A Dél-Afrikai Köztársaság 1996-ban hatályba lépett Alkotmánya[1] (a továbbiakban: Alkotmány) méltán nevezhető a világ egyik legprogresszívebb alkotmányának, mivel a demokratikus országok tapasztalatait felhasználva kidolgozott rendelkezései, emberközpontú értékrendje, valamint a kisebbségi jogokat kiemelt figyelemmel kezelő alapjogi katalógusa (Bill of Rights), s a jogok érvényesülését szolgáló garanciarendszere példaértékű. Cass R. Sunstein a chichagói egyetem jogászprofesszora egyenesen a "világtörténelem legcsodálatraméltóbb alkotmányának" nevezte e dokumentumot.[2]
Érdemes röviden áttekinteni azt a Dél-Afrikai Köztársaságban végbement demokratikus alkotmányozási folyamatot, amelynek eredményeként és mintegy "megkoronázásaként" az Alkotmány, valamint az alapvető jogokra vonatkozó rendelkezések megszülettek. Az alkotmányozás menetét és jelentőségét az adott történelmi és társadalmi összefüggések ismeretében indokolt vizsgálni. Dél-Afrika 1948-tól 1990-ig - vagyis több mint negyven éven keresztül - mind a nemzetközi közösséggel, mind a nemzetközi joggal konfliktusban állt. Az országban fennálló faji diszkrimináción alapuló apartheid és az emberi jogok tagadása éppúgy ellentétes volt az ENSZ jogával, mint a II. világháborút követően forradalmi változást hozó azon emberi jogi normákkal, amelyeket a diszkriminációmentesség és az önrendelkezés elve határozott meg.[3] Az apartheidrendszert Craw-
- 303/304 -
ford Young a "Politika Afrikában" című értekezésében a következőképpen jellemzi: "A dél-afrikai rezsimben - a történelem során egyedülállóan - faji megfontolások alapján tették lehetetlenné a részvételt az ország lakosságának túlnyomó többségét (71,5 százalékát) alkotó afrikaiak számára. A fehérek voltak a részvételi jogok és a versengő politika kizárólagos birtokosai, meglehet ők maguk is áldozatai voltak a rendkívül szigorú nemzetbiztonsági törvényeknek."[4] A demokratikus elveket és értékeket, az emberi jogokat semmibe vevő rezsim az 1990-es évek elején kezdett felbomlani. Mindez Dél-Afrika szociális, politikai és gazdasági struktúrájában egyaránt mélyen szántó változásokat eredményezett. Az apartheid (jog)rendszerével való végleges szakítás és egy új alkotmány megfogalmazása érdekében 1993-ban 26 politikai csoport gyűlt össze a Johannesburghoz közeli Kempton parkban. Tekintettel egyrészt az adott időszak politikai valóságára, másrészt arra, hogy a különféle politikai csoportosulások jelentős része nem választás útján nyerte el mandátumát, egyértelmű volt, hogy a véglegesség szándékával elkészülő alkotmány még várat magára. Ugyanakkor a résztvevő csoportok képviselői által kidolgozott alaptörvény[5] hatályban léte alatt "ideiglenes" alkotmányként (a továbbiakban: Ideiglenes Alkotmány) szolgált mindaddig, míg a demokratikusan választott Alkotmányozó Gyűlés új alkotmányt nem kodifikált. Mivel az Ideiglenes Alkotmány különféle rivális politikai erők - nevezetesen a Nemzeti Párt (amely 1948 óta kormányozta Dél-Afrikát) és az Afrikai Nemzeti Kongresszus (amely 1960-1990-ig jogfosztott volt) - közötti kompromisszumot tükrözött, a Kempton parkban arra vonatkozóan született megállapodás, hogy a "végleges" alkotmány eleget tesz majd azon 34 alkotmányos elvnek, amelyeket az Ideiglenes Alkotmányhoz csatolt jegyzék tartalmazott.[6] Az elveknek az új alkotmányban való érvényesüléséről a megállapodás szerint az - időközben felállított - Alkotmánybíróság volt jogosult dönteni.[7] A hatalommegosztás és a klasszikus alkotmányozás tükrében rendkívül érdekes az a szerep, amely a Köztársaság alkotmányozási folyamatában az Alkotmánybíróságnak jutott. Az Alkotmány tervezetének felülvizsgálatára
- 304/305 -
vonatkozó jogosultságát az Ideiglenes Alkotmány felhatalmazása alapján nyerte,[8] mégis szokatlan megoldás az alkotmányozó hatalom ilyen módon történő korlátozása, illetve az Alkotmánybíróságnak az alkotmányozási folyamat aktív résztvevőjévé tétele.
A Kempton Parkban megalkotott Ideiglenes Alkotmányt az apartheid utolsó parlamentje szentesítette, amely 1993-mas elfogadásával és 1994. április 27-ei hatálybalépésével vált a Dél-Afrikai Köztársaság alaptörvényévé. Az időközben bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások jelentős részét kodifikálták az alaptörvénybe, amely már egy jogi garanciákkal körülölelt alapjogi katalógust is tartalmazott. A kikényszeríthető jogosultságok alkotmányba foglalása különleges eseménynek számított a parlamenti szupremáciát biztosító 1910-ben, 1961-ben, és 1983-ban elfogadott alkotmányokhoz képest. A Parlament egészen az Ideiglenes Alkotmány hatályba lépéséig szuverén volt, és az államhatalom nem állott valódi ellenőrzés alatt. Az apartheid időszakában Dél-Afrika jogrendszere a törvényi jog és common law egyfajta keveréke volt, amely nagymértékben a római-holland és az angol jog egyes elemein nyugodott. Az apartheid rendszerének felszámolásával a társadalmi és jogi elszigeteltség oldódni kezdett,[9] s az ország nemzetközi joghoz való viszonya jelentősen megváltozott. Ezt érzékelteti az is, hogy az Ideiglenes Alkotmánynak a nemzetközi jog státuszáról rendelkező része[10] a nemzetközi jog kötelező erejét részlegesen már elismerte. Az Ideiglenes Alkotmány elfogadását követően sor került az első demokratikus választásra. Az így megválasztott Parlament mind a törvényhozó, mind az Alkotmányozó Gyűlés szerepét betöltötte. Az Alkotmányozó Gyűlés - amelynek felállítása az Ideiglenes Alkotmány fontos vívmánya - a Dél-Afrikai Köztársaság végleges alkotmánya szövegének kidolgozását kapta feladatául. Az Alkotmányozó Gyűlés a szükséges 2/3-os többséggel 1996. május 8-án fogadta el az alkotmány-tervezetet, amelyet ezt követően jóváhagyás céljából az Alkotmánybírósághoz továbbítottak. Az Alkotmánybíróság az alkotmány-tervezet néhány rendelkezését kifogásolta - mivel azok nem feleltek meg az Ideiglenes Alkotmányban rögzített alkotmányos elveknek - s átdolgozásra visszautalta az Alkotmányozó Gyűlésnek.
- 305/306 -
Miután az Alkotmányozó Gyűlés a szükséges pontosításokat elvégezte, az Alkotmánybíróság 1996. december 4-én jóváhagyta az alkotmánytervezetet. A Dél-Afrikai Köztársaság új Alkotmányát Nelson Mandela elnök 1996. december 10-én hirdette ki.[11]
A modern, demokratikus alkotmányozás jellemzője, hogy az alkotmány - és különösen az alapjogi katalógus - kidolgozása során az alkotók fokozott figyelmet fordítanak egyrészt a nemzetközi jog normáira, másrészt a számottevő demokratikus tapasztalatokkal rendelkező országok alkotmányos szabályaira. Mára az alkotmányozás folyamatában a nemzetközi jog és az összehasonlító alkotmányjog eredményeinek figyelembe vétele és felhasználása megkerülhetetlenné vált. Meggyőződésem, hogy a korunkban tapasztalható globalizációs folyamatokra - amelyek értelemszerűen a jogra is hatással vannak - az egyes államok alkotmányainak is reagálniuk kell. A globalizáció hatására a nemzeti és a nemzetközi jog mellett a jog egy új rétege is megjelenik, amely sajátos minőségét többek között az alkotmánybíráskodást folytató szervek között végbemenő, fokozódó emberi jogi diskurzusnak köszönheti. A Dél-Afrikai Köztársaság alkotmányozási és az alapvető jogokra vonatkozó normaalkotási folyamatát, valamint ezekre épülő alkotmánybírósági esetjogát a nemzetközi jog és az összehasonlító alkotmányjog tudományos eredményeinek felhasználása tekintetében különösen jó példának tartom. Az alkotmányozókra tehát kettős feladat hárult, amely egyrészt a demokratikus jogállam kiépítésében, másrészt a kor globális jogi kihívásaira történő válaszadásban jelentkezett. A feladat teljesítése figyelemre méltóan sikerült. Nagyban ennek köszönhető az is, hogy az Alkotmányban fellelhető alapjogi katalógus modell-értékűnek tekinthető.
Az alapjogi katalógusok értékelése tekintetében formai és tartalmi jellemzőket egyaránt indokolt vizsgálni. Formai szempontból különösen fontos egyrészt az alkotmányi (a rendes törvényektől elkülönülő, magasabb) szinten történő szabályozottság, másrészt az alapjogi katalógus stabilitására szolgáló alkotmányos garanciák megléte. Tartalmi megközelítésben három alapvető kérdés vizsgálandó, így a nevesített jogok köre, az alapvető jogok vertikális és horizontális érvényesülését szolgáló garanciarendszer, illetve a jogkorlátozás szabályainak világos meghatározottsága.
