Az 1995. március 2-án létrejött engedményezési szerződésben a II. r. alperes a felperesre engedményezte az I. r. alperessel szemben az 1994. május 26-án kelt kölcsönszerződésből eredő 23 000 000 forint, az 1994. augusztus 1-jén kelt kölcsönszerződésből eredő 15 000 000 forint és az 1994. október 1-jén kelt kölcsönszerződésből eredő 1 000 000 forint összegű követeléseit azzal, hogy a kölcsönök kamatát 1995. február 15-ig rendezték. Engedményezte továbbá a M. Banktól 12 000 000 forintért megvásárolt egy, az adósság konszolidációba bevont 17 000 000 forint - a kölcsönszerződésekben a B. utca 3/B. alatti ingatlanra alapított jelzálogjoggal biztosított - követelést. A II. r. alperes a felperestől az engedményezett követelések ellenértékét - 51 000 000 forintot - megkapta. A II. r. alperes 1995 márciusában benyújtott kérelmére a földhivatal a három kölcsönszerződés alapján jelzálogjog bejegyzése iránt indított eljárást, 1995. július 11-én megszüntette. A felperesre engedményezett követelések kötelezettjei nem teljesítettek.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 39 000 000 forintot és ennek az ítéleti részletezés szerinti kamatát. Arra az esetre, ha az I. r. alperessel szemben a végrehajtás eredménytelen, a II. r. alperest kötelezte a 39 000 000 forint tőke és ennek kamatai megfizetésére. Kötelezte továbbá a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 12 000 000 forintot és ennek késedelmi kamatát.
Az elsőfokú bíróság a II. r. alperes érdemi védekezését - amely szerint az I. r. alperesnek 191 000 000 forint követelése van a felperessel szemben, mert az I. r. alperestől a felperes 1995. április 7-én a F. Kft.-ben lévő 100%-os üzletrészét megvásárolta, ezért a felperesi követelésnek beszámítással meg kellett volna szűnnie - nem fogadta el. Megállapította, hogy az I. r. alperesnek a felperessel szemben fennálló 191 000 000 forint összegű követelésébe a felperes a perbeli követelését nem számíthatja be, mert az I. r. alperes fizetési halasztást adott a felperesnek, így az I. r. alperesnek nincs lejárt követelése a felperessel szemben. A II. r. alperes védekezését abban a tekintetben sem találta alaposnak, hogy az I. r. alperes a 12 000 000 forint követelés alapjául szolgáló hiteltartozást 1994. augusztus 26-án átvállalta, így ezért is ő köteles helytállni. Az I. r. alperes 39 000 000 forint tekintetében tett elismerő nyilatkozatot a per során, ezért ez összeg megfizetéséért a II. r. alperes a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján a Ptk. 274. §-a (1) bekezdésének a sortartó kezességre vonatkozó szabályai szerint köteles helytállni. A 12 000 000 forint megfizetésére a II. r. alperes azért köteles, mert érdemi védekezést nem tudott előadni.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes 1995. április 7-én megvásárolta az I. r. alperestől a F. Kft.-ben fennállott 100%-os üzletrészét 191 000 000 forintért, amelyet a felperes 1996. december 31-ig volt köteles kifizetni. Ezt követően 1995. április 7-én a felperes 100%-os üzletrész-tulajdont szerzett az I. r. alperes társaságban. Álláspontja szerint a 191 000 000 forint tartozás kiegyenlítésére 2005. május 1-jéig fizetési haladékot tartalmazó, a felperes és az I. r. alperes között létrejött megállapodás a tulajdoni viszonyokat tekintve arra irányult, hogy az I. r. alperes követelése ne minősüljön lejártnak, s így abba az 51 000 000 forint felperesi követelést ne lehessen beszámítani. Ez a megállapodás a II. r. alperes szerint a jó erkölcsbe ütközik, tehát a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. Utalt arra is a II. r. alperes, hogy a fizetési haladékot biztosító fizetési határidő - 1996. december 31-e - letelte után kötötte a felperes a fenti megállapodást az I. r. alperessel. Így 1997. május 2-ig a felperes 191 000 000 forint tartozása az I. r. alperessel szemben lejárt és ezért esedékes volt. A felperesi követelést tehát a beszámítás útján lehetett volna rendezni a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján. A felperes ezért nem hivatkozhat arra, hogy a követelése az I. r. alperessel szemben behajthatatlan. Erre tekintettel a II. r. alperes jogosult a teljesítést a Ptk. 274. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadni. Ezen túlmenően a II. r. alperes a Ptk. 276. §-a (2) bekezdésének második fordulata alapján felszabadult a kezesi felelősség alól, mert a követelés a jogosult felperes hibájából vált behajthatatlanná. A 12 000 000 forint tekintetében a II. r. alperes a közvetlen marasztalását is sérelmezte. A P. Bt.-vel szemben követelése ugyanis nem szűnt meg, azt az I. r. alperes átvállalta. Erre vonatkozóan az I. r. alperes az engedményezési szerződés megkötése után a felperessel szemben tartozás-elismerő nyilatkozatot tett. Ezt a felperes az aláírásával tudomásul vette. Sérelmezte a II. r. alperes a kamat-megállapításra vonatkozó ítéleti rendelkezést is. Az engedményező a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig felelhet kezesként. A kapott ellenérték - 51 000 000 forint - után nem az engedményezett követelések ügyleti kamatát, hanem a Ptk. szerinti 20%-os késedelmi kamatot lehetne felszámítani attól az időponttól, amikor a felperes őt a fizetésre felszólította.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a B. utca 3/B. alatti ingatlan megvan, jelzálogjog nem terheli. Ezt az ingatlant az I. r. alperes apportként bevitte a F. Kft.-be, amelyben a felperes 100%-os üzletrész tulajdonnal rendelkezik. Előadta, hogy a P. Bt. beltagjait nem szólította fel fizetésre, nincs arról tudomása, hogy kik a beltagok, és a beltagok fizetésképtelenek-e.
A Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperes fellebbezését megalapozottnak találta, a következők szerint.
A II. r. alperes fellebbezése alapján egyrészt azt kellett vizsgálni, hogy a M. Banktól megvásárolt, a P. Bt.-vel szembeni 17 000 000 forint összegű követelés engedményezése a felperes javára érvényesen megtörtént-e, másrészt azt, hogy a II. r. alperes a Ptk. 276. §-a (2) bekezdésében foglaltak alapján felszabadult-e a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése szerint fennálló kezesi felelősség alól. Az első kérdést vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság - az elsőfokú bíróságtól eltérően - a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapította meg, hogy az eredetileg a P. Bt.-vel szemben keletkezett követelés engedményezése érvényesen megtörtént-e. Igaz ugyan, hogy ennek a 17 000 000 forint összegű követelésnek 1995. március 2-án már nem a P. Bt. volt a kötelezettje, mert ezt a tartozást az 1994. augusztus 26-án kelt a P. Bt. és az I. r. alperes között létrejött megállapodás alapján az I. r. alperes átvállalta. A követelés jogosultja viszont változatlanul a II. r. alperes volt, csak az adós személye változott, a P. Bt. helyett a kötelezett az I. r. alperes lett. A II. r. alperes ezt a követelést is engedményezte a felperesre, a szerződés érvényessége szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az adós személye megváltozott, ugyanis a felperes erről tudott. Az I. r. alperes ugyanis 1995. március 6-án a felperessel szemben az 51 000 000 forint tartozását elismerte (ez az összeg a 12 000 000 forintot is magába foglalta), és annak kifizetését 1996. december 31-i határidővel vállalta. Az I. r. alperes azért tartozhatott a felperesnek, mert a II. r. alperes mint a követelés jogosultja, azt a felperesre átruházta. A felperes a P. Bt. beltagjaival szemben - annak ellenére, hogy állítása szerint a Bt. jogutód nélkül megszűnt - a követelését nem érvényesítette. Ezt nyilvánvalóan azért mulasztotta el, mert tudta, hogy a II. r. alperestől megszerzett követelés kötelezettje már nem a Bt., hanem az I. r. alperes. Mindezt bizonyítja továbbá a felperesnek az 1998. október 12-én benyújtott keresetlevele, amelyben az 1995. március 2-án engedményezett és az I. r. alperest terhelő kötelezettség összegét 51 000 000 forintban jelölte meg, csak később történt meg részéről a kereset módosítása. A felperes tehát alaptalanul állította azt, hogy a 12 000 000 forint követelés tekintetében az adós személyének változása miatt az engedményezési szerződés érvényesen nem jött létre.
