Balogh Zsolt, Marosi Ildikó: Vonzások és taszítások - bíróságok között (ABSz, 2012/1., 73-79. o.)

Gondolatok az alkotmányjogi panaszról

I. Bevezetés

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény az állami szervek közül talán az Alkotmánybíróság hatásköreit érintően hozta a legnagyobb változást. Az alkotmányjogi panasz hatáskör nemcsak az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének, hanem a bírói döntés alkotmányellenességének vizsgálatára is kiterjed, s az Alaptörvény erejével az Alkotmánybíróság a bírói döntést is megsemmisítheti.[1] Az Alaptörvényt követően hatályba lépett a 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) az alkotmányjogi panasz három formáját szabályozza, kettő normakontrollra irányul, egy pedig a bírói döntés vizsgálatára. Ez a közjogi konstrukció csak akkor lehet sikeres[2], ha az Alkotmánybíróság és a bíróságok együttműködnek. Az alkotmányjogi panaszra vonatkozó hatályos szabályozás alapján állíthatjuk, hogy az alkotmányjogi panasz az individuális jogvédelem (alapjogvédelem) elsődleges eszköze, rendeltetése az egyéni jogvédelem a közhatalommal szemben. De e védelembe a bíróságok is szükségképpen bekapcsolódnak, hiszen az alkotmányjogi panasz lehetősége mindenképpen arra sarkall, hogy a "bírói döntés" összhangban legyen az Alaptörvénnyel, benne az alapjogokkal. Mindeközben az alkotmánybíráskodás fő funkciója - ami az alkotmánybíráskodást alkotmánybíráskodássá teszi - változatlan maradt: az Alkotmánybíróság hivatott a jogrendszer normáinak alkotmányossági szempontú megítélésre.

Az alábbiakban az alkotmányjogi panasz jogintézményének azt a szeletét vizsgáljuk, amely a bíróságokhoz való viszonyt a leginkább érintik: melyik, s milyen típusú döntést lehet panasszal megtámadni. Az Abtv.-ben szabályozott "mindhárom panasz" feltétele, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Ez a feltétel a panaszok különböző formáiban - minden bizonnyal - mást és mást jelent majd.

II. "Jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette"

Az alkotmányjogi panasz jogorvoslat[3] - mondta a régi Abtv. alapján az Alkotmánybíróság 1991-ben. A jogorvoslathoz való jog alkotmányjogi tartalma több döntésen keresztül formálódott. Így a jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét.[4] A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. A jogorvoslathoz való jog törvényben meghatározottak szerint gyakorolható, ezért az egyes eljárásokban eltérő szabályozás lehetséges.[5] Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.[6] Látható tehát, hogy a jogorvoslathoz való jog tartalmát az Alkotmánybíróság bontja ki, s az - adott esetben - függetlenedik a jogági fogalom-meghatározásoktól. Amikor a jogorvoslati jog szubsztanciális elemeit megvalósulni látja, akkor megállapítja, hogy érvényre jutott az alapjog.

Sajátosan viszonyul mindehhez az alkotmányjogi panasz. Az új Abtv.-ben szabályozott alkotmányjogi panasz - ha lehet ilyet mondani - "még inkább" jogorvoslat.[7] Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Alkotmánybíróság, amikor az alkalmazott jogszabály alkotmányossági vizsgálatát lefolytatja - a bírói eljárás aspektusából - lényegében "előkérdést" bírál el: alkotmányos-e az a jog, amit alkalmazni kell. Ezért arra a kérdésre, hogy az Alkotmánybíróságnak a bírói eljárás melyik fázisában célszerű belépnie az alkalmazott jog alkotmányossági vizsgálatára, az a válaszunk, hogy minél hamarabb.[8] Amikor "a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva" fordulatot értelmezzük, ezt mindenképpen szem előtt tartjuk.

1. A régi panasz

1.1. A régi Abtv. 48. §-a szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős döntést követő hatvan napon belül lehetett benyújtani. Az így szabályozott alkotmányjogi panasznak nem volt feltétele az új Abtv. 26. § (1) bekezdésében írt azon kitétel, hogy a bírósági eljárásban alkalmazott jogszabályról legyen szó, így elvileg lehetőség volt olyan panasz benyújtására is, amelyben az alkotmányellenes jogszabály a bírói úton nem támadható "jogerős" döntésben jelent meg. Ennek a gyakorlati jelentősége azonban szinte elenyésző, mert néhány kivételtől eltekintve a bírói út biztosított. A következő kérdés, hogy a panasszal támadható jogerős döntés az ügy érdemében hozott döntés kell-e hogy legyen. A régi Abtv. alapján kialakult gyakorlatból az rajzolódott ki, hogy nem pusztán az ún. "érdemi döntések" voltak megpanaszolhatóak, hanem más, az eljárás során hozott döntések is.[9] (Legalábbis vita tárgya volt, hogy a jogerős döntés alatt csak az érdemi döntést kell-e érteni, vagy az eljárás során jogerőre emelkedett más döntéseket is.)

