A gazdasági egységek közötti verseny (a továbbiakban: verseny) a piacon megjelenő eladók és vevők magatartását meghatározó elv. A fogalom feltételezi, hogy több eladó és vevő egyszerre jelentkezik, továbbá az ő érdekeik egymással konfliktusban állnak. Minden eladó a saját termékét szeretné eladni, és minél nagyobb nyereségre szert tenni, ezért a lehető legmagasabb (még elfogadható) árat kérik a vevőtől. A fogyasztók a lehető legalacsonyabb áron szeretnének a legjobb termékekhez hozzájutni. A tényleges vételár tehát valamilyen kompromisszum eredménye lesz. A klasszikusok - így Adam Smith - felfogásában a verseny olyan koordinációs mechanizmus, melyben állami beavatkozás nélkül, a láthatatlan kéz jóvoltából jön létre az egyéni hasznok követéséből az érdekek harmóniája1.
A verseny ugyanakkor az abban résztvevő vállalatok versenyképességét is feltételezi, amely a vállalatok azon képességét jelenti, hogy tartósan és jövedelmezőn előállítanak olyan termékeket és szolgáltatásokat, amelyek kielégítik a nyitott piaci versenyben a vásárlók igényeit árban és minőségben. A versenyben részt vevő gazdasági egységek célja a minél nagyobb piaci részesedés, az ezzel együtt járó magasabb profit, valamint a biztosabb piaci pozíció megszerzése.
Minden vállalat versenyképesnek tekinthető, amelyik tartósan talpon tud maradni az üzleti versenyben, míg a versenyképtelenek elvesztik piaci részesedésüket és így tönkre mennek.
A versenyképesség e fogalma kétféle szemléletet ötvöz:
- Az egyik - amely elsősorban a múltat érinti - egyfajta elért, megvalósult és valamilyen módon mérhető sikerességet, gazdasági teljesítményt fejez ki, azaz a versenyben elért eredményeket;
- A másik - mely a jövőre vonatkozik - a versenyben való szereplés várható esélyét, a sikeres helytállásra való képességet, készséget és hajlamot jelenti.
A versenyképesség ugyanakkor mindig csak a potenciális és tényleges versenytársakkal összevetve ítélhető meg, legfontosabb dimenziói között érdemes megemlíteni a költséget, a minőséget, az időt és a flexibilitást, kiemelve annak egyediséget eredményező következményeit.
Ezek alapján elfogadhatjuk azt a meghatározást, mely szerint a versenyképesség "lényegében a piaci versenyben való pozíciószerzést és tartós helytállást jelenti, a piaci részesedés és a jövedelmezőség növelését, az üzleti sikerességet".2
A kérdés ezek után már csak az, hogy a fenti követelményrendszeren belül az egyes versenykultúrákban merre tolódik el a verseny hatékonyságára, illetve a fogyasztói jólétre fordított hangsúly mértéke.
Az Európai Közösség (a továbbiakban: EK) versenypolitikája elsősorban a nemzeti versenypolitikai célok elérését tűzi ki maga elé, azonban az integráció sajátosságai, az egységes belső piac miatt azoktól eltérő, sajátos jellemezőkkel is rendelkezik.
Mint minden versenypolitika, az EK-é sem csak a közgazdasági célszerűségen nyugszik, más össztársadalmi jellegű vonatkozások is meghatározhatják annak aktuális tartalmát.
Ezen versenypolitikai célok a Római Szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) 2. cikkével összhangban3 a fogyasztók védelme a monopóliumoktól és versenykorlátozó megállapodásoktól4, az egészséges piaci struktúra kialakítása5, valamint a kis- és középvállalkozások védelme6. A fenti célok közül az EK-Szerződés szövege is alátámasztja azt, hogy a közös piaci integráció védelme és elősegítése az EK versenyjog kiemelt céljai közé tartozik. Az EK-Szerződés 3. cikk (1) bek. g) pontja szerint ugyanis a Közösség olyan rendszert épít ki, amely biztosítja azt, hogy a belső piac területén a verseny nem torzul.
Az EK-n belül nincsen egységes versenydefiníció, az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság), Elsőfokú Bírósága (a továbbiakban: EFB) és Bírósága (a továbbiakban: EKB) felváltva használja a normális verseny7, torzítatlan verseny8, működőképes verseny9, hatékony verseny10, egészséges verseny11 és reális verseny12 kifejezéseket, anélkül, hogy megadná a fogalmak közötti tartalmi különbséget.
A fenti fordulatok közül az EK 4064/89-es fúziós rendelete13 (a továbbiakban: fúziós rendelet) a hatékony verseny fogalmával operál. Álláspontja szerint a 2. cikk (2) és (3) bekezdésében található "hatékony verseny jelentős akadályozása" fogalmat úgy kell értelmezni, mint amely az erőfölény fogalmán túl csak az összefonódás azon vállalkozások nem egyeztetett magatartásából eredő versenyellenes hatásaira terjed ki, amelyek nem rendelkeznének erőfölényes helyzettel az érintett piacon.
A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló iránymutatás14 szerint ugyanakkor a hatékony verseny különféle előnyökkel jár a fogyasztók számára, például alacsony árakkal, kiváló minőségű termékekkel, az áruk és szolgáltatások széles választékával és innovációval.15 Ezen bekezdés szerint a versenyt úgy kell értelmezni, hogy olyan helyzetekre is vonatkozik, amikor például az árak kevésbé vagy kisebb valószínűséggel csökkennek, mint az összefonódás nélkül, vagy amikor az árak nagyobb mértékben vagy nagyobb valószínűséggel növekednek, mint az összefonódás nélkül.
A Bizottság, az EFB és az EKB ezen kifejezéseken túl használja a verseny szabadságának (freedom of competition) koncepcióját is16. A szabadság fogalma azonban már tágabb, mint egyes versenykorlátozó vállalati magatartások megtiltása, tartalmazza ugyanis az egyének azon jogát, hogy új gazdasági, kereskedelmi tevékenységbe kezdjenek, új földrajzi- és termékpiacokra hatoljanak be, valamint, hogy más vállalkozásokkal versenybe szálljanak.
A működőképes verseny (workable competition) koncepciója elsőként John M. Clark "Toward a Concept of Workable Competition" című tanulmányában17 jelent meg. Clark szerint minden piacon megfigyelhetők a monopóliumok egyes elemei, ebből következően a működőképes verseny célja ezen rendszereket az ún. erős versennyel kompatibilissé tenni.
A fenti elméletet később Stephen H. Sosnick fejlesztette tovább "A Critique of Concepts of Workable Competition" című értekezésében18:
- Az első és legfontosabb alapelv, hogy a tökéletes versenyt alapul vevő megközelítés nem alkalmas a gyakorlatban megvalósuló piaci feltételek elemzésére, ugyanis tökéletesen versenyző piaci struktúra és magatartás elérhetetlen a létező, valódi piacokon.
- A második alapelv szerint világossá kell tenni azokat a normatív piaci követelményeket, melyeknek a piaci szereplőknek meg kell felelniük annak érdekében, hogy megfelelő megoldást találjanak a monopóliumok19 problémájára. Nem elég tehát kijelenteni például, hogy a hatásos versenyhez számos, hasonló piaci erővel rendelkező versenytársra van szükség, hanem tételesen meg kell határozni, hogy mit is értünk hatásos verseny alatt. Ebből következően az sem elegendő, ha meghatározzuk a működőképes verseny feltételeit (mely feladatot a versenytörvények anyagi jogi szabályrendszerükkel általában ellátnak), ennél sokkal fontosabb olyan megvalósítható célok meghatározása, melyek jelenléte szükséges és elegendő a gazdaság egyes szegmenseinek megfelelő működéséhez, és amelyek nagyobb százalékban történő megvalósítása nagyobb társadalmi összjóléti hatással jár.20
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
