Az alapjogok fogalmának említése kapcsán ma is nem kevés esetben merül fel a kérdés, hogy a szakirodalomban használt egyéb kifejezések szinonim értelműek-e vagy sem. A szakirodalomban számtalan tanulmány szerzője foglalkozott, foglalkozik a klasszikus alapjogok, a "szabadságok", az alkotmányos jogok, a közszabadságok, az alanyi közjogok, az emberi jogok, az állampolgári jogok (szabadságok) és alapjogok jellemzőivel. A terminológiai sokszínűségben nehéz eligazodni, hiszen a fogalmakat nem mindenki használja azonos tartalommal. A leggyakrabban használt kategóriák az emberi és állampolgári jogok elkülönítésén alapul. Ennek az elkülönítésnek az alapját a XVII-XVIII. századi természetjogi irányzatok adták. Ez a történelmi korszak a modern polgári állam kialakulásának időszaka, dogmatikai alapjai pedig a XVII-XVIII. századi természetjogi iskolákban keresendők. A politikai rendszer emancipálódásának nevezett korszak az, amelyben a "civil társadalom" és a "politikai állam" elválik egymástól, s megteremtődik az alap a bourgeois és citoyen elkülönülésének tárgyalásához. A germán tulajdonformára épülő középkori társadalmakban nem különült el egymástól az ökonomikum és a politikum: a gazdasági-hűbéri hierarchia egyben az állami-politikai rendet is megtestesíti (lásd rendi monarchiák), de fordítva is: a gazdaságban megjelenő alapvető tevékenységformának a politikai-jogi elismertség biztosít létezési alapot.[1] A tőkés termelési mód kialakulása, az eredeti tőkefelhalmozás történelmi folyamata, a gazdaság területén a politikumtól független önálló létezést ad: létrehozza a tisztán profit-érdekelt (jogi, politikai, korporációs korlátozásokat nem tűrő) termelési folyamatot, a csupán gazdasági érdekei által mozgatott bourgeoist és e területtől függetlenül a "közösségiség" területeként az általános polgári-politikai lét eszményített birodalmát a citoyen-világot. A politika az alap ellentmondásainak "kihordási" formája", alapvető funkciója, hogy az általánosság formájában megjelenítse, és sajátos eszközeivel közvetítse a gazdaság területén kiformálódó különös érdekeket, hogy az "egész társadalom" nevében kordába zárja és legitimálja a dezorganizációs tendenciákat. A jog is a létrejött politikai rendszer legitimációs formája, lényegi funkciója az, hogy az uralkodó érdekeket a társadalom minden polgára számára általános érdekként tüntesse fel, vagy legalábbis, hogy a társadalom egészének reprodukciója az adott gazdasági, politikai keretek között menjen végbe. A jog ezért inkább elleplezi, mintsem kifejezi a különös érdekek ellentétét, ami nem utolsósorban abban is kifejezésre jut, hogy a bourgeois és citoyen objektíve divergáló érdekeit az "állampolgári státus" közös nevezőjén közvetíti. Amikor a franciák a polgár (bourgeois) jogát egyetemes emberi (citoyen) jogként deklarálták az 1789. évi francia Declaration des droits de l homme et du citoyen-ben azzal a jogi-ideológiai fikcióval éltek, hogy a polgári társadalomban (az alapvető tevékenységformák realizálódásának szintjén) minden embernek nemcsak lehet, de ténylegesen van is széles értelemben felfogott tulajdona (property), vagyis rendelkezésére áll a képességei szabad kibontakoztatására szolgáló eszköztár. Reálisan csak egy olyan társadalomban lehet az állampolgár joga emberi jog, ahol a politikai szférában az alapvető tevékenységformák realizálódásának területén minden ember számára anyagi lehetőség nyílik az "ember" fogalmának megvalósítására, vagyis szabad, szerves közösségek létrehozására. Minden más esetben az állampolgár szabadsága[2] puszta absztrakció, amelynek egyetlen funkciója van: elleplezni a reális ember szabadság-nélküliségét.[3] Minden társadalom számára a legnagyobb feladat a valós alap megteremtése ahhoz, hogy az egyes embernek ne csak elvi, hanem tényleges lehetősége legyen jogainak gyakorlására.
- 90/91 -
Az emberi jogok kérdése a természetjog rendszerében eredetileg annak a humánus meglátásnak a kifejeződése és igényként való megjelenése, hogy az ember-mivolthoz - éppen azért, mert az ember státus érték - különös konzekvenciák fűződhetnek. A modern korban - mivel tárgya az "általános emberi" - kérdései elsősorban a nemzetközi jog területén vetődnek fel. Az állampolgári jogok modern fogalma alapvetően hivatott érzékeltetni, hogy a jog címzettjei körébe kifejezetten csak valamely ország állampolgárai tartoznak. Ennek az elkülönítésnek a modernizált világban való fenntarthatatlansága tükröződik abban az elképzelésben, amely az emberi és állampolgári jogok merev szembeállítása helyett új fogalmat alkot, nevezetesen az alapjogok kategóriáját. Ezzel az összetett fogalom megteremtésével az eredetileg megkettőzött miszerűségnek (ember-polgár) az értékazonosságát, a bennük kifejeződő humán alapértékek komplexumát fejezhetjük ki.
Az alapjogok védelme a második világháborút követő időszakban mind univerzális, mind regionális szabályozási kérdéssé lépett elő. Az alapjogi védelmi rendszert még ma is szokás - utalva a fenti részletezett terminológiai sokszínűségre - emberi jogi védelmi rendszerként említeni. A legátfogóbb, de egyben legáltalánosabb, legkevésbé kézzel foghatóbb szabályozást az Egyesült Nemzetek Szervezete keretein belül megkötött nemzetközi szerződések jelentik, ezek közül is kettő érdemel kiemelést az 1966-os Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya. A regionális védelmi rendszerek közül hármat szokás nevesítve is említeni, az amerikai, az afrikai és témánk szempontjából kétségtelenül a legjelentősebbnek tekinthető európai védelmi rendszert. Az alapjogi védelem Európában alapvetően az Európa Tanács keretein belül valósul meg, és itt is két fontos nemzetközi dokumentumot kell feltétlenül megemlíteni az 1950. november 4-én Rómában aláírt, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Európai Egyezményt, és az 1961-es Torinói Szociális Chartát. Az európai integrációt megálmodó alapító atyák a tagállamok közötti gazdasági típusú együttműködést csak az integráció első fázisának tekintették, célul a politikai értelemben vett uniót tűzték ki. Ez az álom a mai napig nem tudott teljes egészében valóra válni, de a csupán gazdasági alapú együttműködés nagyon korán felvetett olyan járulékos jogi problémákat, amik csak az alapjogokkal való összefüggésben vizsgálhatók. Így a közösségi jog régi problematikája az alapjogokhoz, emberi jogokhoz való viszonyulás kérdése.[4] Az Európai Közösség fő célkitűzéseit tekintve elsősorban gazdasági jellegű szervezetként alakult, bár a szupranacionalitás elemeit több ízben megkísérelték a politikai integráció területére is átvinni. Az Európai Unió megalakulásával, és az Unió három pillérén belüli együttműködéssel jelenleg is nyitva áll az út arra, hogy a csupán gazdasági együttműködésen és integráción túlmenően Európa valóban egységesüljön politikai tekintetben is. Miután azonban a politikai integráció jelenleg is csak távlati célkitűzésként szerepel, így érthető, hogy az integráció jelenlegi szintje mellett a közösségi jog elsősorban a gazdasági típusú, valamint a közösségi jogérvényesítés kérdéseivel összefüggő jogvédelem rendszerét alakította ki. Történelmi utalással úgy is fogalmazhatnánk, hogy döntően a széles értelemben vett property-hez kapcsolódó bourgeois-alanyú alapjogok érintik a közösségi jog szabályozási területeit, de különösen az Európai Unió, az uniós polgárság létrejöttével fel-fel bukkannak a citoyen-típusú jogok is, melyek egyre erősebb védelmet igényelnek az Európai Unió jogvédelmi rendszerén belül is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