Mindezek alapján jelen tanulmánynak célja áttekinteni, hogy az Alkotmány alapjogi katalógusának létrehozásában milyen szerep jutott a nem-
- 306/307 -
zetközi jognak, és az összehasonlító alkotmányjognak, illetve, hogy a dél-afrikai alkotmányjog milyen válaszokat kínál az emberi jogokat sem elkerülő globalizációs kihívásokra. Ennek megfelelően a következőkben a Bill of Rights keletkezésének történetét, a benne foglalt jogok főbb jellemzőit, az alkotmányos jogok korlátozásának és értelmezésének szabályait, végül az érvényesülésüket szolgáló alkotmányos garanciarendszert tekintem át.
A Bill of Rights-nak 1990 és 1994 között számos különféle tartalmú tervezete született, amelyek közül a legtöbb javaslat különféle politikai tömörülésektől származott, így például az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a Dél-Afrikai Kormány, a Demokrata Párt, az Inkatha Szabadság Párt, vagy az Egyenlőségi Alapítvány is elkészítették saját tervezetüket. Emellett azonban a Dél-Afrikai Jogi Bizottság, és egy független ügyvédekből álló csoport is elkészítette - Charter for Social Justice című - javaslatát. Az előterjesztések sokat merítettek a nemzetközi tapasztalatokból, s különösen igaz ez a Charter for Social Justice tervezetére, amelynek szerkesztői olyan külföldön szerzett tapasztalatokkal rendelkező tudós jogászok voltak, akik korábban széles körűen tanulmányozták más demokratikus államok alapjogi katalógusait, illetve az alapvető jogokra vonatkozó gyakorlatát. A tervezetek készítőire különösen nagy hatást gyakoroltak - mint az látható lesz -, a német alaptörvény és a kanadai alkotmány, illetve a nemzetközi emberi jogi egyezmények. A nemzetközi tapasztalatok a tekintetben is meghatározóak voltak, hogy mely jogok kerüljenek az Ideiglenes Alkotmányban helyet foglaló Bill of Rights-ba. Az ezzel kapcsolatban folyó egyeztetés nagyjából két főbb áramlat között zajlott, az úgynevezett minimalisták és optimalisták között. A minimalistákat jobbára az Afrikai Nemzeti Kongresszus képviselte. Ők azzal érveltek, hogy az ideiglenes Bill of Rights tartalmáról való döntés nem lehet nem választott, s így demokratikus legitimáció hiányában szenvedő felek hatásköre. Emellett leszögezték, hogy az alapvető jogok listájának csupán az átmenet politikai folyamataihoz nélkülözhetetlen jogosultságokat szükséges tartalmaznia. Ezzel szemben az optimalisták - akiket jobbára a fehér kormányzat képviselt - a jogok széles körét kívánták kellő részletességgel kodifikálni. Kompromisszumos megoldásként az ideiglenes Bill of Rights-ba csak azokat az alapvető jogokat foglalták, amelyek védelmére - a végleges alkot-
- 307/308 -
mány megszületéséig tartó időszakra - a tárgyaló felek garanciát tudtak vállalni.[12]
Az alapjogi katalógus kidolgozásában részt vevők egyetértettek abban, hogy az első generációs polgári és politikai jogoknak szerepelniük kell a Bill of Rights-ban, mivel azok a demokráciától elválaszthatatlanok. A valódi vita a második generációs jogok csoportját képező gazdasági, szociális és kulturális jogok körül bontakozott ki, méghozzá e jogok kikényszeríthetőségével vagy kikényszeríthetetlenségével összefüggésben. A polgári és politikai jogok megszilárdítását támogatók aggodalmukat fejezték ki a tekintetben, hogy az első és második generációs jogok egy dokumentumban történő együttes szerepeltetése az első generációs jogok gyengülését hozhatja magával, mivel a második generációs jogok bíróságokon keresztüli direkt kikényszerítése nem tekinthető problémamentesnek. J. M. Didcott bíró klasszikussá vált szavaival: "Egy Bill of Rights nem tekinthető politikai manifesztumnak, vagy politikai programnak. Ez elsődlegesen egy védelmi eszköz, védőpajzs, vagy sokkal inkább pallos. [E dokumentum] hatékonyan és könnyedén megállapíthatja mit nem lehet tenni, ugyanakkor hatékonysága érdekében nem határozhatja meg, mit kell tenni. Ennek indoka nem pusztán a kikényszerítésre felhatalmazott bíróságok, vagy a törvényhozás és a közigazgatás tevékenysége tekintetében megnyilvánuló szakértelmi és infrastrukturális hiányosságában rejlik, hanem sokkal inkább abban, hogy nem tudnak pénzt előteremteni."[13]
A gazdasági, szociális és kulturális jogok Bill of Rights-ba iktatásának támogatói azzal érveltek, hogy egy kizárólag az első generációs jogokra korlátozódó alapjogi katalógus kevésbé fogja inspirálni a munkanélküliségtől, szegénységtől, az oktatás, az egészségügyi ellátás és a lakhatás hiányának problémáitól szenvedő embereket. Kifejtették, hogy a polgári és politikai jogok hatással vannak a gazdasági, szociális és kulturális jogokra is, egy olyan demokrácia előmozdítása érdekében, amely képes biztosítani, hogy a kormányzat kellő figyelmet fordítson az ország szociális és gazdasági problémáira is. Azok tehát, akik a jogok teljességét szorgalmazták rámutattak, hogy egy olyan alapjogi katalógus, amely a második generá-
- 308/309 -
ciós jogokat nem tartalmazza, a szegény, analfabéta, alultáplált és otthontalan többség számára csekély értékkel bír. További érvük volt, hogy számos nemzetközi egyezmény - mint például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata -, a jogok mindhárom generációjáról rendelkezik. A Dél-Afrikai Jogi Bizottság által kifejtett álláspont szerint olyan alapjogi katalógusra van szükség, amely az ország népessége egészének érdekeit figyelembe veszi, és teljes körű támogatottságot élvez. Ugyanakkor a Jogi Bizottság sem támogatta valamennyi második generációs jog felvételét a Bill of Rights-ba, egy részüket - az indiai és a namíbiai alkotmányok példájára hivatkozva -, államcélokként nevesítve javasolta elhelyezni az alkotmányban. Végül az ideiglenes Bill of Rights-ban - a Kempton parkban született megállapodásnak megfelelően - a jogok mindhárom generációja szerepelt, habár a második generációs jogok közül sokat csak a végleges, 1996-os Alkotmányban rögzítettek.[14]
Az Ideiglenes Alkotmányban szereplő Bill of Rights előkészítői számára nemzetközi jogi inspirációs forrásként olyan dokumentumok szolgálhattak, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948), a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezménye (1966), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966); vagy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (1950). A nemzetközi jogi normák befogadásának egyik példája az előnyben részesítésről (affirmative action) szóló, az Ideiglenes Alkotmányban szereplő rendelkezés. Ennek értelmében a diszkriminációt tilalmazó szakasz nem zárja ki a tisztességtelen megkülönböztetés következtében hátrányos helyzetben lévő személyek, vagy csoportjaik támogatására és megfelelő védelmére irányuló intézkedéseket, annak érdekében, hogy a jogok és szabadságok teljes és egyenlő élvezetében részesüljenek."[15] Ez a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló, New Yorkban elfogadott Egyezményben szereplőhöz hasonló előírás. Eszerint ugyanis az olyan különleges intézkedések, amelyeket kizárólag az esetleg védelemre szoruló egyes faji vagy etnikai csoportok vagy egyének megfelelő fejlődése érdekében azért hoznak, hogy az ilyen csoportok vagy egyének számára az emberi jogok és alapvető szabadságjogok egyenlő élvezetét vagy gyakorlását biztosítsák, nem tekinthetők faji megkülönböztetésnek; feltéve azonban, hogy az ilyen intézkedések nem eredményezik külön jogok fenntartását a különböző faji
- 309/310 -
csoportok számára, és hogy nem lesznek hatályban azután, amikor azok kitűzött céljukat elérték.[16]
Az Ideiglenes Alkotmány megszövegezői érezhetően figyelemmel voltak más államok alapjogi katalógusaira is, amelyből az összehasonlító alkotmányjog eredményeinek tudatos felhasználására lehet következtetni. Mintaként szolgálhatott különösen a német alaptörvényben fellelhető alapjogi katalógus (1949), a Jogok és Szabadságok Kanadai Kartája (1982), valamint a Namíbiai Köztársaság Alkotmányában szereplő Alapvető Emberi Jogok és Szabadságok Kartája (1990).
Az összehasonlító és a nemzetközi jog emberi jogi vonatkozásai tekintetében fontos újítása az Ideiglenes Alkotmánynak, hogy kimondja, miszerint az alapjogi katalógus rendelkezéseinek értelmezése során a bíróságoknak a szabadságon és egyenlőségen alapuló nyílt és demokratikus társadalom értékeinek előmozdítására kell törekedniük. Ahol erre lehetőség nyílik, figyelembe kell venniük a nemzetközi közjogot, amennyiben az a jelen fejezetben felsorolt jogok oltalmazása érdekében számításba vehető, továbbá lehetőségük van az összehasonlítható külföldi esetjog figyelembe vételére".[17] E rendelkezés különösen az alkotmányos döntéshozatal tekintetében és az egyes alapvető jogok értelmezésében bírt jelentős hatással; továbbá olyan nyitottságot követelt meg az alapjogi katalógus értelmezőitől, amely alapvető szemléletmód-váltást is igényelt. A jogrendszer alkotmányos szabályokon alapuló nyitottabbá válása gyökeres változást képes előidézni a jogalkotók és a jogalkalmazók jogi problémamegoldó képességében, elősegíti a hazai jog kritikusabb szemléletét, illetve szerepet játszik annak jobb megértésében. A rendelkezés következtében különösen a bíróságok és az Alkotmánybíróság váltak nyitottabbá, befogadóbbá a nemzetközi jogi források, és az összehasonlító jogi források figyelembe vételére, valamint ezeknek alkotmányjogi érvelésükben történő felhasználására.