A kérdés második részét vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéleti döntését és annak indokait szintén nem fogadta el.
Az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig kezesként felel. Felszabadul azonban a kezes a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése alapján a kezesi felelősség alól, amennyiben a követelés a jogosult hibájából behajthatatlanná vált.
Az I. r. alperesnek az 1995. április 7-i szerződés alapján 191 000 000 forint vételár követelése keletkezett a felperessel szemben, amelynek lejárata 1996. december 31-e volt. Ezt csak 1997. május 2-án módosították 2005. május 1-jére. Tehát 1996. december 31-én az I. r. alperesnek volt olyan vagyona, 191 000 000 forint követelése, amelybe a felperes, ha a saját 51 000 000 forintos követelését beszámítja, akkor az megszűnt volt a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint. Egyébként a felperes fizetési határidejének meghosszabbítása sem akadályozta a felperes követelésének a beszámítását saját tartozásába.
A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a beszámításhoz annak a követelésnek kell lejártnak lennie, amelyet a kötelezett a jogosulttal szemben be kíván számítani a tartozásába. A felperesnek 51 000 000 forint összegű követelése az 1995. március 6-án aláírt megállapodás értelmében az I. r. alperessel szemben - az 1996. december 31-i fizetési határidőre tekintettel - 1997. január 1-jétől lejárt és esedékessé vált. A Ptk. 292. §-ának (2) bekezdése értelmében a felperes mint a 191 000 000 forint pénztartozás adósa a lejárat előtt is teljesíthet, azt az I. r. alperes köteles tudomásul venni és elfogadni. A beszámítás teljesítésnek minősül. A felperes követelésének, valamint azzal egyező összegben tartozásának megszüntetése beszámítás útján a felperes számára hátrányt nem jelentett volna.
A kezes törvényes érdekeit a jogosultnak is figyelembe kell vennie. Ezért a követelés behajtása érdekében minden olyan lehetőséget igénybe kell vennie, amely alkalmas a követelés kielégítésére. Ilyen lehetőség volt a perbeli esetben a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámítás. Ilyen módon a felperes az 51 000 000 forint összegű követelését teljes egészében kielégíthette volna. Ezt a felperes elmulasztotta, illetve azzal nem kívánt élni. Ennek következménye nem hárítható át a II. r. alperesre. A II. r. alperes tehát helytállóan hivatkozott arra, hogy a perbeli követelését a felperes az I. r. alperessel szemben beszámítás útján be tudta volna hajtani. A másodfokú bíróság ezért a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben alaptalannak találta, mert a II. r. alperes a kezesi felelőssége alól a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése alapján felszabadult.
A jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az engedményezett követelést biztosító jelzálogjog miként szűnt meg, mert a felperes követelése e nélkül is behajtható. A felperes maga is csak 1998. nyarán kísérelte meg a jelzálogjog bejegyzését, amelyet a földhivatal azért tagadott meg, mert időközben az ingatlannak már nem az I. r. alperes a tulajdonosa, hanem az a kft., amely teljes egészében a felperes tulajdonában van.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta és a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben elutasította (Legf. Bír. Gf. I. 31. 651/2000. szám).
