Hazánk fővárosának polgári kori közigazgatási rendszerét a fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc. fektette le. Kisebb módosításoktól - a közigazgatási bizottságot felállító 1876. évi VI. tc, valamint a kerületi elöljáróságokat új alapokra helyező 1893. évi XXXIII. tc. bevezetésétől - eltekintve e törvény alapintézményei évtizedeken keresztül hatályban maradtak. Az 1920-1934 közötti időszakban azonban több alkalommal is a törvényhozás elé kerültek a budapesti közigazgatás alapintézményei. A megszülető törvények közül a 20-as évek két novellája: az 1920. évi IX. tc.,[1] valamint a most tárgyalandó 1924. évi XXVI. tc. kizárólag a törvényhatsági bizottság - mint a törvényhatósági autonómia letéteményese - újjászervezését, ill. újjáalakítását érintette. A Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. tc. azonban nemcsak az 1872. évi XXXVI. tc.-et volt hivatva újrakodifikálni, hanem a törvényhozó szándéka szerint annak évtizedek óta halogatott adminisztratív hiányosságait is pótolni igyekezett. Végül az 1934. évi XII. tc, a Gömbös-féle novella - a törvényhatósági autonómia maradványait felszámolva - az 1930. évi fővárosi törvény rendelkezéseit revideálta. A főváros egyetemét képviselő törvényhatósági bizottság iránti kitüntetett törvényhozási, ill. kormányzati figyelem korántsem tekinthető hízelgőnek, hiszen a 20-as évek egyik sajátossága: a területi alapon szervezett közigazgatási autonómiák hatáskörének megnyirbálása, valamint korrektívumokkal, azaz az autonómia érvényesülését gátló, hovatovább ellehetetlenítő jogintézményekkel történő körülbástyázása, egyúttal a kormányzati felügyelet, ill. centralizáció fokozása éppen a főváros esetében domborodott ki a legteljesebben.
Az 1920. évi IX. tc. intézkedései - miként a virilizmus kiiktatása, valamint a törvényhatósági választási rendszer átalakítása - mindazonáltal nagymértékben mozdították elő a fővárosi közigazgatás-politikában is feltörekvő, a szabadelvű hagyománynak hátat fordító nemzeti konzervatív értékrendet valló politikai csoportosulások hatalomra kerülését. Az 1920. évi fővárosi törvényhatósági bizottsági választásokat követően Wolff Károly vezetésével megalakuló Ke-
- 131/132 -
resztény Községi Párt a nemzeti konzervatív irányvonalat juttatta többségbe a közgyűlésen, ill. tette kizárólagossá a városházán.
A székesfővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló 1920. évi IX. tc. 20. §-a értelmében a törvényhatósági bizottság - és a közigazgatási bizottság - tagjainak megbízatása 3 év elteltével, 1923. december 31-én megszűnik. Az indokolás annak idején azzal magyarázta a törvényhatósági bizottság összetételére és megalakulására vonatkozó rendelkezések ideiglenes jellegét, hogy azoknak összhangban kell lenniük "a közigazgatás szabályozására vonatkozó összes rendelkezésekkel", hiszen az ott érvényesülő "irányelvek" megállapítása hosszabb időt vesz majd igénybe.[2] Csakhogy a kilátásba helyezett - Ferdinandy Gyula, utóbb Rakovszky Iván belügyminiszterek által fémjelzett - közigazgatási reformtörvények kellő politikai eltökéltség és támogatottság híján elakadtak félúton.[3] A kormányzatot 1923 novemberében ismételten foglalkoztatta - miként ezt Rakovszky Iván belügyminiszter minisztertanácsi előterjesztése igazolja - a vármegyei és városi törvényhatósági bizottságok mindezidáig elodázott újjászervezése, ám a fővárosi törvényhatósági bizottság ügye egyelőre nem került a minisztertanács napirendjére.