A pótmagánvád lehetősége a sértett szempontjából a legfontosabb garanciális intézménye büntető eljárásjogunknak, hiszen ez az egyedüli eszköz, amely biztosítja számára a közvetlen bírósághoz fordulás lehetőségét, ha meggyőződése szerint nem megfelelően foglalkoznak ügyével a hatóságok. Az évszázados jogi tradícióinkat követve negyvennégy év után újra bevezetett jogintézmény hatályos szabályozása azonban az azóta történt többszöri módosítása ellenére sem éri el a jelentőségének megfelelő, illetve a hatékony jogérvényesítéshez szükséges színvonalat.
Bócz Endre szerint "a pót magánvádlót nem szereti a jogrendszer",[1] amiben sajnos nem lehet vitába szállni az idézett szerzővel, ha áttekintjük a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénnyel (Be.) ismét bevezetett pótmagánvád szabályozásának eddigi alakulását és ennek meglehetősen eklektikus végeredményét, mert ennek alapján valóban nem juthatunk más következtetésre. A jogrendszer persze - mint tudjuk - leginkább azt nem szereti, akit a jogalkotó sem. A jogalkotó averziója pedig akár érthető is lehetne, ha történetesen nem vezette volna be a jogintézményt, hiszen ennek elkerülése ésszerű érvekkel indokolható lett volna. A jogalkotó azonban nem ezt az utat választotta, hanem a büntetőeljárás koncepciójáról szóló 2002/1994. (I. 17.) Kormányhatározat 6. pontjában megfogalmazott kívánalmak szerint "megfelelő korlátok között" megengedte, hogy a sértett pótmagánvádlóként járhasson el. Ennek korlátozása azonban olyan tökéletesen sikerült, amire tekintettel a pótmagánvádló fellépésének megengedését legfeljebb mint "Az okos leány" című magyar népmeséből ismert "legyen is, meg ne is" dilemmájának XX. századi jogászi megoldásaként lehetett méltányolni, mert ennek eredményeként a sértett igényérvényesítési lehetőségei gyakorlatilag semennyiben nem bővültek. Ebben csupán az 1996. évi LI. törvénnyel bevezetett módosítások jelentettek érdemleges előrelépést, amelyek azonban nem oldották meg a szabályozás minden problémáját.
Erre tekintettel a hatályos szabályozás véleményem szerinti leglényegesebb ellentmondásait igyekszem - legalább dióhéjban - összefoglalni a következőkben.
A pótmagánvád szabályozási módjának szembetűnő vonása az, hogy a jogintézményre vonatkozó rendelkezéseket nem a Be. azonos fejezetén belül, hanem különböző fejezeteiben találjuk. Ez azt eredményezi, hogy az összesen 31 fejezetből, s ezen belül 608 szakaszból álló Be. pótmagánvádra vagy pótmagánvádlóra, illetve annak eljárására vonatkozó 41 szakaszának rendelkezései 18 különböző fejezet keretein belül kerültek elhelyezésre. Kizárólag az elsőfokú bírósági tárgyalást szabályozó XIII. fejezeten belül az V. cím alatt találhatók meg rendszerezetten a pótmagánvádlóra vonatkozó eltérő rendelkezések, persze itt sem teljes körűen, miután a pótmagánvádló fellépésének szabályai nem itt, hanem az I. címnél szerepelnek. Ez a szabályozási technika nem követi következetesen az 1896. évi XXXIII. törvénycikkel elfogadott Bűnvádi perrendtartás (Bp.) által teremtett törvényszerkesztési hagyományainkat, ami ebben az esetben nem vált előnyére a hatályos szabályozásnak.
