Eme nagy formátumú tanulmánykötet megjelentetésének a célja - mint ahogyan az Előszóban Mádl Ferenc köztársasági elnök is említi - emléket állítani az államalapítás millenniumát ünneplő Magyarországnak, amely elfogadva az európai értékeket és a nyugati kereszténységet, stabil, az európai civilizáció részét képező államot épített ki. A könyv Magyarország alkotmány- és kulturális fejlődésére helyezi a hangsúlyt, tematikusan dolgozva fel a magyar állam történelmét, feltárva a külföldi olvasók számára az ország szabadságért, függetlenségért és a jogállamiságért folytatott harcát.
A Bevezetőben Máthé Gábor rávilágít arra, hogy a tanulmányok szerzői az ország számos egyetemén történelmet és jogtörténetet oktató, elismert szaktekintélyek, akik kutatási eredményeiken alapuló munkáikat rendezték kronologikus sorrendbe. Műveikkel eleget tettek mesterük, Eckhart Ferenc által is vállalt feladatnak, aki számos idegen nyelvű monográfiájában törekedett az érdeklődő külföldiekkel megismertetni a Magyar alkotmány- és jogtörténetet. Ez a mű nemcsak egy a millenniumra emlékeztető kiadványok közül, hanem egyben útikalauz az európai polgárok és Európa történelmi régióit a harmadik évezred előestéjén újraformáló politikusok számára.
A kötet négy nagy részre tagozódik, az első taglalja Magyarország alkotmányos fejlődését a kezdetektől 1867-ig, a második a kiegyezést követő állapotokkal ismertet meg 1944-ig, magába foglalva az egyes jogágak szerinti jogfejlődést, a harmadik az 1944-1948 közötti időszakot tárgyalja, a negyedik rész pedig a mellékletet tartalmazza, a felhasznált irodalom és a rövidítések jegyzékével kibővítve.
1. Az első rész Rácz Lajos "The Historical Insight In The Theory And Organization Of The Hungarian State" (Történelmi betekintés a magyar államelméletbe és államszervezetbe) címet viselő tanulmányával indul, amely a címben foglaltakhoz hűen végigvezeti az olvasót a honfoglalástól kezdődően - nagyobb hangsúlyt helyezve a magyar alkotmányosság főbb mérföldköveire - egészen a mohácsi vereséget követő korszakig. Összefoglalja a patrimoniális királyság és a rendi állam jellegzetességeit, a királyt szolgáló egyes tisztségviselők (a nádor, országbíró, tárnokmester, főkincstárnok, az erdélyi vajda, a horvát bán) feladatát, a különböző királyi szervek (a királyi tanács és a kancellária), valamint az uralkodó hatalmának alapját képező királyi vármegyerendszer működését, majd felvázolja a hatalomgyakorlás alapját képező rendi országgyűlés szerkezetét. Az államszervezeti áttekintést a nemesi vármegye részletes bemutatásával zárja. A tanulmány fontos részét képezi a Werbőczy által kidolgozott szent korona-tan, melynek kapcsán a szerző különös figyelmet fordít arra, hogyan tevődött át a hangsúly az egyházi szertartásról a koronázási esküre és a hitlevélre.
Székely György történész "The Feudal Hungary" (A feudális Magyarország) című írásában a városfejlődés történetére helyezi a hangsúlyt. Áttekintését az Árpád-házi királyok uralkodásának kezdetétől, a letelepedett hospesek (zsidók, vallonok, itáliaiak, németek) által kiépített városok, Székesfehérvár, Esztergom, Buda és Pest bemutatásával kezdi. Vázolja Buda városberendezkedését és tisztségviselőit, jogéletét, a céhek fejlődését a 14-15. században. Kiemelkedő fontosságot tulajdonít az egyes középkori városok bemutatásának, jelezve, hogy Esztergom, a magyar katolikus keresztény egyház központja, Székesfehérvár, a magyar királyok kulturális központja, Visegrád csodálatos gótikus és reneszánsz palotái miatt a királyok nyári rezidenciája, Veszprém a királynék központja és az országhatárokon elhelyezkedő Sopron, Pozsony, Kassa és Brassó, mint a külföldi kereskedelem meghatározó színhelyei milyen szerepet töltöttek be az ország életében. Értekezésébe beleszövi az uralkodók házasság- és külpolitikájának, az egyházépítésnek, a pápával való kapcsolatnak az ország fejlődésére és különösen a városfejlődésre gyakorolt hatását. Írását a korabeli peregrináció rövid bemutatásával és a reformáció erre gyakorolt hatásának taglalásával zárja.
