A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény ("Csődtv.") szerint a csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós - a csődegyezség megkötése érdekében - fizetési haladékot kap, és csődegyezség megkötésére tesz kísérletet, míg a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Csődtv.-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. Azaz a csődeljárás célja a fizetési nehézségekkel küzdő adós hitelezőkkel való megegyezés eredményeképpen történő reorganizációja, míg a felszámolási eljárás célja a fizetésképtelen, azaz a reorganizáció szempontjából reménytelen adós megszüntetése és az értékesített vagyonból a hitelezői követelések lehetőség szerinti legnagyobb mértékű kielégítése. A Csődtv. az adós által indítandó csődeljárás esetén nem szabja a csődeljárás megindításának előfeltételéül az adós fizetésképtelenségét. Sőt, a gyakorlati tapasztalatok alapján a csődeljárás teljesen reménytelen, ha annak megindítására az adós fizetésképtelenné válásakor kerül sor.
A jogalkotó többször módosította a csődeljárás szabályait, ennek ellenére a csődeljárások száma továbbra is minimális a felszámolási eljárások számához képest és a megindult kevés számú csődeljárás is általában sikertelenül végződik abban az értelemben, hogy nem eredményezi az adós sikeres reorganizációját, fizetőképességének helyreállítását. Ugyanakkor széles körben elfogadott vélemény, hogy általában sokkal több haszonélvezője lenne egy sikeres reorganizációnak, mint egy felszámolási eljárásnak, hiszen valószínűsíthető, hogy az előbbi eredményeképpen a hitelezők követelésének nagyobb hányada térülne meg, a munkavállalók vagy legalábbis egy részük nem veszítené el az állását, az államnak pedig megmaradna egy adófizetője. A továbbiakban a Csődtv. 2012. július 24-től hatályos szabályai alapján egyrészről annak a lehetőségét vizsgálom, hogy vajon hogyan lehetne az adós reorganizációját elősegíteni, illetve az érintettek számára vonzóbbá tenni, másrészről a csőd és felszámolási eljárások szabályozásával kapcsolatos számos probléma közül a teljesség igénye nélkül vizsgálok néhányat.
A Csődtv. szerint az adós által benyújtott csődeljárási kérelem benyújtásához az adós legfőbb szervének előzetes egyetértésére van szükség. Nyilvános részvénytársaságok esetén a közgyűlést a napirendi pontok meghatározásával legalább 30 nappal a közgyűlés napját megelőzően kell összehívni. Nyilvánvalónak tűnik, hogy nincs sok esélye a túlélésre egy olyan nyilvános részvénytársaságnak, melynek igazgatósága (a közgyűlési meghívó megjelentetésével) közzéteszi, hogy álláspontja szerint a társaság csődben van fizetési nehézségekkel küzd, de a társaság még legalább 30 napig, azaz a közgyűlési döntésig nem lesz jogosult a fizetési moratóriumra.
A problémára részben megoldást jelenthetne a Budapesti Értéktőzsde Bevezetési és Forgalomban tartási Szabályzatának korábbi verziójából ismert tulajdonosi döntés intézményéhez hasonló intézménynek a bevezetése a csődeljárás megindításával kapcsolatban. Tehát a közgyűlés jóváhagyása helyett például elegendő lenne, ha az igazgatóság a legalább 50%+1 szavazattal rendelkező részvényesek csődeljárást jóváhagyó döntését csatolja a csődeljárás megindítása iránti kérelemhez. Természetesen a tulajdonosi döntés intézményének bevezetése is csak akkor jelentene segítséget, ha a nyilvános részvénytársaság részvényeinek többsége kisszámú vagy akár egyetlen nagy részvényes kezében van, hiszen nagyobb számú részvényestől nem valószínű, hogy beszerezhető a tulajdonosi döntéshez szükséges hozzájárulások úgy, hogy az ezzel kapcsolatos információ ne kerüljön nyilvánosságra. Természetesen az adott nyilvános részvénytársaság esetében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetre vonatkozó információ az bennfentes információnak minősül és ezen információ egyes részvényesek részére történő átadása bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos problémákat is felvethetnek.
