A nemzetközi magánjog eltérően fejlődött a kontinentális Európában és az angolszász országokban. A hagyományos kollíziós jogi megközelítési mód a kontinentális Európából eredeztethető, amikor a XIX. század második felében az államok monopolizálták a jogot, és új, független nemzetek alakultak. Az új nemzeti határok létrejötte új kollíziós szabályok megszületését eredményezte. A kontinentális Európa korai nemzetközi magánjoga különösen a jogrendszerek összeütközésével, bizonyos mértékig az egységes joggal és az idegenek jogával foglalkozott. Ezzel ellentétben az angolszász országokban - a XVII. századi németalföldi iskola comitas gentium tana hatására - a nemzetközi köz- és magánjog elválasztása kevéssé világos és egyértelmű, a külföldi jog ugyan alkalmazandó, de ez nem tekinthető kötelező jellegűnek. Angliában a németalföldi iskola befolyása különösen jelentős. Az Egyesült Államok nemzetközi magánjogában az Angliához kötődés nem olyan mélységű, mint más területeken, ti. ez utóbbi államban: "A korai hatalomkoncentráció a királyi pozíció és a common law megszilárdításában a királyságon belül végett vetett a versengő jogoknak, és kiküszöbölte a nemzeti jogszabály-összeütközéseket, amelyek máshol a nemzetközi magánjog fejlődését is ösztönözték."1 Ehhez hozzájárult az is, hogy az esküdtszéki bíráskodással nem lehetséges külföldi jogi ügyeket megoldani. A nemzetközi elemmel rendelkező eseteket a kereskedelmi és a tengerészeti bíróságok tárgyalták. Akkoriban a bíróságok a más országokhoz kapcsolódó ügyeket egy fikcióval oldották meg, mely szerint a tényeket úgy kell tekinteni, mintha azok Angliában történtek volna. A kollízós jog elmélete csak a XIX. században indult fejlődésnek.
A kontinentális Európában Savigny System des heutigen römischen Rechts c. munkájának nyolcadik kötetében (1849) kifejtett nemzetek közösségének fikciója, ahhoz a feltevéshez vezetett, hogy minden bíróság ugyanazon kollíziós szabály alkalmazásával ugyanolyan döntés meghozatalára jut. Így tehát a külföldi jog alkalmazása különböző bíróságok előtt ugyan más-más értelmezéseket nyerhet, de ez megtörténhet helyi bíróság hazai jogának alkalmazásakor is. Savigny "feléleszti" a középkori olasz "egyesült világ" eszméjét és a római jog továbbélését. Ezért alapvető az eset külföldi elemének elfogadása. A nemzetközi magánjog kontinentális koncepciója Savigny nemzetek jogközösségének elméletéhez köthető. A nemzetközi magánjog - szemben a nemzetközi közjoggal - a különböző államokban levő magánszemélyek viszonyaival foglalkozik. A felek pedig arra számítnak, hogy viszonyukra annak az államnak a jogát alkalmazzák, amellyel az a legszorosabb kapcsolatban van.
Az Egyesült Államokban Joseph Story bíró, akire Huber kifejezetten nagy hatással volt, Commentaries on the conflict of laws c. (1834) munkájában Huber ter-ritorialitás gondolata érhető tetten.
Az argentin Polgári Törvénykönyvre (1869) mind Savigny, mind Story nagy hatással volt (pl.: a szerződések szabályai követik Savigny és Story megoldásait).
A XX. század vívmányai kétségtelenül elhomályosítják az azt megelőző század eredményeit. Mindazonáltal a XX. század második felére mind a kontinentális, mind az angolszász országok elfogadják a jogok és a joghatóságok kollízióját, mint két esszenciális részét a nemzetközi magánjognak és az újabb nemzetközi magánjogi kodifikációknak: Olaszországban (1992), Peruban (1984), Quebecben (1991), Svájcban (1987), Törökországban (1982), Venezuelában (1998). Von Mehren a XX. századot a kollíziós jog egyfajta laboratóriumaként ábrázolja, mely munka végén az óceán mindkét partján azonosak lesznek az ideák. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a világméretű egységesítés elérhetetlen célnak bizonyult, azonban az európai irodalom gyakorlatiasabbá, az amerikai pedig mindinkább elméletibbé vált. Ez a fejlődési irány megfigyelhető az argentin Nemzetközi Magánjogi Kódex tervezetében (2003) is.
