"Európának és Magyarországnak is az az érdeke, hogy Törökországban stabilitás legyen..."[1]
Törökország és a nyugat-európai országok együttműködése hosszú múltra tekint vissza, és abban mindig fontos szerep jutott a biztonságpolitikai megfontolásoknak; Törökország fontos stabilizáló tényező a Földközi-tenger keleti medencéjében, és megbízható szövetségesként megkönnyíti a nyugati érdekek érvényesítését a térségben. Napjainkban az EU más jelentős kihívásai mellett, mint például a Brexit, vagy az éghajlatváltozás, a legaktuálisabb és legjelentősebb probléma, az illegális bevándorlás kérdése, mely kiemelten fontossá teszi a Törökországgal való hatékony együttműködést.
Az EU és Törökország 2016 márciusában egyezségre jutott, hogy megpróbálják megoldani a folyamatban lévő bevándorlási válságot. Az egyezség keretében a két nemzet együttműködik abban, hogy minden menekültet, aki eléri Görögországot, de elmulaszt menedékkérelmet benyújtani, vagy azt elutasítják, visszatoloncolják Törökországba; minden olyan menekült után, akit az EU visszaküld Törökországba, az EU átvesz Törökországból egy menekültet. Az egyezség részét képezte továbbá vízummenetesség biztosítása a török állampolgároknak, egy 3,3 milliárd dolláros pénzügyi segítség Törökországnak, hogy javítsa a szíriai menekültek ellátásának minőségét, valamint az EU-csatlakozási folyamat felgyorsítása.[2]
Az egyezmény igazolt adatok alapján nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csökkent az EU-ba áramló menekültek mennyisége, de az annak megkötését követő hónapokban Törökországban lezajlott események (a meghiúsult puccskísérlet, amelyet összeköttetésbe hoztak Fethullah Gülennel, az Egyesült Államokban élő hitszónokkal, a puccskísérletet követő letartóztatások) növelték a feszültséget az EU és a török kormány között.[3]
A Törökországban 2018. június 24-én zajlott választás ezért világviszonylatban is központi témává vált. A választást nemzetközi figyelem kísérte, a Xinhua kínai hírügynökség címlapján tudósított arról, hogy Recep Tayyip Erdoğant az első fordulóban megválasztották Törökország elnökévé.[4]
Az új kormányzati rendszer első köztársasági elnökévé választott Recep Tayyip Erdoğan az alábbiakat mondta a választásokkal kapcsolatban: "Nemzetünk most is, ahogy 16 éve mindig, a szavazatait nem a vita, hanem a szolgálat mellett tette le. A győztes a demokrácia, a szolgálati politikai, a nemzeti akarat. A győztes Törökország, a török nemzet, a győztes a térség minden kiszolgáltatott áldozata, a világ minden elnyomottja!"[5]
Törökország helyzetének alakulása hazánk számára is kiemelt fontossággal bír, amit az is jól mutat, hogy az uniós kormányfők közül Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt az első, aki gratulált Erdoğannak. A magyar miniszterelnök így fogalmazott: "Törökország stabilitása egész Európa számára jó hír, hiszen kontinensünk számtalan súlyos biztonsági kihívással áll szemben, melyek legyőzéséhez elengedhetetlen a Törökországgal való kiszámítható, hatékony együttműködés".[6]
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, reagálva a török választásokra pedig azt mondta, hogy "Európának és Magyarországnak is az az érdeke, hogy Törökországban stabilitás legyen, ehhez pedig a vasárnapi választás eredménye hozzájárul." Hozzátette azt is: "Magyarországnak duplán érdeke, hogy Törökországban stabilitás legyen, mivel ha ott elveszik a stabilitás, akkor az Európai Unió és Törökország migrációs megállapodásának betarthatósága is megkérdőjeleződne. Ez pedig újabb illegális bevándorlási hullámmal járna, amely pillanatok alatt elérne Magyarország déli határához tekintettel arra, hogy a Nyugat-Balkánon nincsen másik védelmi vonal".[7]
Mindezek fényében a török elnökválasztás különös jelentőséggel rendelkezik. Törökország ma zsaroló helyzetben van az Európai Unióval szemben. Ugyanakkor Törökország a szíriai konfliktus révén érdekelt a közel-keleti válság megoldásában. E két tény révén Erdoğan képes úgy láttatni országát, mint amely egyszerre a Nyugat védelmezője (a menekülthullámmal és a terrorizmussal szemben) és egyúttal közvetítő Európa és az iszlám világ között.