Működőképes lehet az is, ha az előzetes jóváhagyás helyett a közgyűlés utólagos jóváhagyását írja elő a Csődtv. Azaz az igazgatóság dönthetne a csődeljárási kérelem beadásáról, ami gyakorlatilag azonnali ideiglenes fizetési moratóriumot eredményezne, feltéve, hogy ezzel egy időben megtörténik a közgyűlés összehívása a csődeljárás jóváhagyásának céljából. Azonban ennek a megoldásnak az a nyilvánvaló hátránya, hogy gyakorlatilag kényszerpályára állítja a társaság közgyűlését, hiszen hiába utasítja el a közgyűlés a csődeljárás megindítását, a társaság jövőbeli túlélésére viszonylag kicsi esély van, ha a társaság hitelezői számára nyilvánvalóvá válik, hogy a társaság ügyvezetése szerint a társaságnak csődeljárásra lenne szüksége. Ezért vélhetően egy racionálisan döntő közgyűlésnek mindig jóvá kell hagynia utólagosan a csődeljárás megindítására vonatkozó kérelmet.
Ha viszont az utólagos közgyűlési jóváhagyás merő formalitás, akkor nyilvános részvénytársaságok esetében a legésszerűbb megoldás az lenne, ha a csődeljárás megindításáról való döntés az az igazgatóság hatáskörébe tartozna.
A Csődtv. 9. § (3) és a (3a) bekezdései szerint, "ha a csődeljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt követően az adós ellen felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem érkezik, a bíróság ennek a kérelemnek az elbírálását a csődeljárás elrendeléséig…, illetőleg a csődeljárás iránti kérelem elutasításáig felfüggeszti." "Ha az adós ellen a csődeljárás iránti kérelem benyújtását megelőzően a székhelye szerinti bíróságon felszámolás iránti kérelmet nyújtottak be, de a fizetésképtelenség megállapításáról és a felszámolás elrendeléséről még nem hoztak elsőfokú végzést, ennek a kérelemnek az elbírálását a bíróság a csődeljárás elrendeléséig…, illetőleg a csődeljárás iránti kérelem elutasításáig felfüggeszti." Ezen rendelkezésekből teljesen egyértelmű, hogy a jogalkotó az adós reorganizációját célzó csődeljárást előnyben kívánta részesíteni a felszámolási eljárással szemben.
Ugyanakkor a csőd és felszámolásokkal foglalkozó szakemberek általában egyetértenek abban, hogy a már ténylegesen fizetésképtelenné vált adós sikeres reorganizációjára szinte minimális az esély és az adósnak jóval a fizetésképtelenség kialakulása előtt kellene kezdeményeznie a csődeljárást.
A Csődtv. 21/B. § szerint, "ha az egyezség nem jött létre, vagy a jogszabályokban foglaltaknak nem felel meg, a bíróság a csődeljárást megszünteti, ezt követően a III. fejezet szerinti felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból állapítja meg…, és elrendeli az adós felszámolását." Egyes vélemények szerint ezen rendelkezés elrettenti az adósokat a csődeljárás kezdeményezésétől, akkor ha az adós még nem fizetésképtelen, de felszámolással fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben van (azaz pontosan abban az esetben, amikor a csődeljárásnak leginkább lenne értelme), hiszen ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel akkor a felszámolási eljárás elkerülhetetlen. Továbbá, ha az adós a csődeljárást időben, jóval a fizetésképtelenséget megelőzően kezdeményezte, akkor kérdéses, hogy vajon méltányos-e, hogy bár nem született csődegyezség, de ennek ellenére egy lényegében "fizetőképes" adós esetében a felszámolás gyakorlatilag automatikusan megindul.
