Siket Zsuzsanna[1]: Miféle ember képes ilyet tenni? ... Ki fog erre válaszolni? (JURA, 2015/1., 269-276. o.)

Az igazságügyi pszichológus szakértői tevékenység elemzése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és a szomszédos megyék bírósági ítéleteinek tükrében

I. Bevezető gondolatok

"Miféle ember képes ilyet tenni?" Tesszük fel a kérdést a hétköznapokban, amikor erőszakos és embertelen tettekről értesülünk. Ez a kérdés sokszor megválaszolatlan, inkább üres felkiáltás, amelyre nem érkezik felelet. Tanulmányomban azoknak a szakembereknek tevékenységét vizsgálom, akik mégis megkísérlik a válaszadást, így írásomban az igazságügyi pszichológus szakértők munkáját elemzem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, Hajdú-Bihar Megye és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye bíróságainak joggyakorlatából levont konzekvenciák alapján.

A bizonyítékok arányát vizsgálva az átlagot tekintve elmondható, hogy az összes felhasznált bizonyíték 53,6 %-át a tanúvallomások, 8,7%-át az okiratok, 15,6%-át a szakvélemények, és a 22%-át az egyéb tárgyi bizonyítékok adják.[1] Igaz, hogy a dobogó első fokára ez a 15,6% nem elég, de ha belegondolunk abba, hogy a szakértő munkáját különleges szakértelmet igénylő kérdések megválaszolásánál veszik igénybe, akkor ez a százalékarány semmiképp sem elhanyagolható.

A szakértők büntetőeljárásban való alkalmazásával kapcsolatos hozzáállás az évek során folyamatosan változott. Az 1975. évben közzétett BJD.7648. számú állásfoglalás szerint "nem kötelező a szakvélemény elfogadása a bíró számára, ha a szakvélemény még megnyugtatóan nem igazolt kísérleti módszereken alapul."[2] Bárd Károly szerint a szakértők büntetőeljárásból történő kirekesztésére többféle módszer is létezik.[3] Ezen módszerek közül a legdrasztikusabb példa, amikor a szakértőt az igazságszolgálás területéről a jogszabályi rendelkezések rekesztik ki. Erre jó példaként szolgál az 1930. évi olasz büntető perrendtartási törvény, amelynek 314. §-a előírta, hogy tudományos és művészeti szakismereteket igénylő kérdésekben lehetőség van szakértő kirendelésére, viszont tilos szakértőt kirendelni a szokásszerű vagy üzletszerű elkövetés, a bűncselekmények elkövetésére való hajlam, a terhelt jellemének és személyiségének megállapítása, valamint a terhelt pszichikai jellemzőinek felderítése végett. Mai szemmel nézve igen meglepőnek és drasztikusnak tűnik ez a szabályozás. Ugyanakkor az olasz törvényalkotónak ez a hozzáállása véleményem szerint annak tudható be, hogy a pszichológia tudománya iránt csak a második világháború befejezését követően növekedett meg az érdeklődés, és ezt követően vált a pszichológusi pálya többek számára vonzóvá.[4] A másik, kevésbé drasztikus módszer, amikor a büntető eljárási kódex sorra veszi azon speciális ismereteket, amelyek tisztázásához szakértőt kell igénybe venni. Ezen kérdések között a társadalomtudományi ismereteket igénylő kérdések többnyire nem szerepelnek. Olyan megoldásokkal is találkozhatunk, ahol a törvény nem írja elő, melyek azok a kérdések, amelyekben kötelező szakértő igénybevétele, hanem ebben a joggyakorlat, a felsőbíróságok döntései adnak eligazítást, amelyek többnyire elzárják az utat a társadalomtudományban jártas szakemberek eljárásban való részvétele elől. Bárd Károly szerint a szakértők kirekesztésének további módjára jó példát szolgáltat az osztrák büntető-perrendtartás, amelynek 118. §-a szerint szakértőt a büntető eljárásban csak akkor lehet kirendelni, ha a bíróság szakmai ismeretei a jogkérdések megítéléséhez elégtelenek. A jogkérdéseket a bíróságnak, nem pedig a szakértőnek kell megválaszolnia. Ennek buktatója abban rejlik, hogy a joggyakorlat sokszor azokat a problémákat nyilvánította jogkérdésnek, amelyek megválaszolása a társadalomtudományok művelőinek kompetenciájába tartozna. Az osztrák felső bíróságok gyakorlatából jó példa erre az alábbi iránymutatás: "Az a kérdés, hogy vajon a tettes a vezetésre képtelen állapotát kellő figyelem esetén felismerhette-e, jogkérdésnek minősül."[5]

A ténykérdés és a jogkérdés szétválasztásának kérdése a hazai jogban is évtizedek óta jelen lévő probléma. Az 1896. évi Bp. idején a ténykérdések és a jogkérdések szétválasztásának még nem volt akkora jelentősége a szakértő és a bíróság hatáskörének elkülönítése szempontjából. A Bp. részletesen felsorolta a szakértő által vizsgálandó kérdéseket. A Legfelsőbb Bíróság még az 1950-es években kinyilvánította, hogy a szándék fennállásának kérdése nem ténykérdés, hanem jogkérdés.[6] Napjainkban a jelek arra mutatnak, hogy a ténykérdés és a jogkérdés egymástól történő éles szétválasztását valló nézetek kerültek előtérbe. Mindezt jól illusztrálja a BH2007. 397. II. számú döntésben kifejtett álláspont, miszerint "jogkérdésben a büntetőeljárásban szakértői vélemény nem szerezhető be. Az ilyen kérdésben véleményt nyilvánító szakértő a szakértői kompetenciáján túlterjeszkedik."

Az igazságügyi pszichológus szakértő büntetőeljárásban történő alkalmazása kapcsán nem szabad

- 269/270 -

megfeledkezni arról, hogy a pszichológust a büntetőeljárás során olyan területre vonják be, amely hivatása elveivel ellenkezik. A pszichológusok számra előírás a hozzájuk fordulók problémáinak felszínre hozása, a segítségre szorulók gyógyítása és védelmezése, és páciensek feletti ítélkezés mellőzése. Ezzel szemben, a pszichológusnak szakértőként végzett munkája során embertársai magatartásáról, felelősségéről kell véleményt nyilvánítania, így óhatatlanul a vizsgált személy feletti ítélkezésre kényszerül, amely hivatása elveinek ellentmondó hozzáállás.[7] Ferenczi Sándor[8] rámutatott egy másik nyilvánvaló ellentmondásra a pszichológia és a büntetőeljárás lényegét illetően, amellyel véleményem szerint messzemenőkig egyet lehet érteni. Ahhoz, hogy a pszichológus tevékenysége hatékony legyen és a hozzá forduló páciensnek segíthessen a gyógyulás útjára lépni, elengedhetetlen a páciens őszintesége. Ennek ellentmond a büntetőeljárásnak az az alapelve, hogy a vádlottnak joga van hallgatáshoz, továbbá nem terheli igazmondási kötelezettség sem (ennek annyi gátja van, hogy más személyt hamisan nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével). Az előbbiből következően naiv elképzelés lenne azt felételezni, hogy a vádlott a pszichológus szakértő számára betekintést enged majd lelke legmélyebb bugyraiba. A pszichológus is csak a rendelkezésre álló ismeretanyag alapján tudja elkészíteni véleményét.

Az előbbiekből következően viszont magával a szakvéleményben szereplő megállapításokkal szemben is aggályok merülhetnek fel, éppen amiatt, hogy a vádlottról - fentebb említett jogainak köszönhetően - nem biztos, hogy a vizsgálatok elvégzését követően szakértő valós képet fog kapni. Innentől kezdve pedig a szakvéleményben foglalt megállapítások ugyanúgy cáfolhatók, mint a többi bizonyíték. A cáfolat lehetősége nem a szakmai hozzáértés mikéntjében rejlik, hanem abban, hogy a vádlott a fentebb említett jogai miatt a szakértőt is félrevezetheti. Ezt tükrözi a BH 2005. 385. szám alatt közétett döntés, amely elvárja, hogy a bíróság a szakértői véleményeket kellő kritikával értékelje és rögzíti, hogy a szakértő által tett megállapítások mechanikus átvétele nem elegendő, a határozat indokolásában foglalkozni kell a szakértői megállapítások meggyőző erejével és helytállóságával is.[9] Ezt a nézőpontot fejleszti tovább a BH. 2005.246. számú döntés is, amely szerint "szakértői feltételezésekre ítéleti tényállás nem alapítható".[10] Ezzel a véleménnyel ellentétes álláspontot képvisel a portugál büntetőeljárásjog, mivel itt a bírónak a szakértői véleményt a technikai ellenvetések kivételével el kell fogadnia, azt nem kérdőjelezheti meg.[11]

II. Kutatási eredmények

Az előbbi elméleti fejtegetések alátámasztásához, vagy éppen azok cáfolatához elengedhetetlennek tartom a joggyakorlat elemzését. Ezért tanulmányomban szereplő következtetéseim alapját 54 ítélet elemzése adja.

Az ítéletek összeválogatásakor egyrészt figyelembe vettem a döntést hozó bíróságok földrajzi közelségét. Ezért három megye, nevezetesen Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, Hajdú-Bihar Megye és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye ítélkezési gyakorlatát vizsgáltam. A földrajzi közelséget több szempontból is fontosnak tartottam. Egyrészt arra kerestem a választ, hogy az egymáshoz közelebb eső bíróságok ítélkezési gyakorlata között kimutatható-e bármiféle hasonlóság. Másrészt, a vádlottak körét tekintve is fontosnak tartottam ezt a szempontot. Ennek társadalmi-szociológiai okai vannak. Köztudomású tény, hogy az egymással szomszédos megyékben nagyjából hasonló életszínvonalról, gazdasági problémákról beszélhetünk. Mindezen tényezők a bűnözésre is kihatnak az elkövetők körét illetően.

A döntést hozó bírói fórumok túlnyomó többsége a törvényszékek közül került ki, illetve az elemzett ítéletek között található két ítélőtáblai döntés is. Az 54 kiválasztott ítélet legtöbbjét a törvényszékek, mint első fokon eljáró bíróságok hozták, a fellebbezést követően meghozott döntések aránya ezekhez képest elenyésző.

A kiválasztott döntéseknél törekedtem olyanok kiválasztására, amelyek viszonylag frissnek tekinthetők, így ügyszám szerint nézve az ítéletek 2006. év és 2013. év között születtek. Véleményem szerint a jelenlegi helyzetről pontosabb információk nyerhetők akkor, ha az elemzéshez olyan ítéleteket veszek alapul, amelyek nem vesznek a múlt homályába. Az aktualitást azért tartom fontos szempontnak, mert véleményem szerint az ítélkezésben is nyomon követhetők az adott kor társadalmi elvárásai, kriminálpolitikai tendenciái. Ezek az elvárások dinamikusan változnak, így akár tíz éves periódusonként is észlelhetőek. Ebből adódóan, ha a jelenlegi állapotokat akarjuk áttekinteni, akkor nem célszerű túl messzire pörgetni az idő kerekét.

Az előbbiek fényében az ítéleteket a pszichológus szakértői vélemények felhasználását illetően elemeztem. A kiválasztott ítéletek mindegyikében legalább említés szintjén szerepel a pszichológus szakértői vélemény. A vizsgálatom egyrészt annak megválaszolására irányult, hogy a bíróság a döntése meghozatalakor elfogadta-e az igazságügyi pszichológus szakértő véleményében foglaltakat? Azokban az esetekben ahol nem fogadta el, mik voltak ennek az indoka? Másrészt azzal is foglalkoztam, hogy a vizsgált személyek a büntetőeljárásban milyen pozíciót töltöttek be. Ehhez kapcsolódóan azt is áttekintettem, milyen szempontok szerint vizsgálta a szakértő az érintetteket, így azt is megfigyeltem, milyen megállapításra jutott a bíróság a vádlottak beszámítási képességét illetően, és ezeket a személyeket milyen bűncselekmény elkö-

- 270/271 -

vetése miatt vonták felelősségre. A továbbiakban a vizsgálat eredményeinek részletes bemutatása következik.

III. Pszichológus szakértői vélemény figyelembe vétele

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében összesen 9 ügyet vettem górcső alá. Ezekből az ügyekből két eset volt, amikor valamilyen aggály merült fel a pszichológus szakértői véleménnyel összefüggésben. Az egyik esetben[12] a bíróság az igazságügyi pszichológus szakértői vélemény egy konkrét megállapítását nem fogadta el, nevezetesen a vádlott szeretetvágyával kapcsolatos következtetéseket. A bíróság a szakértői véleménnyel szemben több tanú vallomására hivatkozott, akik a vádlott szeretetvágyára vonatkozó szakértői megállapítást cáfolták. Ehhez kapcsolódóan ellenpéldaként érdemes megemlíteni Borsod-Abaúj-Zemplén Megyéből azt az ügyet[13], amikor a bíróság még a vádlott védekezése ellenében is szakértői véleményben írtakat fogadta el a családi légkörrel kapcsolatban írt megállapításokat illetően. Egy másik ügyben[14] a sértett pszichológus szakértői vizsgálatra nem is került sor, mivel a bíróság azt szükségtelennek tartotta. A kényszervallatás bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárásban ugyanis a bíróság álláspontja szerint nem a sértett egyéni pszichéjének, befolyásolhatóságának van jelentősége, hanem annak, hogy a vádlott és a sértett között lezajlott meghallgatás során a vádlott bűncselekményt nem valósított meg.

