála történő elhelyezését, a felperes havi 270 euro gyermektartásdíj megfizetésére történő kötelezését, a kapcsolattartás rendezését, valamint 2006. augusztus 1-jétől kezdődően házastársi tartásdíjat minimum 3 évi időtartamra, havi 900 euro összegben. Az alperes joghatósági kifogást is előterjesztett, álláspontja szerint ugyanis a magyar bíróság jelen per eldöntésére nem jogosult.
Az alperes a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy az alperes a tartásdíjra nem szorul rá.
Az elsőfokú bíróság a peres felek házasságát felbontotta, V. utónevű gyermeküket az alperesnél helyezte el. Kötelezte a felperest, hogy 2008. március 1-jétől kezdődően fizessen meg az alperes részére havi 270 euró gyermektartásdíjat. Szabályozta a felperes és a V. utónevű gyermek közötti kapcsolattartást is, ugyanakkor az alperes házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkeresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az alperes eljárási kifogására tekintettel elsődlegesen a joghatóság, illetve az alkalmazandó jog kérdésében foglalt állást.
Megállapította, hogy a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003. EK rendelet (Brüsszel II. A. rendelet, a továbbiakban: Rendelet) 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a Rendeletet a házasság felbontása, a különválás vagy a házasság érvénytelenítése iránti ügyekben kell alkalmazni. A 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a házasság felbontásával, a különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek mindkét házastárs állampolgára.
Tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes kettős, magyar, valamint német állampolgár, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a magyar bíróság általános joghatósággal rendelkezik a házasság felbontásával kapcsolatos perekben. A Rendelet 4. cikke pedig kimondja, hogy az a bíróság, amely előtt a 3. cikk alapján az eljárás folyamatban volt, joghatósággal rendelkezik a viszontkereset megvizsgálására is, amennyiben az a Rendelet hatálya alá tartozik. Tekintettel arra, hogy a bíróság a házasság felbontása vonatkozásában mint személyi állapotot érintő eljárásra joghatósággal rendelkezik, így joghatósággal rendelkezik a jelen perhez kapcsolódó tartási kötelezettség (gyermektartásdíj, valamint "asszonytartás") elbírálása tekintetében is.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelet 3-4. cikke összhangban áll a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjt.) 56. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal is, mely szerint amennyiben a tartási kötelezettség személyi állapotot érintő eljárásban kerül elbírálásra, a magyar bíróság eljárhat akkor is, ha a személyi állapotot érintő eljárásra joghatósággal rendelkezik.
Az alkalmazandó jog tekintetében az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a perben a magyar jogot, nevezetesen a Csjt. rendelkezéseit kell alkalmazni, a Nmjt. 11. §-a szerint ugyanis az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára. A peres felek viszonylatában pedig személyes joguk a magyar, tekintettel arra, hogy mindketten magyar állampolgárok.
Az ügy érdemét tekintve a házastársi tartásdíjra vonatkozó alperesi viszontkeresettel kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes 2007. januárjától munkaviszonyt létesített, 900 euro havi jövedelemmel rendelkezik, így esetében nem áll fenn a Csjt. 21. §-ában meghatározott feltétel, az önhibán kívüli rászorultság. Az alperes egészséges, megfelelő szakképesítéssel, német nyelvtudással rendelkezik, ennek köszönhetően csoportvezetői munkakörben dolgozik, ami német viszonyok között is nyilvánvalóan kiemelt munkakört jelent.
Az alperes tehát megfelelő jövedelemmel rendelkezik, amelyből kiadásait fedezni tudja. Három szobás lakást tart fenn, személygépkocsival rendelkezik, a jövedelmén kívül 150 euro családi pótlék ellátásban is részesül, valamint a felperestől havi 270 euro gyermektartásdíjat kap.
A felperes teljesítőképessége ugyan fennáll, azonban mivel az alperes esetében hiányzik a rászorultság, így számára az elsőfokú bíróság álláspontja szerint házastársi tartásdíj nem volt megállapítható.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, egyben az alperest 312.000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte a felperes javára.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az alperes a fellebbezési tárgyaláson a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkeresetétől elállva, e tekintetben a per megszüntetését kérte. A felperes azonban az alperesi elálláshoz nem járult hozzá, ezért a másodfokú bíróság a pert nem szüntethette meg.
Figyelemmel arra, hogy az alperes fellebbezésében annak megállapítását kérte, hogy a házastársi tartásdíj fizetésére vonatkozó igény elbírálására a magyar bíróságnak nincsen joghatósága, a másodfokú bíróság megállapította, hogy ugyan az elsőfokú bíróság tévedett, amikor joghatóságát a 2201/2003. EK rendelet alapján állapította meg, a Rendelet 1. cikke (3) bekezdésének e) pontja szerint ugyanis a Rendelet a tartási kötelezettségre nem alkalmazható. Jelen esetben a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001. EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) az irányadó, ezt kell alkalmazni. E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bírósága előtt kizárólag a joghatóságra vonatkozó II. fejezet 2-7. §-ában megállapított rendelkezések alapján perelhető.
