Írásom célja megvizsgálni és elemezni a közigazgatási perek néhány meghatározó kérdését, elsődlegesen a gyakorlati alkalmazás során felvetődő problémák perspektívájából. Arra törekszem, hogy a polgári perjog általános fogalomrendszerének használatával leírjam és struktúrába rendezzem az általam tapasztalt gyakorlati problémákat. E megközelítés remélt hozadéka az, ha kiindulópontot tud nyújtani a további vizsgálatokhoz, vitákhoz. Ezt a célkitűzést és módszert különösen időszerűvé teszi, hogy a Kormány a közigazgatási perrendtartás kodifikációjáról szóló 1011/2015. (I. 22.) Korm. határozatával elrendelte a közigazgatási perjog felülvizsgálatát, az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munkálatok megkezdését.
Az ambiciózusnak tűnő cím a "meghatározó" eljárási kérdéseket jelöli meg tárgyként, ami rögtön értelmezésre, magyarázatra szorul. Meghatározónak nem valamilyen szempontrendszer szerint értékelt fontosság miatt nevezem a tárgyalni szándékozott kérdéseket. Meghatározónak inkább azért minősíthetők ezek a témák, mert a közigazgatási per kereteit, tárgyát és tartalmát, lehetséges kimenetelét érintik. Közelebbről: a közigazgatási perek jellegadó sajátossága az, hogy a felperesi kereseti kérelem mire irányul, ebből milyen kötöttség származik az ítélet tartalmára nézve, az alperes védekezési lehetőségeinek hol van a határa, a felek perbeli nyilatkozatainak eredményeképpen mennyiben változtatható meg a közigazgatási határozatban megállapított tényállás, hogyan alakul e körben a bizonyítási kötelezettség, illetve a bizonyításnak vannak-e korlátai. Némi egyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatunk, hogy a jogcím-tényállás-határozat hármasát, vagyis a közigazgatási perben érvényesített jogot, az elbírálás alapjául szolgáló tényállást és a bírói döntés mozgásterét tárgyalom az alábbiakban.
A bíróság a közigazgatási határozatok törvényességéről dönt,[1] ezért a felperes jogszabálysértésre hivatkozással[2] kérheti a közigazgatási határozat felülvizsgálatát, vagyis keresetlevelében köteles megjelölni, hogy álláspontja szerint a közigazgatási határozat mely okból jogszabálysértő. Ez a jogszabálysértés képezi a kereset tárgyát, más kifejezéssel jogcímét.[3]
A jogszabálysértés lehet anyagi jogi vagy eljárásjogi. Látszólag a felperes könnyen el tudja dönteni, hogy e két kategória közül melyikbe sorolható az általa kifogásolt jogsértés. Azonban ez mégsem mindig van így a gyakorlatban, melyet a következő (részben hipotetikus) eset példáz. A kereskedelemre vonatkozó jogszabály előírja, hogy a kereskedő köteles a beszállítója számláját 30 napon belül kifizetni. A jogszabály csak azokra a beszállítókra vonatkozik, akik maguk állították elő a terméket. A hatóság a tényállás megállapítása érdekében bekérte a kereskedőtől azt az adatbázist, amely megmutatja, hogy a kereskedő a beérkező számlákat mennyi időn belül egyenlítette ki. A hatóság ezt az adatbázist tette a megállapított tényállás alapjává. A hatóság ugyanakkor nem szűkítette le az adatkérését a saját előállítású beszállítói termékre vonatkozó számlák kiegyenlítési idejére. Ebből a felperes többféle következtetést is levonhat. Gondolhat arra, hogy a hatóság máshogy értelmezi a jogszabály hatályát, azaz a hatóság álláspontja szerint nem csak a saját terméket előállítókra terjed ki a jogszabály hatálya; úgy is gondolkodhat, hogy a hatóság más forrásból ellenőrizte a számlajogosultak alanyi minőségét; de az is lehet, hogy a hatóság szerint az a releváns kérdés, hogy a beszállítónak mi a főtevékenysége, az tehát közömbös, hogy az adott számla alapját képező szállítás tárgyát képező terméket valójában ki állította elő; végül az is lehetséges, hogy a hatóság hasonlóan értelmezi a jogszabály hatályát, mint a felperes, azonban elmulasztotta elvégezni az ennek az értelmezésnek megfelelő, adekvát tényállásfeltárást. A felperes tehát választás előtt áll: el kell döntenie, hogy a hatóság helytelen anyagi jog értelmezését támadja, vagy eljárási szabálysértését.
Mondani sem szükséges, hogy a felperes döntésének messzemenő következményei lehetnek, ugyanis különböző tartalmú nyilatkozatokra, érvelésre, illetve bizonyításra lesz szüksége akkor, ha hibás anyagi jogi jogszabály-értelmezésre hivatkozik, illetve akkor, ha eljárási hiba miatt támadja a határozatot. Természetesen egy biztonságra törekvő felperes mindkét irányt követheti párhuzamosan, azonban ez többlet munkaterhet jelent mind a bíróság, mind a felek számára.
Az ilyen típusú helyzeteket úgy általánosíthatjuk, hogy nem mindig dönthető el egyértelműen, hogy a közigazgatási hatóság helytelen anyagi jogi jogértelmezése okozza a jogszabálysértést, vagy a jogszabály-értelmezés ugyan helyes, de az eljárás jogszabálysértő, mert a feltárt tényállás nem adekvát, azaz nem illeszkedik a helyesen értelmezett anyagi jogi normatarta
- 224/225 -
lomhoz. Erre a bizonytalanságra az ad alapot, ha a hatóság nem rögzíti kifejezetten a tényállás bemutatása előtt a határozatában azt, hogy miként értelmezi az alkalmazandó anyagi jogszabályt, oly módon, hogy abból megállapítható legyen, az értelmezésből következően melyek azok a releváns tények, amiket a tényállásnak tartalmaznia kell. Ilyen esetben a felperes arra kényszerül, hogy a tényállásba felvett tényekből fejtse vissza,[4] vezesse le közvetetten a hatóság anyagi jogi jogszabály-értelmezését. A felperes e művelet során a tényállásba felvett konkrét tényből absztrakció révén jut el a jogszabályi tényállás adott elemének értelmezett tartalmához. Ez az út azonban gyakran rögös, mert az individuális tények nem feltétlenül homogének, esetlegesen különböző normatartalomra mutathatnak, ami ellentmondásos helyzetet eredményezhet. Továbbá az is előfordulhat, hogy magából a határozatból nem is állapítható meg az adott tény (határozati tényállási elem) minden lényeges jellemzője, ahhoz arra is szükség lehet, hogy a hatóság mögöttes vizsgálati cselekményét is megismerjük, azaz pl. a hatóság tényfeltáró célú kérdését is, mert az arra adott (esetleg harmadik féltől származó) válasz relevanciája, jelentősége csak így ismerhető meg.[5] Mindezek a bizonytalanságok, potenciális "útelágazások" a felperest, ha minden esetre gondolni akar, olyan halmozott, eshetőleges előadásra kényszeríti, ami egy ponton túl követhetetlenné válhat.
E gyakorlati problémák keletkezését egyszerűen meg lehetne előzni azzal, ha a hatóságok az általuk alkalmazott anyagi jogszabályok értelmezését a határozatukban kifejtenék. Különösen indokolt akkor, ha az adott norma értelmezése még nem kristályosodott ki a bírói gyakorlatban, illetve nem magától értetődő. A jogszabály-értelmezés rögzítése során a határozat főképp arra fokuszálhatna, hogy a jogszabályi tényállás egyes elemei milyen tények bizonyítását követelik meg, vagyis melyek azok a releváns tények, melyek a határozati tényállásban a továbbiakban bemutatásra kerülnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