Az I. r. alperes mint adós és a II. r. alperes mint hitelező között 1991-ben 390 000 forint kölcsön folyósítására létrejött kölcsönszerződés visszafizetésének biztosítékaként a felperes készfizető kezességet vállalt és az I. r. alperes adós tulajdonát képező ingatlanra a II. r. alperes javára jelzálogjog került bejegyzésre. Az I. r. alperes a fizetési kötelezettségének nem a szerződésben foglaltak szerint tett eleget. A felperes, mint kezes - a munkabéréből történt levonás utján - 1991-1996. között az I. r. alperes helyett a II. r. alperes részére 229 276 forintot teljesített.
Az elsőfokú bíróság az I-II. r. alpereseket kötelezte arra, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 229 276 forintot járulékaival együtt. Az ítélet indokolásában utalt arra, hogy a felperes mint kezes teljesített az I. r. alperes helyett, ezért ezen összeg és kamata erejéig a követelést biztosító jogok - a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése alapján - a felperesre átszálltak. Az I. r. alperes azonban a jelzálogjoggal terhelt ingatlant a II. r. alperes hozzájárulásával értékesítette. A II. r. alperes erről a felperest nem értesítette, így a felperes a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogával nem tudott élni. Ezért a felperes teljesítése erejéig a I. r. és a II. r. alperes a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján egyetemlegesen felelős a felperessel szemben.
A II. r. alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a perbeli követelés és annak biztosítéka törvény erejénél fogva szállt át a felperesre. A törvényi engedményre a Ptk. 331. §-a szerint az engedményezés szabályait kell alkalmazni. Az engedményező a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése értelmében - az engedményezés folytán kapott ellenérték erejéig - kezesként felel. A törvényi engedményezés azonban nem ellenérték fejében történő engedményezés, ezért a II. r. alperes felelőssége a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján nem állapítható meg. A felperes a per során nem igazolta, hogy a II. r. alperes felé bármiféle jelzést tett volna a Ptk. 276. §-a (1) bekezdésének második és harmadik fordulata szerinti joga érvényesítésére, ezért a II. r. alperessel szemben a felperes igénye - jogalap hiányában - alaptalan.
A jogerős másodfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a törvényi engedmény nem visszterhes, és a jelzálogjog a törvény erejénél fogva szállt át a felperesre, így a II. r. alperes nem volt jogosult a jelzálogjoggal a felperes által kifizetett összeg erejéig sem rendelkezni. A II. r. alperes eljárása jogellenes volt, ezért kártérítés jogcímén tartozik a felperessel szemben helytállni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alapozottnak találta az alábbiak szerint.
A per során a felek között nem volt vitás, hogy a II. r. alperes jogosultnak a felperes mint kezes 229 276 forintot teljesített. Ezért a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése értelmében - a teljesítése folytán - a felperesre mint kezesre a követelés - a teljesítés és járulékai erejéig - az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt átszállt. Ez azt jelentette, hogy a I. r. alperes kötelezett és a II. r. alperes jogosult között keletkezett jogviszonyba a felperes mint kezes a teljesítése folytán - annak erejéig és a járulékokra is kiterjedően - a jogosulti oldalon a II. r. alperes mellé lépett, tehát a kölcsönszerződés a jogosulti oldalon több alanyúvá vált. A törvényi engedmény folytán átszállt követelés erejéig átszállt a felperesre a zálogjog is, így a zálogszerződés is több alanyúvá vált, vagyis ugyanannak a zálogjognak két jogosultja lett. Mindkét hitelező a zálogjog alapján a követelés ráeső részének a kielégítését igényelhette [Ptk. 334. § (1) bekezdése]. A zálogjog átszállása a törvénynél fogva ment végbe, így annak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzése nélkül is megszerezte a felperes a zálogjogból őt megillető jogokat. A Ptk. 273. §-ának (2) bekezdése nem adott arra lehetőséget a II. r. alperesnek, hogy a zálogtárgyból a felperest megelőzően kielégítést keressen, ugyanis a törvényi engedmény folytán a felperes zálogjoga a II. r. alperes zálogjogával egyidejűleg keletkezett.