Az alapvető jogok korlátozásának mikéntje valamennyi demokratikus alkotmány sarkalatos kérdése. E tekintetben szintén nemzetközi, illetve összehasonlító jogi hatásokat mutat az Ideiglenes Alkotmány, amely az alapvető jogok korlátozhatóságáról a következőképpen rendelkezett: "A jelen fejezetben foglalt jogok általánosan alkalmazandó törvénnyel akkor korlátozhatók, ha ez (a) elfogadható abban a terjedelemben, amíg ésszerűen indokolható; és igazolható egy, a szabadságon és egyenlőségen ala-
- 310/311 -
puló nyílt és demokratikus társadalomban; valamint (b) nem sérti a szóban forgó jog lényeges tartalmát...".[18]
Azon követelmény, amely szerint a korlátozás általánosan alkalmazott törvény keretei között mehet végbe, a német Alaptörvény egy rendelkezését tükrözi. Eszerint amennyiben az Alaptörvény értelmében alapjogot törvénnyel vagy törvény alapján korlátozni lehet, a törvény általánosságban és nem csak egyedi esetben hatályos.[19] A német Alaptörvény kimondja továbbá, hogy a benne foglalt jogok korlátozása során alapjog lényeges tartalmát semmiképpen sem lehet érinteni.[20] Erre az Ideiglenes Alkotmány azon szabályára emlékeztet, amely szerint a jogok korlátozása nem sértheti a szóban forgó jog lényeges tartalmát.[21] A jogkorlátozási klauzula megfogalmazói modell-értékűnek tekintették a Jogok és Szabadságok kanadai Kartáját is, amely garantálja, hogy a benne foglalt jogok és szabadságok csak olyan, törvényben foglalt, indokolt korlátozásoknak vethetők alá, amelyek nyilvánvalóan igazolhatók egy szabad és demokratikus társadalomban.[22] Ezzel összefüggésben az Ideiglenes Alkotmány megfogalmazói tekintettel voltak a kanadai Regina v. Oakes ügyre[23] is, amely kibontotta a kritériumait annak, hogy mely jogkorlátozást eredményező intézkedések lehetnek indokolhatók és nyilvánvalóan igazolhatók egy szabad és demokratikus társadalomban. E teszt további megerősítésre az R. v. Chaulk ügyben[24] talált. A teszt lényege szerint a Kanadai Legfelső Bíróság a felülvizsgálat két lépcsős processzusa mellett döntött. Az első lépcsőben a kérelmezőnek be kell mutatnia, hogy a szóban forgó jogszabály - mind ténybelileg, mind az értelmezés tekintetében - mennyiben korlátozza a Jogok és Szabadságok kanadai Kartája által garantált jogot vagy szabadságot. A második lépcsőben a Bíróság megvizsgálja, hogy az alkalmazott törvényi rendelkezés indokolható és nyilvánvalóan igazolható-e. Az Oakes ügy előadója, Dickson bíró a kanadai alkotmány 1. sza-
- 311/312 -
kaszára vonatkozó elemzésében a Kartát az alapvető jogok és szabadságok tartóoszlopaként jellemezte. Leszögezte, hogy az 1. szakasz értelmezésében a szabad és demokratikus társadalom elvei és értékei (így például a veleszületett emberi méltóság, a szociális igazságosság és egyenlőség, a kulturális és csoport identitások tiszteletben tartása) is szerephez jutnak. Dickson bíró szerint ahhoz, hogy valamely jogkorlátozó rendelkezés indokoltnak és nyilvánvalóan igazolhatónak minősüljön egy szabad és demokratikus társadalomban, két központi kritériumnak kell teljesülnie. Először is, a Kartában szereplő jogot korlátozó, az elérendő célt szolgáló intézkedésnek kellően fontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alkotmányosan védett jog vagy szabadság csorbítása igazolható legyen. A célok tekintetében minimumkövetelmény, hogy olyan társadalmi összefüggéseik legyenek, amelyek "kellő súllyal bírnak és alapvető fontosságúak egy szabad és demokratikus társadalomban". Másodszor, az 1. szakaszra hivatkozó félnek bizonyítania kell, hogy az alkalmazott eszközök elfogadhatók és nyilvánvalóan igazolhatók. Mindez egy három elemből álló arányossági teszt segítségével ítélhető meg. (1) Az intézkedés egyrészt nem lehet önkényes, vagyis tisztességesnek kell lennie; másrészt megfelelő körültekintéssel kell megválasztani a szóban forgó cél elérésére, amelyhez racionálisan kell kötődnie. (2) A megfelelően kiválasztott eszközök a szóban forgó jogot a lehető legkevésbé korlátozzák. (3) A korlátozó intézkedés hatása és az elérni kívánt cél között arányosságnak kell fennállnia, vagyis minél súlyosabbak az intézkedés káros hatásai, annál fontosabbnak kell lennie elérendő céljának.
E példákból egyértelműen kiviláglik az összehasonlító alkotmányjog eredményeinek az alkotmányozás folyamatában történő széles körű felhasználása. A minta-választás különösen izgalmas kérdésében az alkotmányszöveg jellemzői mellett szerepet játszhat a mintának tekintett ország demokratikus hagyománya, "kipróbált" alkotmányos rendelkezéseinek optimális társadalmi érvényesülése és elfogadottsága.
Mint arról korábban már szó esett, az Ideiglenes Alkotmány alapjogi fejezetében szereplő jogok jobbára a polgári és politikai jogok köréből kerültek ki. Így, az alapjogi katalógusban szerepelt többek között az egyenlőséghez, az élethez, a méltósághoz való jog, a vallás és a gondolatok szabadsága, a kifejezés szabadsága, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a mozgás és a tartózkodás szabadsága, az állampolgárság joga, a bírói út igénybevételének joga, az információkhoz való hozzáférés joga, a közigazgatási bíráskodáshoz való jog, az önkényes fogva tartás tilalma és a tulaj-
- 312/313 -
donhoz való jog.[25] Az alapjogi katalógusban néhány második generációs jog szintén szerepelt úgy, mint a gazdasági tevékenységhez való jog, a tisztességes munkaviszonyhoz való jog, a munkások különböző jogai, a gyermekek jogai, a nyelvi és kulturális jogok, valamint az oktatáshoz való jog.[26] Érdekesség, hogy az ideiglenes Bill of Rights-ban szereplő egyetlen harmadik generációs jog - a 29. szakaszban deklarált - egészséges környezethez való jog volt.
Az ideiglenes Bill of Rights az állam valamennyi szervére nézve általánosan kötelező volt,[27] amely jellemzőjére általában úgy hivatkozunk, mint az alkotmány vertikális hatályára: alapvetően tehát az állam és az egyén közötti viszonyok szabályozásra törekedett. Emellett azonban - horizontális hatályából eredően - a magánszféra szerveződései és intézményei által folytatott diszkriminációs gyakorlattal is fel kívánta venni a harcot.[28] A horizontális és a vertikális hatály kérdéskörével összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az alkotmány vertikális hatályának kizárólagossága mellett érvelő felfogás szerint az alkotmány elsődleges szerepe az állam és az egyén közötti viszonyok szabályozása, a privátszférába történő bármely beavatkozás törvényhozási útra tartozik. Ezzel szemben az alapjogi katalógus horizontális alkalmazhatósága mellett szóló érv, hogy a pusztán vertikális hatályú alkotmány akár a saját érdekei ellen működő is lehet, hiszen elvezethetne akár az apartheid "privatizációjához" is, és ebből következően az egyenlőségi klauzula értéktelenedne. A vertikális hatály kizárólagossága esetén a polgártársa részéről diszkriminációval szembesülő nem számíthatna sérelmének orvoslására. Ezzel szemben amennyiben az alapjogi katalógus horizontális hatállyal is bír, megvan a lehetőség az alkotmány egyenlőségi klauzulájára történő hivatkozásra, illetve annak a sérelemokozó polgárral szembeni kikényszerítésére. További érv, hogy az alapvetőként elismert jogokat mindenkinek tiszteletben kell tartania és mindenkivel szemben kikényszeríthetőnek kell lenniük. Az Alkotmánybíróság a Du Plessis and Others v De Klerk and Another ügyben[29] ugyanakkor kijelentette, hogy számos olyan eset adódhat, amelyek tükrében nem célszerű, hogy az alapjogi katalógusnak horizontális hatálya is legyen.
