Orbán Endre[1]: Az alkotmányjog gazdasági elemzése - áttekintés[2] (ÁJT, 2015/4., 7-23. o.)

Az alkotmányjog gazdasági elemzése kevésbé ismert a hazai tudományos közvélemény előtt. Jelen írás arra vállalkozik, hogy ezen irányzat különféle megközelítési módjait röviden bemutassa. Mindennek hátterében az úgynevezett új intézményi közgazdaságtan (New Institutional Economics) áll, amely egyféle kiindulópontként szolgált a közgazdászok alkotmányjogi érdeklődése számára. A hatékonyságorientált normatív irányzat szemléltetését követően bemutatásra kerül a pozitív irányzat néhány empirikus kutatási eredménye. Ezek arra keresik a választ, hogy egyrészt bizonyos szabályok választása milyen gazdasági eredményekkel hozhatók összefüggésbe (az alkotmányra exogén tényezőként tekint), és fordítva, azaz hogy milyen tényezők vezethetnek el bizonyos alkotmányos szabályok kiválasztásához, vagy adott esetben azok módosításához (az alkotmányt ez esetben endogén tényezőként veszi számításba). Tekintettel arra, hogy a hazai alkotmányozás során is felmerült "az elmúlt húsz év" "sikerességének" kérdése, felvetődhet az is, hogy a jog gazdasági elemzésének eszköztára mennyiben segíthet közelebb hozzáférkőzni az Alaptörvény által teremtett új közjogi rendszer megértéséhez.

Elster közismert példája alapján az alkotmány azonos funkciót tölt be a hatalmon lévők esetében, mint amikor Odüsszeusz kikötözte magát az árbocra, előre tudva, hogy a szirének csábításának egyébként nem tudna ellenállni.[1] És valóban: az alkotmányok által felállított előzetes játékszabályok a hatalmon lévők mozgásterét hivatottak időben előre korlátozni és racionalizálni, hogy azok ne cselekedhessenek kényük-kedvük (a szirének, illetve a hatalom csábítása) szerint.[2] Zárójelbe téve azt a kérdést, hogy ti. milyen morális alapon korlátozza a jelen alkotmányozója a jövő-

- 7/8 -

beli társadalom és vezetőinek mozgásterét, jelen írás fókuszában a választott alkotmányos megoldások miértjei és következményei állnak.

Egyrészt felmerül, hogy a rendelkezésre álló intézményi alternatívák közül miért éppen a kiválasztottak és miért a megfogalmazott szabályokkal kerültek az alkotmány szövegébe? Miért lett például parlamentáris egy berendezkedés, és miért nem az elnöki mellett döntött az alkotmányozó? Ha pedig utóbb módosítási igénnyel lép fel, akkor azt milyen indokok motiválják? Közösségért tenni akaró altruizmus vagy inkább racionális önérdekek vezethetik a politikai aktorokat, amikor alkotmányoznak? A kérdés különösen releváns lehet abban az esetben, ha nem érzékelhető ún. "alkotmányozási momentum".[3] Utóbbira tipikus példák a forradalmak és minden olyan strukturális törésvonal, ami a múlttól történő elhatárolódásra, az azzal való szakításra ad lehetőséget. Az alkotmányozás ilyen értelemben szükségképpen reaktív jellegű,[4] a hagyományhoz fűződő viszonya tehát dialogikus természetű. Mindazonáltal egy alkotmányszöveg jövőbe tekintő is egyben, más kérdés, hogy a felmerülő nehézségeket mennyiben lehet előre látni, illetve előre kalkulálni. Ennek bizonytalansága következtében egyes vélekedések szerint az alkotmányok bukásra vannak ítélve.[5]

És valóban, a Comparative Constitutions Project keretében 2009-ben publikált kutatás szerint az alkotmányok átlagos életkora tizenkilenc év,[6] ami felveti egy alkotmányszöveg tartósságának, sikerességének kérdését. Ezt tekintve ki kell mozdulnunk az alkotmányos intézmények közötti választás (a miértek) tanulmányozásából és konzekvencionalista alapállást kell felvennünk: milyen következményekkel járnak együtt a különféle alkotmányos berendezkedések? Hogyan határozzák meg az alkotmány alatti intézményeket? Milyen gazdasági teljesítmények járnak együtt a kiválasztott opciókkal, amelyek adott esetben visszahatnak és sikeresnek vagy éppen sikertelennek minősíthetnek egy-egy időszakot annak közjogi berendezkedésével együtt? A kérdésre nem lehet oksági magyarázatot adni, hiszen abban az esetben akár az "optimális alkotmány" is létrehozható lenne, amitől egy államnak se lenne érdemes eltérnie. Az intézményrendszer és a gazdasági teljesítmény összefüggései ugyanakkor nem tűnnek elhanyagolhatónak, elegendő, ha a hazai Alaptörvény elfogadása körüli vitákra gondolunk, amelyben szintén felmerült, hogy "alapvetően az ország sikeressége vetül vissza az alkotmányra".[7]

Ezeket a miérteket és gazdasági következményeket vizsgálja az alkotmány közgazdaságtana. Ehhez kapcsolódóan jelen írás arra vállalkozik, hogy az alkotmány-

- 8/9 -

jog gazdasági elemzése[8] irodalmának irányait röviden bemutassa. Mindennek hátterében az ún. új intézményi közgazdaságtan (New lnstitutional Economics)[9] áll, amely egyféle kiindulópontként szolgált a közgazdászok jogi, és legújabban alkotmányjogi érdeklődése számára (1). Az irányzat normatív ágának ismertetését követően (2) bemutatásra kerül a pozitív irányzat néhány kutatási eredménye (3). Utóbbi irányzat arra keresi a választ, hogy egyrészt bizonyos szabályok választása milyen gazdasági eredményekkel korrelál (az alkotmányra exogén tényezőként tekint), és fordítva, azaz hogy milyen tényezők vezethetnek el bizonyos szabályok kiválasztásához, azok módosításához (az alkotmányt ez esetben endogén tényezőként veszi számításba).

1. (ÚJ) INTÉZMÉNYI KÖZGAZDASÁGTAN

Az intézmény fogalma több tudományterületnek is központi eleme. Termékenyen hasznosította a szociológia, a jog és egyéb társadalomtudományok is. Így van ez a közgazdaságtan esetében is, amelynek keretében az intézményi megközelítés egyféle forradalmi szemléletváltást jelent, egy, a neoklasszikus árképzési paradigmát kritikusan szemlélő új fogalomrendszert, amely óriási karriert futott be az Egyesült Államoktól egészen Kínáig.[10]

- 9/10 -

Mára elkülöníthetjük az intézményi megközelítés "régi" és "új" ágát.[11] A korábbi irányzatot a későbbi akadémiai irodalom diszkreditálta,[12] lényegében annak hiányosságaira építve fel önmagát. Coase szerint ugyanis elméleti megközelítés nélkül a régi iskola nem egyéb, mint puszta adathalmaz. Ezzel szemben az új intézményi közgazdaságtan jelentős fogalmi apparátust dolgozott ki, egyben magának az intézménynek a fogalmát is kellő tágassággal határozza meg, a kapcsolódó irodalom pedig egy igazi interdiszciplináris területté nőtte ki magát.