Gergely Jenő "Churches In The Last Decades Of Feudalism" (Egyházak a feudalizmus utolsó évtizedeiben) címet viselő tanulmánya a II. József halálát követő és a neoabszolutizmus bevezetéséig tartó időszak egyházpolitikáját mutatja be, amikor az állam jozefinizmusnak keresztelt, állami gyámságot viselt az egyház felett. A magyar király az egyházzal kapcsolatos jogosítványait ebben az időszakban a magyar helytartótanács egyházi ügyekkel foglalkozó osztályán keresztül gyakorolta. Részletezi a II. Lipót által rögzített 1791: XXIII. tc. és az 1791: XXVII. tc. jelentőségét, amelyek a magyarországi protestáns egyháznak szélesebb jogosítványokat biztosítva és
- 185/186 -
bevett felekezetté nyilvánítva az ortodox egyházat, valamelyest meggyengítették a római katolikus egyház, államegyház erejét. Kiemeli, hogy ezzel szemben Erdélyben ortodox vallást mindössze elismert felekezetté nyilvánították, de a négy bevett felekezet sorában továbbra sem kapott helyet. Bemutatja a római katolikus egyházfőknek a politikai életben játszott szerepét. A tanulmányt az egyes egyházak és hitfelekezetek helyzetének és az 1848-at követő évek politikájának az egyházak jogaira gyakorolt hatásának elemzésével zárja.
Szabó Béla "Development Of Law In Hungary: The First Eight Centuries" (A magyarországi jogfejlődés: az első nyolc évszázad) címet viselő tanulmánya az egyes, a magyar jogfejlődésben meghatározó szerepet játszó jogforrástípusok - az országos és a partikuláris (városi és helyi) szokás, a törvények és privilégiumok (különösen a Corpus Juris Hungarici mint magyar és a Approbatae et Compilatae Constitutiones és az Articuli Novellae mint erdélyi törvénygyűjtemények), pátensek, bírói döntvények és szokás, valamint nem utolsósorban a jogéletet 1848-ig meghatározó Tripartitum - részletes elemzését tűzte céljául. Szabó emellett szót ejt a Tripartitum revízióját célzó Quadripartitumról és a Novum Tripartitumról, ez utóbbi jelentőségét a Mária Terézia uralkodása alatt keletkezett Planum Tabulare-hoz hasonlítva, valamint bemutatja a kánonjog magyar jogfejlődésre gyakorolt erőteljes hatását, ami köszönhető a katolikus egyház és az államszervezet összefonódásának. A szerző nemcsak a jogforrások típusain és az egyes jogágak fejlődésén vezet végig bennünket, hanem részletes bemutatásra kerül a magyar törvénykezési szervezet is, a patrimoniális királyság időszakától kezdődően egészen a Mohács utáni államberendezkedés igazságszolgáltatási szervezetéig.
Gergely András "Rise Of The Modern Hungarian State 1790-1867" (A modern magyar állam felemelkedése 1790-1867) címet viselő tanulmányában az osztrák államfejlődéssel szorosan összefonódó Magyarország helyzetét tárja fel. A tanulmány a központi kormányzat és a rendi előjogait szigorúan őrző nemesség összecsapásait mutatja be, amely az alkotmányosság alapját képező Pragmatica Sanctio, az 1790: X és XII tc., a reformországgyűlések eredményeihez és az 1848. március 15-i eseményekhez vezettek. Gergely kitér az osztrák és a magyar alkotmányos felfogás közötti különbségekre, a horvát és az erdélyi, 1790-et követően bekövetkező kormányzati változásokra, a II. József uralkodása alatti modernizációs kísérletekre, a Martinovics-féle összeesküvés és a vármegyék abszolutizmus elleni küzdelmére is. Ezután a forradalom kitörését és az áprilisi törvények megalkotását eredményező, 1830-1848 közötti reformországgyűléseknek az eseményeit és vívmányait, valamint az egyes politikai irányzatokat taglalja. Ír az országgyűlési és választójogi reformról, a Habsburg detronizációt követő államberendezkedésről és a neoabszolutizmusról. Ez utóbbi meggyengülése és a provizórium időszaka vezetett később az osztrák-magyar kiegyezésről szóló törvény, 1867: XII. tc. megalkotásához.