Ezen probléma megoldása lehetne, ha a csődeljárás iránti kérelem/csődeljárás és a felszámolási kérelmek elbírálása párhuzamosan egymástól függetlenül folyhatnának egészen a fizetésképtelenség jogerős elbírálásáig. A bíróság a csődeljárási kérelem elbírálásig, illetve a csődeljárás alatt azonban csak a fizetésképtelenség kérdésében döntene, de a fizetésképtelenség megállapítását követően a felszámolás eljárás elrendelése helyett felfüggesztené vagy akár lezárná a felszámolási kérelemmel kapcsolatos eljárást. A korábban megállapított fizetésképtelenség miatt pedig csak akkor indulna el automatikusan a felszámolási eljárás, ha a bíróság elutasította a csődeljárás iránti kérelmet, illetve a csődeljárás csődegyezség nélkül zárult le. Ha viszont az adós nem fizetésképtelen, akkor az eredménytelen csődeljárás nem vezetne automatikusan felszámolási eljáráshoz.
A Csődtv. 36. § (1) bekezdése alapján felszámolási eljárás során alapvetően van lehetőség az adóssal szembeni követelések beszámítására. Ezzel szemben csődeljárás esetén erre a Csődtv. 11. § (2) bekezdése alapján nincsen mód. Megítélésem szerint a beszámítás csődeljárás esetén alkalmazandó szabályai egyfelől nem méltányosak, másfelől ésszerűtlenek is.
A jogalkotó célja vélhetően az volt, hogy a fizetési moratórium alatt ne lehessen semmilyen követelést érvényesíteni az adóssal szemben és ezért nem engedi meg a Csődtv. a beszámítást. Ugyanakkor, nyilvánvalóan nem méltányos, ha a Csődtv. ugyanúgy kezeli a beszámítható követeléssel rendelkező hitelezőt, mint egy másik beszámítható követeléssel nem rendelkező hitelezőt.
A csődeljárás sikerét sem segíti elő a beszámítás kizárása csődeljárás esetén, hiszen a megfelelő nagyságú beszámítható követeléssel rendelkező hitelező nem a csődeljárás sikerében lesz érdekelt, hanem annak sikertelen befejezésében, mert ezt követően akár az adós felszámolása esetén is beszámítással érvényesítheti követelését.
A cégvezetők, vállalkozók a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémájaként jelölik meg a körbetartozások nagy mértékét. Ezen a problémán részben segíthet a beszámítás, minél szélesebb körű alkalmazhatósága, ezért ebből a szempontból is célszerű lenne, ha a jogalkotó biztosítaná a csődeljárás során is a követelések kölcsönös beszámíthatóságát.
A vagyonfelügyelő elsődleges feladata a csődeljárás alatt álló adós vagyonának a védelme, megőrzése. Ennek keretében a Csődtv. 13. § alapján jóváhagyja, ellenjegyzi az adósnak a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait. Megtámadhatja az adós jognyilatkozatait és szerződéseit, melyeket az adós jóváhagyása és ellenjegyzése nélkül tett, illetve kötött, kezdeményezi vagy megindítja a jogellenesen teljesített vagy jogellenes igényérvényesítésből származó kifizetések visszakövetelésére, az eredeti állapot helyreállítására irányuló eljárásokat. A jogügyletek eredményes megtámadása esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Ezen túlmenően, a Csődtv. alapján a bíróság néhány esetben szankcióként elrendelheti, illetve a hitelezők a fizetési haladék időtartamának meghosszabbítását ahhoz köthetik, hogy a vagyonfelügyelő együttes cégjegyzési jogot, illetve a bankszámla felett együttes rendelkezési jogot kapjon. Véleményem szerint nem világos, hogy az együttes cégjegyzési jog, illetve a bankszámla felett együttes rendelkezési jog mennyiben jelent többlet jogosultságot a Csődtv. 13. §-ban rögzített, fent említett jogosultságokhoz képest, illetve mennyiben korlátozza nagyobb mértékben az adós működését. Ugyanakkor, ha ezen jogosultságok valóban ténylegesen elősegítik, hogy a vagyonfelügyelő megvédhesse, megőrizhesse az adós vagyonát, akkor megítélésem szerint ezen jogosultságokkal nemcsak kivételes esetben, hanem minden csődeljárás esetében fel kellene ruházni a vagyonfelügyelőt.
