Jelen cikk megírását egy nem kifejezetten újkeletű, de az utóbbi időben egyre szaporodó és égetővé váló probléma motiválta. Többnyire csak kérdések felvetésére vállalkoznék, bízva abban, hogy a felvetett témakörben egyfelől elindulhat egy szakmai-, társadalmi párbeszéd, másfelől még inkább szeretném remélni, hogy az általános jellegű problémára a jogalkotás tud majd általános érvényű válaszokat adni.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, kevés jegyző olyan szerencsés, hogy nem találkozott olyan panasszal, amikor a magántulajdonú lakásokban, ingatlanokon és ingatlanokban az idős - bár ez nem feltétlenül általános velejárója - egyedül élő emberek oly mértékű szemetet halmoznak fel, amely már egy-egy társasház, lakóközösség életét teszi valóságos pokollá. (Nyilvánvaló, hogy bérlakásban is előfordulhat ilyen probléma, de ott a tulajdonosnak több eszköze van, mint a magántulajdon esetében a közigazgatásnak.)
Ilyenkor a panaszosok - kihez, máshoz? - a jegyzőhöz folyamodnak segítségért és lehetőleg azonnali megoldásért. Követelik, hogy takaríttassa ki az idős ember lakását, vagy kötelezze őt a hulladék elszállítására, de tulajdonképpen mindegy is, mit csinál, csak szűnjön meg az áldatlan állapot. Hivatkoznak - teljes joggal - az egészséges környezethez való jogukra, a békés birtokláshoz való jogukra, félnek - minden alappal - a fertőzésektől, a rovaroktól, felháborodásuknak adnak hangot - teljes mértékben érthető módon - hogy ilyen körülmények között nem lehet kisgyermeket nevelni, és egyáltalán létezni. A jegyző pedig mélységesen megérti a panaszosokat, együttérez velük, de mit is tehet valójában? Mi az az intézkedés, amely nem csupán jogilag kezeli a helyzetet, hanem valóban hatékony megoldást jelent mind az eljárás alá vont személy, mind a panaszosok számára.
Az első akadály, amibe beleütközik a megoldást kereső szakember, a tulajdonjog, a magántulajdon szentsége, sérthetetlensége, majd a szabadságjogok. Nem szeretnék jogbölcseleti fejtegetésekbe bonyolódni, de elöljáróban érdemes néhány szót ejteni a jogok összeütközéséről. Elsőként nézzük meg az érintett, az Alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezetében rögzített alapjogokat:
II. cikk: Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.
VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.
XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.
XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
XXI. cikk (1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. (2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt - törvényben meghatározottak szerint - helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni.
XXII. cikk (1) Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. (2) Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.
XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
XXV. cikk: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez.
Különösebb magyarázat nélkül is rögtön látható, hogy jelen helyzetben több alapjog is ütközik egymással. Jogi tanulmányainkból talán még sokaknak rémlik az a formula, hogy "az ember személyes szabadságjoga addig tart, amíg azzal másokét nem korlátozza". A szabadságjogok érvényesítése tehát senki részéről nem akadályozhatja mások arányos jogérvényesítését. De hol is van a határ a két ember személyes szabadságjoga között? Kinek a feladata ezt a határt meghúzni? Mi a teendő, ha az egyik átlépi a határvonalat és megsérti a másik szabadságjogát?
A probléma ugyanis nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik, ahhoz, hogy a megoldáshoz közelebb jussunk, komplex megközelítés szükséges. 35 évnyi közigazgatási - benne majd három évtizedes gyámügyes - szolgálatom alatt sajnos nem egyszer volt alkalmam ilyen lakásokban járni, ahol - talán nem túlzás azt állítani -, ha állatot tart az ember, az állatvédelmi hatóság biztosan intézkedne a nem megfelelő tartási körülmények miatt.
A panaszosok szempontjából csak az érzékelhető, hogy gyűjtögető szomszédjuk
- 18/19 -
ápolatlan, gondozatlan, a lakása elhanyagolt, évtizedek óta nemhogy felújítva, festve nem volt, még egy tisztességes takarítás, pókhálózás sem történt emberemlékezet óta. Ez még persze csak annyit válthat ki a szomszédokból, hogy igyekeznek távol tartani magukat az idős embertől, esetleg néhányan felajánlják a segítségüket, amit persze ő nem fogad el. De bonyolódik a helyzet, amikor a lakásból már kezdenek élősködők, rovarok, rágcsálók elszaporodni, előbb csak a szomszédos lakásokban, majd az egész házban. A szomszédok a saját lakásaikban hiába végeztetik el a rovarirtást, ha a gócot nem szüntetik meg, annak hatása csak ideig-óráig tart. Ezt tetézi még a - főként a nyári hőségben elviselhetetlenségig fokozódó - lakásból kiáradó bűz, amely miatt az egész házban nem lehet ablakot nyitni. Nyilvánvaló, hogy érvényesíteni akarják jogukat az egészséges környezethez és teljes joggal érezhetik úgy, hogy saját lakásuk békés birtoklásában háborítva vannak, hiszen a 40 fokos nyári hőségben nem tudnak ablakot nyitni, mert akkor meg a bűztől fulladnak meg.
A bepanaszolt lakó, aki szinte minden esetben egyedül él, rokonai, hozzátartozói vagy egyáltalán nincsenek, vagy nem tart kapcsolatot velük. Segítséget senkitől sem fogad el, meggyőződése, hogy arra nincs is szüksége, ő mindent meg tud oldani. Mindenkivel bizalmatlan, a hatósággal nem működik együtt: vagy teljes mértékben elzárkózik mindenféle kommunikációtól, vagy esetleg készségesnek mutatkozik ugyan, de semmiben nem működik közre, csak ígérget. Az esetek többségében nagyon kis jövedelemből élő idős embernek sok tartozása van (közös költség, gáz, villany, víz stb.), amely miatt gyakorta már fűtés, világítás és víz sincs a lakásban, így, ha netán akarna, sem tudna emberhez méltó állapotokat teremteni a maga számára.
A tény azonban az, hogy azon esetekben, amikor valaki a lakásban már mozdulni sem tud a felhalmozott használhatatlan holmik miatt, már pszichiátriai betegségről, kényszerbetegségről beszélhetünk, és súlyosbítja az állapotot, hogy a beteg nem takarít - igaz, nem is tudna a zsúfoltság miatt -, de nem is képes rá, ahogy önmaga gondozása, tisztántartása is háttérbe szorul. Egy internetes fórumon Dr. Haraszti László pszichiáter így nyilatkozott: "A kényszeres gyűjtögetőknek szinte minden hulladék - az újságoktól a dobozokig, flakonokig, a szegektől az elnyűtt ruhákon át az ételekig, ételmaradékokig - beletartozik a "gyűjtőkörükbe", és képtelenek tőlük megválni. A kóros gyűjtögetőnek minden holmi egyformán értékes. Tárgyait nem tudja rendszerezni, az életét megfelelően megszervezni. Érzelmi kötődéseiben sem tud fontossági sorrendet állítani, így elhanyagolja értékes emberi kapcsolatait is (pl. családját) értéktelen tárgyai miatt. Alapvető gondolkodási hiányosságai (rendszerezési, sorrend-felállítási képtelenség) miatt mindent birtokolni akar, mert meggyőződése: "még jó lehet valamire". A kényszeres gyűjtögetés először "csak" valamilyen mániának látszik, ám valójában betegség."[1]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
