A gazdasági jog területén belül korunkban az egyik legfontosabb és legdinamikusabban fejlődő terület a versenyjog. Klasszikus területei, így a tisztességtelen magatartás tilalmára, a kartellekre, a fúziókra, az erőfölénnyel visszaélésre vonatkozó joganyag a vonatkozó törvényekben a hosszú történeti és jogalkalmazási fejlődés eredményeként kellően kikristályosodottak. A versenytörvények által tételezett magatartások a polgári anyagi joghoz döntően a kötelmi jog intézményein keresztül kapcsolódnak, e körből jóformán egyedüliként a tisztességtelen piaci magatartás mutat ki a személyiségvédelem körébe. A német jogirodalom és bírói gyakorlat az utóbbi évtizedben - nem első ízben a polgári jog legújabb kori története során - foglalkozott azzal az érdekes elméleti iránnyal is, hogy a polgári jog egyik alapvető fontosságú területe, a dologi jog milyen versenyjogi vetülettel bírhat. Jóllehet a dologi jog intézményei nem alkalmasak a klasszikus versenyjogot sértő magatartásoknak a megvalósítására, ugyanakkor a gazdasági forgalom vagyonjogi alapjainak meghatározásán - és különösen a tulajdonjog korlátain - keresztül közvetett módon alkalmasak lehetnek egy ingatlan használójának a versenyben való részvételének befolyásolására. A versenyjogi jogsértés megállapításához ugyanis - bár ez expressis verbis csak a kartelljogi rendelkezések körében jelenik meg - nem szükséges a verseny korlátozásának vagy torzulásának tényleges megvalósulása, elegendő, ha fennáll az ilyen jellegű hatás kifejtésének reális lehetősége. A dologi jogi tulajdonkorlátozások eme szokatlan szemlélete ugyanakkor lehetőséget is rejt magában, hogy ősi és statikusnak tekintett jogintézmények olyan tartalmi vetületeit is számba vegyük, amelyek csak az újabb kor körülményei között tűnnek elő. A dolgozatban a relevánsan szóba jöhető két intézmény, a szomszédjogok és a telki szolgalmak versenykorlátozásra való alkalmasságát kívánom vizsgálni.
A legújabb kor német dologi jogi tankönyvirodalma - minden valószínűség szerint a jog közgazdasági elemzésének manapság népszerű paradigmájától vezérelve - a dologi jog egyre több intézményét emeli ki a klasszikus funkciójából és szemléletbeli korlátai közül, a gazdasági környezet változásai által kialakított jogterületekkel és jogi megoldásokkal összekapcsolva őket. A német jogirodalomban így a szomszédjogok és a telki szolgalmak kapcsán dogmatikai jellegű, de figyelemreméltó gyakorlati vetülettel is bíró tudományos vita tárgyát képezi azok versenyjogi vonzata, konkrétabban: milyen határokon belül lehetséges a szomszédos ingatlanra vonatkozóan bizonyos tevékenység megtiltása vagy korlátozása - akár a tulajdonjog megsértésére alapított szomszédjogi igényként, akár ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett szolgalomként - akkor, ha az a szomszédos ingatlanon működő konkurencia kizárására irányuló nyílt vagy burkolt szándékkal történik.
A magyar jogirodalomban Nizsalovszky Endre és Almási Antal egyaránt azt az álláspontot vallják, hogy versenytilalom telki szolgalom útján történő létesítésének nincs helye. A magyar szerzők a versenykorlátozó célt azért tartják a telki szolgalom intézményével össze nem férőnek, mert az intézmény telket és nem személyt terhel, tehát a szolgáló telek birtokosát csak a tulajdonosi minőségéből folyó cselekvési körében korlátozhatja, de a tulajdonosi minőségétől függetleníthető tevékenységben - amely ebben az esetben a személyiségnek a gazdaság szférájában történő szabad kibontakozására vonatkozó igényt jeleníti meg - nem. Amennyire a versenytilalom tekintetében a szerződési jogban sem érvényesül a szerződési szabadság, úgy erre annál kevésbé lehet alkalmas egy elvileg határozatlan időre létrejövő dologi jogi korlátozás. Ezzel ellentétes álláspontot foglal azonban el az újabb német jogirodalom. Hans Josef Wieling a dologi jogi tulajdonkorlátozások tartalmi körét a lehető legtágabban értelmezi. Álláspontja az, hogy a másik telek használóját valamely, a tulajdonjogból folyó jogosultság gyakorlásától eltiltó jog céljával ellentétes lenne, ha a szolgáló telket terhelő szolgalom nem az azon folytatott aktuális üzemvitelt segítené elő - vagyis elvileg lehetségesnek tartja a versenykorlátozó célú tulajdonkorlátozást. Wilhelm Pinger szerint a szomszédjogok és a szolgalmak teherként az ingatlan használatát korlátozzák, és azt is csak meghatározott, konkrét irányokban, és nem a tulajdonos valamennyi magatartását - vagyis nem zárja ki, hogy a verseny korlátozására vegyék igénybe az intézményeket, pusztán "alkalmatlan eszköznek" tekinti őket. Fritz Baur a BGB telki szolgalmakra vonatkozó szakaszainak logikai elemzése alapján azt emeli ki, hogy a tulajdonkorlátozások ténylegesen csak a rendelkezés meghatározott formáira vonatkozhatnak, vagyis a másik telek birtokosának tevékenységét csak konkrét tényalapra építve, és semmiképpen sem általánosságban korlátozhatja.
Sajnálatosnak tekinthető, hogy a gondolatot új körülmények között felvető német szerzők megmaradnak az általános polemizálás szintjén, vagyis Nizsalovszky és Almási tömör érveit nem egészítik ki új szempontokkal. A német jogirodalom idézett szerzői - feltehetően a szolgalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzés folytán dologi hatályúvá válása miatt - hangsúlyosabban a telki szolgalmakra fókuszálnak. Az általuk idézett esetkör felvetése a tulajdonkorlátozásokkal kapcsolatosan ugyanakkor nem pusztán a gazdasági jogszemlélet egyre több területet átható jellegéből fakadhat, hanem a tulajdon funkcionális szemléletéből is. A Wieling, Pinger és Baur által felvázolt funkció-kiterjesztés ugyanakkor a dologi jogot úgy nyitja meg a versenyjog irányába, hogy annak rendszerét és módszerét nem érinti, pusztán az általa képviselt jogpolitikai cél érvényre juttatását tartja szem előtt - ám ahhoz sajátos más eszközöket kíván igénybe venni. Kérdéses ugyanakkor, hogy szomszédjogok és a telki szolgalmak intézménye dogmatikailag mennyire kapcsolható össze eme, a tárgykörük klasszikus szemléletétől igencsak elütő rendszerrel.
A szomszédjogokat vagy a telki szolgalmakat versenykorlátozásra való alkalmasságának vizsgálata szempontjából e tulajdonkorlátozásokat olyan esetköröknek kell tekinteni, amelyeket elsődlegesen saját rendszerükből kiindulva kell szemlélni, mivel nem lehet a "klasszikus" versenykorlátozó magatartásokra vonatkozó szabályokat és rendszerszemléletet rájuk egészében analógiával alkalmazni. Egy magatartással kapcsolatosan annak versenykorlátozásra való alkalmasságát akkor lehet megállapítani, amennyiben van olyan termék vagy földrajzi terület, amelyre, mint az általa képviselt releváns piacra vetítve a magatartás által a verseny megszűnhet, korlátozódhat, vagy torzulhat. Azt is vizsgálni kell, hogy a versenykorlátozó hatást kinek a magatartására vezethető vissza; a tulajdon korlátozásának törvényi feltételrendszere miatt ugyanis e körben alapvetően közhatalmi szerv - a magyar szabályok alapján elsődlegesen a bíróság - jogszerű eljárás keretében, a jogszabályok figyelembevételével hozott határozata fogja a "versenyt korlátozni" - mivel a szerződéssel történő rendezés esetében már átlépnénk a megállapodással történő versenykorlátozás területére. Végezetül azt is figyelembe kell venni, hogy a "klasszikus" versenyjogi jogsértések a fogyasztók vagy a versenytársak hátrányba hozásával a jogsértők profitjának növelését szolgálják, a tulajdonkorlátozások esetében viszont a felek viszonyának jellege miatt nehéz a felek közvetlen érdekein felül olyan közérdeket felmutatni, amely sérülhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
