A cégbejegyzési eljárási illeték a magyar adóharmonizációnak olyan területe, amely máig feltűnően elmaradott. Annak, amit a hatályos magyar jogban cégbejegyzési eljárási illetéknek hívunk, a közösségi jogi párja a tőkeforgalmi illeték. Ez utóbbi nemcsak nevében különbözik az előbbitől, hanem érdemében is. A jogszabály szövegezésében is kimutathatók ugyan komoly különbségek, még ennél is fontosabb azonban, hogy a közösségi jogalkotó lényeges szabályozási tárgyakhoz a magyar megfelelőjéhez képest egészen eltérő szemléletmóddal közelít. Ez különösen kitűnik akkor, ha számba veszünk a Tőkeforgalmi Irányelv végrehajtása tárgyában nagy számban született jogesetek közül néhány jellemző döntést.
Az utóbbi bő évtizedben a csatlakozás előtt álló Magyarország komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a magyar jogrendszer igazodjék a közösségi jogi normákhoz. A piacgazdaságra való átállás folyamatának a végén már csak finomításra van szükség a tételes jogban. Érdekes módon az adószabályok terén maradt fehér folt, ahol ti. még nem kezdődött meg a harmonizáció, holott a szabad tőkemozgás előtt álló akadályok lebontásáról, és ennek megfelelően a harmonizáció igen korai termékéről van szó. Ez a tőkeforgalmi illeték, amely a közbevételek jelenlegi magyar rendszerében nem is vagyonforgalmi illetékként jelenik meg, hanem - bürokratikus keretben - cégbírósági eljárási illetékként. A magyar jogalkotó a nyilvántartás hatósági aktusát állítja a középpontba, szemben a piaci megfontolásokat tükröző vagyonforgalmi illetékkel, amelynek a tárgya a piaci magatartás, közelebbről tőke biztosítása társasági részesedés ellenében, társasági hozzájárulás formájában.
A Tőkeforgalmi Irányelv, amelyet 1969-ben fogadott el a Tanács és mielőtt mai formáját elnyerte, háromszor módosították érdemben Council Directive 69/335 EEC, OJ L 249, 03/10/1969, p. 25., Council Directive 73/79 EEC, OJ L 103, 18/04/1973, p. 13. Council Directive 74/553 EEC, OJ K 303, 13/11/1974, p. 9, Council Directive 85/303 EEC, OJ L 156, 15/06/1985, p. 23., csupán tíz egynéhány cikkelyt tartalmaz. Mivel azonban az irányelvet végrehajtó jogesetek száma száz körül van, mégis, részleteiben árnyalt, magasan fejlett joganyagról van szó. A jogesetekből kitűnik, hogy az irányelv egyes rendelkezéseinek alkalmazása során a bíróság döntésének meghozatalakor elsőbbséget tulajdonít a tényeknek a felek által alkalmazott jogi formával szemben, amennyiben a jogi forma és a gazdasági tartalom között ellentmondás észlelhető.
Mindez különösen a következő esetekben emelhető ki:
- tőkeforgalmi illetéket főszabály szerint abban az esetben kell egy tagállamban fizetni, ha a tőke juttatásakor abban az államban van a tőkéhez jutó társaság ügyvezetésének a tényleges központja [2. cikkely (1)];
- az adóalany "tőketársaság" kifejezést a tényekre alapozva kell értelmezni, függetlenül attól, hogy pl. a szóban forgó üzleti szervezet önálló jogi személy-e (amint ez kitűnik a bírósági gyakorlatból; lásd erre alább);
- az adóztatás tárgya a társaság gazdasági erejének növelése attól függetlenül, hogy ez együtt jár-e a jegyzett tőke fölemelésével [4. cikkely (2)(a); a bírósági gyakorlatra lásd alább]; adótárgy lehet a vagyoni erő növelése szolgáltatás nyújtása révén is olyan értelemben, hogy a tőke maga vagy a társasági részesedések értékének a növelése is számba vehető [4. cikkely (2)(b)];
- az illetéket a vagyoni hozzájárulás tárgyát képező eszközöknek a hozzájárulás időpontjában felmérhető tényleges értékére kell kiszabni, nem pedig az eszközök könyv szerinti értékére [5. cikkely (1)];
- bár személyegyesülés esetén civiljogi nézőpontból értelmezhetetlen a tőkeforgalmi illeték tulajdonképpen tárgyát képező társasági részesedés névértéke, ilyenként fogható fel egyszerű vagyoni betét esetében is az olyan pénzben kifejezett érték, amely egybevethető az adott tag társasági részesedés ellenében teljesített társasági hozzájárulásával, és amely tartósan meghatározza a tag és a társaság közötti viszonyt egy részesedési hányad kifejezése révén [5. cikkely (2) harmadik fordulat] (Felicitas Rickmers-Linie in Case 270/81 ECR (1982), p. 2771);
- illetékfizetési kedvezmény biztosítható olyan eszközátruházás esetén, amelynek a tárgya egy vállalkozás eszközeinek és kötelezettségeinek a funkcionális egysége (egy fióktelep), függetlenül attól, hogy civiljogi értelemben véve az átruházás tárgya nem kezelhető az érintett vállalkozástól független egységként.