- 12/13 -
A tradícióknak a jogrendszer alakításában is meg van a maguk jelentősége, sőt talán éppen ezen a téren kellene a legnagyobb megbecsüléssel ápolnunk azokat mint a kiegyensúlyozott nemzeti jogfejlődés nélkülözhetetlen biztosítékait. S 110 évvel a hatályba lépése után, nyugodtan kijelenthetjük, hogy számunkra a büntető eljárásjogunk fejlődésének vitathatatlanul legfontosabb mérföldkövét jelentő Bp. ma már a jogi kultúránk olyan tradicionális értékét jelenti, amelynek figyelembe vétele korunk jogalkotóitól is elvárható. Ez azonban természetesen csak a mai kor követelményeinek megfelelően kitűzött jogalkotói célhoz képest is időtállónak bizonyult megoldásokra vonatkozik. Ezért kell előtérbe helyezni a jogszabályszerkesztő felelősségének kérdését, amivel kapcsolatban csak egyetérteni lehet Király Tibor következő gondolataival: "A kodifikátornak most és mindig elsőrendű kötelessége és felelőssége, hogy olyan törvényt fogalmazzon, amely hatékony a büntetőjogi felelősségre vonásban, és egyaránt óvja mind a társadalmat, mind a polgárait. Emellett terheli őt történeti felelősség, mert azokat a legjobb hagyományokat kell folytatnia, amelyeket Magyarországon a múltban megteremtettek és követtek. A legtöbb garanciát, a legjobb elveket magában foglaló törvényt kell alkotnia, arra törekedve, hogy meghaladja a nagy elődöket, és példamutató legyen a jövő számára."[2] Abban most nem érdemes elmélyedni, hogy a Be. mennyiben felel meg ezeknek a magasan szárnyaló elvi szempontoknak, mert ezekből számunkra pillanatnyilag csak a legjobb történeti hagyományok folytatásának követelménye lehet érdekes a pótmagánvád szabályozásánál alkalmazott jogtechnikai megoldásra vonatkozó észrevételek megfogalmazásakor. Ilyen tekintetben pedig kétségtelenül a legjobb történeti hagyományok körébe sorolhatjuk azt a korabeli törvényszerkesztési megoldást, amelynek eredményeként a pótmagánvádra, illetőleg a pótmagánvádló általi vádképviseletre vonatkozó eltérő szabályozás együvé vonható rendelkezéseit a Bp. két helyen: a IV. fejezetében és a XV. fejezetének B/ részében foglalja össze, ami jelentősen megkönnyíti a szóban levő joganyag áttekinthetőségét. Ebben az egykori szabályozást mindenképpen példaértékű törvényszerkesztési megoldásnak tartom a következők miatt.
Megítélésem szerint egy adott jogág egész rendszerét felölelő szabályozás megszerkesztésekor mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy annak szerkezete a tárgyát képező joganyag belső összefüggései által lehetővé tett legteljesebb mértékben áttekinthető legyen a jogforrás alkalmazásának megkönnyítése érdekében, aminek a fontossága a napjainkat jellemző jogszabály alkotási dömping tükrében ma már aligha lehet kérdéses. Ennek a követelménynek a megvalósulása az első részen kívül az egyes eljárási szakaszokat vagy típusokat átfogó nagyobb szerkezeti egységet jelentő törvényi részek keretei között a joganyag önálló fejezetekre és azon belül elkülönülő címekre tagolásának módszerét követő Be. esetében elsősorban az ezekben elhelyezett joganyag koherenciájának, illetve szerkesztési elveinek megvizsgálásával ítélhető meg. Ilyen szempontból, a pótmagánvád természetéből következően, behatóbb vizsgálódást a bírósági eljárás általános [harmadik rész] és külön [ötödik rész] szabályozásának összehasonlítása és elemzése igényel. Arra vonatkozóan ugyanis semmilyen eligazítást nem találhatunk a Be. miniszteri indokolásában, hogy a jogalkotó milyen elvek vagy szempontok szerint határozta meg az általánostól eltérő szabályozást igénylő eljárási típusok, vagyis a külön eljárások körét.
Álláspontom szerint: külön eljáráson a büntetőeljárás olyan speciális formáját kell érteni, amelynek lefolytatása során az általánostól részben eltérő - a törvényben jogpolitikai megfontolásból vagy a terhelt avagy a vádló személyére tekintettel külön meghatározott - szabályok érvényesülnek. Ezért további vizsgálat tárgyát az képezheti, hogy ha bizonyos bűncselekmények tekintetében a vád sértett általi képviselete indokolttá teszi az ilyen eljárás külön szabályozását, akkor vajon milyen megfontolások szólhatnak amellett, hogy erre ne kerüljön sor az olyan esetre kiterjedően is, amikor a sértett pótmagánvádlóként lát el vádképviseletet. A külön eljáráskénti szabályozás egyedüli ellenérveként legfeljebb azt lehet felhozni, hogy [Király Tibort idézve] "a magánvád nem azt jelenti, hogy a vád elveszti közvádi jellegét, csupán arról van szó, hogy nem közvádló jár el".[3] Ennek azonban a vizsgált szempontból azért nem lehet jelentőséget tulajdonítani, mert a magánvádas eljárás kivételével valamennyi külön eljárás tárgya csak közvádas bűncselekmény lehet. Másrészt azt is rögzíthetjük, hogy a közvádas és a magánvádas bűncselekmények ilyen megkülönböztetése természetszerűleg nem anyagi jogi kérdés, tehát nem azok valamilyen körülírható sajátosságából fakad, hanem a jogalkotó döntésén múlik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
