Mind a telekkönyvi, mind az ingatlan-nyilvántartási jogszabályokban a jogvédelmi hatályok a jogerő kérdésétől függetlenítettek. A közhitelesség joghatályát magához a bejegyzéshez, nem pedig a bejegyzési határozat jogerejéhez kapcsolják. Az anyagi jog felől ez a szabály érthető.
Az eljárásjogban azonban e joghatályok az eljárási cselekmények körében érvényesülnek. A bejegyzési határozatokhoz kapcsolódó joghatályok, azok közül is különösen a közhitelesség jogvédelmi hatása beállta szempontjából vetődik fel az ún. kritikus idő kérdésköre. A kritikus idő ebből a szempontból sokféleképpen elemezhető. Ezen túlmenően további kérdés, hogy van-e értelme a közhitelesség törvényes vélelmét a nyilvánkönyvi határozat jogerejéhez kapcsolni.
A nyilvánkönyvi (telekkönyvi, ingatlan-nyilvántartási) bejegyzettséghez az anyagi telekkönyvi jog számtalan joghatást, többek között közhitelességet, mint jogvédelmi hatást kapcsol. Ez a bejegyzettség azonban eljárási cselekmények eredményeként alakul ki a telekkönyvi eljárásban, annak végkifejletében, a bejegyzést megengedő vagy elutasító telekkönyvi végzésben megfogalmazva. A telekkönyvi bejegyzettség nem más, mint a bejegyzés kérdésében döntő érdemi nyilvánkönyvi határozat adminisztratív jellegű átvezetése a betétbe, egyszerű igazgatási cselekmény.
A joghatások azonban nem a bejegyzési határozathoz, hanem bejegyzettséghez kapcsolódnak. A bejegyzési határozat azonban ki van téve a telekkönyvi felfüggesztő hatályú jogorvoslatoknak. A jogorvoslatok folytán született határozat közvetlenül kihat a telekkönyvi bejegyzettségre, a telekkönyvi birtokra, mint ugyancsak joglátszatra. Ezért kell foglalkoznunk a telekkönyvi eljárással, és az annak nyomán hozott határozattal, illetőleg annak nyomán a telekkönyvi bejegyzettséggel.
A telekkönyvi eljárás, mint nemperes eljárás polgári eljárás. Olyan polgári eljárás, amelyben eltérően a polgári pertől, a bíróság nem igazságszolgáltatási tevékenységet folytat, és amelyben nem valamilyen jog fennállása vagy fenn nem állása felől hoz döntést, továbbá nem a megsértett jog helyreállítása, nem jogállapot megváltoztatása a bíróság döntésének célja, a bíróság nem nyújt jogvédelmet a jogaiban sértett feleknek. A telekkönyvi ügyekben eljáró hatóság regisztratív-igazgatási tevékenységet végez, olyan regisztratív cselekvéseket, amelyekhez törvényi rendelkezés folytán különböző anyagi jogi joghatások kapcsolódnak.
A telekkönyvi eljárás, mint nemperes eljárás általános jellemzője, hogy abból a per fogalmi meghatározó elemei szükségképpen hiányoznak. A telekkönyvi eljárás alanyai köréből hiányzik szabály szerint a bíró, illetőleg a jogvitában álló ellenérdekű felek. Ha mégis lenne ellenérdekű fél, akkor sem szükséges peres eljárást indítani az ügyben a határozat meghozatalához.
Az eljárás során nem szükséges a felek meghallgatása, sőt ezzel ellenkezőleg a felek bevonása sem szükséges az eljárás során. A felek meghallgatását a telekkönyvi rendtartás nem zárja ki, bizonyos esetekben el is rendeli a telekkönyvi hatóság diszkrecionális jogkörébe utalva az abban való döntést. A felek meghallgatásának elmaradása a telekkönyvi eljárás normál állapotához tartozik, annak elmulasztása nem vezet jogsértő határozathoz, hiszen a bejegyzés kérdésében való határozathozatal az érintett felek által együttesen kiállított jognyilatkozatok alapján, azaz a jogváltozásban, továbbá annak telekkönyvi átvezetésében való megegyezésük alapján, és csak aszerint, ahhoz kötötten, annak keretein belül lehetséges. Ennek megfelelően a telekkönyvi jogváltozásban megegyezett felek meghallgatására csak kiegészítő jelleggel, például személyi adataikkal, netán az ingatlannal kapcsolatos adatokkal kapcsolatban kerülhet sor.
A meghallgatás során olyan nyilatkozatok adhatók meg, amelyek nem kötelező alaki kellékei a bejegyzési kérelemnek, nem igényelnek minősített okirati formát stb. Valójában rugalmassági szabályt jelentenek a telekkönyvi eljárás korlátozott "bizonyítás-felvételi" lehetőségeiből és terjedelméből adódó szigorú eljárásrend oldására. A meghallgatás kisegítő jellege és elenyésző szerepe a legközvetlenebb összefüggésben áll a telekkönyvi eljárás garanciális elveivel, így különösen a gyorsaság és egyszerűség, az alaki felülvizsgálat elvével, illetve a rangsor, illetőleg a ranghely, továbbá a közbizalom jogi hatályával.
A telekkönyvi szabályoknak nem megfelelő okiratokra alapított bejegyzési kérelmeket szabály szerint rövid határidőn belül el kell utasítani, hogy maguk felek is gyorsan szembesüljenek kérelmük hiányosságaival és pótolhassák azokat.
Az iratpótlás lehetőségének erőteljes korlátozása azonban elsősorban a nyilvánkönyvet megtekintők, a forgalom érdeke által determinált. Egy adott bejegyzési kérelem ügyében a gyors döntés feltételezi az okirat-szolgáltatási idő lerövidítését is. Még fontosabb azonban, hogy az okiratok hiányosságaira esetlegesen ráépített jogviták a nyilvánkönyvi eljárásban ne fejlődhessenek ki. Ennek egyetlen módja az, hogy a telekkönyvi határozat a felek által szolgáltatott - külön törvény szerint minősített bizonyító erejű és "hiteles helyek" által jogszerűségi szempontból minősített - okiratokat nyilvánkönyvi alaki feltételek szempontjából, de nem más tekintetben felülvizsgálja, és hoz határozatot a bejegyzés tekintetében. A bejegyzési határozat nem ügydöntő, nem a jogváltozást megállapító határozat, hanem azt regisztráló igazgatási aktus.
A rangsor szempontjából az okiratpótlás, illetőleg a hibák korrigálásának főszabály szerinti kizárása azért fontos, mert így elkerülhetők a rangsort befagyasztó, a további ügyintézést hátráltató iratpótlási indítványok, az ezzel kapcsolatos viták. Amíg ugyanis egy kérelem ügyében a hatóság és az érintett fél között eljárási jellegű kommunikáció zajlik, addig a hatóság nem hozhat határozatot más, az adott kérelemhez képest követő ügyekben, az okirat-szolgáltatással késlekedő kérelmező tartja a rangsort, illetőleg a ranghelyet, míg a jogszerűen kérelmet előterjesztő nem jut jogosultsága bejegyzéséhez, publikálásához. Az el nem bírált kérelem, illetőleg az azt jelző széljegy egyben az ügylettől szabaduló, a nyilvánkönyvben bejegyzett félnek is káros, hiszen újabb jogügyletei tárgyalásakor még el nem bírált eljárások terhelik ingatlanát. Előnyére szolgál viszont a rosszhiszemű feleknek, hiszen az eljárások elhúzásával, a ranghely fenntartásával, lefogásával vagyoni értékű helyzetben vannak a nyilvánkönyvi jogosulttal szemben.
