Dr. Somssich Réka[1]: Előzetes döntéshozatali eljárások a számok tükrében - a 2004-ben csatlakozott országok bíróságai által kezdeményezett eljárások 10 évvel a csatlakozás után [1] (EJ, 2015/2., 1-13. o.)

I. A 2004-ben csatlakozott tagállamokból indult előzetes döntéshozatali eljárások száma, bíróságok szerinti megoszlása

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 267. cikke szerinti előzetes döntéshozatali eljárás a tagállami bíróságok számára fennálló olyan lehetőség - adott esetben kötelezettség -, melynek célja az uniós jog egységes érvényesülésének biztosítása. Mindaddig, amíg az EUMSz. 267. cikkének (3) bekezdése értelmében nem áll be a nemzeti bíróság utalási kötelezettsége, a bíró szabadon mérlegeli azt, hogy az előtte fekvő ügy eldöntéséhez szüksége van-e arra, hogy az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) az uniós jog vonatkozó rendelkezését értelmezze vagy annak érvényességéről döntsön.

Az előzetes döntéshozatali kérelmek összességét tekintve viszonylag alacsony azoknak az ügyeknek a száma, ahol a nemzeti bírák egy uniós jogi aktus érvényességével kapcsolatban tesznek fel kérdést, a kérdések döntő többsége az aktusok értelmezésére vonatkozik.[2]

A nemzeti bíróság elsősorban akkor fordul a Bírósághoz, ha úgy ítéli meg, hogy számára nem egyértelmű annak az uniós jogi rendelkezésnek a tartalma, melyet ügyében alkalmaznia kell, azt maga nem tudja biztonsággal pontosan értelmezni és nem áll rendelkezésre európai bírósági joggyakorlat, ami az adott rendelkezést már értelmezte volna.

Az, hogy egy tagállam bíróságai mennyire aktívak előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésében, mekkora a kezdeményezett eljárások száma, számos tényezőtől függ, melyek szerepe és súlya egyenként és összességében véve is viszonylagos. Nyilvánvaló, hogy az ország nagysága meghatározó szerepet játszik: egy relatív kisebb országban kevesebb a bíróság, kevesebb a jogviták száma, már matematikai alapon is kevesebb ügyben van esély az uniós jogi vonatkozások felmerülésére, mint egy nagyobb tagállam esetében. Meghatározó jelentősége lehet annak, hogy az adott tagállamban milyen a "pereskedési kultúra", jellemző-e, hogy magánszemélyek bírósági úton próbálják érvényre juttatni igazukat vagy ellenkezőleg, a perlési hajlandóság alacsony, csak egyfajta "végső lehetőség" és csak komoly jogsérelem esetén merül fel.[3] Szerepet játszik ezenfelül az adott tagállam bírósági szervezetrendszere, a tagállam jogi kultúrája, elsősorban abból a szempontból, hogy hagyományosan milyen szerep jut a bíráknak a jogalkalmazás során: mennyire elvárás a bírói aktivizmus vagy ellenkezőleg, mennyire szorítkozik a bírák szerepe pusztán a jogszabályszövegek konkrét esetre vonatkoztatására, az önálló jogértelmezés háttérbe helyezésével. Az olyan jogi kultúrájú országokban, melyekben a bíráktól elvárt a nagyfokú "önállóság" (mint tipikusan a francia jogrendszer), feltehetően a bírák feszélyezetlenebbül alkalmazzák az uniós jogot is önállóan, kevésbé kérdeznek gyakran, míg azokban a jogrendszerekben, melyek az írott jog szintjén nagyfokú pontosságra és teljeskörűségre törekednek (ilyen a német jogrendszer), gyakrabban merülhet fel az uniós jog értelmével, tartalmával szembeni bizonytalanság. Nem kizárólagosan, de feltehetően meghatározó módon befolyásolták a bírói szerepekkel szembeni elvárásokban rejlő különbségek a francia, illetve német bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások számának alakulását. A két, hozzávetőlegesen azonos nagyságú alapító tagállam bíróságai által indított eljárások össz-száma között több mint 1000 a különbség[4]. Csak a 2011. évet tekintve a német bíróságok által indított utalások száma elérte a kiugróan magas 83-at, míg ugyanebben az évben a francia bíróságok 31 esetben tettek fel kérdést.

Figyelembe kell venni azt a tényezőt is, hogy számos olyan eset van, amikor a nemzeti bírónak ugyan van elképzelése az érintett uniós norma helyes értelmezéséről, de nem teljesen biztos abban, hogy az egybevágna a Bíróság megközelítésével, ugyanakkor az ügy elhúzódásának elkerülése végett inkább maga értelmezi a rendelkezést, vállalva ezzel esetleg azt a kockázatot, hogy azt egy későbbi európai bírósági ítélet felülírja.[5]

Végül, az előzetes döntéshozatali eljárások gyakoriságát befolyásolja, hogy a bírói kar mennyire alkalmazza otthonosan az uniós jogot, egyáltalán milyen szintűek a bírák uniós jogi ismeretei, illetve milyen mértékben nyitottak az uniós jog iránt. Különös hangsúllyal esik ez a tényező latba a később csatlakozott tagállamok esetében, amelyekben a bírói kar nagy része nem az egyetemi tanulmányai során, hanem később, már gyakorló bíróként, eseti képzéseken sajátította el uniós jogi ismereteit. A képet tovább árnyalja, hogy sok esetben az utalásra valójában az alapügy egyik fele jogi képviselőjének javaslatára és nem feltétlen a bíró önálló kez-

- 1/2 -

deményezésére kerül sor. Ebből következően az előzetes döntéshozatali eljárások számát befolyásolja az ügyvédi kar felkészültsége és képessége arra nézve, hogy az uniós jogot adott esetben az ügyben ügyfele javára használja.

Látható, hogy a később csatlakozott tagállamok közül azokban az országokban, amelyekben legalább a felső bíróságok, de esetenként alsóbb szintű (jellemzően másodfokú) bíróságok mellett kialakítottak uniós jogi tanácsadó csoportot vagy uniós jogi tanácsadókat helyeztek el (Lengyelország, Csehország, Litvánia, Magyarország), nagyobb volt az utalási hajlandóság és "jobb minőségűek" az utalások. Ezzel szemben azokban a tagállamokban, amelyekben nem számíthatott a bírói kar ilyen segítőkre (Szlovákia) kevesebb volt az utalás és egyúttal magasabb volt a hatáskör hiánya vagy egyértelműség okán indokolt végzéssel eldöntött ügyek száma.[6]

Ahhoz, hogy valóban sor kerüljön előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére olyan esetekben, amikor ez indokolt, több tényező együtthatása szükséges tehát. Mindenek előtt feltétele, hogy a bíró azonosítsa az uniós jogi vonatkozást. Erre vagy úgy kerül sor, hogy azt a bíró maga észleli vagy úgy, hogy arra az egyik fél jogi képviselője hívja fel a figyelmet. Amennyiben tájékozatlanság vagy figyelmetlenség miatt az EU jogi relevancia nem kerül elő, bizonyos ügyek, melyekben egyébként helye lenne az uniós jog alkalmazásának, nem csak hogy elkerülik, hogy adott esetben a Bíróság elé kerüljenek, hanem egyúttal lerontják az EU jog egységes alkalmazását is.

Miután a bíró azonosította az EU jogi vonatkozást, meg kell tudnia különböztetnie azt a helyzetet, amikor maga is képes annak helyes értelmezésére és alkalmazására, attól a helyzettől, amikor szükséges iránymutatást kérnie a Bíróságtól. Fontos, hogy a nemzeti bíró ezt helyesen mérje fel, ellenkező esetben ugyanis elképzelhető, hogy az önállóan értelmezett rendelkezésnek a Bíróság később más tartalmat ad, aminek következtében esetleg a tagállami szinten megszilárdult joggyakorlat teljes átértékelésére kell, hogy sor kerüljön, illetve amennyiben olyankor is él a kezdeményezés lehetőségével, amikor nem kellene, mert például a kialakult joggyakorlat egyértelmű, feleslegesen húzódik el az eljárás további évekre.

Az utalási aktivitást így nagy mértékben befolyásolják szubjektív elemek, képességek, ismeretek is.