Hajdú-Bihar Megyében a vizsgált 22 ügyből egy olyan eset sem merült fel, ahol a bíróság ne fogadta volna el az igazságügyi pszichológus szakértő véleményében foglaltakat. Ezen megyében csupán két esetet érdemes megemlíteni, amikor a bíróság a pszichológus szakértői véleménnyel kapcsolatos valamely indítványt elutasított. Az egyik ítélet[15] kitér arra, hogy a vádlottnak és védőjének a sértett újabb igazságügyi pszichológus szakértői vizsgálatára való indítványát azért utasította el, mert a bíróság a sértettről korábban készített szakvéleményt teljes mértékben aggálytalannak tartotta. Egy másik ügyben[16] a védő indítványozta, hogy a vádlottról a kényszergyógykezelés elrendelésének szükségességét érintően készült igazságügyi pszichológus szakértői véleményt a bíróság ne fogadja el, mert az időmúlás miatt az nem lehet helytálló. A bíróság ennek nem adott helyt tekintettel arra, hogy a bírói gyakorlat szerint legalább két évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megkérdőjelezhető legyen egy szakvélemény aktualitása, másrészt a már elkészített szakvéleményben tényként került rögzítésre, az hogy a vádlott tudatállapota az elkövetéshez képest nem változott. Ennek az ítéletnek indokolásában a bíróság kinyilvánította azt is, hogy a kényszergyógykezelés elrendelésének kérdésében való döntés részben jogkérdés, részben orvosszakértői kompetencia.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében a vizsgálat bázisát 23 ítélet adta. A szakvélemény elutasításával összefüggésben egy eset volt,[17] amikor a bíróság kifejezetten nem fogadta el az igazságügyi pszichológus szakvéleményében írtakat. Ezt a bíróság azzal indokolta, hogy a vádlott megtagadta a komplex vizsgálatot, ezért a szakértő egzakt véleményt nem is adhatott a vádlottról, ezért a pszichológus szakértő véleménye az ügyben készített igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény megalapozására nem volt alkalmas. Egy másik ügyben[18] igazságügyi pszichológus szakértői vizsgálatra nem is került sor, mivel a bíróság álláspontja szerint az elmeszakértő véleménye is elegendőnek bizonyult.

Az előbbi eredményekből a következő következtetések vonhatók le. Egyrészt az 54 vizsgált ügyből összesen két ügy volt, ahol a bírság nem fogadta el az igazságügyi pszichológus szakértői véleményben foglaltakat. Ezen két eset közül csupán az előbb említett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eset volt az, ahol a szakvéleményt teljes mértékben elvetette a bíróság. Ennek indokai viszont érthetőek, mivel a vádlotton nem lehetett minden vizsgálatot elvégezni, így valóban még a legnagyobb jószándék ellenére sem lehetetett volna a vádlottról egzakt személyiségképet alkotni. A másik ügyben a bíróság csupán a szeretetvággyal kapcsolatos szakértői megállapításoknak nem adott helyt, egyebekben a szakvéleményben írtakat elfogadta. Végkövetkeztetésként megállapítható az, hogy az 54 vizsgált ügyből egyetlen olyan ügy volt, ahol a bíróság a szakértői véleményben foglaltakat teljes egészében nem fogadta el. Ez nagyon jó aránynak tekinthető. Mindebből joggal lehet következtetni arra, hogy a bíróság azokat a kérdéseket, amelyek a szakértői kompetenciája körébe tartoznak, elfogadja, nem teszi vita tárgyává. Ez a gyakorlat helyénvaló, mivel megfelelő szakismeretek hiányában minden alapot nélkülöző lenne az, ha a bíróság nem adna helyt a szakértői véleményben foglaltaknak. Az előbbi gondolatokkal állítható párhuzamba Erdei Árpád véleménye is, aki szerint a szakvélemény kivonja magát a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve alól, mivel a bíróság ismeretei sokszor elégtelenek annak érdemi ellenőrzésére.[19]

IV. A vizsgált személyek köre és a szakértői vizsgálat szempontjai

Az igazságügyi pszichológus szakértő lehetséges alkalmazási körére jól rámutat az, hogy a büntetőügyekben az eljárás mely szereplőit vizsgálta meg, és ezen személyekre nézve, mi volt a vizsgálat tár-

- 271/272 -

gya. Az ítéletek elemzése körében nem minden esetben szerepelt egyértelműen, mit kellett a szakértőnek vizsgálnia, illetve a döntésekben már nem kerültek feltüntetésre a kirendeléskor feltett kérdések. A vizsgált szempontok körére vonatkozó megállapításokat az ítéletek indokolásának szövegkörnyezetéből vezettem le.

Az esetek jelentős hányadában a szakértő a vádlottat vizsgálta. Ezt jól illusztrálja, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében a 9 ügyből 6 esetben, Hajdú-Bihar Megyében 22 ügyből 15, míg Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében 23 ügyből 21 esetben került sor a vádlottak pszichológus szakértői vizsgálatára.

Ugyanezt az ügymennyiséget alapul véve a sértettek vizsgálatára Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 2, Hajdú-Bihar Megyében 6, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében pedig 1 esetben került sor.[20] Ebből következően a sértettek vizsgálatára az 54 ügyből mindössze 9 esetben került sor. Ennek oka egyrészt a bűncselekmény típusban keresendő. Ezeknek az ügyeknek többségében az emberölés valamely változatát követték el a vádlottak, és a cselekményük nagy része a befejezésig jutott, ebből következően lehetetlen lett volna a sértetteket megvizsgálni. A sértetteket nagyrészt a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények körében vizsgálták, valamint a kiskorú veszélyeztetése miatt indult ügyekben. Ennek második hozadéka az, hogy a szakértő által vizsgált sértettek többsége kiskorú volt. A vizsgált ügyekben elkövetett cselekmények minősítéséről a továbbiakban részletesebben is szó lesz. Az előbb említett 9 ügyből mindössze 2 olyan ügy volt, ahol a szakértő megvizsgálta a sértettet és a vádlottat is.

A szakértői vizsgálat szempontjait tekintve jobb különválasztani, mit vizsgált a szakértő a vádlottak és mit vizsgált a sértettek esetében. A szétválasztást az eljárási pozíciók különbözősége is indokolja, amely maga után vonja az eltérő jogokat és kötelezettségeket.

a) Vádlottak

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében a pszichológus szakértői vizsgálat elsősorban a személyiségvizsgálatra irányult, valamint egy ügyben az indokolásban írtakból lehetett következtetni arra, hogy a bíróság a vádlottal kapcsolatban leginkább a fölérendelt szerep megnyilvánulásának módjára volt kíváncsi.[21]

Hajdú-Bihar Megyében az ítéletekből már árnyaltabb képet kaphatunk arról milyen tényezők feltárásához járult hozzá a pszichológus szakértő. Itt már nemcsak a vádlottak személyiségszerkezetének megismerésében, hanem az elmeállapot, a cselekmény elkövetésének motivációi, a vádlott tudattartama, indulati feszültségei, szexuális irányultsága, kényszergyógykezelés elrendelésének szükségessége, a sértettel való kapcsolat, a féltékenység érzése is vizsgálat tárgyát képezte.

Az előbbi térséghez hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplén Megye palettája is elég széles a szakértői vizsgálatok terén. Ezen megyében vizsgált ítéletek jelentős hányadában (12 esetben) került sor a vádlottak személyiségjegyeinek vizsgálatára, ezen kívül itt is felmerült az elmeállapot, a szellemi színvonal, az ittas állapot, a szexuális irányultság, a családi légkör, a cselekmény elkövetése okának vizsgálata. Az előbbi vizsgálati szempontok előfordulásának gyakoriságát az alábbi táblázat jól szemlélteti.

b) Sértettek

A sértettek vizsgálatának szempontjai már nem mutatnak olyan széles palettát, mint a vádlottaké. Ennek oka - amint arról a korábbiakban említést tettem - egyrészt az eljárási pozíció különbözőségében keresendő. A sértettek meghallgatására a tanú meghallgatására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ebből következően a sértettet is igazmondási kötelezettség terheli. Az igazmondás nemcsak törvényben előírt kötelezettség, hanem azon bűnesetek körében, ahol a sértett és a vádlott vallomásán kívül nincs más bizonyíték vagy ezeken kívül csak közvetett bizonyítékok vannak, ott a jogalkalmazónak is érdeke az, hogy minél inkább bizonyosságot szerezzen a sértett szavahihetőségét illetően. Sőt, azokban az esetekben, ahol a sértett a tizennegyedik életévét még nem töltötte be a vallomása megtételekor, ott még a hamis tanúzás esetén kilátásba helyezett szankciók sem alkalmazhatók abban az esetben, ha a sértett vallomása nem fedni a valóságot, mivel életkora a büntetőjogi felelősségre vonás akadályát képezi. Ezért a gyermekkorú, tizennegyedik életévüket be nem töltött sértettek vallomása esetén a pszichológus szakértői

- 272/273 -

vizsgálaton kívül nincs is más eszköz, amely megnyugtatóan választ adna arra, mennyire szavahihető a sértett. Az előbbi okok miatt a sértettek pszichológus szakértői vizsgálatánál elsősorban a szavahihetőség és az élményszerűség vizsgálata került előtérbe. Kutatásim során a szavahihetőség és az élményszerűség vizsgálatának előfordulási gyakoriságát ugyanabba a pontba soroltam, mivel véleményem szerint a szavahihetőség és az élményszerűség egymással rokon fogalmak. Az élményszerűség megléte egyúttal a szavahihetőséget is feltételezi, mert az emberek többnyire arról tudnak élményszerűen beszámolni, ami valóban megtörtént velük, kivéve, ha átlag feletti színészi képességekkel rendelkeznek...

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében a sértettek vizsgálata körében a szavahihetőség, valamint a bűncselekménynek a sértett érzelmi, értelmi, és erkölcsi fejlődésére gyakorolt hatását vizsgálta a szakértő.

Hajdú-Bihar Megyében a pszichológus szakértő tevékenysége a sértett maradandó fogyatékossága, illetve az általa elmondottak élményszerűsége továbbá a szavahihetőség megítélése, valamint a cselekmény sértettre gyakorolt hatása terén is megkönnyítette az ítészek munkáját.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében a pszichológus szakértői vizsgálat a sértett szavahihetőségének eldöntésében játszott szerepet. Ezen megyében egyéb szempontok nem merültek fel, ennek oka főleg abban keresendő, hogy a vizsgát 23 ügyből csupán egy esetben[22] került sor a sértett vizsgálatára.

V. Beszámítási képességre vonatkozó megállapítások

A beszámítási képesség a büntetőjogi felelősségre vonhatóság egyik feltétele. Amennyiben valaki a bűncselekmény elkövetésének idején nem képes arra, hogy tetteinek következményeit felismerje vagy eme felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson, akkor ez a körülmény a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé vagy a büntethetőséget kizáró okként merülhet fel.

A vizsgált ügyekben, ahol pszichológus szakértő kirendelésére sor került, érdekesnek tartottam megfigyelni az e felelősségre vonást kizáró ok gyakoriságát. A kutatás megkezdése előtt arra számítottam, hogy azokban az esetekben, ahol a vádlottat pszichológus szakértő is megvizsgálta, talán gyakoribb lesz az előbb említett körülmény előfordulása, mivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vádlott az elmeműködés valamely kóros állapotában szenved.

A kapott eredmények várakozásaim ellenére ennek fordítottját mutatták. Az 54 ügyből csupán két olyan ügy volt, amelyben a vádlottak beszámítási képessége kizárt volt a cselekmény elkövetésekor. Mindkét döntést Hajdú-Bihar Megyében hozta a bíróság. Mindkét ügyben a vádlottak elmebetegségben szenvedtek. Az egyik vádlottnál az elmebetegségen felül a szakértő személyiségzavart is megállapított. A személyiségzavarnak álláspontom szerint nem lehetett különösebb jelentősége a beszámítási képesség kizártságának megállapítása szempontjából. Ennek indokait a későbbiekben kifejtem.

A beszámítási képesség korlátozottságát illetően az ítéletek indokolásában a korlátozottság fokát a bíróság három jelzővel ragadja meg: súlyos, közepes és enyhe fokú korlátozottságot említ. Az ítéletek vizsgálata során meglepetésként ért az, hogy nemcsak a beszámítási képesség kizártságát kimondó döntések fordultak elő rendkívül ritkán, hanem azok az ítéletek is, ahol egyáltalán a bíróság a beszámítási képesség bármely fokban történő korlátozottságát kimondta volna. Az 54 ítéletből mindössze 3 ügyben állapított meg a bíróság bizonyos fokú korlátozottságot. Ebből 2 esetben enyhe fokban, míg 1 esetben közepes fokban találta korlátozottnak a beszámítási képességet a bíróság. Érdekes tény, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében egyetlen ilyen döntés sem született, mivel ott a bíróság minden esetben arra következtetésére jutott, hogy a vádlott beszámítási képessége semmilyen mértékben nem volt korlátozva.

Amint korábban említettem, a személyiségzavart illetően érdekes tézist láttam beigazolódni. A régi Büntető Törvénykönyv az 1978. évi IV. törvény 24. § (1) bekezdése példálózó jelleggel felsorolta milyen lehetséges változatai vannak az elmeműködés kóros állapotának. Itt említésre került a személyiségzavar is. Az új büntetőkódex a 2012. évi C. törvény 17. §- a is tartalmazza a kóros elmeállapotot büntethetőséget kizáró okok között, ezzel szemben a jogszabályszöveg némileg egyszerűsödik, mivel az elmeműködés kóros állapotait nem sorolja fel. Ettől függetlenül tudjuk, hogy a személyiségzavar továbbra is felmerülhet, mint beszámítási képességet korlátozó vagy kizáró tényező. A gyakorlatban mégis azt tapasztaljuk, hogy a személyiségzavar önmagában nem elegendő még a beszámítási képesség korlátozottságának megállapításához sem. A személyiségzavarnál ez a lehetőség akkor merül-

- 273/274 -

het fel, ha ez a zavar egyúttal patologikus vonásokat is mutat.

Erre az elvre mutat a 3/1998. számú büntető jogegységi határozat, amely alapján a személyiségzavar csak akkor merítheti ki a kóros elmeállapot fogalmát, ha olyan súlyos fokú, amely az elembetegséghez közelít vagy azzal egyenértékű, és ezáltal a beszámítási képességet korlátozza vagy kizárja. Amennyiben ez a feltétel nem áll fenn, abban az esetben a személyiségzavar a büntetés kiszabásánál általában még enyhítő körülményként sem értékelhető.

Hasonló álláspontot képviselt a régi Btk. miniszteri indokolása is, amely szerint a személyiségzavar valójában nem betegség, hanem olyan személyiség, amely a társadalmi elvárások szempontjából elégtelen magatartáshoz vezethet.[23]

Az előbbi nézőpontok a vizsgált jogeseteknél is visszaköszöntek. Az 54 ítéletből az indokolás vádlottat jellemző részében 23 esetben megtalálható az, hogy a vádlottnak személyiségzavara van. Ez rendkívül gyakori előfordulásnak tekinthető, ha figyelembe vesszük milyen sokféle kóros elmeműködési zavar létezik, és a vizsgált ügyek 42,6 %-ában a vádlottaknál személyiségzavart állapítottak meg.

