Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollegák! Tisztelt Elnökség!
Igazán nagyon örülök, és nagyon megtisztelőnek érzem, hogy a jogász szakma kiváló képviselői közül ilyen sokan érdeklődést mutatnak a szakvizsga-reform iránt. Engedjék meg, hogy az előttem szóló Somogy-vári István miniszteri biztos úrhoz hasonlóan megköszönjem a Jogász Egyletnek és az ügyvédi kamarának, hogy egymástól függetlenül, de szinte egy időben kezdeményező módon léptek fel, és házigazdaként, szervezőként vállalták a jogi szakvizsga rendszerének megújításában való részvételt, illetve jogszabály-módosítási kezdeményezéseikkel, ötleteikkel segítik azt.
Szeretném tehát elindítani a jogi szakvizsga-reformról szóló nyilvános vitát azzal, hogy felhívom figyelmüket néhány fontos problémára. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a helyzet megérett a változásra, de az elmúlt hetek rendkívül tanulságos és hasznos szakmai beszélgetései után világossá vált számomra, hogy abban már korántsem egységesek nézeteink, hogy mi legyen a változás iránya. Ennek a mai vitaülésnek éppen az a célja, hogy a reformmal kapcsolatos elképzelések közelítsenek egymáshoz, de a részleteket csak később dolgozhatjuk ki pontosan. Számos egyformán jó koncepciót fogunk a közeljövőben megismerni, közös feladatunkat és felelősségünket abban látom, hogy a szakma, a hivatásrendek mindegyikének megelégedését és működését szolgáló megoldást megtaláljuk. Hiszen mindannyian azt szeretnénk elérni, hogy a szakvizsga előtt álló fiatal kollegák számára megfelelő oktatást biztosítsunk, majd jól működő vizsgarendszerben adjanak számot tudásukról, és így kiváló kollegákká válhassanak.
Bevezetésképpen a jogi szakvizsga céljáról szólnék, majd a jogszabályi hátteréről és történetéről, aztán a mindannyiunk által ismert problémákról, végül az igazságügyi tárcánál kialakult elképzeléseinket ismertetném a változtatás lehetséges irányáról.
A jogi szakvizsga célja, hogy azok a fiatal kollegák, akik a megszabott gyakorlati időt letöltötték, és a jogszabály erejénél fogva vizsgára jelentkeznek az egyetemeken szerzett elméleti tudásra épülő gyakorlati ismereteikről számot adjanak. Amíg az egyetemi képzés a jogászi gondolkodásmód kialakítását, elsajátítását tűzi ki célul - a mai vitának nem tárgya az, hogy megvitassuk, hogy ezen a téren jó-e a helyzet vagy sem, hogy vajon a magyar oktatási rendszer alkalmas-e arra, hogy ezt a jogászi gondolkodásmódot a hallgatók megfelelő módon elsajátítsák - addig a szakvizsga a gyakorlati problémamegoldó készséget, képességet hivatott felmérni és értékelni. A frissen diplomát szerzett hallgatóknak a gyakorlati idő alatt kell elsajátítani azt az ismerethalmazt, amely alapján képesek lesznek a jogszabályok belső tartalmának összefüggéseit és a jogi problémákat felismerni, szisztematikusan gondolkodni, következetesen érvelni.
Erről néhány jogszabály, elsősorban az 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet ad rövid iránymutatást. A rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében olvashatjuk, hogy a jogi szakvizsga célja az, hogy a jelölt a gyakorlati szaktudásáról és jogalkalmazási készségéről számot adjon. A joggyakorlati képzés célja ennek megfelelően e tapasztalat és tudás megszerzése. A jogi szakvizsgára való felkészülés és maga a képzés jogszabályi hátterét sajnos nagyon röviden be lehet mutatni, hiszen csak a bírósági fogalmazó képzésre vonatkozóan vannak megfelelő részletességgel rögzített normák hatályban a magyar jogrendben: a 11/1999. (X. 6.) IM rendelet szabályozza ezt a területet, véleményem szerint kielégítően. Ennél már jóval kisebb terjedelemben és szerényebb tartalommal szól az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény az ügyvédjelöltek gyakorlati képzéséről. A 97. § kimondja ugyan, hogy az ügyvédjelöltet olyan munkával kell ellátni, amelynek során elsajátíthassa az ügyvédi működéshez, illetve a jogi szakvizsga letételéhez szükséges gyakorlati ismereteket, de hogy mit is jelent ez pontosan, azt már nem fogalmazza meg. A közigazgatásban gyakorlati idejüket töltők joggyakorlati idejéről még ennyi útmutatást sem találunk a jogszabályokban, és itt meg is állhatunk a felsorolással.
Ez azonban nem volt így mindig, ennek a területnek is nagyszerű hagyományai vannak a magyar jogtörténetben. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1874. évi XXXIV. törvénycikk tartalmaz "erre vonatkozó szabályokat és a bírói szakvizsga letételére vonatkozó 1891. évi XVII. törvénycikk is érdekes adalékokkal szolgálhat, a kérdés tanulmányozásakor. Egy 1929-ben készült tanulmány pedig így szól: "Az ügyvédjelölti és gyakorlati idő fele ügyvédnél, fele pedig bíróságoknál volna töltendő. Ennek indoka az, hogy az egységes ügyvédi-bírói vizsgához szükséges egyfelől a fegyelmezett bírói munkára való előkészítés, másfelől az igazán eredményes és jó jogászi munkához épp oly szükséges az ügyvédi gyorsaság és leleményesség is. A 4 évi gyakorlatból legalább három hónap a közigazgatás másféleségére tekintettel közigazgatási gyakorlatban töltendő volna." Így működött a joggyakorlati rendszer 1945-ig, míg mint tudjuk, 1949-50-ben elsorvasztották ezt a hatékony vizsga- és felkészülési rendszert.
A jogászi pályák egyenértékűségének elismerése, a munkaerő áramlásának szabadabbá tétele indokolta 1976-ban az egységes jogi szakvizsgarendszer bevezetését. Bírói, ügyészi, jogtanácsosi és tanácsi jogászi szakterületeken lehetett a szakvizsgán részt venni, és a vizsgák ugyan elméletileg egyenértékűek és konvertál-hatóak voltak, de a vizsga letételét tanúsító okiraton a tagozat megjelölése nem szerepelt, és csupán azt bizonyitotta, hogy a jelölt jogi szakvizsgát tett. Ezt követően a 14 éve hatályban lévő 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet vezette be valójában az egységes szakvizsgát, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a szakmai területek közötti átjárhatóságot és átválthatóságot ténylegesen megteremtse, és hosszú távon biztosítsa.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