A bejegyzések elmaradása, illetőleg vitatása, lebegtetése egyben a közbizalmi hatás erodálódásához vezet, hiszen a nyilvánkönyvet megtekintők előtt le nem zárt jogváltozási eljárások bizonytalanná teszik a nyilvánkönyvi tartalmat.
A nemperes eljárásoktól eltérően a telekkönyvi eljárás az arra jogosult egyoldalú kérelmére indul. Az eljárást befejező határozat nem jogvédelmet nyújt a kérelmezőnek, hanem jogváltozás iránti igényről dönt érdemi határozattal. A határozatnak nincs anyagi jogereje, új eljárásban, perben vagy új tény fennállása esetén a telekkönyvi határozat megváltozhat.
A telekkönyvi eljárás jogállapot-változtató eljárás a jogügyleten alapuló dologi jogok keletkezése, megváltoztatása, megszűnése a bejegyző határozathoz kötött. Ezt meghaladóan a telekkönyvi eljárás jogok érvényesítését segítő és biztosító eljárás is abban a körben, ahol a bejegyzésekhez deklaratív joghatály kapcsolódik. Ebben a körben az eljárás folytán eszközölt bejegyzés jogokat, jogilag jelentős tényeket hitelesen tanúsít jóhiszemű harmadik személyek felé. A jogátszállás a telekkönyvön kívül következik be ugyan, de telekkönyvi bejegyzés hiányában az nem érvényesíthető a telekkönyvben bízva, ellenérték fejében szerző jóhiszemű jogszerzővel szemben. A telekkönyv legitimáló hatással bír a jogok és tények fennállása mellett.
A telekkönyvi ügyben hozott határozat nem bizonyítás alapján megállapított tényálláson nyugszik. A telekkönyvi eljárásban nincs bizonyítás, valójában okiratra alapított tényállás valószínűsítés folyik. Bizonyításnak nevezzük a feleknek, az eljárás egyéb résztvevőinek és a bíróságnak azt a tevékenységét, amellyel valamely tény fennállásáról a határozatot hozó bíróság, más hatóság meggyőződését megalapozni törekednek.1
A bizonyítás célja, hogy a bíróság, más hatóság annak alapján kétségmentesen megállapítsa a határozata alapjául szolgáló tényállást. A telekkönyvi eljárásban nem kell a bizonyosság fokáig eljutni, a telekkönyvi hatóság a félnek okiraton alapuló tényállás-valószínűsítése alapján dönt a kérelem érdemében.
A valószínűsítés nem minősíthető egyfajta bizonyításként, nem feladata a hatóság meggyőzése, igazolást ad a jog, tény fennállásáról. A valószínűsítés eszközei a telekkönyvi eljárásban az okiratok, amelyek bizonyító erejét a törvény adja meg, tartalmilag azt jelentve, hogy az okirattal igazolt és bejegyezni kért jog létezése mellett törvényes vélelem van. Nem arról van tehát szó, hogy a jog kétséget kizáróan létezne, hanem arról, hogy az ellenkező bizonyításáig feltételezzük, hogy van, pontosabban inkább fennáll a jog, mint sem az ellenkezője.
A valószínűsítés egyetlen formája a likvid okirat, a valószínűsítés kötött, azaz csak a jogszabály szerint bejegyzésre alkalmas okirat szolgálhat bejegyzés alapjául.
A telekkönyvi rendtartásról szóló jogszabály szerint a telekkönyvi bejegyzés elrendelése tárgyában született határozat alapján lehet a telekkönyvi betétbe bejegyezni a jogváltozást. A telekkönyv tartalmának változását a legalitás követelményének alávetetten a bejegyzés megengedése vagy annak elutasítása felőli felülvizsgálat és határozat-hozatal előzi meg. Ez a határozat a telekkönyv és a felek közötti eljárási jogviszony, a nemperes eljárás záró aktusa, de iure dönt a bejegyzés kérdésében, e határozatról értesülnek a felek, ez ellen nyújthatnak be telekkönyvi jogorvoslati kérelmet. Ehhez képest a telekkönyvi hatóság határozatával elrendelt változásnak betétbe való bevezetése belső, a telekkönyvi szervezeten belüli reálaktus, látszólag de facto ténykedés, technikai művelet: "bejegyzés", a telekkönyvi elnevezése szerint bevezetés a betétbe. Ez csak látszólag van így, ugyanis egyértelműen bizonyítható, hogy ténylegesen a betétbe való bevezetés folytán tükrözött tartalom-változáshoz kapcsolódnak a telekkönyv karakterisztikus, annak lényegét adó jogi hatások. Így van ez akkor is, ha maga a telekkönyvi irodalom sem elemezte a bejegyzés e kettősségét, még inkább következményeit alaposan. Különösen igaz ez a szocialista telekkönyvi rendtartásra.
A problémával foglalkozó telekkönyvi szerzők2 sem kívánták felszámolni ezt a kettőséget, de kritikailag viszonyultak annak gyakorlatához. Míg Tímár a jogszabályi módosítást tartotta a probléma megoldásának, addig Sárffy a jogi hatások elemzése során eljutott odáig, hogy rögzítette a telekkönyvi jogi hatásoknak a betétbe való bevezetéséhez kötődését, a telekkönyvi hatósági határozathoz való kapcsolódásuk hiányát.
Valóban, véleményünk szerint nem volt szerencsés e megkettőződött bejegyzési eljárás, ahol különvált a bejegyzési eljárási jogviszony egy külső, a felek és a hatóság, illetőleg egy belső szervezeti jogviszonyra. A telekkönyvi bejegyzés megengedése, illetőleg elutasítása felőli határozat inkább szólt a telekkönyvi végrehajtásnak, mint a feleknek. A határozat nem magáról a bejegyzésről, hanem annak a telekkönyvi iroda felőli elrendeléséről szólt. Az utóbbi eljárásban a felek nem vehettek részt, annak alanyai a telekkönyvi bejegyzés kérdésében határozó, illetőleg az azt a telekkönyvi ügyvitel szerint végrehajtó személy, mely utóbbi cselekményeiről nem kaptak közlést a felek, amelyről csak akkor értesültek, ha külön megtekintették a telekkönyvi betétet bizonyságot szerezve arról, átvezették-e az elrendelt változást.
A telekkönyvi hatósági határozat és a betétbe való bevezetés eltérésének a kockázata a feleknél maradt, a végzés foganatosításának elmaradása esetén hiába rendelkeztek önmagában a telekkönyvi határozattal, ha azt nem vezették át a betétbe, a jóhiszemű és ellenérték fejében további jogot szerző személlyel szemben az igényüket már nem érvényesíthették. Éppen ellenkezőleg, a jogváltozásban megállapodó feleknek, különösen a jogot szerzőknek, a hibás telekkönyvi jogállapot megváltoztatása iránti igényérvényesítés feltételei a telekkönyvi határozat közléséhez kapcsolódtak, míg az igényérvényesítés feltételeinek elenyészése a telekkönyvi joghatások révén a telekkönyvi betét tartalmához kapcsolódott. Való igaz volt, a telekkönyvi határozat alapján mindenki saját kockázatára szerzett telekkönyvezett jogokat. Az ügyeiben gondosan eljáró kérelmezőnek fontosabb volt hiteles példányt kérnie a telekkönyvi betétről, mint magáról a bejegyzési határozatról értesülnie. A bejegyzést elrendelő maga sem értesült külön a bevezetésről. A két bejegyzési szakasz közötti kapcsolatot csak az ún. bejegyzési záradék, a határozatnak a betétbe való bevezetését igazoló, a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra rávezetése teremtette meg. Azt a záradékot a változást a betétbe bevezető telekkönyvvezető vitte fel az okiratra, aki ha tévedett a bevezetésben, akkor is rávezette a záradékot az okiratokra. A fél is így értesült a bejegyzésről.
