Megrendelés

Konferencia-összefoglaló (Fontes, 2017/4., 68-69. o.)

I. Nemzeti kiválósági jogászösztöndíjasok szakmai napja az Igazságügyi Minisztériumban

Az Igazságügyi Minisztérium 2017. november 6-án szakmai napot szervezett, amelyen az öt vidéki jogi karon a 2017/2018. tanév I. félévében Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjat elnyert hallgatók vettek részt. A rendezvényen Trócsányi László miniszter is köszöntötte a hallgatókat és további kiváló eredmények elérésére buzdította őket, hiszen felkészült és elhivatott fiatal jogászokra az egész országnak szüksége van.

Vízkelety Mariann igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy a Kormány döntésének köszönhetően az igazságügyi tárca nemcsak szakmailag, hanem pénzügyileg is hozzá tud járulni a hazai jogászképzés színvonalának emeléséhez. Ennek a célnak az elérését az Igazságügyi Minisztérium félmilliárd forinttal támogatja, aminek jelentős részét a hallgatói kiválóság növelésére fordítja a jogászösztöndíjakon keresztül.

A hallgatók félévenként pályázhatnak a 2016 óta létező Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjra az öt vidéki jogi karon (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szegeden). A program keretében a jogi karok a tanulmányi eredmény és a szakmai többletteljesítmények alapján döntenek arról, hogy ki legyen az a tanulmányi félévenként 250 hallgató, aki havi szinten ötvenezer forintnyi ösztöndíjban részesülhet.

A szakmai napon előadást tartott Kecsmár Krisztián európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár is, aki a tagállamok és az uniós jog viszonyáról, a hatáskörmegosztásról beszélt, kiemelve a tagállamok szuverenitásfelfogását, mely döntően befolyásolja a nemzeti és az uniós jog viszonyát. Az uniós tagsággal az egyes államok szuverenitásuk egy részét átruházták az unióra, ám az EU minden hatásköre a tagállamok által átengedett hatáskör.

A több mint száz joghallgatónak lehetősége nyílt egy-egy szekcióban az Igazságügyi Minisztérium munkatársaitól olyan tematikus előadásokat hallgatni - jogalkotás, jogállamiság, a nemzetközi jog és igazságszolgáltatás témakörökben - amelyek nemcsak tanulmányaikhoz kapcsolódtak szorosan, hanem bepillantást engedtek a minisztérium keretein belül folyó szakmai munkába is.

II. A magyar közigazgatási bíráskodás 120 éve

A közigazgatási bíráskodás szorosan összekapcsolódik a jogállammal, a közigazgatási perrendtartás elfogadás az elsőlépés a közigazgatási bíráskodás "újrapozícionálása" terén - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott konferencián, Budapesten, 2017. október 26-án.

A miniszter kiemelte: egyik legnagyobb eredményének tartja, hogy megszületett az önálló közigazgatási perrendtartás, amely 2018. január 1-jén lép életbe.

"Sajnálom, hogy az ellenzéki pártok viszont nem voltak partnerek abban, hogy a Közigazgatási Felsőbíróság felállítására még ebben a kormányzati ciklusban sor kerülhessen" - jegyezte meg Trócsányi László.

A miniszter Boér Elek, 20. század első felében alkotó magyar jogtudós nyomán kifejtette: a közigazgatási bíráskodásnak kettős célja van. Egyfelől "jogi garancia az állam mindenhatóságával szemben, amire szükség van a mai államban, ahol óriási tetterő fejlődik ki, mely könnyen túlcsaphat a megengedhető határokon, és ezáltal veszélyeztetheti a szabadságot". Másfelől az állam számára is biztosítékul szolgál, hogy az egyéni érdek se jusson korlátlan uralomra a közérdek felett. Csak a bírói ellenőrzésnek alávetett közigazgatás biztosíthatja az egyén szabadságát az államban, és ez a jogállamnak legfőbb követelménye.

Trócsányi László felidézte: 1896-ban született és 1949-ben a kommunista hatalomátvétel után semmisítették meg az első, közigazgatási bíráskodást szabályozó törvényt.

A jövőre hatályba lépő új, önálló közigazgatási perrendtartás új jogintézményeit sorolva a miniszter beszélt többek között a differenciált hatáskör-telepítésről, a tanácsban eljáró

- 68/69 -

bíráskodásról, a nemperes, illetve egyszerűsített eljárásokról az időbeli hatékonyság javítását szolgáló azonnali jogvédelmi eszközökről, az egyezség és a közvetítés lehetőségeiről és az új jogorvoslati rendről.