- 313/314 -
Az Ideiglenes Alkotmány eredményeinek összegzésként megállapítható, hogy elsődleges célkitűzése volt a dél-afrikai jog és a nemzetközi (emberi) jogi normák összhangjának megteremtése.[30] A Bill of Rights a nemzetközi emberi jogi egyezményekben elismert emberi jogokat garantáló rendelkezéseket tartalmazott, azonban alapvetően a polgári és politikai jogokra koncentrált. Az Alkotmány védelmét már a polgári és politikai jogokon túl a gazdasági és szociális jogokra is szélesebb körűen terjeszti ki; amely tulajdonképpen felfogható az Ideiglenes Alkotmány által meghatározott azon alkotmányos elvre adott válaszként, miszerint "mindenki számára biztosítani kell az egyetemesen elismert alapvető jogokat és szabadságokat".[31] Az Ideiglenes Alkotmány jelentőségét mutatja, hogy véget vetett a korábbi intézményes diszkriminációnak, továbbá hozzájárult a Dél-Afrikai Köztársaság demokratikus és békés jövőjének megalapozásához.
Az Alkotmány az Ideiglenes Alkotmány eredményeit megőrizve, de a Bill of Rights továbbfejlesztésével szolgálja a demokrácia megerősödését. Az alapjogi katalógusok jellemzően az adott politikai közösség értékeit fejezik ki, emellett azonban - például a német Alaptörvénynek az emberi jogokra és az emberi méltóságra vonatkozó megállapításaihoz hasonlóan - az alkotmányok önálló értékdeklarációt is tartalmazhatnak. E megoldást választották a Dél-Afrikai Köztársaság alkotmányozói is. Az állam önmeghatározását tartalmazó rendelkezés[32] szerint a Dél-Afrikai Köztársaság egységes, szuverén, demokratikus állam, amely olyan értékeken nyugszik, mint az emberi méltóság, az egyenlőségre törekvés, valamint az emberi jogok és szabadságok előmozdítása. Az értékdeklarációban szerepel továbbá a faji és nemi előítéletektől való mentesség, az Alkotmány és a joguralom elvének szupremáciája, valamint a demokratikus kormányzat elszámoltathatósága, befolyásolhatósága és nyitottsága érdekében a felnőttek általános választójoga, a nemzeti közös szavazójegyzék, valamint a többpártrendszer. Az Alkotmány a Köztársaság legfelsőbb joga; bármely azzal ellenté-
- 314/315 -
tes törvény vagy szerződés pedig semmis.[33] Az előbbiekben felsorolt alkotmányos elveknek és értékeknek a jogrendszer egészében érvényesülniük kell. Ennek legfőbb garanciája az alkotmánybíráskodás, hiszen az alkotmányosság elveinek megfelelően végső soron valamennyi jogszabály az Alkotmányból nyeri érvényességét.
Az alapvető jogokat tartalmazó második alkotmányfejezet első rendelkezése leszögezi, hogy a Bill of Rights a dél-afrikai demokrácia "sarokköve".[34] Az alapvető jogok tiszteletét, oltalmazását és érvényesülésük előmozdítását az állam alapvető kötelezettségévé teszi. Az alapjogi katalógus személyi hatályát illetően kiemelendő, hogy az országban élő valamennyi ember tekintetében hatályos. Rendelkezései a természetes, valamint a jogi személyeket is kötelezik, amennyiben - figyelembe véve a jog és a jog által keletkeztetett bármely kötelezettség természetét - rájuk nézve alkalmazható. A Bill of Rights-ban foglalt jogok a jogi személyeket is megilletik, annyiban, amennyiben azt a jog, vagy a jogi személy természete megengedi, illetve megköveteli.
Az Alkotmány széles körűen rögzíti az emberi jogokat, így a klasszikus polgári és politikai jogokat, valamint figyelemre méltó részletességgel szabályozza a második generációsnak nevezett gazdasági, szociális és kulturális jogokat is. A történelmi múltra tekintettel az egyenlőséget elsődleges elvként, az alapjogi katalógus élén nevesítve kifejezésre juttatja, hogy "a törvény előtt mindenki egyenlő, és a törvény egyenlő védelmének jogát és javát élvezi."[35] Az egyenlőség elérésének szabályairól rendelkező szakasz kifejezetten pártfogolja az előnyben részesítést. "Az egyenlőség előmozdítása érdekében törvényhozási és más intézkedéseket lehet foganatosítani, amelyek védelmezik vagy előnyben részesítik a tisztességtelen diszkrimináció következtében hátrányos helyzetben lévő személyeket, vagy személyek csoportját."[36] A Bill of Rights mind a direkt, mind az indirekt "tisztességtelen" diszkriminációt számos területen explicite tilalmazza. Így különösen például faj, nem, gender, terhesség, házassági státusz, etnikai vagy társadalmi származás, szín, szexuális orientáció, kor, fogyatékosság, vallás, lelkiismeret, hit, kultúra, nyelv és születés tekintetében. Ezen túl a Bill of Rights határozottan tiltja - a diszkrimináció különböző formái
- 315/316 -
ötvözése lehetőségének elismerése mellett - az egy vagy több alapon történő hátrányos megkülönböztetést is.[37]
A Bill of Rights az egyenlőségre vonatkozó rendelkezéseket követően az egyén státuszát meghatározó alapjogok körében - az egyenlő bánásmód követelményéhez is szorosan kapcsolódó - emberi méltósághoz való jogot rögzíti. Elismeri, hogy: "Mindenkinek veleszületett méltósága van, valamint joga arra, hogy méltóságát tiszteletben tartsák és védelmezzék."[38] Mind az Ideiglenes Alkotmány, mind az Alkotmány szabályai tükrében egyértelműen leszögezhető, hogy az emberi méltóság a Dél-Afrikai Köztársaság alkotmányjogában az alapvető, központi érték szerepét tölti be. Érdemes utalni arra, hogy míg az Ideiglenes Alkotmány szerint "mindenkinek joga van méltósága tiszteletére és védelmére",[39] addig - mint fentebb látható - az Alkotmány már inkább az egyén oldaláról közelíti meg a méltóság kérdését, s arra már "veleszületett" tulajdonságként tekint.
Rövid kitérőként érdemes megjegyezni, hogy az emberi méltóság a felvilágosodás korában, és különösen Kant morálfilozófiájában az ember, mint racionális lény morális autonómiájának kifejezésévé vált. A méltóság az abszolút érték, egy feltétel nélküli, pótolhatatlan minőség, amely mindenkit egyformán megillet. Kant számára a méltóság a racionális létezés lényeges vonása, egy reflexió az ember azon képességére, hogy saját akaratának olyan maximái szerint élhessen, amelyek egyúttal egyetemes érvényű morális törvények is lehetnek. Kant szerint akként kell cselekedni, hogy az embert, az emberiséget mind saját személyünkben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, és ne pusztán eszköznek tekintsük. Ezen maxima szolgál az egyéni cselekvési szabadság határainak megvonására, mind az egyén, mind mások vonatkozásában. Következésképpen a saját morális törvényei szerint cselekvő köteles tiszteletben tartani mások - mint szintén önálló morális lények - lelkiismeret által vezérelt döntéseit, méltóságát.[40] Fontos hangsúlyozni, hogy Kant a méltóságot a jogrendszer alapjának is tekintette. Ezen eszme az Alkotmánybíróságra is jelentős hatást gyakorolt, amelyet jól példáz többek között a - halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó - State v Makwanyane and Another esetben hozott határozata.[41] Az Alkotmánybíróság megállapította,
- 316/317 -
hogy "A méltóságnak, mint új Alkotmányunk alapvető értékének jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A méltósághoz való jog elismerése megegyezik az ember belső értékének elismerésével: az emberi lények jogosultak arra, hogy tisztelettel és gondossággal kezeljék őket." A határozathoz megfogalmazott párhuzamos indokolások tanúsága szerint az unbuntu afrikai koncepciója az emberi méltóság, és az emberiesség megfelelőjének tekinthető. Az unbuntu legalapvetőbb értelmében a személyiséget és az erkölcsiséget fejezi ki. Fogalmába beleértendők a csoport-szolidaritás olyan értékei, mint a részvét, a tisztelet, a méltóság, valamint az alapvető normákkal és közösség egységével való összhang. Szellemisége hangsúlyozza az emberi méltóság tiszteletét, szorgalmazza a megbékélés irányába haladást. Dél-Afrikában - a demokrácia építésének folyamatában - az unbuntu eszmévé vált. Olyan kultúra fenntartását szorgalmazza, amely hangsúlyt helyez a közösséghez tartozás érzésére és a közösség tagjainak kölcsönös egymásra utaltságára. Elismeri a személyek - mint emberi lények - státuszát, akik feljogosítottak a feltétel nélküli tiszteletre, méltóságra, és azon közösség általi elfogadottságra, amelynek tagjai. Ezzel azonban együtt jár ennek ellentéte is. A személyeknek ugyanis a közösség bármely más tagjával szemben azonos kötelezettsége van ugyanazon tisztelet, méltóság, és elfogadás tanúsítására. Az unbuntu eszméje a jogok gyakorlásával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy azok mindenki általi, egyenlő mértékű élvezetének lehetősége közös felelősség.