Tímár Sándor a klasszikus telekkönyv kapcsán egyenesen úgy fogalmaz, hogy - "a telekkönyvi rendtartás 130. §-ának a) pontja szerint - a bejegyzési kérelemnek helyt adó végzés tartalma: a bejegyzés megszerkesztése vagyis annak előírása, hogy a telekkönyvvezető mit jegyezzen be a telekkönyvi betétbe. A bejegyzést elrendelő végzés rendelkezése eszerint nem a magánfelekhez, hanem a telekkönyvvezetőhöz lévén intézve, az a bírói határozat jellegével nem bír."3
Tímár kritikailag közelíti meg e megkettőzött telekkönyvi bejegyzési metódust. "Határozottan helytelen, hogy most a telekkönyvi rendtartás 130. § d) pontja és 140. §-a értelmében az értesítés a bejegyzés elrendeléséről történik, mert nem bizonyos hogy a bejegyzést valóban úgy is fogják foganatosítani, ahogyan azt elrendelték. A telekkönyvvezető elnézésből vagy más alapon el is térhet a végzéstől. Ha tehát a bejegyzést megengedő biztos akar lenni abban, hogy csakugyan azt jegyezték be, amit ő elrendelt, megengedett, kénytelen a végzés vétele után megnézni a telekkönyvet. Lényegileg teljesen azonos rendelkezés lett volna mindjárt be is íratni a bejegyzést a telekkönyvbe s ennek megtörténtéről értesíttetni a feleket. Voltaképpen ez volna a helyes.4
Sárffy Andor a XII. fejezetben, a kérvények elintézése cím alatt tárgyalja a telekkönyvi kérvények ügyében hozandó végzéseket, illetőleg az azokhoz kapcsolódó joghatásokat, így az alaki és anyagi jogerő, kötőerő, illetőleg a bizalmi-igazoló hatások kérdését. Ettől elkülönítve, a könyv végén XV., a telekkönyvi irodai ügyvitelről szóló fejezetben, a nyilvánkönyvi bejegyzések teljesítése címszó alatt tárgyalja a változásnak a telekkönyvi betétbe történő bevezetését.5 A telekkönyvvezető által foganatosított bejegyzésekkel, a telekkönyvi betét tartalmát ténylegesen változtató bevezetési kérdéskörrel kapcsolatban nem szól külön egyetlen joghatályról sem, különösen nem az igazoló-legitimáló hatásokról, egyedül a telekkönyvvezető által észlelt kijavítás kérdését elemzi. Sárffy is érzékeli azonban a Tímár által felvetett problémát a telekkönyvi határozathoz fűződő jogerőhatás kifejtésekor, de a telekkönyvi betétbe vezetés tárgyalásakor nem emeli ki azt tudatosan. A telekkönyvi végzés, illetőleg a végzésen alapuló bevezetés elkülönüléséből fakadó, a telekkönyvi joghatásokat érintő lényeges problémákat más joghatásoknál nem tárgyalja. Nem tudni miért csak a közbizalmi hatásnál tér ki erre, még lényegesebb a dogmatikai probléma a konstitutív hatálynál, de nem mellékes az eljárási hatás sem, amely független nagyrészt a telekkönyvi határozatoktól.
Ők ketten azon kevés szerzők, akik pontosan érzékelték, továbbá részletesen tárgyalták a telekkönyvi határozatokhoz fűződő jogerőhatások, illetőleg a telekkönyvi jogi hatások összefüggését. Ennek során talán szándékosan nem érintette azt a kérdéskört, pontosabban annak jogkövetkezményeit, amelyek a telekkönyvi változást megengedő, elutasító végzés, illetve annak a betéten való átvezetése közötti tartalmi eltérésből eredhetnek, és amelyet Tímár pontosan érzékelt.
A telekkönyvi tartalom változása kérdésében való döntésnek a telekkönyvi betétben való tényleges foganatosításától való személyi és időbeli elválasztása élesen érinti a telekkönyvi joghatásokat. A telekkönyv joghatásai ugyanis csak közvetetten kötődnek magához a telekkönyvi határozathoz, azok ugyanis a telekkönyvi betétbe bejegyzett jogokhoz, mint jelképi ingatlanhoz kapcsolódnak. A telekkönyvi joghatások centruma a telekkönyvi betéthez, a jelképi ingatlanhoz kapcsolódik és nem az okirattárban heverő telekkönyvi végzéshez. Az okirattár csak telekkönyvi segédfunkciót tölt be, a telekkönyvi bejegyzések okirati bizonyítékául szolgál, joghatásokat nem kölcsönöz a telekkönyvnek.
Az ingatlanforgalom számára a telekkönyvi betétben átvezetett jogokhoz kapcsolódnak joghatások, csak azokról értesül, lévén a telekkönyvi bejegyzés tárgyai az ingatlanok és azokra vonatkozó jogok és jogosultjaik, nem pedig a bejegyzést megengedő telekkönyvi határozatok.
Ha pedig a telekkönyvi határozattól a bevezetés tartalmilag eltér, netán attól függetlenül is megtörténik, illetőleg a telekkönyvi végzés tartalmát egyáltalán nem vezetik át a telekkönyvben, akkor a közbizalmi hatások, az eljárási hatások a telekkönyvi betét által publikált tartalomhoz kötődnek pusztán és nem a változás törvényei alapját képező telekkönyvi határozathoz.
Ezért kell egyetértenünk Tímárral és Sárffyval a telekkönyvi végzésekhez kapcsolt igazoló hatásokról szóló fejtegetéseiben. Az előbbiek alapján ugyanis azt kell mondanunk, hogy a telekkönyvi végzésekhez nem kapcsolódnak önmagukban közvetlen közbizalmi és eljárási hatások, még a jogváltoztató hatály sem, hanem azok közvetlenül a telekkönyvi bevezetéshez, az általa determinált telekkönyvi főkönyv, illetőleg annak része a telekkönyvi betét tartalmához fűződnek más feltételek fenn állta esetén. A telekkönyvi betétbe való bevezetés nem technikai funkció, végrehajtó regisztratív feladat, amelyhez a telekkönyvi joghatások ténylegesen kapcsolódnak.
Az anyagi jog mindenféle megkülönböztetés nélkül, a jogváltozásban való megegyezésen túl, magához a telekkönyvi bejegyzéshez kapcsol joghatásokat, így mindenekelőtt a telekkönyv lényegét adó jogváltoztató - jogkeletkeztető, jogváltoztató, jogmegszüntető - anyagi joghatályt. A telekkönyvi jogszabály rendelkezik a bejegyzés megengedéséről, illetőleg elutasításáról szóló határozatról, továbbá a határozat végrehajtásaként a változásnak a telekkönyvi betétbe történő bevezetéséről. Ebből következően a határozat nélküli bevezetés a betétben jogsértő, de egyben nem jogváltoztató hatály nélküli. Az előbb leírtak akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor szembesülünk a telekkönyvi bejegyzést elrendelő, de a telekkönyvi betétbe be nem vezetett változással. E lehetőség a spekulatív logika szabályai szerint is előállhat, következésképpen vizsgálandó. Aki pedig a jogirodalom olvasásán túlmenően a telekkönyvi gyakorlatot is megismerendőnek tartotta, az szembesülhetett is ilyennel, igaz ritkán, de nem egyszer.
E sorok írója kénytelen volt szembesülni ilyen telekkönyvi helyzettel több, mint 30 év távlatából, egy kártérítési per kapcsán. A telekkönyvi bejegyző határozat megvolt, annak kézbesítése is megtörtént, de a betétbe való bevezetés nem történt meg, majd az egységes ingatlan-nyilvántartás tulajdoni lapja a telekkönyvi betét alapján készült el, így az sem tartalmazta a megfelelő változást. Az ingatlan tulajdoni lapján a hagyatékot átvezették, majd az örökösök ellenérték fejében elidegenítették. Az egykori vevő örökösei ugyancsak a hagyatéki papírokból szereztek tudomást a tulajdonról, és éltek "technikai bevezetési" igénnyel, amelyet a nyilvánkönyvi előző hiánya miatt el kellett utasítani.
A határozat nélküli bevezetés alapján a telekkönyvet megtekintő, annak alapján jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző személy javára azonban a közhitelesség anyagi jogi hatása áll be, míg mindenkivel szemben beáll az eljárási hatás, a nyilvánkönyvi előzőt rögzítő hatás, a bizonyítási kötelezettséget és terhet telepítő hatás.
A telekkönyvi bejegyzések elrendeléséről szóló határozatok érdemi, az eljárást befejező határozatok, amelyek a telekkönyvi betétben megjelenítve joghatásokat váltanak ki, mindenekelőtt anyagi jogi, így jogváltoztató és közbizalmi, továbbá eljárásjogi, közelebbről bizonyítási terhet és kötelezettséget telepítő joghatásokat. E jogi hatások kifelé, a telekkönyvet megtekintők és ez alapján szerzők, továbbá az ingatlanokkal kapcsolatos ügyekben eljáró bíróságok, hatóságok felé hatnak. A jogkeletkeztető hatályt leszámítva akkor is hatnak, ha nem született határozat az adott bejegyzés ügyében, de a bejegyzés - jogellenesen - mégis foganatosítást nyert a telekkönyvben. Fentiek alapján azt a megszorító megállapítást kell megtennünk, hogy e joghatások csak közvetetten - a bejegyzést elrendelő és megengedő határozatnak megfelelő, azt követő bejegyzés esetén kötődnek a telekkönyvi határozatokhoz, valójában magához a telekkönyv tartalmához, azon belül is a telekkönyvi betéthez, mint az önálló ingatlan, illetőleg a reá vonatkozó jogok és jogilag jelentős tények jelképi megjelenítőjéhez.
Telekkönyvi határozat hiányában eszközölt, telekkönyvi határozattól eltérő bejegyzés esetén is beállnak a közbizalmi és eljárási hatások. Egyedül a jogkeletkeztető hatály nem áll be a telekkönyvi határozat hiányában, mivel nem történt bejegyzés, "csupán egy technikai átvezetés" a telekkönyvi betétben. Ez világít rá ugyanakkor arra a tényre, hogy a bejegyzési határozat önmagában is jogi hatással bír, mégpedig a telekkönyv legfontosabb, annak lényegét adó joghatással, a jogállapot-változtató hatással. A telekkönyvhöz tartozó más jogi hatások azonban beállnak a betétbe való jogsértő bevezetés alapján. A technikainak tűnő művelet lényegi joghatásokkal bír közvetlenül, amelyek csak ehhez a művelethez kapcsoltak, a de iure bejegyző határozat alapján nem hatályosulnak.
Ez a kettősség feloldható, ha a bejegyzés alatt a bejegyzés megengedése, illetőleg elutasítása felőli telekkönyvi határozatot és a változásnak ezen alapuló telekkönyvi betétbe való bevezetését együttesen értjük. Nevezzük ezt monisztikus koncepciónak. E koncepció keretein belül a telekkönyvi határozat a betétbe való átvezetés nélkül nem bejegyzés. A határozat hiányában, az attól eltérő tartalmú bevezetés jogsértő bejegyzés, de bejegyzésnek minősül a legitimáló hatások beállása szempontjából. A telekkönyvi határozat és az annak alapján és aszerinti tartalommal való bejegyzés a telekkönyvi bejegyzés. Utóbbi is lehet jogsértő, ha nincs annak alapjául szolgáló okirat és arra irányuló kérelem.
Ha a bejegyzés fogalma azonos a telekkönyvi betétben való átvezetéssel, akkor a jogváltoztató hatályhoz nincs szükség telekkönyvi határozatra, a többi jogi hatás különben is beáll nélküle. A következtetésünk e megközelítés keretein belül az, hogy a telekkönyvi határozat fontos, mert lezárja a telekkönyvi eljárást, a határozat kézbesítéséhez kötődnek a jogorvoslati határidők, de saját telekkönyvi jogi hatások nem járnak vele együtt. Ha nincs ilyen határozat, akkor derül ki e koncepció nehézsége, mert van ugyan változott telekkönyvi állapot, többnyire van jogaiban érintett fél is, aki telekkönyvi jogorvoslattal élne, csak nincs határozat, amit megtámadhatna. Utólag határozatot hozni még sem lehet, jobb lehetőség hiányában a bejegyzést tekinthetjük határozatnak.
A telekkönyvi határozat és a betétbe való bevezetés kettőségét a számítógépi adatfeldolgozással vezetett nyilvánkönyv oldja fel, ahol a bejegyzés megengedhetősége tekintetében hozott határozat a tulajdoni lapra való változás bevezetéssel egybeesik, egyidejűleg történik. A bejegyzési határozat maga a bevezetés a tulajdoni lapon.
Előbbiek alapján úgy tűnhet fölösleges foglalkoznunk a telekkönyvi tartalom változását megalapozó határozatok jogerőhatásaival, hiszen azoktól függetlenek a telekkönyvi joghatások. Nos ez az álláspont is téves. Normál esetben a telekkönyvi betéten átvezetett változások megfelelnek az arról rendelkező határozatnak, és annak alapján egy függő hatályú határozathoz kapcsolódnak a nyilvánkönyvi hatások. Nézzük meg közelebbről melyek ezek a hatások, kik felé hatnak, mi a tartalmuk.
A telekkönyvi határozatok több irányban is hatnak, egyfelől kifelé, a telekkönyvi eljárásban érintett felek, továbbá a telekkönyvet megtekintő harmadik személyek felé, illetőleg befelé, a telekkönyvi iroda felé is, hiszen a telekkönyvvezető felé azt rendelik el, hogy a végzésben meghatározott jogváltozást köteles bevezetni a telekkönyvi betétbe. Kifelé a jogváltozásokat alapítják és közvetítik, befelé a szervezeti hierarchikus viszonylatban kötelezettséget írnak elő meghatározott tevékenységre. A változásnak telekkönyvi betétbe történő bevezetésére.
A telekkönyvi határozatok külső hatásai is több irányúak. A telekkönyvi eljárásban részes felek felé a jogváltozás illetőleg a jogerőhatások állnak be. A jogerőhatások harmadik személyek felé nem irányulnak, lévén nem alanyai az eljárásnak. A telekkönyvi bejegyzési határozatokon alapuló telekkönyvi betétben eszközölt átvezetések harmadik személyek felé legitimáló erővel hatnak, de ebben a relációban nem beszélhetünk jogerőhatásokról.
Az első következtetés abban összegezhető, hogy a jogerőhatások a telekkönyvi eljárásban részes felek között, az igazoló-közbizalmi hatások harmadik személyek felé, de nem a telekkönyvi eljárásban részes felek felé hatnak.
A telekkönyvi határozatok bírósági határozatok, amelyekhez a polgári eljárásról szóló törvény szerint alaki és anyagi jogerőhatás, illetőleg kötőerő társul. Sárffy Andor a jogerőhatáson túlmenően az igazolóhatásról is szól.6
Sárffy a telekkönyvi végzések alaki jogerejét abban látja, hogy a telekkönyvi határozatok a felfolyamodási határidő lejárta után rendes jogorvoslattal nem támadhatók meg.
Tímár a telekkönyvi jogirodalomban egyedül állóan - az alaki jogerő kérdését nem a telekkönyvi végzés, hanem a telekkönyvi bejegyzés kapcsán vizsgálja. A telekkönyvi bejegyzés anyagi jogereje kérdéskörét többen is érintik elutasítván azt, mint az anyagi jogi konszenzustól független, önmagában jogváltoztató hatályt, megerősítve a telekkönyvi bejegyzést, mint a jogváltozást más anyagi jogi tényállási elemekkel együtt kiváltó aktust.7 Mégis Sárffy talán az egyetlen kivétel a bejegyzés anyagi jogereje kérdése tekintetében, aki annak részleges, szűk körben való előfordulását - szerintünk saját érvelése alapján is tévesen - elismeri, amennyiben a telekkönyvi végzés alaki jogerejének beállta után magát a bejegyzést nem lehet törölni sem hivatalból, sem kérelemre.
A szocialista telekkönyvi irodalomban Kampis a közhitelesség sajátos magyarázatakor tér ki a telekkönyvi bejegyzés anyagi jogerejének problémájára. A telekkönyvi bejegyzés anyagi jogerejéből "...ugyanis az következnék egyrészt, hogy ingatlanra vonatkozó valamennyi jog, tény és körülmény joghatályos létrejöttéhez telekkönyvi bejegyzés kellene (minden bejegyzés konstitutív lenne), másrészt, hogy egyedül és kizárólag a bejegyzés hozná létre a jogváltozásokat, tekintet nélkül arra, hogy bizonyos előzetes feltételeket teljesítettek-e (pl. jogcímes szerződést kötöttek-e; ez volna az. Anyagi jogerő elve) A szabály azonban ilyen "tisztán" nem áll meg; erre utal a közbevetett fordulat ("ha jogszabály kivételt nem tesz") is. A közhitelesség elve azonban jogunkban így soha nem érvényesült, s jelenleg más államok joga sem ismer ezen a merev elven alapuló telekkönyvi rendszert. Még a konstitutív rendszerű telekkönyvet alkalmazó jogok is szükségképpen több-kevesebb kivételt engednek az elv alól. Nehéz volna ugyanis teljesen kiiktatni a telekkönyvön kívüli jogváltozások lehetőségét, amellett a legtöbb jog előzetes törvényes feltételeket is megkíván az érvényes bejegyzéshez.8
Tímár is csak érintőlegesen foglalkozik e témával, mégpedig a telekkönyvhöz fűződő nyilvánosságot értelmezve arra a következtetésre jut, hogy "tudjuk azonban már, hogy nálunk a bejegyzésnek alaki jogereje nincs, hogy tehát nem a bejegyzés egymaga idézi elő a jogváltozást, hanem csakis a materiális és formális konszenzussal együtt.9 Nem Tímár védelmében, de minden esetre rögzítenünk kell, hogy itt valószínűség szerint elírás történt, Tímár nyilvánvalóan a bejegyzés anyagi jogerejére gondolt.
Sárffy a telekkönyvi határozat alaki jogereje megállapításakor a telekkönyvi perek útján történő megtámadási lehetőségeket egyrészt a perjogi dogmatika szabályai szerint nem veszi figyelembe, másrészt az anyagi jogerő kérdésénél tárgyalja. Az anyagi jogerő kapcsán, összhangban a perjogi irodalommal megállapítja, hogy a telekkönyvi határozathoz ilyen jogerőhatás nem kötődik. A jogerős telekkönyvi végzés tartalmát nem minden bírósági eljárásban kell a határozat alapjául venni, a telekkönyvi határozatokhoz nem kötődik res iudicata. Nem kell a határozat jogalapjául tekinteni a jogerős telekkönyvi végzést különösen a telekkönyvi eljárásokban, lévén azok mindig önálló eljárások és nem a régieknek folytatásai. Egyáltalán nem kell a határozat alapjául venni a telekkönyvi végzést a törlési, kiigazítási perekben, amelyek esetleg éppen a jogerős telekkönyvi végzés szerinti telekkönyvi tartalom megváltoztatását célozzák.
A telekkönyvi eljárásban Sárffy álláspontja szerint még a kötőerő sem érvényesül, maga telekkönyvi hatóság is, ugyanabban az eljárásában is, amelyben a határozatot hozta, utóbb attól eltérhet. A telekkönyvi hatóság ugyanis hivatalból is kiegészítheti határozatát, ha egy adott kérelmi elem tekintetében elmulasztott határozni, ugyanezen okokból ki is javíthatja azt.10
Sárffy rámutat arra is, hogy a telekkönyvi végzések tartalmának megváltoztathatatlanságához nem szükséges a jogerő beállása, pontosabban az a jogerőhatástól teljesen függetlenül következik be, és annak alapja nem perjogi, hanem magánjogi hatás, nevezetesen a közhitelesség.
A megváltoztatási jog a szocialista telekkönyvben válik lehetővé, ahol a fellebbezés hatására a határozhat saját hatáskörben való megváltoztatását is lehetővé teszi az első fokon elutasított telekkönyvi határozatok kapcsán.
Sárffynak a telekkönyvi végzések elemzése során a legérdekesebb meglátása a végzéshez kapcsolt igazoló, legitimáló hatás fennállása, illetőleg annak a jogerőhatáshoz való viszonya11 A legitimáló hatás a közbizalmi hatás, amely eltérően a jogerőtől nem a telekkönyvi ügy feleire terjed ki, hanem a harmadik személyek jóhiszemű szerzésére. Sárffy a közbizalmi hatást nem egyedül a telekkönyvi végzéshez köti, hanem a telekkönyvi végzésen túl más tényállási elemekhez, mint például maga a tényleges telekkönyvi bejegyzés, meghatározott idő eltelte, jóhiszemű harmadik személy ellenérték fejében történő jogszerzése. Sárffy tehát pontosan felismeri, hogy magához a telekkönyvi végzéshez ilyen hatás nem kapcsolódik, illetőleg azt is, hogy a bejegyzés foganatosítása nélkül egyáltalán nem, sőt a tényleges betétbe vezetéshez akkor is, ha nincs telekkönyvi végzés. "Ilyen más tényállási elem különösen a telekkönyvi bejegyzés, sőt a bejegyzéshez még határozat nélkül is fűződhetik közbizalmi hatás".12
Sárffy szerint a bírói (Kúria) gyakorlat a klasszikus telekkönyv idején is élt a bírói hatalommal, gyakran összekeverve a jogerőhatásokat a közbizalmi hatásokkal, pontosabban az utóbbit az előbbihez kötve.13
A szocialista telekkönyvi rendtartás is fenn tartja a klasszikus telekkönyvi bejegyzést egy a bejegyzés megengedhetősége felőli nemperes eljárásra, abban határozathozatalra, illetve egy ezt követő tényleges nyilvánkönyvi "bevezetésre".
