1. Az információtechnológia, a robotika, a modern technológiák jogi kérdései az érdeklődés homlokterébe kerültek, ami könnyen érthető jelenség az állandó emberi vágyból - látni a jövőt és ebből biztonságot meríteni. Azokban az időszakokban, amikor a változás ilyen mértékben gyorsul fel, még inkább megérthető ez a vágy, hiszen a felgyorsult élet, technikai fejlődés, s velük együtt a jogalkotás olyan környezetet teremt, amiben a stabilitást a társadalmi renden belül részben éppen a jogi normáknak kell megteremtenie. Ezért hiánypótlóak azok a jogi művek, amelyek egyszerre tudnak a modern jelenségekre reagálni, s megmutatni azoknak a bevett elméleten alapuló jogfilozófiai, jogelméleti hátterét, ezzel eloszlatva azokat az aggályokat, hogy az alapoktól kellene újratervezni jogi mindennapjainkat egy-egy új technológia miatt. Persze a fejlődő technológiák át fogják alakítani a jogászi szférát is, de ennek az átalakulásnak a folyamatosságát éppen az biztosíthatja, hogy a jog százados, sokszor ezredéves dogmatikai alapjára támasztjuk azt. Ennek oka több, mint kényelem a jogászok részéről: ez az a meder, ami a technológiai fejlődés zúgó áradatát mederben tartja annak érdekében, hogy a lassabban mozduló társadalmi rétegek is úszni tudjanak az árral.
2. Ződi Zsolt, a technológiai jogi kérdések ismert kutatója, arra vállalkozik könyvében,[1] hogy egyes jól szelektált új technikák bemutatását a jogelmélet keretébe illessze, kimutatva hogy a radikálisnak tűnő újdonságok belesimíthatók az ismert fogalmak rendjébe. A hat fejezetre tagolt kötet éppen ezért egy általános felvezetéssel kezdődik, amelyben a szerző - imponáló külföldi és magyar irodalmi háttérrel - bemutatja a jogi gondolkodásban is fontos szerepet játszó metaforák jelentőségét, és hogy azok hogyan rendeződnek a modernizációt leíró narratívába, értelmezési keretbe. Csakhogy, s mélyen egyetértünk a szerzővel, a régi kereteket szétfeszíteni látszik a fejlődés sebessége, s amíg egyes jelenségek előreláthatóak (voltak), azokra jogalkotási szempontból akár proaktívan is lehetett (lehet majd) reagálni, vannak olyan minőségi ugrások, amelyeket sem korábban, sem ma nem lehet(ett) előre látni. A szerző előreláthatóként azonosítja például a jogi adatbázisok használatának dinamikus fejlődését, de radikális újdonságnak az olyan szociális hálózati újmédia eszközöket, mint pl. a Facebook, vagy olyan új kutatási módszertani lehetőségeket, amelyek a Big Data-hoz kapcsolódnak. Ami előreláthatatlan, arra bizony csak reagálni tud a jog, több-kevesebb sikerrel.