A Csődtv. 41. § (1) bekezdése alapján azok, akik "a felszámolási eljárásba hitelezőként nem jelentkeztek be, egyezségkötés esetén az eljárás befejezését követően követelésüket az adóssal szemben nem érvényesíthetik". A Csődtv. 2011. augusztus 4-e előtt hatályos szövege, a felszámolási egyezséggel szemben, nem tartalmazott hasonló rendelkezést csődegyezség esetén. Tudomásom szerint erre tekintettel, illetve a Csődtv. 20. § (2) bekezdése alapján, amely nem említi a csődeljárásba be sem jelentkezett hitelezőket azon személyek között, akikre kiterjed a csődegyezség hatálya, a bírói gyakorlat azt az álláspontot kezdte elfoglalni, hogy a csődeljárásba be nem jelentkezett hitelezőkre nem vonatkozik a csődegyezség és az ilyen hitelezők a csődeljárás befejezését követően szabadon, a csődegyezség által nem korlátozottan érvényesíthetik az adóssal szembeni teljes követelésüket.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól és az azzal összefüggő törvénymódosításokról szóló 2011. évi CXV. törvény (a továbbiakban: "2011-es Módosítás") iktatta be a Cstv. új 20. § (3) bekezdését amely megoldotta ezen problémát, mivel kimondja, hogy "a bejelentési határidő elmulasztása miatt nyilvántartásba nem vett hitelezői igény jogosultja az adós ellen követelését nem érvényesítheti, azonban a más által kezdeményezett felszámolási eljárásban a még el nem évült követelését bejelentheti", ugyanakkor késedelmi kamatot és más hasonló jellegű követelést ebben az esetben sem érvényesíthet. Ezen rendelkezés azonban, legalábbis a Pécsi Ítélőtábla ÍH 2012/88. szám alatt közzétett, Gf. IV. 30.608/2011/4. számú ítélete alapján csak a hatálybalépését követően, azaz 2011. augusztus 4-ét követően indult csődeljárások esetében alkalmazandó.
A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) a BH 2004/379. szám alatt közzétett Gf. I. 31.193/2002. sz. ítéletével eldöntött jogesetben az adós csődegyezséget kötött hitelezőivel, melynek eredményeképpen "minden hitelező a csődegyezség napjával a kamatot elengedte, az alperes pedig vállalta a 125 millió forint névértékű üzletrészének az átruházását - egyéb hitelezők között a felperesre is - a tőketartozás arányában. Az alperes a csődegyezségben foglaltakat teljesítette. Ezután a bíróság végzésével az alperes elleni csődeljárást befejezetté nyilvánította." A felperes, akinek a követelését egy harmadik személy által nyújtott kezesség biztosította megtámadta az egyezséget azon az alapon, hogy a csődegyezség jogszabályba ütközik, ezért a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény ("Ptk.") "200. § (2) bekezdése alapján semmis. A csődegyezség a felperes akarata ellenére jött létre és a felperesnek az alperessel szembeni csődegyezséggel megerősített követelését túlnyomó részben megszüntette, s azt értéktelen üzletrész átruházással teljesítette. A csődegyezség kedvezőtlenebb feltételt állapított meg a felperes terhére, mert a kezes kötelezettségvállalásának terjedelmét megváltoztatta, a kezesi felelősséget megszüntette."
A felperesi érvelést a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) elutasította. Bár megítélésem szerint a döntés súlyosan méltánytalan, hiszen egyébként a fizetőképes kezes kiegyenlíthette volna a hitelező követelését, ugyanakkor összhangban volt/van a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel.