2. A második rész Máthé Gábor és Pölöskei Ferenc "The Hungarian Bourgeois State 1867-1944" (A magyar polgári állam 1867-1944) című írásával indul. A tanulmány első alfejezetében a szerzők az 1867: XII tc. alapját képező törvénycikkek elemzésével nyitnak (1687-88. évi országgyűlésen elfogadott trónöröklési rend, Pragmatica Sanctio, 1790/91. évi X. és XII tc.), amelyekre alapozva Deák "kompromisszumképes" javaslatot dolgozott ki az osztrák-magyar kiegyezésről. A szerzők értekeznek a jogállam kiépítésének első lépéseiről, az államhatalmi ágak elválasztásáról, részletesen elemezve a törvényhozás működését és feladatait, a kormányhoz való viszonyát, az igazságszolgáltatási szervezetet és a végrehajtó hatalom centralizált és decentralizált szerveinek működését. Ezután rátérnek a monarchia utolsó évtizedeire, az 1890-1918-ig tartó időszakra, amikor a politikai események, az agrárpolitikai és gazdasági tendenciák, végül az első világháború a monarchia összeomlását eredményezték. Áttekintik a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság államszervezetét, majd a kormányzói hatalom, a monarchia jogfolytonosságát meghirdető restauráció következtében felállított államberendezkedést, részletesen bemutatva ez utóbbi különbségeit a dualizmuskori államszervezethez képest.
Pritz Pál "History Of The Hungarian Foreign Service In The Bourgeois Epoch (1867-1948)" [A magyar külügyi szolgálat története a polgári korszakban (1867-1948)] című tanulmánya a kiegyezést követő időszak, a Ballhausplatz székhellyel rendelkező közös külügyminisztériumának működését mutatja be 1945-ig. Ez az intézmény különös jelentőségét annak köszönhette, hogy 676 km[2] nagyságú területen, az Osztrák-Magyar Monarchia határai között élő 11 nemzetiséget képviselte és hathatós eszközként szolgált az uralkodó kezében a monarchia egységének megőrzésére. Akadtak azonban olyanok is, akik ebben látták a nemzeti önállóság kivívásának útjában álló legnagyobb akadályt. A történeti elemzés végigvonul a II. világháború végéig, részletesen bemutatva a magyar külügy hullámzó korszakait, az önálló külügyminisztérium fénykorát és válságait, a külügy terén hírnevet szerzett miniszterek, mint Teleki Pál, Kánya Kálmán, Csáky István gróf, Bárdossy László és Hennyei Gusztáv munkáját, valamint az intézményben dolgozó diplomaták helyzetét. A tanulmány végén megjegyzi, hogy a Dísz tér lerom-
- 186/187 -
bolása, a külügyminisztérium épületének átköltöztetése a Szabadság térre és az 1948-as év rányomták a bélyegüket az ezt követő időszak külpolitikájára.
Zlinszky János "Hungarian Private Law In The 19th And 20th Centuries Up To World War II" (Magyar magánjog a 19. és 20. században, a második világháborúig) című tanulmánya nemcsak a magyar magánjog fejlődésének bemutatását foglalja magába, hanem tágabban az eljárásjogokét is. A magyar magánjog fejlődését ebben a korszakban nagymértékben elősegítette a törvényalkotás, a jogi irodalom, illetve a bírói gyakorlat együttműködése és a politikai események is hatást gyakoroltak rá. A dualizmus korszakában az országgyűlés becsületbeli kérdést csinált abból, hogy legyen végre egységes magánjogi szabályozás. A kodifikáció első lépése a Teleszky István által elkészített öröklésjogi tervezet volt, amelyet megvétóztak, majd a házassági törvény, mint részeredmény. Vavrik Béla, Lányi Bertalan, Imling Konrád, Szászy-Schwarz Gusztáv, Sipőcz Lajos, Thirring Lajos és Grosschmid Béni neve fémjelezte a következő tervezeteket. Ezután a szerző sorra veszi a magánjog témakörében született jogszabályokat, valamint a jogtudomány fent említett és egyéb képviselőinek a hatását a magánjogra és az egyes magánjogi tárgyú törvényekre. Végül a cikkét a jogászképzés fejlődésével és a tárgyalt korszakbeli magánjogi bíráskodásnak az elemzésével zárja.
