Az 1983-as "Asian-Pacific Tax Conference" összegző tanulmánya áttekintette az adómegtagadás növekedésének okait. Megállapította, hogy e problémához indokolt lenne egy strukturált megkülönböztetést alkalmazni. Úgy vélték, hogy jelentős különbségek fedezhetők fel, szektoriálisan (mezőgazdaság, ipar, értékesítés) a termelési szervezetek között (kiskereskedők, multinacionális cégek) és a gazdaság más szereplői (alkalmazottak, vállalkozók, tőketulajdonosok) között a jogkövetési jellegzetességek szerint.[1] Úgy vélik, hogy a termelő egységek szétaprózódása, tehát a kis vállalkozások az adókijátszást felvirágoztatják. "Azokban az országokban, ahol nemzetközi nagyvállalatok szerepe jelentős, azt tapasztalják, hogy emiatt csökken az adókijátszási kedv. Azon országokban, ahol a gazdasági aktivitás a kis boltokra épül és sok az egyéni résztvevő, a tapasztalatok szerint sok az adócsalás is."[2] Illersic hasonló módon, az adócsalók csoportjainak viselkedését tanulmányozta, és ezeket három fő csoportba sorolta jellegzetességeik alapján.[3]
Elkülönítette a magánvállalkozókat, a munkavállalókat, akik részben vagy egészben feketén dolgoznak, és a munkanélkülieket, akik teljesen illegálisan végeznek jövedelemszerző tevékenységet. Becslése alapján a magánvállalkozók mindegyike legalább 1000 fonttal rövidítette meg az angol kincstárat a 70-es évek végén és csupán a valós jövedelmük 2/3-át tárták fel, vallották be.
Az alkalmazottakkal kapcsolatban megállapítja, hogy a második - vagy rész - foglalkozásuk jelentős részét feketén, adózatlanul realizálják. Ennek nominális mértékét Dr. Jeremy Alden 1979-ben 2.000 millió fontra becsülte. Hasonló problémát tártak fel a munkanélkülieknél, akik kis pénzért munkát végeztek. Ennek a nagyságát 1.300 millió font adózatlan pénztömegre becsülik.[4]
Ez a jelenség nem kötődik azonban sem földrajzi, sem gazdasági előfeltételekhez. A pakisztáni W. M. Qureshi az ázsiai országokat vizsgálva azonosította a leggyakoribb adókikerülő ügyleteket, és az ehhez kapcsolódó társadalmi csoportok szerepét is. Fő problémát az adóhatóságok felkészületlenségében, és a készpénz forgalom magas arányában látja.[5] A legjelentősebb adókijátszási terület - véleménye szerint - a ázsiai vállalatok nemzetközi kapcsolatain alapul. Általános gyakorlatként alkalmazzák, az importált termékek túl - és alulszámlázását, az adóparadicsomok kihasználását és a fiktív levonásokat. A gazdasági hatalomnak számító Japánban a problémák mások. A legfontosabb negatívum az adórendszer igazságtalan teherelosztása - mutat rá Ishi[6] professzor, amely a bérből és fizetésből élőket sújtja.
A gyakorlati kutatások eredményeit az elmélet is alátámasztja, és megerősíti azoknak a társadalmon belül jól elhatárolható csoportoknak a létezését, amelyeknek sajátos adózási érdekei és jogkövetési jellegzetességei lehetnek. Ez a mikrokörnyezet esetenként döntő fontosságú lehet az adózással kapcsolatban hozott döntéseknél. A szociológus Ossowska[7] szerint "evidencia, hogy egy társadalmon belül, erkölcseiben egymástól elütő csoportok létezhetnek." Geiger a büntetőjogi jogkövetést vizsgálva felhívja a figyelmet arra: "morális értékekben a társadalmon belül meglehetős egység uralkodik, de amíg az egyes társadalmi csoportokon belül jelentős az egység, addig a csoportok között nagyok a szakadékok."[8] Az adózás szempontjából fontos Durkheim gondolata, miszerint létezik a szakmai-foglalkozási erkölcs, ahol minden szakmának megvan a becsülete.[9] E gondolat megalapozza az adózásban létező privilégiumok kedvezmények rendszereinek kiépülését, amelyek fenntarthatják az adóteher igazságtalanságát, és markáns adózói csoportokat teremtenek. Ennek adóigazgatási következményét Sean Morierty egy tanulmányában úgy fogalmazta meg: "hogy az általános adófizetői bázist a hatékony kezelés érdekében, és az érzékelhető jellegzetességek miatt fel kell osztani kezelhető csoportokra, szegmensekre. A nagy szegmentációk szükségességét felismerték Ausztráliában, Kanadában, Új Zélandon.[10]
A kialakuló adózói csoportokra vonatkozóan Lantino az USA adóhivatalának egyik vezetője megállapítja, hogy itt elkülönült adózási szubkultúrákról van szó.[11] "Erre pedig az adóhivatalnak az egyéniesítés követelményének megfelelően tekintettel kell lennie és be kell számítania, e kulturális befolyásokat." Éppen ezért kezdtek fokozott figyelmet fordítani az adózó mikrokörnyezetére földrajzi, kulturális, jövedelmi, nemi, esetleg antropológiai jellegzetességekre. Lantino úgy véli, hogy inkább szociológiai pszichológiai tényezők alapján jönnek létre a csoportok, mint antropológi-
- 399/400 -
ai tények alapján. "Az USA-n belül - összegzi a kutatások tapasztalatait - az adózási fegyelmet illetően nincs jelentősége a nemzeti származásnak, fajuk, kulturális szokásoknak, és vallási tabuknak."
