Balogh Zsolt, Marosi Ildikó: Vonzások és taszítások - bíróságok között (ABSz, 2012/1., 73-79. o.)

Gondolatok az alkotmányjogi panaszról

I. Bevezetés

A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény az állami szervek közül talán az Alkotmánybíróság hatásköreit érintően hozta a legnagyobb változást. Az alkotmányjogi panasz hatáskör nemcsak az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének, hanem a bírói döntés alkotmányellenességének vizsgálatára is kiterjed, s az Alaptörvény erejével az Alkotmánybíróság a bírói döntést is megsemmisítheti.[1] Az Alaptörvényt követően hatályba lépett a 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) az alkotmányjogi panasz három formáját szabályozza, kettő normakontrollra irányul, egy pedig a bírói döntés vizsgálatára. Ez a közjogi konstrukció csak akkor lehet sikeres[2], ha az Alkotmánybíróság és a bíróságok együttműködnek. Az alkotmányjogi panaszra vonatkozó hatályos szabályozás alapján állíthatjuk, hogy az alkotmányjogi panasz az individuális jogvédelem (alapjogvédelem) elsődleges eszköze, rendeltetése az egyéni jogvédelem a közhatalommal szemben. De e védelembe a bíróságok is szükségképpen bekapcsolódnak, hiszen az alkotmányjogi panasz lehetősége mindenképpen arra sarkall, hogy a "bírói döntés" összhangban legyen az Alaptörvénnyel, benne az alapjogokkal. Mindeközben az alkotmánybíráskodás fő funkciója - ami az alkotmánybíráskodást alkotmánybíráskodássá teszi - változatlan maradt: az Alkotmánybíróság hivatott a jogrendszer normáinak alkotmányossági szempontú megítélésre.

Az alábbiakban az alkotmányjogi panasz jogintézményének azt a szeletét vizsgáljuk, amely a bíróságokhoz való viszonyt a leginkább érintik: melyik, s milyen típusú döntést lehet panasszal megtámadni. Az Abtv.-ben szabályozott "mindhárom panasz" feltétele, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Ez a feltétel a panaszok különböző formáiban - minden bizonnyal - mást és mást jelent majd.

II. "Jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette"

Az alkotmányjogi panasz jogorvoslat[3] - mondta a régi Abtv. alapján az Alkotmánybíróság 1991-ben. A jogorvoslathoz való jog alkotmányjogi tartalma több döntésen keresztül formálódott. Így a jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét.[4] A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. A jogorvoslathoz való jog törvényben meghatározottak szerint gyakorolható, ezért az egyes eljárásokban eltérő szabályozás lehetséges.[5] Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.[6] Látható tehát, hogy a jogorvoslathoz való jog tartalmát az Alkotmánybíróság bontja ki, s az - adott esetben - függetlenedik a jogági fogalom-meghatározásoktól. Amikor a jogorvoslati jog szubsztanciális elemeit megvalósulni látja, akkor megállapítja, hogy érvényre jutott az alapjog.

Sajátosan viszonyul mindehhez az alkotmányjogi panasz. Az új Abtv.-ben szabályozott alkotmányjogi panasz - ha lehet ilyet mondani - "még inkább" jogorvoslat.[7] Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Alkotmánybíróság, amikor az alkalmazott jogszabály alkotmányossági vizsgálatát lefolytatja - a bírói eljárás aspektusából - lényegében "előkérdést" bírál el: alkotmányos-e az a jog, amit alkalmazni kell. Ezért arra a kérdésre, hogy az Alkotmánybíróságnak a bírói eljárás melyik fázisában célszerű belépnie az alkalmazott jog alkotmányossági vizsgálatára, az a válaszunk, hogy minél hamarabb.[8] Amikor "a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs szá-

- 73/74 -

mára biztosítva" fordulatot értelmezzük, ezt mindenképpen szem előtt tartjuk.