A jogesetben említett problémára azonban megoldást jelenthetne, ha kezesség helyett az önálló és nem járulékos jellegű kötelezettséget teremtő bankgaranciának megfelelő ún. "garancia" nyújtásában állapodnának meg a felek. A "Polgári Jog" (HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2012) című kommentár a Ptk. 249. §-ához írt magyarázatában (29. pótlás, 434. oldal) Dr. Harmathy Attila azt az álláspontot foglalja el, hogy a "szerződéses szabadság alapján elképzelhető egyébként a bankgarancia szabályainak megfelelő alkalmazása olyankor is, ha a garanciát nem bank vállalja, de a szerződésből kiderül, hogy a felek a bankgaranciával azonos tartalmú szerződési biztosítékot akartak megteremteni".
Ezen értelmezés várhatóan rövidesen megerősítést nyer majd a jogalkotó által, mivel a végül is hatályba nem lépő, az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény 5:390. §, illetve az azt követő néhány szakasz bankgarancia helyett már csak garanciát szabályozott. Az új Polgári Törvénykönyvre vonatkozó T/7971. számú törvényjavaslat a 6:430-6:437 § sem tér el ettől.
A fenti jogesetben említett probléma értelemszerűen jelentkezhet akkor is, ha a csődeljárás alatt álló adós egyes tartozásainak biztosítékául harmadik személyek nyújtottak dologi biztosítékot. Ebben az esetben is megoldást jelenthet a problémára, ha a dologi zálogot nyújtó személy pl. nem jelzálogot enged az ingatlanán, hanem a főkötelezettségtől független garanciát vállal és az ingatlan jelzálogot a garancia biztosítására nyújtja. Ha pedig a felek szándéka az, hogy a garantőr csak a zálogtárgy erejéig és ne teljes vagyonával feleljen a garanciából eredő kötelezettségért, akkor rögzíteni kell a garancia szerződésben, hogy a garancia nem teljesítése esetén a jogosult kielégítést csak a garanciát biztosító jelzálogjog érvényesítéséből kereshet.
A jelen pontban elmondottak értelemszerűen vonatkoznak a felszámolási egyezség esetére is, illetve arra az esetre is, ha az adóssal kapcsolatos felszámolási eljárás lezárása miatt a főkötelezettség megszűnése miatt a kezesség már nem érvényesíthető.
A hatályos Csődtv. 49/A. § (5) és a 49/B. § (7) bekezdése csak a többszöri sikertelen értékesítést követően a hitelezői választmány, vagy választmány hiányában megfelelő számú hitelező egyetértésével engedi meg, hogy az értékesített vagyontárgyat megszerző (vagyontárgyra vonatkozóan zálogjoggal rendelkező) zálogjogosult hitelező beszámítással rendezze az általa megvásárolt vagyontárgy becsértékkel megegyező vételárát. Kivételes esetben lakóingatlan megvásárlása esetén is van mód beszámításra. Ezen két esetet leszámítva az adós vagyontárgyainak felszámolási eljárás keretében történő értékesítése esetén beszámításra a Csődtv. 49. § (4) bekezdésére tekintettel nincs lehetőség. Megítélésem szerint, ha az adott zálogtárgyat terhelő zálogjog jogosultja teszi a legjobb ajánlatot a zálogtárgy értékesítésekor, akkor akár az első értékesítéskor meg lehetne engedni a beszámítást, hiszen a Csődtv. 49/D. § alapján beszámítás hiányában a vevő által fizetett vételár (bizonyos költségeket leszámítva) úgyis a zálogjogosult hitelező követelésének kielégítésére fog szolgálni. Azaz beszámítás hiányában, ha a vevő egyben a zálogjogosult hitelező is, csak átrakja a vételárat az egyik zsebéből a másikba, levonva a Csődtv.-ben meghatározott költséget. A beszámítás lehetősége ebben az esetben csak a készpénzmozgást tenné feleslegessé, de a végeredmény gyakorlatilag ugyanaz lenne. Ha pedig az adott zálogtárgyat több zálogjog terhel, akkor a beszámítás úgy működhet, hogy a zálogtárgy vevője a rangsorban előtte állók követelésének kielégítéséhez szükséges vételárrészt készpénzben, míg a fennmaradó részt a követelésének beszámításával egyenlíthetné ki. A felszámoló érdekei védelmében pedig a Csődtv. jelenlegi 49/A. § (5) és a 49/B. § (7) bekezdéséhez hasonlóan természetesen elő lehet írni, hogy a zálogtárgy állagmegóvásával, értékesítésével stb.-vel kapcsolatosan felmerülő költségeket beszámítás esetében is készpénzben kell megfizetnie a legjobb ajánlatot tevő zálogjogosultnak.