Az intézmény fogalmának meghatározása során beszélhetünk formális és informális intézményekről.[13] Közösen adják azt a játékszabály összességet, amelyek az emberi viselkedés szabályozói, illetve amelyek kontextusában minősülnek az emberi cselekmények. Formális intézmények tipikusan a jogszabályok és különféle magatartási kódexek, míg informális intézmények a konvencióink és szokásaink, amelyek ismétlődő játékok eredőjeként értelmezhetők.[14]

Az új intézményi közgazdaságtan a neoklasszikus közgazdaságtan alapvető előfeltevéseit kérdőjelezte meg, jelesül a teljes informáltságot, az azzal párosuló racionális döntéshozatalt és a tranzakciók zökkenőmentességét.[15] Az irányzat megközelítésében ugyanis az információs aszimmetria sosem küszöbölhető ki teljesen, a piaci szereplők döntéseit befolyásolják a szubjektív percepcióik és az olyan belső 'intézmények', mint az ideológiáik, amelyek segítenek a világ kognitív értelmezésében. Ennek strukturálását segítik a kívülről létrejött intézmények is. Egyrészt azonban azok nem feltétlenül a társadalmilag leghasznosabbak, hanem egyes személyek alkupozícióinak fényében alakulnak ki: az új intézményi közgazdaságtan tehát szigorúan individualista metodológiával jellemezhető, vagyis arra kérdez rá, hogy az egyes aktorok motivációi hogyan befolyásolják a később létrejövő intézményeket. Másrészt az elmélet szerint az intézmények igenis vizsgálatra szorulnak, mivel beékelődnek minden tranzakcióba, így költségvonzatuk lehet.

Az intézmények létrejöttén és komparatív előnyeinek vizsgálatán felül további lényeges kérdés a megváltoztathatóságuk. North szerint ennek egyik útja az inkrementális változások láncolata, amit az útvonal-, vagy pályafüggőség (path dependence) fogalmával lehet jellemezni, a másik pedig a forradalmi helyzet, amely diszkontinuitást teremt a korábban fennálló intézményekkel, legalábbis a formálisakkal

- 10/11 -

biztosan.[16] Mindez egybeeshet intuitív megérzésünkkel: a formális intézmények viszonylag könnyedén és gyorsan változtathatók (például jogszabályok), azonban az informális beidegződések (például szokásaink) változásához akár több évtizedre is szükség lehet.[17]

Az új intézményelméletnek számos alkalmazási területe van. Klasszikusan elkülöníthető az intézményi környezet (institutinal environment) és az intézményi megoldások (institutional arrangements) csoportosítása.[18] Előbbi témakörébe tartoznak azok, a háttérben meghúzódó, külső és belső szabályok, amelyek az emberi viselkedés vezérfonalai, és amelyek lehetővé teszik, hogy az emberi cselekvések repetitívvé és rutinossá váljanak, azaz stuktúrát kínálva csökkentik a mindennapi kockázatokat, a bizonytalanság mértékét és mindig egy aktuális döntési halmazt kínálnak az egyes individuumoknak. Ehhez képest a második terület az irányítási és döntési jogok elrendezését vizsgálja, amelyek az emberek interakcióit szabályozzák. Ez az utóbbi ág jelen tanulmány szempontjából kevésbé releváns, ám mivel ebből indult ki az egész intézményi megközelítés, érdemes egy rövid kitekintést tenni rá.

Az irányzat kiindulópontja Ronald R. Coase A vállalat természetéről (The Nature of a Firm)[19] című műve, amelyben a szerző ráirányította a figyelmet a cégek belső működésére. Addig ugyanis, csupán mint piaci szereplőkkel foglalkozott a közgazdaságtan a vállalatokkal, amelyekbe különféle termelési tényezők, inputok kerülnek, hogy a másik oldalon minden termékekké, outputokká váljon. De mi történik a cégen belül? És egyáltalán miért jön létre egy vállalat? Coase professzor minderre a tranzakciós költség fogalmát adta válaszként. Tranzakciós költséggel ugyanis mindenhol találkozunk, a piacon is. Ezért azután előfordulhat, hogy a racionális, profitmaximalizáló vállalatirányító rádöbben, hogy bizonyos feltételek mellett előnyösebb helyzetbe kerül, ha tevékenységét kivonja a piaci ármechanizmus alól, és azt egy vállalat hierarchikus keretei között szervezi meg. Ilyen eset lehet például, ha a megfelelő piaci partnerek és a megfelelő minőségű termékek felkutatása sokkal több kiadással jár, mintha mindezt vállalaton belül állítanák elő.[20] Ez utóbbi megoldás azonban a koordinációs előnyein felül újabb kérdéseket nyit meg, mint például az ellenőrzési költségek, a vállalaton belüli ösztönzők vagy éppen az információs problémák kérdését.[21]

- 11/12 -

Jelen tanulmány szempontjából azonban jóval jelentősebb kérdés az intézményi környezet kialakulása és változása. Ennek az irányzatnak egyik Nobel-díjjal jutalmazott törekvése gazdaságtörténeti indíttatású és azt az állítást járja körbe, amely szerint a gazdasági fejlődés lényegében intézményi fejlődésként írható le.[22] Az intézmények ugyanis struktúrát kínálnak az ügyletekhez és minél komplexebb ügyletekre kerül sor, annál fontosabbá válnak a megbízható intézmények, amelyek azután lehetővé teszik az egyre szélesebb körű specializálódást. Így alakul át a kezdeti, nem specializálódott termelésen alapuló helyben történő kereskedés, komplexebb, személytelen ügyletekké, melyet először középkori magatartáskódexek szabályoztak, majd pedig egyre nagyobb igény mutatkozott az állami végrehajtási mechanizmusokra. Az egyre komplexebbé váló társadalmakban ugyanis szükségessé vált a formális jogi szabályozás, amelynek árnyékában (azaz egy esetleges eljárás várható kimenetelének tudatában) az informális kereskedelmi szabályok hatékonyan tudtak funkcionálni.[23]

Az intézményi környezet gazdasági jelentőségének vizsgálata a 20. század vége felé egyre nagyobb figyelmet kapott. Ennek egyik oka az olyan közvetlen hatást kiváltó szabályok vizsgálata, mint például az ármaximalizálás, de hasonlóan kiemelt kutatási területté vált a jogcsaládok,[24] a jogi transzplantok[25] gazdasági hatásának, illetve megannyi másik részletkérdés vizsgálata is, mint például a piacra lépési feltételek gazdasági hatása.[26]

Emellett konkrét politikai intézmények is az új intézményelmélet fókuszába kerültek, különös tekintettel a racionális döntéselméleti megközelítésekre, amelyek úgy tekintenek ezen intézményekre, mint egy-egy jól meghatározott célból választott megoldásokra. Ennek keretében kerültek a vizsgálatok fókuszába például a különféle választási szabályok, a napirend meghatározása körüli hatalmi kérdések, a közigazgatás működése vagy éppen az alkotmányok.

- 12/13 -

2. ALKOTMÁNYJOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN. NORMATÍV KÉRDÉSEK

Az alkotmányjog gazdasági elemzése az új intézményi közgazdaságtan szellemi hátterében látott napvilágot.

