A perbeli házasingatlannak az örökhagyó 214 részben gyermekei: a felperes és az I. r. alperes pedig 114-114 részben voltak a tulajdonosai. Az ingatlant 1994. szeptember 14-én összesen 1 300 000 forint vételárért eladták és a vételárat a tulajdoni hányadok arányában megosztották. Az örökhagyó még az ingatlan értékesítése előtt közölte azt az elhatározását, hogy a vételárból reá eső összeget annak a fiának adja, aki befogadja és eltartja őt. Minthogy a felperes ezt nem vállalta, az örökhagyó másik gyermekéhez: az I. r. alpereshez és annak házastársához: a II. r. alpereshez költözött. Ekkor összesen 106 650 forint értékű ingóságot vitt magával, amelyből az ékszereket a II. r. alperesnek, a többi ingóságot pedig az I. r. alperesnek ajándékozta. Az I. r. alperesnek ajándékozta továbbá a vételárból őt illető 650 000 forintot. Az alperesek - részben ennek az összegnek a felhasználásával ingatlanukon külön lakrészt építettek az örökhagyó számára. Az örökhagyó a halálát közvetlenül megelőzően két alkalommal mindkét gyermekének összesen 50 000-50 000 forintot ajándékozott. Az örökhagyó 1995. február 6-án meghalt, utána hagyaték nem maradt; eltemettetéséről összesen 96 605 forint költséggel az alperesek gondoskodtak.
E tényállás alapján a perben eljárt bíróságok megállapították, hogy hagyatéki vagyon hiányában az örökhagyó után a törvényes öröklés érvényesülése fogalmilag kizárt, az ajándékozásokra tekintettel azonban a felperes a Ptk. 661. §-a értelmében kötelesrészre jogosult. Ennek folytán a jogerős ítélet elutasította a felperesnek az ingóságokból és a 650 000 forint készpénzből törvényes örökrésze kiadása iránt előterjesztett keresetét. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság kiemelte, hogy "a felperes törvényes örökrészére csak akkor tarthatna igényt, ha az örökhagyó után hagyaték maradt volna, amelyet az örököstársak megörökölnek. Mivel azonban az örökhagyó még életében vagyonát elajándékozta, hagyatékában nem a törvényes öröklés jogcímén jogosult részesedni a felperes, hanem őt kötelesrész illeti meg". Nem bizonyította a felperes azt állítását sem, hogy az ingatlan eladásakor az őt megillető 325 000 forint vételárat nem kapta meg, ezért az ennek a megfizetése iránti keresete sem megalapozott. A kötelesrész alapjának megállapításánál az eljárt bíróságok a Ptk. 668. és 669. §-ai alapján a 650 000 forint készpénzből és az ingóságok 106 650 forint értékéből indultak ki, amelyet 96 605 forint temetési költség és az örökhagyó három havi tartásának 30 000 forint értéke terheli; így a tiszta érték 630 095 forint, amelyből törvényes öröklés esetében a felperesre 315 022 forint jutna. A felperes kötelesrésze tehát ennek fele: 157 511 forint. A felperes azonban az örökhagyótól 50 000 forint ajándékban részesült, ezt az összeget levonásba helyezve a fenti összegből 107 511 forint illeti meg, amelyet az alperesek a nekik juttatott ajándékok értéke arányában oly módon kötelesek megfizetni, hogy az I. r. alperes 105 689 forintot, a II. r. alperes 1827 forintot köteles teljesíteni.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és elsődlegesen annak megváltoztatásával a marasztalási összeget 265 022 forintra kérte felemelni, másodlagos kérelme az ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatására irányult. Sérelmezte, hogy a bíróságok a Ptk. 661. §-át alkalmazták és nem a 607. §-ának (1) és (2) bekezdését, figyelemmel a PK 89. sz. állásfoglalás b) pontjában foglalt jogértelmezésre is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet kis részben találta megalapozottnak. A felülvizsgálati határozat indokolása a következőket tartalmazza.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó ingó vagyonát és készpénzét még életében elajándékozta, így halála után hagyaték nem maradt. Helytálló ezért az eljárt bíróságok álláspontja abban, hogy hagyaték hiányában nincs olyan vagyon, amelyben törvényes öröklés érvényesülne. A Ptk. 607. §-a (1) és (2) bekezdésének alkalmazása tehát fogalmilag kizárt. Ezzel kapcsolatban a felperes tévesen hivatkozik a PK 89. sz. állásfoglalás b) pontjára. E pontban ugyanis a Legfelsőbb Bíróság arra az esetre adott iránymutatást, amikor az örökhagyó hagyatékában a törvényes öröklés rendje érvényesül, azaz az örökhagyó után maradt hagyatéki vagyon. A felperes tehát mint kötelesrészre jogosult törvényes örökös a Ptk. 661. §-a értelmében csak kötelesrész iránti igényt érvényesíthet a megajándékozottakkal szemben.
Tévedtek azonban az eljárt bíróságok a kötelesrész alapjának számításánál. A kötelesrész alapjára - amint arra a bíróságok helyesen utaltak is - a Ptk. 666. §-ának (1) bekezdése tartalmaz rendelkezést. Eszerint a kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke. A kötelesrész alapjához tartozik tehát az az ajándék is, amit a kötelesrészre jogosult, vagyis a felperes kapott.
Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az örökhagyó közvetlenül a halála előtt két alkalommal: egyszer 20 000-20 000 forint, egyszer pedig 30 000-30 000 forint ajándékot adott két gyermekének. Ezt az összesen 100 000 forintot azonban a kötelesrész alapjának megállapításánál részben figyelmen kívül hagyta és e tévedését a másodfokú bíróság sem észlelte.
Helyes számítás szerint a kötelesrész alapjánál figyelembe kell venni az ingatlan eladási árából az örökhagyót megillető 650 000 forintot, az összesen 106 650 forint értékű ingóságot és az összesen 100 000 forint készpénz ajándékot. A kötelesrész alapja tehát 856 650 forint, amelyből levonásba kell helyezni a 96 605 forint temetési költséget és az örökhagyó három havi tartásának értékét: 30 000 forintot. A tiszta érték 730 045 forint, amelyből a felperesre mint törvényes örökösre 365 022 forint jutna. Ennek fele: 182 511 forint a felperes kötelesrésze.
A Ptk. 668. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban a felperesnek adott 50 000 forint ajándékot a kötelesrészébe be kell tudni, azaz ennek levonása után 132 511 forint illeti meg.
A Ptk. 669. §-ának (2) bekezdése szerint több személy felelősségének arányát juttatásaik figyelembe vehető értéke (670. §) határozza meg. Ennek folytán az alperesek a nekik juttatott ajándékok értéke arányában kötelesek a felperes kötelesrészét megfizetni.
A peradatok szerint az örökhagyó az ékszereket a II. r. alperesnek ajándékozta, amelyek értéke az elsőfokú ítélet indokolása szerint összesen 13 000 forint; az I. r. alperes által kapott ajándék összértéke ehhez képest 650 000 + 50 000 + az ingóságok további értéke: 93 650 forint, összesen tehát 793 650 forint. Ennek arányában az I. r. alperes 130 0391 forint, a II. r. alperes pedig 2120 forint megfizetésére köteles.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a fentiek szerint részben megváltoztatta (Legf. Bír. Pfv. V. 22. 339/1997. szám).
A felperes az 1996. július 23-án elhunyt örökhagyó túlélő házastársa, végintézkedés hiányában törvényes örököse lenne. Az örökhagyó 1994. július 29-én írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben a tulajdonát képező házasingatlana és a végrendeletben felsorolt ingóságai örököséül az I. r. alperest nevezte meg, a II. r. alperesre pedig házasingatlana haszonélvezeti jogát hagyta. A hagyatéki eljárás során a felperes és az I. r. alperes az ingóságokra egyezséget kötöttek. A házasingatlant a közjegyző a végrendelet szerint - ideiglenes hatállyal - az alpereseknek adta át, az örökhagyó folyószámláján szereplő pénzösszeget pedig törvényes öröklés jogcímén a felperes megörökölte. A házasingatlant az örökhagyó halála óta is a felperes használja korábbi házasságából származó gyermekeivel.
A felperes a keresetében kötelesrészének természetben, az ingatlanból való kiadását, az alperesek pedig a felperesnek az ingatlan kiürítésére használati díj fizetésére kötelezését kérték és a kötelesrész pénzben való kiadását vállalták.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a házasingatlan 1/2 tulajdoni hányada kötelesrész kielégítése címén a felperest illeti. Kötelezte a felperest, hogy 30 napon belül fizessen meg az I. r. alperesnek 152 000 forint többlethasználati díjat, ezt meghaladóan a felperes keresetét és a viszontkeresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján a Ptk. 671. §-a alkalmazásával a felperest megillető kötelesrész mértékét az ingatlan 1/2-ében állapította meg, azt természetben a II. r. alperes haszonélvezetétől mentesen adta ki és az ingatlan további 1/2 részének használatáért a szakvélemény alapulvételével megállapított többlethasználati díj megfizetésére kötelezte a felperest.
Az ítélet ellen a kereset elutasítása és a viszontkeresetüknek való helytadás iránt az alperesek az ingatlan további 1/2 hányadára haszonélvezeti joga megállapítása és a többlethasználati díj leszállítása iránt a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta: a felperes által fizetendő használati díj összegét 76 000 forintra leszállította, azzal, hogy azt a felperes a II. r. alperesnek köteles megfizetni. Ítéletében rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor a kötelesrészt természetben adta ki, mert a Ptk. 672. §-ának (3) bekezdése a főszabály szerinti pénzben történő kiadástól való eltérést lehetővé teszi. A kötelesrész pénzben való kiadása a felperesre méltánytalan lenne, mert egy évtizede az ingatlanban lakik és a természetbeni kiadás nyújt lehetőséget számára annak további használatára. Rámutatott arra is, hogy a Ptk. 671. §-ának (1) bekezdése alapján a kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni, ezért téves az alperesek arra való hivatkozása, hogy a II. r. alperest a végrendelet alapján az egész ingatlan haszonélvezeti joga illeti, de tévesen kérte a felperes is haszonélvezeti joga megállapítását az I. r. alperes által örökölt hányadra, mert a Ptk. 665. §-ának (2) bekezdése értelmében kötelesrészként haszonélvezeti jog csak abban az esetben illetné, ha törvényes örökösként ezt örökölte volna. Az elsőfokú eljárásban beszerzett szakvélemény alapulvételével állapította meg a társtulajdonosok közötti többlethasználat esetére javasolt használati díj összegét. Utalt a II. r. alperest megillető haszonélvezeti jogra, ezért a használati díjat a részére rendelte el megfizetni.
A jogerős ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a felperest kötelesrész címén megillető 1/2 hányadra a II. r. alperes haszonélvezeti joga megállapítását és a felperes által a II. r. alperes részére fizetendő használati díj összegének 309 000 forintra való felemelését kérték. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet azon rendelkezése, amellyel a felperest kötelesrész címén illető hányadra mellőzi a II. r. alperes haszonélvezeti jogának megállapítását, törvénysértő. Hivatkoztak arra, hogy a végrendeletet mindig az akarati elv (favor testamenti) szem előtt tartásával kell értelmezni. Az eljárás során a Ptk. 671. §-ának (2) bekezdésének második mondata szenvedett sérelmet, amely szerint "az örökhagyó úgy is rendelkezhet, hogy a jogosult csupán kötelesrészét kapja meg, ha a korlátozást vagy terhelést a kötelesrész tekintetében is el nem fogadja". Mivel a II. r. alperes a végrendelet alapján az egész ingatlan haszonélvezeti jogát kapta, ezért azt a kötelesrésszel korlátozni nem lehet, mert az a favor testamenti elvének megsértését jelentené.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a következő indokokkal találta alaptalannak.
