1. Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) házassági vagyonjogi szabályai a magántulajdon mielőbbi "elhalását" célul tűző korszakban keletkeztek, amikor az uralkodó felfogás a házastársak vagyoni viszonyainak csekély jelentőséget tulajdonított: a családot elsősorban fogyasztási közösségnek tekintette, amelyben a személyi tulajdon tárgyai játszanak döntő, az esetek túlnyomó részében kizárólagos szerepet, míg az egyéni gazdálkodás fejlesztésére szolgáló értékek és eszközök teljesen visszaszorultak. Bár az ekkor bevezetett és kötelezően érvényesülő törvényes vagyonjogi rendszernek, a házastársi vagyonközösségnek maradandó értéke, hogy megfelelően figyelembe veszi a házastársak egyenjogúságát, a férfiak és a nők kereseti lehetőségének különbözőségeit, a feleségnek a háztartásban és a gyermekek nevelésében kifejtett tevékenységét, a mindössze öt §-ban megállapított házassági vagyonjogi szabályok (Csjt. 27-31. §-ok) a gyakorlat igényei szempontjából kezdettől túlságosan szűkszavúnak bizonyultak.
A rendezetlenül hagyott kérdéseket előbb a bírói gyakorlat igyekezett pótolni, részben a Legfelsőbb Bíróság vagyonjogi tárgyú iránymutatásaival (PK 70. állásfoglalás, 5. számú, majd 10. számú irányelv), részben az eseti bírói ítélkezés során. Később a bírói gyakorlatban kialakult jogtételek egy része a Csjt. 1974. évi, illetve 1986. évi Novelláiban törvényi szabályozást kapott. 1986-ban a gazdasági és a tulajdoni viszonyokban kezdődő változásokat a törvényhozó oly módon próbálta meg követni, hogy újból elismerte az 1952-ben eltörölt házassági vagyonjogi szerződés kötésének lehetőségét. Ezzel a házastársak vagyoni viszonyainak elsődleges forrásává - elvileg - a házassági vagyonjogi szerződés vált. A házassági vagyonjogi szerződés szabályai - a szerződés alakiságaira vonatkozó szabályok kivételével - mégis nagyon szűkszavúan és nem egyértelműen kerültek rendezésre [Csjt. 27. § (2) bekezdése a szerződés tartalmáról mindössze annyit rögzít, hogy a szerződésben a felek "a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetve a különvagyonba"]. Abban, hogy a törvényben szabályozott vagyonközösségi rendszertől való eltérés hogyan, milyen tartalommal valósítható meg, a törvény nem kínál fel lehetőségeket, és nem ad diszpozitív szabályozást a törvényes vagyonjogi rendszertől eltérő más vagyonjogi rendszer kikötésére sem.
A szerződés hiányában érvényesülő házastársi vagyonközösség szabályainak jellege, terjedelme sem változott lényegesen. 1990-től ugyanakkor olyan új vállalkozási és pénzügyi befektetési formák épültek ki, amelyek korábban nem léteztek, és a privatizáció, a szövetkezetek vagyonának felosztása is jelentősen megnövelte a magánszemélyek kezén lévő vagyon mennyiségét, és megváltoztatta annak összetételét is. A házastársak vagyonában sok esetben két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülönböztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont. Bár végső soron mindkettő a család boldogulását, jobb életkörülményeinek kialakítását szolgálja, működtetésük elvei eltérőek: az üzleti vagyon a piac törvényeinek van alávetve, nyereség elérésére törekszik, a családi vagyon pedig elsősorban fogyasztási és használati jellegű és a mindennapi élet szükségleteihez igazodik. A gazdaság átalakulásának logikájából következő fenti különbség azonban a jogi szabályozásban nem tükröződik: a házastársak közös vagyonának használata, kezelése, az azzal való rendelkezés, valamint a vagyonmegosztás tekintetében a szabályok nem tesznek különbséget a vagyon egyes részei között azok rendeltetése szerint.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a házassági vagyonjog szabályozása részben a családi viszonyok változása - így különösen a házastársak egyenjogúságának elismerése, a kétkeresős családok általánossá válása, a nőknek a gazdasági életben való fokozottabb részvétele - folytán, részben a vagyonok összetételében bekövetkezett változások eredményeként a XX. század második felében Európa valamennyi országában jelentős módosuláson esett át. Ez egyrészt a házastársak autonómiájának elismerését, annak lehetővé tételét jelenti, hogy maguk határozhassák meg együttélésük vagyoni kereteit. Másrészt, ha különböző úton, különböző házassági vagyonjogi rendszereket követve is érik el, minden európai jogrendszerben megtalálható a törekvés arra, hogy a házasélet alatt bekövetkezett vagyonszaporulatból, még ha az csak az egyik fél tevékenységére vezethető is vissza, mind a két házasfelet részesítsék. Ezeknek a követelményeknek a magyar házassági vagyonjogban is következetesen érvényre kell jutniuk.
2. A Javaslat megszünteti a házassági vagyonjogi szabályok szűkszavúságát: 41 §-t (az e Címben elhelyezett lakáshasználati szabályokkal együtt 51 §-t) szentel a házastársak vagyoni viszonyaira. Nem törekszik minden áron való újításra: a törvényes házassági vagyonjogi rendszerként megtartott házastársi vagyonközösség szabályait a bírói gyakorlatban évtizedek alatt kialakult elvekre építi, a normaszöveg mennyiségi változása jelentős részben a bírói gyakorlatban bevált jogtételek beemelése a jogszabályba (ahol a bírói gyakorlat nem egységes vagy vitatható, esetleg csak a probléma jelzéséig jut el, az elméletileg leginkább alátámasztható megoldást alkalmazza). Ugyanakkor a törvényes vagyonjogi rendszeren is végigvezeti azt a kettőséget, amely a házastársi vagyon összetételében megtalálható: a használat, kezelés, rendelkezés joga, valamint a vagyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon között. Ennek keretében kísérletet tesz a házassági vagyonjog és a gazdasági jog szabályai közötti "kapcsolat" megteremtésére. [L.: 3:43. §, 3:46. § (2) bek., 3:49. § (1) bek. a) pont, 3:50. § 2. fordulata, 3:54. § (1) bek. b) pont, 3:61. § (2)-(3) bek.]. Külön szabályok vonatkoznak a család hajlékául szolgáló házastársi közös lakásra is, éspedig nemcsak a használatnak a házasság felbontása esetére
Jelentős változás a házassági vagyonjogi szerződés szabályainak a mainál részletesebb kidolgozása jórészt diszpozitív szabályok formájában. Kógens jellegű rendelkezések a szerződés megkötésével és alakiságaival kapcsolatban (3:64-65. §-ok), valamint a házastársak egyenjogúságának és a család védelmének érdekében jelennek meg [3:73. § (2) bek.]. A házastársak egymás közötti, valamint a harmadik személyekkel kötött szerződései tekintetében a házasság vagyoni alapjait és a harmadik személyek (hitelezők) érdekeit egyaránt védeni kívánja [ld. különösen a szerződések harmadik személyekkel szembeni hatályára vonatkozó rendelkezéseket - 3:41. § (2) bek., 3:65. § (2) bek., 3:67. §, 3:70. § (2) bek.]. Azokban a kérdésekben, amelyekben a házassági vagyonjog eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a Kódex Kötelmi Jogi Könyvének a szerződésekre vonatkozó szakaszai érvényesülnek; így alkalmazandók a Kötelmi jognak a szerződés érvénytelenségére vonatkozó rendelkezései is (pl. a jóerkölcsbe ütközés tilalma).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