Az irányzat mellett párhuzamosan helyezhető el az alkotmányjogon túli, posztkonstitucionalista kérdésekkel foglalkozó közösségi döntések elmélete.[27] Ehhez képest az alkotmányjog gazdasági elemzésének az alkotmányjogi megoldások állnak a fókuszában, a különféle alkotmányjogi szabályok választása és azok következményei. Mindennek vizsgálatát az az elméleti megfontolás teszi lehetővé, amely a közgazdaságtanra nem társadalomtudományként, hanem modelláló módszertanként tekint.[28] Ebben a megközelítésben a közgazdaságtan nem pusztán a piaci mechanizmus vizsgálatának a tudománya, hanem annak eszközeit alkalmazza más, nem szorosan gazdaságinak tekintett jelenségekre, hiszen azokat tekintve is alkalmazható a szűkös keretek közötti választás kényszere és a döntéshozó személy racionális megközelítésének alapul feltételezése.[29]

Az alkotmányjog gazdasági elemzésének két ágát különböztethetjük meg. Az egyik, és időben korábbi, a normatív teória, amely a Hobbes által elindított társadalmi szerződésekre fókuszáló politikai filozófiai irányzat gazdasági értelmezése. Ezen irányzat két klasszikus szerzője az utilitaristákkal vitázó John Rawls, akinek maximin szabálya a jóléti közgazdaságtan (welfare economics) egy jelentős

- 13/14 -

irányzataként említhető,[30] illetve James Buchanan, akinek az állam létét gazdasági érvekkel igazoló elmélete emelendő ki.[31]

Utóbbi kérdéskör a fogolydilemma vizsgálata révén ragadható meg leginkább.[32] Tételezzük fel, hogy létezik egy közösség az ún. hobbesi természeti állapotban, ahol semmiféle morális törvény nem érvényesül és "ember embernek farkasa".[33] A terület minden lakója földműveléssel foglalkozik, azonban az ebből származó bevétel egy részét önvédelemre és fegyverekre kell költenie.[34] Racionálisnak posztulált döntéshozóink esetében ez azt jelenti, hogy éppen annyi erőforrást fognak védelemre költeni, mint amikor a védelemre fordított erőforrások határköltsége megegyezik a védelem határhasznával.[35] Azaz egy újabb egységnyi védekezési költséget már nem kompenzálna a megvédett vagyoni egység.

A helyzetet tovább bonyolíthatja, hogy egyesek ügyesebben tudnak átjárni a szomszédok védelmi mechanizmusain, így lesznek olyanok, akik a kölcsönös lopási kísérletek után jobban járnak. Mivel a fogolydilemma szituációban minden játékos domináns stratégiája a kooperáció elutasítása lesz (hiszen, ha egyoldalúan kooperálna valaki, akkor járna a legrosszabbul[36]), ennek következtében mindenki meg is kísérli a lopást. Két szereplő hipotetikus kifizetéseit az alábbi táblázat felső része szemlélteti:

- 14/15 -

Hogyan oldható fel ez a helyzet? Kézenfekvő megoldásnak tűnik az állam létrehozása, amely által a korábbi drága, egyéni birtokvédelmet felváltja a közösségi, ugyanis az állam autoritása és erőszakmonopóliuma révén képes lesz a kialakított szabályoknak és tulajdonjogoknak érvényt szerezni.[38] Feltéve ugyanis, hogy az állami intézményrendszer olcsóbb költségeket von maga után, mint a védekezési mechanizmusra fordított aggregált összeg, mindenki jobban járhat a védekezési és lopási költségek fennmaradó részének megspórolása révén. Ráadásul az így felszabadult erőforrásokat további termelésbe fektethetik a szereplők, így ún. együttműködési többlet keletkezhet (ennek eredményeként a táblázat alsó felében jelzett módon együttes termelésük kétszázötven egységre nő), amely felosztásra kerül a társadalom tagjai között. Gazdasági értelemben tehát a természeti állapotból államilag szabályozott keretekre váltani Pareto-optimális lépés lesz.[39]

Mindazonáltal az állam létrehozása és fenntartása is nagy költségekkel jár. Tételezzük fel ugyanis, hogy létrehoztuk az államot, de továbbra is minden döntést a közösség tagjai együtt fognak meghozni. Magyarország esetében ez azt jelentené, hogy napi jelleggel kellene népgyűléseket szervezni mindenhol az országban a közös döntések megszavazására. Mindez meglehetősen nagy idő-, pénz-, és energiaráfordítást igényelne (decision costs), így célszerű kialakítani a közvetett demokrácia intézményrendszerét. Azonban ez az érvelés oda is vezethetne szélsőséges esetben, hogy az a leghatékonyabb, ha csupán egyetlen ember dönt, mert az lesz a legolcsóbb megoldás. Csakhogy, ebben az esetben más típusú költségekkel kell számolnunk, mégpedig az ún. externáliákkal (external costs). Ha ugyanis csak egyvalaki hozhatja meg a döntéseket, akkor a saját kényelmét szolgáló döntéseket fogja előnyben részesíteni, amelynek költségét pedig igyekszik a többiekre terhelni. Azaz, ebből az irányból, a másokra hárított társadalmi költségekből kiindulva éppen az lenne az ideális, ha mindenki részt vehetne a döntéshozatalban és így akadályozná meg vétójoga révén, hogy bárki is visszaélhessen a helyzetével és őrá extra költségeket hárítson. Azonban ez épp az előbb elutasított magas döntéshozatali költségekkel járó szituáció lenne. Erre érkezik Buchanan révén az optimalizálási válasz, amely a kétféle költséget együttesen veszi számításba és a döntéshozatalnak a költségminimalizáló szintjét keresi.[40]

- 15/16 -

A döntéshozatali (D) és az áthárított külső költségek (C) összegének minimumpontja (K).[41]

3. ALKOTMÁNYJOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN. POZITÍV KÉRDÉSEK

A normatív megközelítéshez képest az alkotmányjog gazdasági elemzésének pozitív ága jóval rövidebb múltra tekint vissza. A pozitív kutatások nem idealizált modellekkel foglalkoznak, hanem a jelenleg létező alkotmányos berendezkedésekkel. A mérsékelt mennyiségű irodalom gazdagabbik vállfaja exogén tényezőként tekint az alkotmányjogi szabályokra, azaz arra kíváncsi, hogy adott szabályok milyen gazdasági hatásokkal hozhatók összefüggésbe. Ezek az ökonometriai módszerekkel folytatott kutatások nem szorítkoznak pusztán a gazdasági növekedésre, hanem olyan tényezőket is vizsgálnak, mint a költségvetési hiány mértéke, az elégedettségi index vagy a korrupció mértéke.[42]

- 16/17 -

Ezekhez a kérdésekhez tágabb kontextusban annak kutatása vezette a közgazdászokat, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy egyes államok fejlettebbek, mint mások. Acemoglu áttekintése négy lehetséges okot jelöl meg:[43] a szerencsét, a földrajzi érvet, a kulturális adottságokat és az intézményeket. A szerző végül az intézmények fontossága mellett teszi le a voksát, melyet az átlagos egy főre eső GDP és a kisajátítás elleni védelem, azaz a tulajdonjog védelmének korrelációjával szemléltet. Nem világos ugyanakkor, hogy milyen irányú az oksági viszony: a jobban védett tulajdonjogok hozzák el a társadalmak prosperitását (a jog hat a gazdaság fejlődésére), vagy éppen fordítva, a gazdasági keretek teszik lehetővé a megbízhatóbb tulajdonvédelmi intézmények fenntartását (a gazdaság teszi lehetővé a jogrendszer fejlesztését),[44] vagy adott esetben mindkettőnek lehet egy harmadik oka. A kérdés megközelítésére, és egyben a földrajzi és kulturális adottságok tesztelésére (és kizárására) a két Korea példáját, valamint a kolonizáció esetét hozza fel a szerző. Utóbbit tekintve kérdéses ugyanis, hogy mi lehet az oka annak, hogy az 1500-as évek táján gazdag és sűrűn lakott térségek mára gazdaságilag visszaestek az abban az időben gyéren lakott és fejletlen térségekhez képest. Acemoglu szerint mindez a kolonizálók motivációira vezethető vissza: azokban a térségekben, amelyek fejlettek voltak, a hódítók zsákmányolásra törekedtek és egyáltalán nem állt érdekükben fejlődést szolgáló intézményeket meghonosítani;[45] a másik típusú területeken azonban hosszútávra kívántak berendezkedni, és a saját, otthon bevált intézményeiket honosították meg.

Kérdésként merül fel azonban, hogy mit jelent az intézmények tág fogalma, nehéz ugyanis megmondani, hogy pontosan milyen intézmények azok, amelyek különböző gazdasági "vágányokra" terelték az egyes társadalmakat. Utóbbi kérdéskörről Acemoglu is jelzi, hogy erre további kutatások adhatnak választ, ő maga pedig a szerződéskötést segítő intézmények és a tulajdonjog védelmét szolgáló intézmények fontosságát méri össze. Ezeket tekintve elsősorban utóbbinak van kimutathatóan hosszútávú hatása a gazdaság teljesítőképességére.[46]

Az intézményi kérdéseket vizsgálva az alkotmányjog a kilencvenes években került a kutatók fókuszába, ekkor jelent meg a Constitutional Political Economy

- 17/18 -

című folyóirat is. Tekintve, hogy az alkotmányok világszerte folyamatosan változnak, ráadásul jelentős allokációs és disztribúciós szerepet töltenek be,[47] azóta több kutatás keresi arra a választ, hogy mennyiben igazolható az alkotmányjogi intézmények gazdasági relevanciája, és ha igen, azoknak milyen hatásuk van.

A tudományterületre alkalmazott módszertani megoldások ugyanakkor megannyi módszertani kérdést vetnek fel. Biztosan helyes-e a kutató által alkalmazott modell? Sőt, maguk a szerzők is gyakran hívják fel a figyelmet az adatproblémákra, vagy éppen a kódolás, illetve a megfelelő indikátorok megtalálásának nehézségére panaszkodnak.

Az alkotmányjog gazdasági elemzése egyik alapvető művének Persson és Tabellini könyve tekinthető.[48] A szerzőpáros ökonometriai módszerekkel vizsgált nyolcvanöt országot és arra volt kíváncsi, hogy olyan intézmények, mint a kormányforma[49] vagy választójogi szabályok[50] milyen gazdasági konzekvenciákat vonnak maguk után. Függő változóként vizsgálták a fiskális politikát (központi kormányzat kiadási és bevételi szintjét, a jóléti kiadások mértékét, a költségvetési hiányt), a kormányzat hatékonyságát (a korrupció mértékét[51]), valamint a termelékenységi mutatókat is.

Mérésüket pár évvel később egy száztizenhat országot felölelő nagyobb mintán megismételte egy másik kutatócsoport is, és részben eltérő eredményekre jutott.[52] Abban mindkét kutatás egyetért, hogy a választójogi szabályoknak fontos gazdasági hatásuk van, a kormányformát tekintve azonban a bővített minta cáfolni látszik Persson és Tabellini eredményét, amely szerint a prezidenciális rendszer mellett gazdasági előnyök szólnak. Az újabb kutatások szerint ugyanis gazdasági szem-

- 18/19 -

pontból nincs hatása az eltérő kormányformáknak, csupán az eltérő választójogi rendszereknek: a többségi elven működő választójogi rendszert működtető államok kisebb kiadási szinttel rendelkeznek,[53] alacsonyabb a korrupció mértéke, azonban a munkatermelékenység is alacsonyabb. Különösen szignifikáns eredményt mutat a korrupció mértékét tekintve a választókerületek nagysága.[54]

Egy másik intézmény, amely a kutatások fókuszába került, a közvetlen demokrácia intézményei.[55] A nyolcvannyolc országot felölelő kutatást az országspecifikus kutatások és olyan elméleti megfontolások motiválták, mely szerint az ország közügyeibe aktívan beleszóló politikai közösségek adózási hajlamát pozitívan befolyásolhatja a közvetlen népszavazás útján történő beleszólási lehetőség az ország ügyeibe. A népszavazás ugyanis adott esetben a képviseleti szerv döntéseinek korrekciós mechanizmusa lehet, mivel képes közelebb igazítani azokat a választói preferenciákhoz. Ezenkívül a közügyek terén informáltabb társadalmat alakít ki, erősíti a közviták lefolytatásának és a választókkal történő rendszeres konzultáció igényét, valamint a transzparenciát.

A kutatás az intézményi összetevők fontosságát húzza alá: nem mindegy ugyanis, hogy egy országban kinél van a népszavazás kezdeményezésének joga. A kutatás szerint ugyanis a nép által kezdeményezett népszavazások inkább nagyobb kormányzati kiadással és magasabb költségvetési deficittel párosulnak, míg a kormány által kezdeményezendő kötelező referendumok az ellenkező irányba hatnak. A kutatás fényében továbbá nem annyira a népszavazások de jure lehetősége számít, mint inkább az intézmények tényleges használata, így az ezt meghatározó tényezők (mint például a népszavazásból kizárt tárgykörök, az összegyűjtendő aláírások száma, az érvényességi küszöb mértéke stb.) a különösen jelentősek. További érdekesség, hogy a közvetlen demokrácia intézményei erősebb hatást fejtenek ki a fiatalabb demokráciák esetében, ami arra engedhet következtetni, hogy egy bizonyos gazdasági fejlettségi szint fölött a népszavazások gazdasági hatása csökkenni kezd.[56]

Egy harmadik kutatás az emberi jogok gazdasági hatására kérdez rá.[57] Ezt tekintve három elméleti álláspont fogalmazódott meg,[58] melyek közül a legszigorúbb csupán a tulajdonjogok védelmét tekinti mindenképpen védendő jogoknak (Barro-Posner), míg a "leginkább alapjogbarát" megközelítés szerint minden alapjog hozzájárul a társadalom tőkéjének növekedéséhez (Amaryta Sen). A közbülső, hay-

- 19/20 -

eki hipotézis az alapjogok klasszikus, negatív és pozitív megközelítéséből indul ki. E szerint az állam korlátozására, így a negatív jogokra szükség van a gazdasági fejlődés kibontakozásához, azonban a költségekkel járó pozitív jogok, így a kikényszeríthető szociális jogok alapvetően károsak a fejlődésre.[59] A kapcsolódó kutatás végül egyik állítást sem igazolta teljes mértékben. Mindamellett ugyanis, hogy a tulajdonjog védelmének kiemelkedő szerepe van a gazdasági növekedést tekintve, ahogyan azt a Barro - Posner-hipotézis tartja, a többi emberi jog sincs negatív hatással rá,[60] ráadásul a szociális jogok növelik a termelékenységet is.

A jog gazdasági elemzése eredményességének nehézségeire kiemelhető példa az állami kiadásokat felügyelő intézmények hatását kutató írás.[61] Utóbbi szintén az intézményi részletkérdések fontosságára hívja fel a figyelmet, azt ugyanis nem lehet mérni, hogy pusztán a felügyelő intézmények létezésének van-e gazdasági hatása, mivel az International Organization of Supreme Audit Institutions (INTOSAI) 170 tagja közül mindenik rendelkezik ilyen vagy olyan auditáló intézménnyel. Önmagában ezen intézmények hatékonyságának mérést továbbá olyan kiegészítő funkciót ellátó intézmények nehezíthetik, mint éppen az ombudsman működése, az információszabadságról szóló törvények, antikorrupciós ügynökségek működése, a civil társadalom aktivitása, vagy ha éppen az adott országban több auditáló intézmény működik, ami versenyhelyzetet teremthet közöttük. A kutatás végül a Világbank kategorizálására fókuszált,[62] amely megkülönbözteti a számvevőszékek három modelljét, az ún. napóleoni modellt, melyet leginkább a francia jogi hagyományokat követő államokban alkalmaznak, a westminsteri modellt, melyet többnyire a common law országok alkalmaznak és a kollegiális modellt.

Ezek közül a napóleoni modell az, amelyik a bírósági rendszerhez hasonló függetlenséggel rendelkezik mind a törvényhozó, mind pedig a végrehajtó hatalom vonatkozásában. Utóbbi kettő a parlamentnek alárendelt, azonban a kollegiális modellt egy testület vezeti, míg a westminsteri modell egyszemélyi vezetője a parlement illetékes bizottságának készít jelentéseket, melyet mindig egy ellenzéki képviselő vezet. A kutatás függő változóként a korábban említett három kategóriát használta, azonban szerény eredményeket produkált: csupán a korrupciós index esetén sikerült szignifikáns összefüggést kimutatni az intézmény típusait tekintve, éspedig intuitív várakozásokkal szemben azt, hogy a napóleoni modellt követő országok

- 20/21 -

magasabb korrupciós szinttel rendelkeznek. A kutatók a transzparencia alacsonyabb szintjét és a parlamenti vita hiányát említik mint lehetséges magyarázatot.

Ehhez képest még fiatalabb kísérletként értékelhető az alkotmányjogi szabályok endogén tényezőként való kezelése. Ez az irányzat annyiban az exogén kísérletek folytatásának tekinthető, hogy azt a feltételezést tekinti kiindulópontjának, hogy az alkotmányjogi szabályoknak van gazdasági következményük. Ennek elfogadása felveti azonban a kérdést, hogy akkor miért is választanak különféle társadalmak különböző alkotmányjogi szabályokat. Másként megfogalmazva: mi lehet az oka annak, hogy az országonként azonos funkciót betöltő normaszövegek eltérő formában kerültek rögzítésre? Adva lévén egy adott gazdasági, társadalmi helyzet, az magyarázatul szolgál-e egyes szabályok preferálására, és végső soron mi késztethet egy társadalmat az alkotmányjogi szabályok megváltoztatására?

Az alkotmányjogi szabályok endogén megközelítése köréből nem áll sok kutatás a rendelkezésünkre. Ezek egyike mindazonáltal fokozottan irányítja rá a figyelmet arra a módszertani individualizmusra, ami a jog gazdasági megközelítésének alapja.[63] Ez az önérdek-, és szavazatmaximalizáló, célracionális politikus alakját hangsúlyozza, aki a piacon szereplő homo oeconomicus politikai megfelelője. Ennek megfelelően a politikus sem képes arra, hogy egyszerre cselekedjen saját érdekeit követő magánemberként és a közjót maximalizálni hivatott (és magánérdekeit, egyéni jólétét emiatt zárójelbe tevő) aktorként. Ennek fényében a preferenciái, adott esetben a mögöttük álló lobbicsoportok, azaz támogatóinak érdekei mindenképpen nyomot hagynak egy jogszabály szövegén, még ha az alkotmányról esik is szó. A kapcsolódó kritika azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogalkotók és a politikusok jólétének vizsgálata esetében nem a piaci profitnak megfelelő önérdek-maximalizálásról beszélhetünk, hanem egy tágabb hasznosság (utility) fogalomról, amelynek megannyi összetevője lehet.[64]

Az említett tanulmány, amely a politikai tényezők meghatározó voltára hívta fel a figyelmet, a kormányformaváltásokat vizsgálta 1950 és 2006 között kétszázkét ország viszonyában. A kutatás szerint százegy állam esetében összesen kétszázhatvankilenc alkalommal fordult elő kormányforma-változás, ami száztizenhat esetben a prezidenciális rendszer, míg százötvenhárom esetben a parlamentáris rendszer irányába történő elmozdulást jelentett. Az elemzés azt mutatja, hogy a kormányformaváltások nem gazdasági vagy szocio-demográfiai tényezőkkel állnak összefüggésben, hanem intézményi kérdésekkel (például a módosítást tekintve

- 21/22 -

kezdeményezési jogkörrel felruházott intézménnyel), külső és belső politikai konfliktusokkal (például kormányzati válsággal,[65] forradalommal, elveszített nemzetközi konfliktussal), valamint a politikai vezetők specifikus tulajdonságaival (például halálával vagy száműzetésével). A szerzők megjegyzik azonban azt is, hogy a rossz gazdasági eredmények (például egy válság) vezethetnek belső politikai konfliktusokhoz, amelyek végül egy alkotmánymódosításba torkollnak, így elképzelhetőnek tartanak egy olyan alkotmánymódosító szcenáriót is, amely végső soron gazdasági okokra vezethető vissza. A tanulmány mindazonáltal önkritikusan megállapítja: nehéz amellett érvelni, miért lenne vizsgálható a kormányformaváltás önmaga elszigeteltségében, hiszen az adott esetben több más államszervezeti kérdéssel - egymásra tekintettel - együtt módosul.[66]

4. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK

Az alkotmányjog gazdasági megközelítése mindezidáig csak elvétve került a hazai tudományos közvélemény figyelmébe. A klasszikus alkotmányjogászi attitűd mindazonáltal idegenkedve is fogadhatja ezt a jogszabályok mögött kutató irányzatot.[67] Különösen rendszeridegen megközelítésűnek tűnhet az alkotmányjog gazdasági elemzésének pozitív ága. Felvetődik ugyanis, hogy a folyamatok megértését segíteni hivatott ökonometriai modellek mennyiben képesek számításba venni az összes lehetséges változó hatását. Ezt illetően a párhuzamosan változó intézményi kérdések figyelembevételén felül további nehézségekbe ütközhet a kutató, amennyiben például az "alkotmányos kultúra" hatását[68] vagy az egyes alkotmányos szabályok de facto érvényesülését kívánja mérni.[69]

Hogy ezek ellenére mégis érdemes az alkotmányjog gazdasági elemzésével foglalkozni, azt elvi síkon a benne rejlő magyarázó erővel, praktikus okokból pedig a hazai alkotmányos rendszert érintő változások hatásainak mérhetőségével lehet alátámasztani. Előbbit tekintve nem mellékes kérdés, hogy a kutatások hipotézise-

- 22/23 -

it egyre növekvő számú empirikus eredmény igazolja (vagy éppen cáfolja), a számsorokból kiolvasható összefüggésekre pedig további egymással konkuráló és ellenőrzésre szoruló magyarázó elméletek építhetők. Utóbbit tekintve pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni az Alaptörvény szövegének változásait a korábbi alkotmányéhoz képest. Így például vizsgálat fókuszába kerülhet a szövegbe illesztett közpénzügyi fejezet és a gazdasági mutatók összefüggései.[70] Végül pedig az Európai Unióban megvalósuló többszintű kormányzás miatt a föderalista államberendezkedések gazdasági elemzése is figyelemre érdemes.[71]■

- 23 -

JEGYZETEK

[1] Jon Elster: Ulysses and the Sirenes. Studies in Rationality and Irrationality (Cambridge: Cambridge University Press 1985) 36. Idézi Sajó András: Az önkorlátozó hatalom (Budapest: KJK - MTA Állam- és Jogtudományi Intézet 1995) 23.

[2] Tipikus önkorlátozó szabálynak tekinthető volt pl. a "4/5-ös többség" alkotmányba emelése [lásd az 1949. évi XX. tv., A Magyar Köztársaság Alkotmánya 24. § (5) bek.-e].

[3] A 'constitutional moments' fogalmát Bruce Ackerman vezette be, lásd Bruce Ackerman: Storrs Lectures: Discovering the Constitution, http://digitalcommons.law.yale.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1148&context=fss_papers.

[4] Sajó (1. lj.) 30.

[5] Kim Lane Scheppele: A Constitution between Past and Future, http://scholarship.law.wm.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1146&context=wmlr.

[6] Zachary Elkins - Tom Ginsburg - James Melton: The Endurance of National Constitutions (Cambridge: Cambridge University Press 2009).

[7] Schanda Balázs: "Az alkotmányozás keretei" in Dezső Márta - Kukorelli István (szerk.): Alkotmány - alkotmányosság. Konferenciakötet (Budapest: Martin Opitz 2014) 163.

[8] Az alkotmányjog gazdasági elemzése mind módszertanát, mind pedig vizsgálati tárgyát tekintve elkülönítendő a hazai irodalomban is ismert "gazdasági alkotmányjogtól", ill. az ún. közpénzügyi kérdésektől. Ezekre lásd Drinóczi Tímea: Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok (Budapest - Pécs: Dialóg Campus 2006); uő.: "Gazdasági alkotmány az Alaptörvényben" Pázmány Law Working Papers 2012/33, http://plwp.jak.ppke.hu/images/files/2012/2012-33-Drinoczi.pdf; valamint Klicsu László: "Közpénzügyek" in Trócsányi László - Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba (Budapest: HVG-ORAC 2012) 437-465. A hazai szakirodalomban viszonylag kevés írás foglalkozik a tudományterülettel. Elsőként Harmathy Attila - Sajó András (szerk.): A jog gazdasági elemzése. Válogatott tanulmányok (Budapest: KJK 1984). Megemlítendő Richard A. Posner és Kis János vitája, lásd Richard A. Posner: "Feature: An Economic. Perspective on Basic Rights", valamint Kis János: "From Costs and Benefits to Fairness: A Response to Richard Posner" East European Constitutional Review 1995. nyári szám 71-87; Tóth J. Zoltán: "Richard Posner és a gazdasági jogelmélet" Jogelméleti Szemle 2004/1, http://jesz.ajk.elte.hu/toth17.html; Cserne Péter: "Államelmélet és játékelmélet. Miről szól az alkotmány közgazdaságtana?" in Fekete Balázs - Szabó Sarolta (szerk.): "Monumentum aere perennius." Tanulmányok Péteri Zoltán tiszteletére (Budapest: k. n. [Magyar Összehasonlító Jogi Egyesület] 2005) 53-69; Szalai Ákos: A magyar szerződési jog gazdasági elemzése (Budapest: L'Harmattan 2013); Katona Klára -Szalai Ákos (szerk.): Hatékony-e a magyar jog? (Budapest: Pázmány Press 2013); Bartus Gábor - Szalai Ákos: Környezet, jog, közgazdaságtan (Budapest: Pázmány Press 2014); Deli Gergely: Salus rei publicae (Budapest: Gondolat 2015); Cserne Péter: Közgazdaságtan és jogfilozófia (Budapest: Gondolat 2015). Az irányzat hazai megismertetésének jelentős állomásaként értékelhető a hazai Joggazdaságtani Társaság megalakulása, amely immár több konferenciát is szervezett. Honlapja: www.lawecon-hu.org/.

[9] Peter G. Klein: "New Institutional Economics" in Boudewijn Bouckeart - Gerrit De Geest (szerk.): Encyclopedia of Law and Economics (Cheltenham: Edward Elgar - University of Ghent 2000) 456-89, encyclo.findlaw.com/0530book.pdf.

[10] Mike Károly: "Ronald Coase - itt és most" Közgazdasági Szemle 2014. március, 315-323.

[11] Malcolm Rutherford: "Institutional Economics: Then and Now" The Journal of Economic Perspectives 2001/3. 173-194, www.jstor.org/stable/2696562.

[12] Ronald Coase: "The New Institutional Economics" The American Economic Review 1988/2. 72-74, www.jstor.org/stable/116895.

[13] Douglass C. North: Institutions, Institutional Change and Economic Performance (Cambridge: Cambridge University Press 1990) 5, 6. fejezet.

[14] North (13. lj.) 22. Egy másik felosztást javasol Stephan Voigt - Daniel Kiwit: "The Role and Evolution of Beliefs, Habits, Moral Norms and Institutions" in Herbert Giersch (szerk.): Merits and Limits of Markets (Berlin - Heidelberg: Egon-Sohmen-Foundation - Springer 1998) 83-108. Rendszerezésük alapján külső és belső intézmények különböztethetőek meg. Külsőnek számítanak a jogszabályok, melyek betartását az állam szavatolja, belsőnek pedig meggyőződéseink, etikai normáink, szokásaink és magánjellegű szabályaink, melyek végrehajtási mechanizmusa is függetlenedik az állam igénybevételétől.

[15] North (13. lj.) 11-16.

[16] North (13. lj.) 89.

[17] Egy kapcsolódó hazai elemzés a TÁRKI Értéktér programjára épülve e fogalmi apparátus segítségével elemezte a '89-es rendszerváltást és az azt követő gazdasági teljesítményt. Lásd Muraközy László: "A hanyatlás anatómiája. Legalitás és prosperitás" in uő.: (szerk.): A bizalmatlanság hálójában. A magyar beteg (Budapest: Corvina 2012) 140-194, www.ertekter.hu/cimke/tarki/.

[18] Klein (9. lj.) 458.

[19] Ronald H. Coase: "The Nature of the Firm" in Oliver E. Williamson - Scott E. Masten (szerk.): Transaction Cost Economics (Aldershot: Elgar 1995), www.jstor.org/stable/2626876. Magyarul megjelent Ronald H. Coase: A vállalat, a piac és a jog (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 2004).

[20] A téma magyarázatához lásd Mike (10. lj.); Szalai (8. lj.) 37-47; Nicholai J. Foss - Henrik Lando - Steen Thomsen: "The Theory of the Firm" in Boudewijn Bouckeart - Gerrit De Geest (szerk.): Encyclopedia of Law and Economics (Cheltenham: Edward Elgar - University of Ghent 1999), encyclo.findlaw.com/5610book.pdf.

[21] Az általam ismert legjelentősebb mű a gazdasági társaságok kormányzati struktúráiról és a kapcsolódó problémákról Reinier Kraakman [et al.]: The Anatomy of Corporate Law: A Comparative and Functional Approach (New York: Oxford University Press 2009).

[22] Robert W. Fogel és Douglass C. North 1993-as díjazásával kapcsolatosan lásd www.nobelprize.org/nobel_prizes/economic-sciences/laureates/1993/.

[23] Utóbbi egyben rávilágít az új intézményi közgazdaságtan, ill. a jog és közgazdaságtan egyik kulcskérdésére: nem pusztán a jogi megoldások jöhetnek számításba a felek közötti vita esetében, hiszen azoknak jól felfogott érdekük lehet közös egyezségre jutni a jogi eszközök segítségül hívása nélkül is. Erre kényszerítheti őket pl. a piacon szerzett addigi jó hírnevük is. A kérdés részletes elemzéséhez lásd Szalai (8. lj.) 25-30.

[24] Rafael La Porta [et al.]: "The Economic Consequences of Legal Origins" Journal of Economic Literature 2008/2. 285-322.

[25] Daniel Berkowitz: "The Transplant Effect" The American Journal of Comparative Law 2003/1. 163-203.

[26] Simeon Djankov [et al.]: "The Regulation of Entry" The Quarterly Journal of Economics 2002/1. 1-37.

[27] Dennis C. Mueller: Public Choice III. (Cambridge: Cambridge university Press 2003).

[28] A szerződések gazdasági elemzése szerint két fél akkor lép szerződéses kapcsolatra egymással, ha úgy érzik mindketten, hogy jól járnak az ügylettel. Lásd Hans-Bernd Schafer - Claus Ott: The Economic Analysis of Civil Law (London: Edward Elgar 2004) 277-278. Mi történik azonban, ha a szerződés tárgya nem egy magánjószág, hanem egy alkotmányos szabály? Elvileg ugyanez képzelhető el: mindkét fél akkor fogja elfogadni, ha úgy érzi, a szabály választásával (vagy egy fennálló szabály megváltoztatásával) jobban jár. Mi a helyzet azonban akkor, ha nem csupán két személyből áll a társadalom?

[29] James M. Buchanan - Gordon Tullock: The Calculus of Consent: Logical Foundations of Constitutional Democracy (Ann Arbor: The University of Michigan Press 1962), www.econlib.org/library/Buchanan/buchCv3c17.html#Ch. 17; The Orthodox Model of Majority Rule 3.17.4. pont.

[30] John Rawls: Az igazságosság elmélete (Budapest: Osiris 1997).

[31] Buchanan-Tullock (29. lj.). Továbbá Geoffrey Brennan - James M. Buchanan: The Reason of Rules. Contitutional Political Economy (Cambridge - New York: Cambridge University Press 1985), oll.libertyfund.org/titles/1826.

[32] A fogolydilemma alkalmazását az állam legitimitásának megalapozásához lásd Elinor Ostrom: Governing the Commons: The Evolution of Institutions for Collective Action (Cambridge: Cambridge University Press 1990) 1. fejezet.

[33] Thomas Hobbes: Leviatán (Kolozsvár: Polis 2001) 155-156.

[34] A természeti állapotban ugyanis "nincs biztos enyém-tied, ehelyett minden ember csak azt mondhatja magáénak, amit meg tud szerezni, és csak addig, amíg birtokában képes tartani". Hobbes (33. lj.) 158.

[35] Robert Cooter - Thomas Ulen: Jog és közgazdaságtan (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó 2005) 93.

[36] A fogolydilemma áttekintéséhez lásd Eric Rasmusen: Games and Information. An Introduction to Game Theory (Oxford: Blackwell 2005) 18-20; Simonovits András: Bevezetés a játékelméletbe: vázlat (Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont 2007) 4-5, www.math.bme.hu/diffe/staff/simonovitsjatek.pdf.

[37] A hobbsiánus és a locke-i elosztás közötti különbségre Thomas Eger hívta fel a figyelmem a tulajdonjog gazdasági elemzése című tantárgy oktatása során. A számok közötti különbség oka az alulfekvő szerződéses elméletek közötti eltérés. Míg a hobbsiánus emberképnek az felel meg inkább, hogy a felek a 100 egységnyi termelési többletet a lopások után kialakult nettó egyenleghez képest osztják fel (50-50 egységet kap mindkét fél), John Locke szerződéses elméletében az állam a már meglévő együttműködést pusztán segíti, a felek pedig morális (természeti) törvényeknek engedelmeskednek már a természeti állapotban is, így pl. nem lopnak.

[38] Megjegyzendő azonban, hogy nem szükségszerű, hogy a fent jelzett állapotot egy állam létrehozása révén érjük el. Oriana Bandiera kutatása pl. arról tanúskodik, hogy a szicilíai maffia is képes volt a beszedett védelmi pénzek révén hasonlóan rendezett helyzetet teremteni. Lásd Oriana Bandiera: "Land Reform, the Market for Protection and the Origins of the Sicilian Mafia: Theory and Evidence" Journal of Law, Economics and Organization 2003/1. 218-244.

[39] Huoranszki Ferenc: "A »modern« társadalmi szerződéselméletek problémái" Politikatudományi Szemle 1992/1. 61-63.

[40] Az irányzat több témája kerül elő Robert D. Cooter könyvében, Robert D. Cooter: The Strategic Constitution (Princeton: Princeton University Press 2000), www.law.berkeley.edu/faculty/cooterr/PDFpapers/stratcon.PDF. A mű bemutatására lásd Cserne 2005 (8. lj.) 60-65. Egy másik magyar nyelven elérhető irodalom: David B. Johnson: Közösségi döntések elmélete. Bevezetés az új politikai gazdaságtanba (Budapest: Osiris 1999).

[41] Buchanan-Tullock (29. lj.) 6. fejezet (A Generalized Economic Theory of Constitutions), www. econlib.org/library/Buchanan/buchCv3c6.html#Ch. 6. Az optimális többség kérdését lásd még Cserne 2005 (8. lj.) 66-67.

[42] A kérdés elvontabb szinten úgy fogalmazható meg, hogy van-e egyáltalán a jognak közvetlenül mérhető gazdasági következménye vagy éppen ellenkezőleg, a gazdasági adottságok teszik lehetővé a jobb minőségű intézmények bevezetését és fenntartását. Ezek a kérdések különösen a Law and Development irányzat keretében kerültek fókuszba a fejlődő országok megfelelési politikáinak és jogállami kísérleteinek eredményességeként. Az irányzat áttekintéséhez lásd Kevin E. Davis -Michael Trebilcock: "The Relationship between Law and Development: Optimists Versus Skeptics" New York University Law and Economics Working Papers 2008/133, lsr.nellco.org/cgi/viewcon-tent.cgi?article=1137&context=nyu_lewp.

[43] Daron Acemoglu: fundamental Determinants of Differences in Economic Performance" in uő.: Introduction to Modern Economic Growth (Princenton: Princenton University Press 2009), www.ppge.ufrgs.br/giacomo/arquivos/eco02237/acemoglu-2007.pdf, 155-221. Az elméletek részletes ismertetését lásd még Daron Acemoglu - James A. Robinson: Miért buknak el a nemzetek? A hatalom, a jólét és a szegénység eredete (Budapest: HVG 2013) 51-98.

[44] Az ún. "modernizációs elmélet" szerint a tekintélyelvű rendszerek a gazdasági fejlődés és azzal járó iskolázottság növekedése révén demokráciává változnak. Mindezt azonban erőteljesen megkérdőjelezi Kína és a 2002 utáni Irak. Acemoglu-Robinson (43. lj.) 420-421.

[45] Bár a gazdasági intézmények döntik el egy ország teljesítményét, ezen intézmények választása valójában a politikai intézményekben működő érdekek függvénye. Az ún. "kizsákmányoló intézményeket" azonban a későbbi politikai elit is szívesen átveszi. A szerzők ugyanakkor nem tartják kizártnak utóbbiak lecserélhetőségét a jólétet biztosító "befogadó intézményekre". Acemoglu-Robinson (43. lj.) 49, 83-86, 348-351, 384-405.

[46] Acemoglu (43. lj.) 154.

[47] Stefan Voigt: "Positive Constitutional Economics: A Survey of Recent Developments " Public Choice 1997/1. 12. A Stefan Voigt által végzett kutatási projekt későbbi részletesebb összefoglalását lásd uő.: "Positive Constitutional Economics II. - A Survey of Recent Developments" Public Choice 2011/1-2. 205-56.