A Legfelsőbb Bíróság PK 82. sz. állásfoglalása szerint: ha az örökhagyó végrendeletében a vagyonát vagy ennek egy részét harmadik személyre hagyja és a vele együttélő házastársának haszonélvezeti jogáról nem rendelkezik, a hallgatással történt mellőzésből általában arra lehet következtetni, hogy a túlélő házastársát a törvényes öröklésből kizárta, illetőleg kötelesrészre szorította. A végrendelet értelmezésének - és ekként a favor testamenti elve érvényesülésének - akkor van jelentősége, ha a végintézkedésből nem tűnik ki kétséget kizáróan az örökhagyó valóságos akarata, illetőleg az, hogy a végintézkedés minden vonatkozásban teljesen és helyesen juttatta-e kifejezésre az örökhagyó szándékát. A perbeli végrendelet egyértelmű: a házasingatlanra az I. r. alperes állagörökössé, a II. r. alperesnek pedig haszonélvezeti jog örökösévé nevezésével az örökhagyó a törvényes öröklésre jogosult házastársát kizárta az ingatlana örökléséből. A Ptk. 637. § (2) bekezdése értelmében az örökhagyó azt, aki törvényes örököse vagy azzá válhat, akár más személynek örökössé nevezésével, akár végrendeletben tett kifejezett nyilatkozattal kizárhatja a törvényes öröklésből. A (3) bekezdés szerint a kötelesrészt meghaladó törvényes öröklésből a kötelesrészre jogosult is kizárható.
Téves azonban az alpereseknek azon érvelése, hogy a végrendeletnek az akarati elv alapján történt értelmezéséből az is következne, hogy a Ptk.-nak a kötelesrészre vonatkozó törvényi szabályai is mellőzhetőkké válhatnak. A favor testamenti elve ugyanis nem érvényesülhet a kötelesrészre jogosultak hátrányára, mert részükre a törvény szabályai biztosítják a hagyaték meghatározott hányadát és rendelkeznek a kiadás módjáról is.
A Ptk. 671. § (1) bekezdése szerint a kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. Ezért a felperest kötelesrészt címén megillető ingatlanhányadon - miként arra a jogerős ítélet is helytállóan mutatott rá - a II. r. alperes végrendeleten alapuló haszonélvezeti joga sem állhat fenn. A törvény csak a túlélő házastárs korlátozott özvegyi jogát részesíti védelemben, ha az kötelesrésszel ütközik [671. § (1) bek. második fordulata]. A perbeli esetben azonban nem erről van szó. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott 671. § (2) bekezdés második fordulata alkalmazása pedig azért nem jöhet szóba, mert az örökhagyó a felperesnek semmiféle vagyont nem hagyott, így a korlátozás elfogadása vagy el nem fogadása sem volt vizsgálandó.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 498/1999. szám).
A jogerős ítélet megállapította, hogy az 1992. november 15-én elhunyt örökhagyó által 1985. október 7-én készített írásbeli magánvégrendeletnek V. L. és leszármazói öröklésből való kitagadására vonatkozó rendelkezése érvénytelen és a felperesek az örökhagyó után kötelesrészre jogosultak. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az eljárt bíróságok az örökhagyó örökbefogadott fiának: a hagyatéki eljárás időtartama alatt elhunyt V. L.-nek két gyermeke által előterjesztett és az örökhagyó élettársa: az alperes javára szóló végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmét nem találták megalapozottnak. A végrendeletből ugyanis keltének helye és ideje egyértelműen kitűnik. A végrendelet V. L.-nek és leszármazóinak kitagadására vonatkozó része azonban érvénytelen. Az örökhagyó V. L. kitagadásának okaként azt jelölte meg, hogy megértést, szeretetet nem tanúsít irányában, arra kívánja rávenni, hogy a megélhetését képezi szikvízüzemet értékesítse, illetőleg letagadni igyekszik annak a 200 000 forintnak a kifizetését, amit az anyai örökségből adott át neki. A felsorolt magatartások azonban a Ptk. 663. §-ában meghatározott kitagadási okok egyikét sem valósítják meg, másokból viszont a kötelesrészre jogosult kitagadására nincs lehetőség.
