A gyermekek jelentik a jövőt. Az érdekükben tett új szabályozási koncepciók - gyermekbarát igazságszolgáltatás -, speciális törvényi rendelkezések, jogi alapkövetelmények lefektetése, gyermeki jogok katalógusának bővítése a jog prospektív jellegével a jövő igazságszolgáltatását fejleszti. A gyermeki jogok megszületésével nemzetközi (New York-i Egyezmény 12. cikk) és nemzeti vonatkozásban (Ptk.[2] 4:148. §, Pp.[3] 65/A-65/B. §) egyaránt megnőtt a kiskorú véleménye meghallgatásának alapelvi jelentősége az őt érintő eljárásokban, így a gyermek elhelyezése iránti, illetve azt is magában foglaló perekben is. Véleményem szerint gyermekközpontú az a gyermekelhelyezés iránti bírósági eljárás, amely a gyermek véleményének szabad kifejtésére megfelelő módszerek segítségével platformot biztosít, a célból, hogy a gyermek által - meghallgatása során - az elhelyezésére[4] nézve elmondottakat a bíróság a lehető legteljesebb mértékig figyelembe vegye az ítélet meghozatalakor, mindenkor szem előtt tartva a kiskorú érdekét, személyiségét.
A Ptk. 4:148. § alapján a szülőknek biztosítaniuk kell, hogy az ítélőképessége birtokában levő gyermekük a döntések előkészítése során véleményt nyilváníthasson, amit - korára és érettségére tekintettel - megfelelő súllyal figyelembe kell venniük. A Ptk. 4:171. § (4) bekezdése értelmében a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése[5], illetőleg a gyermekelhelyezés iránti perekben a gyermek meghallgatására indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek maga kéri, a bíróság által közvetlenül vagy igazságügyi pszichológus szakértő segítségével - azaz közvetetten - kerül sor. A tizennegyedik életévét betöltött gyermek szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti. A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak megítélése, hogy a gyermek ítélőképessége birtokában van-e az elhelyezésének kérdésében, és milyen súllyal történik véleményének figyelembevétele. A gyermek véleménynyilvánítása az őt (is) érintő eljárásokban nem abszolút gyermeki jog, értékelése jogszabályi feltételek - életkor, érettség, ítélőképesség - függvénye. Nem is kötelezettség, így nem kényszeríthető ki; egy lehetőség, melyre indokolt esetben módot kell adni.[6] A kiskorút akkor szükséges meghallgatni, ha az a gyermek érdekében áll, ha e nélkül nem lehetne megalapozott döntést hozni, illetve ha maga a gyermek kéri azt.[7] A kiskorú kérelmére történő meghallgatása nagyon ritka, mivel a gyermeknek nagyon kellemetlen arról beszélni, mit szeretne a szüleit illetően. A gyermek meghallgatásának megismétlését lehetőség szerint mellőzni kell, mivel ez egy komoly stresszhelyzetet hordoz magában.[8]
Kutatásom során személyes interjút készítettem két igazságügyi pszichológus szakértővel és egy családjoggal foglalkozó bíróval. Úgy gondoltam, hogy az érintettek megkérdezése nélkül nem vonhatnék le érdemi tanulságot, ezért kérdőív segítségével térképeztem fel a gyermekek és a felnőttek véleményét a témában. Az általam összeállított, a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő szintű kérdésekre összesen hetvennégy diák válaszolt, ebből negyven hatodikos és tizenkét év körüli, harmincnégy nyolcadikos és tizennégy éves tanuló volt.[9] A kérdések a gyermekek jogismeretéről, családról, annak állapotáról, a bíróságról és a gyermekelhelyezésről szóltak. A felnőtteket a gyermekekével hasonló módon kérdőívvel az interneten kérdeztem meg, a száztizenhárom kérdőívet kitöltő felnőtt közül ötvennégy főnek van gyermeke. Mindezek során arra jutottam, hogy elhelyezésének kérdésében ítélőképes gyermek az a kiskorú, aki gondolkodásmódja és személyisége tekintetében stabil - vagy legalább
- 10/11 -
kialakulóban levő - "énmaggal" rendelkezve képes szüleit[10] mérlegelve, önállóan és negatív befolyástól mentesen, határozott véleményt nyilvánítani elhelyezési kívánalmáról, ezáltal megalapozott és érdekeit szolgáló kérését a bíróság tudomására hozni, a bíróság gyermekelhelyezésre vonatkozó döntésének következményeit belátva és vállalva.