Az emberi méltóságot, mint központi alkotmányos értéket szem előtt tartva Ackermann bíró a National Council for Gay and Lesbian Equality v Minister of Justice döntésben[42] az emberi méltóságnak az ön-identifikációban és az önmegvalósításban betöltött szerepe mellett érvelt. Az alapjogi katalógus több, az emberi méltósághoz szorosan kapcsolódó jogot is nevesít. Az élethez való jog - értelemszerű deklarálásán túlmenően - a testi és pszichológiai integritáshoz való jog, (ami további elemeket foglal magában: a reprodukcióra vonatkozó döntések meghozatalának jogát, illetve az egészségügyi vagy tudományos vizsgálatok elvégzésének tájékozott beleegyezés hiányában való tilalmának kimondását), a magánszférához való jog, a házijog, valamint az információvédelem joga az Alkotmány által önállóan is védelmezett. A Bernstein v Bester ügy[43] kapcsán az Alkotmánybíróság - az összehasonlító alkotmányjogi elemzést követően, amely-
- 317/318 -
ben elsősorban az Egyesült Államok, Kanada és Németország releváns joganyagát tekintette át - az emberi méltóság és a magánszféra szoros összefüggéseit világította meg. Az emberi méltóság tehát a különféle érdek-összeütközések feloldása során - és különösen az alapvető jogokkal kapcsolatos ítélkezésben, az Alkotmány által rögzített további elvekkel egyetemben -, meghatározó szerephez jut.
Mindezeken túlmenően a Bill of Rights az alapvető jogok és szabadságok körében
- a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogot,
- vallás-, hit-, és lelkiismereti szabadságot,
- a véleménynyilvánítás és a kifejezés szabadságát,
- egyesülési, gyülekezési, petíciós és sztrájkjogot,
- a politikai jogok, mint például a pártalapítás, a tisztességes és szabad választások, a szavazati jogot,
- az állampolgársághoz való jogot,
- a mozgásszabadság, a tartózkodási hely megválasztásának szabadságát,
- a kereskedelem, a foglakozás és a hivatás szabad megválasztásának jogát,
- a tulajdonjogot,
- rabszolgaság és a kényszermunka tilalmát,
- választás szerinti nyelv használatának, és a választás szerinti kulturális életben való részvétel jogát,
- kollektív jogként a kulturális, vallási és nyelvi közösségek speciális jogosultságait,
- a bírósághoz és a tisztességes tárgyaláshoz való jogot,
- a letartóztatott, fogva tartott és megvádolt személyek jogai katalógusát,
- gazdasági, szociális és kulturális jogokat (lakhatás, egészségvédelem, élelemhez és vízhez való hozzáférés joga, szociális biztonság);
- a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát,
- a tisztességes közigazgatáshoz való jogot,
- a gyermekek speciális jogait, illetve
- az egészséges környezethez való jogot rögzíti.
A Dél-Afrikai Köztársaságban az országra jellemző társadalmi, földrajzi viszonyok és az ezzel összefüggésben álló nehéz szociális körülmények következtében a második generációs emberi jogok kiemelt fontossággal bírnak. E jogok csoportja tekintetében az Alkotmány figyelemre méltó rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket az Alkotmánybíróság értelmezése
- 318/319 -
egyszerre oltalmaz, konkretizál, és fejleszt. A gazdasági és szociális jogok köréből a megfelelő lakhatáshoz való jog, az egészségügyi ellátáshoz, az elégséges élelemhez és vízhez, továbbá a szociális biztonsághoz való jog emelendő ki, amelyek biztosítása érdekében az államnak alkotmányos kötelezettsége, hogy megfelelő (például jogalkotási) lépéseket tegyen. Garanciális jelleggel mondja ki a Bill of Rights, hogy az összes körülményt mérlegelő bírósági határozat nélkül senki sem lakoltatható ki lakásából, illetve az nem rombolható le; s jogszabály önkényes kilakoltatást nem tehet lehetővé.[44] Ehhez kapcsolódóan a gyermekek jogait tartalmazó rendelkezések megállapítják, hogy minden gyermeknek joga van az alapvető élelemhez, hajlékhoz, valamint az alapvető egészségügyi és szociális ellátáshoz.[45] Az Alkotmánybíróság a jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó Government of South Africa v Grootboom ügyben[46] hozott ítéletében a megfelelő lakhatáshoz való jog tartalmát vizsgálva - kimondta, hogy az Alkotmány vonatkozó szakaszai alapján[47] az államnak kötelezettsége a nagy mértékű lakáshiány leküzdése érdekében a megfelelő jogalkotási lépések megtétele, és lakásépítési programok kidolgozása. A Grootboom ítélet szerint állami feladat a szociális jogok minél szélesebb körben történő érvényre juttatása, amelynek érdekében a jogérvényesítés útjában álló jogi, igazgatási, működési és gazdasági akadályokat is csökkenteni kell. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot természetesen a gazdasági és szociális jogok értelmezéséhez is segítségül hívta. Yacoob bíró a Grootboom eset kapcsán kijelentette: "A 26. szakasznak - a Bill of Rights, mint egész kontextusában olvasva - azt kell jelentenie, hogy a kérelmezőknek - különös tekintettel az emberi méltóságra - minden körülmények között joguk van a megfelelő állami intézkedésre. Röviden azt hangsúlyoznám, hogy az embereket ember módjára kell kezelni."
A Bill of Rights a benne meghatározottakon túl utal azon jogokra és szabadságokra is, amelyek a common law-ból, és a szokásjogból származnak, továbbá amelyeket a törvényhozás állapít meg. E jogok elismerésének azonban feltétele, hogy a Bill of Rights további rendelkezéseivel összhangban álljanak.[48]
- 319/320 -
Az alapvető jogok kiemelkedő jelentőségük ellenére nem érvényesülhetnek abszolút módon. Az Alkotmány az alapvető jogok korlátozásának szabályait az Ideiglenes Alkotmánytól eltérően határozza meg. Az Alkotmány tükrében a vonatkozó szabályok három alapvető kategóriába sorolhatók, így:
a) a korlátozás általános feltételei,
b) az egyes jogoknál részletezett különös feltételek, és
c) a rendkívüli jogrend idején hatályosuló feltételek.
Ad a) Az Alkotmány megköveteli, hogy a korlátozás ésszerűen indokolható és igazolható legyen egy, az emberi méltóságon, az egyenlőségen, és a szabadságon alapuló nyitott és demokratikus társadalomban, tekintetbe véve valamennyi releváns tényezőt, különösen
(a) a jog természetét,
(b) a korlátozás jelentőségét,
(c) a korlátozás természetét és terjedelmét,
(d) a korlátozás és annak célja közötti viszonyt, valamint
(e) a cél elérésére alkalmas kevésbé korlátozó eszközöket.[49]
E szempontok listáját az Alkotmánybíróság a szóban forgó jog "jelentősége" figyelembevételének követelményével egészítette ki. Úgy ítélte meg, hogy a jogkorlátozás általános szabályait kimondó rendelkezések olyan eljárás alkalmazását teszik szükségessé, amely a versengő értékek mérlegelését követően proporcionalitáson alapuló értékelést végez.[50] Az Alkotmánybíróság következetesen tartózkodott a különféle országokban kidolgozott alapjogi tesztek mechanikus alkalmazásától. Így a lépcsőzetes Oakes-típusú tesztet sem alkalmazta. "A Bíróságnak mérlegelést követően kell eljutnia a proporcionalitáson nyugvó átfogó döntésére, nem lehet pusztán mechanikusan ragaszkodnia az egymást követő ellenőrzési szintekhez"[51] - állapították meg az alkotmánybírák. Rámutattak továbbá arra is, hogy "a különféle jogok eltérő jelentőséggel bírnak egy, a szabadságon és az emberi méltóságon alapuló demokratikus társadalomban". Majd a
- 320/321 -
jogok korlátozásával kapcsolatban hozzátették azt is, hogy "nem létezik olyan abszolút standard, amelynek alapján az ésszerűség, indokoltság egyértelműen eldönthető volna...".[52] A Bíróság ehelyett a "mérlegelés árnyaltabb, és összefüggés-érzékeny formája mellett kötelezi el magát".[53] Így, a Bíróság a S v Manamela and Another (Director-General of Justice Intervening)[54] esetben leszögezte: "általános szabály, hogy minél erőteljesebb az intézkedésnek az adott jogra gyakorolt hatása, az indoknak annál meggyőzőbbnek, vagy kényszerítőbbnek kell lennie". Kimondta továbbá, hogy "Amikor a 36. szakasz (1) bekezdés e) pontja a legkisebb korlátozást okozó eszközökről beszél, akkor nem a norma szinte elérhetetlen tökéletességét kívánja meg. A standard az ésszerűség, és az indokolhatóság."
