Az Alaptörvény hatálybalépésével az Alkotmánybíróság új hatásköreként jelent meg az ún. valódi alkotmányjogi panasz, azaz a bírói döntések alkotmányosságának felülvizsgálati jogköre. Jelen írás arra keresi a választ, hogy a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése milyen kihívások elé állította az Alkotmánybíróságot az alapjogok - így különösen a tulajdonhoz való jog - magánjogi jogvitákban való közvetlen illetve közvetett alkalmazhatósága terén, és az Alkotmánybíróság hogyan reagált ezekre a kihívásokra, azaz mennyiben kezdett el magánjogi jogvitákban közvetlenül az alapjogokra hivatkozni, és mindez hogyan hatott ki a testületnek a tulajdonhoz való joggal összefüggő gyakorlatára.
Az Alaptörvény hatálybalépésével az Alkotmánybíróság hatáskörei megváltoztak, vagy legalább is "súlyponti eltolódás" következett be az egyes hatáskörök tekintetében. Az elmúlt két évtizedben ugyanis az Alkotmánybíróság fő funkciója a normatív döntések (és kizárólag csak ezek) utólagos normakontroll keretében történő absztrakt felülvizsgálata volt. A másik fő hatáskör, az alkotmányjogi panasz is - a némethez képest - nem valódi alkotmányjogi panaszként jelent meg, ti. egy konkrét bírói döntés kapcsán is kizárólag az alapul fekvő jogi norma alkotmányellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére irányulhatott. A testület ugyanakkor nem vizsgálhatta - és egy kivételes, és a jogirodalomban korántsem vitáktól mentes kitérőtől eltekintve nem is vizsgálta[1] - a bírói döntések során a jogalkalmazás alkotmányosságát.
Az Alaptörvény 2012. január elsején történő hatálybalépése azonban megteremtette a normatív alapot az Alkotmánybíróság számára a konkrét bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára is, vagyis a testület egy konkrét ügy kapcsán immáron nemcsak a döntés alapjául szolgáló jogszabály alkotmányosságát jogosult felülvizsgálni, hanem - a jogalapot képező jogszabály érintetlenül hagyásával - akár kizárólag az adott jogszabály értelmezésének alaptörvény-ellenességét is.[2]
Ez a hatáskörváltozás egyből felveti az alapjogok horizontális irányú hatályának kérdését, és egyben azt a veszélyét is, ami Németországban és az Egyesült Államokban már az 1950-es évektől kezdve megjelent. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság a bírósági döntéseket közvetlenül az Alaptörvényre alapozva megsemmisítheti, vagyis az Alaptörvényben biztosított jogok érvényesítését számon kérheti a rendes bíróságoktól,
- 148/149 -
annak egyenes következménye lehet előbb-utóbb, hogy a rendes bíróságok - elkerülendő a későbbi alkotmánybírósági "számonkérést" - maguk is igyekeznek majd az előttük fekvő ügyeket alapjogi síkra terelni, és közvetlenül az alapjogokra hivatkozva eldönteni. Ennek, vagyis az alapjogok magánszemélyek közötti, "horizontális" hatásának, vagy más szempontból szemlélve "harmadik irányú hatásnak" (Drittwirkung) negatív következményeire azonban a magyar jogirodalomban Pokol Béla már többször - jóval az Alaptörvény kidolgozása előtt - is rámutatott.[3]
A külföldi jogirodalomban Uwe Diederichsen, göttingeni jogászprofesszor is rámutatott a valódi alkotmányjogi panasz gyakorlati problémáira. 1998-ban írt tanulmánya - a német Alkotmánybíróság, mint legfelsőbb polgári bíróság címmel[4] - egyrészt a magánjog és a közjog fogalmainak keveredéséből eredő jogbizonytalanságot helyezi középpontba, másrészt olyan hatásköri problémákra is rámutat, hogy ti. a valódi alkotmányjogi panasz eszközével rendelkező alkotmánybíróság voltaképpen "szuper-legfelsőbb bíróságként" funkcionál, hiszen konkrét döntéseket vizsgál felül, nem pusztán az alkalmazott jogi normát.[5] Diederichsen rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróságnak ez a funkcióváltása a magánjog dogmatizálódását eredményezi az alkotmányjog szintjén, vagyis tulajdonképpen egy kettős dogmatikához vezet. Mindez szerinte azzal a veszéllyel jár, hogy a BGB rendelkezései és a hozzá tartozó bírósági jogértelmezéssel megtöltött tartalom, sőt az egész polgári jogi dogmatika kvázi csak mint egy eredetileg nagyon értékes, később aztán a szuvasodástól lyukassá vált bútordarab fog ácsorogni, amelyben a felfalt sejtszöveteket ugyan műanyag bespriccelésével a lyukakba még pótolják, ám a megdermedt anyag majd átveszi az élő fa funkcióját.[6]
Diederichsen aggodalmát erősíti Michal Bobek azon megállapítása, miszerint tulajdonképpen bármely ügy és jogvita átfogalmazható alkotmányossági és emberi jogi kérdéssé.[7] Bobek utal a cseh alkotmánybíróság egy tagjának személyes elmondására, aki szerint látszólag bármi lehet alkotmányossági kérdés, feltéve hogy a hivatkozott alkotmány szövege tartalmaz legalább három alapjogot: az emberi méltóságot, a tisztességes eljáráshoz való jogot és a diszkrimináció tilalmát.[8]
Ehhez képest talán kevéssé ismert tény, hogy a japán alkotmányban a világháború után a győztes hatalmak kifejezetten rögzítették az alapvető jogok közvetlen hatályosulásának követelményét minden bíróság előtti ügyben, hogy ezáltal kiküszöböljék a helyi jogi kultúrának az "idegen joggal" szembeni ellenérzéseit.[9] Hasonló aggodalmak láttak napvilágot az Európai Unió hatásköreivel összefüggésben is, hogy ti. az Unió a hatásköreinek a tagállamok rovására való kiterjesztéséhez használja fel az alapjogokat, így az alapjogok az Unió "ütőkártyái" az uniós jog elsőbbségének érvényre juttatásában, ezáltal pedig az EU képessé válik arra, hogy kijátssza a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének az uniós politikával szembeni ellenállását.[10] Ehhez képest úgy tűnik, hogy a munkajog terén a luxemburgi bíróság az alapjogok közvetlen alkalmazása terén önkorlátozó gyakorlatot folytat, így pl. az Unió Alapjogi Chartájának 27. cikke kapcsán kifejezetten ki is mondta, hogy magánszemélyek közötti jogvitákban akkor sem lehet a Chartára hivatkozni, ha a vitatott intézkedés egyébként valóban sérti a Chartában foglalt jogokat.[11]
A magyar Alkotmánybíróság immáron közel 3 éves gyakorlata azonban nem igazolta az aggodalmakat. A testület törekedett mind hatásköri, mind dogmatikai alapon elhatárolódni a rendes bíróságoktól.
Hatásköri szempontból az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépése óta az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára alapozott panaszokat magánjogi jogvitákban - következetesen - azzal az indokkal utasítja vissza, hogy "a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, az Alkotmánybíróság pedig nem kíván a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépni, és hagyományos jogorvoslati fórumként eljárni".[12]
Ehhez a hatásköri lehatároláshoz az Abtv. 29. §-ában megfogalmazottak biztosítottak normatív ala-
- 149/150 -
pot, miszerint az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság csak akkor fogadhatja be, ha az a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmaz vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel. Az Alkotmánybíróság e feltételek hiányát állapítja meg akkor, amikor az indítvány a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára irányul.[13] A bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
