Megrendelés

Dr. Gál Judit: Újabb cégeljárási változások II. (CH, 2008/8., 3-4. o.)

2. Kötelező elektronikus cégeljárás és a kivételek

A Ctvn.-nel módosított Ctv. 2008. július 1. napjától a cégeljárásban (az alapítási- és változásbejegyzési eljárásban) kötelezővé tette az elektronika alkalmazását. Az erre vonatkozó szabályozás azonban meglehetősen eklektikus, nincs ugyanis a Ctv.-nek olyan generális előírása, amely kimondaná, hogy a cég- és változásbejegyzési eljárás teljes egészében elektronikus. A Ctv.-vel módosított Ctv. 35. § (1) bekezdésének 2008. július 1-jétől hatályos szövege ugyan kimondja, hogy a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet elektronikus nyomtatványon kell előterjeszteni, és a 36. § (1) bekezdése ezt tovább részletezi, a fél által az ügyben előterjesztendő további beadványokról azonban nem szól.

A Ctv. 36. § (1) bekezdése a cégbíróság kötelezettségévé teszi, hogy az elektronikus cégeljárási kérelmekről elektronikus tanúsítványt, illetve igazolást szolgáltasson a kérelmezőnek, a 36. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a cégbíróság a cégre vonatkozó iratokat elektronikus okiratokként tartja nyilván. A Ctv. 39. § (2) bekezdése értelmében a cégbíróság a bejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban keletkezett végzéseit elektronikus úton közli a féllel, de a megfogalmazásból és e szabálynak a Ctv.-ben való elhelyezéséből megállapítható, hogy csak az elsőfokú eljárásban hozott végzésekre vonatkozik. Mindebből következik, hogy a jogi képviselő kizárólag a bejegyzési (változásbejegyzési), törlési kérelmeket köteles elektronikus formában benyújtani, nincs viszont törvényes akadálya annak, hogy az általános cégeljárásban a hiánypótlást papír alapon terjessze elő, a cégbíróság annak befogadását jogszerűen nem tagadhatja meg.

Ugyancsak papír alapú marad a cégbíróság belső ügykezelésének jó része (BÜSZ1-szabály és megfelelő programok hiányában például a bírói utasítás is csak hagyományos formában adható), de írásbeli marad a cégbíróság és a fellebbviteli bíróságok közötti érintkezés is: az ítélőtáblákat ugyanis nem kapcsolták össze a cégbírósági bejegyzési eljárás jelenlegi rendszerével, noha ennek technikai feltételei fennállnak, és csak kellő jogszabályi rendelkezés és az annak alapján létrehozott programok hiányoznak. Amíg erre sor nem kerül, csak a kinyomtatott elektronikus cégiratok felterjesztésével kerülhet sor az elutasított bejegyzési (változásbejegyzési) és egyéb cégeljárási kérelmek, illetve más cégeljárási elsőfokú végzések jogorvoslati eljárására, noha kétségtelen, hogy számos esetben a fellebbezés csak az elektronikus iratokba való betekintéssel bírálható el. (Az ítélőtáblák az e-szigno program segítségével a feladatnak szükség esetén jelenleg is eleget tesznek, de nem vitásan gyorsabb és célravezetőbb lenne, ha az elektronikus eljárásban keletkezett iratokat és a jogorvoslati kérelmet elektronikus úton terjeszthetné fel a cégbíróság az illetékes ítélőtáblára, és ott elektronikusan zajlana a másodfokú eljárás, a hozott határozatot pedig szintén elektronikusan küldené vissza az ítélőtábla a cégbíróságnak).

A megfelelő szabályozás és az annak végrehajtásához szükséges eszközök biztosítása hiányában marad a jelen állapot - a BÜSZ 2008. július 1-jétől hatályos 61/J. § (2) bekezdésének a 12/2008. (VI. 20.) IRM r. 14. §-ával meghatározott - szövege.

Ebből kiolvasható, hogy az elektronikus cégeljárásban a fellebbezés papír alapon és elektronikusan egyaránt beadható (következik ez abból, hogy a Ctv. a jogorvoslat formájáról semmiféle rendelkezést nem tartalmaz, a BÜSZ hivatkozott paragrafusa viszont mindkét lehetséges esetkört szabályozza, következésképpen bármelyik formát elfogadhatónak tartja).

A BÜSZ 61/J. § szerint, ha elektronikusan nyújtják be a fellebbezést, a cégbíróság - mint elsőfokú bíróság - köteles kinyomtatni (papír alapúvá alakítani) az elsőfokú iratokat és a fellebbezést, és ilyen formában terjeszti fel 3 napon belül az illetékes ítélőtáblára, mint másodfokú bíróságra. Ha a fellebbezést papír alapon nyújtották be, azt előbb köteles beszkennelni (annak érdekében, hogy teljes legyen a cégre vonatkozó elektronikus nyilvántartás), majd a kinyomtatott vonatkozó cégiratokkal - szintén 3 napon belül - felterjeszti az iratokat a másodfokú bíróságra. E bíróság eljárása - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - papír alapú, az általa ilyen formában - szükség esetén az elektronikus cégnyilvántartásba való, BÜSZ 61/J. § (2) bekezdése szerinti betekintéssel - meghozott döntést (a cégbíróság által eredetileg megküldött elsőfokú iratokkal együtt) szintén papír formában küldi vissza a cégbíróságnak.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére