Az ún. UCP törvény, (teljes nevén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról, valamint a kapcsolódó törvényi szabályok módosításáról szóló 2008. évi XLVII. törvény), köznyelvi megjelölése onnan ered, hogy - jelentős csúszással ugyan, de - átültette a magyar jogba az ún. UCP irányelv rendelkezéseit. Az UCP irányelv maximum-harmonizációt várt el a tagállamoktól, így a nemzeti jogalkotás számára ez értelemszerűen érdemi mozgásteret nem hagyott az implementáció megvalósításában. A magyar törvény lényegében az irányelv "magyar megfelelője", ami azonban érdemi változást hozott a tisztességtelen verseny elleni jog és az érintkező reklám- és fogyasztóvédelmi jog területén. A "maximum-harmonizáció" során a magyar jogalkotás által követett gyakorlat, amely az irányelvi szabályozás "szöveghű" átemelését követi, okozni fog néhány - terminológiai különállásból, dogmatikai és a szabályozási hagyományaink eltéréseiből eredő "meglepetést" a gyakorlatban.
Az UCP törvény tárgyi hatálya az áruhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően, annak során és azt követően a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre terjed ki, meghatározva a tisztességes kereskedelmi gyakorlat jogi követelményeit, és az azok megsértése esetére meghatározott eljárás kereteit.
A UCP törvény - ahogyan említettem - csak a Business to Consumer (B2C), azaz a vállalkozó-fogyasztó piaci kapcsolatrendszerét vonja a hatókörébe, azaz nem terjed ki az üzleti szféra professzionális szereplői (Business to Business - B2B) közötti kereskedelmi gyakorlatra és reklámozásra.
Az UCP törvény fogyasztója "laikus fogyasztó", azaz az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. A "vállalkozás" az üzletszerű piaci szereplő, azaz aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el (legyen az magánszemély vagy szervezeti jogalany). Korábban - a tételes jogból még nem ismert - "önálló foglalkozáson" lényegében a szellemi szabadfoglalkozásúak (pl. ügyvédek, mérnökök) tevékenységét érti a jogszabályi terminológia. Az UCP irányelv külön státuszt alapít a kereskedőnek, és így "kereskedő"-nek kell tekinteni a kereskedő vállalkozáson kívül azt a személyt is, aki a vállalkozás nevében vagy javára jár el (azaz a kereskedelmi ügynököt, alkuszt is). A kereskedő nevében eljáró személy jogállása azonban a "közreműködőéhez" hasonló, az UCP törvény csak a kereskedőt definiálja "vállalkozás"-ként, a nevében eljáró személy eljárását csupán a felelősségi szabályok körében nevesíti, és úgy rendelkezik, hogy a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személyek magatartásáért a vállalkozás felel.
A "gazdasági tevékenység" fogalmát a törvény önállóan nem definiálja, de a törvény indokolása meghatározza azt, mégpedig a versenyjogi téren kialakult európai esetjogban kialakult értelmezéssel (üzletszerű, életvitelszerűen, foglalkozásként űzött tevékenység a piac bármely szegmensén).
A "kereskedelmi gyakorlat" új fogalom a tisztességtelen verseny elleni jog B2C szegmensében. A "kereskedelmi gyakorlat" definícióját az UCP törvény, az UCP irányelvvel szövegszerű egyezéssel emelte át a magyar jogba. A kereskedelmi gyakorlat a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek olyan magatartása tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketingtevékenysége vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja amely az árunak a fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban áll. Az áru fogalma egyébként megegyezik a reklámtörvényben található definícióval azaz a két törvény párhuzamos fogalomalkotással élt. Kereskedelmi kommunikáció - jogi fogalma alapján - szélesebb a szűk értelemben vett marketingkommunikációnál, mert kereskedelmi kommunikációnak minősül minden olyan információközlés, amely a vállalkozás önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével közvetlenül összefüggésben történik, függetlenül annak megjelenési módjától, eszközétől.
A reklámot az UCP törvény a reklámtörvényre utalással határozza meg, ami üdvözlendő megoldás. Ezúttal sem az eltérő fogalmak, sem a többszörözés és párhuzamosság csapdájába nem lépett a jogalkotás. Érdekes gyakorlati kérdésként vetődhet fel ugyanakkor, hogy a "gyakorlat" kifejezés rendszeres, az egyszeri kommunikációnál tartósabb magatartást sejtet. A kereskedelmi kommunikáció megfogalmazása ugyanakkor nyitva hagyja ezt a kérdést, és a törvény indokolása is azt az értelmezést erősíti, amely szerint az egyszeri magatartás is megvalósítja a visszaélést. Álláspontom szerint a kereskedelmi "gyakorlat" helyett a kereskedelmi "fogás" kifejezés használata alkalmas lett volna arra, hogy pontosítson a szöveg lehetséges értelmezési körén (ennek nyelvi akadályát sem látom, az idegen nyelvű megfogalmazások nem zárják ki ezt a fordítást).
Megjegyzendő, a legújabb, átfogó kodifikációs folyamatok sem száműzték a magyar szabályozásból például a "reklám", "hirdetés" terminológiai kettősségét, amit - a nagy horderejű és kiterjedt jogalkotási folyamatra tekintettel titkon reméltünk. Ahogyan a tőkepiaci törvényben (2001. évi CXX tv.) sikerült átvezetni a kereskedelmi kommunikáció terminológiáját, a Hpt. (1996. évi CXII. tv.) vonatkozó szakaszaiban pedig a "reklám" tevékenységet, ezt az Internettörvény (2001. évi CVIII tv.), vagy a szerencsejátékról szóló törvény (1991. évi XXXIV tv.) fogalomhasználatán is következetesen végig lehetett volna vezetni.
A UCP törvény a kereskedelmi fogások általános szabályait adja, így külön törvény a fogyasztók tájékoztatására vonatkozóan részletesebb, esetleg szigorúbb szabályokat állíthat a törvényben meghatározott egyéb területeken. Ilyen területek (ágazatok) a pénzügyi és biztosítási szektor, az ingatlanpiac, az egészségügyi alkalmasság és biztonság, a környezetvédelem, és a "szabályozott szakmák". Az iménti - taxatív - ágazati specifikumoktól függetlenül, a kereskedelmi gyakorlatokra más jogszabály az UCP törvény rendelkezéseitől részletesebb, illetve szigorúbb követelményeket kizárólag akkor állíthat, ha ez kötelező európai uniós jogi aktus végrehajtásához szükséges, vagy azt valamely, egyes árukra vagy azok meghatározott csoportjára vonatkozó kötelező európai uniós jogi aktus kifejezetten megengedi.
A UCP törvény tehát jóval szűkebbre szabta azon ágazati szabályok körét, amely a UCP törvény általános szabályaihoz képest speciális jogi feltételeket állíthat a B2C kereskedelmi gyakorlatokra nézve. Ehhez a törekvéshez természetesen kiterjedt deregulációs tevékenység kapcsolódott, hiszen az irányelvhez kapcsolt maximum- harmonizáció elvárása, hogy fel kell számolni mindazon nemzeti jogi akadályokat (korlátokat), amelyek a UCP irányelv rendelkezésein túlmutatva az általános tilalmi kört konkrét élethelyzetekre "specializálják". Az UCP törvény tehát jelentős deregulációt hajtott végre, a törvény indokolása azonban hangsúlyozza, hogy az ilyen speciális szabályok hatályon kívül helyezése nem azt jelenti, hogy az általuk tiltott magatartások a jövőben megengedhetőek, hanem a velük szembeni fellépés a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat általános tilalma, azaz az UCP törvény rendelkezései alapján történhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