Máthé Gábor "Development Of Hungarian Penal Law" (A magyar büntetőjog fejlődése) című értekezése végigkalauzol a 18. században már megindult, a büntetőjog reformját célzó és az egységes büntetőjogi kódex 19. századi megszületéséhez vezető folyamatokon. A jogbizonytalanság már a felvilágosodás időszakában szükségessé tette a büntetőjog revízióját. Ennek lett az eredménye a Novum Tripartitum, az 1715:XXIV. tc., III. Károly 1726-os és Mária Terézia 1756-os pátense új büntetőjogi törvényjavaslat kidolgozására és II. József Sanctio Criminalis Josephina-ja.
Az 1791:LXVII. tc. elrendelte egy bizottság felállítását, amely 1792-re elkészített egy törvényjavaslatot, majd az 1824:VIII. tc. szintén, ami 1827-re készült el, de ez visszalépés volt az előző javaslathoz képest, a büntetések súlyosbítása miatt. A szerző kitér arra, milyen hatással volt a büntetőjogi jogalkotásra Vuchetich Mátyás, Szlemenics Pál jogirodalmi munkássága és a korszakban született egyéb büntetőjogi tárgyú művek, mint Beccaria "Dei delitti e delle penne" című munkája. A teljesség igényére való törekvés nélkül sor kerül az 1843. évi büntetőjavaslat, Pauler Tivadar Büntetőjogi Kézikönyve, majd az 1878: V. tc., a Csemegi-kódex bemutatására, összehasonlítva azt a korábbi tervezetekkel. Végigvezeti az olvasót a büntetőjogi novellákon és tanulmányát a büntető eljárásjogi kódex megalkotásához vezető út és maga a kódex, az 1897: XXXIV. tc. elemzésével zárja.
Mezey Barna "From Dungeons To Modern Penitentiaries: A Historical Outline Of The Hungarian Penitentiary System" (A várbörtöntől a modern büntetés-végrehajtási intézményekig: történelmi áttekintés a magyar börtönügyről) című írása leszögezi, habár már I. (Szent) László második könyve és a rákövetkező uralkodók is említik dekrétumaikban, a börtönbüntetés, mint rendes büntetési nem a középkorban nem létezett. A 17. századi statútumok említenek börtönöket és a váraknak is elengedhetetlen része volt a tömlöc, azonban elsődleges céljuk a bíróság elé állítandó gyanúsított szökésének megakadályozása, a tortúra lefolytatása, a kivégzésre váró elítélt és a nem fizető adósok őrzése volt. Egységes börtönügyi szabályozás a modern polgári állam megszületése előtt nem létezett, de a középkori városokban már differenciáltak a végrehajtási fokozatok között. A börtönügy kezdetének a szerző az 1772-ben elsőként Szempcen létrehozott börtönt, illetve korábban az 1723: XXII. tc.-t tekinti. Az 1830-as években indult útjára az a reformokat célzó mozgalom, amelynek szándéka az 1843/44. évi büntetőjavaslatban öltött testet. Végül a Csemegi-kódex, mint modern büntetőtörvénykönyv tette le a törvényi alapjait - az 1905-ben Budapesten tartott 7. Nemzetközi Börtön Igazgatásügyi konferencián megjelent nemzetközi szakértők elismerését is kivívó - börtönrendszernek, amely a 19. század végére épült ki Magyarországon.
Gergely Jenő "Churches In The Hungarian Bourgeois State (1867-2000)" (Egyházak a magyar polgári államban (1867-2000)) című tanulmánya bemutatja a dualizmus korszakában keletkezett, az egyházak jogait érintő olyan nagy jelentőségű jogszabályokon, mint az 1894:XXXI. tc. a polgári házasságról, 1894:XXXII. tc. a gyermekek vallásáról, az 1894:XXXIII.tc. az állami anyakönyvekről, az 1895:XLII. tc. az izraelita felekezet bevett felekezetté nyilvánításáról és az 1895:XLIII. tc. a szabad vallásgyakorlásról. Ezután részletesen elemezve az olvasó elé tárja az egyes bevett felekezetek, mint a római katolikus, a protestáns (lutheránus és kálvinista), az ortodox, az izraelita és összefoglalva a többi, a dualizmus korszakában elismertté és tolerált, azaz megtűrt felekezetté nyilvánított egyházak és szekták helyzete és jogai változásának történetén az idő folyása alatt, egészen napjainkig, a rendszerváltást követő időkig. Gergely végső konklúziója, hogy az előző évszázadokon keresztül lejátszódott események, amelyek érintették az egyházak helyzetét is, a szabad vallásgyakorlás és a lelkiismereti szabadság deklarálása, valamint az egyház és az állam interakciója nem volt hiábavaló, hiszen lerakta egy olyan egyház- és valláspolitika alapjait, amely megfelel az
- 187/188 -
Európai Unió normáihoz alkalmazkodni kívánó és a csatlakozás küszöbén álló Magyarország számára.