A magyar családjogi szabályozás nem határozza meg, hány éves kortól ítélőképes a gyermek. A pszichológia szerint a bírói meghallgatás az iskoláskorú, második osztályos, hat-nyolcéves gyermekek csoportjától kezdve megengedhető,[11] hiszen addigra már kifejlődnek a kiskorú logikai képességei, valóságérzékelése és erkölcsi iránytűje alkalmassá teszik olyan vélemény kialakítására, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.[12] A magyar bírói gyakorlat a tizenkét évet tekinti annak a korhatárnak, amelynél már érdemleges vélemény várható a gyermektől. A per egyéb adataiból viszont kiderülhet, hogy a kiskorú akár tizenkét év alatt is rendkívül érett és fejlett, ítélőképes, de előfordulhat az is, hogy - bizonyos tényezők miatt - egy tizenhat éves tinédzser nem tud érdemben nyilatkozni.[13] A kiskorú személyisége döntő arra nézve, hogyan kezeli a bírósági meghallgatást. Ezért célszerű, ha a bíró a meghallgatást megelőzően tájékozódik a gyermek személyiségéről, tulajdonságairól, szorongásra hajlamosságáról, például pedagógiai vélemény, gyámhivatali irat vagy a szülők egyező nyilatkozata alapján.[14] Minden gyermeknél, minden egyedi esetben változhat, hogy a kiskorú mikor tekinthető ítélőképessége birtokában levőnek elhelyezésére vonatkozóan. A kérdőívben erről is megkérdeztem a gyermekeket: "Szerinted hány éves koruktól szabadna a gyermekeknek beleszólni az őket érintő kérdésekbe szüleik válópere során?"[15]
Tizenkét éves gyermekek válaszai (40 fő)
1. ábra
A hatodikos tanulók többsége a tizenkét és tizennégy éves korhatár mellett tette le a voksát, többségük úgy érzi, hogy már olyan életszakaszba lépett, amikor véleményének szívesen hangot adna. Akik az "egyéb" kategóriát jelölték meg, azok közül egy fő azt írta, hogy ő nem szólna bele, egy fő tizenhat éves kort, egy fő pedig a tizenkilenc évet találta megfelelőnek.
Tizennégy éves gyermekek válaszai (34 fő)
2. ábra
A hatodikosokhoz képest a nyolcadikosok közül 20%-al többen gondolják úgy, hogy a tízéves gyermekeknek is hallathatniuk kellene a hangjukat. A válaszoknál a tizenkettő és a tizennegyedik életév itt is nagyobb jelentőséggel bírt. Az "egyéb" választ megjelölők közül valaki szerint akármikor beleszólhatna a gyermek az őt érintő kérdésekbe, míg többen - hat fő - írták, hogy csak tizennyolc éves kortól lenne ez ajánlatos. Ha átlagot vonunk, kitűnik, hogy mind a hatodikosok, mind a nyolcadikosok meglátása szerint a gyermeket érintő eljárásokban a véleménynyilvánítás korhatára tizenhárom év. A felnőttek ugyanerre a fenti kérdésre adott válaszainak eredménye a gyerekekétől eltér, ugyanis a felnőttek nagyobb hányada, azaz 41%-a találta a tíz évet megfelelő korhatárnak. Az egyéb választ megjelölők (18%) közül - egy-két kivételtől eltekintve - szinte mindenki az öt-nyolc éves kort említette, néhányan hangsúlyozták, hogy a gyermek beleszólása a döntésbe mondatalkotásra képes korától megengedhető volna. Mindezekből megállapítható, hogy a felmérésben résztvevő felnőttek általánosságban véve a gyermekek igen fiatal korától tartanák elfogadhatónak és szükségesnek a meghallgatásukat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