Az egyes tagállamok által kezdeményezett eljárások számának összevetése során tehát figyelemmel kell lenni a fent említett tényezők befolyásoló hatására. A fenti tényezők azonban viszonylagosak, amennyiben egyik azonosított indok sem tekinthető kizárólagosnak vagy akár dominánsnak a kezdeményezett eljárások számának alakulását tekintve, illetve e tényezők (és esetlegesen egyéb, fent nem azonosított további tényezők) különböző intenzitású együtthatása eredményezi végső soron a tagállamok közötti "utalási" arányokat.

A relatív összehasonlítást segíti, ha azon országok vonatkozásában történik meg az elemzés, melyek azonos időpontban kezdték alkalmazni az uniós jogot. Erre tekintettel a magyar vonatkozásokat vizsgálva a 2004-ben csatlakozott országok adatait érdemes összevetni. Az alábbi tanulmány a Bíróság által 2013 végéig nyilvántartásba vett előzetes döntéshozatali kérelmek adataira épül, a 2014-ben indult eljárásokat már nem veszi figyelembe.

1. táblázat A 2004-ben csatlakozott országok bíróságai által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások száma éves bontásban[7]

Az összehasonlító táblázat alapján első látásra kiugró a magyar bíróságok által kezdeményezett eljárások magas száma (84). A csatlakozás évében csak Magyarországról érkezett kérdés a Bírósághoz és 2005-ben is az új tagállamokból érkező első utalás magyar bíróságtól indult. 2007, 2009 és 2010 kivételével, valamennyi évben

- 2/3 -

magyar bíróságok tették fel a legtöbb kérdést a 2004-ben csatlakozott országok bíróságai közül. A magyar bíróságok által kezdeményezett eljárások száma nem csak a közel hasonló nagyságú Csehország adataival (34, ami a magyar kérdések kevesebb, mint fele) összevetve magas, de a jóval nagyobb méretű Lengyelországból induló eljárások számát is hússzal meghaladja.

Megfigyelhető továbbá, hogy a balti államokból viszonylagos kis méretük ellenére meglehetősen sok eljárás indult, elsősorban Lettország adatai (30) figyelemreméltóan magasak, különösen a közel azonos méretű Szlovéniából induló eljárások számával összevetve (5). De Észtország (15) és Litvánia (23) adatai is kiegyensúlyozott uniós jogi alkalmazásról tanúskodnak.

Általános jelenségként megállapítható, hogy hozzá­vetőlegesen négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése, mint jelenség általánossá váljon az új tagállamokban. Ennek részben az az oka, hogy azok az ügyek, melyek tényállása csatlakozást követően keletkezett, ebben az időszakban érték el a nemzeti bíróságokat. Másrészről szükség volt némi időre is ahhoz, hogy a tagállami bíróságok tudjanak és merjenek élni az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének lehetőségével.

2009-től az eljárások számának összességében, illetve egy-egy tagállam vonatkozásában való megemelkedése is tapasztalható. Ez a növekedés különösen Magyarország esetében meghatározó, ahonnan 2011-ben 13, 2012-ben 18, 2013-ban 20 eljárás indult. Ez az adat a régi tagállamok adataival összevetve is figyelemreméltó, különösen, ha a 2012. év statisztikáit vesszük alapul, ahol a jóval nagyobb országok, jóval tapasztaltabb bíróságai, így a spanyol bíróságok 16, francia bíróságok 15, angol bíróságok 16 kérelmet terjesztettek elő. Kiegyensúlyozott növekedés mutatkozik továbbá 2009-től a cseh, a szlovák, illetve lett bíróságok esetében.

Érdekes módon a 2007-ben csatlakozott országok - Románia és Bulgária - bíróságai valamennyi 2004-ben csatlakozott országnál aktívabb magatartást mutatnak. Bulgáriából csak 2007 óta 65, Romániából pedig 63 eljárás indult.

Önmagában az eljárások száma értelemszerűen nem közvetít abszolút minőségi értékelést, vagyis nem feltétlenül jelenti azt, hogy a több vagy relatív sok kérdést utaló tagállamok bíróságai "jobban" alkalmazzák az uniós jogot, mint a kevesebb eljárást kezdeményező országok bíróságai. Előfordulhat ugyanis, hogy egyes bíróságok azért nem utalnak kérdést, mert az úgynevezett CILFIT kritériumok[8] alapján képesnek tartják magukat az EU jog önálló értelmezésére, amennyiben annak tartalma számukra egyértelmű (acte clair) vagy levezethető a már létező európai bírósági joggyakorlatból (acte éclairé). Ugyanígy lehetséges, hogy olyan országokban, melyekben a bíróságok viszonylag sok kérdést utalnak a Bíróság elé, a kérdésfeltevések adott esetben feleslegesek, mert a nemzeti bíró a fenti két tétel alapján maga is tudott volna megfelelő értelmezést adni vagy azok olyanok, melyekre nézve a Bíróságnak nincs is hatásköre. Vagyis az utalások magas számát nem feltétlen pozitívan, azok alacsony számát pedig nem feltétlen negatívan kell értékelni. Teljes és tökéletes képet akkor lehetne kapni, ha egy-egy ország igazságügyi tevékenységét annak egészében lehetne vizsgálni és látható lenne, hogy hány esetben történt helyes, de előzetes döntéshozatal nélküli uniós jogi alkalmazás, illetve hány esetben kellett volna a megfelelő döntéshez ilyen eljárást kezdeményezni.

Az azonban mindenképpen leszögezhető, hogy azokban a tagállamokban, melyekben relatív magas az utalások száma, egyértelmű nyitottság figyelhető meg az uniós joggal szemben, a bírák nem vonakodnak annak alkalmazásától, a jogi képviselők pedig feltehetően jól használják az uniós jog adta lehetőséget arra, hogy ügyfeleik számára kedvező irányba próbálják az ügy kimenetelét terelni. A bírói kar nyitottságát elsősorban az támasztja alá, ha a "nem végső fokon eljáró" bíróságoktól érkező utalások aránya viszonylag magas. Ilyen esetekben ugyanis az utaló bíróság nem áll utalási kötelezettség alatt, mint azok a bíróságok, amelyek határozataival szemben az EUMSz. 267. cikk (3) bekezdése alapján már nincs lehetőség további jogorvoslattal élni, hanem szabadon dönt arról, hogy igénybe veszi-e az Európai Bírósággal való együttműködési lehetőséget.

Ennek fényében érdemes összevetni, hogy a 2004-ben csatlakozott országok bíróságai közül hány esetben volt az utaló bíróság a legfelsőbb bírói fórum és hány esetben alsóbb bíróságok. A 2. táblázat a legfelsőbb bíróságok (legfelsőbb bíróság, legfelsőbb közigazgatási bíróság, adott esetben alkotmánybíróság) által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások számát mutatja a kezdeményezett összes eljáráshoz képest a 2004-ben csatlakozott országokban.[9]

Annak, hogy egyes országokban az utalások dominánsan a legfelsőbb bírói fórumtól indulnak, több oka lehet. Elsődlegesen feltehetően az az oka, hogy az alsóbb bíróságok nem adtak helyt a jogi képviselők azon indítványának, hogy kerüljön sor utalásra, másodsorban viszont lehet oka az is, hogy az uniós jogi problémát elsőként a legfelsőbb bírói fórum észleli vagy előtte történt arra első ízben hivatkozás. Minél magasabb az alsóbb szintű bírói fórumtól induló eljárások száma, annál inkább alátámasztható az EU jog megfelelő érvényesülése az igazságszolgáltatásban. Azt mutatja ugyanis, hogy egy uniós vonatkozású ügyet nem kell feltétlenül az utalási kötelezettséggel terhelt legfelsőbb szintig elvinni ahhoz, hogy az EU jog helyes értelmezése helyt kapjon a konkrét ügyben, hanem azt már megfelelően kezelik alsóbb fokon. Ezzel egyúttal az eljárás hossza jelentősen lerövidül.

