A terhességmegszakítás orvosi okai (indikátiói) korántsem problémamentesek a múltbeli szabályozásban, de a hatályos jogszabályokban sem.
Ha csak a magyar törvények változását vizsgáljuk, az 1878. évi V. tv. (Csemegi kódex) 285-286. §-a az abszolút tilalom elvét követi, s külön szigorúan bünteti a várandós magzatelhajtó nőt (2-3 évi börtönbüntetés) s a magzatelhajtót (2-15 évi börtönbüntetés). A kivételt a gyakorlatban az ekkor már külföldön is elfogadott végszükségi indikátió jelentette, tehát ha az anya életét veszélyeztette a várandósság vagy a szülés.
A századfordulótól kezdve komoly mozgalmak indultak meg az orvosi indikátió legalizálására - tehát ha a terhesség vagy a szülés az egészségét veszélyeztette az anyának.[1] Hazánkban Angyal Pál még 1928-ban is kijelenti, hogy elképzelhető de lege ferenda, miszerint a végszükségi indikátió tágulni fog az orvosi indikátióval, de további liberalizálást elképzelhetetlennek tart.[2]
A gyakorlat a Kúria két 1933-ban keletkezett döntése nyomán változik; "ha az orvos a terhes nő életének vagy egészségének veszélye okából" megszakít egy terhességet, nem büntethető.[3] Ez a döntés így nem töri át a Btk. tilalmát, de büntethetőséget kizáró oknak fogja fel az orvosi indikátiót. Azonban az, hogy mi számít az "egészséget veszélyeztető oknak", sehol nem került jogszabályi rögzítésre, s egy belgyógyász szakorvos véleménye alapján, bármely szülész-nőgyógyász elvégezhette a beavatkozást. Így az orvosi javaslatok a "valóságot nem firtató formális aktusok voltak"[4].
Ezért vonták le néhányan azt a következtetést, hogy évente 100 000 "illegális" abortuszt végeztek. Ezeket azonban a szó szoros értelmében nem nevezhetjük "illegálisnak", mert nyilván döntő többségben szülész-nőgyógyász végezte el, belgyógyász javaslata alapján. Az orvosi gyakorlat így csak kihasználta a törvényi és jogalkalmazási űrt; erre következtethetünk a születések számának jelentős visszaeséséből (1932-ben 205 529 élveszületés, 1939-ben 178 633).
Ezt a helyzetet kívánta felszámolni a Rákosi-korszak alkotmányellenes abortuszterrorja. Bármilyen különös - s nyilvánvaló tévedésen alapul - akkor nem az "abortusz betiltása" történt meg. A BHÖ 358-359. § ugyanis szó szerint fenntartotta a Csemegi kódex szabályait. 1953-ban több alkotmányellenes EüM-utasításban[5] kifejezetten engedélyezték a terhességmegszakítást több okból - például egészségügyi és genetikai okból, s 38 kórházat ki is jelöltek a végrehajtásra. Ami gyökeres változás volt ezen "utasításokban", az az, hogy szigorúan nyilván kellett tartani minden terhességet, bevezették a többszöri, kötelező terhesgondozást, a megszakítás feltételeit a bizottságok ellenőrizték, s feljelentési kötelezettséget írtak elő az illegális abortuszok esetén. A kereteken kívüli - tehát illegális - terhességmegszakítások esetén a büntetőbíróságok nagyon szigorú végrehajtható börtönbüntetéseket szabtak ki az orvosokra.[6] Az "abortuszterror" hatása azonnal meglátszott a születésszámon; míg 1952-ben 185 820 gyermek született, addig 1954-ben 223 347. Ezután 1956-ban a világon egyedülálló liberális abortuszszabályozást vezettek be, melynek nyomán radikálisan visszaesett a születésszám, s nőtt a legális abortuszok száma.[7]
1956-1973 között nem volt gyakorlati jelentősége az abortusz egészségügyi indikátiójának. Jogszabály szerint, ha a kérelmező "a terhesség-megszakításhoz ragaszkodott, ahhoz a bizottság az engedélyt megadja."
Ezt mutatja, hogy az 1973-ban végrehajtott 169 650 legális abortuszból 3984 volt az egészségügyi indikátiójú. tehát kb. 2%.[8]
1973-ban azonban megint változott a jogi szabályozás, némileg szigorúbb indikátiós szabályozás következett.[9]
Ezután a legális abortuszok száma körülbelül a felére esett vissza, (87 106), viszont az egészségügyi okból végzett abortuszok száma többszörösére nőtt (10 686)!,[10] s ha ehhez még hozzávesszük, hogy a statisztika további 10 895 "egyéb egészségügyi és szociális" okot tart nyilván, a számok rendkívül elgondolkoztatóak, mert azt mutatják, hogy az orvosi indikátiók száma szorosan összefügg a joggyakorlattal.
Ezt nemcsak az 1973., 1988-as adatok bizonyítják, hanem az 1933-as kúriai döntést, s az 1953-as jogszabályváltozást követő születésszám-változás is.
Vagyis a szabályok szigorodása (1973) kiváltja a nehezen ellenőrizhető egészségügyi indikátió növekedését, de érdekesség, hogy az abszolút tiltó szabályozás nyomán született 1933-as kúriai döntés is "beterelte" az akkor abszolút szabályozatlan orvosi indikátióba az "illegális" abortuszt. (Ezt az 1953-as bírói gyakorlat, s alacsony szintű szabályozás változtatta meg; az összefüggés a komolyan változó születésszámmal bizonyítható.) Hasonló változások mentek végbe az 1989-90. évi rendszerváltás után is.
Először is szembetűnő az illegális terhességmegszakítások miatt ismertté vált bűncselekmények számának változása. Míg 1974-1989 között 160 illegális magzatelhajtás miatt indult eljárás, addig 1990-2011 között 36 esetben. Utóbbi 21 évben 3 olyan év volt, ahol egyetlen esetben sem, 8 év, ahol egy esetben indult eljárás.[11]
A különbség azt mutatja, hogy az elmúlt 21 évben a felügyeleti és hatósági ellenőrzés erősen enyhült az illegális abortuszok vonatkozásában.
Ilyen érdekességek egyéb statisztikai adatokból is láthatók. 1990-2010 között a születések száma 125 679-ről, 90 335-re csökkent, míg a legális terhességmegszakítások 90 394-ről, 40 449-re.
Ugyanakkor a "magzati halálozások" száma (ez többnyire valószínűleg "spontán abortuszt" takar) 18 295-ről,
-544/545-
16 710-re csökkent. Vagyis az élveszületések csökkenő számán belül százalékos arányuk 14%-ról 18%-ra nőtt.
Hasonló a helyzet a legális abortuszokon belül az egyes indikátiókat tekintve. A jelenlegi indikátiós rendszert a 2000. évi LXXXVII. törvény vezette be. Ennek nyomán 2000-ben válsághelyzet címén 58 009, az anya egészségének veszélyeztetése miatt 669, a magzat egészségének veszélyeztetése miatt 497 terhességet szakítottak meg. (2006-ra ezek a számok a következőként alakultak 45 025, 668, 569) így a legális terhességmegszakítások száma - a születések számával együtt - jelentősen csökkent, miközben az összes abortuszon belül az orvosi-genetikai indikátió száma százalékosan ismét nőtt. (1,1%-ról 1,4%-ra, illetve 0,8%-ról 1,2%-ra)[13]
Összesítve ezen számadatokat, megállapítható, hogy az orvosi-genetikai indikátiók s a magzati veszteségek száma erősen ingadozik a jogszabályok s a bírói gyakorlat változása függvényében. Természetesen ebből nem lehet konkrét számokat mondani az "illegalitásra" vonatkozóan, mert a fenti számokat nyilván több tényező befolyásolja. (Egyik oldalról csökken a termékeny korú nők száma, és nő a "fogamzásgátlás", másik oldalról viszont fejlődik az orvostudomány - utóbbi okból csökkennie kellene a magzati vesztességeknek, és az orvosi-genetikai indikátióknak.)
Ekkor kerülünk szembe azzal a kérdéssel, mi minősíthető illegális magzatelhajtásnak (Btk. 1978. évi IV. tv. 169. §). A törvényhez írt "Magyarázat", nem írja körül részletesen az "illegális" terhességmegszakítás fogalmát. A szerző annyit mond - miután részletesen ismerteti a hatályos 1992. évi LXXIX. tv. rendelkezését a legális terhességmegszakításról -, hogy a "jogszabály engedélye kizárja a jogellenességet",[14] ebből egyenesen következtethetünk arra, hogy erre három esetben kerülhet sor; a kérelmező vagy nem megy át a törvény által megkívánt engedélyezési eljáráson, vagy egyáltalán nem regisztrálják terhességét, s így hajtják végre a beavatkozást, illetve nem állt fenn az orvosi-genetikai indikátió, s a művi terhességmegszakítást spontán abortuszként, "vérzésrendezésként" regisztrálják. Mindezek az esetek steril, biztonságos orvosi körülmények között kerülhetnek végrehajtásra. Vagyis gyakorlatilag kizárják az önmagán végrehajtott, vagy nem szakember által végzett "illegális" eseteket. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy vannak olyan országok, ahol ambulánsan is végrehajtható a beavatkozás. Például Németországban 1986-ban a regisztrált, legális abortuszok 19,8%-át (5677 eset) ambulánsan hajtották végre, s ez a szám 1977 óta folyamatosan nőtt. Ugyanez a szám Lengyelországban 1985-ben 67 713 kórházban, 66 843 ambulánsan végrehajtott abortuszok esetén.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