Ezzel némileg szembenáll a Beron, Tauchen, Witte kutatócsoport összegző tanulmánya, amelyet a saját kutatásaik alapján szerkesztettek. Erre alapozva megállapítják, "a fehérek jogkövetőbbek, mint bármely más faji csoport, de nem minden jövedelmi osztályban. Nincs ugyan erős faji jellegzetesség a jogkövetés terén, de a fehéreknél érzékelhető, hogy pontosabbak a jövedelembevallásaik terén."[12]
A kevés kutatásra alapozva fogalmazható meg, hogy nem állapítható meg jelentős kapcsolat származási, etnikai alapon.
Sokkal jelentősebb összefüggés mutatható ki a tevékenységi kör, a jövedelem nagyság, a műveltségi szint és a jogkövetési hajlandóság között.
Jackson és Milliron 1986-os[13] tanulmányukban leírják, hogy a műveltebb ember kevésbé jogkövető, mivel jobban megérti az adólevonási elkerülési lehetőségeket. Ezt némileg alátámasztják Caroll kutatásai is, aki szerint a magasabb műveltségűek igényesebben és pontosabban teljesítik adókötelességeiket. De ez egyszersmind az adókikerülési technikák ismeretét is jelenti.[14] Ezt erősíti meg Nagy Imre Zoltán, aki egyetért azzal, hogy az alacsonyabb képzettségű adóalanyok pontatlanabbak kevésbé ismerik a jogszabályokat és a lehetséges következményeket. Az ő esetükben a szigorúbb adóhatósági fellépés elrettentő lehet.[15] Az alapkérdésre vonatkozóan Nagy Imre Zoltán megállapítja: "nem sikerült statisztikailag érzékelhető kapcsolatot kimutatni, egyes társadalmi csoportok (egyedülállók, családosok, nők, kisjövedelműek) és a jövedelemeltitkolás között."
Wallschutzky empirikus kutatásai során azt tapasztalta, hogy az egyetemet végzettek 40%-a értett egyet az adófizetés elkerülésével, míg a másik kontroll csoportba lévőknél ez az arány 10-28% között mozgott. Ez alaposan meglepte a kutatót, aki "más tanulmányok miatt pozitív korrelációt várt az iskolázottság és az adózási etika között.[16]
Az eddig leírt összefüggésektől lényegesen eltérő jogkövetési hajlandóság figyelhető meg a vállalkozások, vállalkozók és az alkalmazottak attitűdje között. Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy nemzettől függetlenül szakadéknyi különbség húzódik meg e két társadalmi réteg között.