A régi Abtv. alapján kialakult alkotmánybírósági gyakorlat alapján a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően benyújtott panaszok esetén az Alkotmánybíróság - ha a panasz az egyéb törvényi feltételeknek megfelelt - lefolytatta az érdemi vizsgálatot. Az Alkotmánybíróság a 41/1998. (X. 2.) AB határozatában értelmezte a benyújtás feltételeit, s hozzátette, hogy ha a panaszolt alapjogsérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott, vagy - ha új eljárásra és új határozat hozatalára kerül sor - az elrendelt új eljárás során született jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani.[10] Így a felülvizsgálati eljárásban (az adott ügyben először) alkalmazott jogszabály ellen is volt lehetőség alkotmányjogi panasz benyújtására a felülvizsgálati döntés kézbesítését követő hatvan napon belül. A főszabály azonban a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítése utáni panaszbenyújtás volt.

1.2. A régi panasz utódját az új Abtv. 26. § (1) bekezdése szabályozza. Azt mondhatjuk, hogy hangsúlybeli eltolódásokkal ugyan, de a panasz e formája megmaradhat a régi Abtv. szerinti gyakorlat medrében. A továbbélő régi panasz a bíróságoktól különösebb felkészülést nem igényel[11], ugyanis - ahogy korábban is volt - más az alkotmánybírósági vizsgálat iránya (az ügyben alkalmazott jogszabály) és más a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) szerinti bírósági felülvizsgálat iránya. A felülvizsgálat során a jogszabály alkotmányellenességét a bíróság úgysem tudná kiküszöbölni, ezért indokolatlannak tűnik eltérni a "jogerős döntést követő" fordulattól. A felülvizsgálathoz való viszony tekintetében az új Abtv. fogalmi változást annyiban hozott, amennyiben a panasz igénybevételénél nem a jogerős döntést, hanem a jogorvoslati lehetőségek kimerítését jelöli meg. Önmagában a többes szám azonban nem alapozza meg, hogy a normakontrollra irányuló alkotmányjogi panasz esetén a felülvizsgálatot minden esetben igénybe kelljen venni. Amikor nyilvánvaló, hogy a felülvizsgálati eljárásban a felek sérelme orvosolhatatlan, fölösleges eljárást és az illeték miatt fölösleges költséget eredményez, hogy felülvizsgálat igénybevételére kötelezzék őket az alkotmányjogi panasz benyújtását megelőzően. A felülvizsgálat kötelezővé tétele e tekintetben megkérdőjelezné az alkotmányjogi panasz hatékonyságát, visszavetné a normakontrollon alapuló alapjogvédelmet. Az alkotmánybírósági gyakorlat úgy tűnik - álláspontunk szerint helyesen - nem erre tart. Az Alkotmánybíróság a 3008/2012. (VI. 21.) AB végzésében[12] (IV/00013/2012. AB végzés) azért utasította vissza a panaszt, mert a panasszal támadott jogerős döntést - a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét - a Kúria felülvizsgálati eljárás során hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. A végzés indokolása szerint: "Az ügyben az indítványozónak a megismételt eljárás befejezését követően nyílik újabb lehetősége arra, hogy az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetén alkotmányjogi panaszt nyújtson be az Alkotmánybírósághoz." A IV/976/2012. szám alatt meghozott, szintén befogadással kapcsolatos végzésében a testület az alkotmányjogi panasz befogadásának a jogorvoslat kimerítésére irányuló követelményét kielégítettnek tekinti akkor, ha a panaszos a közigazgatási határozatot bíróság előtt támadja meg, és a közigazgatási bíróság jogerős döntést hozott az ügyben. Nem fogadja be ugyanakkor az indítványt, ha az nem vet fel alapvető alkotmányjogi kérdést. Ebből felsejlik, hogy az Alkotmánybíróság talán az új Abtv. alapján is a jogerős döntést tekinti majd a normakontroll-panasszal támadhatónak.