Ebből következett az újabb meglepő eredmény. A 23 esetből, ahol a vádlottnál személyiségzavart állapítottak meg, 22 esetben arra a következtésre jutott a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a vádlott beszámítási képessége semmilyen fokban nem volt korlátozott. Mindössze egyetlen eset volt, amikor a bíróság a beszámítási képességet kizártnak tekintette[24], de ebben az ügyben vádlott a személyiségzavar mellett tudathasadásos elmebetegségben is szenvedett, így a kizártság vonatkozásában nyugodtan következtethetnünk arra, hogy ebben inkább az elmebetegségnek volt nagyobb szerepe.

Mindent egybevetve érdekes tény, hogy azokban az ügyekben, ahol pszichológus szakértőt alkalmaztak, milyen nagy arányban fordultnak elő a személyiségzavarban szenvedő vádlottak. A személyiségzavar nagyarányú előfordulásából arra lehet következtetni, hogy mindenképpen olyan állapotnak tekintendő, amely ha a beszámítási képességet nem is befolyásolja, de a bűncselekmények elkövetését megkönnyíti. Természetesen az is külön említést érdemel, hogy ezekben az ügyekben melyek voltak a leggyakrabban elkövetett bűncselekménytípusok, mert az előbbi megállapítás csak eme bűncselekményfajtákra lehet helytálló. Ez olyan széles témakör, hogy külön részt érdemel, így következzenek most a leggyakoribb bűncselekmények.

VI. Bűncselekménytípusok

Az elkövetett bűncselekmények vizsgálata körében a bűncselekmények csoportosításánál mellőztem annak megjelölését, hogy a vádlott az adott bűncselekményen belül mely fordulatot valósította meg, továbbá mellőztem a bűncselekmény stádiumának megjelölését is, valamint rendbeliségét. Az összes ítélet tekintetében a táblázatban nem tüntettem fel külön nevesítve azon bűncselekményeket, amelyek csak egy-egy alkalommal fordultak elő. A nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények megjelölés gyűjtőfogalmat használtam ama bűncselekmények esetén, amelyek különböző törvényi tényállásokat takarnak, de a védett jogi tárgyat tekintve együttesen elemezhetők. A teljesség kedvéért megemlítem azt is, hogy a vádlottak közül bizonyos személyek több bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósították. A táblázatban feltüntetett számok a megvalósított törvényi tényállások előfordulásának gyakoriságát és nem pedig az elkövetők számát jelzik.

Ha azokat a védett értékeket nézzük, amelyeket az elkövetett bűncselekmények sértenek vagy veszélyeztetnek, vagyis a jogi tárgyat tekintve, egyértelműen látszik, hogy az emberi élet és a testi épség állt a legnagyobb arányban veszélyeztetett helyen. Másodikként ezt követi a vagyonbiztonság, majd a nemi önrendelkezés szabadsága, vagy a régi Btk. terminus technikusával élve a nemi erkölcs. A kiskorú veszélyeztetése is előkelő helyet foglal el a képzeletbeli ranglistán, viszont a vizsgált ügyekben ezeknek a bűncselekménynek kvázi "járulékos" jellege volt. Értem ezalatt azt, hogy a kiskorú sértettek, akik a vádlottak gyermekei voltak, szemtanúi voltak valamely súlyosabb bűncselekmény (például emberölés vagy testi sértés) elkövetésének, és a vádlott ezért valósította meg egyúttal a kiskorú veszélyeztetésének bűncselekményét is.

A Btk. a bűncselekmények rendkívül széles palettáját tartalmazza. Itt megfigyelhető, hogy a büntető kódexbeli sokszínűség nem mutatkozik meg, mert az erőszakos bűncselekmények jelentős túlsúlyban vannak. Ebből következően nem a véletlen műve, hogy ezekben az ügyekben került sor pszichológus szakértő kirendelésére - gondolok itt különösen azokra az esetekre, amikor a vizsgált személy a vádlott volt - mivel az erőszakos magatartás tanú-

- 274/275 -

sításakor méginkább foglalkoztat minden érintettet, hogy megértse annak okait.

E bűncselekmények esetén a cselekmények jellegéből adódóan kerül előtérbe a személyiségvizsgálat, valamint a vádlott motivációinak feltárása, amelyben a pszichológus szakértő segítséget tud nyújtani. Ha belegondolunk, a vádlott személyiségvizsgálatának például gazdasági bűncselekmény elkövetése esetén kevesebb relevanciája van.

A személyiségzavarban szenvedő vádlottak által elkövetett bűncselekmények vizsgálata külön említést érdemel. Mivel az 54 ügyből 23 ügyben fordult elő, hogy a vádlott személyiségzavarban szenvedett, ezért a kisebb ügyszámra tekintettel itt minden elkövetett bűncselekményt felsoroltam.

