A folyóirat előző számaiban - pro és kontra - érveket felsorakoztatva, részletes elméleti elemzéseket olvashattunk az Rttv.115. § (4) bekezdésében meghatározott vételkörzeti korlátozás fenntartásának illetőleg megszüntetésének szükségszerűségéről. A szerzők alapvetően a hatályos magyar és EU jogi szabályozást vizsgálták, és ugyanazon tételes joganyagot alapul véve - mint jogi elemzések esetén oly sokszor, a tárgy jellegéből adódóan - egymástól gyökeresen eltérő következtetésre jutottak. Egyetlen anyag - Gálik Mihály értekezése (Törtszámok bűvöletében - Infokommunikáció és jog 5.szám) körvonalazott a kérdés vizsgálata során komplexebb, elsődlegesen gazdasági és politikai szempontokat. Álláspontom szerint a korlátozás feloldásának, illetőleg fenntartásának gordiuszi csomója ezen törésvonal mentén, és természetesen a technológiai infrastruktúrában az Rttv. hatálybalépése óta bekövetkezett változások konzekvens figyelembevétele alapján vágható ketté.
Nem kevésbé elhanyagolható szempont az említett rendelkezés gyakorlati érvényesíthetőségének, az egyhatodos (immár egyharmados) szabály gyakorlatban való kikényszerítésének, illetőleg szankcionálhatóságának vizsgálata sem, melyre vonatkozóan többéves, ismételt közigazgatási, rendes bírósági, valamint alkotmánybírósági tapasztalatok állnak rendelkezésre. Jelen dolgozat annak alátámasztására tesz kísérletet, hogy az Rttv. 115 § (4) bekezdésének gyakorlatban történő számonkérése szinte megoldhatatlan feladat elé állította mind az eljárásban érdekelt jogalkalmazó szervet, jelen esetben az ORTT-t, mind pedig az eljárás alá vont társaságot, a legnagyobb magyarországi vezetékes műsorelosztó vállalkozást.
Konkrét ügyben a jogalkalmazó hatóság értelemszerűen nem vehet figyelembe olyan szempontokat, mint a tartalom- és infrastrukturális szabályozás ellentmondásos kettősége, az érintett szabály diszkriminatív, alkotmány- ellenes volta, a nemzetközi szabályozási környezet gyökeresen eltérő jellege, gazdasági racionalitás stb.
Feltételezett jogsértés gyanúja esetén a hatályos magyar jogszabályok esetén megindítja, és annak alapján folytatja le az eljárást. Így történt ez a vezetékes műsorelosztó társaság ellen 2000-ben megindított első ORTT eljárás során is, mely az 1070/1/2001. (VII.24.) sz. határozattal zárult. A határozatban az ORTT lakonikus rövidséggel megállapította, hogy a műsorelosztó területi növekedése elérte az Rttv. 115. § (4) bekezdésében foglalt mértéket. Indokolásként elhangzott, hogy a hatóság megállapításait a 2001. évi népszámlálás adatai alapján hozta meg.
A fenti határozatot azért idéztem, mert a rendkívül rövid, gyakorlatilag értelmezhetetlen indokolás, az alkalmazott számítási metódus leírásának hiánya, a határozati rész rendelkezést nem tartalmazó volta rávilágítanak az Rttv. érintett rendelkezéseinek alkalmazhatatlanságára, melyekkel az ORTT is óhatatlanul szembesült az eljárás során, és amelyek egyenesen vezettek a határozat bírósági hatályon kívül helyezéséhez.
Az eljárás alá vont társaság mind a közigazgatási eljárásban, mind a bíróság előtt alapvetően két kérdést kifogásolt. Az egyik a vezetékes műsorelosztó társaságok vételkörzetének számítására vonatkozó - az Rttv. 2.§ 47. pontjában meghatározott - definíció gyakorlati alkalmazhatatlansága, a másik pedig az ORTT határozathozatali jogosultsága, illetőleg a vételkörzeti határ esetleges túllépése esetén az Rttv.-ből hiányzó szankció hiánya az ügyben.
Az említett definíció szerint a "vezetékes műsorelosztó rendszer (kábelhálózat) révén végzett műsorszolgáltatás esetében az a lakott terület, amelyen a kábelhálózat kiépült és a terület lakosságának lehetősége van hálózat gerincvezetékéhez az adott lakott területen szokásos díj ellenében csatlakozást létesíteni."
Köztudomású, hogy a (i) kábelhálózat gerincvezetékéhez senkinek nincsen lehetősége csatlakozni, legkevésbé az érintett terület lakosságának, lévén a gerincvezeték, mint adatgyűjtő- és fő adatáramoltatási útvonal nem kapcsolható össze az előfizetői háztartások végberendezéseivel (ii) nem értelmezhető a szokásos díj ellenében kitétel sem, mert ezek szerint az ingyenesen vagy (valamihez képest) magasabb díjért szolgáltatást igénybevevőket ki kellene hagyni a számításból.
Amennyiben a fenti definíciót konzekvensen alkalmaznánk, a műsortovábbításra is alkalmas összes országos gerinchálózattal rendelkező távközlési szolgáltató esetében megállapítható lenne az Rttv. 115.§ (4) bekezdésének sérelme. Ha azonban a gerincvezeték kifejezés használatával a teljes elméleti, gyakorlatban sosem megvalósuló lefedettséget szeretnénk meghatározni, értelmetlen lenne maga az eljárás, hiszen a védeni kívánt tájékoztatási sokszínűség sosem sérülne.
Ilyen előzmények után komoly kétségekkel és jelentős tanácstalansággal nézett a társaság a konkrét számítási mód kialakítása és alkalmazása elé. A szóban forgó esetben az ORTT az elméleti lefedettség értelmezés mellett voksolhatott (ez a határozatból azonban nem derült ki) hiszen nem vette figyelembe sem a területen működő egyéb szolgáltatók vételkörzetében élő lakosságszámot, sem a területen élő, egyéb módon televíziózók létszámát sem. Túl azonban ennek gyakorlati kivitelezhetetlenségén, ezzel azonnal ki is öntöttük a gyereket a fürdővízzel együtt, lévén ezeken a területeken és esetekben biztos, hogy nem érvényesült az eljárás alá vont társaság "tájékoztatási monopóliuma", vagyis a jogalkotói cél megvalósítása lehetetlenült.
Látnivaló volt ugyanakkor, hogy az ORTT is küzdött a definíció pontatlanságából adódó
- 95/96 -
bizonytalansággal, hiszen a 415/2001. (III.22.) sz. ORTT határozat, mely ugyan egy más műsorelosztó társaság esetében született, már azt mondja ki, hogy a vételkörzetet a szerződött háztartásban élők számának alapulvételével kell meghatározni. Vélhetően ez az értelmezésbeli probléma okozhatta, hogy esetünkben az ORTT nem adott számot a határozatban arról, hogy milyen elvek alapján jutott arra a megállapításra, hogy az érintett társaság elérte a törvényben meghatározott vételkörzeti határt.
A másik sarkalatos kérdés a határozat rendelkező része volt, mely - jogszabályellenesen - csupán egy megállapítást tartalmazott. Erre vélhetően azért került sor, mert az Rttv. a vételkörzetre vonatkozó korlátozás megsértése esetén egyáltalán nem rendelkezett szankció kilátásba helyezéséről. Ezen esetben az Rttv. háttér jogszabályának, az Áe. rendelkezéseinek alkalmazására kerülhetett volna sor.
Ezen jogszabály azonban nem ismeri az ún. megállapítási jellegű határozatot, melyet az ORTT a jelen ügyben hozott. Az Áe. 33.§-a alapján "e törvény alkalmazása szempontjából államigazgatási minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási szerv az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot igazol, nyilvántartást vezet, vagy hatósági ellenőrzést végez". Az államigazgatási határozat - a fenti taxatív felsorolás ismeretében - mindig valamilyen konkrét, pozitív vagy negatív irányú mozgásteret hoz létre az ügyfél részére. Deklaratív típusú határozat az Áe. alapján nem hozható, melyet megerősít az Áe. 43. § (1) bekezdésének b) pontja is, mely explicite kimondja, hogy a határozatnak tartalmaznia kell a közigazgatási szerv döntését. A szóban forgó határozat azonban semmilyen mozgásteret nem jelölt ki az érintett társaság részére, nem határozta meg jövőbeni magatartásának kereteit. Nem volt világos, hogy a kiépült vételkörzeten belül a társaság teljesítheti-e azokat az előfizetői igénybejelentéseket, melyeket már nyilvántartásba vett, vagy esetleg a korlátot meghaladó előfizetőit ki kell kapcsolnia a szolgáltatásból. Tisztázatlan maradt az a kérdés is, hogy mi történik, ha a megállapító határozat által alapul vett aktuális időponthoz tartozó lakosságszám változás vagy előfizetői létszámvesztés esetén az ORTT határozat okafogyottá válik. Ekkor hogyan járjon el az érintett társaság.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