A felperesek személyét illetően a végrendelet kiragadási okot sem jelöl meg, s minthogy a kitagadás csak akkor érvényes, ha a végrendeletben az örökhagyó a Ptk. 663. §-ában meghatározott valamelyik kitagadási okot kifejezetten megjelöli, a felperesek kitagadása ez okból érvénytelen. A kitagadás érvénytelenségnek jogkövetkezménye pedig az, hogy az érvénytelenül kitagadott kötelesrészre válik jogosulttá. Az eljárt bíróságok nem találták elfogadhatónak azt a felperesi hivatkozást, hogy az örökhagyó a kitagadás okát utóbb megbocsátotta, így a végrendelet hatálytalan és a felperesek törvényes örökrészre jogosultak. Ezzel kapcsolatban a másodfokú ítélet kifejti, hogy a Ptk. 664. §-a nem alkalmazható: ha ugyanis a kitagadás oka a végrendeletben nincs megjelölve (vagyis a kitagadás érvénytelen) az utólagos megbocsátásra sem lehet eredményesen hivatkozni. De a felperesek tévesen értelmezik a Ptk. 664. §-ának (2) bekezdését is: "az utólagos megbocsátás hatálytalanságot eredményező következménye az, mintha kitagadás nem történt volna, ezért végintézkedés esetében kötelesrészt igényelhet az örökös". Végül az eljárt bíróságok alaptalannak találták azt az alperesi tényállítást, hogy az örökhagyó a felperesek kötelesrészét még életében kielégítette, ezért kötelesrészre nem jogosultak. Az örökhagyó és örökbefogadott fia között ugyanis az anyai hagyaték kiadása iránt volt peres eljárás folyamatban, és a periratokban arra nincs adat, hogy az örökhagyó az anyai hagyatékon túlmenően olyan további vagyont is átadott volna, amellyel a kötelesrész iránti igény kielégítettnek lenne tekinthető.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és az ítélet megváltoztatásával a felperesek keresetének teljes elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság - az alábbi indokok mellett - alaptalannak találta.
A felperesek kereseti kérelme elsődlegesen a végrendelet, másodlagosan a kitagadás érvénytelenségének és kötelesrészre való jogosultságuknak a megállapítására irányult; utóbb előterjesztett további kereseti kérelmükben pedig azt kérték megállapítani, hogy az örökhagyó a kitagadás okát megbocsátotta, ezáltal a végrendelet hatálytalanná vált és törvényes öröklésre jogosultak. A kötelesrész kiadása iránt azonban kereseti kérelmet nem terjesztettek elő, ezért az eljárt bíróságok nem foglalkozhattak azzal a kérdéssel, hogy a felperesek illetőleg jogelődjük részesült-e előadományban és ehhez képest mi a kötelesrész alapja, az előadományokkal a felperesek kötelesrészre kielégítést nyert-e, illetőleg milyen mértékű kötelesrészre tarthatnak igényt. A Legfelsőbb Bíróság ezért a kötelesrész mértéke szempontjából releváns körülményekben érdemben nem foglalkozhatott.
Helytálló viszont az eljárt bíróságoknak az a jogi álláspontja, hogy a végrendeletnek a felperesek kitagadására vonatkozó rendelkezése érvénytelen. A Ptk. 662. §-a értelmében a kitagadás csak akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli. Ilyen okot azonban az örökhagyó a felperesek vonatkozásában nem jelölt meg a végrendeletben. A felperesek jogelődjének kitagadása pedig még érvényes kitagadás esetében sem eredményezné a felperesek kiesését. A kitagadás mint kiesési ok ugyanis csak a kitagadott személyére vonatkozik: leszármazói, mint soron következő törvényes örökösök a helyébe lépnek, tehát - amennyiben az örökhagyó végrendeleti örököst nevezett meg végrendeletében - kötelesrészre tarthatnak igényt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. V. 21. 642/1997. szám). ■
Visszaugrás
