A tartás elmulasztásának bűncselekménye azon deliktumok közé tartozik, mellyel kapcsolatban a jogirodalom szűkszavú[1], a jogalkotó csökönyös anakronizmusban szenved, a jogalkalmazó pedig nem ritkán fintorog. A várakozásokkal ellentétben ugyanis a közveszélyes munkakerüléssel egyidejűleg ez a tényállás nem került ki a Btk.-ból: az eltartás költségeihez való hozzájárulás büntetőjogi védelme továbbra is él.[2] Megjegyzendő, hogy a 2013. július 1. napján hatályba lépő 2012. évi C. törvény - az új Btk. - is megőrzi e tényállást a 212. §-ában, azzal, hogy csak a gyermektartási kötelezettség nem teljesítése esetén valósulhat meg a tartási kötelezettség elmulasztásának alapesete, rokontartás esetén nem.
Ha számolni kezdjük, hányszor fordul elő az "önhiba" kifejezés a Btk.-ban, háromig jutunk. A háromból kettő az Általános Részben található, melyek közös jellemzője, hogy valamely előny élvezetéből (enyhébb megítélésből) zárják ki az elkövetőt.[3] A Különös Részben csupán a tartás elmulasztásának törvényi tényállása operál e fogalommal, ami már önmagában is annak specialitását jelzi. Még hangsúlyosabb az egyediség, ha nem kerüljük meg a nyilvánvaló tényt, miszerint valójában egy (polgári jogi) felelősségi kategóriával állunk szemben: ez a felróhatóság, mely elsősorban az adott helyzetben általában elvárhatóság - Ujlaki László által eredendően méltányosnak titulált[4] - követelményének megsértését foglalja magában.[5] A tartás elmulasztásánál szereplő önhiba a jogellenesség jelzője, mely ráadásul megkettőzi a felelősséget: bűnös és vétkes, szándékos és felróható magatartást kíván.
1. Mi tehát az önhiba? Mindenekelőtt szándékos mulasztás. Ha a kötelezett azért nem teljesítette fizetési kötelezettségét a polgári bíróság ítéletében (egyezséget jóváhagyó végzésében) megjelölt határnapig, mert hosszabb ideig kórházi kezelés alatt állt, vagy akár ennek hiányában is munkavégzést lehetővé nem tevő módon mozgáskorlátozott (esetleg állandó felügyeletre, gondozásra szorul), egyéb okból munkavégzésre tartósan képtelen, büntetés-végrehajtási intézetben (rendőrségi vagy katonai fogdában) fogva volt, illetve a munkáltató a bérszámfejtés során rossz számlaszámra (címre) utalta, vagy nem vonta le, netán a több tartásra jogosult között nem megfelelően osztotta fel[6] az esedékes tartásdíjat, (szándékosság hiányában) önhiba nem terheli.
Az önhiba olyan kvalifikált szándékos mulasztást jelent, amikor a tartásdíj fizetése nem külső körülmények miatt, hanem az elkövetőnek felróható okból marad el.[7] Azokat a tényezőket, amelyekből erre következtetni lehet, a büntetőeljárásban tisztázni kell, különben a határozat megalapozatlan lesz.[8]
2. A jogalkalmazói gyakorlatban meglehetősen sok probléma tapasztalható az önhibával összefüggésben.
32/33
Ezek közös alapja, hogy a tartás elmulasztása miatt indult büntetőeljárásokban vélelmezik az önhiba meglétét és - a fentebb már érintett, önhibát kizáró okok fennforgását leszámítva - már-már automatikusan megállapításra kerül a bűncselekmény elkövetése. E törvényrontó megközelítés nemegyszer odáig megy, hogy az ítélet (illetve a népszerű, tárgyalás mellőzésével hozott végzés) tényállása még csak meg sem említi az önhibát.[9] Ez a törvényi tényállás önkényes csorbításának hozadéka, hisz az önhiba kiiktatása - jobb esetben immanens tényállási elemként kezelése - nem jelent mást, mint a végrehajtható okirat kiállítása Vht.-ben rögzített kritériumainak büntetőtörvényben való újrafogalmazását.[10] Pénzfizetési kötelezettség nem teljesítése pedig önmagában nem keletkeztethet büntetőjogi felelősséget.[11]
Az önhibáról alkotott rossz beidegződés ott kezdődik, amikor az elkövető saját megélhetése és ezzel szorosan az önhiba megállapíthatósága kerül górcső alá az eljárásban. A hatóságok (az egyes határozatok, illetve a vádiratok tényállásában) legtöbbször megelégszenek annak kimondásával, hogy "a terhelt egészséges, munkaképes, ennek ellenére tartási kötelezettségének önhibájából nem tett eleget". Nem ördögtől való e formula, azonban igen leegyszerűsítő és ezáltal hibás megközelítést tükröz. A jó egészségi állapotból és a megváltozott (csökkent) munkaképesség hiányából ugyanis - más releváns körülmények, így a keresőképesség komplexitásának negligálásával - nem következtethetünk ab ovo önhibára. Néhány felszínes megkeresésnél (Be. 71. §) mélyebben fel kell tárni, hogy az adott időszakban mi volt a teljesítés elmaradásának oka. Nyilvánvalóan időt és energiát akart megtakarítani az egyik folyamatban volt ügyben a nyomozó, amikor az elkövető tartás elmulasztása miatt másfél évvel korábban, jogerős ítélettel lezárt ügyének iratanyagából egyszerűen átemelte a (munkaügyi központnak, helyi önkormányzatnak, adóhatóságnak és az akkori munkáltatónak címzett) megkeresésekre adott válaszokat. Az aktuális önhiba körüljárása szempontjából ugyanígy elégtelen az a bevett nyomozó hatósági módszer, mely egy rég elavult iratmintatárból előhúzott sablon-megkeresésekkel dolgozik, nemigen foglalkozva azzal, hogy például a folyósított álláskeresési ellátás összege mennyi volt, azt terhelte-e - ha igen, milyen jogcímen és mekkora - levonás, illetve az ellátás megszűnése az együttműködés megszakítására vagy más okra vezethető vissza.[12]
A jelenlegi viszonyok között értelmezett keresőképesség fogalma nem azonosítható az évtizedekkel korábbival. A rendszerváltozást megelőzően a - "kapun belüli munkanélküliség" melletti - teljes foglalkoztatottság eszménye valóság volt. Mivel a szocializmus paternalista államberendezkedése nem engedhette meg, hogy polgárai a javukra váló munkában ne járjanak elöl (a "henyélőket" ezért, bűnelkövetőnek kikiáltva, üldözte is), és a pénz vásárlóértéke is többszöröse volt a maihoz képest, tulajdonképpen értelmezhetetlen volt a kielégítő fizikai állapot melletti keresőképtelenség (itt értsd kizárólag: munkanélküliség), illetve az, hogy a kötelezett saját magán kívül a tartásra szoruló hozzátartozóit ne tudja tisztességesen eltartani. Napjainkra - és ez gazdasági, szociológiai elemzésekbe bocsátkozás nélkül is kijelenthető - nagyot fordult a világ. Már nem evidencia, hogy ha valaki képes és akar dolgozni, lesz is rá lehetősége. Így a tartás elmulasztása miatt gyanúsítottként kihallgatottak, amikor elmondják, hogy "[p]edig egykor hitet tettem, megszerzem a magamét, de hiába törekedtem, nem került, csak kaparék"[13], azaz fizetnének ők, de nincs miből, nem szabad e nyilatkozatukat rögtön a védekezés jogába beleférő hazugságnak minősíteni. Állításuk megalapozottságát igenis vizsgálni kell: a keresőképesség objektív (munkavégzésre való elvi lehetőség: tartós betegség és fogvatartás hiánya) és szubjektív (megélhetési küszöb feletti-alatti jövedelem) oldaláról egyaránt.
A(z 5/2007. BJE határozattal 2007. november 7. napjával hatályon kívül helyezett) BK 72. számú állásfoglalás még egyértelműen kimondta, hogy a mulasztás oka akkor nem róható fel, ha a kötelezettnek nincs megfelelő keresete, jövedelme, vagy vagyona, ezért azonban felelősség nem terheli. Ha tehát a terhelt jövedelme a mindenkori minimálbérnél számottevően alacsonyabb - vagyis olyan nagyságú, hogy abból
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