- 3/4 -

2. táblázat A 2004-ben csatlakozott tagállamok bíróságai által kezdeményezett eljárások megoszlása a legfelsőbb bírói fórum, illetve az alsóbb bíróságok között

A magyar előzetes döntéshozatali kérelmek esetében egyértelműen látszik, hogy a 2013 végéig nyilvántartásba vett 84 ügyből csupán 15-et kezdeményezett a Kúria/Legfelsőbb Bíróság, az ügyek több mint 4/5-ét alacsonyabb szintű bíróságok, tipikusan törvényszékek/megyei bíróságok és ítélőtáblák kezdeményezték. A felsőbíró­ságok által kezdeményezett eljárások számaránya a cseh és lengyel bíróságok esetében jóval magasabb, az összes eljárásnak körülbelül a felét teszik ki. Figyelemre méltó Lettország és Litvánia, ahol tipikusan a legfelsőbb bíróságok utaltak kérdéseket. Különösen Lettország esetében kiugró ez a szám, ahol az utalások száma (az ország méretéhez képest) eleve magas (30) és szinte valamennyi kérdés (25) a legfelsőbb bíróságtól érkezett. Meg kell még említeni Ciprust, ahonnan 2004 óta összesen 5 eljárás indult, melyek közül 4-et a legfelsőbb bíróság kezdeményezett.

Azokban a tagállamokban, ahol külön közigazgatási bíráskodás és külön legfelsőbb közigazgatási bíróság van, a legfelsőbb bírói fórum által indított eljárások zömét a közigazgatási bíróságok általi kezdeményezések teszik ki. Így például a 18 cseh legfelsőbb bírósági utalásból 14-et a legfelsőbb közigazgatási bíróság kezdeményezett. Litvániában a 16 legfelsőbb bírósági utalás közül 7-et kezdeményezett a legfelsőbb közigazgatási bíróság. Lengyelországban 14 esetben fordult a legfelsőbb közigazgatási bíróság a Bírósághoz a 30 legfelsőbb bírói fórumtól indult eljárás közül.

3. táblázat Alsóbb fokú bíróságok által kezdeményezett eljárások száma

Csehországban inkább a megyei, regionális bíróságok élnek az utalás lehetőségével, de 4 esetben városi bíróságok is kezdeményeztek eljárást. Szlovákiában valamennyi regionális szinten kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás (10) ugyanattól a bíróságtól, az Eperjesi Regionális Bíróságtól indult (Krajský súd v Prešove). Észtországban pedig valamennyi megyei bírósági szintű utalás, illetve valamennyi városi bírósági

- 4/5 -

utalás ugyanattól a két bíróságtól érkezett (Tartu Ring­konnakohus - Tallinna Halduskohus). Igaz, hogy Észtországban csupán három megyei bíróság és két városi közigazgatási bíróság van.

A közigazgatási bíróságok általi kezdeményezés (ahol vannak ilyen bíróságok) egyébként is magas. Lettországban a három, alsóbb fokú bíróságtól érkezett utalás mindegyike közigazgatási bíróságtól érkezett. Lengyelországban az első fokon regionálisan szerevezett közigazgatási bíróságok 17 utalást kezdeményeztek és csupán 4 kérdést intéztek "rendes" megyei bíróságok a Bírósághoz.

Szlovéniában a két regionális szinten kezdeményezett eljárás mindkét esetben elsőfokú közigazgatási bírósági eljárást takar.

Az "egyéb", az EUMSz. 267. cikke értelmében bíróságnak minősülő intézmények között olyanok találhatóak, mint a litván adójogi jogvitákat rendező, a kormány alá rendelt bizottság (Mokestinių ginčų komisija prie Lietuvos Respublikos), amely két ízben is tett fel kérdést a Bíróságnak. Lengyelországban pedig a közbeszerzési hivatal (Krajowa Izba Odwolawcza) kezdeményezett eljárást.

Jóllehet az összehasonlításnak nem képezte tárgyát Románia és Bulgária, a számadatok alapján nem csak az előzetes döntéshozatali kezdeményezések számának magas volta, hanem az alsóbíróságok általi kezdeményezések magas aránya tekintetében kiugróak mindkét ország adatai a 2004-ben csatlakozottakéhoz képest. A 63 romániai kérelemből 6 kérdést utalt csak a legfelsőbb bíróság, a 65 bolgár felterjesztésből pedig 11-et.

A 2004-ben csatlakozott országokból indult eljárásokat vizsgálva megállapítható, hogy nem volt meghatározó egyik ország esetében sem, hogy jellemzően olyan kérdéseket utaljanak bíróságai, melyek tekintetében az Európai Bíróság nem rendelkezett hatáskörrel. Ez alapvetően azt jelenti, hogy - kevés kivételtől eltekintve - mind tartalmukat, mind szükséges kellékeiket tekintve megfelelő színvonalúak voltak az ezekből az országokból érkezett kérelmek.

A hatáskör hiányának megállapításával zárult ügyek száma (lásd 4. táblázat) alacsony.[10] Ez azt mutatja, hogy nem jelentkeztek jellemzőként olyan esetek, melyek a Bíróság szerepének helytelen értelmezésére lettek volna visszavezethetőek. Sőt, ezek között az ügyek között is volt olyan, amelyik esetében nem volt egyértelmű, hogy a Bíróság hatáskörének hiányát fogja megállapítani. Ilyen volt az új tagállamokból érkezett első, a Szombathelyi Városi Bíróságtól indult C-302/04. sz. Ynos-ügy, amely az uniós jog fényében történő értelmezési kötelezettség időbeli határait kérte kijelölni a csatlakozást megelőzően keletkezett tényállások csatlakozást követő elbírálása esetében és melynek jelentőségét az is mutatja, hogy azt a Bíróság nagytanácsban tárgyalta.

A hatáskör hiányával zárult ügyek között közvetlenül a csatlakozást követően találhatunk olyanokat, melyek az Európai Bíróság szerepének helytelen értelmezésére vezethetőek vissza, amikor is uniós jogi vonatkozás, kontextus hiányában, alapvető jogok megfelelő érvényesülése, értelmezése képezte az eljárás tárgyát, amelyre a Bíróságnak nyilvánvalóan nem lehetett hatásköre.[11] Az ilyen típusú ügyek száma 2005 után csökkenést mutatott, majd szemmel láthatóan az Alapjogi Chartának a Lisszaboni Szerződés következtében történő kötelező erőre emelkedésével szórványosan újra megjelenni látszanak.[12] Hatáskör hiányának megállapításához vezetnek az olyan kérelmek is, amelyek olyan szervtől érkeznek, melyek az EUMSz. 267. cikke értelmében nem minősülnek bíróságnak, mert nem rendelkeznek a "bírósággal" szemben megállapított kritériumok valamelyikével.[13] Így például a cseh védjegyhivatal nem minősülhetett a 267. cikk alkalmazása szempontjából bíróságnak, mivel az nem igazságszolgáltatási, hanem közigazgatási tevékenységet folytatott.[14] Valamint hatáskörének hiányát állapította meg a Bíróság minden olyan esetben, amikor az ügynek nem volt ténybeli kapcsolódása a feltett kérdésekhez[15], az utaló bíró elmulasztotta az ügy ténybeli és szabályozási hátterét bemutatni[16], vagy a tényállás a csatlakozást megelőző időszakban keletkezett.[17] Ezek száma azonban az összutalások fényében elenyésző. Ugyan a legtöbb ilyen ügy (8) magyar bíróságoktól származik, de ezt az adatot az összes utalás magas számának (84) fényében kell értelmezni.

4. táblázat Hatáskör hiányának megállapításával, végzéssel zárult ügyek[18]

- 5/6 -

Az is látható, hogy azoknak az ügyeknek a száma sem volt magas (5. táblázat), melyekben a Bíróság azért döntött indokolt végzéssel, mert azok a joggyakorlat alapján egyértelműen eldönthetőek voltak, vagyis amelyek esetében a nemzeti bíróság valójában "feleslegesen" fordult az európai bírói fórumhoz, mert az értelmezési kérdést maga is meg kellett volna, hogy tudja oldani a rendelkezésre álló európai bírósági joggyakorlat alapján.

5. táblázat A 2004-ben csatlakozott tagállamokból indult, a kérdés egyértelmű eldöntésére tekintettel indokolt végzéssel lezárt előzetes döntéshozatali eljárások száma[19]

A számadatok pontos értelmezéséhez hozzátartozik, hogy a már megindított előzetes döntéshozatali eljárásokból nem mindegyik esetében született eljárást lezáró határozat. Több esetben előfordul ugyanis, hogy a kezdeményező bíró - általában arra tekintettel, hogy az ügy megszűnt vagy a kérdés megválaszolása okafogyottá vált - korábbi utalását visszavonja. Ezeket a Bíróság Hivatala értelemszerűen törli a nyilvántartásból.

6. táblázat A törlésre került ügyek száma országonkénti bontásban

A 4-6. táblázatok összeolvasásából látható, hogy a Szlovákiából utalt 24 kérdésből 6 esetében nem született érdemi ítélet törlés vagy indokolt végzés meghozatala miatt, a 84 magyar ügyből pedig 15 ilyen azonosítható. Csehország esetében ez a számarány 34-re vetítve 7. Látható az is, hogy az észt bíróságok által kezdeményezett eljárások közül egy sem zárult hatáskör hiányának megállapítása vagy a kialakult joggyakorlatból való egyértelmű levezethetőség okán indokolt végzéssel és a lengyel bíróságok által kezdeményezett 60 ügyből is csak három esetében volt megállapítható, hogy a kezdeményezésnek nem volt helye.

Jóllehet az összehasonlításnak nem képezik alapját a 2007-ben csatlakozott tagállamokból indult eljárások, érdemes utalni arra, hogy a román bíróságoktól indult nagy számú kezdeményezések megítélését relatívvá teszi, hogy a 60 kezdeményezés közül a 2013 végéig eldöntött ügyek vonatkozásában 19 esetben döntött a Bíróság indokolt végzéssel. Ez a számarány a 2004-ben csatlakozott országok adataihoz képest kiugróan magas. A 19 ügyből 6 esetben történt alapjogokra uniós kontextus hiányában hivatkozás, 4 esetben nem volt az utalás minősége megfelelő és 9 esetben volt eldönthető az ügy a már kialakult joggyakorlat alapján, igaz e 9 ügyből 6 teljesen azonos kérdés volt.

- 6/7 -

Érdemes még megvizsgálni, hogy az érintett tagállamokból indul eljárások tekintetében hány ügyben járt el a nagytanács. A Bíróság Eljárási Szabályzatának 60. cikke értelmében akkor jár el nagytanácsban, ha az ügy bonyolultsága vagy jelentősége, vagy egyéb különleges körülmények ezt megkövetelik. Tipikusan olyan helyzetekben fordul elő, hogy az ügyet az Európai Bíróság a nagytanács elé utalja, amikor új, addig nem értelmezett kérdésben kell döntenie. Az ilyen ügyek általában különös jelentőséggel bírnak az uniós jog fejlődése szempontjából.

Az alábbi három táblázat azt szemlélteti, hogy 2004-től hány ügyet tárgyalt a Bíróság nagytanácsban a régi tagállamokból, a 2004-ben csatlakozott tagállamokból, illetve a 2007 óta az akkor csatlakozott országokból indult eljárások vonatkozásában.

7. táblázat A nagytanácsban tárgyalt előzetes döntéshozatali ügyek száma 2004-2013 között[20]

Régi tagállamok

2004-ben csatlakozott országok

2007-ben csatlakozott országok

Látható, hogy a Magyarországról indult eljárások tekintetében több ízben (5) is úgy döntött a Bíróság, hogy nagytanácsban fog eljárni. Ez azt jelenti, hogy a feltett kérdések olyan jellegűek voltak, melyek az ügy komplex megítélését tették szükségessé, adott esetben felmerült a korábbi joggyakorlattól való eltérés. Ezek közé az ügyek közé tartozott az első magyar előzetes döntéshozatali kérelem, az uniós jog alkalmazásának

- 7/8 -

csatlakozással összefüggő joghatásai vonatkozásait firtató C-302/04. sz., Ynos-ügy, a tisztességtelen szerződési feltételek esetében a nemzeti bíró kötelezettségeinek mértékére rámutató C-137/08. sz., VB Pénzügyi Lízing Zrt. ügy, a gazdasági társaságok székhelyének áthelyezésére vonatkozó joggyakorlat felülírására irányuló C-210/06., sz., Cartesio-ügy, valamint a menekültügy területét, az ott érvényesülő nemzetközi és uniós jogi aktusok értelmezését érintő C-364/11., sz. Mostafa Abed El Karem ügy.

A nagytanácsban tárgyalt két cseh ügy mindegyike a csatlakozás jogi vonatkozásaival függött össze: a C-161/06. sz. Skoma-Lux ügy az uniós jogszabályoknak a csatlakozott országok hivatalos nyelvein való kihirdetésének elmaradása okán, a C-17/10. sz., Toshiba Corporation-ügy pedig olyan versenyeljárások uniós jogi vonatkozásai miatt került a Bíróság elé, melyek ugyan a csatlakozás után indultak, de melyek esetében a versenyellenes hatások a csatlakozás előtt mutatkoztak.

A nagytanács elé került két szlovák ügy a szlovák legfelsőbb bíróság utalása volt és mindkettő a környezetvédelmi jog területére esett, azon belül is az Aarhusi Egyezmény alkalmazására vonatkozott. Míg a C-240/09. sz., ügy az Egyezmény közvetlen hatályával, addig a C-416/10. sz., Krizan-ügy az Egyezménynek az uniós csatlakozás időpontjára tekintettel történő alkalmazásával is foglalkozott.

A Lengyelországból indult és nagytanácsban tárgyalt két előzetes döntéshozatali ügy egyike a mezőgazdasági támogatások igénylése esetén történő valótlan adatszolgáltatás szankciójának jogági jellege tekintetében fogalmazott meg kérdéseket (C-489/10. sz., Bonda-ügy), míg a C-375/09. sz., Tele2 Polska az uniós versenyjog nemzeti hatóság általi alkalmazásának terjedelmére kérdezett rá.

A "régi tagállamokkal" való összehasonlítás természetesen csak relatív lehet, hiszen olyan országokról van szó, amelyek bíróságainak az EU jog alkalmazása terén már több évtizedes gyakorlata volt az új tagállamok csatlakozása idején. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a német bíróságok által kezdeményezett eljárások közül - függetlenül attól, hogy a Németországból induló kezdeményezéseknek a száma egyébként is kiugróan magas - közel 70-et tárgyalt a Bíróság nagytanácsban. Igen magasnak tekinthető az Egyesült Királyságból indult és nagytanácsban tárgyalt ügyek száma (34) ahhoz képest, hogy az innen érkező kérelmek száma éves szinten általában, fele, harmada a német kezdeményezéseknek.

II. A bíróságok viszonyulása az EU joghoz

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás minden esetben jelentős kihívás elé állítja a jogalkalmazókat, hiszen egy stílusában, érvényesülésében, nyelvezetében, megközelítésében saját joguktól eltérő, ugyanakkor nagy mennyiségű joganyag alkalmazására kényszerülnek. Külön nehézséget jelenthet e joganyag alkalmazása az olyan jogrendszerek bíráinak, melyekben a jogalkalmazóknak a jogszabályszövegek konkrét ügyre való adaptálásán túl általában nem kell absztrakt jogelveket a tényleges ügyükre vetítetten alkalmazniuk. A közvetlen hatály, közvetett hatály, az uniós jog elsőbbségének elve vagy akár maga az acte clair doktrína alapvető jellemzői az uniós jognak, ugyanakkor a nemzeti jogrendszerük által önállóságra kevésbé késztetett bírákat ezek életre keltése nagy kihívások elé állíthatja.

Ehhez társul még az a tény, hogy a 2004-ben csatlakozott országok bíráinak java része egyetemi tanulmányai során még nem szerzett uniós jogi ismerteket, ezeket a csatlakozásra való felkészülés jegyében célzott képzéseken kellett elsajátítaniuk. Az uniós jog alkalmazására való képességük, hajlandóságuk elsősorban a csatlakozást közvetlenül követő években nagy mértékben függött attól is, hogy a bírák felkészítése az adott tagállamban mennyire volt a felsőbírósági bírákra fokuszált vagy terjedt-e ki ugyanolyan mélységgel és spektrummal valamennyi bíróra. Például mind Lengyelország, mind Csehország esetében a csatlakozást követő korai jogalkalmazás azt mutatta, hogy a felsőbb bíróságok nyitottabbak voltak az uniós jog alkalmazása felé, mint az alsóbb bíróságok, melyeknek ehhez több idő kellett.

Litvánia kifejezetten azon tagállamok közé tartozott, ahol a bírói kar nagy várakozással tekintett a csatlakozással együtt járó uniós jogalkalmazásra. Ez a fajta nyitottság már a csatlakozást megelőzően megmutatkozott, amikor is mintegy értelmezési segédletként gyakran hivatkoztak a bíróságok, elsősorban a legfelsőbb bíróság, a nemzeti jog harmonizációs alapját képező uniós jogi aktusokra.[21] Ugyanakkor az Európa-barát elkötelezettség nem feltétlenül és nem minden esetben vezetett az uniós jog helyes értelmezéséhez, alkalmazásához, feltehetően mindenekelőtt azért, mert a litván bírói kar nem tudott mit kezdeni az absztrakt uniós jogelvek alkalmazásával, jogalkalmazói feladata hagyományosan a jogszabályok szövegszerű alkalmazásához igazodott. Ugyanez mutatkozott meg a csatlakozást közvetlenül követő években is.[22] Ez sok esetben helytelen, következetlen döntésekhez, így például irányelvek horizontális viszonylatban történő vagy az átültetési határidő lejártát megelőző alkalmazásához vezetett.[23] A litván legfelsőbb bíróság az acte clair doktrínát is eleinte helytelenül - saját bírósági esetjogára vonatkoztatva - alkalmazta és azzal indokolta egy ügyben, hogy nem kezdeményez előzetes döntéshozatali eljárást, hogy abban már a litván legfelsőbb bíróság kialakított követendő joggyakorlatot a csatlakozást megelőzően.[24] Az uniós jog autonómiájának és szupremáciájának helyes értelmezése 2006-tól jelenik meg a litván legfelsőbb bíróság ítéleteiben.[25]

Ehhez képest Lengyelországban a hazai szakirodalom úgy értékeli, hogy a lengyel bíróságok ugyan gyakran és bátran alkalmazzák az acte clair doktrínát, ítéleteik-

- 8/9 -

ben általában megfelelően vették figyelembe az Európai Bíróság ítéleteit.[26] A lengyel legfelsőbb bíróság 2006-ban hivatkozott első ízben a már megszilárdult európai bírósági joggyakorlatra annak alátámasztására, hogy nem kezdeményez előzetes döntéshozatali eljárást és több ízben hozott hasonló tartalmú ítéleteket, míg első alkalommal 2008-ban tett fel kérdést. A bíróságok előtt uniós jogra történő hivatkozás a jogi képviselők által jóval gyakoribb, mint ahány utalás történik.

Az uniós jog alkalmazásával kapcsolatban Lengyelországban inkább már az ítélettel lezárt előzetes döntéshozatali ügyeket követően merültek fel problémák, amikor a Bíróság a nemzeti bíróra testálta az értelmezés konkrét ügyben való alkalmazhatóságáról való döntést, jogalkalmazásban azonban széttartó joggyakorlat alakult ki.[27] Lengyelországban a legtöbb előzetes döntéshozatalt igénylő kérdés közigazgatási bíróságok előtt merült fel. A szakirodalom úgy értékeli, hogy a közigazgatási bíróságok utalásai jól megfogalmazott, releváns kérdések voltak, amelyek esetében a Bíróság egyszer sem döntött indokolt végzéssel a már kialakult joggyakorlatra hivatkozással.[28]

A lengyel bíróságok, elsősorban a legfelsőbb bíróság már az Ynos-ügyben hozott európai bírósági ítéletet megelőzően elutasították, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzenek olyan ügyekben, melyek tényállása a csatlakozás előtti, arra hivatkozva, hogy ezek vonatkozásában nem állhat meg az Európai Bíróság hatásköre, mivel tényállásuk idején Lengyelország még harmadik országnak minősült.[29] Értelmezési segédletként azonban - más, például a cseh és litván bíróságokhoz hasonlóan - ettől függetlenül használták a lengyel bíróságok is az uniós jogot csatlakozás előtti ügyek esetében a nemzeti jog értelmezésének elősegítésére.

Az uniós jog elsőbbségének alkalmazásáról, illetve előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének szükségességéről a lengyel alkotmánybíróság is adott eligazítást 2005-ben a nemzeti bíróságok számára. A P 37/05. sz. ítéletében kimondta, hogy az uniós jog elsőbbségének biztosítása az Alkotmányból fakadó kötelezettség. Amennyiben a nemzeti jog rendelkezése ütközik az uniós joggal és annak tartalma egyértelműen megállapítható, a bírónak az uniós jogot kell közvetlenül alkalmaznia. Ennek hiányában a lengyel jogot kell az uniós jognak megfelelő módon értelmezni. Amennyiben pedig kétség merül fel az uniós előírás értelmezése tekintetében, a bírónak előzetes döntéshozatali eljárást kell kezdeményeznie.[30]

Az észt legfelsőbb bíróság is több ízben alkalmazta az acte clair, illetve acte éclairé doktrínát olyan ügyben, ahol a legfelsőbb bírói fórum előtt a felperesek előzetes döntéshozatal kezdeményezése mellett érveltek. A legfelsőbb bíróság a hivatkozott európai bírósági joggyakorlat relevanciáját és az utalás szükségtelenségét részletes indokolással támasztotta alá, ami a szakirodalomban pozitív értékelést kapott.[31] Kevésbé volt egyértelmű megítélésű az észt legfelsőbb bíróság azon határozata, amelyben a többletkészletek kapcsán az acte clair doktrínára hivatkozott, mivel nem kizárt, hogy az adott értelmezés kapcsán a Bíróság eltérő konklúzióra jutott volna.[32] Az észt legfelsőbb bíróság egyúttal több ízben iránymutatást adott az előzetes döntéshozatali jogkör gyakorlására nézve.[33] Egyrészről kimondta, hogy lehetőség szerint az alacsonyabb szintű bíróságok kezdeményezzenek előzetes döntéshozatalt, vagyis, hogy az uniós jogi probléma már az eljárás korai szakaszában kerüljön felszínre, és ha szükséges az Európai Bíróság elé. Megfogalmazta egyúttal azt is, hogy a nemzeti bíróságok lehetőleg ne függesszék fel eljárásukat egy már folyamatban lévő utalásra tekintettel, hanem maguk fogalmazzák meg kérdéseiket saját ügyükben. Végül, amennyiben a nemzeti bíróság ez EU jog érvényességére kíván rákérdezni, akkor az érvényességgel kapcsolatos aggályait részletesen fejtse ki. Érdemes megemlíteni, hogy a folyamatban lévő másik előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel történő felfüggesztés vo­natkozásában a magyar Legfelsőbb Bíróság 3/2005. (XI. 14.) PK-KK közös véleménye a tárgyalás felfüggesztésének egyes kérdéseiről éppen ellenkező álláspontot fogalmaz meg. A közös vélemény azért született, hogy a magyar polgári perrendtartás hatályos szabályainak értelmezésével lehetővé tegye, hogy ne kelljen minden olyan ügyben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ahol más perben azonos tényekre alapítottan már feltették azt a kérdést, amit az adott ügyben az érintett bíró is fel akarna tenni. Az eljárás ilyen esetben történő felfüggesztésének is azonban értelemszerűen feltétele, hogy azonos tényekre alapítottan, azonos jogkérdés elbírálása legyen szükséges, vagyis hogy a bíró győződjön meg arról, hogy ugyanolyan jogi probléma megoldásához ugyanazt a kérdést kívánja-e feltenni, ami már a Bíróság előtt folyamatban van. Álláspontunk szerint a magyar felsőbíróság pragmatikus megközelítése igen hasznos annak elkerülése érdekében, hogy típusperekben, tömeges eljárások esetében feleslegesen nagyszámú ügy kerüljön az Európai Bíróság elé. Jól látható, hogy ilyen jellegű önkorlátozás nem minden tagállamban tapasztalható. Romániából például gyakorta még ugyanaz a bíróság is felteszi különböző eljárásokban ugyanazokat a kérdéseket, melyeket már egy kezdeményezés keretében az EUB elé utalt.