3. A mű narratívákat bemutató első fejezetét követően a szerző éppen a Big Data jelenséggel foglalkozik, rámutatva, hogy annak jogi problémái sokszor már az adatbőség kora előtt is fennálltak, de egyes problémákat bizony az keletkeztetett. A fejlett statisztikai módszereken alapuló visszanevesíthetőség megsemmisíti a várt anonimitást, az ezzel együtt álló predikciós képesség pedig a szabad akaratot teszi illuzórikussá. A szerző nem marad adós a véleményével sem: az adatvédelmi jog újragondolását tartja szükségesnek akként, hogy az kevésbé az adatkezelés jogszerűségét hangsúlyozza, mint inkább az adatokkal való élés eredményét értékelje (98-99). Egy technikailag jogszerű adatkezelés is sértheti a magánélethez való jogunkat, az amerikai terminológia szerinti privacy-t, amire az értékalapú válasz - egyetértünk a szerzővel - az legyen, hogy az adatkezelés jogszerűsége ne jelenthessen mentséget a magánélet inváziójával szemben. Ezt a gondolatot a személyiségi jogokat hangsúlyozó magánjogászok üdvözölni fogják, mert a közjogi jellegű adatvédelmi előírások felett álló státuszt ad a személyiségi jogi generálklauzulának. A kérdés valójában inkább az jelen sorok írója szerint, hogy elégséges-e a bírósági gyakorlat a generálklauzula ilyen irányba való bővítéséhez, vagy jogalkotói segítség (vélelmek, bizonyítási könnyítések stb.) is szükségesek. Különösen indokolt ezt abban a szituációban végiggondolni, amikor a visszaélésre képes korporációk hatékonyan tudják elhárítani a felelősségüket pusztán azzal a jogtechnikai megoldással, hogy általános szerződési feltételeik között olyan joghatóságot kötnek ki, amely előtt a világszerte szétszórt fogyasztóik ténylegesen képtelenek igényérvényesítésre. Nem csak anyagi jogi, de eljárásjogi szabályok is szükségesek tehát, ha a jog-
- 186/187 -
alkotói akarat megszületik egy ilyen prioritás valódi érvényesítésére. Márpedig a polgárok államhatalomtól való elidegenedésének fokozódását el kell kerülni - amit a virtuális világban a jogérvényesítés, jogvédelem biztosításának hiánya bizony növel -, ezért az ilyen adatkezelő vállalatok praktikus immunitását jogi eszközökkel fel kell számolni.
4. A horizontális platformok egyes kérdéseit a harmadik fejezetben szemlélteti a szerző. A mindennapos problémák sora jól érzékelhető, s a szerző olvasmányos stílusa gördülékenyen vezet át minket a közösségi médiától a keresőmotorokon át a gyűlöletbeszédig. Ezzel állítja párba a vertikális platformokat: utóbbiak azok a rendszerek, amelyek vállaltan csak meghatározott életviszonyok szervezésére vállalkoznak. Az itt megjelenő kérdések elsősorban gazdasági jellegűek, versenyjogi, fogyasztóvédelmi és munkajogi aggályokat azonosít a szerző. Ahogy arra a szerző rámutat, e jogterületek problémái sokszor már jelen voltak, csak a magnitúdót erősítette fel a technológia irgalmatlan gyorsasága, brutális informatikai ereje. Mivel azonban ez valódi versenyelőnnyé, munkaerőpiaci egyensúlytalansággá transzformálódik, a jognak feladata ezek kiegyenlítése.[2] Ződi Zsolt megfontolt megoldási javaslatai arra mutatnak rá, hogy a jogalkotónak egyensúlyoznia kell a szabályozott piacok védelme, illetve a reguláció fogyasztóvédelmi szempontból még indokolt mértékűvé való csökkentése között (179-182).[3]
5. Az ötödik fejezetben a szerző a mesterséges intelligencia-robotok-önvezető autók triászát veszi górcső alá. A narratívák fogalmi kerete itt is jószolgálatot tesz a szerzőnek és az olvasóknak, mert segítségükkel rámutat a szerző a kulturális különbözőségek jelentőségére is: ami a humanista nyugati görög-keresztény kultúrának erkölcsi botránykő, az az animista távolkeleten problémaként sem merül fel. De mindannyian gyökereink foglyai vagyunk, amit jól mutat a robotok jogalanyisága kapcsán elfoglalt európai uniós[4] és jogirodalmi álláspontok[5] sokasága. E sorok szerzője maga is Ződi Zsolthoz hasonlóan a robot perszonifikációjával szemben érvelt - kérdés, hogy másokkal közös érveink elegendő súlyúak lesznek-e az ipar felelősségkorlátozó szándékaival szemben. Az önvezető autókkal[6] kapcsolatos felelősségi kérdéseket a szerző nem tartja kiemelkedően fontosnak - amit a magam részéről máshol kellő tisztelettel igyekszem cáfolni.[7] Amiben viszont Ződi Zsolt munkája már most megtermékenyíteni látszik a gondolkodást, éppen az öntanuló szoftverek okozta felelősségi kérdések lesznek: a mesterséges intelligencia kapcsán általánosabban magam arra jutottam, hogy ezt a felelősséget a jogalkotónak célszerű telepítenie, s az legjobb helyen a gyártónál-fejlesztőnél lenne, akik - conditio sine qua non - lehetővé tették ennek az intelligenciának a működését, interakcióját a környezettel.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