Azonban a második világháború után a nemzetközi magánjog addigra kiépült rendszere bomlásnak indult, mivel annak alapjai kizárólag a helyi rendelkezéseken nyugodtak. 1945-től kezdve az államok szerepe megváltozott, és újabb jogalkotók jelentek meg.
A nemzetközi közjogtól való elhatárolás után a nemzetközi magánjog - a Savigny-féle nemzetközi magánjogi modellben - a jogok összeütközésére (kollíziós jogra) korlátozódott. Mára már nem tagadható, hogy a nemzetközi magánjog elválaszthatatlanul kapcsolódik az anyagi magánjoghoz, a kereskedelmi és a munkajoghoz. Ennek eredményeképp a nemzetközi magánjogi szabályok "megbecsülik" annak megoldásait, és nem tekinthetők sterilnek, mert a társadalom által befolyásoltak. Azonban a földrajzi határok, azzal együtt, hogy a nemzeti önállóságot megőrzik, nem gátolják az egyetemes, vagy regionális értékek fejlődését, melyek figyelembe veendők és követendők.
A liberális korszakot az államokban felváltotta a beavatkozások kora, amelyben egyre nagyobb mértékben avatkoztak be a magánviszonyokba, maguk mögött hagyva a liberalizmus időszakának közömbösségét. A gazdasággal kapcsolatos, a munkajogi, a társadalombiztosítási, az adó- és pénzügyi jogi szabályok szétzúzták a felek autonómiájának és szerződésnek liberális koncepcióját. A liberális és a beavatkozó állam után a jelenlegi irány egy globális rendszer felé alakítja át az államok szerepét, mert azok már nem képesek önállóan megbirkózni a globalizációval.
1945 után regionális intézkedések tűnnek fel, és a valódi integrációt vívják ki Európában. Megfigyelhető, hogy a XIX. századi tartományoktól (Länder) a központosított államokba való átalakulás hasonló a jelenlegi önálló államokból az integráció felé vezető fejlődéshez. Az a folyamat, amelyben az államok a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, regionális szervezetek létrehozásával szövetségre lépnek, ahhoz vezetett, hogy ezen szervek jogalkotókká váltak, és az általuk alkotott szabályok nem csak az egyének, hanem a tagállamok számára is kötelezőek lettek. Amíg kezdetben a hasonló gazdasági-társadalmi szerkezetű országok csoportosultak az Európai Közösségben, más országok azonos politikai elveket követve, azonban eltérő gazdasági súllyal rendelkezve "gyűltek egybe", ez utóbbira példa a NAFTA.
A túlszabályozottság és az állami beavatkozás időszakai váltakoztak a liberalizmus szabályozatlanabb időszakaival, mialatt a gazdasági tevékenységek világméretűvé és az államhatárok a gyakorlatban nem létező tényezőkké váltak. Ez új kihívást jelent a jogalkotók számára, ugyanis a belföldi jog nem alkalmas eszköz a globális üzleti élet szabályozására.
A regionális integráció nem teszi elavulttá a nemzetközi magánjogot, de változtatásokat követel, mert az államhatárokat a regionális határok váltják fel. Ezen új határok territoriális hatályán belül a "külföldi" fogalma új meghatározást igényel, mivel az már nem kapcsolható az államhoz. Európában az 1997. október 2-i Amszterdami Szerződés (1999. május 1-jén lépett hatályba) közösségi hatáskörbe utalta a nemzetközi magánjogot, a határokon átnyúló polgári és kereskedelmi ügyekben a kollíziós jog, a joghatóság, az elismerés és végrehajtás vonatkozásában. E fejlődés előzményeként a Brüsszeli Egyezmény (1968 - a joghatóságról és a külföldi ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról) volt kötelező az Európai Unió tagállamai számára, az ugyanezen tárgyú Luganói Egyezmény pedig az Európai Unió tagállamai és más európai államok (pl. Svájc, lzland, Norvégia) között hatályos. A Közösség a jogalkotás más eszközeit is választhatja az egységes igazságügyi térség biztosítására. Ennek megfelelően a Brüsszeli Egyezményt 2000. december 22-én egy tanácsi rendelettel módosították. Ez a - tagállami ratifikációt nem igénylő - közösségi jogforrás 2002 óta hatályos.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