[48] Torsten Persson - Guido Tabellini: The Economic Effects of Constitutions. What Do the Data Say? (Cambridge: MIT Press 2003).

[49] Ezek jelölésére ún. dummy változókat használtak, így 1-essel kódolták a prezidenciális kormányformát és 0-sal a parlamentárisat. Elhatárolási szempontként a kormány parlament általi visszahívhatóságát választották, ennek fényében került kódolásra a félprezidenciális kormányforma is. A továbbiakban hivatkozott Blume-féle kutatás újrakódolta az államok berendezkedését aszerint, hogy az elnök visszahívhatja-e a kormányt vagy sem.

[50] Az arányos és a többségi rendszer 0 és 1-es dummy változói mellett Persson és Tabellini bevezetett két finomhangoltabb változót is. A MAGN (district magnitude) a választókerületek nagyságát mérte a választókerületek száma és a képviselőházi helyek arányaként. Ez az Egyesült Királyság esetében 1-es, míg pl. Izrael esetében, ahol az egész ország egy választókerületnek számít, tart a nullához. A másik változó (PIND) azt jelöli, hogy az összes képviselő hányad részét választották egyéni választókerületben többségi módszerrel. Az Egyesült Királyság ebben az esetben is 1-es értéket kapott, míg pl. Lengyelország, ahol az összes képviselő listáról kerül a parlamentbe, nullát. Lásd Lorenz Blume [et al.]: "The Economic Effects of Constitutions: Replicating - and Extending - Persson and Tabellini" Public Choice 2009/1. 211-213.

[51] E mutatók közül külön kiemelendő a Világbank GRAFT elnevezésű mutatója, melyben központi szerepet a korrupció percepciója játszik. Lásd Daniel Kaufmann [et al.]: Governance Matters (Washington: The World Bank 1999) 8, elibrary.worldbank.org/doi/pdf/10.1596/1813-9450-2196.

[52] Blume (50. lj.) 207-217.

[53] Kisebb kiadási szinttel jelentkeznek továbbá az OECD-tagországok, a föderális államszerkezetű országok, ill. szignifikáns összefüggést mutat a társadalmi korfa is: minél nagyobb a 65 év fölöttiek aránya egy országban, annál nagyobb az állami kiadások szintje. Blume (50. lj.) 209.

[54] A választójogi szabályok hazai változásai joggazdaságtani megközelítéséről lásd Orbán Endre: "A relatív többség és következményei" Ars Boni 2014/1. 89-93.

[55] Lorenz Blume [et al.]: "The Economic Effects of Direct Democracy - A First Global Assessment" Public Choice 2009/3. 431-461.

[56] Blume (55. lj.) 451-453.

[57] Lorenz Blume - Stefan Voigt: "The Economic Effects of Human Rights" Kyklos 2007/4. 509538.

[58] Ennek ismertetését lásd még Cserne Péter: "Társadalmi normák, jog, közpolitika" in Muraközy (szerk.) (17. lj.) 44-47.

[59] Ezt tekintve megjegyzést érdemel, hogy az ún. negatív jogok kategóriájának is vannak költségvonzatai, elegendő pusztán egy gyülekezés rendőrségi biztosításának költségeire gondolni. Ezzel összefüggésben Tóth Gábor Attila az embertelen bánásmód tilalmára és a börtönviszonyok humanizálását igénylő befeketetésekre hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök.

[60] A civil és szociális jogok ugyan nem mutatnak szignifikáns összefüggést a GDP-vel, azonban az ezeket igenlő Sen-hipotézis éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elégséges a jólétet pusztán a nemzeti jövedelem szintjére egyszerüsíteni. Az ehhez kapcsolódó vitákra és az ún. Human Development Index kifejlesztésére lásd Ágh Attila: "A kormányzati rendszer és a globális versenyképesség" Politikatudományi Szemle 2011/3. 42-44.

[61] Lorenz Blume - Stefan Voigt: "Does Organizational Design of Supreme Audit Institutions Matter? A Cross-Country Assessment" European Journal of Political Economy 2011/2. 215-229.

[62] Rick Stapenhurst - Jack Titsworth: "Features and Functions of Supreme Audit Institutions" PREM Notes 2001/1, www1.worldbank.org/prem/PREMNotes/premnote59.pdf.

[63] Bernd Hayo - Stefan Voigt: "Endogenous Contitutions: Politics and Politicians Matter, Economic Outcome don't" Journal of Economic Behaviour and Organisation 2013. 47-61.

[64] A profitmaximalizálás helyett az "utility" előtérbe kerülésére lásd Eirik G. Furubotn - Svetozar Pejovich: "Property Rights and Economic Theory: A Survey of Recent Literature" Journal of Economic Literature 1972/4. 1137-1138. A public choice irodalmán belül ezt a szempontot először a bürokratákkal kapcsolatosan alkalmazták, lásd Mueller (27. lj.) 359-368. A politikusok motivációját problematizáló írások áttekintésére lásd Boda Zsolt: Legitimitás, bizalom, együttműködés. Kollektív cselekvés a politikában (Budapest: MTA TK PTI - Argumentum 2013) 23-40, politolo-gia.tk.mta.hu/uploads/files/BodaZsolt-Legitimitas%2Cbizalom%2Cegyuettmukoedes.pdf; Tóth J. (8. lj.) 7. A politikus erkölcsi és önérdek motivációinak kettősségéről lásd Kis János: A politika mint erkölcsi probléma (Budapest: Irodalom Kft. 2004) 21-29.

[65] Ekként minősíthető az Országgyűlés Alkotmányelőkészítő Eseti Bizottságának az a javaslata, mely szerint: "Az államfő jogosult az Országgyűlés feloszlatására kivételesen akkor is, ha az súlyos bizalomvesztés okából előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálja." Lásd Egységes javaslat az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló H/2057. sz. országgyűlési határozati javaslatról, http://www.parlament.hu/irom39/02057/02057-0061.pdf, 9.

[66] Hayo-Voigt (63. lj.) 58.

[67] Cserne Péter szerint a jogalkotásban résztvevő jogászok kivételével a jogászi munka leginkább értelmezés-orientált és nem arra kérdez rá, hogy "vajon mi lehet az adott szabály értelme". Lásd Cserne (58. lj.) 49.

[68] Tóth Gábor Attila szerint Angliában egyebek mellett pont az alkotmányos és politikai tradíciók segítik elő, hogy a választási és parlamenti többségi rendszer ("a győztes mindent visz") nem válik zsarnoksággá.

[69] Kérdésként merülhetnek fel az emberi cselekvések mögött meghúzódó pszichológiai összetevők is, amit a viselkedéstani közgazdaságtan fogalmi apparátusát felhasználó behavioral law and economics irányzat kutat. Klasszikus példaként említhető Oren Bar-Gill: "The Behavioral Economics of Consumer Contracts" Minnesota Law Review 2008/3. 749-802, www.minnesotalawreview.org/wp-content/uploads/2011/08/Bar-GillJinal.pdf.

[70] Hasonló kutatásra lásd Lorenz Blume - Stefan Voigt: "The Economic Effects of Constitutional Budget Institutions" European Journal of Political Economy 2013. 236-251, papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1839428.

[71] Lorenz Blume - Stefan Voigt: "The Economic Effects of Federalism and Decentralization - A Cross-Country Assessment" Public Choice 2012/1. 229-254, papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1307169.