1. A régi panasz

1.1. A régi Abtv. 48. §-a szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős döntést követő hatvan napon belül lehetett benyújtani. Az így szabályozott alkotmányjogi panasznak nem volt feltétele az új Abtv. 26. § (1) bekezdésében írt azon kitétel, hogy a bírósági eljárásban alkalmazott jogszabályról legyen szó, így elvileg lehetőség volt olyan panasz benyújtására is, amelyben az alkotmányellenes jogszabály a bírói úton nem támadható "jogerős" döntésben jelent meg. Ennek a gyakorlati jelentősége azonban szinte elenyésző, mert néhány kivételtől eltekintve a bírói út biztosított. A következő kérdés, hogy a panasszal támadható jogerős döntés az ügy érdemében hozott döntés kell-e hogy legyen. A régi Abtv. alapján kialakult gyakorlatból az rajzolódott ki, hogy nem pusztán az ún. "érdemi döntések" voltak megpanaszolhatóak, hanem más, az eljárás során hozott döntések is.[9] (Legalábbis vita tárgya volt, hogy a jogerős döntés alatt csak az érdemi döntést kell-e érteni, vagy az eljárás során jogerőre emelkedett más döntéseket is.)

A régi Abtv. alapján kialakult alkotmánybírósági gyakorlat alapján a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően benyújtott panaszok esetén az Alkotmánybíróság - ha a panasz az egyéb törvényi feltételeknek megfelelt - lefolytatta az érdemi vizsgálatot. Az Alkotmánybíróság a 41/1998. (X. 2.) AB határozatában értelmezte a benyújtás feltételeit, s hozzátette, hogy ha a panaszolt alapjogsérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott, vagy - ha új eljárásra és új határozat hozatalára kerül sor - az elrendelt új eljárás során született jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani.[10] Így a felülvizsgálati eljárásban (az adott ügyben először) alkalmazott jogszabály ellen is volt lehetőség alkotmányjogi panasz benyújtására a felülvizsgálati döntés kézbesítését követő hatvan napon belül. A főszabály azonban a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítése utáni panaszbenyújtás volt.

1.2. A régi panasz utódját az új Abtv. 26. § (1) bekezdése szabályozza. Azt mondhatjuk, hogy hangsúlybeli eltolódásokkal ugyan, de a panasz e formája megmaradhat a régi Abtv. szerinti gyakorlat medrében. A továbbélő régi panasz a bíróságoktól különösebb felkészülést nem igényel[11], ugyanis - ahogy korábban is volt - más az alkotmánybírósági vizsgálat iránya (az ügyben alkalmazott jogszabály) és más a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) szerinti bírósági felülvizsgálat iránya. A felülvizsgálat során a jogszabály alkotmányellenességét a bíróság úgysem tudná kiküszöbölni, ezért indokolatlannak tűnik eltérni a "jogerős döntést követő" fordulattól. A felülvizsgálathoz való viszony tekintetében az új Abtv. fogalmi változást annyiban hozott, amennyiben a panasz igénybevételénél nem a jogerős döntést, hanem a jogorvoslati lehetőségek kimerítését jelöli meg. Önmagában a többes szám azonban nem alapozza meg, hogy a normakontrollra irányuló alkotmányjogi panasz esetén a felülvizsgálatot minden esetben igénybe kelljen venni. Amikor nyilvánvaló, hogy a felülvizsgálati eljárásban a felek sérelme orvosolhatatlan, fölösleges eljárást és az illeték miatt fölösleges költséget eredményez, hogy felülvizsgálat igénybevételére kötelezzék őket az alkotmányjogi panasz benyújtását megelőzően. A felülvizsgálat kötelezővé tétele e tekintetben megkérdőjelezné az alkotmányjogi panasz hatékonyságát, visszavetné a normakontrollon alapuló alapjogvédelmet. Az alkotmánybírósági gyakorlat úgy tűnik - álláspontunk szerint helyesen - nem erre tart. Az Alkotmánybíróság a 3008/2012. (VI. 21.) AB végzésében[12] (IV/00013/2012. AB végzés) azért utasította vissza a panaszt, mert a panasszal támadott jogerős döntést - a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét - a Kúria felülvizsgálati eljárás során hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. A végzés indokolása szerint: "Az ügyben az indítványozónak a megismételt eljárás befejezését követően nyílik újabb lehetősége arra, hogy az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetén alkotmányjogi panaszt nyújtson be az Alkotmánybírósághoz." A IV/976/2012. szám alatt meghozott, szintén befogadással kapcsolatos végzésében a testület az alkotmányjogi panasz befogadásának a jogorvoslat kimerítésére irányuló követelményét kielégítettnek tekinti akkor, ha a panaszos a közigazgatási határozatot bíróság előtt támadja meg, és a közigazgatási bíróság jogerős döntést hozott az ügyben. Nem fogadja be ugyanakkor az indítványt, ha az nem vet fel alapvető alkotmányjogi kérdést. Ebből felsejlik, hogy az Alkot-