"(...) mindenki azt hiszi, a válóok az olyan nagy ügy, hogy például van egy másik férfi a dologban vagy egy új nő, vagy megtért az ember valami gyanús szektába, meg alkoholista lett, ilyesmi." [2]
De nem. / Hanem:
"(...) úgy tűnik föl, az Isten folyton a bűnről kívánna az emberrel beszélni. Mintha más téma nem is volna, csak ez a hideg borzongás a bűnösségtől." [3]
A házasság mélyen a közös európai kultúrába beépült intézmény[5]; a római és a kánonjogi gondolkodás szentségi jelleggel ruházta, illetőleg ruházza fel[6], a magánjog/családi jog pedig a kötelék fő karakterisztikumaként elsősorban annak szerződési és/vagy szövetségi jellegét hangsúlyozza[7].
Dolgozatomban a szentség-intézmény//szerződés-szövetség szemekből álló Olvasóra a kikapcsoló-elemet (a házasságfelbontást) is felfűzve ezt a köteléket morzsolgatom, s közben arra a kérdésre próbálok választ keresni, hogy ha egy házasság felbontása iránti perben mindkét fél akarata a házasság felbontására irányul, de a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) 4:21. §-ának (3) bekezdésében felsorolt ún. járulékos kérdések - a Csiky Ottó által használt, számomra kifejezőbbnek és pontosabbnak tűnő terminológia szerint kapcsolt igények[8] - mindegyikében nem tudnak megállapodni, akkor a bíróságnak miért nem elég kizárólag ezekben a vitás kérdésekben bizonyítási eljárást lefolytatnia, s a feleknek - a házasságuk felbontására irányuló akarati egyetértés esetén - miért kell feltárniuk, hovatovább tanúvallomásokkal bizonyítaniuk, hogy mi vezetett a házasságuk megromlásához?
A kommentárirodalom panelválasza szerint a házasság megromlásához vezető okok feltárása azért szükséges, mert a bíróságnak a felek házasságfelbontásra irányuló egyező akaratnyilatkozata esetén is meg kell győződnie arról, hogy a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e.[10] A Kúria jogelődjeként eljárt Legfelsőbb Bíróságnak a "miértre" adott válasza szerint pedig a házasság megromlásához vezető okok feltárása azért szükséges, mert ezeknek az okoknak - pontosabban valamelyik fél házastársi kötelességet súlyosan sértő, az alább ismertetésre kerülő BH 2012.39. számú eseti döntés szóhasználata szerint "családjogilag felróható magatartásának" - döntő vagy igen nyomatékos jelentősége van a bontáshoz kapcsolódó ún. járulékos kérdések/kapcsolt igények eldöntése során is.
Azoknak, akikben e válaszok után sem tisztult ki teljesen az égkép, vagy akikből ezek a válaszok - megvi-
- 17/18 -
lágosodás helyett - énük szókratészi, kételkedő-kíváncsi részét hívták elő, felvázolom a hivatkozott eseti döntés releváns tényálláselemeit, illetőleg az indokolás "választételeit", hátha közelebb kerülünk a "miérthez".
A peres felek 1996-ban kötöttek házasságot, amelyből 1997-ben és 2001-ben fiúgyermekeik születtek.
A felperesi feleség 2004-ig otthon maradt a gyermekekkel, majd 2004-től munkaviszonyt létesített. 2007-től három-műszakos munkarendben dolgozott, emellett vezette a háztartást, ellátta a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat, továbbá besegített a házastársa által végzett munkába is. Az alperesi férj felesége terhére rótta, hogy a munka mellett nem vezette kifogástalanul a háztartást, a felperesi feleség viszont már-már beteges jellegűnek tartotta az alperes féltékenységét; az alperes többször is meggyanúsította a felperest, hogy "jóban van" az egyik szomszédjukkal.
Az eseti döntés tényállása szerint "rendszeresen előfordult, hogy a felperes akkor mehetett el az édesanyjához, ha előtte teljesítette az alperes által támasztott házastársi intim kötelezettségét."
A felek között a házassági életközösség 2008 nyarán szakadt meg.
A felperes 2009 januárjától élettársi kapcsolatot létesített; közte és későbbi élettársa között ezen időpontot megelőzően "közelebbi személyi kapcsolat" állt fenn.
A felperes keresetében - egyebek mellett - az alperessel kötött házasságának a felbontását kérte; állította, hogy házaséletük az alperes felróható magatartása miatt romlott meg.
Az alperes maga is kérte a házasságuk felbontását; érdemi ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy házaséletük megromlását a felperes felróható magatartása idézte elő.
Az elsőfokú bíróság részítéletével a peres felek házasságát felbontotta. Indokolásában rögzítette, hogy a felek házassága az alperes magatartására visszavezethető okok miatt romlott meg, mert az alperes - féltékenységére (is) visszavezethetőn - a felperest állandó kontroll alatt tartotta, továbbá elvárta tőle, hogy saját munkájának az elvégzése, illetőleg a háztartás vezetése és a gyermeknevelés mellett még alkalmi munkákat is végezzen.
Az elsőfokú részítélet indokolása ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak a mellőzését kérte, hogy a felperessel fennállt házasságuk az ő magatartására visszavezethetően romlott meg.
A jogerős részítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben - továbbra is - annak a mellőzését kérte, hogy a felperessel fennállt házasságuk az ő magatartására visszavezethetően romlott meg.
A Kúria jogelődjeként eljárt Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartotta. Indokolása szerint bár a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) "az ún. vétkesség elvéről hallgat (...), a vétkességi elv elvetése viszont nem ad alapot olyan következtetésre, hogy a bíróság az ítéletének indokolásában sem állapíthatná meg azt, hogy milyen dominánsan súlyos, erkölcsileg egyértelműen kifogásolható, kötelességsértő magatartás vezetett a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlásához. Az erkölcsileg kifogásolható magatartás elviselése ugyanis egyrészt az azt alappal sérelmező házastárstól nem várható el, másrészt a Csjt. a bontáshoz kapcsolódó járulékos kérdésekkel kapcsolatos jogvitákban (lakáshasználat, gyermekelhelyezés) esetenként döntő vagy igen nyomatékos jelentőséget tulajdonít a családjogilag felróható, vagyis a házastársi kötelességeket súlyosan sértő magatartásoknak."
Ha énünk kételkedő része valamiért nem akarná beérni ezzel a levezetéssel, s még mindig nem értjük, hogy a bíróság egy házasság felbontása iránt indított perben két határozottan a házasság felbontására irányuló, végleges és befolyásmentes akaratnyilatkozat esetén még miről akar meggyőződni, akkor előbb a bontójogi elvek, majd pedig a bontóperes rítusok irányába tapogassuk tovább a falat, hátha.
A nyugat-európai jogrendszerekben jellemzően az 1960-as évekig, a közép-, illetve kelet-európai országokban az 1940-es évek közepéig, végéig a bontójogi szabályozás fenntartotta a házasság felbonthatatlanságának - eredendően kánonjogi gyökerű - elvi kiindulópontját, és emellett csak súlyosnak minősített okok mellett tette lehetővé a házasság felbontását; a házastársak megegyezése ekkor még nem lehetett a bontás alapja.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
