Az Európai Unió Bírósága - a továbbiakban: EUB - a C-85/18. PPU. számú, CV kontra DU ügyben 2018. április 10-én hozott végzésében a Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról - a továbbiakban: Rendelet - két, egymással versengő alapelvét értelmezte: hogyan alakul a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevétele a szülői felelősséggel kapcsolatos per joghatósági szabályainak megállapításakor, ha a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban jogellenes elvitel eredményeként került. Ez utóbbit a rendelet minden eszközzel igyekszik visszaszorítani, ezért alapelvként rögzíti, hogy a jogellenes elvitel főszabályként nem járhat azzal a jogkövetkezménnyel, hogy a joghatóság átszáll azon tagállam bíróságairól, amelyben az elvitelt közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, azon tagállam bíróságaira, amelyre a gyermeket vitték.
Az EUB ebben az ügyben hozott ítéletében megerősítette korábbi joggyakorlatát, a konkrét tényállás ismerete azonban szükséges ahhoz, hogy az értelmezett jogszabályi rendelkezéseket a magyar bíróságok is helyesen alkalmazzák.
A Rendelet 8. cikkének (1) bekezdése azt az általános joghatósági szabályt tartalmazza, hogy a szülői felelősségre vonatkozó ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek a bíróság megkeresésekor szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. A (2) bekezdés azonban utal arra, hogy ezt a szabályt a gyermek jogellenes elvitelére vonatkozó joghatósági szabályaira figyelemmel kell alkalmazni, ami annyit jelent, hogy ilyen esetben ez utóbbi szabályok alkalmazása megelőzi a 8. cikk szerinti főszabályt. A Rendelet 10. cikke a gyermek jogellenes elvitelére azt a joghatósági előírást tartalmazza, hogy azon tagállam bíróságai járnak el, amelyben az elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. Sajátos módon ugyanez a cikk mindezt azzal egészíti ki, hogy ezen tagállam bíróságai mindaddig megtartják - konkrétan meghatározott konjunktív feltételek mellett - joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez.
A Rendelet 8. és 10. cikkeiben "kódolva" van a feszültség: mi szolgálja jobban a kiskorú gyermek érdekét jogellenes elvitel esetén: ha az a tagállam bírósága dönthet a szülői felelősség körébe tartozó kérdésekről, ahová ezáltal került a gyermek és ott már kialakult egy - a szokásos tartózkodási hely megállapíthatóságához szükséges - életvitele, vagy az a tagállami bíróság, ahonnan jogellenesen elvitték?
Az EUB korábban már értelmezte ezt a kérdést, és úgy foglalt állást, hogy a gyermek jogellenes elvitele - főszabályként - nem járhat azzal a következménnyel, hogy a joghatóság átszáll azon tagállam bíróságairól, amelyben az elvitelt közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, azon tagállam bíróságaira, amelybe a gyermeket vitték, még abban az esetben sem, ha a gyermek - a jogellenes elvitelt követően - ott szerzett szokásos tartózkodási helyet (C-211/10. PPU sz. Povse-ügyben 2010. július 1-jén hozott ítélet, 44. pont). A most vizsgált ügyben nem tért el korábbi jogértelmezésétől, amit már az is jelez, hogy eljárási szabályzata 99. cikkére hivatkozással - ítélet helyett végzéssel válaszolhatja meg az előzetes döntéshozatali eljárásban feltett kérdéseket, ha megítélése szerint a válasz egyértelműen levezethető korábbi gyakorlatából - hozta meg döntését.
CV és DU román állampolgárok élettársi kapcsolatban éltek együtt Portugáliában. Gyermekük 2010. október 29-én született e tagállamban. 2015 júliusában a szülők különváltak. Az anya, DU, elhagyta a közös lakóhelyet, a gyermekük az apánál, CV-nél maradt. E különválás után a szülők a portugál joggal összhangban közösen gyakorolták a szülői felelősséget, amely magában foglalta többek között a gyermek tartózkodási helye meghatározásának jogát is.
2016. április 11-én az anya kérelemmel fordult egy portugál bírósághoz a gyermeke feletti felügyeleti jog
- 41/42 -
megszerzése érdekében. 2016. április 25-én az apa elhagyta Portugáliát, és az anya beleegyezése nélkül a fiával együtt Romániába távozott. A 2016. július 15-i ideiglenes határozattal az eljáró portugál bíróság helyt adott az anya kérelmének, és neki ítélte a gyermeke feletti felügyeleti jogot.
2017. április 4-én az anya az illetékes román bíróságokhoz fordult annak érdekében, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján gyermekének visszavitelét kérelmezze. A Tribunalul Bucure-ti (bukaresti megyei törvényszék, Románia) tehát a gyermek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatos eljárást folytatott le. E bíróság később egy polgári ítélettel elrendelte a gyermek Portugáliába való visszavitelét, azzal az indokkal, hogy ezen államot kellett a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamnak tekinteni. Ezen ítéletet a Curtea de Apel Bucure-ti (bukaresti fellebbviteli bíróság, Románia) 2017. augusztus 16-i ítélete is megerősítette, amely a fentieknek megfelelően megállapította, hogy Románia nem tekinthető a gyermek tartózkodási helye szerinti államnak, mivel a gyermeket jogellenesen vitték el Portugáliából Romániába.
Az apa ezen eljárás ellenére 2017. április 21-én tartásdíj iránti keresetet nyújtott be az anya ellen a Judecătoria Oradea-hoz (nagyváradi elsőfokú bíróság, Románia), a gyermek tartózkodási helyeként az apa romániai lakóhelyét megjelölve. Arra hivatkozott, hogy az anya a közös lakóhelyükről való távozása óta csak ritkán látogatja a gyermeküket, és sem a gyermek ellátásához, sem a taníttatásához nem járul hozzá. Ez a helyzet továbbra is fennáll, hiszen az apa elmondása szerint az anya mindössze havonta egyszer beszél telefonon a gyermekükkel. Ellenkérelmében az anya a kereset elutasítását kérte, egyúttal joghatósági kifogást terjesztett elő a Rendelet 8. cikkére hivatkozással. Az eljáró román bíróság úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez, a Rendelet 8. cikk (1) bekezdésének értelmezését kérve a konkrét tényállása alapján.
Az EUB abból indult ki, hogy jelen esetben a gyermeket az apja az anya beleegyezése nélkül vitte Romániába, ezzel megsértve a szülők által azon tagállam joga - a jelen esetben a Portugál Köztársaság joga - értelmében közösen gyakorolt felügyeleti jogot, amelyben a gyermek közvetlenül ezen elvitelt megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. Ugyancsak nem vitatott, hogy az e gyermek visszaviteléről szóló, az 1980. évi Hágai Egyezményen alapuló határozat elfogadására irányuló kérelem tárgyában a Rendelet 11. cikke alapján eljáró román bíróságok jogerőre emelkedett ítéletükkel megerősítették az említett elvitel jogellenességét, és elrendelték az említett gyermek Portugáliába való visszavitelét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