A jelen elemzésben arra vállalkozunk, hogy bemutassuk a török választások menetét és eredményeit, s hogy
- 9/10 -
ezek várhatótan befolyással lesznek-e, és ha igen, hogyan a török-EU kapcsolatokra.
A 2018. június 24-i elnökválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdoğan megszerezte a voksok 52,4%-át. Ezzel megkezdődhet a 64 éves Erdoğan második elnöki ciklusa.
A szakértők nagyobb részét nem lepte meg a választás eredménye, de sokan közülük aggasztónak találták, hogy az elnökválasztási kampány idején is voltak letartóztatások (a katonai egyetem igazgatóját tartóztatták le). A tisztogatás mértékét mutatja, hogy a hadsereg 8570 tagját menesztették.[8]
Muharrem Ince, a balközép irányultságú Köztársasági Néppárt jelöltje az érvényesen leadott szavazatok 30%-át szerezte meg. Ince a kampányban a gazdaságpolitikát helyezte előtérbe, és az adósságválság megoldását ígérte. A Köztársasági Néppárt évtizedeken át ellensége volt a kurd autonómiának, így végül a kurdok kulturális jogait az iszlamista Fejlődés és Haladás Pártja (AKP) szélesítette ki. A "kurd kártyát", amelyet egykor az AKP játszott ki a Néppárt sarokba szorítására, most Ince vetette be Erdoğan ellen: ígéretet tett a kurd nyelvű oktatás bevezetésére, valamint párbeszéd kezdeményezését javasolta a kurdoknak. Sovány ígéretek, de ez is elmozdulás az évtizedekkel korábbi politikától, amikor a Néppárt a kurd nép létezéséről sem akart hallani, és a függetlenségi törekvéseket katonai kérdésként kezelte.[9] Ince azon a ponton támadta leginkább Erdoğant, amelyen a legsebezhetőbb: míg Erdoğan eltávolította Törökországot az EU-tól, addig Ince meghirdette programként az EU-csatlakozást. Ez szimbolikus értékű volt ugyan (hiszen a másik fél, az EU jóváhagyása is szükséges hozzá), de jól illeszkedik a nyugatos gondolkodású török fiatalság és középrétegek vágyához. A néppárti jelöltnek azonban aligha lehetett túlzó várakozása, így Ince azonnal elismerte választási vereségét.[10]
Selahattin Demirtaş a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja elnöke volt a harmadik legesélyesebb jelölt. A sors iróniája, hogy Demirtaş a börtönben élte át a kampányt, ugyanis 2016-ban letartóztatták. Ez azonban nem csökkentette népszerűségét a kurdok és a radikális baloldaliak körében.[11]
Ha a 2018-as választás térképét összevetjük a 2017-es alkotmányreform választási térképével, akkor - nem meglepő módon - azt láthatjuk, hogy a két térkép teljesen egymásra vetíthető. Ince a fejlett nyugat-törökországi régióban és a nagyvárosokban győzött, ugyanott, ahol 2017. április 16-án az Erdoğan-féle alkotmányreform ellen szavaztak. Erdoğan megszerezte Anatólia támogatását, egy vékony part menti sávtól eltekintve. A Népek Demokratikus Pártja az ország keleti részén, a kurdok lakta területeken szerezte meg szavazatainak többségét. Így azt mondhatjuk, hogy Erdoğan az ország két fejlettségi, gazdaságföldrajzi végpontján szerepelt gyengén - a nyugati területeken a Köztársasági Néppárt, a keleti periférián a Népek Demokratikus Pártja jelöltje előzte meg Erdoğant.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