A bejegyzési eljárás kettőssége fennmaradt a szocialista telekkönyvi rendtartásban is. A telekkönyvi hatóság bejegyzés elrendeléséről vagy elutasításáról rendelkező végzésében foglaltakat a telekkönyvi iroda vezette be a betétbe. A telekkönyvi végzésnek, amely annyira szólt a feleknek, mint a telekkönyvi irodának, mindazt tartalmaznia kellett, amit a betétbe be kell jegyezni. Továbbra is a felek kockázata maradt a végzés foganatosításának elmaradása, hiába rendelkeztek önmagában a telekkönyvi határozattal, ha azt nem vezették át a betétbe, a jóhiszemű és ellenérték fejében további jogot szerző személlyel szemben egy meghatározott idő elteltét követően az igényüket már nem érvényesíthették.
Szladits Károly14 értelmezésében a per célja a bírói ítélet, amellyel a bíróság a felek közötti konkrét jogi helyzetet a felekre kötelezően megállapítja. Az ítélet joghatásai annak jogerőre emelkedésével állnak be. Megkülönböztetünk alaki és anyagi jogerőt. Az alaki jogerő a peres eljárás végleges befejezését jelenti, a jogerőre emelkedett ítéletet a pert folytató jogorvoslattal többé megtámadni nem lehet. Anyagi értelemben a jogerő az ítéletnek az a tulajdonsága, hogy a tartalma a felek között jogot alkot. Az anyagi jogerő negatív és pozitív irányban hat.
Negatív irányban az ügy jogerős eldöntése kizárja, hogy ugyanazon felek között ugyanazon jog tekintetében ugyanazon ténybeli okokból újabb per folyhasson. Az ilyen pernek az ítélt dolog kifogása állja útját. Az ítélt dolog nem pergátló körülmény, hanem érdemleges elutasítási ok.
Pozitív irányban az anyagi jogerő azt jelenti, hogy az ítéletben foglalt deklaráció a felekre nézve végleg irányadó és egyúttal további joghatásoknak is az alapja. A jogerős ítélet hatása szabály szerint csak a perben álló felekre terjed ki (sententia ius facit inter partes).
Csak kivételesen terjed ki a jogerő hatása harmadik személyekre. Így általában hatályos az ítélet a peres felek egyetemes jogutódaival szemben A különös jogutódok ellen és javukra csak akkor hat az ítélet ha a jogutódlás a perindítás után következett be. Bizonyos perekben hozott ítéletek mindenkivel szemben hatnak, így különösen a státusperekben hozott ítéletek. A konstitutív ítéletekben végbemenő joglétesítés abszolút hatása azt jelenti, hogy, hogy az ítélet az anyagi jogi tényállást bővíti, s így az alaki jog szempontjából fogalmilag abszolút hatású. Anyagi jogilag a joghatás abszolút vagy relatív jellege attól függ, hogy az ítélet milyen jogot konstituál.
Sárffy a telekkönyvi határozatok jogereje - a bírói határozatra tekintettel - kétféle: alaki és anyagi. Az alaki jogerő azt jelenti, hogy a határozatot rendes jogorvoslattal megtámadni nem lehet. Hogy ilyen jogerő a telekkönyvi végzésekhez fűződik, a felfolyamodási határidő lejárta után, az kétségtelen.15
Tímár szerint a telekkönyvi végzés alaki jogereje csupán azt jelenti, hogy azt a felek részéről fellebbvitellel megtámadni nem lehet. Nem jelenti viszont azt, hogy jogsértés esetén azt ne lehetne kijavítani. Ennek okát először is abban látja, hogy "a telekkönyvi eljárás nem lévén bírói eljárás, következésképpen a telekkönyvi hatóság határozatai nem is lehetnek érdemi bírói határozatok." Tímár szerint a telekkönyvi végzések alaki jogereje sem egyértelmű.
Sárffy szerint az anyagi jogerő fennállása már vitatható. A magánjogi elméletek szerint az anyagi jogerővel bíró határozatnak "anyagi jogi joghatása van, amely abban áll, hogy a határozat magánjogi jogalap, s ha az ítélet helytelen, vagyis az ítélet előtti magánjogi állapotnak nem felel meg, akkor a magánjogi állapot úgy alakul át, amint azt az ítélet megállapítja."16
Sárffy a magánjogi elméletet többek közt azért nem tartja helyesnek, mert ha helyes volna, akkor az anyagi jog megváltozását éppen úgy, mint más magánjogi tényt, minden más eljárásban döntés alapjául kellene venni.
Sárffy a perjogi elmélet talaján vizsgálja a telekkönyvi határozatok anyagi jogerejének kérdéskörét, nevezetesen van-e a telekkönyvi végzésnek olyan hatása, hogy a jogerős telekkönyvi határozat tartalmát más bírósági, hatóság eljárásban is döntés alapjául kellene venni, a jog tartalmát más bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban ne lehessen kétségbe vonni. Azért is különösen fontos e kérdés tisztázása, mert megkerülhetetlen, hogy a telekkönyvi határozatnak a konkrét eljáráson túlterjedő joghatása legyen. Ez utóbbi hatás lényeges eleme az anyagi jogerő hatásnak is.
További kérdés, hogy a telekkönyvi határozat kapcsán beszélhetünk-e az anyagi jogerőnél tágabb különböző kötőerőről, azaz maga a telekkönyvi hatóság ugyanabban az eljárásban, amelyben e határozatot meghozta, attól utóbb eltérhet-e. Helye lehetne a telekkönyvi eljárásban is a kötőerőnek, ha a beadvány elintézése kötné a telekkönyvi hatóságot. De nem köti, a hibás telekkönyvi bejegyzések kijavítását, kiigazítását a telekkönyvi rendtartás széles körben megengedi.
Tímár szerint a telekkönyvi végzésnek anyagi jogereje nincs, a res iudicata idegen a telekkönyvi határozatoktól, a telekkönyvi kérelme ügyében hozott jogerős döntésnek nincs meg az a hatása, hogy az meg nem újítható, fel nem eleveníthető és a döntés esetleges későbbi perben is irányadó, vagyis a döntés végérvényes lenne. Tímár, Grosschmid Bénire is (lásd Grosschmid Béni: Jogszabálytan) hivatkozva az anyagi jogerővel kapcsolatban fontosnak tartja kiemelni, hogy "a res iudicata tárgya a perben álló felekre való kihatás, körén belül is csak valamely konkrét subjectív jogviszony, nem pedig az objektív állapot."17
Sárffy szerint a telekkönyvi határozatok jogerejétől függetlenül a határozathoz magához, illetőleg e határozattól függetlenül magához a telekkönyvi bejegyzettséghez harmadik személy javára igazoló, legitimáló hatás minden további nélkül kapcsolódhat.
Ez a hatás ugyanis más, mint a jogerő. A jogerő az ügy feleire más bíróságra, illetőleg hatóságra terjed ki, másokra rendszerint nem. Ezzel ellentétben az igazoló hatás éppen a felekre nem terjed ki, hanem csak harmadik személyeknek a jóhiszemű jogszerzéseit védi.
Az igazoló hatás ellentétben a jogerővel nem kizárólag magához a bírói határozathoz fűződik, hanem egy összetett tényálláshoz, amelynek csak az egyik eleme a bírói határozat, hanem kell más tényállási elemnek is fennállnia. A telekkönyvben ilyen szükségszerű további tényállási elem a telekkönyvi bejegyzettség, annak időpontjától számított meghatározott idő eltelte, továbbá a telekkönyvi állapot szerint szerző fél jóhiszeműsége.
Az igazoló hatás tehát nem jogerőhatás, nem csak a jogerős végzéshez fűződik, hanem a Tk. Rt. 150. §-ában meghatározott 3 év elteltével a jogerőre nem emelkedett (mert nem kézbesített) végzéshez is, sőt a végzés nélkül teljesített telekkönyvi bejegyzéshez is. Ez az igazoló hatás önmagában a bejegyzést megengedő határozat nélküli telekkönyvi bejegyzettséghez is fűződhet. Ezt a közbizalmi hatást nem szabad összetéveszteni a jogerővel.
Sárffy szerint helye lehetne ellenben a telekkönyvi eljárásban is az anyagi jogerőnek, ha valamely későbbi beadvány elintézésénél a vele összefüggő korábbi beadvány elintézése kötné a telekkönyvi hatóságot. De nem köti. Utalni kell a bírói gyakorlatnak arra a szabályára, amely a hibás telekkönyvi bejegyzések kijavítását széles körben engedi meg. Minden új beadvány elintézése új telekkönyvi eljárás, nem pedig a réginek a folytatása. Ennél fogva a kötöttség néven tárgyalt perjogi jelenségnek a telekkönyvi eljárásban nem igen lehet tere. A telekkönyvi végzéssel felmerülő jogsérelmek peres eljárásban orvosolhatók. Mindezek alapján a telekkönyvi végzéseknek nincs anyagi jogereje.
A bírói gyakorlat a klasszikus telekkönyv idejében is eltért a telekkönyvi hatályoktól. Voltak olyan bírósági határozatok, amelyek a közbizalmi hatást összetévesztették a jogerővel. Volt olyan kúriai határozat (C. V. 1681/1931; C. V. 3523/1933.), amely a Tk. Rt. Vht. 168. §-a szerinti kijavítási kérelmet elutasította a kijavítani kívánt végzés jogerőre emelkedésére hivatkozva: "E jogerő következtében, az elkövetett hiba időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett vagy szerzett rangsorukban hátrányba jutó harmadik személyek sérelmére, azok beleegyezése nélkül sem pótkérvény, sem a telekkönyvi rendtartás 168. §-a alapján indított peren kívüli eljárás útján többé nem orvosolható."18
Sárffy mutat rá arra pontosan a különbségre, amely a telekkönyvi végzések jogereje, illetőleg a telekkönyvi bejegyzéshez kapcsolódó anyagi jogerő között fennáll. A telekkönyvi bejegyzésnek nincs ugyanis önálló jogkeletkeztető hatása, a telekkönyvi bejegyzés önmagában semmilyen jogváltozást, így keletkezést, megszűnést, módosulást nem hoz létre. Ennek folytán nem fűződik anyagi jogerő sem a telekkönyvi bejegyzéshez. Az anyagi jogerő azt jelentené, hogy önmagában a telekkönyvi bejegyzés egyedül és önmagában is létrehozza jogváltozást.
A polgári eljárásokban, így a nemperes eljárásokban hozott határozatok jogereje alanyilag szabály szerint csak a felekre terjed ki, ugyanakkor közvetett hatása bárkire lehet (ún. reflexhatás). A jogirodalom meghatározóan az anyagi jogerőt csak a bírósági határozatokhoz köti. Anélkül, hogy a jogtudományi vita újabb szeletében állást foglalnánk csak utalunk a különböző álláspontokra ebben a tekintetben is. Témánk szempontjából a kérdés mindazonáltal megkerülhetetlen, mégpedig éppen a közhitelesség, a közbizalmi hatály oldaláról, mind a telekkönyv, mind az ingatlan-nyilvántartást tekintve. A jogerős határozat alaptulajdonságai mindenekelőtt a megtámadhatatlanság, a véglegesség, a határozat irányadó volta, továbbá annak végrehajthatósága.
A jogerőhatás negatív oldala abban áll, hogy ugyanazon felek között ugyanarra a jogra nézve nem lehet sikeresen új keresetet indítani. A pozitív hatás azt jelenti, hogy az ítéletben foglalt döntés minden bíróságra és a felekre végleg irányadó és egyúttal további joghatások alapja is. Viszont ha az érdekelt a perről a másodfokú ítélet meghozatala után szerez tudomást, az anyagi jogerő reá nem terjed ki. (LFB PK 196. sz. állásfoglalás).
A nemperes eljárásokban hozott határozatok is különböző joghatások kiváltására alkalmasak. Farkas József19 álláspontja szerint a felszabadulás előtti jogirodalomban uralkodó nézet szerint a peren kívüli eljárásokban hozott határozatokat per tárgyává lehetett tenni és azt hatályon kívül lehetett helyezni szemben az ítélettel. Ebből következően a peren kívüli eljárásokban hozott határozatok nem bírtak az ún. anyagi jogerővel. A telekkönyvi határozatok körében jogerő és a közhitelesség viszonyának tisztázása különösen a közhitelesség, a közbizalmi hatály beálltához kapcsolódó kritikus idő, továbbá ezen alapulóan a jóhiszemű szerzőt megillető törvényes védelem tényleges tartalmának meghatározása miatt vált szükségessé.
A perjogi elméletek20 szerint a bírói határozatok - így a telekkönyvi eljárásban hozott bírói határozatok - jogereje alaki és anyagi természetű. Alaki jogerővel minden határozat bír, az eljárás során hozott és az eljárást befejező határozat egyaránt. A telekkönyvi határozatok jogerejének kérdésében, a telekkönyvi jogszabályok alapján, sem az érdemi, sem az eljárás során hozott más határozatok körében tételes jogszabály alapján nem tudunk állást foglalni. A Polgári perrendtartás szabályai segítségével válaszolható meg e kérdés.
A telekkönyvi eljárást, mint jogállapot változtató eljárást, annak természetéből adódóan érdemi határozattal kell lezárni, a bejegyzési igény kérdésében - annak megengedése, elrendelése, illetőleg megtagadása felől - ügydöntő határozatot kell hozni. A meghozott döntés - a telekkönyvi publikáció okából mind az eljárásban résztvevőkkel, mind az egyéb érintettekkel szemben - mindenkivel szemben hatályossá válik, senki sem hivatkozhat arra, hogy e jogállapot változásról nem tudott. A jogállapot-változtató telekkönyvi eljárásoknak jellegéből magából a jogállapot-változtatásból következik, hogy a hozott döntés mindenkivel szemben (contra omnes) hatályos. ■
JEGYZETEK
1 Lásd erről: Farkas József: Bizonyítás a polgári perben, Budapest, 1956. 29. oldal.
2 Lásd erről különösen Tímár Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938. Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Budapest, 1941.
3 Lásd Tímár (Rojcsek) Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938. 158. oldal, a szerző kiadása.
4 Lásd Tímár (Rojcsek) Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938. 158. oldal, a szerző kiadása.
5 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. Grill Károly Könyvkiadó, 558. oldal.
6 Lásd a jogerő kérdését a polgári eljárásjogi és államigazgatási szakirodalomban különösen: Toldy Ferenc: Az államigazgatási szervek aktusainak jogereje, JK. 1956. 1. szám.; Az államigazgatási aktus stabilitása és jogereje, Állam és Igazgatás , 1966. évi 2. szám.; Berényi-Madarász-Toldi: Államigazgatási jog Általános rész, BM. 1975. 461-465. old. Valló József: Közigazgatási eljárás, Bp. 1937. 175. old.; Tomcsányi Móric: Jogerő a közigazgatási jogban. Bp. 1916. 8. oldal,; Szoboszlai György: Jogerő az államigazgatási jogban. Állam és Igazgatás, 1973. 7. szám. 620. oldal.; Beck Salamon: Az ítéleti indokolás jogerejének kérdéséhez, JK. 1963. 7. szám. 404-410. oldal.; Farkas József: A jogerő a magyar polgári peres eljárásban, Bp. 1976.; 48. old.; Farkas József: A jogerő személyi hatálya és tárgyi terjedelme a polgári eljárásban, JK. 1977. 2. szám. 66-78. old. Németh János: Az előzetes végrehajthatóság néhány problémája, MJ. 1958. 5. szám. 248-250. old.; Németh János: Az ítélet megalapozottsága és a perújítás a polgári perben, JK. 1974. 1-2. szám. 18-23. old.; Németh János: Rendkívüli perorvoslatok a magyar polgári eljárásban, Budapest, 1975.; Névai László: Gondolatok a jogerőről, JK. 1973. 11. szám. 437-444. old.; Névai László: A polgári eljárásban hozott határozatok rendszeréhez, MJ. 1979. 7. sz. 641-642. old.; Újlaki László: Ideiglenes (Függő) joghatások a magyar polgári eljárásban, MJ. 1989. 12. sz. 1108-1112. old.; Sárffy Andor: Magyar polgári perjog. Bp. 1946. 325-334. old.; Móra Mihály: Polgári eljárásjog II. A bírósági határozatok. 1959. 423. old.; Magyari Géza: A magyar polgári peres eljárás alaptanai (a perbeli cselekmények tana) Bp. 1898. 33. oldal., Móra Mihály: A bírósági határozatok, in. Polgári eljárásjog II. Bp. 1959. 440. old.;(4) lásd erről Farkas József: A nemperes eljárások néhány elméleti kérdése, JK. 1962. 8. szám. 416-417 old., Jogerő a nemperes eljárásokban, JK. 1973. 11. szám 592-593 old.; Farkas József: Jogerő a magyar polgári peres eljárásokban, Bp. 1976. 48. o.; Sárffy Andor: Magyar polgári perjog. Bp. 1946. 325-334. old.; Németh János: Rendkívüli perorvoslatok a magyar polgári eljárásban, Bp. 1975.; Névai László: Gondolatok a jogerőről, JK. 1973. 11. sz. 437-444. old.; Schönwitzky Bertalan: Az ítéleti jogerő, Eger. 1938. 265-270. oldal hiv.-a a szerző; Bacsó-Beck-Móra-Névai: Magyar polgári eljárásjog, Bp. 1959.; Vinkrer János: A bírói határozatok, in. A magyar polgári perjog főbb kérdései, Bp. 1953.; Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Osiris, 1998. Bp. 303-304 old.; Kiss-Németh-Papp-Somlai-Szilbereky: Magyar polgári perjog II. Bp. Ligatúra kiadás. 1997.; Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Bp. 1941. 452-455. old.; Sági-Kéri-Rojcsek: Telekkönyvi jog, Bp. Grill Kiadó Bp. 1931. 609-610. old.; Habermann: Jogerő a perenkívüli eljárásban, Szeged 1935.
7 Lásd erről különösen a régi telekkönyvi irodalomban pl.: Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 32., 502. oldal, Szladits Károly: Dologi jog, Budapest, 121-129. oldalak.
8 Lásd Kampis György: Telekkönyvi jog, KJK. Budapest, 1963. 72. oldal.
9 Tímár Rojcsek Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, Pestszentlőrinc, 1938. 162. oldal.
10 Lásd Sárffy: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 451-454. oldalak.
11 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 452. oldal.
12 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 453. oldal.
13 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 454. oldal.
14 Lásd Szladits Károly: A Magyar magánjog Általános rész, Budapest, Grill Károly Könyvkiadó 1941. 222. oldal.
15 Lásd Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, 451. oldal.
16 Lásd Sárffy: Telekkönyvi Rendtartás, Budapest, 1941. 452. oldal; a szerző kiadása.
17 Lásd Tímár Sándor: Telekkönyvi jogunk alaptanai, 160. oldal.
18 Hivatkozza és idézi Sárffy Andor: Telekkönyvi Rendtartás, 455. oldal., továbbá Réti Illés Elemér: Telekkönyvi jog, Budapest, 295-296. oldalak.
19 Farkas József: Jogerő a polgári peres eljárásokban JK 1976. 48. old., Jogerő a nemperes eljárásokban JK 1973. 11. 592-593.
20 Móra: A bírósági határozatok, in Polgári eljárásjog II. Bp. 1959. 440. old.;(4) lásd erről Farkas József: A nemperes eljárások néhány elméleti kérdése JK. 1962. 8. szám. 416-417 oldal, Jogerő a nemperes eljárásokban, JK. 1973. 11. szám 592-593 oldal; Farkas József: Jogerő a magyar polgári peres eljárásokban, Bp. 1976. 48. o.; Sárffy Andor: Magyar polgári perjog. Bp. 1946. 325-334. old.; Németh János: Rendkívüli perorvoslatok a magyar polgári eljárásban, Bp. 1975.; Névai László: Gondolatok a jogerőről, JK. 1973. 11. sz. 437-444. old.; Schönwitzky Bertalan: Az ítéleti jogerő, Eger. 1938. 265-270. oldal hiv.-a a szerző; Bacsó-Beck-Móra-Névai: Magyar polgári eljárásjog, Bp. 1959.; Vinkrer János: A bírói határozatok, in. A magyar polgári perjog főbb kérdései, Bp. 1953.; Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Osiris, 1998. Bp. 303-304 oldal; Kiss-Németh-Papp-Somlai-Szilbereky: Magyar polgári perjog II. Bp. Ligatúra kiadás. 1997.; Sárffy Andor: Telekkönyvi rendtartás, Bp. 1941. 452-455. oldalak; Sági-Kéri-Rojcsek: Telekkönyvi jog, Bp. Grill Kiadó Bp. 1931. 609-610. old.; Habermann: Jogerő a perenkívüli eljárásban, Szeged 1935.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kurucz Mihály ELTE-ÁJK, Agrárjogi Tanszék
Visszaugrás
