Megrendelés

Dr. Csurgó Ottótól búcsúzunk (KBJ, 2024/2.)

Egyesületünk társelnöke, a Nemzetközi Biztosítási Jogi Szövetség (AIDA) elnökségi tagja, szaklapunknak, a Kártérítési és Biztosítási Jognak a felelős kiadója júniustól nincs többé.

Halálával a biztosítási jog művelőit, kollegáit is nagy veszteség érte itthon és a nagyvilágban egyaránt. Dr. Csurgó biztosítós vezetőként, a MABISZ elnökeként, ügyvédként, egyetemi oktatóként szinte egész életét a biztosításnak és a biztosítási jognak szentelte. E jogterület minden ágában otthon volt, ugyanakkor kimagasló szervezői és menedzseri képességek is jellemezték.

Már a nyolcvanas években bekapcsolódott a biztosítási szekció munkájába, szerepet vállalt az AIDA 1986. évi budapesti világkongresszusának lebonyolításában. A tizenhat, kétévente megtartott budapesti AIDA kollokvium legtöbbjének inspiráló egyénisége, motorja, fő szervezője, igen gyakran előadója, vitavezetője is volt. Az egyesület számos más rendezvényén is hasonló szerepet játszott.

Jelentős része volt abban, hogy minél többen megismerjék ezt a néha kissé mostoha sorsú jogterületet. Élen járt a fiatalok bevonásában, megnyerésében. A kollegák, a szakma összetartása, felemelése volt számára igazán fontos, pedig másfajta pályát is befuthatott volna. (Erről már egyik korai tanulmánya is tanúskodik: A termékfelelősségi eszme térhódítása a magyar bírói gyakorlatban, Jogtudományi Közlöny 42. (1987/2) 101-102.)

Drága barátunk és kollegánk sokféle helyen sokféle feladatot tudott teljesíteni, bármilyen jogi - üzleti - szakmai problémát meg tudott oldani. Neki talán mégis a szervezés volt a legkedvesebb: embereket megnyerni, bevonni, ösztönözni, feladatot adni nekik, pl. kreditet az ügyvédeknek, szaklapot, publikációs lehetőséget teremteni a biztosítási jogászoknak és nemcsak a házon belülieknek, kapcsolatot teremteni a bírói karral, az akadémikus világgal, a felügyelő hatósággal.

Külön említést érdemel a külföldi kollegákkal való sikeres kapcsolatépítés. Jelentős részben neki is köszönhető, hogy a világszervezet európai csoportja, az AIDA Europe, melynek elnökségi tagja volt, számos sikeres kollokviumot tarthatott. Dr. Csurgó volt az, aki mindenről tudott, több nyelven beszélt, egyformán otthonos volt a kontinens bármelyik részében.

Úttörő szerepet játszott az egyesület tudományos folyóiratának létrejöttében, a megvalósításra ösztönzésben. Akkor is így volt ez, mikor (enyhe baráti presszióval) a szerkesztőket figyelmeztette: ha nincs szerző, 2-3 számnál többet nem fog megérni az újság. Lett is foganatja. Jelenleg már a hatodik évfolyamban vagyunk.

Most, hogy a pálya íve így megszakadt, annyi bizonyos: szeretett kollegánk példája a fiatalabbak előtt áll: az elődök nyomába lépve, sok munkával, nem görcsösen, de okosan, tudással, humorral, széles látással érdemes biztosítási jogásznak lenni. Reneszánsz embernek kell lenni, mint ő, kíváncsinak, nyitottnak. Szeretni az életet, a finom étkeket, a becehegyi bort,a szépet a világban, a zenét. Műveltnek, a világra, ismeretlen tájakra, emberekre, gondolatokra nyitottnak kell lenni.

Barátunk maga is híve volt, de példája is annak, hogy ezt a szellemi s földrajzi határokon átnyúló szakmát csak így lehet művelni.

Majd mindig mosolygós, derűs arcát nem feledjük.

Nyugodjék békében! ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére