Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy e tanulmány keretei között mit értünk európai családjog alatt. Európai családjogon az Európai Unióban, a határokon átnyúló, azaz több államra kiterjedő családjogi ügyekben (házasság, szülői felelősség, tartás) alkalmazandó közösségi joganyagot értjük, amelyek döntően a joghatóságra, határozatok elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására fókuszálnak, ill. egyes jogviták tekintetében már az alkalmazandó jogot is meghatározzák.
Az európai családjog a több államra kiterjedő vonatkozású családjogi ügyekre vonatkozó közösségi joganyagnál természetesen jóval tágabb kategóriát fog át, amelybe beletartoznak mindenekelőtt a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretei között elfogadott családjogi tárgyú és az európai államok között is alkalmazandó egyezmények, de jelen, áttekintő céllal készült tanulmány keretei nem teszik lehetővé, hogy ezekre is kitérjünk, bár egy-egy helyen hivatkozunk e jogforrásokra is.
Statisztikai adatok szerint ma, az Európai Unióban, melynek minden tagállamára jellemző a házasság-felbontások magas száma (Málta kivételével, ahol nem lehetséges a házasság felbontása), kb. minden ötödik bontóper a nemzetközi párokat1 érinti, azaz a bontóperek ~ 20%-ának van valamilyen határokon átnyúló vonatkozása.
Meglehetősen későn, csak a ’90-es években a nemzetközi családok jogalkotási igényeire figyelemmel megindult, elsősorban a házassági ügyekre fókuszáló közösségi szintű jogalkotás, először nemzetközi szerződés formájában, majd az Amszterdami Szerződés hatálybalépését követően a közösségi jog adta lehetőségek teljes körének kihasználásával.
Ennek eredményeként az utóbbi tíz évben már háromszor került napirendre a családjogi ügyek jelentős területét felölelő házassági ügyek és az azzal összefüggő, vagy attól függetlenül felmerülő szülői felelősséggel kapcsolatos jogviták közösségi szintű rendezése.
Ugyanakkor az is megfigyelhető ezen a téren, hogy minél mélyebbre akar a közösségi jog hatolni a tagállamok anyagi családjogába - akárcsak oly módon is, hogy harmonizálja a családjogi ügyekre vonatkozó kollíziós jogot - annál nagyobb az ellenállás egyes tagállamok részéről, ami viszont gátját jelenti a további jogegységesítésnek.
Tanulmányomban az európai családjog 2010 januárjáig elért jogalkotási eredményeit, azok pozitívumait és negatívumait, ill. az európai családjog területén jelentkező igényeket figyelembe vevő jövőbeli jogalkotás egyes területeit tekintem át, előrebocsátva, hogy csak egy-egy, általam fontosnak vélt jellemzőjét emelem ki a teljes, érintett joganyagnak.
Mielőtt rátérnék az egyes jogalkotási eredmények értékelésére, a későbbiek értelmezhetősége érdekében röviden szólni kell a családjog területét érintő közösségi jogalkotás sajátosságairól.
A 2001. február 26-án aláírt Nizzai Szerződés jelentős lépéseket tett az integráció elmélyítése irányában a minősített többségi döntéshozatal további jelentős kiterjesztésével. Lehetővé tette, hogy az EKSz 65. cikkében célba vett jogterületek vonatkozásában a Tanács és a Parlament együttesen döntsön, a Tanács pedig minősített többséggel. Ez alól egyetlen kivételt tett a Nizzai Szerződés: a családjogot érintő intézkedések elfogadásához továbbra is egyhangúságot kívánt meg.
A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés ezen a korlátozáson mindössze annyit változatott, hogy fenntartva az egyhangú döntés szükségességét, lehetővé teszi, hogy a Tanács a Bizottság javaslata alapján határozatot fogadhasson el, amelyben meghatározza a több államra kiterjedő vonatkozású családjogi kérdések azon területeit, amelyek esetében a rendes jogalkotási eljárást kell alkalmazni. E javaslatról értesíteni kell a nemzeti parlamenteket, amelyek 6 hónapon belül kifogást emelhetnek a javaslattal szemben, ami azt jelenti, hogy a határozat nem fogadható el. Ha kifogás nem érkezik, a Tanács elfogadhatja a határozatot.2
Az első pilléres együttműködés egyik első vívmánya az 1347/2000/EK rendelet3 volt, melyet 2005. március 1-jén váltott fel a jelenleg is hatályos, a Tanács 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: új Brüsszel II. rendelet).
2010 januárjáig öt ügyben4 értelmezte az Európai Unió Bírósága az új Brüsszel II. rendelet egyes cikkeit, melyek jól mutatják, hogy a rendelet eddigi alkalmazása során mely szakaszok értelmezése jelentette a legtöbb problémát a nemzeti bíróságok számára. Legutóbb 2009. július 16-án hirdetett ítéletet az Európai Bíróság a Hadadi ügyben, azóta két új előzetes döntéshozatalai eljárást kezdeményeztek5nemzeti bíróságok, de ezekben még ítélet nem született. Ebből a szlovén bíróság által kezdeményezett eljárás sürgősségi.
A rendelet 3. cikk (1) bekezdésének, a házassági ügyekre vonatkozó alternatív módon megfogalmazott joghatósági kapcsolóelvei az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés "access to justice" elvét komolyan véve, lényegében valamennyi élethelyzetre megoldást kívánnak adni, amikor lehetővé teszik a házassági per megindítását akár az alperes, akár a felperes, akár a felek közös jelenlegi, vagy legutóbbi szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság előtt, vagy a felek közös állampolgársága szerinti bíróságnál.
A rendelet alapján a joghatóság két egyenrangú joghatósági kapcsolóelve: a szokásos tartózkodási hely és a felek közös állampolgársága.
A rendelet ugyanakkor nem határozza meg a szokásos tartózkodási hely fogalmát, de nem is utal vissza a tagállamok nemzeti jogára, bizonytalanságot teremtve ezzel az egyik kapcsolóelv nemzeti bíróságok általi megfelelő értelmezéséhez, pl. mennyi időt kell egy házaspárnak, vagy az egyik házastársnak egy tagállamban tölteni ahhoz, hogy ott szokásos tartózkodási hellyel rendelkezzen, amely megalapozza a bíróság joghatóságát stb.
Ez az időtartam csak abban az esetben tekinthető előre kiszámíthatónak, objektívnek, ha a bíróság joghatósága a felperes szokásos tartózkodási helyén alapul (forum actoris), akkor ugyanis maga a rendelet határozza meg a joghatóság megalapozásához szükséges 1 éves vagy 6 hónapos időtartamot.6
Bár az Európai Bíróság az "A" felperes ügyben7 2009. áprilisában kihirdetett ítéletében behatóan értelmezte a gyermek szokásos tartózkodási helyének fogalmát a rendelet 8. cikkével összefüggésben, az ott megfogalmazott kritériumok csak részben vonatkoztathatók a házassági ügyekre, tekintettel arra, hogy a gyermek tartózkodási helyének meghatározása az eljárás egy bizonyos szakaszában, más szempontok figyelembe vételét kívánja meg, más kritériumok szerint állapítható meg, mint egy házassági per megindításakor.
Az állampolgárság mint joghatósági kapcsolóelv esetében csak a házastársak közös állampolgársága jöhet szóba, viszont nem rendezi a rendelet a kettős állampolgárságból eredő problémás helyzeteket, mint pl. van-e ténylegesebb kapcsolatot kifejező állampolgárság, ha a házaspár mindkét tagja több, közös állampolgársággal rendelkezik, és van-e ennek relevanciája a rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság megállapításánál?
Továbbá, kettős állampolgárság esetén figyelembe lehet-e venni egyéb többletkritériumokat is, mint pl. a házastársak szokásos tartózkodási helyét, annak érdekében, hogy lehetőleg egy olyan bíróságra koncentrálódjon a joghatóság, amelyhez a feleket valóban szoros kapcsolat fűzi?
Jó példát szolgáltatott ezekre, a rendelet által nem rendezett helyzetek értelmezésének nehézségére a magyar vonatkozású Hadadi kontra Hadadi ügy,8 melyben 2009. július 16-án hirdetett ítéletet az Európai Bíróság.9
Az eset kapcsán az Európai Bíróság kimondta, hogy az állampolgársági kapcsolóelv kettős (többes) állampolgárság esetén történő értelmezése körében, még ha a felek hivatkoznak is a számukra szorosabb kapcsolatot kifejező állampolgárságukra - ahogyan arra az idézett ügyben hivatkozott az egyik házastárs - az nem szolgálhat alapul az állampolgárságok közötti sorrend felállítására, így valamelyik állampolgárság szerinti tagállam joghatósága elsőbbségének megállapítására.
A házastársak közös többes állampolgárság esetén a rendelet 3. cikkének (1) bekezdés b) pontja alapján a joghatósággal rendelkező bíróságok száma megtöbbszöröződhet, a házastársak közös állampolgárságai számától függően, így ők, a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján nem hét, hanem több, joghatósággal rendelkező tagállami bíróság közül választhatnak.
Már a 2005-ben napvilágot látott Zöld könyvben10, és számos kommentárban jelentek meg komoly kritikák azzal kapcsolatban, hogy a rendelet alternatív módon megfogalmazott joghatósági kapcsolóelvei, és a perfüggőség szabálya, mely az elsőként megkeresett bíróságnak biztosít prioritást az eljárás lefolytatására, a feleket a bíróságra rohanásra ösztönzi, és ezzel a jogbiztonság és a kiszámíthatóság ellen hat.
Látnunk kell azonban, ahogyan arra Kokott főtanácsnok egyértelműen rá is mutatott a Hadadi ügyben előterjesztett indítványában11, hogy e "bíróságra rohanás" miatt nem a rendelet joghatósági szabályai kárhoztathatók, mindez nem a rendelet joghatósági rendszerének hibája, hanem azé, amit a rendelet legfőbb hiányosságának rónak fel: nem rendezi az alkalmazandó jog kérdését.
Mivel óriási különbségek vannak az egyes tagállamok bontójogi rendszerei között,12 és mivel minden tagállam saját nemzeti magánjogi szabályai szerint határozza meg az ügyben alkalmazandó anyagi jogot, a feleknek alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy olyan bíróság előtt kezdeményezzék a pert, ahol akár a per főtárgya, akár a járulékos kérdéseket illetően számukra a legkedvezőbb kimenetelre számíthatnak.
Ez a bíróságra rohanás azonban olyan következményekkel járhat, hogy egy házassági bontóperben az eljáró bíróság olyan anyagi jogot alkalmaz, amelyhez a feleket (vagy ez egyik házastársat) nem fűzi szoros kapcsolat. Ez volt a helyzet a Hadadi ügyben is, ahol a férj azért tért haza a feleséggel közös egyik állampolgársága szerinti tagállamba, Magyarországra megindítani a bontópert - annak ellenére, hogy több mint húsz éve Franciaországban éltek - hogy elkerülje házassági perükben a francia bontójog alkalmazását, ami lehetővé tette volna a házasság vétkességi alapon történő felbontását, ellentétben a magyar szabályozással.
A rendelet a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben az eljárás megindításának időpontjában fennálló, a gyermek tényleges életvitelének központját jelentő szokásos tartózkodási helyet teszi a joghatóság fő kapcsolóelvévé.
Ez a területi közelség az esetek döntő részében lehetővé teszi, hogy az eljáró bíróság a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyben megalapozott döntést hozhasson.
A rendelet azonban ehelyütt sem határozza meg a szokásos tartózkodási hely fogalmát. Az Európai Bíróság "A" felperes ügyben hozott ítéletében azonban már fontos támpontokat adott ennek értelmezéséhez, mely komoly segítséget jelenthet a nemzeti jogalkalmazók számára.
Eszerint fő elhatárolási szempontnak azt kell tekinteni, hogy az a hely, ahol a gyermek tartózkodik, mennyiben tekinthető a tényleges életvitele központjának, jár-e ott pl. iskolába, ismeri-e, beszéli-e annak az államnak a nyelvét, ill. milyen egyéb társadalmi, családi kötődései vannak.
A szokásos tartózkodási hely fogalmi elemeinek meghatározásakor az ott-tartózkodás tartósságára, rendszerességére és a gyermek családi és társadalmi beilleszkedésére, kötődéseire kell figyelemmel lenni.
Az ott-tartózkodás időtartama és rendszeressége határolja el a szokásos tartózkodási helyet a gyermek egyszerű jelenlététől, ami szintén megalapozhatja a bíróság joghatóságát a rendelet alapján, de kizárólag abban az esetben, ha a gyermek nem rendelkezik igazolt szokásos tartózkodási hellyel. Bár a rendelet ezzel kapcsolatban nem állapít meg semmilyen időtartamot, annak értelemszerűen el kell érnie egy bizonyos időszakot, ami a bírói gyakorlat szerint több hónap.13
A rendelet alkotói a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekre irányadó joghatósági rendszer kidolgozásakor - tekintettel a határokon átnyúló gyermekelhelyezési, kapcsolattartási ügyek bonyolultságára és összetettségére - más szempontokra is figyelemmel voltak, amikor kivételes esetekben olyan bíróságok számára is lehetővé teszik az eljárást, melynek területén a gyermeknek nincs szokásos tartózkodási helye.
Ezzel egy rugalmas, a körülményekhez alkalmazkodó joghatósági rendszert hoznak létre, mely pl. lehetővé teszi:
- a felek megállapodása alapján olyan bíróság eljárását, melyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi, döntően a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával [12. cikk (3) bekezdés],
- a házassági perre joghatósággal rendelkező bíróság hatáskörének kiterjesztését az üggyel kapcsolatban felmerült szülői felelősséggel kapcsolatos döntésre is [12. cikk (1) bekezdés],
- az angol jogban ismert forum non conveniens doktrína alkalmazását, áttételt az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz, mely rugalmas megközelítésre a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés terén eddig nem volt példa [15. cikk].
A rendelet emellett hatékonyan rendezi az uniós tagállamok között felmerülő jogellenes gyermekelvitel, visszatartás kérdését, kiépítve egy olyan gördülékenyen működő eljárási mechanizmust az 1980. évi Hágai Gyermekelviteli Egyezmény14 talaján, mely a jogalkotók szándékai szerint alkalmas arra, hogy visszatartsa a szülőket a gyermek jogellenes elvitelétől, visszatartásától. (A gyakorlatban ez, sajnos nem mindig érvényesül.) A rendelet vonatkozó szakaszai a rendkívül bonyolult, és összetett kérdéseket felvető Inga Rinau ügyben15 debütáltak. A rendelet 10-11. cikkei lényegében átveszik a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény eljárási mechanizmusát, kiegészítve, korszerűsítve azt.
Összevetve a rendelet házassági és szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben előírt joghatósági szabályait, meg kell állapítanunk, hogy a rendelet a szülői felelősség terén sokkal rugalmasabb, és az változó élethelyzetekhez jobban igazodó joghatósági rendszert hozott létre, mint házassági ügyekben, akkor, amikor pl. lehetővé teszi a joghatósági megállapodást, vagy csak az egyik peres fél állampolgárságán alapuló joghatóságot, ill. az áttételt a per lefolytatására alkalmasabb bírósághoz.
Házassági ügyekben értelemszerűen csak a külföldön hozott határozat elismerése kérhető, végrehajtása nem, amelyet azonban közrendbe ütközésre hivatkozással korábban gyakran megtagadtak, arra tekintettel, hogy olyan bontóokra alapítva történt a házasság felbontása a másik tagállamban, mely azon tagállam jogrendje szerint, ahol az elismerést kérik, közrendbe ütköző. Jó példa erre pl. Svédország, ahol nem ismerték el az olyan, más tagállamban hozott, házasságot felbontó határozatot, mely a vétkességi elvet, mint bontóokot alkalmazta a házasság felbontása alapjául16.
Miután az európai bontójogi rendszerek közötti szélsőséges különbségek még mindig fennállnak, a liberális szabályozás preferáló skandináv államok mellett még mindig számos európai állam joga ismeri a házasság vétkességi alapú felbontását, a rendeletben elejét kellett venni annak, hogy ezen az alapon a határozatok elismerése megtagadható legyen. Emiatt a rendelet III. fejezetében ki kellett térni az alkalmazandó jog eltéréseire is.
Így a rendelet 25. cikke akként rendelkezik, hogy határozat elismerése nem tagadható meg amiatt, hogy annak a tagállamnak a joga, ahol az ilyen elismerést kérik, azonos tényállás mellett nem tenné lehetővé a házasság felbontását, a különválást vagy a házasság érvénytelenítését.
Másik, általam kiemelendőnek tartott erénye a rendeletnek, hogy itt jelent meg először az európai családjogi együttműködés terén az exequatur-eljárás eltörlése, igaz, csak két, olyan határozat tekintetében, melyek gyors, és hatékony végrehajtásához különleges érdek fűződik: láthatási joggal kapcsolatban hozott és a gyermek visszaviteléről rendelkező határozatok [41. és 42. cikkek].
Röviden ki kell térnünk arra, hogy a 2005. évi Zöld könyv17 és a válaszadók kritikáit komolyan véve, már 2006-ban elkészült az a rendelet-javaslat18, mely az új Brüsszel II. rendeletet, azokon a pontokon egészítené ki, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb bírálat érte: az alternatív joghatósági kapcsolóelvek és az alkalmazandó jog terén.
Látnunk kell azonban, hogy minden támogatás ellenére a javaslat ügye döntően egy tagállam hozzáállása miatt évek óta stagnál, és hiába ért egyet a tagállamok döntő többsége a javaslattal, a megkívánt egyhangúság miatt az Egyesült Királyság támogatása nélkül ebben a formában, ez a rendelet-javaslat - álláspontom szerint - soha sem fog elfogadásra kerülni.
Az Egyesült Királyság az utóbbi években számos alkalommal kifejezésre juttatta, hogy kifejezetten ellenzi, hogy bíróságai a házasság felbontására vonatkozóan külföldi jogot alkalmazzanak, amelyet saját bontójogánál szigorúbbnak tart, és továbbra is saját anyagi jogát kívánja alkalmazni minden, nemzeti bíróságain megindított bontóper esetében (lex fori megközelítés).
A javaslattal kapcsolatban 2008 nyarára kiderült, hogy összesen két megoldás lehetséges: a megerősített együttműködés bevezetése, melyre eddig nem került sor, vagy a rendelet elvetése.
Ma is változatlan a helyzet, pedig - álláspontom szerint - lenne megoldás: különválasztani a rendelet-javaslat joghatóságra és alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseit, ami lehetőséget teremtene az Egyesült Királyság számára, hogy éljen az Amszterdami Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv adta lehetőséggel, és ne csatlakozzon (opt out) az alkalmazandó jogra vonatkozó Róma III. rendelethez, de a többi tagállam számára adott lenne a lehetőség, hogy egyhangúsággal elfogadják azt.
A Bizottság azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az új Brüsszel II. rendelet módosításának joghatóságra és alkalmazandó jogra vonatkozó szabályai egységesen, egy dokumentumon belül kerüljenek elfogadásra.
Ez a hajlíthatatlan hozzáállás különösen annak fényében meglepő, hogy 2008 decemberében elfogadott 4/2009/EK tartási rendelet kapcsán már sor került egy ilyen tartalmi megbontásra, mely végül is lehetőséget teremtett az Egyesült Királyság számára, hogy csatlakozzon a tartási rendelethez, kezdeti távolmaradását feladva, úgy, hogy a rendelet alkalmazandó jogra vonatkozó III. fejezete ne legyen rá kötelező.
Remélem, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése meg tudja oldani ezt a jogalkotási problémát!
Egy évtizedes kodifikációs munka eredményeként 2009 januárjában hatályba lépett a családi, rokoni, házassági kapcsolatból származó tartási kötelezettségekre vonatkozó 4/2009/EK rendelet19, melyet azonban csak 2011. június 18-ától kell alkalmazni.
Számos pozitívuma mellett két nagy nóvumát emelem ki a rendeletnek. Az egyik a rendelet hatóköre, mely jelentősen túlmutat az eddigi "brüsszeli egyezmény típusú" normákon, azzal, hogy már nemcsak a joghatóság és elismerés és végrehajthatóvá nyilvánítás kérdéseit szabályozza, hanem III. fejezetében célul tűzi ki a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogra vonatkozó szabályozás összehangolását is. A másik, előzőekből következő újdonsága a rendeletnek, az exequatur eljárás eltörlése.
Nézzük először az alkalmazandó jogra vonatkozó III. fejezet rendeletbe iktatásának rövid történetét, mely szintén nem volt bonyodalmak nélküli. A rendelet ugyanis - eltérve a 2005-ben napvilágot látott rendelet-javaslattól20- nem tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó részletes szabályokat, hanem visszautal egy, ebben a tárgyban, 2007-ben elfogadott hágai jegyzőkönyvre, mely a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretei között került megalkotásra.
A Rendelet III. fejezetének 15. cikke szerint ugyanis a tartási kötelezettségekre vonatkozó jogot a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvvel21 összhangban kell meghatározni azokban a tagállamokban, amelyekben ez a jogi norma kötelező erővel bír.
Vajon mi indokolja ezt a sajátos megoldást? Ismét a családjogi ügyekre különösen érzékeny tagállam, az Egyesült Királyság volt az, amely a rendelettervezet szövegezésekor kijelentette, hogy amennyiben a későbbi rendelet az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat is tartalmazni fog, azt nem fogja elfogadni. Ha viszont a rendelet nem tartalmazza az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat, az lehetővé teszi számára, hogy csatlakozzon a rendelethez, ahogy ez később meg is történt.22
A rendeletben alkalmazott különös jogalkotási megoldást az tette lehetővé, hogy az Európai Unió 2007-ben csatlakozott a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciához, így teljes jogú tagként döntő hatást tudott gyakorolni a hágai jegyzőkönyv végső tartalmának kialakítására is.
A jegyzőkönyv Közösségen belüli alkalmazása biztosítani fogja, hogy tartási ügyekben egységes és összehangolt szabályokat alkalmazzanak a tagállamokban (az Egyesült Királyság kivételével).
A szóban forgó hágai jegyzőkönyvet a Közösség maga köti meg tanácsi határozat alapján (vagyis nem a tagállamok egyesével) és annak legkésőbb a rendelet alkalmazásának időpontjában (2011. június 18.) alkalmazandónak kell lennie a tagállamok között. Az erről szóló tanácsi határozat23 2009. november 30-án jelent meg a Hivatalos Lapban, ezzel a Tanács a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvet az Európai Közösség nevében jóváhagyta.
A rendelet másik nagy jelentőségű újítása, hogy hosszú évtizedek kitartó munkájának köszönhetően ezen a nagyon fontos területen megvalósul - nemcsak egyes, speciális tartalmú határozatok tekintetében, mint az új Brüsszel II. rendeletben, hanem - generális jelleggel a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése, melyre, az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok összehangolás ad lehetőséget.
Az egységes kollíziós szabályok alkalmazása révén nyújtott garanciák indokolják, hogy a tartási kötelezettségekre vonatkozóan a 2007. évi hágai jegyzőkönyv hatálya alá tartozó tagállamokban hozott határozatokat a többi tagállamban el kell ismerni és azokat további eljárások nélkül, valamint a végrehajtás helye szerinti tagállamban tartalmi ellenőrzés nélkül végre kell hajtani. Azon tagállamok vonatkozásában, akik nem tartoznak a hágai jegyzőkönyv hatálya alá, továbbra is fennmarad a végrehajthatóvá-nyilvánítási eljárás.
A tartással kapcsolatos keresetek mellett a házassági perrel leggyakrabban összekapcsolt járulékos igény, a házasság alatt szerzett közös vagyon megosztása, a házastársi vagyonközösség megszüntetése.
Az új Brüsszel II. rendelet hatálya alá ugyanakkor nem tartoznak a házassági vagyonjogi kérdések, akkor sem, ha azt a bontókeresettel együtt, vagy az eljárás folyamán indítják. A házassági vagyonjogi igények ugyanakkor a Brüsszel I. rendelet (44/2001/EK rendelet) hatálya alól is kizártak, ami azt jelenti, hogy közösségi jogi szabályozás hiányában minden tagállam saját nemzetközi magánjogi szabályai érvényesülnek határon átnyúló házassági vagyonjogi ügyben, akkor is, ha a per főtárgya tekintetében van uniós szabályozás.24
A közösségi jogalkotásnak ezen a téren komoly lemaradásai vannak, és bár évek óta napirenden van e tárgykör rendezése, az Unió jogalkotó testületei mára is csak egy Zöld könyvet25tudnak felmutatni, melynek kibocsátására 2006-ban került sor. Az Európai Parlamenthez 2006. július 17-én terjesztették be a dokumentumot, azóta nincs nyoma, hogy a döntéshozatali folyamat további lépcsőfokára lépett volna a jogalkotás ebben a tárgyban, pedig mind a szakma, mind az érintettek egyetértenek abban, hogy a határokon átnyúló családjogi ügyek ill. az azokhoz kapcsolódó járulékos kérdések körében ez a legfontosabb jogalkotási megoldásra váró feladat.26
A Zöld könyv szerint e területen - a tartási rendelethez hasonlóan - nemcsak a joghatóság, elismerés-végrehajtási szabályokat rendezésére van szükség, hanem az alkalmazandó jog egységesítését is célul tűzi ki, kivívva ezzel az Egyesült Királyság ellenállását.
Az Egyesült Királyság - a többi, családjog területére vonatkozó, alkalmazandó jogra is kiterjedő javaslathoz hasonlóan - nem támogatja a Zöld könyvben előirányzott közösségi jogalkotást. Az angol közlemények27szerint az alapvető különbségek tükrében lehetetlen lenne a harmonizáció az olyan jogrendszerek között, amelyekben házassági vagyonjogi rendszer van, és az angol rendszer között, ahol nincs ilyen rendszer. Az uniós jogegységesítés egyik gátját jelentheti ez a koncepcionális eltérés az angol és a többi jogrendszer között.28
A 2009-ben lezárult Hágai programot felváltó, 2010-2014-ig érvényes Stockholmi program kiemelt céljai között szerepel az olyan, határokon átnyúló családjogi ügyek közösségi jogi szabályozása, melyeket az Amszterdami Szerződés hatálybalépése óta nem sikerült bevonni az egységesített szabályok védőernyője alá.
Míg a Stockholmi program előkészítő dokumentumának tekinthető Tanácsadó csoport által 2008 júniusában készített program29nem kevesebbet tűzött ki célul, mint egy "családbarát Európa" megteremtését, addig a Stockholmi program már visszafogottabban és jóval általánosabban fogalmaz a szabadság, biztonság és jog területére vonatkozó jogalkotási célok kitűzése körében.
A Tanácsadó testület programja kiemeli, hogy a családjog olyan terület, amelyre jelentős hatással van a tagállamok nemzeti kultúrája és hagyományai. A családdal és a házassággal kapcsolatos érzékenység központi helyet foglal el a tagállamok hagyományaiban és hitében. Ebből az következik, hogy a családjog területén nehéz gyors eredményeket elérni.
A 2009 decemberében elfogadott "Stockholmi program - a polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európáról" címmel, a határokon átnyúló családjogi ügyek tekintetében mindenekelőtt a házasság felbontására és különválásra vonatkozó kollíziós szabályok uniós szintű harmonizációját, a házassági vagyonjogra és a párok különválásának vagyonjogi következményeire vonatkozó joganyag kidolgozását irányozza elő.30 Mindezek mellett a dokumentum kifejezetten hangsúlyosan kezeli a gyermekek jogai mind polgári jogi, mind büntetőjogi védelmének fokozását a program időtartama alatt. Ahogyan a program fogalmaz: nagyra törő uniós gyermekjogi stratégiát kell kidolgozni.31
Összegezve mondanivalómat, megállapítható, hogy bár jó ütemben halad a családjog területét érintő uniós jogalkotás, ugyanakkor az is világosan látszik, hogy ezen a polgári és kereskedelmi ügyeknél jóval érzékenyebb területen, amint az integráció következő lépcsőfokára kívánnak lépni a jogalkotó szervek, - ami esetünkben az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok harmonizációját jelenti - komoly ellenállásra kell felkészülniük egyes tagállamok részéről. Ennek a jogalkotási problémának az intézményi szintű megoldása lesz a kulcsa az európai családjog jövőbeli fejlődésének. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az OTKA K 68304 nyilvántartási számú kutatásának keretei között készült.
1 Akkor beszélünk nemzetközi párokról, ha a házaspárok állampolgársága eltérő, vagy ha más-más tagállamokban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, ill., ha olyan házaspárokról van szó, akik olyan tagállamokban élnek, melynek nem állampolgárai.
2 Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról, 81. cikk (3) bekezdés harmadik albekezdése, HL 2008.5.9. 79. o.
3 A Tanács 1347/2000/EK rendelete a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 160., 2000. 06.30. 19-29. o.
4 A rendeletre vonatkozóan 2010 januárjáig összesen öt ügyben hirdetett ítéletet a Bíróság, ebből három a rendelet szülői felelősséggel kapcsolatos rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozott. Ezek a következők:
- "C" ügyében indult C-435/06. sz. ügyben 2007. november 27-én hozott ítélet [EBHT 2007. I-10141];
- Inga Rinau által kezdeményezett C-195/08. sz. ügyben 2008. július 11-én hozott ítélet. [HL C 171. 2008.7.5.];
- "A" ügyében indult C-523/07. számú ügyben 2009. április 2-án hozott ítélet. [HL C-22. 2008.01.26.]
Emellett a bíróság két, a rendelet házassági ügyekre vonatkozó cikkével kapcsolatos ítéletet is hozott:
- Kerstin Sundelind Lopez kontra Miguel Enrique Lopez Lizazo közötti C-68/07. sz. ügyben 2007. november 29-én hozott ítélet. EBHT 2007. I. 10403.
- László Hadadi (Hadady) és Csilla Márta Mesko, férjezett neve: Hadadi (Hadady) közötti C-168/08. sz. ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet [Az EBHT-ban még nem tették közzé].
5 - A Bundesgerichtshof (Németország) által 2009. július 10-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Bianca Purrucker kontra Guillermo Vallés Pérez (C-256/09. sz. ügy)
- A Višje sodišče v Mariboru (Szlovén Köztársaság) által 2009. október 20-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Jasna Detiček kontra Maurizio Sgueglia (C-403/09. PPU ügy)
6 A házasság felbontásával, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén: (…)
- a kérelmező szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, ha a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább egy évig ott tartózkodott, vagy
- a kérelmező szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, amennyiben a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapig ott tartózkodott, és az adott tagállam állampolgára, vagy az Egyesült Királyság és Írország esetében ott van a "domicile"-ja (lakóhelye). (3. cikk)
7 A Bíróság (harmadik tanács) 2009. április 2-i ítélete (a Korkein hallinto-oikeus (Finnország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) - A által indított eljárás - C-523/07. sz. ügy. HL C 141. 2009.06.20. 14. o.
8 A C-168/08. sz. ügy László Hadadi (Hadady) és Csilla Márta Mesko, férjezett neve: Hadadi (Hadady) közötti eljárásban 2009. július 16-án hozott ítélet [Az EBHT-ban még nem tették közzé].
9 Az eset ismertetését lásd részletesen: Wopera Zsuzsa: A Hadadi ügy. A kettős állampolgárság megítélése a házassági perek joghatósági szabályaiban, in: Jogesetek Magyarázata 2010. I. évfolyam I. szám (megjelenés alatt: várható megjelenés 2010. március)
10 A házasság felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról szóló Zöld könyv COM (2005) 82.
11 Juliane Kokott főtanácsnok 2009. március 12-én ismertetett indítványa C-168/08. sz. ügyben, Laszlo Hadadi (Hadady) kontra Csilla Marta Mesko, férjezett neve: Hadadi (Hadady) 47. pontja.
12 Lásd erre vonatkozóan részletesen: Wopera Zsuzsa: Európai családjog, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2009. 146-150. o.
13 Lásd erre vonatkozóan: Kozák Henriette: Gyermek jogellenes elvitele miatti eljárások a határok nélküli Európában, in: Családi jog, 2009. március 25-29. o.
14 Hivatalosan: a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés.
15 Inga Rinau által kezdeményezett C-195/08. sz. ügy. HL C 171., 2008.7.5.
16 Lásd erre vonatkozóan bővebben: Maarit Jantera-Jareborg: Marriage Dissolutions is an Integrated Europe. In: Yearbook on Private International Law, Vol. I. 1999, Kluwer Law International, Swiss Institute of Comparative Law. 8. o.
17 A házasság felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról szóló Zöld könyv [COM (2005) 82.]
18 Javaslat a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről (Róma III.) [COM (2006) 399.]
19 A Tanács 4/2009/EK rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről, HL 2009. január 10.
20 A Tanács rendeletjavaslata a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről [COM (2005) 649.] 15.12.2005.
21 Protocol of 23 November 2007 on the Law Applicable to Maintenance Obligations
http://www.hcch.net/index_en.php?act=conventions.text&cid=133
22 2009/451/EK tanácsi határozat HL 2009. június 12.
23 A Tanács 2009/941/EK határozata (2009. november 30.) a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23-i hágai jegyzőkönyvnek az Európai Közösség általi megkötéséről HL 2009.12.16.
24 Így pl. a magyar nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. lehetővé teszi, hogy házassági vagyonjogot, valamint a bejegyzett élettársak vagyoni viszonyait érintő eljárásban magyar bíróság eljárjon, ha az egyik házastárs vagy bejegyzett élettárs lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van. Amennyiben a házassági vagyonjogi, valamint a bejegyzett élettársak vagyoni viszonyait érintő kérdés személyi állapotot érintő eljárás keretében kerül rendezésre, magyar bíróság vagy más hatóság eljárhat akkor is, ha a személyi állapotot érintő eljárásra joghatósággal rendelkezik. [Nmjtvr. 59. § (2)-(3) bekezdései]
25 Zöld könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre COM (2006) 400.
26 Nem véletlenül ez a témája az Európai Családjogi Bizottság (Commission on European Family Law - CEFL) 2010-ben, Cambridge-ben tartandó 4. konferenciájának: The Future of Family Property in Europe http://www.cels.law.cam.ac.uk/cefl2010/
27 Forum on Judicial Cooperation in Civil Matters, Brussels, 2 December 2008. Session IV Family Law and the Law of Succession, Document of the Bar Council of England and Wales, http://www.europarl.europa.eu/document/activities/cont/200811/20081125ATT43039/20081125ATT43039EN.pdf
28 Szemléletesen tükrözi ezt a különbözőséget az Európai Családjogi Bizottság (Commission on European Family Law - CEFL) 2010-ben, Cambridge-ben tartandó 4. konferenciája nyitóelőadásának témája: Financial consequences of divorce: England v the rest of Europe (A házasság felbontásának vagyoni következményei: Anglia kontra Európa többi része) http://www.cels.law.cam.ac.uk/cefl2010/programme.php 2010. február 24.
29 Az európai igazságügyi politika jövőjével foglalkozó magas szintű tanácsadó csoport - A jövőbeli uniós igazságügyi program tekintetében javasolt megoldások, 2008. június, http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/08/st11/st11549.hu08.pdf 2010. február 22.
30 Stockholmi program 3.1.2. pont. http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/09/st17/st17024-re01.hu09.pdf 2010. február 22.
31 Stockholmi program 2.3.2 pont. http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/09/st17/st17024-re01.hu09.pdf 2010. február 22.
Lábjegyzetek:
[1] Wopera Zsuzsa egyetemi docens, Miskolci Egyetem
Visszaugrás