Az acte clair doktrína alkalmazására nézve különösen figyelemreméltó a cseh alkotmánybíróság Pfizer-ügyben[34] hozott döntése, amely arra a következtetésre jut, hogy a cseh legfelsőbb közigazgatási bíróság helytelenül alkalmazta az acte clair doktrínát, valamint amelyben általános kritikát fogalmaz meg a cseh bíróságokkal szemben, hogy azok nem élnek az előzetes döntéshozatali eljárás eszközével. A cseh alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezte, hogy amennyiben a cseh legfelsőbb bírói fórum megsérti az utalási kötelezettségét olyan esetben, amikor ez indokolt lenne, egyúttal a cseh Alkotmányban garantált igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jogot is megsérti. Az alkot-

- 9/10 -

mánybíróság nevesítette azokat az eseteket, amelyek az utalási kötelezettség megsértésével alkotmányos jogsértést is jelentenek. Ilyen, ha a legfelsőbb bírói fórum egyáltalán nem tér ki arra, hogy miért nem áll az adott ügyben utalási kötelezettség alatt vagy nem indokolja, hogy miért nem kezdeményez eljárást, illetve ha nem vizsgálja ügyében az EUB által meghatározott kivételeket. Elégtelen indokolás például, ha a bíróság egyszerűen megállapítja, hogy az EU jogi norma értelmezése számára egyértelmű, de ezt érvekkel nem támasztja alá (különösen, ha ezt az eljárás feleinek egyike vitatja), vagy ha elmulasztja bizonyítani az általa választott értelmezés uniós jogi konformitását. Az alkotmánybíróság az adott ügyben elégtelennek találta a legfelsőbb közigazgatási bíróság indokolását és megsemmisítette annak határozatát. Az utalási kötelezettség alóli mentesülés esetében alkalmazandó indokolási útmutatás mellett az alkotmánybíróság általános kritikát is megfogalmazott a cseh bíróságok előzetes döntéshozatallal kapcsolatos gyakorlatával szemben. Kiemelte, hogy a kezdeményezett eljárások száma 2007 végéig rendkívül alacsony, sem a legfelsőbb bíróság, sem a legfelsőbb közigazgatási bíróság nem kezdeményezett eljárást, márpedig a cseh bíróságok tapasztalatlansága az EU jog terén kétségkívül indokolná, hogy több olyan kérdés merüljön föl, ami az EUB értelmezését teszi szükségessé.[35] Szintén 2009-ben hozott ítéletében[36] a szlovák alkotmánybíróság a szlovák legfelsőbb bíróság kötelezettségévé tette az utalási kötelezettségnek az EUB által meghatározott kritériumok szerinti betartását, de a cseh alkotmánybírósággal szemben nem adott olyan szempontrendszert, ami alapján valószínűsíthető lehet egy esetleges jogsértés.

Mindehhez ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy közvetlenül a csatlakozást követően a cseh bíróságok előtt nagyon nagy mértékben jelentek meg olyan ügyek, amelyekben a felek egyike indokolatlanul hivatkozott az uniós jog figyelembevételére és kérte a legfelsőbb bíróságot vagy a legfelsőbb közigazgatási bíróságot előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére és amelyekben e bíróságok helyesen utasították el ezeket a kérelmeket a CILFIT kritériumokra utalva azon az alapon, hogy azoknak nincs uniós jogi vonatkozása.[37]

Azt is meg kell említeni, hogy a csatlakozást követő években a cseh legfelsőbb bíróság több ízben maga próbálta meg az uniós jogot értelmezni csatlakozás előtti tényállások esetében, mivel az Ynos döntés fényében nem tudott ezekben az ügyekben az előzetes döntéshozatal lehetőségével élni.[38]

A fentietekre tekintettel érdekes megjegyezni, hogy egy 2012-ben útjára indított, majd később az eljárás megszűnése miatt okafogyottá vált és visszavont utalásban[39] a cseh legfelsőbb bíróság részben azért fordult a Bírósághoz, hogy arra nézve kapjon eligazítást, eltérhet-e saját alkotmánybírósága jogértelmezésétől, amennyiben úgy véli, hogy az ellentétes az EU joggal. A legfelsőbb bíróság kérdése nem titkoltan azt is magában foglalta, hogy amennyiben az alkotmánybíróság az adott ügyben élt volna az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének lehetőségével, nem kellett volna, hogy sor kerüljön a legfelsőbb bírósági utalásra.

Míg a lengyel és a cseh bíróságok viszonylagos nyitottsággal és magabiztossággal közelítettek az uniós jog felé, addig a szlovák igazságszolgáltatásra kevésbé volt jellemző ez a fajta hozzáállás.[40] A közvetlenül alkalmazandó rendeletek alkalmazása ugyan nem okozott problémát, addig az irányelvek fényében való értelmezés kötelezettségét csak 2007-ben hozott bírói döntések ismerik el, a korábbiak nem adtak helyt az erre való hivatkozásoknak.

III. Az utalt ügyek tematikus megoszlása

A vizsgált országok bíróságaitól érkező kérdések értelemszerűen számos jogterületet, jogi aktust érintenek, a jogi problémák széles spektrumára kiterjednek az érintett jogviták függvényében. Tárgykör szerinti csoportosításuk hasonló tendenciákat mutat, mint a Bíróság éves jelentéseiben a valamennyi ügy tekintetében végzett tárgykör szerinti csoportosítás: kiugróan magas az adóügyek száma, valamint magas a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kérdések száma.

Megfigyelhető azonban, hogy azonosíthatóak olyan kérdések, melyek kifejezetten a csatlakozás tényével vagy az újonnan elnyert tagállami státusszal együtt járó jogalkalmazási nehézségekkel függtek össze, és több országban felmerültek. Ezenfelül pedig egyes tagállamok esetében az is kirajzolódik, hogy bizonyos tárgyú ügyek - mintegy tipikus problémaként - jellemzően nagyobb számban jelentkeznek.

Az alábbi ábra a vizsgált országok tekintetében tartalmazza a 2004-2013 közötti időszakban érkeztetett előzetes döntéshozatali ügyek tárgykör szerinti csoportosítását azon területek vonatkozásában, melyek tekintetében viszonylag nagyobb számú utalás volt azonosítható.

- 10/11 -

8. táblázat A 2004-ben csatlakozott tagállamok bíróságaitól indult előzetes döntéshozatali eljárások tárgykör szerinti megoszlása (2004-2013)

A valamennyi vizsgált országra jellemző ügyekként azonosíthatóak a csatlakozás különböző jogi vetületeivel kapcsolatos ügyek, melyek egyébként számos, egymástól teljesen különböző uniós jogterületen más-más joghatások vonatkozásában jelentkeztek. Érdekes, hogy függetlenül attól, hogy a 2004-es csatlakozás az Unió történetének ötödik csatlakozási hulláma volt, nem állt rendelkezésre megszilárdult joggyakorlat arra nézve, hogy maga a csatlakozás milyen joghatásokat keletkeztet például az uniós jog időbeli hatálya tekintetében.[42] A csatlakozással összefüggő ügyek sorában az első, a Szombathelyi Városi Bíróság kezdeményezésére indult C-302/04. sz. Ynos-ügy volt. Ez az ítélet volt az, amely az uniós jog alkalmazásának időbeli korlátait jelölte ki. Az Ynos ítélet azonban - részben lakonikus indokolása okán - nem adott egyértelmű választ az időbeli alkalmazás valamennyi részkérdésére, így azt számos másik utalás követte. Ezek az ügyek különböző aspektusokat érintettek, így a C-17/10. sz., Toshiba Corporation-ügy (Csehország - Brno-i Bíróság) a csatlakozás után indult, de csatlakozást megelőzően kezdődött versenyellenes hatásokat vizsgáló versenyeljárásban való uniós jogi alkalmazására, a C-64/06. sz., Cesky Telekom-ügy (Csehország - Prágai Bíróság) a csatlakozás előtt meghozott, később visszavont olyan közigazgatási határozat joghatásai tekintetében tett fel kérdéseket, aminek tárgyát a csatlakozás után új eljárásban vizsgálták. Ide tartozik még a csatlakozást megelőzően hozott ítéleteknek a Brüsszel I. rendelet alapján való, csatlakozás utáni elismerhetőségének kérdése (C-514/10. sz., Wolf Naturprodukte GmbH-ügy - cseh legfelsőbb bíróság), illetve a csatlakozás időpontjában szállítás alatt lévő áruk megítélésének kérdése a vámeljárás tekintetében (C-248/09. sz., SIA Pakora Pluss-ügy - lett legfelsőbb közigazgatási bíróság). A gyógyszerszabadalmak csatlakozással összefüggő joghatásaival az Litvániából érkezett C-66/09. sz. Kirin Amgen-ügy foglalkozott. Speciálisan a csatlakozással összefüggőek a mezőgazdasági többletkészletekkel kapcsolatos ügyek is, melyek nem csak Észtországban (C-560/07. sz., Balbiino-ügy, C-140/08. sz., Rakvere-ügy), hanem Lettországban is igényelték az uniós jog értelmezését (C-47/11. sz., SIA Cido Grupa-ügy). A lengyel C-372/10. sz., Pak-Holdco, illetve a C-212/10. sz., Logstot ROR Polska ügyek a csatlakozás előtt felvett hitelek vonatkozásában kivetett tőkeilletékre vonatkoztak. A szlovákai C-416/10. sz., Krizan-ügy központi kérdése az Arhusi Egyezmény csatlakozással összefüggő joghatása volt.

Szintén ebbe a csoportba sorolhatóak az egyes uniós jogi aktusok új tagállamok nyelvein történő kihirdetésének (kihirdetése elmaradásának) joghatásaival foglalkozó ítéletek, elsőként a csehországi C-161/06. sz., Skoma Lux-ügy, majd az észtországi C-146/11. sz., AS Pimix-ügy, végül a soft law jogforrások tekintetében a lengyelországi C-410/09. sz., Polska Telefonica-ügy.

Látható, hogy a csatlakozás különböző jogi vetületeivel foglalkozó ügyek a 2004-ben csatlakozott tagállamok legtöbbjében különböző aspektusok tekintetében, de kivétel nélkül felmerültek olyan jelleggel, hogy azok a Bíróság értelmezését igényelték. E tekintetben azonban kiugró a cseh bíróságok által feltett kérdések száma. Látható, hogy a csatlakozás joghatásaival összefüggő, illetve ennek közjogi, alkotmányjogi vetületeit komolyan vizsgáló kérdések felé leginkább a cseh jogalkalmazás mutatott érzékenységet (4 utalás ebben a témában).

Bizonyos mértékig szintén a tagállammá válással kapcsolatos újszerű hatósági alkalmazási kérdésekkel függenek össze és merülhettek fel a vámtarifa besorolásokkal, vámeljárással kapcsolatos kérdések. Ezek elsősorban a szabályozás, az eljárás újszerűsége okán jelenthettek olyan kihívást, ami konkrét jogalkalmazási nehézségekhez vezetett. Az ilyen ügyek magas száma szinte minden érintett tagállamban jellemző, de különösen Lettországban gyakoriak (6).

Megállapítható, hogy egyes tagállamokban bizonyos típusú ügyek nagyobb számban, úgymond jellemző jogi problémaként jelennek meg.

Figyelemreméltó például, hogy az észt bíróságoktól érkező 14 utalás közül 7 mezőgazdasági tárgyú volt, melyek közül 3 a mezőgazdasági többletkészletekkel volt kapcsolatos. A Lengyelországból érkező utalásoknak pedig a zöme (30) adózási tárgyú, melyek közül 20 a hatodik hozzáadott értékadó irányelv (2006/112/EK

- 11/12 -

irányelv) értelmezésére vonatkozott. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az adózási tárgyú kérelmek száma alapvetően magas valamennyi tagállamban, illetve az összutalások számát tekintve is,[43] azonban a Lengyelországból érkező adózási vonatkozású ügyek száma még ebben a viszonylatban is kiugró a vizsgált, 2004-ben csatlakozott országok vonatkozásában és egyébként is. Szintén magas a magyar bíróságok által kezdeményezett adóügyek száma (18), azonban a magyar ügyek esetében nem kiugró a HÉA ügyek száma. A regisztrációs adó, a kereskedelmi különadó, szakképzési hozzájárulás is tárgyát képezte ezeknek az eljárásoknak.

Külön meg kell említeni még, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv értelmezése gyakran merül fel a magyar és a szlovák bíróságok előtt. Magyar bíróságoktól 2012 végéig 8 kérdés, szlovák bíróságoktól 6 kérdés érkezett. Ezek az irányelvre vonatkozó összes, 2004 óta érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek (27) is önmagában a közel felét teszik ki.

Sajátosan kezelendőek és értelmezendőek a büntetőügyekben kezdeményezett eljárások, hiszen ezen a területen az uniós jogfejlődés eleve a ’90-es évek végén kapott valóban erőre, másrészről pedig a Lisszaboni Szerződés hatályba lépéséig, vagyis 2009 decemberéig a tagállamok nyilatkozatot tehettek arra vonatkozóan, hogy valamennyi bíróságuk vagy csak az a bíróságuk élhet a kezdeményezés jogával, amelynek határozataival szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

Az érintett jogforrások korlátozott voltára, a büntetőjognak az uniós jog irányába történő késői nyitására tekintettel is, a büntetőjogi tárgyú előzetes döntéshozatali eljárások száma elve nem magas. Kivételt képeznek talán az olasz bíróságok, amelyektől az összes olaszországi utalást tekintve és általában nézve is nagyszámú kérdés érkezik. Ez egyértelműen látszik az alábbi 9. táblázatból is, amelyik a 2004-2012 között kezdeményezett, büntetőügyekben felmerült előzetes döntéshozatali eljárások adatait tartalmazza.

Ebben az időszakban a legtöbb ilyen eljárás olasz bíróságoktól indult (40), ami kiugrónak számít elsősorban annak fényében, hogy a régi tagállamok közül Olaszországon kívül még 10 ország bíróságaitól érkeztek kérdések, melyek száma - a német kezdeményezéseket leszámítva 10 alatt van, öt ország esetében az 5-öt sem éri el. Ehhez képest az a szembetűnő, hogy a román bíróságok csupán 5 év alatt (2007-től) 3 utalást is indítottak büntetőügyekben. A magyar kezdeményezések száma (3) az összes ország adatait nézve is magas, meghaladja például a francia vagy portugál bíróságok által kezdeményezett eljárások számát. Magyarország mellett még Lengyelországból és Litvániából érkeztek büntetőjogi tárgyú kérdések az EUB-hoz.

9. táblázat Büntetőügyekben kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások 2004-2012 az összes tagállamban

IV. Záró gondolatok

Az előzetes döntéshozatali eljárás egy teljesen újszerű és sajátos eljárási, együttműködési formaként jelentkezett a 2004-ben csatlakozott országok bírói fórumai számára, ahogyan valamennyi csatlakozás esetében általában a nemzeti bíróságok számára. Ez a tanulmány arra tett kísérletet, hogy a csatlakozás óta kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások száma, az azokat kezdeményező bíróságok jellege, az ügyeknek a Bíróság általi kezelése, valamint azok tematikus megoszlása alapján következtetéseket vonjon le, legalábbis olyan mértékben, amilyen mértékben ezekből a számadatokból következtetésekre lehet jutni. Figyelemmel kell lenni ugyanakkor arra, hogy a fenti számadatok önmagukban nagyon kevés információt közvetítenek, csupán egy - bár kétség kívül meghatározó - szempontját jelenthetik a tagállami bíróságoktól kiinduló utalások értékelhetőségének.■

- 12/13 -

JEGYZETEK

[1] Ez a tanulmány a Kúria előzetes döntéshozatali eljárásokat vizsgáló joggyakorlat elemző csoportjának keretében a Kúria felkérésére készült.

[2] A 2004-ben csatlakozott országok bíróságaitól indult eljárások közül csupán egyetlen olyan volt, amely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozóan tartalmazott kérdést, a Máltáról indult C-221/09. sz., AJD Tuna ügy (EBHT [2011] I-01655. o.), amelyben a Bíróság nem azonosított olyan szempontot, ami megkérdőjelezte volna az érintett uniós rendelet érvényességét.

[3] Lásd erre nézve Broberg, M. - Fenger, N. (eds): Preliminary references to the European Court of Justice, Oxford University Press, 2010, 47. o.

[4] A német bíróságok által kezdeményezett eljárások száma (1961-2012): 1953. A francia bíróságok által kezdeményezett eljárások száma ugyanebben az időszakban: 862. (Forrás: Az Európai Unió Bíróságának Éves Jelentése, 2012. Luxemburg, 2013., 116. o.).

[5] Régi tagállamok bíróságainak - gyakran felsőbíróságainak - ítéleteiben az utóbbi években visszatérően találhatunk kifejezett hivatkozást arra, hogy a nemzeti bíróság az ügy nem kívánatos elhúzódásának elkerülése végett döntött úgy, hogy nem él az eljárás kezdeményezésének lehetőségével (lásd például a Supreme Court az Office for Fair Trading v. Abbey National plc. ügyben hozott ítéletének ([2009]UKSC 6) 50. pontját, ahol utalás történik arra, hogy nyomós közérdek fűződik az ügy

- 12/13 -

mielőbbi lezárásához vagy a Düsseldorfi Oberlandesgericht Apple kontra Samsung ügyben 2008. július 24-i ítéletének (20 W 141/11) 51-54. pontját, ahol a német fórum arra hivatkozik, hogy a hatékony jogvédelem biztosításával összeegyeztethetetlen lenne egy ideiglenes intézkedés iránti eljárásban az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése).

[6] Kühn, Z. - Bobek, M: Europe yet to come: The Application of EU law in Slovakia in Adam Lazowski (ed): The application of EU law in the new Member States, T.M.C. Asser Press, 2010, 365. o.

[7] A táblázat az Európai Unió Bíróságának Éves Jelentése alapján készült.

[8] Az utalási kötelezettség alóli mentesülést a Bíróság a 77/83., sz. CILFIT-ügyben hozott ítéletében (EBHT [1984] 01257. o.) fogalmazta első ízben meg.

[9] A táblázat az Európai Unió Bíróságának Éves Jelentésében található adatoknak, az eur-lex adatbázisban fellelhető adatokra tekintettel történő korrekciójával készült.

[10] E tekintetben a 2013 végéig lezárult ügyeket vettük alapul.

[11] Lásd a C-328/04. sz., Vajnai-ügyben (EBHT [2005] 08577. o.), illetve a C-302/06. sz., Kovalsky-ügyben (EBHT [2007] 0 0011. o.), hozott végzéseket.

[12] Lásd a C-16/12. sz., Hermes-ügyben hozott végzést (az EBHT-ban még nem tették közzé), illetve elsősorban a C-488/12. sz., Nagy, C-489/12. sz., Böszörményi, C-490/12. sz. Gálóczi-Tömösváry, C-492/12. Szabadosné és C-526/12. sz. Ványai egyesített ügyekben hozott végzést (az EBHT-ban még nem tették közzé), illetve az azonos tárgyban történt további utalásokat (C-10/13. sz., Sajtos-ügy, a C-614/12. sz., Dutka-ügy, valamint a Szlovákiából indult C-459/13. sz., Siroka-ügy, melyekben 2014-ben született azonos tartalmú végzés.). Meg kell említeni még, hogy román bíróságoktól 6 olyan utalás is került a Bíróság elé, amelyekben helytelenül, megalapozatlanul történt hivatkozás alapjogokra.

[13] A "bíróság" uniós jogi fogalmára nézve lásd részletesen Blutman L.: Az előzetes döntéshozatal, KJK-Kerszöv, 2003, 193-233. o., illetve Osztovits A: Az előzetes döntéshozatali eljárás legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdései, KJK-Kerszöv, 2005, 66-69. o.

[14] C-49/13. sz., MAFRA-ügyben 2013. november 14-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé).

[15] C-252/11. sz., Sujetova-ügyben hozott végzés (az EBHT-ban még nem tették közzé), a C-433/11. sz. Polhosova ügyben hozott végzés (az EBHT-ban még nem tették közzé).

[16] C-31/12. sz., Ziemski-ügyben hozott végzés (az EBHT-ban még nem tették közzé).

[17] C-261/05. sz., Lakép ügyben hozott végzés (EBHT [2006] 00020. o.), C-168/06. sz., Ceramika Paradyz ügyben hozott végzés (EBHT [2007] 00029. o.), illetve a C-143/09. sz., Pannon GSM ügyben hozott végzés (EBHT [2009] 00145. o.).

[18] Az összesítést az eur-lex adatbázis alapján a szerző készítette.

[19] Az összesítést az eur-lex adatbázis alapján a szerző készítette.

[20] Az összesítést az eur-lex adatbázis alapján a szerző készítette. Csak a már ítélettel lezárult ügyeket tartalmazza a táblázat.

[21] Goldammer, Y. - Matulionyté, E.: Towards an improved applica­tion of European Union Law in Lithuania: The examples of competition law and intellectual property law, CYELP 3, 2007, 311-316. o.

[22] Goldammer-Matulionyté, 316-317. o.

[23] Goldammer-Matulionyté, 316. o.

[24] Goldammer-Matulionyté, 318. o.

[25] Goldammer-Matulionyté, 319. o.

[26] Jaremba, U.: The impact of EU law on national juduciary: Polish Administrative Courts and their Participation in the Legal Integration Process of the EU, German Law Journal, 2011, 950. o.

[27] Jaremba, 953. o. Megjegyzendő például, hogy Lengyelországban a C-313/05. sz., Brzezinski-ügy kapcsán szükségessé vált regisztrációs adó visszatérítést sem szabályozta mintegy másfél évig az ítéletet követően jogszabály. A visszatérítésről a lengyel bíróságok esetről esetre határoztak, ami széttartó joggyakorlathoz vezetett. Ezt követően - a jogalkotási szükségletet felismerve - született a visszatérítésről külön törvény, lehetővé téve, hogy azok is igényeljék a törvény alapján a visszatérítést, akik a korábbi bírósági határozatok alapján "rosszabbul" jártak.

[28] Jaremba, 951. o.

[29] Lazowski, A. - Wentkowska, A.: Poland: Constitutional Drama and Business as Usual in Lazowski, 293. o.

[30] Lazowski - Wentkowska, 296. o.

[31] Ginter, C.: Procedural issues relating to EU law in the Estonian Supreme Court, Iuridica International, 2007, 74. o.

[32] Ginter, 76.

[33] Az észt legfelsőbb bíróság 2007. március 30-i ítélete.

[34] Az alkotmánybíróság 2009. január 8-i határozata II. ÚS 1009/08. Az ügy részletes bemutatására nézve lásd: Stehlik, V. - Zbíral, R.: EU procedural rules and Czech Consitutional Order: the case of preliminary ruling procedure, VIIIth World Congress of the International Association of Constitutional Law, Mexico, 6-10 December 2010.

[35] Az ítélet 39. pontja

[36] Lásd a szlovák AB 2009. július 28-i ítéletét (IV-ÚS 206/08-50).

[37] 2004-2006 vonatkozásában a cseh legfelsőbb bíróság 15 alkalommal, a cseh legfelsőbb közigazgatási bíróság 10 alkalommal hivatkozott a CILFIT kritériumokra uniós jogi érintettség hiányában (Kühn, Z. - Bobek, M.: What about that ’Incoming Tide’? The Application of EU law in the Czech Republic in Lazowski, 351. o.).

[38] Kühn-Bobek in Lazowski, 352. o.

[39] C-253/02. sz., JS ügy

[40] Kühn - Bobek in Lazowski, 360. o.

[41] A csatlakozás joghatásaival összefüggő ügyek tematikusan adott esetben más tárgykör (pl.: HÉA ügyek, adózás stb.) alatt is megjelennek. Ilyen szempontból ez a csoport nem teljesen önálló kategória.

[42] Az egyedüli releváns jogeset a C-321/97. sz. Ulla-Brith- Andersson ügy (EBHT [1999] I-03551. o.), ami a csatlakozás joghatásait csak érintőlegesen, de nem elvi éllel érintette.

[43] Az adózási tárgyú ügyek csaknem minden évben a legmagasabb számú ügycsoportot alkotják. 2012-ben 64 utalással, 2011-ben 48 utalással, 2010-ben 66 utalással az adózás vezette a tárgykör szerinti listát.