"A közigazgatási bíráskodás megalkotásánál különösen is látszott, hogy a kodifikáció - csakúgy, mint az állam helyes működtetése - valójában művészet, amennyiben inspirációt, eszmét, fegyelmet és arányérzéket feltételez. Ez az a jogág, ahol a végrehajtó és bírói hatalom elválasztása és találkozása egyszerre a legérzékenyebb egyensúlyok keresését kívánja. A bírói kontroll elmaradása vagy lazasága igazságtalansághoz, a jogállam csorbulásához, túl szorosra fűzése a közigazgatás megbénításához vezethet" - fejtette ki Trócsányi László.

Boér Eleket idézve rámutatott: "A törvényesség védelmében csak odáig szabad elmenni, hogy a közigazgatási bíráskodás a cselekvő közigazgatás szabad mozgását ne korlátozza, mert egyetlen jog sem válhat erőssé az államhatalom kellő közreműködése nélkül."

A miniszter szerint még nem befejezett a közigazgatás feletti bírósági kontroll ügye, és szükség lehet még a közigazgatási bíráskodás szervezeti függetlenséget érintő döntésekre is a jogállam tökéletesítése érdekében.

Darák Péter, a Kúria elnöke előadásában felidézte Wlassics Gyula, az 1997-ben felállított Királyi Közigazgatási Bíróság egyik elnökének életútját. Kiemelte, hogy Wlassics Gyula mindig kiállt a bírói függetlenség mellett, hitvallása szerint "az alkotmányosság bástyája a független bíróság". Darák Péter előadásában köszönetet mondott Patyi Andrásnak, az NKE rektorának a közigazgatási bíráskodás iránt tanúsított figyelméért és Trócsányi Lászlónak, hogy az önálló közigazgatási perrendtartás megalkotása mellé állt.

A magyar közigazgatási bíráskodás 120 éve elnevezésű konferencia alkalmából reprint formában jelent meg - az Államtudományi klasszikusok című sorozat részeként - Boér Elek 1907-ben kiadott Közigazgatási bíráskodás című munkája.

III. XL. Jogász Vándorgyűlés Szeged, 2017. október 26-28.

Trócsányi László nyitotta meg a Magyar Jogász Egylet által szervezett XL. Jogász Vándorgyűlést Szegeden, 2017. október 26-án. A miniszter előadásában leszögezte, hogy az elmúlt négy év tapasztalatai alapján szükség van az önálló igazságügyi tárcára, ha a jognak nagyobb szerepet akarunk biztosítani és alkotmányossági érveinket hatékonyabban érvényre kívánjuk juttatni.

Az elmúlt években elvégzett jogalkotási feladatok közül a miniszter kiemelte, hogy hosszú előkészítő munka eredményeként elkészültek az új eljárási kódexek, valamint új ügyvédi és választottbírósági törvény került elfogadásra. Elkezdődött a bírósági végrehajtók, illetve az igazságügyi szakértők helyzetének rendezése, de ez a munka még nem ért a végére.

A miniszter a jogalkotás folyamatát bemutatva hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a törvények elfogadását követően az utólagos hatásvizsgálatot, figyelemmel kísérve a jogérvényesülést, nyomon követve a különböző vitás kérdéseket.

A tárcát érintő legkomolyabb problémának a miniszter a szakemberek fluktuációját látja, ugyanis erős a lényegesen magasabb jövedelmet kínáló versenyszféra elszívó hatása. Trócsányi László hangsúlyozta: meg kell becsülni a jó jogalkotókat, a fiataloknak pedig minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy gyarapíthassák tudásukat. Ezért szükség lenne arra, hogy a kodifikátor-képzés - amely jelenleg kizárólag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folyik - valamennyi jogi karon meginduljon.

Trócsányi László kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban az Igazságügyi Minisztériumnak nagyon jó szakmai kapcsolatot sikerült kiépítenie a jogászi hivatásrendekkel, és az alkotmányos dialógus motorja volt szakmai előrehaladásuknak.

Vékás Lajos nyitóelőadásában az új Ptk. eddigi tapasztalatairól beszélt. A háromnapos programban szerepelt az új nemzetközi magánjogi törvény, a választottbíróságról szóló törvény, az új ügyvédi törvény és a büntetőeljárási kódex. A minisztériumi Kollégák közül előadást tartott Nemessányi Zoltán és Bogdán Tibor. Külön szekcióülések keretében az érdeklődők felszólalásokat hallgathattak továbbá a környezetvédelem jogi problémáiról és az új Btk. első négy esztendejének jogalkalmazói tapasztalatairól. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére