Polgári Törvénykönyvünk megújításának útját kijelölő Koncep-cióban1 a Kodifikációs Főbizottság elsősorban azokat a problémákat foglalta össze, amelyek az új kódex megalkotása során dogmatikai okokból vagy éppen a gyakorlat által felvetve, megoldásra várnak. E megválaszolandó kérdések között találhatjuk az engedményezés szabályainak a kereskedelmi forgalomban meghonosodott új jelenségeknek, funkcióknak való megfeleltetését. A Koncepció az engedményezés szabályainak gyökeres átalakítását tűzi ki célul akkor, amikor azokat a faktoringtól kezdve a fiduciárius ügyletekre való alkalmasság megteremtésének szükségességét vázolja fel.
A célok között a Koncepcióban néhány gondolat erejéig a szerződés-engedményezés2 (-átruházás) törvényi szabályainak megteremtése iránti igény is megjelenik. A szerződés-engedményezés (-átruházás) viszonylag új jelenség a magyar üzleti életben, amely egy szerződési pozíció jogügyleti úton történő átruházására irányul egy, a szerződésben (kötelemben) eredetileg félként meg nem jelenő harmadik személyre.
A szerződés átruházását célzó megállapodások iránti igény a gyakorlatban többféleképpen jelentkezik. Csak egy példával élve, a több pénzintézet által közösen megvalósított - ún. konzorciális vagy szindikált - hitelezési konstrukciók gyakori (ha nem elengedhetetlen) eleme a hitelezői pozíció átruházását lehetővé tevő - illetve azt célzó - kikötések3. A konzorciumba pl. az (egyik) eredeti hitelező helyébe másik hitelező léphet, de az is előfordulhat, hogy a hitelező új pénzintézetet "von be" az adós finanszírozásába, ezért csupán "a szerződésből eredő jogai és/vagy kötelezettségei egy részét" ruházza át.4 A finanszírozási szerződések gyakran szólnak a hitelező belépési jogáról is.
A szerződésátruházás egyébként egyes jogszabályi rendelkezések által nyíltan vagy éppen másként megnevezve a rendszerváltás óta jelen van jogunkban. A '90-es években szinte napi gyakorlat volt az önkormányzati lakásokra és helyiségekre vonatkozó bérleti jog "adásvétele", akként, hogy a bérlő a harmadik személlyel kötött szerződésben eladta az őt az önkormányzattal mint bérbadóval kötött szerződés alapján megillető "bérleti jogot", amely szerződést aztán a bérbeadónak jóvá kellett hagynia. Ha az önkormányzat a szerződést jóváhagyta, akkor a továbbiakban a bérlő jogait a "vevő" gyakorolhatta. E gyakorlat a Lakástörvény (1993. évi LXXXVIII. törvény) 29. §-a és helyi lakásrendeletek ezen jogszabályhely kiterjesztő értelmezésére tekintettel megalkotott szabályain alapult, így a helyi lakásrendeletek rendszerint lehetőséget biztosítottak arra, hogy a bérleti jogot a bérlő tulajdonjogra cserélhesse.5 Ezzel gyakorlatilag a tűz és víz házasítását sikerült megoldani, hiszen a tulajdonjog mint legteljesebb dologi jogosítvány ellenszolgáltatásaként, cserébe gyakorlatilag egy szerződési pozíció állt, hiszen a bérlőt a bérleti szerződés alapján nemcsak jogok, a helyiség birtoklása, használata illeti meg, hanem terhelik a bérleti jogviszony alapján fennálló kötelezettségek is, így a bérleti jog vagyoni értékű jogként való felfogása is kétséges. A bérleti jog átruházása tehát nem más, mint egy szerződéses pozíció átruházása.
Hasonlóan érdekes, bár jelentőségét tekintve kisebb súlyú rendelkezést tartalmaz az utazási és az utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése, amely szerint az utas jogosult az utazási szerződésben lekötött utazásban való részvétel jogát harmadik személyre engedményezni. Megítélésünk szerint, a kötelem szerkezetével és az engedmény tárgyával kapcsolatban az alábbiakban felvázoltak alapján, itt sem egy követelés engedményezéséről, hanem az utas szerződési pozíciójának átruházásáról van szó, így az engedményezés fogalmának e körben történő használata helytelen. A jogalkotó terminológiai bizonytalansága aztán a jogszabályhely utolsó fordulatában fényre is derül: "Az engedményezésből eredő igazolt többletköltségeket az engedményes viseli, az utas az engedményezést megelőzően keletkezett szerződéses kötelezettségei alól csak akkor mentesül, ha ezeket az engedményes átvállalta." E rendelkezésből kitűnik, hogy maga a jogszabályalkotó sem egyszerű engedményezésként fogta fel az "utazási jog átruházását", hanem az utazási szerződésből mint szinallagmatikus szerződésből folyó kötelezettségekre is tekintettel gyakorlatilag szerződés-átruházásnak. A bevezetőben a szerződés-átruházás tekintetében említett megoldástól a jogszabályhely itt annyiban tér el, hogy az utazási jogot "engedményező" és az engedményes között kerül sor a tartozásátvállalásra is, anélkül, hogy a kötelezettségek átszállásához az utazásszervező hozzájárulására szükség lenne.