A Csődtv. 49/D. § (2) bekezdése esetében vagyont terhelő zálogjog esetén, az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50% fordítandó kizárólagosan a zálogjogosult hitelező kielégítésére. Ezért a vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítésekor, ha a zálogjogosult a vevő, akkor értelemszerűen csak az általa ajánlott, az értékesítés költségeivel csökkentett vételár maximum 50%-ig élhetne a beszámítás jogával.
Az adós vagyontárgyainak értékesítésére vonatkozó szabályok megalkotásánál több szempontra kell figyelemmel lennie a jogalkotónak. Egyfelől meg kell akadályozni, hogy a vagyontárgyak áron alul kerüljenek értékesítésre, ami megkárosítaná a hitelezőket, illetve adott esetben az adóst, illetve gondoskodni kell, hogy a vagyontárgyak ésszerű határidőn belül értékesítésre kerüljenek, megakadályozva ezzel a felszámolási eljárás elhúzódását. A jogalkotónak nyilvánvalóan meg kell találnia az ésszerű egyensúlyt ezen két szempont között.
Ha az értékesítésre vonatkozó szabályok egyértelműen garantálják, hogy minden lehetséges érdeklődő tudomást szerezhessen a vagyontárgy tervezett értékesítéséről, az értékesítendő vagyontárgyak tulajdonságairól, minden érdeklődő egyforma feltételekkel tehessen ajánlatot, és az adott vagyontárgyat a legjobb ajánlatot tett ajánlattevő vásárolhassa meg, akkor véleményem szerint a jogalkotó megtette a szükséges lépéseket azért, hogy kizárja a vagyontárgyak áron aluli értékesítésének lehetőségét. Ebben az esetben viszont véleményem szerint nincs sok értelme kizárni vagy alapvetően korlátozni a becsérték alatti értékesítést, ha a felszámolónak záros határidőn belül nem sikerül a becsértéken értékesítenie az adós vagyontárgyait, hiszen az adott vagyontárgy az adott pillanatban egyszerűen nem értékesíthető magasabb áron.
Dr. Samodai András a Gazdaság és Jog 2011. decemberi számában megjelent "Gondolatok a bírósági végrehajtási árverés sikeressé tételéhez" című tanulmányában részletesen taglalja a bírósági végrehajtás során lefoglalt vagyontárgyak árverésen történő értékesítésével kapcsolatos problémákat. Bár a tanulmány nem a felszámolási eljárásban történő vagyonértékesítéssel foglalkozik, de az ott felvetett problémák (azaz, hogy egy szűk együttműködő kör monopolizálja az árveréseket és mesterségesen alacsonyan tartja az értékesítési árakat) hasonlóképpen jelentkeznek a felszámolási árverések esetében is. A tanulmány szerint az elektronikus árverések általánossá tétele megfelelő szabályozás esetén várhatóan megoldja majd a felmerült problémákat vagy azok jórészét. 2012. szeptember 1-jei hatállyal módosításra került a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény ("Vht.") és a módosítás eredményeképpen az elektronikus árverés vált gyakorlatilag az általános eljárássá a bírósági végrehajtás keretében tartott árverések tekintetében. A végrehajtási eljárásokhoz hasonlóan várhatóan rövidesen a felszámolási eljárásokban is bevezetésre kerül az adós vagyontárgyainak elektronikus árverezése és ezzel várakozásaim szerint megoldódnak majd az értékesítéssel kapcsolatos problémák vagy azok jelentős része. (Értelemszerű, hogy nem az elektronikus árverés általában, hanem csak egy megfelelően szabályozott elektronikus árverés fogja megoldani az értékesítéssel kapcsolatos problémákat. Pl. a Vht. 2009. január 1-jétől már lehetővé tette az elektronikus árverést, ugyanakkor a szabályozás hibái miatt sikeres elektronikus árverésre tudomásom szerint csak minimális számban került sor.)