A japán Ishi professzor megállapítja, hogy a bérből és fizetésből élők között elterjedt az a nézet, miszerint a jövedelemadó megállapításánál különbségek vannak az alapján, hogy ki milyen adófizetői csoporthoz tartozik. Mivel az alkalmazottaknak mindig a munkáltató által levont adóelőleg szerint kell adózniuk, a jövedelmeik csaknem teljes egészében ismertek az adóhatóság előtt. Az egyéni vállalkozók, akik önbevallók, nem a teljes bevételeik után adóznak, és könnyen kikerülhetik a törvényeket. Becslések alapján az adóhivatal a vállalkozók jövedelmeinek 40-60%-át ismeri meg. Az adózás ezen alapvető igazságtalanságára külön betűszót használnak; ez a "Ku-so-you". A japán adópolitika bevallott célja ennek az igazságtalanságnak a mérséklése.[17]
Az alkalmazottak magasabb jogkövetése, nemzetektől és gazdasági helyzettől független általános jelenség. Egy az USA-ban 1983-ban készített IRS jelentés kimutatta, hogy az adócsalásból származó hiány a bérből és fizetésből élők esetében 5%, a tőkejövedelmek esetén 14%, míg a kisebb vállalkozások és üzletek hiánya 53%-os volt.[18] Slemrod ebből arra következtet, "hogy van összefüggés az adócsalás lehetősége és az adócsalási hajlandóság között."[19] Vogel 1974-ben a svéd adórendszert és adózói magatartás vizsgálva megállapította, hogy a svéd munkásosztály erősebben támogatja az adórendszert, mert egyetért a kormány politikájával, és élvezi az ellenszolgáltatást. "E nagymértékű politikai akarat a korrekt teljesítés felé irányítja e réteg adófizetési viselkedését."[20] A görög Agapitos és Mavraganis megerősíti, hogy léteznek foglalkozáshoz kapcsolódó adózási jellegzetességek. Megfigyelhető a közalkalmazottakra kivetett adóterhek növekedése. Ugyanakkor nem itt, hanem a nem közalkalmazottak között emelkedik az adócsalások száma. 1990-ben a feltárt adóhiány elemzésénél megállapítható, hogy a közalkalmazottak a foglalkoztatottak összes jövedelmének 75%-át fizették és az adócsalás alig volt megfigyelhető, addig a nem közalkalmazottaknál, akik a jövedelem 30%-át sem fizették, az adócsalások nagy részére koncentrálódott.[21] Azt, hogy itt egy speciális foglalkozáshoz kapcsolódó adózási jellegzetességről van szó, bizonyítja, hogy a tanulmány leírja, hogy ha ugyanezek a közalkalmazottak ha másodállásban dolgoznak, a jogkövetési szintjük radikálisan leromlik.
Roche[22] említ egy francia példát, amikor az 1950-es években a kisvállalkozások, kisiparosok növekvő adóterhelés ellen egységesen léptek fel, az úgynevezett "poujadisn"-et adóellenállást szervezve. Ez megmutatta, hogy az adózás és az adózási helyzet is reális csoportképző erő lehet.
Összegzésként - foglalkoztatás szerepével kapcsolatban leírtakat elgondolkodtató Takács György egy Duvertgertől kölcsönzött gondolata. Az a körülmény - írja Duvergert[23] -, hogy Franciaország-
- 400/401 -
ban a szolgálati viszonyban állók nem követnek el adócsalást, nem annyit jelent, hogy erkölcsösebbek, hanem csak annyit, hogy ezek adóját a munkáltató vonja le, és így nincs alkalmuk az eltitkolásra." A levonható következtetések egyike, ami foglalkoztatottságon alapuló besorolásból megállapítható, hogy ha valakinek lehetősége nyílik az adócsalásra, sokkal valószínűbb, hogy nem csak egyetért az efféle magatartással, hanem ő maga is így jár el. "Másként fogalmazva a vállalkozók és a munkáltatók nem csak sokkal inkább elfogadhatónak tartják az adófizetés elkerülését az az adócsalást, hanem nagyobb valószínűséggel meg is teszik. Tulajdonképpen épp azért tartják elfogadhatónak, mert maguk is így járnak el. Az emberek mindig igyekeznek racionalizálni a magatartásukat."[24]
Az eddig leírtakkal némileg ellentétesen a magyar adóalanyok utólagos ellenőrzéseinek tapasztalatait összegezve Semlyén - Szántó - Tóth megállapították, hogy "a legnagyobb létszámú, illetve súlyú adóalanyi csoportok (egyéni vállalkozók, magánszemélyek, jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek) részesedése a feltárt adókülönbözetből meglehetősen csekély. Ezen az olyan kampányok sem változtatnak érdemben (sem az adott évben, sem késleltetve) mint az egyéni vállalkozók és magánszemélyek iránti kitüntetett figyelem 1996-ban. A jogi személyiségű gazdasági szervezetek részesedése az adókülönbözetből 1991 és 1994 között 80% körül ingadozott, miközben az adóalanyok között ez a kör szám szerint relatíve kicsi, 10% alatti súlyt képvisel."[25] A szerzők felteszik azt a kérdést, nem kapnak-e az egyéni vállalkozók a hatékony szintnél jóval nagyobb figyelmet.