Ad b) Az egyes alapvető jogoknál részletezett különös korlátok természetét konkrét példán keresztül célszerű szemléltetni. Az egyik különösen figyelemre méltó példa a Bill of Rights-ban rögzített alapvető jogok körében a véleménynyilvánítás szabadságának szabályozása. E jogot természetesen a dél-afrikai alkotmányjog is a demokratikus társadalom nélkülözhetetlen alapjaként ismeri el. Erről, és korlátozásának különös feltételeiről az Alkotmány úgy rendelkezik,[55] miszerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, amely magában foglalja a) a sajtó és a média szabadságát, b) az információk és a vélemények átadásának és befogadásának szabadságát, c) a művészi tevékenység szabadságát, d) a tudomány és a tudományos kutatás szabadságát. Az Alkotmány értelmében azonban e jog nem terjed ki a) a háborús propagandára, b) az erőszakra történő felbujtásra, vagy erőszakkal történő fenyegetésre, illetve, c) a fajon, etnicitáson, genderen, valláson alapuló gyűlölet támogatására, és az ezekből eredő sérelem-okozásra történő felbujtásra. Vagyis, ez utóbbiakra úgy tekinthetünk, mint a véleménynyilvánítás szabadsága alóli kivételekre.[56]
A Bill of Rights a kulturális, vallási és nyelvi közösségek speciális jogosultságait kollektív jogként határozza meg. A kulturális, vallási vagy nyelvi közösséghez tartozó személyeket megilleti a jog, hogy az adott közösség többi tagjával együtt ápolják kultúrájukat, gyakorolják vallásukat vagy
- 321/322 -
használják nyelvüket; valamint hogy kulturális, vallási vagy nyelvi egyesületeket és más fajta civil társadalmi szervezeteket hozzanak létre, ahhoz csatlakozzanak és ilyet fenntartsanak.[57] Az előbbiekben felsorolt jogok azonban az alapjogi katalógus rendelkezése értelmében csak a Bill of Rights további rendelkezéseivel összhangban gyakorolhatók.[58]
Ad c) Az alapvető jogok korlátainak harmadik típusa az Alkotmány szerint rendkívüli jogrend esetén alkalmazható.[59] A rendkívüli állapotot a Parlament jogosult törvényben deklarálni, amennyiben a nemzet létét háború, invázió, általános felkelés, zavargások, természeti katasztrófa, vagy más közveszély fenyegeti; továbbá a rendkívüli állapot megállapításának a béke és a rend helyreállítása érdekében kell szükségesnek lennie. A rendkívüli állapot kinyilvánításával összefüggő jogalkotói aktusok kizárólag abban az esetben korlátozhatják a Bill of Rights-ban rögzített jogokat, amennyiben a derogációt a fennálló veszélyhelyzet kifejezetten megköveteli, és a szóban forgó jogalkotói aktus összhangban van a Köztársaságnak a nemzetközi jog ezen időszakokra előírt követelményeiből eredő kötelezettségeivel, a csorbíthatatlan jogokra vonatkozó alkotmányos rendelkezésekkel és a hivatalos lapban - az elfogadását követő legkorábbi lehetséges időpontban - kihirdetésre került. Az Alkotmány a különféle jogok "erősségének" mérlegelése alapján a még rendkívüli esetben sem korlátozható jogok sorában többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmának egyes eseteit, az emberi méltóságot, az élethez való jogot, a személyes szabadságot és biztonságot említi.[60]
Az alkotmányértelmezés az alkotmányos demokráciák többségében speciális bírói (tipikusan felső-, vagy alkotmánybírósági) hatáskör. Az alkotmányértelmezésben és különösen az alaptörvényben foglalt alapvető jogok tartalmának, terjedelmének helyes feltárásában azonban a jogértelmezés hagyományos módjai (nyelvtani, logikai, történeti, rendszertani, vagy teleológiai értelmezés, stb.) mellett jelentős segítséget nyújthat a nem-
- 322/323 -
zetközi közjog vonatkozó joganyagának áttekintése, illetve az összehasonlító jog eszközrendszerének igénybe vétele. A nemzetközi standardok és tapasztalatok ugyanis tanulsággal szolgálhatnak a bíróságok elé kerülő számos (nehéznek ítélt) kérdésben. Kiemelendő továbbá a komparatív jogszemlélet fontossága, hiszen az összehasonlító jog értékes segédeszköze a nemzeti jog értelmezésének és reformjának, a jog transznacionális harmonizációjának és egységesítésének, valamint a nemzetközi jog értelmezésének (és megalkotásának).
Míg az Ideiglenes Alkotmány pusztán azt követelte meg a bíróságoktól, hogy legyenek tekintettel a nemzetközi közjogra,[61] addig az Alkotmány már kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi jog szabályainak tiszteletben tartására, amelyhez az egyik út az azzal konform jogértelmezésen keresztül vezet. Az Alkotmány szerint a becikkelyezett törvények interpretációja során a bíróságoknak előnyben kell részesíteniük a törvények nemzetközi joggal összhangban álló ésszerű értelmezését, szemben minden más, a nemzetközi joggal összhangban nem álló értelmezéssel.[62] A Bill of Rights külön is hangsúlyozza a nemzetközi emberi jogi normák és a dél-afrikai jogrend közötti összhang megteremtésének követelményét. Eszerint: "A Bill of Rights értelmezése során a bíróságok és más fórumok
(a) kötelesek előmozdítani azon értékek érvényesülését, amelyek egy nyitott és demokratikus társadalom alapját képezik, úgymint az emberi méltóság, az egyenlőség és a szabadság,
(b) figyelembe kell venniük a nemzetközi jog rendelkezéseit,
(c) figyelembe vehetik más országok jogát."[63]
Ezen, illetve a nemzetközi jog alkalmazására[64] vonatkozó rendelkezések biztosítják, hogy a bíróságokat döntéseik meghozatala során a nemzetközi jog normái vezéreljék, és azok az értelmezés alapját képezzék. Az ítélkezés során tehát figyelemmel kell lenniük a nemzetközi bíróságok és más nemzetközi intézmények joganyagára is.[65] "Az új jogrend 1994-re tehető stabilizálódása óta a bíróságok nagy hajlandóságot mutatnak a nemzetközi emberi jogi normák alkalmazására" - állapítja meg John Dugard
- 323/324 -
a johannesburgi Witwatersrand Egyetem professzora, a Nemzetközi Jogi Kutatási Központ Igazgatója.[66]
Az Alkotmány rendelkezései lehetővé teszik és elősegítik, hogy a bíróságok bekapcsolódjanak az emberi jogok területén tapasztalható, fokozódó nemzetközi párbeszédbe. Az emberi jogok védelmével foglalkozó nemzetközi szervezetek, mint például az Emberi Jogok Európai Bírósága, vagy az aktív emberi jogi ítélkezést folytató nemzeti (alkotmány)bíróságok esetjogának figyelemmel kísérése jelentősen szélesíti a nemzeti jogot alkalmazó bírák látókörét, emellett jó eséllyel teszi őket érzékenyebbé a különféle emberi jogi kérdések megítélésében. Az Alkotmánybíróság egyik korai döntésében a következőket állapította meg: "A 35. szakasz (1) bekezdésének kontextusában a nemzetközi közjog mind a kötelező, mind a nem kötelező nemzetközi jogi normákat magában foglalja. Ezen szakasz értelmében mindkettő alkalmazható az értelmezés eszközeként. A nemzetközi egyezmények és a nemzetközi szokásjog annyiban biztosítanak értelmezési keretet, amennyiben a Bill of Rights ezek tükrében értékelhető és érthető azzal a szándékkal, hogy a hasonló jellegű intézmények döntései - úgymint az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, az Emberi Jogok Amerika-Közi Bizottsága, az Emberi Jogok Amerika-Közi Bírósága, az Európai Emberi Jogi Bizottság, az Európai Emberi Jogi Bíróság, továbbá megfelelő esetben a speciális szervek, úgymint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentései - szolgálhatnak iránymutatóul [a Bill of Rights] különböző rendelkezéseinek helyes értelmezéséhez."[67]
A dél-afrikai bírói jogértelmezés és ítélkezés tekintetében a nemzetközi jog és az összehasonlító jogi tapasztalatok relevanciája és felhasználtsága példaértékű. A jog-összehasonlítás az alkotmánybírósági döntéshozatal fontos módszertani kérdése. A nemzetközi emberi jogi normák számos alkotmánybírsági döntés érvei között is helyet kaptak, amelyek közül példaként hozható fel a korábban már említett Makwanyane döntés, amelynek előadó bírája Arthur Chaskalson, az Alkotmánybíróság elnöke volt. Ítéletében az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a halálbüntetés alkalmazása sérti az Ideiglenes Alkotmánynak az emberek kegyetlen, embertelen, vagy megalázó kezelésének vagy ilyen büntetésben való részesítésének tilalmávról szóló rendelkezését.[68] Döntésének meghozatala során az Alkotmánybíróság figyelmet fordított a releváns külföldi (eset)jogra is, így vizsgálat
- 324/325 -
tárgyává tette többek között például az Egyesült Államok, Kanada, Németország, India, Magyarország, Tanzánia és Zimbabwe alkotmányossági döntéseit, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a rá épülő esetjogot, továbbá a nemzetközi jog számos más intézményét.[69] A halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó magyarországi alkotmánybírósági határozattal kapcsolatos elemzésében az Alkotmánybíróság számos érdekes következtetést vont le. Megállapította, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága határozatában két tényezőre fektetett hangsúlyt. Egyrészt az élethez és a méltósághoz való jog közötti viszonyra, valamint a két jog együttes kezelésének fontosságára. Másrészt, a két jog együttesének felfogásából fakadó abszolút természetükre, és mint minden további jog forrásaira. Vagyis, Magyarországon a halálbüntetés az élethez és a méltóságoz való joggal szemben fennálló ellentéte alapján minősült alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány nem tartalmaz a magyar alkotmányéhoz hasonló rendelkezést, amely csupán az emberi élettől való önkényes megfosztást tilalmazza; így a bírák megállapították, hogy a Bill of Rights-nak az élethez való jogra vonatkozó rendelkezése[70] a magyar alkotmányhoz képest nagyobb fokú védelmet biztosít.
