A mulasztás alatt egyszerre értünk ontológiai (létrendi) értelemben "semmit", és a büntetőjog fogalomrendszere alapján olyan "valamit", amely az aktív tevés mellett a másik elkövetési magatartástípust jelenti.[1] A két magatartásforma között a legalapvetőbb különbség, hogy a mulasztást a jogirodalom és joggyakorlat egysége többlet értékelési szempontok hozzáadásával hívta életre azért, hogy ultima ratio a külvilági folyamatokba való be nem avatkozás is elkövetési magatartásként szankcionálható lehessen. A mulasztással kapcsolatban elfogadott, tankönyvekben és bírósági ítéletekben is rendszerint visszaköszönő tétel, miszerint többet jelent a puszta erőpihentetést jelentő nemtevésnél, az a jogi kötelezettség, valamint a cselekvési lehetőség és képesség egysége.[2] A mulasztás az előbbi definíció alapján két ágból tevődik össze: az objektív (normatív) jogi kötelezettségből és a cselekvési lehetőséget és képességet jelentő ontológiai oldalból, amely összetevők a büntetőjogi mulasztás szubsztrátumát képezik, és így a büntetőjogi felelősségre vonás feltételét.
Abból adódóan, hogy a mulasztás egy a jog által kreált magatartásforma, következik a jogi garanciarendszernek való fokozott megfelelés követelménye. Mindez azt jelenti, hogy a mulasztásos elkövetési magatartásnak amellett, hogy kifogástalanul kell integrálódnia a jogági dogmatikai rendszerbe,[3] bizonyos alkotmányossági kritériumokhoz is nagyobb mértékben kell idomulnia. Függetlenül attól, hogy ezeknek a szempontoknak valamennyi mulasztásos deliktum esetén érvényre kell jutnia, kiemelhető egy olyan mulasztásos bűncselekményi kör, amely esetén az alkotmányos büntetőjogi relevancia sokkal szembetűnőbb, mégis azzal kapcsolatban egyfajta negatív belenyugvás jellemzi a magyar büntetőjog-tudományt és ezáltal a hazai jogalkotást. A nyitott törvényi tényállású bűncselekmények mulasztásos változatával kapcsolatban a jogirodalom - függetlenül attól, hogy említés szintjén kiemeli annak legfontosabb dogmatikai jellemzőit - egyáltalán nem foglalkozik annak alkotmányos büntetőjogi oldalával. E tény az alkotmányosság legfőbb letéteményese, az Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) szemszögéből is jelentőséget nyert már, ugyanis egy ilyen deliktummal kapcsolatos alkotmányjogi panaszt visszautasító végzésben pont erre (is) hivatkozással nem tett eleget kontrollszerepének.
A tanulmányom hipotézise az, hogy az AB a kérdéskörben olyan felfogásra helyezkedett, amely a büntetőjogi dogmatika szabályait tévesen értelmezve alkotmányos deficitet hagyott a jogrendszerben. Az alkotmányos büntetőjog szempontjából a legfontosabb, alaptörvényi szinten is deklarált anyagi alapjognak számító nullum crimen sine lege elv jelenti azt a mércét, amelynek valamennyi mulasztásos deliktumnak meg kell felelnie, azonban ennek a követelménynek a jelenleg hatályos szabályozás alapján a nyitott törvényi tényállású bűncselekmények mulasztásos változata nem tesz eleget minden tekintetben. A törvényesség elvének hatóköre e diszpozíciókat illetően meglehetősen összetett kérdésnek tekinthető, ami következik abból, hogy az alkotmányos büntetőjogi vetület vizsgálata szükségképpen feltételezi a büntetőjog-dogmatikai szabályok teljes körű ismeretét. Mindez azt jelenti, hogy a nullum crimen sine lege elvből kiindulva helyes következtetésre csak akkor juthatunk a nyitott törvényi tényállásokkal kapcsolatban, ha e diszpozíciók valós bűncselekménytani jellemzőit vesszük figyelembe. Ebben az értelemben az alkotmányossági kritériumok a nyitott törvényi tényállások két bűncselekménytani jellemzőjének behatóbb analízisét teszik szükségessé, melyek közül az első a jogalkotó által létrehozott eredményre utaló tényállási konstrukció, a második pedig a nem kisebb jelentőségű, kizárólag ezt a kodifikációs technikát jellemző speciális jog kötelezettség.[4] A pályamunkám következő fejezeteiben a nyitott törvényi tényállások alapvető dogmatikai szabályainak felvázolásával az AB e korrelációban nullum crimen sine lege elvvel kapcsolatos, álláspontom szerint téves álláspontjára kívánok rávilágítani.