A személyiségzavarban szenvedő elkövetőket tartalmazó ügyek esetében zavarba ejtően magas az életet és a testi épséget sértő bűncselekmények száma. Ebből arra lehet következtetni, hogy a személyiségzavart, ha nem vesszük figyelembe mint beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tényezőt, abban az esetben is kijelenthetjük azt, hogy ez a kóros állapot megkönnyíti az olyan bűncselekmények elkövetését, amelyek erőszakos elemet hordoznak magukban. Ez az erőszak főként az élet és a testi épség ellen irányul. Ennek kapcsán felvetődik az az aggályos kérdés, amelynek alapját az 56/2007. BK véleményben foglalt iránymutatás adja. Ennek alapján, ha a jogalkalmazó úgy ítéli meg, hogy a szakértői vélemény alapján az elkövető az elmeműködés valamely kóros állapotában szenvedett, de ez nem zárta ki és nem is korlátozta őt abban, hogy a cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje, vagy-e felismerésnek megfelelően cselekedjen, de a bűncselekmény elkövetését

az elmeműködésnek ez a sajátossága megkönnyíthette, akkor ezt enyhítő körülményként még figyelembe veheti. Az előbb kapott kutatási eredmények alapján akár arra a következtésre is lehet jutni, hogy aki személyiségzavarban szenved és élet vagy testi épség elleni irányuló bűncselekményt követ el, annál a cselekmény elkövetését a személyiségzavar megkönnyíthette.

VII. Összegzés

Kutatás eredményeképpen arra a következtetésre jutottam, hogy napjainkban amennyiben pszichológus szakértő kirendelésére sor kerül, a bíróság szinte kivétel nélkül elfogadja a szakvéleményben foglaltakat. Így a hazai büntetőeljárásjogba is beszivárogni látszik a portugál jogban képviselt felfogás, amely tanulmányom elején említésre került.

A joggyakorlat elemzéséből megállapítható, hogy a pszichológus szakértő tevékenységével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a bűnügyek kapcsán sokszor elhangzó, "Miféle ember képes ilyet tenni?" kérdésre bármilyen válasz adható. A pszichológus szakértő megállapításai, a bíró élettapasztalata és bölcsessége mellett, nagy segítséget jelentenek a megfelelő döntés kialakításában. Ezalatt nemcsak a tényállás megállapítását értem, hanem vádlott számára a legmegfelelőbb büntetés kiszabását is. Hiszen mennyivel könnyebb a megfelelő büntetési nemet és mértéket megtalálni olyan vádlott számra, akinek ismerjük a személyiségét és tettének indítékait. ■

JEGYZETEK

[1] Bencze Mátyás: Az ártatlanság vélelmének érvényesülése a magyar büntetőbíróságok gyakorlatában - szerzői kézirat, 73. o.

[2] Bencze Mátyás: i.m. 37. o.

[3] Bárd Károly: A büntető hatalom megosztásának buktatói, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 183-187.o.

[4] Atkinson, Rita L. - Atkinson, Richard C. - Smith, Edward E. - Bem, Daryl J., Pszichológia, Osiris-Századvég, Budapest 1995. 571.

[5] Mayerhofer, Ch. - Rieder, S.: Das österreichische Strafrecht. Zweiter Teil. Strafprozessordung 1. Halbband. Wien 1980. 760.o.

[6] Bárd Károly: i.m. 187. o.

[7] Bárd Károly: i.m. 189. o.

[8] Ferenczi Sándor: A pszichoanalízis és a kriminalitás. In: Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Budapest 1982. 363. o.

[9] Bencze Mátyás: i.m. 37. o.

[10] Bencze Mátyás: i.m. 37. o.

[11] Bencze Mátyás: i.m. 21. o.

[12] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Törvényszék (mai nevén: Nyíregyházi Törvényszék), a www.birosag.hu adatbázisából került letöltésre az ítélet, ahol az anonimizálás az ügyszámot is érintette, így azt pontosabban megjelölni nem lehetett.

[13] Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 8.Fk.1565/2010/39. számú ítélete

[14] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Törvényszék 6.B.480/2009/47. számú ítélete

- 275/276 -

[15] Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 9.B.579/2009/30. számú ítélete

[16] Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 8.B.762/2010/4. számú ítélete

[17] Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 4.B.1289/2010/73. számú ítélete

[18] Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 6.B.2011/2011/55. számú ítélete

[19] Erdei Árpád: Szakvélemény a büntető eljárásban. Kandidátusi értekezés. Budapest 1984. 190-196. o. hivatkozta Bárd Károly: A büntető hatalom megosztásának buktatói, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 213. o.

[20] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében egy ügyben, Hajdú-Bihar Megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében pedig két-két ügyben az ítéletben nem került konkrétan említésre, hogy a szakértő az eljárás mely szereplőjét vizsgálta meg.

[21] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 3.B.792/2009/81. számú ítélete

[22] Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 8.B.937/2009/22. számú ítélete

[23] Balogh Ágnes - Kőhalmi László: Büntetőjog I. Általános rész., Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2012. 112. o.

[24] Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 6.B.401/2007/78. számú ítélete