Az Alkotmánybíróság a Makwanyane eset kapcsán azt is megállapította, hogy az összehasonlításra alkalmas alapjogi katalógusok, és a rájuk épülő ítélkezés kiemelt fontossággal bírnak Dél-Afrika saját jogtudományának "megerősödéséig". Leszögezte ugyanakkor, hogy a külföldi esetek nem adnak teljesen egyértelmű válaszokat a dél-afrikai Bill of Rights értelmezésével összefüggésben felmerülő kérdésekre. Az alkotmányvédő szerv több ízben figyelmeztetett a külföldi jog figyelembe vételével kapcsolatban az adott országra jellemző alkotmányozásból, történelmi sajátosságokból eredő különbözőségekre, és az eltérő társadalmi struktúrákra.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmányban fellelhető jogértelmezési klauzula túlzottan absztrakt ahhoz, hogy tiszta és egyértelmű irányt mutasson
- 325/326 -
a bíróságoknak, az Alkotmánybíróság ítélkezési tevékenysége során néhány kisegítő szabályt is lefektetett általában az Alkotmány, és különösen a Bill of Rights helyes értelmezése érdekében. A textuális értelmezéssel kapcsolatban például megállapította, hogy e módszer a tartalom feltárásának elsődleges módja, amelynek segítségével a szöveg általános, hétköznapi értelméhez lehet eljutni. Ugyanakkor az alkotmányok szövege gyakran meglehetősen absztrakt és szövegezésében szándékosan "nyitva hagyott", emellett a szavak az egyes ember számára eltérő kontextusban eltérő jelentéssel bírnak. Ezzel összefüggésben Kentridge bíró a következőkre figyelmeztet: "...az Alkotmány nem jelenthet bármit kívánságunk szerint."[71] Az Alkotmánybíróság egy későbbi ítéletében a textuális értelmezés olyan megközelítése mellett foglalt állást, amely szerint a norma textuális jelentése csak abban az esetben elfogadható értelmezése valamely rendelkezésnek, amennyiben ez az alapul fekvő alkotmányi értéket kifejezésre juttató teleologikus vagy kiterjesztő értelmezéssel is összeegyeztethető.[72] A történeti értelmezés fontossága abban mutatkozik meg, hogy Dél-Afrika politikai története jelentősen befolyásolta az Alkotmány kidolgozását, hiszen az alkotmányozás egyik célja a múlttal való végleges szakítás volt. "[Az Alkotmány] utat nyit az Apartheid és a rasszizmus kultúrájából a nyitottság és a demokrácia, illetve a bármilyen korú, színű, és osztályú dél-afrikaiak egyetemes emberi jogai alkotmányosan oltalmazott kultúrájába [...]. Következésképpen az Alkotmány releváns rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy törvénybe foglalásuk célja érvényre juthasson".[73] A Bill of Rights-nak talán a kontextuális értelmezés a legjelentősebb értelmezési módja, amelyet az Alkotmánybíróság kiterjedten használ. Az alkotmánybírák az esetek többségében először felvázolják az Alkotmány szóban forgó rendelkezésének politikai és szociális kontextusát, majd ezt követően folytatják le a releváns alkotmányi rendelkezés más szempontok alapján történő értelmezését.[74] Hangsúlyos szerephez jut az Alkotmány keletkezési körülményeinek vizsgálata, azonban a történeti, politikai és szociális kontextus áttekintése önmagában nem elegendő. Az egyes jogokat "textuális elhelyezkedésükben" is vizsgálni kell, az Alkotmány más rendelkezéseire is
- 326/327 -
figyelemmel, így például a szociális és gazdasági jogokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság tekintettel volt az egyenlőségről, az emberi méltóságról és az élethez való jogról szóló alkotmányi rendelkezésekre is.[75]
Az Alkotmány a Bill of Rights vertikális és horizontális hatályát egyaránt biztosítja.[76] Tehát az alapjogi katalógus az egyes emberek közötti viszonyok tekintetében is alkalmazandó. Ezzel a felfogással összhangban rendelkezik az Alkotmány arról, hogy senki sem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést mással szemben.[77] A Bill of Rights minden szintű és természetű jogforrás tekintetében hatályos, továbbá kötelező erővel bír a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás, illetve az állam valamennyi más szerve vonatkozásában.[78] További garanciális elemként az Alkotmány radikálisan újraszervezte az igazságszolgáltatási rendszert, amelynek csúcsára - valamennyi alkotmányjogi relevanciával bíró ügy esetében - az Alkotmánybíróságot helyezte. Az Alkotmány az apartheid Afrikájára jellemző végrehajtói rendeletek túlsúlyával és a közigazgatási visszaélésekkel szakítva biztosítja a bíróságok függetlenségét, azokat pusztán önmaga és a törvények alá rendelve. A bíráknak a törvényeket részrehajlás, félelem és előítélet nélkül kell alkalmazniuk.[79]
Az alapvető jogok érvényesítése végső soron bírói hatáskör. Már az Ideiglenes Alkotmány terminusai értelmében sem pusztán konkrét személyeknek fűződhetett közvetlen érdeke a perindításhoz, hanem panaszosok csoportjai is jogosultak voltak keresetet benyújtani alapvető jogaik érvényesítésére. Ehhez hasonlóan az Alkotmányban foglaltak szerint[80] a kereset benyújtására feljogosított személyek körében szerepel a saját érdekében fellépő személy, a tagsága érdekében fellépő társadalmi szervezet, az olyan ember érdekében fellépő személy, aki nincs abban a helyzetben, hogy saját neve alatt kereshessen segítséget, az, aki személyek egy csoportjának érdekében lép fel, és végezetül a köz érdekében fellépő személy.
- 327/328 -
Az Alkotmány rendelkezései módosításának három szintjét határozza meg. Az Alkotmány 1., és a módosíthatóságáról szóló szakasza a Nemzetgyűlés tagjai legalább 75%-ának, és a Provinciák Nemzeti Tanácsából legalább hat provinciának a támogató szavazatával változtatható meg. Az alapvető jogok stabilitásának garanciájaként a Bill of Rights-ot a Nemzetgyűlés tagjai legalább 2/3-ának, és a Provinciák Nemzeti Tanácsából legalább hat provinciának a támogató szavazatával lehet megváltoztatni.[81] Az Alkotmány további rendelkezései enyhébb feltételekkel módosíthatók.
Az Alkotmány az új alkotmányos demokrácia megszilárdulását és az emberi jogok érvényesülését elősegítő speciális intézmények felállításáról is gondoskodik. Ezek között említhető például az Emberi Jogi Bizottság, sonló szerepet betöltő jogintézmény), valamint a Kulturális, Vallási, és a Gender Bizottság, a Public Protector (amely az ombudsmanéhoz ha Nyelvi Kisebbségek Támogatásának és Védelmének Bizottsága.
Valamely alapjogi katalógus érvényesülésének - az alapjogi norma megfelelő szövegezésén túl - három fő pillére van. Először is az állami berendezkedést és jogrendszert kell úgy kialakítani, hogy azok az emberi jogokat mindenkor tiszteletben tartsák és oltalmazzák, másodjára megfelelő alkotmányos (intézményi) garanciarendszer szükséges az alapvető jogok stabilitása és érvényesíthetősége érdekében, harmadjára pedig elengedhetetlen feltétel az össztársadalom demokratikus kultúrájának magas szintű megléte.
Az alapjogi katalógust tartalmazó Ideiglenes Alkotmány 1993-ban történt elfogadásával Dél-Afrika csatlakozott azon államokhoz, amelyek figyelmet fordítanak polgáraik jogainak védelmére. A Dél-Afrikai Köztársaság Alkotmánya stabil, a demokratikus elveken és az emberi jogok tiszteletén alapuló értékrendszert reprezentál, amely egyértelműen túlmutat az olyan társadalmon, ahol mindig a többség, vagy az uralmon lévő hatalom szava dönt. Az Alkotmány a társadalom kötelezettségévé teszi a kisebbségek, valamint a rászorulók gyámolítását, különösen azok tekintetében, akik hagyományosan erőszak és elnyomás áldozatai voltak. Ennek jegyében antidiszkriminációs rendelkezések oltalmazzák a különféle kisebbségi csoportokat, a véleménynyilvánítási szabadságra vonatkozó ren-
- 328/329 -
delkezés a kisebbségi nézetek tényleges védelmét nyújtja, a vallásszabadság normája pedig a kisebbségi vallási csoportok tagjait védelmezi. Az Alkotmányban szereplő Bill of Rights tehát a dél-afrikai demokrácia egyik fundamentumaként alkalmas arra, hogy szolgálja az Alkotmányban deklarált olyan társadalmi alapértékeket, mint az emberi méltóság, az egyenlőségre törekvés, valamint az emberi jogok és szabadságok előmozdítása, vagy a faji és nemi előítéletektől való mentesség, vagy az Alkotmány és a joguralom elvének szupremáciája, a demokratikusan választott kormányzat elszámoltathatósága, befolyásolhatósága és nyitottsága. Szükséges ugyanakkor rámutatni arra is, hogy bármely Bill of Rights hatékonysága a demokratikus kultúra erősségén nyugszik, amelynek fejlesztése a Dél-Afrikai Köztársaságban nagy erőfeszítést kíván meg. Chaskalson alkotmánybíró egyik előadásában[82] ezt a következőképpen érzékeltette: "Alkotmányunk a jövő lehetséges vízióját vetíti elénk. A szociális igazság megvalósulásának és az emberi jogok tiszteletének társadalmát, amelyben minden ember részeltetik az alapvető szükségletekben, ahol harmóniában és egymás iránti tiszteletben élhetünk. Képesek vagyunk valóra váltani e víziót, de ezért mindannyiunknak cselekednie kell... Valamennyiünk kötelessége és közös érdeke az Alkotmányt működésbe hozni és működésben tartani." Az Alkotmány tehát alaptörvény és program egyszerre, amely az Alkotmánybíróság esetjogával egyetemben méltán formálhat igényt az államok széles körének figyelmére, és számos esetben követendő példaként való elismerésére.■
- 329 -
JEGYZETEK
[1] Act 108 of 1996.