Néhány szakértő fontos szerepet tulajdonít a jövedelem nagyságnak. Wearing és Heady 1957-es Melburne-ban 393 személyen végzett felmérés alapján a potenciális adócsalókat, úgy definiálták, mint alacsony foglalkoztatási státuszú, fiatal, alacsony szaktudású, szabadfoglalkozású és alacsony jövedelmű egyént.[26] Csak némileg ért egyet e felismeréssel Wallschutzky, és rámutat arra, hogy az adóeltitkolással leginkább a közepes jövedelműek értenek egyet, és ők a legelégedetlenebbek az adórendszerrel is.[27]
Caroll kutatásai azt bizonyították, hogy a pontatlan adóbevallás és a jövedelem eltitkolás szorosan összefügg az alacsony jövedelemmel.[28] Vogel, Spicer és Lee szerint a jövedelemszint ugyan befolyásolja a jogkövetési hajlandóságot, de csak áttételesen és a már leírt szolgáltatás - ellenszolgáltatás rendszerében. Az adófizető-kormány kapcsolatában az adófizető lemond bizonyos vásárlóerejéről, amikor adót fizet és ezért cserébe közjavakat szerezhet meg. Magas jövedelemszint esetén, amiben magas adók kapcsolódnak, a kormány viszont közszolgáltatása nem lehet arányosan magas szintű. Az adófizető érzékeli a méltánytalanságot, és a maga eszközeivel kijavítja azt. Az is valószínű tény, hogy a magasabb jövedelműeknek nagyobb a lehetőségük az adókijátszásra. Ezt erősíti meg Spicer és Lundstedt[29] is.
Az adózói réteg és csoport jellegzetességek sajátos aspektusaira hívja fel a figyelmet néhány szerző. Caroll mutatott rá arra, hogy túl a foglalkoztatottsági, nemi, műveltségbeli tényezőkön, az adófizető adózási döntéseit alapvetően meghatározza szűkebb családi, - erkölcsi - baráti környezetük követendő modellje. Ahogy Sajó A. fogalmaz, az egyének a környezetük elvárásait figyelembe veszik.[30]
"Az adófizetők gyakran szemben a közgazdasági racionalitással, inkább arra koncentrálnak, hogy helyes dolgokat tegyenek. A "helyes" a morális, a jogi szociális és személyes körülményeikből határozható meg. Az adózók igen gyakran[31] baráti rokoni viselkedési modelleket követnek. Az egyik legtalálóbb megfogalmazás erre vonatkozóan Cahalantől[32] származik: "Azok, akik adózási szolgáltatáskészségről számolnak be, úgy vélik, hogy barátaik is eleget tesznek adókötelezettségeiknek, míg azok, akik adócsalást követnek el, úgy vélik, hogy mások is csalnak." Ez az adófizetés legitimációjának egy fontos felismerése. Caroll említ egy példát biztosítási kötvény vásárlásáról. Az amerikai kormány egy déli államokban történt jelentős árvíz után kampányt indított a biztosítások vásárlására és ebben tájékoztatták a régiót a várható további veszélyekről. A kutatók később megvizsgálták, hogy kik és milyen indíttatásból kötöttek biztosítást. Meglepve tapasztalták, hogy a válaszadók arról számoltak be, hogy döntésükben nem az összegzett információkból leszűrhető kockázat nagysága volt a döntő, hanem az, hogy szomszédaik, barátaik, rokonaik vásároltak-e. E példa is bizonyítja, hogy az egyéni döntésekben a csoport szerepe meghatározó. Bár a csoport nem csak az egyén hoz döntést, de az tűnhet olykor irracionálisnak is. Ezt az irracionális döntést vizsgálta Hite[33] 1997-es országos telefonos közvéleménykutatás eszközével. A felhívott adóalanyoknak eltitkolt adatokat közölt arról, hogy mennyi adót fizetnek a gazdagok. Majd a megkérdezettek adóbevallását összevetette a kontroll csoportéval és megállapította, hogy akik hittek a közlésnek, azok több adót teljesítettek, tehát készségesebbek lettek.
- 401/402 -
Végezetül röviden foglalkozni kell egy jelentős szerepet betöltő foglalkozási, egyszersmind adózói csoporttal: az adótanácsadókkal. Szerepük, hogy közvetítsenek a jogalkotó és az adófizetők között, információkat adjanak át, segítsék a jogértelmezést és az adózás technikai folyamatát. Viselkedésük, véleményük modellértékű. Tevékenységük megítélése mégsem egyértelmű. A szerepüket vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy az adófizetők számára sem egyértelmű, hogy segíti, vagy csökkenti-e ténylegesen munkájuk a jogkövetést. A vállalkozók és munkáltatók jelentős része úgy véli, hogy a szakmai tanácsadók igénybevétele kevesebb adócsalást eredményez. Az alkalmazottak véleménye ezzel ellentétesen az volt, hogy az adótanácsadók közreműködése növeli az adócsalást és csak 29% gondolta úgy, hogy csökkenti. Szerepük pontos feltérképezése még várat magára.