Megítélésünk szerint sajátos szerződés-átruházásnak tekinthető a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 58. § (1) bekezdésében biztosított lehetőség, amellyel a biztosító a nála fennálló biztosítási állományt (biztosítási szerződéseket) - a Felügyelet engedélyével - részben vagy egészben más biztosítóra átruházhatja. A törvény az átruházásra - közelebbi indokolás nélkül - a Ptk. tartozásátvállalásra irányadó szabályait rendeli alkalmazni, azzal, hogy a jogügylethez a biztosítottak és a szerződő felek hozzájárulására nincs szükség, őket legfeljebb a felmondás jog illetheti meg az új biztosítóval szemben.
Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a szerződési pozíció átruházásával a felek a szerződés egyik alanyának - a szerződési kikötések, megállapodások lehető legteljesebb érintetlenül hagyása melletti - kicserélését szeretnék megoldani (kötelmi - szerződési - alanycsere), méghozzá olyképpen, hogy ez az alanycsere a szerződésből kilépő és a szerződésbe belépő fél megállapodása (a szerződés átruházása) útján történhessen meg.
A szerződés-átruházás terén - törvényi eligazítás híján - kialakult gyakorlatban a szerződési pozíció átruházását általában az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak kombinálásával valósítják meg. E megoldást, a nem praktikus szempontok szerint közelítő jogász kérdésére válaszolva, rendszerint azzal indokolják, hogy a szerződési pozíció átruházása során - tekintettel arra, hogy általában visszterhes szerződések kerülnek ily módon "átcedálásra" - az egyik szerződő felet megillető jogok és kötelezettségek kerülnek átruházásra. Ha jogok (követelések) átruházásáról van szó, akkor az engedményezést kell "elővenni", ha a kötelezettségek "átruházásáról", akkor pedig a tartozásátvállalást. A két intézmény kombinációjával végül egy olyan szerződés-átruházási szerződés köttetik, amelyben félként jelenik meg egyrészt a pozícióját átruházni kívánó, másrészt a pozíciót megszerezni kívánó személy, és a tartozásátvállalás alkalmazására figyelemmel fél lesz - legalábbis bizonyos szerepet kap - a "szerződésben maradó" fél is.
Az alábbiakban kifejtendő álláspontunk szerint a szerződésátruházásnak engedményezés és tartozásátvállalás kombinációjaként való megközelítése dogmatikailag nem tartható, mert az csupán felületes leegyszerűsítése a szerződési pozícióban végbemenő jogügyleti jogutódlás folyamatának és a szerződés (kötelem) szerkezetének, jogalkatának. A Koncepció kiválóan rávilágít a szerződés-átruházás szabályai megalkotásának szükségességére, azonban nem feltétlenül értünk egyet a Főbizottság azon véleményével, amely szerint "a legtöbb esetben a hatályos szabályok kielégítő megoldást adnak; megfontolandó mégis, hogy mely pontokon kell az engedményezés, illetve a tartozásátvállalás szabályait kiegészíteni annak érdekében, hogy a szerződés-engedményezés jogi feltételei teljesen adottak legyenek". A Koncepció ilyen megközelítéséből az tűnik ki, hogy a Főbizottság - közelebbről meg nem említett korrekciókkal - magáévá tette a szerződés-átruházással kapcsolatosan kialakult, fent vázolt megoldást, utalván a sokszor mintaként említett holland ptk. hasonló megoldására. Megítélésünk szerint a Koncepció által használt "szerződés-engedményezés" fogalom is megkérdőjelezhető, különösen akkor, amikor a szerződés-engedményezés szabályainak megalkotásakor a Koncepció az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályainak - közelebbről meg nem jelölt jellegű - kiegészítését tűzi ki célul. Annak érdekében, hogy dogmatikailag is helyes megoldás szülessen a szerződés-átruházás szabályai tekintetében, szükségesnek látjuk, hogy - a vonatkozó normaszöveg megalkotása során a törvényalkotó a joggyakorlat által kialakított módszeren túlmenően - figyelemmel legyen a kötelem (szerződés) szerkezetéből adódó sajátosságokra, továbbá az engedményezésnek e jogintézménytől eltérő jellemvonásaira (elsősorban közvetett tárgyára nézve). Az alábbiakban felvázoljuk a kötelem és az engedményezés néhány olyan jellemvonását, amelyek a szerződés-átruházás tekintetében a gyakorlatban meghonosodott módszer (engedményezés és tartozásátvállalás kombinációja) kódexbe emelése ellen szólnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