[2] SUNSTEIN, C. R.: Designing Democracy: What Constitutions Do. Oxford University Press, 2003. Idézi: Carothers Th.: Blessings of Liberty. The New York Times, October 14, 2001. Elérhető: http://www.law.uchicago.edu/news/sunstein-book.html. Hasonló elismeréssel szól az Alkotmányról KENDE, M. S.: The South African Constitutional Court's Embrace of Socio-economic Rights: a Comparative Perspective című írásában. Chapman Law Review, Vol. 6 (2003 Spring) 137.
[3] DUGARD, J.: International Law and the South African Constitution. European Journal of International Law, Vol. 8. (1997) No. 1. 77.
[4] In: Összehasonlító politológia (eds.: Almond, G. A.-Powell, B. G.). Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 704.
[5] Act 200 of 1993.
[6] The Constitution-The certification process. http://www.constitutionalcourt.org.za/site/theconstitution/thecertificationprocess.htm.
[7] Ex Parte Chairperson of the Constitutional Assembly: In Re Certification of the Constitution of the Republic of South Africa, 1996. http://www.concourt.gov.za/about.html.
[8] Ideiglenes Alkotmány 71. szakasz (2)-(3) bekezdések.
[9] A Dél-Afrikai Köztársaság (alkotmány)történetéhez további információ a http://www.library.und.ac.za/CONHistorylecture.doc, a http://www.paralegaladvice.org.za/docs/chap01/03.html oldalon, illetve a Dél-Afrikai Köztársaság magyarországi nagykövetségének honlapján (http://www.sa-embassy.hu/basicfacts/index_hun.php) található.
[10] Ideiglenes Alkotmány 231. szakasz.
[11] Vö.: DUGARD: International Law... i. m. 77-93.
[12] Vö.: SARKIN, J.: The Effect of Constitutional Borrowings on the Drafting of South Africa's Bill of Rights and Interpretation of Human Rights Provisions. University of Pennsylvania Journal of Constitutional Law, Vol.1. (1998) No. 2. 176-180.
[13] van der WESTHIUZEN, V. J.-VILJOEN, H. P.: A Bill of Rights for South Africa. 1988. 58. Idézi: DLAMINI, Ch. R. M.: Developments in the Law of New South Africa. Centro di studi e ricerche di diritto comparato e straniero. Roma, 1997. 2-3. http://w3.uniroma1.it/idc/centro/publications/27dlamini.pdf.
[14] Vö.: SARKIN: i. m. 180-185.
[15] Ideiglenes Alkotmány 8. szakasz (3) bekezdés a) pont.
[16] A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 1. cikkely (4) bekezdés.
[17] Ideiglenes Alkotmány 35. szakasz (1) bekezdés.
[18] Ideiglenes Alkotmány 33. szakasz (1) bekezdés.
[19] A Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvénye 19. cikk (1) bekezdés. In: Nemzeti alkotmányok az Európai Unióban (szerk.: Trócsányi L.-Badó A.). KJK-Kerszöv, Budapest, 2005. 732.
[20] A Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvénye 19. cikk (1) bekezdés. In: uo.
[21] de WAAL, J.: A Comparative Analysis of the Provisions of German Origin in the Interim Bill of Rights. South African Journal on Human Rights, 1995/11. 1-29.
[22] Constitution Act, 1982 1. szakasz (Canadian Charter of Rights and Freedoms). http://laws.justice.gc.ca/en/const/annex_e.html#I.
[23] [1986] 1 S.C.R. 103. A Kanadai Legfelső Bíróság ítéletei a http://www.lexum.umontreal.ca/csc-scc/en/index.html címen érhetők el.
[24] [1990] 3 S.C.R. 1303.
[25] Ideiglenes Alkotmány 8-25. szakaszok.
[26] Ideiglenes Alkotmány 26-32. szakaszok.
[27] Ideiglenes Alkotmány 7. szakasz (1) bekezdés.
[28] Ideiglenes Alkotmány 33. szakasz (4) bekezdés.
[29] CCT8-95, 1995. Elérhető: http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/o4B4NdNhhy/0/57/518/0/J-CCT23-96.
[30] DUGARD, J.: International Law and the ‘Final Constitution'. South African Journal on Human Rights, 1995/11. 241-251. i. m. 241-251.
[31] Ideiglenes Alkotmány 4. melléklet.
[32] Alkotmány 1. szakasz.
[33] Alkotmány 2. szakasz.
[34] Alkotmány 7. szakasz (1) bekezdés.
[35] Alkotmány 9. szakasz (1) bekezdés.
[36] Alkotmány 9. szakasz (2) bekezdés.
[37] Alkotmány 9. szakasz (4) bekezdés.
[38] Alkotmány 10. szakasz.
[39] Ideiglenes Alkotmány 10. szakasz.
[40] KANT, I.: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Gondolat, Budapest, 1991. 62-68.
[41] CCT/3/94. 1995. Elérhető: http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/hyperion-image/J-CCT3-94.
[42] CCT11-98, 1998. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/enXHz7knLN/0/57/518/0/J-CCT11-98.
[43] CCT23-95, 1996. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/AaTbi9IWHl/0/57/518/0/J-CCT23-95.
[44] Alkotmány 26. szakasz.
[45] Alkotmány 28. szakasz.
[46] CCT11-00, 2000. Elérhető: http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/MNtb9JIP4Y/0/57/518/0/J-CCT11-00.
[47] Alkotmány 26. és 28. szakasz.
[48] Alkotmány 39. szakasz (3) bekezdés.
[49] Alkotmány 36. szakasz (1) bekezdés.
[50] National Council for Gay and Lesbian Equality v Minister of Justice.
[51] Christian Education South Africa v Minister of Education CCT4-00, 2000. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/DIJevBWw0Q/0/57/518/0/J-CCT4-00.
Továbbá: State v Zuma CCT5-94, 1995. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/Ggl1OL1wCD/0/57/518/0/J-CCT5-94. Makwanyane ítélet.
[52] Makwanyane ítélet.
[53] Christian Education ítélet.
[54] CCT25-99, 2000. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/wxKyoKH48y/0/57/518/0/J-CCT25-99.
[55] Alkotmány 16. szakasz (1) bekezdés.
[56] JOHANNESSEN, L.: A Critical Wiew of the Hate Speech Provision. South African Journal on Human Rights, 1997/13. 135-174.
[57] Alkotmány 31. szakasz (1) bekezdés.
[58] Alkotmány 31. szakasz (2) bekezdés.
[59] Alkotmány 37. szakasz.
[60] Alkotmány 37. szakasz (5) bekezdés.
[61] Ideiglenes Alkotmány 35. szakasz (1) bekezdés.
[62] Alkotmány 233. szakasz.
[63] Alkotmány 39. szakasz (1) bekezdés.
[64] Alkotmány 233. szakasz.
[65] DUGARD, J.: The Role of International Law in Interpreting the Bill of Rights. South African Journal on Human Rights, 1994/10. 208.
[66] DUGARD: International law... i. m. 84.
[67] Makwanyane ítélet.
[68] Ideiglenes Alkotmány 11. szakasz (2) bekezdés.
[69] Magyarország: 23/1990. (X.31.) AB határozat; Egyesült Államok: Furmann v. Georgia, 408 U.S. 238, 290 (1972); Gregg v. Georgia 428 U.S. 153, 173 (1976), Trop v. Dulles 356 U.S. 86, 101 (1958); Kanada: Kindler v Canada (1992) 6 CRR (2d) 193; India: Bachan Singh v State of Punjab (1980) 2 SCC 684.; Emberi Jogok Európai Bírósága: Soering v. United Kingdom (1989) 11 EHRR 439., R. v. France (1993) 16 EHRR 1, para. 63., Handyside v. United Kingdom (1979-80) 1 EHRR 737, para. 49., Dudgeon v. United Kingdom (1981) Dudgeon v United Kingdom (1981) 4 EHRR 149, para. 52; Norris v Ireland (1988) 13 EHRR 186, para. 46; Modinos v Cyprus (1993) 16 EHRR 485.; ENSZ Emberi Jogi Bizottság: Ng v Canada Communication No. 469/1991, 5 November 1993, at 9.
[70] Alkotmány 9. szakasz.
[71] S v Zuma ítélet.
[72] Makwanyan ítélet.
[73] Shabalala and Others v Attorney-General, Transvaal, and Another CCT23-94, 1995. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/bmWuAhmsn9/0/57/518/0/J-CCT23-94.
[74] Soobramoney v Minister of Health, KwaZulu-Natal, CCT32-97, 1997. http://www.constitutionalcourt.org.za/uhtbin/cgisirsi/FnxYKiD2r6/0/57/518/0/J-CCT32-97; Grootboom ítélet.
[75] Soobramoney és a Grootboom ítéletek.
[76] Alkotmány 8. szakasz (2) bekezdés.
[77] Alkotmány 9. szakasz.
[78] Alkotmány 8. szakasz (1) bekezdés.
[79] Alkotmány 165. szakasz (2) bekezdés.
[80] Alkotmány 38. szakasz.
[81] Alkotmány 74. szakasz (2) bekezdés.
[82] The Bram Fischer Memorial Lectures, 3rd Lecture Delivered by Arthur Chaskalson on 18 May 2000 at the Johannesburg Civic Theatre. http://www.lrc.org.za/Features/Bram_Fischer.asp.
Lábjegyzetek:
[1] Legény Krisztián, Doktorandusz, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Alkotmányjogi Tanszék, 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.
Visszaugrás