A fentiekre tekintettel, amennyiben egy megfelelően szabályozott elektronikus árverés felszámolási eljárásba, mint az értékesítés általános módja kerül bevezetésre úgy megadnám a lehetőséget arra, hogy a sikeres értékesítés érdekében a felszámoló a becsérték alatt is értékesíthesse az adós vagyontárgyait. A becsérték alatti értékesítés megítélésem szerint azért is megengedhető kellene, hogy legyen, mivel a becsértéket a felszámoló meglehetősen szabadon állapíthatja meg, így az semmiféleképpen nem tekinthető egy objektív értékmérőnek. Az áron alul történő értékesítésből származó vagyonvesztés elkerülése végett természetesen a felszámoló csak fokozatosan csökkenthetné a becsérték alá az értékesíteni kívánt vagyontárgy minimum árát.
Előfordulhat természetesen az is, hogy egy adott vagyontárgy valóban nem értékesíthető az adott pillanatban kedvezőbben, de egy későbbi időpontban mód lehet a kedvezőbb értékesítésre. Ezért egyfelől a becsérték alatti értékesítésnek csak a lehetőségét, de nem a kötelezettségét biztosítanám a felszámoló számára, másfelől a hitelezői választmányt felhatalmaznám, hogy kizárja a becsérték alatti értékesítést.
Bizonyos esetekben a felszámoló érdekelt lehet abban, hogy mesterségesen húzza el a felszámolási eljárást, aminek az egyik eszköze lehet, hogy az adós vagyontárgyait irreálisan magasan áron próbálja értékesíteni, így biztosítva, hogy senki se vásárolja meg az értékesítésre felkínált vagyontárgyat. Ezen a problémán segítene, ha a hitelezői választmány felhatalmazásra kerülne, hogy kötelezzék a felszámolót a becsérték alatti értékesítésre. A vagyonvesztés elkerülése céljából célszerűnek tűnik, ha a becsérték alatti értékesítésre ebben az esetben is csak fokozatosan kerülhetne sor. [Pályázat esetén a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak nyilvános értékesítésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 237/2009. (X. 20.) Korm. rendelet ("Rendelet") 4. § (2) és (2a) bekezdése már most is biztosít bizonyos mértékig ilyen jogot a hitelezői választmánynak, a hitelezői képviselőnek, illetve ezek hiányában a hitelezők követelésarányos többségének.]
A hatályos Csődtv. gyakorlatilag nem tartalmaz szabályokat a becsérték megállapításával kapcsolatosan. Az értékesítéssel kapcsolatos problémákra biztos nem nyújtana önmagában megoldást, ha a Csődtv. legalább minimális szinten pl. a Vht. 97. § és a 140. §-hoz többé-kevésbé hasonlóan szabályozná a kérdést, de ettől függetlenül a probléma jelentőségére tekintettel megítélésem szerint ez valamilyen szinten mindenféleképpen szabályozandó lenne.
A zálogjoggal biztosított követelések esetében a zálogtárgyaknak elsősorban a zálogjogosult követelésének kielégítését kell, hogy szolgálják. Ezért annyiban módosítanám a fenti javaslatot, hogy zálogtárgyak értékesítése esetén ne a hitelezői választmány, hanem zálogjogosult hitelező zárhassa ki a becsérték alatti értékesítést, illetve szintén a zálogjogosult hitelező utasíthassa a felszámolót a becsérték alatti fokozatos értékesítésre, akár árverés, akár pályázat esetén. Ha pedig a zálogtárgyat több zálogjog is terheli, akkor ezen jogokat a rangsorban legelöl álló zálogjogosult részére adnám meg.