A keresetlevél előterjesztésekor az alperes Németországban lakott, német állampolgár (is) volt, így választhatott, hogy a házastársi tartásdíj iránti igényét a 2. cikk (1) bekezdése szerint a felperes szokásos tartózkodási helye alapján, illetve az 5. cikk 2. pontjának első fordulata szerint a saját joga alapján egyaránt joghatósággal rendelkező német bíróság előtt terjeszti-e elő, vagy személyi állapotot érintő per járulékos kérdéseként Magyarországon. Az 5. cikk 2. pontjának második fordulata ugyanis lehetőséget biztosított arra, hogy tartásra vonatkozó viszontkeresetét bontóperben járulékos kérdésként, a bontóperre joghatósággal rendelkező bíróság előtt érvényesítse (a magyar bíróság joghatósága a házasság felbontására irányuló kereset elbírálására a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján fennállt), figyelemmel arra, hogy a felperessel azonos az állampolgársága. A magyar bíróság joghatósága tehát a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkereset elbírálására fennállt, a Rendelet 1.cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglaltak ellenére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a házastársi tartásdíjról a magyar jog, nevezetesen a Csjt. rendelkezései alapján döntött, ugyanis nincsen olyan uniós rendelkezés, amely az alkalmazandó anyagi jogra vonatkozóan előírást tartalmazna, ugyanakkor a peres felek személyes joga a magyar jog (is) és az Nmjt. 39. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a házastársak személyi és vagyoni viszonyaira - ideértve a házastársi névviselést, tartást, valamint a házassági vagyonjogi megállapodást is - az a jog az irányadó, amely az elbírálás idején a házastársak közös személyes joga volt. A joghatósággal rendelkező magyar bíróság a magyar állampolgárok ügyében - értelemszerűen - a vonatkozó magyar anyagi jog szabályait alkalmazta.
Érdemben a másodfokú bíróság megállapította, hogy helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor az alperesi viszontkeresetet elutasította, ugyanis a házastársi tartásdíj megállapításához a magyar jog szerint a házastárs önhibáján kívüli rászorultsága is szükséges, ami jelen esetben nem állt fenn. Az alperes rendszeres jövedelemmel rendelkezik, ennek összege még a kiadások levonása után is elegendő saját maga és gyermeke megélhetési költségeinek fedezésére, figyelemmel a felperes által fizetett gyermektartásdíj összegére is.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a házastársi tartásdíj vonatkozásában - az alperes elállása folytán - a per megszüntetését kérte a Pp. 284. §, illetve a Pp. 157. § alapján, másodlagosan pedig annak megállapítását, hogy a magyar bíróságnak nem volt joghatósága a házastársi tartásdíjra vonatkozó igény elbírálására és a jogvita eldöntésénél alkalmazandó anyagi jog sem a magyar jog.
Az alperes szerint a Brüsszel-I rendelet az eljáró bíróság joghatóságát és az alkalmazandó anyagi jogszabályt a tartást igénylő lakóhelye szerint határozza meg, különös tekintettel arra, hogy ez a bíróság ismeri a helyi viszonyokat, a mindennapi életvitelhez, létfenntartáshoz szükséges kiadásokat. A magyar bíróság nem is tudna a németországi körülményeknek megfelelő adekvált, életszerű döntést hozni. A rendelet 5. cikkének 2. pontja is azt tartalmazza, hogy a tartásra jogosult lakóhelye szerinti bíróságon perelhető a kötelezett. Az első- és másodfokú bíróság megsértette a kötelezően alkalmazandó EK rendeletet, amikor a házastársi tartásdíjról döntött, a magyar jog alkalmazásával.
Az alperes a jogerős ítélet szerint fizetendő perköltség mértékét is vitatta, túlzóan magas mértékűnek ítélte, melynek hátterében az áll, hogy a felperes több alkalommal Magyarországra utazott a tárgyalásra, noha itt jogi képviselővel rendelkezett.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős határozat hatályban tartására irányult, mivel a másodfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelően döntött a joghatóság kérdésében. Maga az alperes is elismerte a magyar bíróság joghatóságát, amikor a házastársi tartásdíjra vonatkozó igényét itt terjesztette elő, viszontkereset formájában.
A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján helyesen döntött a felperesi perköltség megtérítéséről is.
A felperes ellenkérelmében vitatta az alperes jogi képviselője meghatalmazásának érvényességét, ez a felvetés azonban - a peres iratok között elfekvő meghatalmazások alapján - nem volt helytálló.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
a) Az alperes viszontkereseti kérelmétől való elállása
A Pp. 284. §-ának (2) bekezdése szerint a felperes házassági perben keresetétől az eljárás bármely szakában az alperes hozzájárulása nélkül is elállhat.
Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy ez a rendelkezés jelen esetben nem alkalmazható, ugyanis a Pp. 276. §-ának (2) bekezdése taxatív felsorolást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mit kell házassági peren érteni. E felsorolásban a házastársi tartásdíj megállapítása iránti per nem szerepel, így az alperes elállása folytán a pert csak az általános szabályok szerint, a Pp. 160. § (1) bekezdésének alkalmazásával lehetett volna megszüntetni, tehát abban az esetben, ha az elálláshoz az ellenérdekű fél, a felperes hozzájárult volna. A felperes ugyanakkor a hozzájárulását kifejezetten megtagadta, erre tekintettel a másodfokú bíróságnak az alperes viszontkeresetéről érdemi döntést kellett hoznia.
b) Joghatóság és alkalmazandó anyagi jog a házastársi tartásdíj iránti igény elbírálása során
A Tanács 44/2001. EK rendeletének, tehát a Brüsszel-I. rendelet 5. cikke 2. pontjának első fordulata szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető tartással kapcsolatos ügyekben, a tartásra jogosult lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének bírósága előtt.
Hasonló rendelkezést tartalmaz a Nmjt. 56. §-ának (1) bekezdése is, mely szerint tartási kötelezettségből eredő jogvita esetén eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a tartásra jogosult lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van.
Mind a két idézett rendelkezés lényegében főszabályként a felperesi lakóhely, illetve tartózkodási hely szerinti joghatóságot állapítja meg a tartási perekben, a tartást igénylő anyagi helyzete ugyanis általában nem teszi lehetővé, hogy igényérvényesítés céljából a kötelezett külföldi lakóhelye szerinti állam bírósága előtt lépjen fel. Helyesen mutatott rá felülvizsgálati kérelmében az alperes arra is, hogy általában a tartásdíjat igénylő személy lakóhelye szerinti bíróság rendelkezik megfelelő helyismerettel és információval arról, hogy a kérelmező rászorultságát, a megélhetés szükségleteit megítélhesse.
A Brüsszel-I. rendelet azonban választási lehetőséget biztosít a jogosultnak arra, hogy igényét máshol is érvényesíthesse. Az 5. cikk 2. pontjának második fordulata ugyanis úgy rendelkezik, hogy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető, amennyiben az ügy kimenetele személyi állapotot érintő eljárástól függ, az ilyen eljárásra saját joga alapján joghatósággal rendelkező bíróság előtt, kivéve, ha az említett joghatóság kizárólag az egyik fél állampolgárságán alapul.
Akár tudatosan, akár e jogszabályhely ismerete nélkül, azonban az alperes e rendelkezésnek megfelelően járt el, amikor a személyi állapoti ügyben (házassági perben) eljáró magyar bíróság előtt terjesztette elő tartási igényét, mint járulékos kérdést.
A magyar bíróság a Brüsszel II.A. Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján joghatósággal rendelkezett a felperes által indított bontókereset tárgyalására, mindkét fél magyar állampolgárságára tekintettel. E Rendelet alapján a magyar bíróság joghatósága -elvben - a házastársi tartásra vonatkozóan nem lett volna megállapítható, azonban a magyar bíróság mégis eljárhatott az alperesi viszontkereset tárgyában, tekintettel arra, hogy joghatóságát a Brüsszel-I. rendelet 5. cikke 2. pontjának idézett második fordulata megalapozta.
Amennyiben tehát mindkét házastárs magyar állampolgár, de lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük az Európai Unió más tagállamában van, a magyar bíróság az egyik házastárs által indított bontóperben eljárhat a per járulékos kérdéseként viszontkeresettel érvényesített házastársi tartás iránti igény tekintetében is. Ez utóbbival kapcsolatban tehát a per - joghatóság hiánya miatt - nem szüntethető meg.
Helyesen döntöttek a perben eljárt bíróságok akkor is, amikor a magyar jog alkalmazását írták elő eltérő uniós rendelkezés hiányában az Nmjt. 39. §-ának (1) bekezdése alapján (elsőfokú ítélet 6. old., másodfokú ítélet 4-5. old.).
Ennek megfelelően a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését alkalmazva, a bizonyítékok helyes okszerű mérlegelésével jutott az első-, illetve másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy az alperes házastársi tartásdíj iránti igénye nem volt alapos, mivel megfelelő jövedelmére tekintettel nem tekinthető a tartásra rászorultnak.
Nem volt alapos az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú eljárásban megállapított perköltségre vonatkozóan sem. A felperes három alkalommal jelent meg a másodfokú eljárásban megtartott fellebbviteli tárgyalásokon. Személyes megjelenése a személyi állapoti perben indokolt, illetve méltányolható volt. Erre tekintettel helyesen döntött a másodfokú bíróság, amikor az alperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. §-a (4) bekezdésében foglaltakra - 312.000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte, mely az ügyvédi munkadíj mellett a felperes pontosan meghatározott útiköltségének megtérítését is szolgálja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.491/2009.) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