[4] Az önkormányzati testületek megbízatása a képviseleti megbízás törvényi meghosszabbítása révén szintén 1923. december 31-én járt le. A közigazgatási javaslatokat ugyan 1923 decemberének közepén a törvényhozás elé terjesztették, de a késedelem miatt érdemi vita nem bontakozhatott ki felettük. A fővárosi törvényhatósági bizottság mandátumának lejárta közeledtével a fővárosi közigazgatás sürgető kérdéseit is napirendre kellett tűzni. A minisztertanács 1923. december 7-ei ülésén Rakovszky Iván a miniszterelnök felkérésére a főváros élére - nyilván az elkerülhetetlenül bekövetkező ex-lex helyzet miatt - kinevezendő kormánybiztos személyéről adott tájékoztatást minisztertársainak.[5] A belügyminiszter tolmácsolta, miszerint a miniszterelnök azt tartaná a legmegfelelőbbnek, ha "politikai színezet nélküli ember", esetlegesen a belügyminisztérium egyik főtisztviselője töltené be a kormánybiztosi tisztséget. Vass József, népjóléti és munkaügyi miniszter a maga részéről támogatásáról biztosította a javas-
- 132/133 -
latot. Rakovszky ugyanezen az ülésen bejelentette, hogy Tersztyánszky Kálmán helyettes államtitkár - mellesleg a városi ügyek minisztériumi főreferense - lehetne az a bizonyos, kormánybiztosi tisztségre kiszemelt apolitikus főtisztviselő. A minisztertanács, tudomásul véve a belügyminiszteri tájékoztatót, elhatározta, hogy végleges döntést később kíván hozni erről a kérdésről. Jóllehet a kormányzat tudatában volt annak, hogy az idő rövidségére tekintettel törvényhozási úton már nem lehet érdemben intézkedni a budapesti törvényhatósági bizottság újjáalakítása tárgyában - ez nem is állt komoly szándékában -, a belügyminiszter 1923. december 14-én a törvényhozás elé terjesztette a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezésére irányuló 345. számú törvényjavaslatot. A kormányzat "cinkelt" lapokkal játszott, ugyanis már megszületett az elvi döntés az elkerülhetetlenül bekövetkező ex-lex állapot idejére kinevezendő kormánybiztosról, amikor beterjesztette a törvényhatósági bizottság újjáalakítását célzó törvényjavaslatát a nemzetgyűlésnek. A törvényes kereteket célozta ugyanakkor az 1923. december 14-én beterjesztett, az önkormányzati működés folyamatosságának biztosításáról szóló 347. sz. törvényjavaslat. A fővárosra nézve e javaslat előírta, hogy mindaddig, amíg külön törvény alapján nem alakul meg az új törvényhatósági bizottság, az 1920. évi IX. tc. 23. §-ának a törvényhatósági bizottság feloszlatása esetére vonatkozó szabályait kell irányadónak tekinteni. Az indokolás rámutatott arra, hogy e lépés amiatt mutatkozott szükségesnek, mert a jelenlegi törvényhatósági bizottság megbízatásának meghosszabbítása - azaz a Keresztény Községi Párt közgyűlés és városháza feletti döntő befolyásának prolongálása - "aligha keltene közmegnyugvást". Ennél fogva mindaddig, amíg az új törvényhatósági bizottság nem alakul meg, a székesfőváros hivatalnoktanácsa fog a halaszthatatlan ügyekben eljárni, a közigazgatási bizottság és a kerületi választmányok pedig jelenlegi összetételükben működnek újjáalakulásukig.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az év végéig hátralévő napokban a törvényhozás már nem foglalkozik érdemben a fővárosi javaslattal, még kevésbé kerül döntés közeli helyzetbe. A késedelem kétségkívül üzenetértékű volt, hiszen a kormányzat ily módon fejezte ki elégedetlenségét a Keresztény Községi Párt köré tömörülő városvezetéssel szemben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