A pályamunka szerkezeti felépítését tekintve két nagyobb részre tagolódik: a tanulmány első felében a bűncselekménytani, a második felében pedig - az előbbiekben írtak alapulvételével - az arra épülő alkotmányos büntetőjogi megközelítés kerül bemutatásra. Ezen túl a tanulmány tartalmának kibontásához igazodva minimális külföldi kitekintés, valamint az alkotmánybírósági gyakorlat elemzése hivatott szolgálni azt a célt, hogy a hazai e viszonylatban fennálló "status quo" helytelensége többoldalú megközelítést nyerjen.
- 165/166 -
Ebben a fejezetben a címben megjelölt tényállási szerkezetnek kizárólag a bűncselekménytani jellemzőivel foglalkozom annak érdekében, hogy a későbbiekben ismertetett AB gyakorlat visszássága kellő megalapozást nyerjen. A mai hazai jogi kultúra meglehetősen szűkszavú álláspontjának bemutatása mellett az általam fontosnak vélt további bűncselekménytani jellemzők összegzése, valamint a német-svájci jogirodalom témába vágó értelmezésének felvillantása teszik lehetővé a problémakör dogmatikai összefüggéseinek megértését.
A jogtudomány és jogalkalmazás álláspontjának egyben való tárgyalását az indokolja, hogy a nyitott törvényi tényállások kapcsán nóvum a judikatúra szemszögéből nem mutatható ki, az alapvetően a jogtudományi álláspontot hasznosítja. A mai hazai szakirodalom a nyitott törvényi tényállásokat a bűncselekmények elkövetési magatartás szerinti klasszifikációja körében tárgyalja, ami az alábbi rendszerezést jelenti:
- kizárólag tevékenységgel elkövethető deliktumok [pl.: rablás (Btk. 365. §)],
- kizárólag mulasztással elkövethető deliktumok [pl.: segítségnyújtás elmulasztása (Btk. 166. §)],
- akár tevékenységgel, akár mulasztással elkövethető deliktumok közül azok, amelyek esetén:
• a törvényi tényállás külön-külön tartalmazza mind a tevési, mind a mulasztásos változatot [pl.: jogtalan elsajátítás (Btk. 378. §)],
• a kötelességszegéses bűncselekmények: azok a tényállások, amelyek a tevési és a mulasztásos változatot nem tüntetik fel, viszont vagy közvetlenül maguk, vagy ha keretdiszpozícióról van szó, a más jogágazatbeli rendelkezésre utalva jelölik a kötelességeknek azt a körét, amelyeknek a megszegése az elkövetési magatartás [pl.: közúti veszélyeztetés (Btk. 234. §)],
• nyitott törvényi tényállások: a tényállások azon típusa, amelyeknél a jogalkotó eredményre utalással határozza meg a lehetséges elkövetési magatartások körét [pl.: emberölés (Btk. 160. §); testi sértés (Btk. 164. §)].[5]
Rögtön a csoportosítás alapján megállapítható, hogy az formális szempontú differenciálása az egyes bűncselekményeknek, vagyis a kategorizálásnál az a döntő szempont, hogy mely tényállásban miképpen kerül megjelölésre a lehetséges elkövetési magatartástípus.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