A Csődtv. 49. § (2) bekezdése szerint "a hitelezői választmány előírhatja, hogy a felszámoló az értékesítési eljárásról a választmányt értesítse, illetve tegye lehetővé az értékbecslés és az értékesítési eljárás hitelezők általi megismerését, figyelemmel kísérését. A hitelezői választmány előírhatja, hogy a felszámoló a pályázati felhívás, illetve az árverési hirdetmény szövegéről és az értékesítésre kerülő vagyontárgyak becsértékéről előzetesen, észrevételezési jog biztosításával tájékoztassa a választmányt. A becsérték felülvizsgálatára a hitelezői választmány a bíróságtól szakértő kirendelését kezdeményezheti, amelynek költségét előlegezni köteles." Ezen rendelkezést annyiban módosítanám, hogy a hitelezői követelések regisztrációjakor a hitelezőnek meg kellene adnia az elektronikus elérhetőségét (e-mail címét) is. Amennyiben a hitelező eleget tesz ezen kötelezettségének, úgy a felszámoló a hitelezői választmány döntésétől függetlenül köteles lenne elektronikus úton eljuttatni az ilyen hitelező részére az értékesítési eljárásra, illetve az értékbecslésre vonatkozó információkat, továbbá előzetesen eljuttatni a pályázati felhívás, árverési hirdetmény szövegét és az értékesítésre kerülő vagyontárgyak becsértékét, melyet a hitelezők a hitelezői választmányon keresztül észrevételezhetnének. Zálogjog esetében a biztosíték jogosultjának szintén megadnám azt a jogot, hogy a hitelezői választmánytól függetlenül azzal párhuzamosan előzetesen, véleményezhesse az adott zálogtárggyal kapcsolatosan a pályázati felhívás, árverési hirdetmény szövegét és az értékesítésre kerülő zálogtárgyak becsértékét, továbbá kezdeményezhesse a zálogtárgy becsértékének a felülvizsgálatát. [Természetesen nemcsak az értékesítéssel kapcsolatosan, hanem a hitelezői választmánynak, hitelezői képviselőnek küldendő egyéb Csődtv. által előírt tájékoztatások esetén is célszerű lenne, azok hitelezők részére elektronikus úton (költséghatékony módon) történő közvetlen megküldését előírni.]
Szintén az értékesítés ésszerű időkereten belül történő lebonyolítását segíthetné elő, ha zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése esetén a zálogjogosult, egyéb vagyontárgy értékesítése esetén pedig a hitelezői választmány lenne jogosult egy vagy több vagyontárgy értékesítésével egy, a felszámolók névjegyzékében szereplő személyt megbízni, aki a Csődtv. szabályai szerint értékesítené a kérdéses vagyontárgyakat. Azaz a felszámoló továbbra is a helyén maradna, de egyes vagyontárgyakat ezen felszámolói névjegyzékből választott, hitelező(k) által megbízott személy értékesítené. A befolyt ellenértéket pedig az eredeti felszámoló osztaná szét a hitelezők között a Csődtv. által meghatározott kielégítési sorrend szerint. A hitelezők által megbízott felszámoló az általa értékesített vagyontárgyakból befolyt ellenérték meghatározott százalékára lenne jogosult, mely összeggel értelemszerűen csökkenne az eredeti felszámoló díjazása. Mivel ezen értékesítésre megbízott személy szerepel a felszámolók névjegyzékében és szintén a Csődtv. értékesítési szabályai szerint értékesítené az adós vagyontárgyait, ezért az ilyen értékesítés esetében a vagyontárgy áron aluli értékesítésének ugyanaz lenne a rizikója, mintha maga a felszámoló végezné az értékesítést. Ugyanakkor így az értékesítéssel késlekedő felszámoló helyett gyakorlatilag egy másik felszámolót bízhatna meg a zálogjogosult vagy a hitelezői választmány, ami várhatóan segíthetne megakadályozni az értékesítés elhúzódását.
Amennyiben hitelezői választmány nem kerül megalakításra, úgy a jelen pont szerint a hitelezői választmánynak biztosítandó jogokat a hitelezői képviselő, illetve annak a hiányában a hitelezők követelés arányos többsége részére biztosítanám. ■
Visszaugrás