A II. r. alperes tudta, hogy az adós mellett a Ptk. 274. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a készfizető-kezességet vállaló felperestől is követelte a teljesítést, és azt is tudta, hogy a felperes teljesített, így a felperesre a zálogjog - a teljesítés erejéig - átszállt. Ezért a II. r. alperes a felperes teljesítését követően - függetlenül attól, hogy a felperes tett-e felé a jogai érvényesítését illetően nyilatkozatot - nem járulhatott volna hozzá a felperes nyilatkozata nélkül a jelzálog törléséhez, mert annak már a felperes is alanya volt. Amennyiben viszont hozzájárult a törléshez és az ingatlan már a zálogjog nélkül került értékesítésre, abból a felperest megelőző sorrendben a már hivatkozott jogszabály szerint nem kereshetett volna kielégítést. A II. r. alperesnek ez a jogellenes magatartása a felperes károsodására vezetett, mert az elvesztette a követelésének biztosítékát, a II. r. alperes felelőssége tehát a felperessel szemben a Ptk. 339. §-a alapján fennáll. A másodfokú bíróság ezért jogszabálysértéssel utasította el a felperes keresetét. Az eljárt bíróságok viszont nem vizsgálták az ingatlan értékesítésének a körülményeit, továbbá, hogy ennek következtében a felperesnek milyen összegű kára keletkezett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogszabálysértő másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és közbenső ítéletével a jogalap tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A követelés összegére nézve pedig az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban vizsgálni kell, hogy az ingatlan értékesítéséből befolyt összeg a teljes követelés - a felperes követelését is beleértve - a kielégítésre elégséges volt-e. Ha igen, úgy a felperessel szemben a II. r. alperes a teljes kár erejéig köteles helytállni. Ha a befolyt vételár a teljes követelés kielégítésére nem volt elegendő, abban az esetben a felperes a vételárból reá átszállt követelés összegének a teljes követeléshez viszonyított arányában tarthatna igényt; így kártérítési követelése is ehhez igazodhat (Legf. Bír. Gfv. I. 33. 118/1998. szám). ■
AZ IRÁNYADÓ FONTOSABB JOGSZABÁLYOK
Ptk. 273. § (2) A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé mint amilyen elvállalásakor volt; kiterjed azonban a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékszolgáltatásokra.
Ptk. 274. § (2) bekezdés a) A kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be (készfizető kezesség), ha a felek így állapodtak meg.
Ptk. 276. § (1) Amennyiben a kezes a jogosultat kielégíti, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá száll.
(2) A kezes felszabadul, amennyiben a jogosult lemond a követelést biztosító olyan jogról, amelynek alapján a kezes a reá átszálló követelésre kielégítést kaphatott volna, vagy amennyiben a követelés a jogosult hibájából egyébként behajthatatlanná vált.
Ptk. 296. § (1) A kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését - ha jogszabály kivételt nem tesz - a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.
(2) A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.
Ptk. 330. § (1) Az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért - az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig - kezesként felel, kivéve ha
a) a követelés kifejezetten bizonytalan követelésként ruházta át az engedményesre;
b) felelősségét egyébként kizárta.
Ptk. 334. § (1) Ha többen tartoznak egy szolgáltatással, illetőleg egy szolgáltatást többen követelhetnek és e szolgáltatás osztható, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában minden kötelezettől csak a reá eső részt lehet követelni, és minden jogosult csak az őt megillető részt követelheti. A kötelezettek, illetőleg a jogosultak részaránya kétség esetében egyenlő.
Visszaugrás