Összegzésként megfogalmazható, hogy igazán markáns csoport és réteg jellegzetességeket általános érvényűen, a szakirodalom kevéssé tudott azonosítani. Az érzékelhető jogkövetési sajátosságokra azonban az adóhivatalnak érdemes lenne odafigyelnie. Az egyértelműen kimondható, hogy az adózási döntések bizonyos mértékig közösségi döntések, vagy legalábbis a közösség által meghatározott döntések, amely közösségi hatások alól az egyén nem vonhatja ki magát. Az adóhatóságnak önös érdeke ezeket felismerni és reagálnia rá. ■
JEGYZETEK
[1] Tax Planning, Tax Avoidance and Tax Evasion 1983. Asian-Pacific Tax Conference Singapore
[2] Tax Planning, Tax Avoidance and Tax Evasion 1983. Asian-Pacific Tax Conference Singapore pp. 8.
[3] Illersic, A, R; 1979 The Economics of Avoidance/Evasion Tax Avoision The Institute of Economic Affairs pp. 32-34.
[4] Illersic, A, R; 1979 The Economics of Avoidance/Evasion Tax Avoision The Institute of Economic Affairs pp. 36.
[5] Qureshi, N, M; Devices Used to evade of avoid taxes and Possible Solutions to the Problem-Pakistan experience IFA pp. 5-8.
[6] Ishi, H; Japán National Reporter Cahiers de droit fiscal international Venice.
[7] Ossowska: Erkölcs szociológia. Kossuth 1993. 59. o.
[8] Geiger, T; 1979 Über Moral und Recht. Streitgespräch mit Uppsala Berlin pp. 169.
[9] Idézi Ossowska, 63-64. o.
[10] Moriarty, Sean; Tax Compliance Further Kay... pp. 144150.
[11] Lantino; I.m. pp. 131.
[12] Beron and Tauchen and Witte; The Effect of Audits on Socioeconomic Variables on Compliance. Why People... pp. 7073.
[13] Jackson and Milliron; 1986 Tax Compliance Research, Findings Problems and Prospects Journal of Accounting Licerature 5. pp. 125-126.
[14] Caroll I.m.
[15] Nagy Imre Zoltán: A feketegazdaság adópszichológiai szempontjai. INFO Társadalomtudomány 33. 1995. 43. o.
[16] Wallschutzky, I, G; 1985 Taxpayer Attitüdes to Tax Avoidance and Evasion Australian Tax Foundation Melburne pp. 15-21.
[17] IshiI.m.pp3.
[18] Slemrod, I; 1989 Complexity, Compliance Costs and Tax Evasion Chapter 5.
[19] Slemrod, I; 1989 Complexity, Compliance Costs and Tax Evasion Chapter 5.
[20] Vogel I.m.
[21] Agapitos and Mavraganis: I.m. pp. 4.
[22] Roche I.m. pp. 120.
[23] Idézi Takács György: A pénzügyi jog kifejlődése. I.m. 371. o.
[24] Wallschutzky, I, G; 1985 Taxpayer Attitüdes to Tax Avoidance and Evasion Australian Tax Foundation Melburne pp. 13-14.
[25] Semlyén A. - Szántó Z. - Tóth I. J.: Adócsalás és adóigazgatás. TÁRKI Bp. 2001. 70-71. o.
[26] Idézi Carragata I.m. pp. 164.
[27] Wallschutzky, I, G; 1985 Taxpayer Attitüdes to Tax Avoidance and Evasion Australian Tax Foundation Melburne, valamint Wallschutzky, I, G; 1991 Reforming a Tax System to Reduce Opportunities for Tax Evasion IBFD Bulletin pp. 167168.
[28] Caroll I.m. pp. 59-60.
[29] Spicer and Lundstedt; 1976 Understanding Tax Evasion Public Finance 31. 295-305.
[30] Sajó András: Jogkövetés és társadalmi magatartás. Akadémia, 1980. 77. o.
[31] Caroll: I.m. pp. 55-58.
[32] Cahalan and Eckstrand, 1980 Who are the Tax Cheaters and Why Co They Cheat. Rockville pp. 47-48.
[33] Hite, P, A; 1997 An investigation of Moral Suesion and vertical equity Law and Policy vol. 19. pp. 1-22.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, PTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszék.
Visszaugrás