Csorba László "Thinkers And Thoughts: Reflections On The Idea and Mission Of The Hungarian State" (Gondolkodók és gondolatok: megjegyzések a magyar állam elméletére és küldetésére vonatkozóan) című tanulmánya azt a feladatot tűzte maga elé, hogy Széchenyi István "Kelet Népében" megjelentetett pamfletjében megfogalmazott, az ország székhelyének Budapestre helyezésére és a magyaroknak a környező térségekben élő népek életének befolyásolásában játszott szerepére vonatkozóan elemzi a pro és kontra érvelő gondolkodók munkásságát. Báró Kemény Zsigmond "Forradalom után" és a "Még egy szó a forradalom után" című munkáinak értékelésével kezdi, de képet kapunk Kossuth Lajos, Danielik János egri kanonok, Rákosi Jenő, Réz Mihály, Pikler Gyula, Jászi Oszkár, Concha Győző, Apponyi Albert, gróf Klebelsberg Kunó, Szabó Dezső, Szekfű Gyula, Németh László és Bajcsy-Zsilinszky Endre munkásságáról és nézeteiről is. Az értekezést elolvasva összefoglalóan elmondható, hogy akadt közöttük radikális nézeteket valló újságírótól egészen a konzervatív beállítottságú íróig, a politikai paletta minden területéről származó gondolkodó, akik mindannyian kiváló és a maguk nemében és korszakában jelentős hatást gyakorló egyéniségek voltak.
3. A harmadik rész első tanulmánya Izsák Lajos "The Coalition Period: 1944-1949)"(A koalíció korszaka: 1944-1949) című munkája. A szerző 1944 őszétől indítja az események taglalását, a Szovjetunió és Magyarország közötti tárgyalások megindulásától, amely az 1944 december 28-án aláírt fegyverletételhez vezetett. Magyarország államszervezetének változásaiba és működésének kulisszatitkaiba, az egyes pártok szervezetébe és az 1945. évi, valamint az 1947: XXII. tv. által végrehajtott választójogi reform alapján lebonyolított - utóbbi a köztudatban "kékcédulás"-ként emlegetett - választásokba nyer bepillantást az olvasó. A miniszterelnök és később, 1946 február 1-jétől köztársasági elnök Tildy Zoltán lett. 1947 június 11-én Magyarország szovjet nyomásra arra a döntésre jutott, hogy nem vehet részt a Marshall-tervről tartott párizsi konferencián, arra való hivatkozással, hogy a témáját a nagyhatalmak a konferenciát megelőzően nem állapították meg egységesen. 1949 február 1-jén megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront Rákosi Mátyással az élen, 1949 májusában megnyerték a választásokat, megalakult az ÁVH és diktatórikus hatalomgyakorlási forma szilárdult meg Magyarországon. A korszak pozitívumaként említi a szerző, hogy 1949 augusztus 18-án elfogadták az 1949:XX. törvényt, Magyarország első chartális alkotmányát.
Kukorelli István "A Historical Outline Of The Hungarian Constitution and State: 1949-1989" (Történeti kitekintés a magyar alkotmányra és államra: 1949-1989) címet viselő írása zárja a sort a kötetben mintegy hídként összekötve és lezárva azoknak a tanulmányoknak a sorát, amelyek felölelik a magyar állam ezeréves történelmét. A szerző onnan folytatja, ahonnan az előtte lévő tanulmány abbahagyta, 1949-től végigvezeti az olvasót a rendszerváltásig, 1989-ig. Megismertet bennünket a legfőbb állami szervekkel, amelyek ebben az időszakban működtek Magyarországon, az 1949: XX. törvénnyel, Magyarország alkotmányával és annak módosításaival. Ezután a jelenkor Magyarországának, az 1989 október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság államszervezetének rövid felvázolásával zárja tanulmányát, elemezve a magyar alkotmányos jogállam szervezetrendszerének, a parlament, a kormány, a végrehajtás helyi szervei, az államigazgatási szervek és az önkormányzatok, az igazságszolgáltatási rendszer és az ombudsmanok - az alapjogok tiszteletben tartatásának letéteményesei - működésének alapvető szabályait. ■
JEGYZETEK
* The Hungarian State - Thousand Years in Europe. (Szerk.: Gergely András-Máthé Gábor) Budapest 2000
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