Annak figyelembevételével, hogy az irányelv alkalmazása során konfliktushelyzetekben hangsúlyos az alkalmazott jogi formával szemben a gazdasági tartalom elsőbbsége, az irányelv átültetése a magyar jogba komoly kihívást jelent. E kihívás jelentőségét csak növeli az, hogy a cégbejegyzési eljárási illeték hatályos magyar jogi szabályozása különösen formalisztikusnak tekinthető, mivel az illetékkötelezettség ahhoz az egyetlen körülményhez tapad, hogy történt-e bármely okból változás az érintett társaság jegyzett tőkéjében.
Az 1990. évi XCIII. szám Illetéktörvény 45. §-a értelmében az illetéket a bejegyzésre kerülő tőke értéke után kell megfizetni. Társaság megalakításakor, a jegyzett tőke felemelésekor vagy változások bejegyzésekor közzétételi díjat is kell fizetni, ami nem illeték, hanem szolgáltatásért fizetendő díj, még akkor is, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás nem vethető feltétlenül egybe. [Lásd: 9/1998. (V. 23.) IM sz. rendelet a Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről.] Amint kitűnik: az egyetlen törvényi szakaszra szorítkozó magyar szabályozásból, a cégbejegyzési eljárási illeték hatályos magyar szabályai nem túlságosan árnyaltak. Különösebb bírósági gyakorlat sem fejlődött ki e téren. A következőkben elegendő csupán három-négy bírósági döntésre hagyatkozni.
A szervezeti átalakulás a magyar jogban adó- és illetékmentes, ami alól azonban kivételt képez (ellentétben a közösségi joggal) a cégbejegyzési eljárási illeték, valamint a jogutódnál jelentkező átértékelési különbözet után fizetendő társasági adó. Egy jogesetben személyegyesülés alakult át kft.-vé és a jogutód nem tudta elkerülni a bejegyzésre kerülő teljes tőke utáni illetékfizetést, bár azzal érvelt, hogy méltányos lenne csak a bejegyzésre kerülő tőke növekménye után kiróni az illetéket. Amint a bíróság kifejtette, mivel a jogutód új cégjegyzékszámon szerepel a cégjegyzékben, ezért a bejegyzett teljes tőke után illetéket kell fizetni. [Lásd: BH 1999/569. (Legf. Bír. Cgf. II. 30.366/1998. sz.) Hasonlóképpen lásd: BH 1993/456 (Főv. Bír. 01-09-74-187 - Legf. Bír. Cgf. II. 32 805/1991. sz.]. Egy másik esetben az egyéni cégét bejegyeztetni kívánó egyéni vállalkozó arra hivatkozva próbálta meg elkerülni a bejegyzésre kerülő tőke után fizetendő két százalékos illetéket - és kívánt alacsonyabb mértékű, fix összegben meghatározott illetéket fizetni -, hogy egyéni vállalkozó nem köteles induló vagyont bejegyeztetni. A bíróság azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár egyéni cég alapítható induló vagyon nélkül is - amikor is az illeték valóban fix tételű, és csupán 10 000 Ft [Itv. 45. § (1)(c)] -, ha azonban az adóalany induló vagyonnal együtt kéri a cégbírósági bejegyzést, akkor nem a fix összegű alacsonyabb, hanem a jóval magasabb illetéket eredményező, a bejegyzésre kerülő tőke két százalékában meghatározott mértékű illetéket kell megfizetnie. [Lásd: BH 2000/559. (Legf. Bír. Cgf. II. 31.642/1998. sz.)]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
